HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali (Sullivan ház)

Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Nappali (Sullivan ház)
Szer. Jan. 31, 2018 9:08 pm
 



 



Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Sullivan ház)
Szer. Jan. 31, 2018 11:11 pm
 



 

Quentin & Maggie




Az embernek néha akad egy kis pechszériája, aztán persze mindig csőstül jön a baj. Ez alól szerettem volna azt hinni, hogy kivétel vagyok, de sajnos nem. Határozottan nem lehetett annak tekinteni, főleg a mai reggel után.
Kezdődött az egész azzal, hogy a hideg felébresztett. Ugyan nem repkedtek odakint a mínuszok, de azért elég hűvös még pár fokkal nulla fok felett is a levegő. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha nem éppen a hálószobában uralkodna el a sarkvidéki időjárás. Ahogy nyújtózkodás közben kidugtam a lábam a takaró alól, egyből feltűnt, hogy kis híján bizony lefagynak a lábujjaim. Ez pedig határozottan nem volt rendben, mivel ennek nem így kellett volna lennie alapesetben. Arra pedig végképp nem emlékeztem, hogy én magam kapcsoltam volna ki a fűtést.
Némi töprengést, és hosszúra nyújtott kikászálódást követően azért mégiscsak sikerült annyira összeszednem magam, hogy álmosságom ellenére is elbotorkáljak a fűtőtestig. Csalódottan konstatáltam is, hogy jéghideg, így jobb megoldás híján belerúgtam egyet. Ennek alig pár másodpercen belül égtelen lábfájás lett az eredménye. Mondhatnám, hogy kemény vagyok, és nem bántam a dolgot, de abban a pillanatban fájdalmasan jajdultam fel, és már ugráltam is a fél lábamon, a kezeimmel a sérült testrészt markolászva.
- Teljesen idióta vagy, Maggie! – dünnyögtem a fejemet rázva dühösen, és ennyivel talán még ki is egyeztem volna. A problémás reggel azonban azzal folytatódott, hogy még a reggeli kávémhoz sem sikerült hozzájutnom, mert amint bekapcsoltam a főzőt, az lecsapta a biztosítékot. Valami határozottan nem stimmelt ezzel a házzal, ráadásul az is biztos volt, hogy a tulaj a fejemet fogja venni, ráadásul természetesen a kárt is nekem kell majd rendezni. Ilyen az én formám, ugyebár…
És, mivel nagy valószínűség szerint már éjszaka sem működött kifogástalanul a rendszer, így mindennek tetejébe még a mobilom sem töltött fel, hiába hagytam rajta a töltőn egész éjszakára. Nem tudtam sem segítséget hívni, sem pedig a Maggie’s-be beszólni, hogy miért fogok késni. Ha nagyon szerettem volna, nyilván a kocsiból tölthettem volna egy kicsit a telefonomon, de arra most valahogy sem kapacitásom, sem időm nem volt. Minél előbb meg kellett oldanom ezt az egész helyzetet, a kérdés csupán az maradt, hogy mégis hogyan.
Reményvesztetten huppantam le a kanapéra, és percekig csak bámultam magam elé, amíg le nem esett, hogy egyenesen egy kandallóval néztem farkasszemet. Márpedig, ha van kandalló, akkor az tudott meleget is adni egy ilyen vész esetén. Szemeim ezúttal már a felismeréstől csillantak fel, hogy aztán kapkodva rángassam magamra az első utamba kerülő ruhadarabokat. Pár perccel később már a csizmámat húztam magamra, aztán a kabátba bújtam bele, és a sálat kanyarintottam a nyakam köré. Nem túl szorosan, pár perc alatt úgysem fogok megfázni – hittem én!
- Valahol itt kell lennie… - szemeim összeszűkültek, ahogy odakint a szerszámos fészerben próbáltam megtalálni a félhomály ellenére is a fejszét. Amikor aztán halványan megcsillant valamin a fény, gondolkodás nélkül nyúltam utána, és meg sem álltam a tető alá pakolt farakásig. Amíg nincs fűtés, addig máshogy is meg tudom majd oldani legalább, de az áram problémáját még mindig nem tudtam orvosolni. A sors ma határozottan meg akart tréfálni, csak sajnos én nem voltam mókás hangulatomban.
Folyamatosan ezen pörgött az agyam, miközben a rönkre tettem az első fahasábot, azzal a szilárd elhatározással, hogy márpedig én fel fogom aprítani azt. Még nem sűrűn voltam rászorulva arra, hogy ezt a műveletet végrehajtsam. És legyek bármennyire is találékony, meg ügyes, azért továbbra sem úsztam meg a balszerencse áradását. Egy óvatlan pillanatban, amikor már majdnem azt hittem, hogy készen vagyok a feladattal, a fejsze nyele búcsút mondott az élének, az pedig messzire repülve szállt alacsonyan. Egyből lehúztam ugyan a fejemet, de a mozdulat hevében jól fenékre is estem, szinte szó szerint kiszaladt a föld a talpam alól.
- Ó, hogy a fene vinné el! – tehetetlenül ütöttem rá a még kissé fagyosra keményedett földre, bámulva az égen elúszó szürke felhőket. - Az a fickó biztos, hogy elátkozott... - motyogtam alig hallhatóan az orrom alatt, megpróbálva összeszedni magam. Pedig én egyáltalán nem vagyok az a béna, segítségre szoruló nőszemély!
Vissza az elejére Go down
Quentin Marshall
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Charlie Hunnam
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Sullivan ház)
Szomb. Feb. 03, 2018 4:10 pm
 



 

- Várj már meg pajti! – mordultam az orrom alatt, ahogy Madox immáron vagy ötödik alkalommal próbált meg elhúzni, ahogy messzebbre akart szaladni, mint amilyen hosszú a póráza. Határozottan kezd visszatérni belé az élet, ennek pedig határozottan örülök, de emellett persze az általános bosszantások is újrakezdődtek. Reggelre eltüntette a bakancsom félpárját és mire megleltem, kíméletlenül szét volt rágva. Szerencse, hogy nem csak egy szett van belőle, amióta ezzel az átokfajzattal kell együtt élnem. Aztán a sor folytatódott azzal, hogy addig nem hagyott kimenni a klotyóra, amíg meg nem kapta a reggelijét. Melegítve természetesen, mert a hideg és száraz táp már rohadtul nem kell neki. A bokámba harapás már komolyan meg se lepett, amit a saját perverzióján kívül azért kaptam, mert nem azonnal adtam rá a pórázt, amikor kitalálta, hogy nem elég nagy neki az udvar, vigyem el sétálni. Eszemfaszom megáll ettől a kutyáról.
Egy újabb szétlyuggatott szárú nadrággal gazdagodtam, mire beadtam a derekam és rácsatoltam a póráz szárát a nyakörvére. Csak a környéken áll szándékomban vele körözni egy darabig, aztán annyi. Gondoltam én.. Végül egészen hosszasan sikerült eljutni a város felé, de még a kