Feyre lakása

- Tudom, Mary, de látod, mit tesz veled… Ennél bármi csak jobb lehet, úgy nagyjából - mondom őszintén, hiszen Richard látványosan tönkreteszi.
Bár még mindig az a vidám teremtés, aki korábban is volt, már közel sem mosolyog és viccelődik annyit, mint amikor megismertem. És ezt a változást csakis annak a faszfejnek tudom tulajdonítani. Más magyarázat nincs.
- Hát, ha abban nincs semmi rendkívüli, akkor találj ki valamit! Csak ne várd, hogy a sült galamb a szádba repüljön, ennyi. Plusz, egy meghívásba nem halsz bele. Jó, megígérem! - emelem fel a kezem, mintegy bizonyítékaként, hogy nem fogok bekavarni neki Max-szal kapcsolatban, pedig már elterveztem, hogy kinézem a számát a barátnőm telefonjából, és felhívom… Biztosan egy emlékezetes beszélgetés kerekedne belőle. De ha nem, hát nem. Majd valami mást fogok kitalálni az előremozdítás érdekében.
Látom, mennyire boldog már csak attól is, hogy beleegyeztem, beszélek a férfival. Hát, ha még esetleg bele is egyezik, akkor Maryvel nagy valószínűséggel madarat lehet majd fogatni. Mindenféleképpen fel kell hívnom, ha megtudok valamit, ez biztos. Aztán megint más irányba terelődik a beszélgetésünk, egyenesen Caleb személyére, mint olyanra.
- Abban, hogy teljesen normális? Hát, ha nem is maximálisan, de azért… Eddig nem adott okot rá, hogy az ellenkezőjét gondoljam róla. Korrekt vezetőként viselkedik, odafigyel rá, hogy mire van szükségem a munkához… Még a táncóráimat is hajlandó kifizetni egy hónapon keresztül. Szóval szerintem nem lesz vele nagy gond ilyen téren.
S most valóban így is gondolom. Lehet, hogy keveset tudok róla, de amit igen, az eddig nem adott okot arra, hogy azon kezdjek el gondolkodni, vajon bízhatok-e benne, és nem-e fogom egy sikátor mocskában végezni, átvágott torokkal, csak azért, mert hittem neki. Az, hogy vajon mint férfi, megbízható-e… Nos, ezt egyelőre nem az én tisztem eldönteni, elvégre még csak egy alkalom volt. Viszont, ha nem lesz ismétlés, akkor sincs okom hisztériázni, mivel nem ígért semmit. Tiszta sor az egész.
Mivel Mary beleegyezik a hirtelen támadt ötletembe, nincs más hátra, mint előre.
- Akkor induljunk! - kifizetem az utolsó körünket, majd lekászálódok a bárszékről, arra ügyelve, hogy ne törjem ki a nyakamat azonnal, a sarkaimnak köszönhetően.
Szerencsémre, az évek folyamán megtanultam közlekedni ezeken az ördögi teremtményeken, így néhány másodperc múlva már magabiztosan ragadom meg a táskámat, kapom fel a kabátomat, és bújok bele. Majd, mintha mi se lenne természetesebb, Mary-be karolva indulok el kifelé.
Odakint a csípős levegő fogad minket, ami, ahogyan Mary korábban már felhívta rá a figyelmemet, valóban segít rendbe tenni a fejemet, és kicsit rendezni a gondolataimat, teszem azt, Caleb-bel kapcsolatban.
- Egyébként nincsenek különleges elvárásaim. Ha lesz folytatás, annak örülni fogok, de ha nem, akkor sincs tragédia. Még én magam sem tudom, mit akarok a főnökömtől - mondom, miközben az utcákat rójuk a belvárosi lakásom felé.
Nagyjából húsz perc múlva érjük el a bérházat, én pedig magam előtt tessékelem be a barátnőmet, hiszen mégis csak ő az idősebb, és ezt diktálja az illem, vagy hogy is van? Mindegy, ha már Mary előttem lépked, alkoholos állapotomban szemügyre veszem a fenekét, majd nem tudok ellenállni a kísértésnek, és egyet rácsapok.
- A harmadikra megyünk, első ajtó jobbra - adom még az irányt, majd amikor odaérünk, kinyitom a kis, másfél szobás otthonom ajtaját. Odabent, bár viszonylag rend van, azért néhány körömlakk, na meg vattapamacsok árválkodnak a dohányzó asztalon.
- Helyezd magad kényelembe - mosolygok a szőkeségre, majd lerúgom a lábamról a cipőket. Na, így már mindjárt más. Az amerikai konyhák hűtője felé veszem az irányt, és kiemelném a vörösboros palackot. A szekrénysorból előkerül két borospohár, és egy csomag mikrózható popcorn.
- Vajas jó lesz? - kérdezem, miután sikerül kisilabizálni a csomagon díszelgő feliratot, majd ha Mary igent mond, bedobom a mikróba, és a bort és a poharakat a kanapéhoz viszem, és leteszem a körömlakk hadsereg mellé. Amíg a kukorica pattog, kényelembe helyezem magam az ülőalkalmatosságon.
- Szerinted jó döntést hoztam? - kérdezem hirtelen. - Mármint a főnökömmel kapcsolatban… hogy lesz, ami lesz.

Csak lemondóan felsóhajtottam Fey szavai hallatán. Igen, én is láttam, hogy Richard teljesen kiforgatott önmagamból, ha nem voltunk együtt, vagy valamivel megbántott. De amikor találkoztunk, akkor mindig minden olyan csodás volt, hogy hajlamos voltam elfelejtkezni a rossz dolgokról. Legalábbis egy időre mindenképpen, mert mostanában már a találkozásaink száma is megcsappant, csak egyelőre még nem tudtam, hogy mégis miért. Talán jobb is volt így nekem, minthogy szembe nézzek azzal, hogy már nincs szüksége rám.
- Én egyáltalán nem vagyok ilyen határozott ezen a téren. Te is tudod! – húztam el a számat az ötlete hallatán. – Én olyan maradi vagyok, hogy azt szeretem, ha a férfi kezdeményez. Tudom, hogy a mai világban már nem ciki, ha a nő teszi meg az első lépést, de nekem valahogy nem menne. Azt hiszem, hogy túlságosan félnék a visszautasítástól… - vallottam be őszintén. Így is volt, a poén az egészben az volt, hogy ennek ellenére Richard meg folyton visszautasított valamilyen szinten, és azt mégsem vettem teljesen úgy, mintha egy randira hívnám el Maxet, és ő nem annak venné. Vagy, ami még ennél is kellemetlenebb lenne, ha közölné velem, hogy kollégával nem kezd.
- Persze, hogy hajlandó kifizetni! Hiszen utána megkeresi rajtad a többszörösét azoknak az óráknak a díjához képest! – horkantam fel rosszallóan. Még mindig nem győzött meg arról, hogy az a férfi olyan remek lenne. Tudom, hogy nem szép dolog előre ítélkezni valaki felett, akit nem is ismerünk, de nekem elég volt tudni, hogy milyen vállalkozást vezet. Az ilyesmit, ha nem is ítéltem el mélyen, de valahogy nem dobott fel különösebben. Az meg pláne nem, hogy a barátnőm is belekeveredett ebbe a világba. Abba, amiből csak nehezen lehet szabadulni, de ha úgy fog dönteni, már most tudtam, hogy támogatni fogom és segíteni neki.
Még akkor is ezen törtem a fejem, amikor rendeztem a saját számlámat, és elindulhattunk a lakás felé. Tényleg jót fog tenni az a kis egészségügyi séta, még ha nem is végig gyalog megyünk, hanem idő közben leintünk egy taxit.
- Nem tudom, hogy tudsz azokon egyensúlyozni! – állapítottam meg, kicsit kóválygó fejjel. Közben én is lecsusszantam a székről, és elkezdtem felvenni a kabátomat, meg a nyakam köré tekerni a sálamat. Máris jobb lesz ez így. – Milyen sokan lettek itt közben… - ámuldoztam kifelé menet, hagyva, hogy Feyre maga után vonjon az emberek labirintusán át. Én is magas sarkakon közlekedtem a legtöbb esetben – ezért is vágódtam el legutóbb majdnem a jégen -, de ő még rajtam is túltett. Kicsit ijesztőnek találtam, de ha nem fog elrántani odakint, akkor bizony nekem nem lesz gondom vele.
- Egészen kijózanító idő van! – fújtam ki hosszasan a levegőt, apró párapamacsokat küldve az éjszakába. – Pedig először is, neked kell ezt tisztáznod magadban. – vélekedtem nagy bölcsen. – De, ha elfogadsz tőlem egy tanácsot, még mindig úgy gondolom, hogy nem jó ötlet kikezdeni a főnököddel. Jobban mondva, ez már megvolt! – emlékeztettem magam, és máris korrigáltam az általam elmondottakat: - Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy nem lenne egészséges viszonyba bonyolódni vele. Nem örülnék, ha visszaélne a helyzettel, és lehet, hogy annyit sem ér, hogy valamilyen előnyök miatt belemenj. Tudom, hogy nem arra hajtasz, de ő biztosan honorálná valamivel. – én ezt tartottam logikusnak. A férfiak már csak ilyenek, főleg az üzletemberek. Minden üzlet számukra.
- Hé! – kiáltottam fel meglepetten, miután már a jóval kellemesebb levegőjű lépcsőházban kaptattunk felfelé. Azért az a kis séta határozottan hasznos volt számomra. – Azt akarod, hogy orra essek? – nevettem el magam jókedvűen, de a korlátot markolva ez a veszély szerencsére nem állt azért fent. – Rendben! – már el is kezdtem kigombolni a kabátomat, amikor beértünk a lakásba. Közben automatikusan felmértem a terepet, hogy aztán kibújjak a csizmáimból is. – Így már sokkal jobb! – mozgattam meg a lábujjaimat jólesően, aztán bentebb is sétáltam.
- Tökéletes! – közben leülés helyett Fey után sétáltam, hogy átvegyem tőle legalább a poharakat. – Körmöt is fogunk festeni? – méregettem az asztal tartalmát, amikor már ledobtam magam én is a kanapéra. – Mármint mivel kapcsolatban? A körmöd színével, vagy azzal, hogy meghívtál? – természetesen csak viccelődtem, és amikor meghallottam a valódi kérdést, a vonásaim némiképp megkomolyodtak. – Nem tudom, Feyre. Tényleg! Neked kell érezned, hogy ez így elég-e neked, vagy megfelel-e az igényeidnek. Én elmondtam az úton, hogy mit gondolok erről, és ez az elmúlt félórában sem változott meg. – sóhajtottam. Nem örültem volna neki, ha közelebbi kapcsolatba bonyolódik ezzel a Calebbel, de ez csak a véleményem volt. Úgyis azt fogja tenni, amit ő akar.

Tudom, szívtelen dög vagyok, amiért ilyen kíméletlenül szembesítem Maryt a gyötrelmes igazsággal, de nem tudom, mit várt, igazából… Mármint, akármennyire is szeretem őt, abban nem fogom támogatni, hogy tönkretegye magát egy ilyen kapcsolattal, már pedig elég jó úton halad affelé, hogy ez legyen a mese vége. De itt vagyok én, az elkötelezett barátnő, aki nem nyugszik addig, amíg Mary meg nem kapja azt a happy endet, amit megérdemel.
Lehet, hogy ő nem határozott leányzó, azonban itt vagyok neki én, aki képes helyette is az lenni. Van abban valami nagyon bájos, hogy ő ennyire maradi lélek, de ha nem teszi meg az első lépést ezzel afelé, hogy lezárja ezt a nevetséges viszonyt, akkor sosem fog megszabadulni tőle, mindig csak a második - vagy inkább x-edik - lesz egy olyan férfi életében, aki egyáltalán nem becsüli őt. És ez finoman szólva zavarja az igazságérzetemet.
- Butaság emiatt félned, Mary. Aki téged visszautasít, az bolond. Már, ha az illető olyan, aki rendes lányt keres magának, márpedig kétlem, hogy egy egyetemi tanár a szakadt utcalányok után ácsingózna… Hacsak nem ejtették a fejére annak idején - mindent meg lehet magyarázni, én pedig a fejembe vettem, hogy igenis rá fogom venni ezt a nőt a minimális kezdeményezésre, még ha a fene fenét eszik, akkor is.
Fogy az ital, és persze a beszélgetés is továbbhalad. Jó, hogy Mary-vel ennyire tudunk csapongani a témák között, így legalább nem unjuk magunkat.
- De én is a többszörösét tehetem zsebre, ha elég ügyes vagyok - felelem. Elvégre a borravalókból is egészen pofás összegeket lehet összeszedni, nekem pedig ez lenne a célom. Legalábbis az egyik mindenféleképpen.
Végül azonban útnak indulunk a lakásom felé, hogy kevesebb pénzből folytathassuk a berúgást. Nem tudom, Mary mennyire gondolja azt, hogy ideje az ereszd el a hajamnak, de én már eléggé. És lehet, hogy jobb, ha a saját albérletem berendezését teszem tönkre, mint egy bárét.
- Megtanultam - felelem egyszerűen - Egyébként meg téged is láttalak már ekkora sarkakon parádézni - emlékeztetem rá.
Igaz, Mary nem gyakran vesz fel ilyesmit, de ha igen, akkor azzal garantáltan magára vonja a környzete figyelmét. Lehet, hogy még baromarcú Richard is ezért figyelt fel rá anno dazumal, nem tudom biztosan.
A hideg, kifejezetten csípős levegő valóban jót tesz, még nekem is, szinte érzem, ahogy elkezd kijózanítani… Bár ez szerintem nem fog túl sokáig tartani, ha beérünk a lakásomba, mert ott meg meleg lesz, ami lehet, meg is árthat, ha alkoholtól fűtötten bekacsázunk majd, de nem kellene az ördögöt a falra festenem, ugye?
- Visszaélne? Mire gondolsz? - teszem fel a kérdést, miközben befordulok a lakásomat rejtő utcába. Lehet, ostoba vagyok, de nem hiszem, hogy Caleb ilyesmire vevő lenne.
Oké, egészen biztosan nem szent, nem kell hozzá atomfizikusnak lennem, hogy ezt magamtól is tudjam. Ugyanakkor nem tűnik annak a típusnak, aki vissza akarna élni a dologgal. Hiszen nem ígért nekem semmit, még csak azt se mondta, hogy az az alkalom bármit is jelentett volna neki. És ettől talán rosszul kellene éreznem magam, de nem vagyok olyan nő, aki mindent túlságosan is a lelkére venne. Egyszerűen csak továbblépek.
Időközben beérünk a lépcsőházba, és folytatjuk utunkat a megfelelő emelet felé. Nem tudom, mi van velem, lehet, ennyire megártott a magamba öntött tömény, de még talán jól is esik ilyen állapotban rácsapni Mary fenekére. Szerencsémre nem lihegi túl a dolgot, így csak jót kuncogok rajta.
- Ugyan már, nem fogsz orra esni - ha látná, legyintenék is, ám mivel nekem háttal halad, ettől most eltekintek.
Mi tagadás, hirtelenjében én sem tudok elképzelni jobbat, minthogy a a lábamról lekerül a magassarkú, és az ujjaim megkönnyebbülten mélyednek a szőnyegbe. Bár imádom a sarkaimat, ez most kimondottan jól esik. Viszont, én vagyok a vendéglátó, így nekiállok összeszedni az este folytatásához szükséges mütyüröket.
- Festhetünk… Bár így becsiccsentve nem lesz tökéletes, de meg lehet próbálni - dobom fel az ötletet. Ha már csajos este, rúgjunk ki a hámból rendesen, nem? Különben is, a körömlakk lemosó minden bajt megold, nem igaz? Ezután a kanapén lebzselünk egy darabig.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én annyira nem bánom, hogy meghívtalak - jegyzem meg nevetve. Kedvelem a társaságát, régóta ismerjük egymást, szóval nem hiszem, hogy ezen bármi bánnivalóm lenne. Mary szórakoztató társaság a maga szende módján, bár, ahogy látom, az ital az ő gátlásain is oldott elég rendesen, nem csak az enyémeken.
A szavain elgondolkodva hümmögök csupán. Még én sem jutottam teljesen dűlőre magamban ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Lehet, kéne még egy alkalom, hogy tudjam, tényleg tud-e annyit nyújtani - még ha csak ilyen értelemben is -, hogy megérje nekem, és úgymond megtartsam kvázi szeretőként, s ne csak a főnökömet lássam a személyében, ahogyan az egyébként normális lenne. Közben elkészül a popcorn, így kimegyek, a zacskó tartalmát egy tálba borítom, majd az itallal együtt ezt is a nappaliba viszem. Leteszem, és töltök magunknak a borból.
- Lehet, ha ezt mind megisszuk, nem mész ma haza - nézem a borosüveg tartalmát. A whiskyvel megtámogatva, ez hamar fejreállíthat mindkettőnket.

- Ha ő is azt gondolja, hogy nem túl jó ötlet viszonyba bonyolódni egy kollégával, akkor hidd el, hogy bizony elutasítana! – jelentettem ki teljes meggyőződéssel. Max normális gondolkodású volt ilyen téren, legalábbis azok alapján, amit én eddig láttam belőle. – Ezt sosem lehet tudni! – mosolyodtam el szélesen, mert hát ki tudja, hogy mi Max zsánere. Lehet, hogy tényleg az utcalányokra bukik, erről még sosem beszélgettem vele. Furcsa lett volna.
- Valószínűleg nem bírnám elviselni az elutasítást. – adtam hangot a kétségeimnek. Olyan sokszor kaptam meg a pofont, amivel nem voltam hajlandó egyébként szembenézni, hogy még egy nem ment volna. Főleg nem Maxtől, akit utána minden nap látnom kellene, és borzasztóan kellemetlen helyzetek alakulnának ki közöttünk. Már a gondolattól is a rosszullét kerülgetett, bár ezt talán az ital számlájára is rá lehetett volna írni.
- Remélem, hogy az vagy! – persze rossz volt arra gondolni, hogy mégis miben annyira ügyes, úgyhogy inkább elhessegettem ezeket a képeket. Nem akartam úgy gondolni a barátnőmre, hogy közben mivel keresi a kenyerét. Ez az ő dolga lesz, én pedig egyáltalán nem akartam beleszólni, legalábbis megszabni neki, hogy mit tegyen. A véleményemnek azért természetesen én sem voltam rest hangot adni, de csak miatta aggódtam. És, ha már így alakult, legalább ő is profitáljon már belőle. Ha tárgyilagosan kezeltem a dolgokat, és nem gondoltam a részletekre, akkor tudtam úgy gondolni, hogy jobb, ha lehúzza a főnökről azt a bőrt, amit csak tud.
- Ennyire magasban azért nem szoktam! – ellenkeztem komolyan, de azért én is valami hasonlókon egyensúlyoztam most is. Talán jobb lett volna kocsival menni, de amint beértünk a lakásba, már meg is szabadultam a lábbeliktől. Úgy jóval kényelmesebbnek ítéltem meg a helyzetet. – Hát, hogy valamivel sakkban tarthat téged. Bizonyos előnyöket ígér, és ha nem adod meg neki, amit akar, akkor ezeket megvonja… - soroltam a gondolataimat. Lehet, hogy csak paranoia a részemről, de vigyázni akartam Feyre testi, és lelki épségére egyaránt. Márpedig a főnökkel összeszűrni a levet, határozottan nem egészséges, és nem is életbiztosítás. Főleg efféle helyeken, bár nem mintha járatos lennék ebben. Csak sok tévét nézek, azt hiszem.
- Majd nagyon igyekszem koncentrálni. Valami merész színre vágyom… - bár egyelőre csak futólag pillantottam végig a kínálaton, de valami vöröses árnyalat határozottan jót tett volna a lelkemnek. Igaz, hogy először csak viccnek szántam a kérdést, de ha már pozitív választ kaptam, akkor miért is ne élhetnék vele? Jó móka lesz! Határozottan meg voltam most erről győződve. – Jól van, én sem! – mosolyogtam, megpaskolva a lábát. – Nem sok kedvem volt egyelőre hazamenni az üres lakásba. Talán vennem kéne egy kutyát… - gondolkoztam el a lehetőségen hangosan. Már máskor is megfordult a fejemben, de most újra felötlött bennem a dolog. Lehet, hogy nem is volna olyan rossz ötlet. Talán jót tenne nekem a szőrös társaság.
- Nem baj, holnap úgy sincs semmi! – legyintettem egyet könnyedén. Lett volna ugyebár Richarddal, de ő lemondta, így a szombaton egyelőre szabad maradt. – Maximum, majd hívok egy taxit! – vetettem fel, de hát én a kanapén is szívesen elaludtam, ha arról van szó. Ugyan nem szokásom nagyon berúgni, de most tényleg nem voltam túl jó hangulatban. – Én több bort ittam ma, mint whiskyt. – jutott eszembe, mintegy mellékesen, miközben egyik kezembe a poharat fogtam, a másikkal pedig kivettem egy marék popcornt.

- Jó, de még azt sem tudod, hogy gondolkodik ebben a kérdésben - mondok neki ellent azonnal. Mielőtt ezt kijelenti, talán rá is kérdezhetne a drága kollégánál, csak úgy mellékesen. Szerintem még választ is kaphatna a kérdésére.
- Miért gondolkozol rögtön abban, hogy elutasítana? - vonom fel a szemöldökömet.
Bár nem ismerem ezt a Max-et, azt tudom, hogy Mary milyen tipusú férfiakra bukik, és ha a kollégája megtetszett neki - márpedig mérget vennék rá, hogy így van -, akkor tényleg nincs oka rettegni. Ha a pasi nem foglalt, kétlem, hogy nemet mondana neki, mert nála tündéribb nőt aligha találna maga mellé, márpedig kétlem, hogy egy egyetemi tanár igénytelen lenne a nők terén. Megeshet, de nem tartom túl valószínűnek.
- Pedig szerintem találnék olyan magassarkút a cipősszekrényemben, amit együtt vettünk, és amiből végül te is vettél magadnak egy párat, szóval nekem elhiheted, te is tudsz ekkora sarkakon parádézni - mondok neki ellent nevetve.
Bevallom, szórakoztató ilyesmivel ugratni Mary-t, mert ő az a fajta, aki saját magának sem meri bevallani, hogy bizony-bizony, azért ő is hajlamos átmenni egy amolyan vadmacska félébe, aki tűsarkakon, erősen sminkelve képes férfiak fejét elcsavarni… Nem esküszöm meg rá, de szerintem Richard is egy ilyen alkalommal figyelhetett fel rá. Engem pedig megint csak elfog a méreg, ahogy az gennyláda az eszembe jut.
- Ilyesmiről eddig nem volt szó, de most, hogy mondod, ebben még lehet is valami - adok neki igazat, bár jelen pillanatban nem nagyon jut eszembe olyan scenario, amikor ez a lehetőség, mint olyan, fennállhatna.
Mindenesetre elraktározom a fejemben a gondolatot, talán később érdemes lenne mentálisan kérődznöm rajta, de most azért bőven van ennél jobb dolgom is.
Annál is inkább, mert nemsokára hazaérünk, és egy idő után egészen más irányba fordul a beszélgetés… Nevezetesen a körömfestés felé, ami, bár nem tűnik túl izgalmasnak, női szemmel azért olyan dolog tud ez lenni, amiért be is lehet lelkesedni, nem is kicsit.
Szinte gondolkodás nélkül elkezdek válogatni a körömlakkokkal teli dobozkámban.
- Merész szín… Lássuk csak, mit találunk itt.. - turkálok még egy kicsit - Ehhez mit szólsz? - emelek ki egy mélybordó lakkot, ami, bár nem annyira feltűnő, mégis erős, ráadásul Mary-ről beszélünk, aki általában maximum a franciára festett körmökig jut. Számára ez is komoly változást jelenthetne, szerintem.
- Mi lenne, ha a lábkörmödet is kifesteném vele? - dobom be az újabb ötletet, miközben megfordul a fejemben, hogy ez kezd olyan lenni, mint egy pizsamaparti, az a fajta, amiken tizenéves koromban vettem részt.
És amik - bár erről szerintem erről még Mary-nek sem meséltem -, amolyan ártatlan játszadozásba mentek át. Ettől még persze nem lettem leszbikus, vagy ilyesmi, de bevallom, kipróbálni egészen vicces volt. A kérdés már csak az, hogy ez miért is jutott most eszembe? Mindegy, lapozzunk.
- Akkor ezt megbeszéltük - egyezem bele, végül is, ha Marynek nem felel meg, hogy teszem azt az ágyam két felén osztozzunk, a kanapét akkor is ki tudom neki húzni, hogy azon aludjon - már amennyiben egyáltalán eljutunk odáig, és inkább elálmosít minket az alkohol, mintsem, hogy felpörgessen -.
- Igaz, de ettől még te is ittál whisky-t, és a kettő együtt… hát, fejbe tudja verni az embert - felelem, majd kortyolok a saját boromból egy keveset.
Ez valójában nem annyira erős, mint a korábban elfogyasztott ital, mégis, ahogy eléri a gyomromat, és lényegében elegyedik a töménnyel, érzem, hogy rögvest kezd a fejembe szállni. Éppen ezért én is belemarkolok a tálba, és pár darabot rögtön a számba pottyantok. Ez ugyan biztos nem fogja felszívni, de még mindig jobb, mint a semmi, nem igaz?

- És valószínűleg nem is fogom megtudni, mert én nem fogok kezdeményezni! – jelentettem ki határozottan, mert egyszerűen tényleg képtelennek éreztem magam arra, hogy megtegyem ezt. – Na, jó, talán akkor megtudom, ha végül ő lép felém. – tettem hozzá egy hamiskás mosollyal. Egyébként fogalmam sem volt arról, hogy mégis mit tennék egy ilyen helyzetben. Nem tudtam, hogyan reagálnék, vagy mi történne az után, hogy volt köztünk valami. Ezzel soha nem is számoltam, és nem is most akartam erre vesztegetni a barátnőmmel töltött időt. Mivel sikerült a terve, és beleültette a bogarat a fülembe, úgyis tudtam, hogy nem fogok szabadulni a gondolattól, és másnap majd alaposan átrágom magam rajta újra. Meg újra.
- Nem is tudom. Valahogy ilyennek ismerem. – tényleg nehéz lett volna megmagyaráznom, így nem is mentem bele. Egyszerűen csak éreztem, hogy így történne. – Biztos, hogy nagyon finoman tenné, de attól még az elutasítás elutasítás marad, igaz? – megráztam a fejemet, hogy kiűzzem ezeket a nem túl vidám képeket a fejemből. De csak eszembe jutott újra, hogy mi lenne akkor, ha mégsem ezt tenné? Vajon rosszul érezném magam Richard miatt? Igen, valószínűleg nagyon bűntudatom lenne, pedig nincs is rá okom. Egy rossz szava sem lehetne azok után, ahogyan ő bánik velem. És vajon én képes lennék nemet mondani Maxnek pusztán az elveim miatt, mert úgy gondoltam, hogy kollégával nem jó kezdeni? Ráadásul a barátom is, vagy legalábbis valami egészen hasonló ahhoz, és féltem, hogy ez mindent elrontana.
- Oké, lehet! – ismertem be végül mosolyogva, megadóan emelve meg a kezeimet. De akkor sem volt nálam általános dolog, hogy ilyen égimeszelővé avanzsáljak. A normál magasságú sarkakat jobban kedveltem, kényelmesebb is volt, és kevésbé veszélyes. Sosem lehet tudni ilyenkor télen, hogy hol lapul egy kis jég a járdán. A múltkor is majdnem dobtam egy hátast a kocsim mellett, mielőtt beültem volna. – Na, látod! Nem beszélek én mindig hülyeségeket. – nem szerettem volna, ha tényleg ő húzza valami ilyesfajta ügyben a rövidebbet. Azt sem tudtam, mit tennék akkor, kihez fordulnék segítségért, de biztosra vettem, hogy nem bírnám csak úgy hagyni az egészet. Reméltem, hogy ez a bizonyos Caleb nem fog visszaélni tényleg a helyzetével. Kicsi esélyt láttam rá, de hátha megint csak rosszul ítéltem egy borító alapján!
- Hm… - kicsit rábandzsítottam a lakkos üvegcsére, aztán elégedetten bólintottam. – Azt hiszem, hogy tökéletes lesz! – állapítottam meg boldogan. Pont olyasmi szín volt, amilyet elképzeltem most magamnak. – Oké, de csak akkor, ha nem csiklandozod meg a talpamat közben! – vigyorogtam rá vidáman a barátnőmre. Jól esett egy kicsit ilyen módon kikapcsolódni, azt hiszem, hogy most pont erre volt szükségem a mai nap után. A csalódottság elűzésének remek módja ez, úgyhogy máris megdicsértem magam, amiért felhívtam őt.
- Igen, ez igaz! Mire kimentünk, kicsit már éreztem, de a levegőn jobb lett! – bólogattam egyetértően, aztán én is ettem néhány pattogatott kukoricát, hátha attól normalizálódik a helyzet a háborgó gyomromban. – Lehet, hogy inkább rendelnünk kéne majd valami kaját! A végén még az egész lábujjamat befested, nem csak a körmeimet! – kuncogtam az orrom alatt, ahogy elképzeltem a jelenetet. Szép lenne, mit ne mondjak!

- Pedig kezdeményezni néha elég jó buli - mondom nevetve, ahogy felidézem magamban az én kis hódításaimat… Bár az is tény, hogy én sokkal szabadelvűbb vagyok, mint Mary.
- Hm… És milyennek is ismered pontosan? - kérdezem kíváncsian.
Egyre jobban piszkálja a fantáziámat, hogy milyen is lehet ez a Max. Nem azért, mert én bármit akarnék tőle látatlanan, hanem mert kíváncsi vagyok, hogy vajon a jelleme alapján illene-e a barátnőmhöz. Bár az én fejemben már megszületett a gondolat, hogy jó lenne összeboronálni őket, szóval nagyon remélem, hogy egy normális pasiról beszélgetünk.
- Igen, de azért elutasítás és elutasítás között is van különbség, nem? De tényleg nem értem, miért temetsz máris olyat, amibe még bele sem kezdtél…
Úgy tűnik, ez a körömfestés dolog jó elterelő dolog a számára, úgy tűnik, már nem rágja magát ezen a Max és Richard témán, aminek speciel nagyon örülök, jó látni, hogy van, amikor más köti le a figyelmét. Oké, én dobtam fel a témát, és ültettem bele a bogarat a fülébe, de nekem most ennyi éppen elég. Hiszek benne, hogy Mary esetében már az is sokat fog számítani, hogy mással is tud foglalkozni, nem csak azzal az elbaszott nős emberrel, akit magam sem értem, miért választott ki magának, a szokásos, sztenderd magyarázatán túl. Most viszont itt az ideje, hogy új tapasztalatokat szerezzen ezen a téren, amik remélhetőleg sokkal jobbak lesznek, mint ez a mostani.
Egy szóval sem mondtam, hogy hülyeségeket beszélnél - nézek rá csúnyán.
Nem szoktam Mary-t lenézni, vagy nem adni a véleményére, és ezt ő is tudja. Fontos nekem, amit mond, sokszor jobb tanácsokat tudott adni, mint például a saját anyám, vagy bármelyik másik “barátnőm”, akiknek lövésük sincs sok esetben arról, hogy milyen is vagyok valójában.
- Ugye, szerintem is. Bár a hófehér bőröddel lehet, úgy fog kinézni, mintha vérbe nyúltál volna… Kicsit perverz - jegyzem meg kuncogva. Bár én sem tartozom a napbarnítottak közé, én akár azt is mondhatom, hogy illik a vörös hajamhoz, azonban szerintem Mary-n jobban fog mutatni ez az árnyalat, én inkább a kék és zöld lakkokat szeretem a körmeimre kenni.
Nem is igazán emlékszem, miért vettem meg ezt a bordót annak idején. Lehet, valamelyik exemnek volt a fétise, nem tudom pontosan, de igazából nem is számít.
- Jól hangzik. Rendeljünk mondjuk kínait? - nézek rá kérdőn, majd kotorászni kezdek a dohányzóasztalon, mígnem előkerül pár házhozrendelős gyorsbüfé étlapja.
Bár szeretek főzni, bevallom, néha elég lusta vagyok hozzá, és olyankor kimondottan jól jönnek ezek a lapok. Mint például most is, amikor finoman szólva becsiccsentett állapotban inkább nem állok neki főzőcskézni, mert lehet, hogy egy egyszerű rántottakészítés közben is képes lennék felgyújtani ezt az egész kócerájt, ami nem lenne szerencsés, lássuk be. Kíváncsian várom, Mary vajon mit választ a négy közül, majd ha megvan, én is kinézek magamnak egy vacsorát, és tárcsázom őket. Ledarálom a rendelésünket, majd leteszem a telefont.
- Azt mondták, nagyjából fél óra, és ideérnek - közlöm a diszpécser válaszát. - Addig még egy kört? - emelem fel készségesen a borosüveget.
- Különben meg, szerintem kimondottan mókásan festenél bordóra festett lábujjakkal - mondok neki ellent, de aztán, ahogy ezt elképzelem, én sem bírom ki, és kirobban belőlem a nevetés. Talán annyit még nem ittam, hogy egy körömfestés problémát okozzon, de majd meglátjuk.

- Áh, nekem nem menne! – húztam el a számat. Feyreből kinéztem, hogy ő élvezi, ha kezdeményezhet, de magamat nem tudtam beleképzelni a helyzetbe. Akárhonnan nézzük is, ehhez talán túl nyuszi voltam, pedig alapvetően nem vagyok sem félénk, sem visszahúzódó személyiség. Viszont harsány, és feltűnést keltő sem szoktam lenni. Azt hiszem, hogy valahol az arany középúton egyensúlyoztam, ami nekem tökéletesen kényelmesnek is bizonyult az elmúlt évek során.
- Olyannak, aki nem feltétlenül kezdene ki a kollégájával, mert tiszteletben tart bizonyos határokat. – aztán persze lehet, hogy hatalmas tévedésben éltem, de eddig tényleg sohasem közeledett felém úgy. Pusztán cukkolt, és szórakozott velem, ha éppen olyanja volt, de ebben ki is merült az egész. Nem kezdeményezett, és én sem. És még mindig úgy gondoltam, hogy ez a férfiak dolga lenne, még a mai világban is. Nem éreztem valami komfortosan magam ezen téma boncolgatása közben, ezért is próbáltam áttérni valami másra.
- Nem, viszont azt gondolod, hogy túlagyalom ezt az egészet, és túl aggodalmas vagyok! – lehet, hogy ebben sem volt igazam, de én így tudtam elképzelni. Talán tényleg kicsit paranoiás voltam ebben a témában, de fontos volt számomra, így ennyit igazán megengedhettem magamnak, nem? Aggódni egy barátnő testi épségéért egyáltalán nem ciki dolog. – Szerintem meg őrülten szexi lesz! – vigyorodtam el, immár a körömlakkra koncentrálva. Az első gondolatom az volt ugyan, hogy Richardnak biztosan fog tetszeni, de bölcsen inkább magamban tartottam. Valószínűleg akkor inkább valami más színt kenne a körmeimre, és én már elhatároztam magam emellett.
- Benne vagyok, és tudok is egy jót! – közben a telefonomért kaptam, hogy megkeressem rajta az étlapjukat. – Vagy van valami bevált helyed itt a közelben? – mert hát én aztán semmi jónak nem vagyok az elrontója. Mindig jó dolog új helyeket kipróbálni. – Ó, úgy látom, hogy van egy pár raktáron! – nevettem el magam, mert nálam is ilyesmi volt a helyzet. Hanyagul oldalra is dobtam a kanapéra a telefonomat, és Feyre felé hajoltam, hogy belelessek a szórólapok valamelyikébe.
- Nos, én akkor szeretnék egy adag tavaszi tekercset édes-chilivel, meg tésztát zöldségekkel, és kacsával, meg szezámmagos csirkével. – soroltam el, miután végignéztem az étlapot. – Lehet, hogy sült banán is jó lenne! És ne felejtsük el a szerencsesütiket se! – lelkesen magyaráztam, mivel mostanában nem ettem kínait, és nagyon megkívántam hirtelen. Megvártam türelmesen, amíg leadta mind a kettőnk rendelését, aztán elégedetten bólintottam.
- Ó, az nem is olyan sok idő! Addig kibírom. – jelentettem ki, hogy aztán a barátnőm felé nyújtsam a poharamat. – Jöhet! Ma igazán kirúgok a hámból! – ezt már akkor elhatároztam, mikor rá várva ücsörögtem a pult mellett a bárban. – Lehet, hogy új divatot teremtenénk. Kifessem én is a tieidet? – ajánlkoztam, már ha nem léptünk át egy túlságosan csajos estébe hirtelen. Tisztára, mint valami bugyuta filmben. – Vagy, ha gondolod, a hajadat is befonhatom! – vigyorodtam el szélesen, belekortyolva az italomba.
- Képzeld, meghívtak nemrég egy konferenciára New Orleansba. Hozzak majd neked valami szépet? – szelídült a vigyorgásom mosollyá.

- Nem tudhatod, amíg meg nem próbálod - dudorászom, majd bekapok egy marék pattogatott kukoricát.
Hiszek benne, hogy a barátnőmnek kezdenie kell valamit a kollégájával. Lehet, hülye vagyok - nem lenne túl meglepő -, de jó megérzésem van kettejükkel kapcsolatban.
- Tény - ismerem el - De lássuk be, tényleg hajlamos vagy túlaggódni a dolgokat - dorgálom meg kedvesen.
Nem haragszom Mary-re, amiért ilyen, azonban felesleges lenne letagadni, hogy ez a tulajdonsága néha kimondottan idegesítő tud lenni. Ettől még nem szeretem kevésbé, vagy ilyesmi, csak tudnom kell a helyén kezelni az olykor oktalan izgulását. Mint például most is.
- Szexi? Na, majd meglátjuk. Olyan szexi lesz, hogy Max eldobja az agyát! - jegyzem meg nevetve.
Direkt heccelem ezzel, de nem azért, mert bántani akarom, hanem azért, hogy a gondolatait minél messzebb tereljem Richardtól.
Nincs, igazából mindig csak rábökök egyre, és onnan rendelek - felelem, így aztán teljesen ráruházom a választás lehetőségét.
Jelen pillanatban olyan éhes vagyok, hogy szerintem egy lovat is képes lennék megenni, szóval mindegy, mi kerül elém, csak étel legyen. Végül egy kínai gyorsétterem telefonszámát tárcsázom. Lediktálom a diszpécsernek Mary rendelését, majd gyorsan kiokoskodom, hogy én mit szeretnék enni:
- Legyen egy édes-savanyú leves, illatos csirke, piritott rizstészta, és szecsuáni csirke - az egyeztetés után leteszem a telefont, és már nincs is más hátra, mint várni, hogy megérkezzen a kései vacsoránk, ami remélhetőleg képes lesz felszívni az eddig elfogyasztott alkoholmennyiséget.
Töltök neki - na meg persze magamnak is - a vörösboros üvegből, majd az mehet vissza az asztalra. Rendesen fogy belőle az alkohol, de még két körre való adag lehet benne, saccolom, ahogy ránézek a benne lötyögő folyadékra.
- Persze, miért is ne? Én citromsárgát kérek - emelek ki egy lakkot, és a bordó mellé teszem, hogy később azt használjuk majd.
- A hajamat? Oké! - adom be a derekam, ha már lúd, legyen kövér, nem igaz? - A tiédet meg kivasalhatjuk az új hajvasalómmal. Ha találunk valahol dugi hajfestéket, be is melírozom neked.
Igaz, évek óta nem festem a hajam, ettől még nincs kizárva, hogy egy dobozban nem lehet valahol valamilyen hajfesték maradék, amiről már réges régen elfeledkeztem.
Csajos estét terveztünk, hát most megkapjuk, minél lányosabb, idiótább ötlettel állunk elő, annál jobban hasonlít a régi, kamaszkori pizsamapartikhoz, amikhez talán már túl idősek vagyunk… De kit érdekel? Jól érezzük magunkat, és kész
- Igazán? És kivel mész? Gondolom nem egyedül küldenek el oda, vagy igen? - Kérlek mondd, hogy Maxszel, mondd, hogy Maxszel, mantrázom magamban, miközben a válaszára várok.
Lehet, butaság, de nekem tetszik az ötlet, hogy vele legyen összezárva pár napig, mert abból valami nagyon jó dolog is kisülhetne, már Mary számára.

Igen, én is tisztában voltam azzal, hogy időnként talán túlzásba szoktam vinni az aggódást, de szerintem inkább legyek ilyen, mint teljesen érdektelen. Ez az új munkahelye pedig mindenképpen tartogatott némi veszélyt, ezt ő sem tagadhatta, a főnökéről már nem is beszélve. De bölcsen hallgattam inkább a továbbiakban erről a témáról, mert nem szerettem volna elrontani a hangulatot. Már annak is örültem, hogy egyáltalán sikerült elterelnem a szót saját magamról, és Maxről. Nem eresztette könnyen, ezt el kellet ismernem.
- Feyre! – már amikor kezdtem azt hinni, hogy én győztem, újra csak visszakanyarodtunk Maxhez. – Szerintem Maxnek fel sem tűnne a dolog! – nevettem el magam végül. – A férfiak egyáltalán nem szokták meglátni azt sem, ami épp csak a szemüket nem szúrja ki. – jelentettem ki, miközben lemondóan ingattam a fejemet. Szerintem tényleg ez volt az igazság, és különben sem gondoltam, hogy pont ez érdekelné őt. Voltak ám sokkal fontosabb dolgok is az életben, mint az én megjelenésem. Nem körülöttem forgott a világa, ez abszolút nyilvánvaló. Még úgy is, hogy jó viszonyban vagyunk. Mondhatni.
- Hú, az aztán feltűnő darab! – bandzsítottam rá a választott lakkra. Én ennyire azért nem vagyok merész, de rajta nem is csodálkoztam. Inkább az lepett meg, hogy akadt olyan színű lakkja, ami nekem is megfelelt. – Miért, van szőkéd? – kérdeztem csodálkozva, közben kortyolva egyet az újonnan kitöltött boromból. Könnyen csúszott, talán túlzottan is. Nem lesz ez így jó, ha holnap borzasztó másnapossággal ébredek, bár az is igaz, hogy nem várt rám semmi halaszthatatlan. Ezzel pedig máris jobbnak tűnt a holnapi nap, mint amilyen a mai volt.
- Hát, egyelőre még egyedül! – válaszoltam, mivel idő közben felhoztam a konferenciát. – Nem tudom, de már jelentkeztem rá. Lehet, hogy Maxet is meghívták, mert kapcsolódik az ő területéhez is. – vontam meg a vállaimat. – Még nem beszéltem vele. Ó, és eszedbe se jusson ráharapni most erre is, mert nincs ebben semmi! Máskor is voltunk már együtt konferencián, ez csak munka! – szögeztem le ismét. – Különben is, Valentin-napon lesz. Talán áthívom Richardot oda… - jutott eszembe hirtelen a lehetőség, és ezzel vissza is kalandoztam a férfihoz, akitől mára meg akartam szabadulni.
- Na, akkor kezdjünk hozzá, különben nem fogok tudni enni, ha nem száradnak meg a körmeim! – vágtam bele gyorsan, mielőtt jobban belemenne a másik témába. Azt sem akartam, hogy most Richard körül forogjanak a gondolataim, és a körömfestés valahogy kellőképpen biztonságos terepnek ígérkezett számomra. Legalább jót nevethetek majd azon is, ha félremegy a lakk, és tényleg a lábam kap egy kis színt. Újabb korty után már nyúltam is a kis üvegcséért, hogy aztán meglengessem Feyre arca előtt.

- Csak akkor nem, ha olyan ostobák, mint mondjuk a te… - inkább nem is folytatom, nagyon jól tudja, hogy arra a baromra gondolok éppenséggel, akit ő agyon ajnároz, voltaképpen a semmiért. Erről muszáj lesz leszoktatnom, azt hiszem. De addig is, jobb, ha a körömfestéssel foglalkozunk.
- Tényleg? - pillantok a kezemben pihenő üvegre - Szerintem annyira nem feltűnő…
Bár az is igaz, a mi ízlésünk ennél jobban már nem is üthetne el egymástól, szóval talán annyira nem is meglepő, hogy Mary szerint eléggé kirívó színről van szó.
A hajfestékkel kapcsolatos kérdése elgondolkodtat. Tényleg, van itthon szőke festékem?
- Egy pillanat, megnézem - pattanok fel a kanapéról - bár ez talán kissé túlzás lehet, maradjunk inkább abban, hogy felkászálódom - és bemegyek a fürdőszobába.
A mosdó feletti pipereszekrényben kezdek el turkálni, majd meg is találom, amit kerestem. Homokszőke hajtfesték, bár az igazat megvallva, nem nagyon emlékszem már rá, mikor volt nekem egyáltalán szőkével bemelírozva hajam… Mindegy, szerintem a barátosnémnak tetszeni fog.
- Tádám! - mutatom fel szinte diadalittasan a dobozkát, majd megyek, és a kezébe adom, hadd nézze meg ő is magának.
Azt hiszem, az arcomra is kiül a végtelen csalódottság, ahogy kiderül, hogy Mary talán kénytelen lesz egyedül utazni arra a new orleans-i konferenciára - bár ezt ő maga se merte egyértelműen kijelenteni az előbb, ami azt jelenti, hogy ott pislákol még az a bizonyos halovány reménysugár -, pedig én szinte azonnal beleéltem magam, hogy lesz kísérete - és remélhetőleg nem is akármilyen.
- Na ne! - intem le szinte azonnal, amikor szóba hozza Richardot - Eszed ágába se jusson pont őt odahívni. Először is: biztosan találna valami kibúvót, ami miatt nem jönne el, és megint csak összetörné a szívedet, másodszor pedig muszáj az eszedbe vésned, hogy nála csak jobbat érdemelsz! Ígérd meg nekem, hogy nem fogod odahívni, jó? - még a kezemet is könyörgően imára kulcsolom, csak azért, hogy meggyőzzem az igazamról.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a másik lehetséges kísérővel kapcsolatos dolgot olyan vidáman kellene lereagálnom… Pedig már mindent elterveztem a fejecskémben, ugyebár.
- Hát jó… - mondom elszontyolodva - De bármi is történik azon a hétvégén, azonnal felhívsz, oké? Lehet, hogy összeszedsz egy rendes pasast.
Itt most persze nem Max-re gondolok, hanem lényegében akármelyik hímnemű résztvevőre, aki képes lesz kedvesen bánni az én barátnőmmel. Neki is kijárna már némi pozitív tapasztalat, nekem mindegy, kitől kapja meg, csak ne lógó orral jöjjön haza, mert akkor valakit biztosan megverek.
- Jó, lássunk neki - egyezek bele nevetve, ahogy az arcom előtt lengeti a körömlakkot, mint valami hipnotizáló ingát. - De ha közben hipnotizálsz, nem lesz egyszerű. Nem szeretném csirkeként végezni - teszem hozzá, még mindig kuncogva, majd kinyújtom a kezem, hogy nekilásson, ha olyan kedve van, szerintem én már csak a vacsora után állok neki az ő körmei kipingálásának.
Lehet, jobban is járunk, hiszen én valamivel többet ittam nála, szóval szükségem lenne rá, hogy összeszedje az alkoholt, utána szerintem magabiztosabb kézzel állhatok majd neki ennek az elképesztően bonyolult műveletnek.

- Richard egyáltalán nem ostoba… - nagyon jól tudtam, hogy rá gondolt, úgyhogy én meg védelmembe is vettem egyből. Sajnos akaratlanul is mindig ezt tettem, amikor valaki szidta őt. Magam sem tudom, hogy miért, hiszen nem érdemelt semmit azon kívül, hogy leköpjem. Méghozzá szemtől-szembe, de nyilván ilyet sohasem tennék.
- Oké, mert nem akarok reggel rózsaszín tincsekre eszmélni, amikor a tükörbe nézek! – nevettem fel jókedvűen, amíg Feyre megkísérelte a felállást. Türelmesen várakoztam, amíg elintézte a dolgokat a fürdőszobában, addig pedig ittam még pár korty bort, hogy elűzzem az unalom szelét. Csak akkor eszméltem fel vidáman, amikor visszatért, és egyből szűkültek is össze a szemeim, ahogy rákoncentráltam a festékesdobozra, és annak tartalmára.
- Hm, nem is néz ki rossznak! Biztosan feldobná egy kicsit a hajamat. – bár így is volt benne némi melír, hogy eredetileg is szőke tincseim még világosabbnak tűnjenek. – És képes vagy megcsinálni még így is? – utaltam kételkedve az állapotára. Nem akartam én alábecsülni a képességeit, de eléggé a szívemre vettem volna, ha elrontja a hajamat az ittasság miatt, aztán mehetek a fodrászomhoz sürgősen, hogy hozza helyre. – Úgy látom, hogy nagyon érdekel téged Max… - böktem felé az ujjammal játékosan, miután leraktam az asztalra a festéket, és ismét a jó barátomért, a pohárért nyúltam.
- Mutassak róla képet? – kérdeztem vigyorogva, mert hát akadt egy pár a telefonomban. Nem azért, mert folyton együtt pózoltunk, hanem csak belekeveredett a képbe, amit készítettem az egyetemen. Sejtettem, hogy ezzel csak adni fogom alá a lovat, de legalább tudjon már róla, hogy kit akar rám tukmálni, mert így látatlanban elég merész. Oké, hogy Max nagyon helyes férfi még szerintem is, de ezt ő egyelőre nem tudhatta, és lehetett volna akár egy bányarém is. Már ha használjuk ezt a kifejezést a férfiakra.
- Majd meglátom még! – zártam le végül ennyivel a témát, hogy ne hívjam oda Richardot. Természetesen meg fogom tenni, mert a Valentin-napot vele szerettem volna eltölteni. Hiszen ő volt az egyetlen férfi az életemben, akihez gyengéd érzelmek fűztek, legalábbis olyanok, amiket bevallottam magamnak. – Rendben, ezt megígérhetem! – ha azt nem is, hogy nem hívom el Richardot, de az biztos, hogy bármi történik is, fel fogom hívni. – Így már megnyugodtál? – kérdeztem megenyhülve, újra elmosolyodva. Annak azért örültem, hogy sikerült ezen túllépnünk, és végre a szórakozásra koncentrálhattunk.
- Pedig egészen mulatságos lennél, ahogy kotkodácsolsz, meg a kezedet mozgatod, mint valami szárnyat. – nevettem el magam a fejemben megjelenő kép miatt, és közben még a kezeimet is elkezdtem behajlítva mozgatni. – Én kezdjem? – költői kérdésnek szántam, mert már át is vettem tőle a sárga lakkot. – Hát jó! De nem vállalom a felelősséget! – figyelmeztettem előre, miközben lecsavartam a tetejét. Először megnézegettem hatalmas koncentrálás közepette a színét, belemártva többször is az ecsetet a kis üvegcsébe.
- Lássuk csak! – szemeim összeszűkültek, és kicsit még a nyelvemet is kidugtam, ahogy elkezdtem a körmére felvinni az első réteget. Az első két ujjánál még sikerrel is jártam, ám a középsőnél egy kicsit oldalra ment. – Hoppá, ne haragudj! – sandítottam fel rá mosolygósan. – Majd letöröljek egy fülpiszkálóval! – ígértem meg nagy komolyan, hogy aztán úgy folytassam a pingálást. Nem is lett volna ezzel semmi gond, ha nem szólal meg közben a csengő. Jóval korábban, mint ahogy számítottam rá, viszont a gyomrom egyből korogni is kezdett.
- Elintézem én, te csak maradj itt, és fújkáld a körmöd, mert így nem fogsz tudni enni! – vigyorogtam kárörvendően, azzal már ott sem voltam. Gyorsan, némi erőfeszítés után kinyitottam az ajtót a futár előtt, és miután jó nagy borravalót adtam, bezártam magam mögött, felnyalábolva a szatyrot, ami meg volt rakva a kínai kajás dobozokkal. – Tádám, a vacsora tálalva! – emeltem fel a zsákmányt. Mivel pálcika is volt benne, ezért nem mentem evőeszközt felkutatni, csak leraktam a nappaliban az asztalra. – Ugye nem gond, ha itt esszük meg? Vagy etetnem is kell téged? – bandzsítottam rá kuncogva.

- Akkor melírózunk vele egy kicsit. Szerintem menni fog, vacsora után mindenféleképpen.
Tele hassal csak könnyebben megy majd a munka, nem?
- Mutass, még szép! Jó lenne már végre tudni, kiről is beszélgetünk. Érdekel, mert végre olyasvalakiről cseverészünk, aki nem az az idióta. - hajolok hozzá valamivel közelebb, hogy jobban láthassam a telefonja kijelzőjét. Számomra teljesen egyértelmű, hogy kapva-kapok egy ilyen lehetőségen, mert tényleg hajt a kíváncsiság, hogy mégis ki az, aki talán képes lesz kirángatni az én kissé szerencsétlen barátosnémat Richard, egyébként nevetséges bűvköréből.
- Még mit nem! A végén rámhúznál egy csirkejelemezt, csak, hogy teljessé tedd az összhatást! - ahogy ezt végiggondolom, na meg elképzelem a jelenetet, nem tudom megállni, hogy hangosan el ne nevessem magam.
Bár lehet, hogy ez nem éppen a legjobb ötlet a részemről valaha, mégis nyugodt szívvel bízom rá a lakkozás “nemes” feladatát, mert a saját sikeremben még kevésbé bízom jelen pillanatban, mint az övében. Látszik, hogy Mary-nek is kissé nehézkesen megy a koncentrálás az elfogyasztott bor miatt, de azért így is igyekszik azért megfelelően húzni a körömlakkos kefét a körmeimen, és eleinte meglepően jól is boldogul vele, majd, ahogyan az lenni szokott, ront egy kicsikét, amire azonban csak legyintek a még festetlen kezemmel. Szerintem fogunk találni valami vattaféleséget itthon, legalábbis úgy rémlik, mintha pár hete vettem volna egy csomaggal…
- Ahhoz képest, hogy mennyit ittunk, szerintem egész jó lett - nézegetem a végeredményt, aminek nyilván, még száradnia kell valamelyest, de azért már most is látszik, hogy nem is sikerült olyan borzalmasan. Lehetséges, hogy én már nem fogok ilyen jól remekelni, de majd igyekszem.
Ha már ilyen kedvesen felajánlotta, szívesen ráhagyom a futár elintézését, de azért annyira megerőltetem magam - két körömfujkálás között, persze -, hogy a konyhai fiókban evőeszközöket keressek magunknak, mert tapasztalataim szerint, azok a műanyag vackok, amiket ilyenkor az étel mellé szoktak adni, legfeljebb dísznek jók, de leginkább még annak se.
- Végre! - mondom megkönnyebbülten, és kishíjján már a nyál is összefut a számban, ahogy megérzem a kínai gyorsétel jellegzetes illatát. - Persze, megehetjük itt is, és annyira azért nem vagyok még részeg, hogy enni ne tudjak.
Magamhoz ragadom az egyik dobozkát, amire egy nem túl szépíró konyhás az én nevemet vésete, és rövidesen már az illatos csirkével nézek farkasszemet.
- Jó étvágyat! - mondom, majd falatozni kezdek. Jelen pillanatban el sem tudok képzelni semmit, ami ennél jobb lehetne… Na jó, talán a szex Calebbel… Csak meg ne tudja, hogy a kínai kajához hasonlítottam. Abból kiindulva, hogy a bugyimat kitette az irodája falára, lehet, hogy véletlenszerűen bukkannának fel a bárban a kínai kajás dobozkák. Bár ez elég vicces lenne.

- Jól van, de ha fodrászhoz kell majd mennem, mert borzalmasan nézek ki, akkor te állod a renoválást! – kötöttem ki előre, habár csupán viccnek szántam a megjegyzést. Nem hibáztatnám miatta, hiszen én engedtem meg, és mentem bele ebbe az egészbe. Ha lett volna egy csepp eszem is, akkor valószínűleg nem teszek így, de hát az alkohol ugye butít. Ezért juthatott eszembe az a képtelen ötlet is, hogy megmutassam neki Maxet.
- Ő lenne az! – tartottam hát végül felé a telefonomat, amiben akadt egy kép. Akkor csináltam, mikor arra a vívó versenyre mentem el. Vicces kép volt, úgy csináltam, mintha le akarnám szúrni Maxet a verseny után. – Egyébként pedig, sohasem tennék veled ilyet! – próbáltam komolyan mondani, felszegett állal. Csak alig pár másodpercig bírtam megállni, hogy el ne vigyorodjak. Oké, amúgy tényleg nem tettem volna vele ilyesmit, de vicces volt belegondolni. Valószínűleg ebben Feyre is egyetértett velem, mivel ő is nevetni kezdett. Én is magam elé képzeltem ám a jelenetet.
- Nem is lett rossz, igazad van! – pillantottam fel diadalittasan, miután percekig erősen, és némán koncentráltam a köröm lakkozására. Mintha ez lett volna legalábbis a világ legfontosabb feladata jelenleg. Kihívásnak mindenesetre kihívás volt, az biztos. – Valószínűleg a másik kezeden, amivel most itt kalimpálsz nekem, már sokkal jobb lesz a helyzet! – böktem a még festetlen keze felé, mivel közben megszólalt a csengő is. Ebből pedig tudtam, hogy úgyis szünetelünk egy kicsit, amíg elfogyasztjuk közösen a vacsorát. Annak ugyan idő kell majd, hogy a szilárd táplálék elkezdje felszívni a bennem lévő alkoholt, de nem lesz itt semmi gond.
- Jó étvágyat, hölgyem! – emeltem meg a normális evőeszközt, mintha koccintani akarnék vele. Aztán én is rávetettem magam a saját ételemet rejtő dobozra. – Nem is amiatt gondoltam, te! – nevettem fel jókedvűen, két falat között. – Hanem a száradó körmeid miatt kérdeztem… - javítottam ki magam. Ugyan, eszembe sem jutott, hogy ne tudná megenni az alkohol miatt. Viszont, ha összekeni a kezét, biztosan morcos leszek. Nagy munkám volt benne, ezt ő sem tagadhatta!
Elég gyorsan eltüntettem a kaját, pedig nem vagyok az a sokat evő típus. Most azt hiszem, hogy jobban megéheztem, mint azt előzőleg éreztem volna. Csupán a doboz alján hagytam egy pár falatnyi maradékot, amit szépen vissza is zártam. Jó lesz későbbre. Elégedetten dőltem hátra a kanapén, és néztem rá a barátnőmre.
- Azt hiszem, hogy töltök még egy kis bort, te meg akár azt is kitalálhatnád, hogy zenét hallgassunk, vagy valami igazán nyálas filmet tegyünk be, amíg befested a hajam! – ezzel pedig arra is sarkalltam egyúttal, hogy készítse elő egészen nyugodtan a festéket, mert hamarosan bizony kelleni fog az.

- Oké, megbeszéltük - egyezem bele.
- Na, mutasd! - követelem izgatottan, mert most már egyre jobban és jobban piszkálja a fantáziámat, hogy vajon milyen lehet az a férfi, aki, még, ha csak minimálisan is, de képes volt elcsavarni Mary fejét. Mondjon bárki, bármit, ez azért nem kis teljesítmény tőle. Ha tudom, még ki is kapom a kezéből a telefont, hogy jobban lássam a volt katona arcát, akiről ennyit áradozott nekem… És azt kell mondjam, hogy nem rossz. Határozottan nem rossz. Házi nyúlra nem lövök soha, de az igaz, hogy ha én találkoztam volna vele előbb, nem lett volna ellenemre, hogy kipróbáljam egy körre, de a kisugárzása számomra túlságosan komoly, így hosszútávon kétlem, hogy tudtam volna vele bármit is kezdeni. Marynek viszont tökéletes.
- Tetszetős - mondom elismerően - El tudom képzelni melletted.
És ez valóban így van. Még egy ok arra, hogy próbáljam az ő irányába terelni az érdeklődését. Nem akarom elkiabálni, de szerintem egész jó úton járok, a bogarat már szemmel láthatóan sikerült beleültetnem a fülébe.
- Megmondtam - közlöm egyszerűen. Tudtam én, hogy a barátosném nem fog hibázni ilyen téren. - Á, már ez sem rossz - legyintek, majd persze hagyom, hogy a másik kezemet is kipingálja.
- A száradó körmeim, köszönik szépen, jól bírják - nevetek, majd én is enni kezdek, de azért arra törekszem, hogy a friss festés ne sérüljön meg. Noha teljesen hétköznapi, mondhatni tucatszerű kínai kaját vettünk, most mégis úgy érzem magam, mintha mennyei mannát vennék magamhoz - ennek nyilván köze van ahhoz, hogy minél többet eszem, annál inkább úgy érzem, hogy lassan, de biztosan kezdek kijózanodni.
Meglep, hogy Mary milyen gyorsan pusztítja el a rendelt ételt, úgy tűnik, az alkohol meghozta az étvágyát, akárcsak az enyémet, de azért nekem egyelőre pár falatom még mindig hátravan, de rövidesen ez is el fog tűnni, ebben biztos vagyok.
- Nyálas filmet akarsz nézni? - szalad fel a szemöldököm. Az egy dolog, hogy Mary világéletében csajosabb volt nálam, de az nem rémlik, hogy valaha is az ilyen tocsogós, romantikus dolgokat emlegette volna. Lehet, hogy ezt hozza ki belőle az alkohol? Nahát…
- Szerintem keressünk inkább valami zenét - veszem kezembe a telefonomat, és nyitom még a zenelejátszómat rajta. Régebben volt egy hifim is, de pár hónappal ezelőtt eladtam egy ócskásnak, amikor rájöttem, hogy már időtlen idők óta be sem kapcsoltam, és csak a helyet foglalja, jobbnak láttam túladni rajta. Hosszasan böngészem a listát, majd egy latinos zenét indítok el rajta, amire nemrég gyakoroltunk a tanárommal. Majd gyorsan befejezem a vacsorámat, és bemegyek a fürdőbe, hogy összekeverjem a festéket. Amikor kész vagyok, kimegyek a kissé ittas barátnőmért.
- Gyere, essünk neki! - emelek ki az egyik szekrényből egy tiszta törülközőt, hogy ne a ruhájára csepegjen majd a hajfesték.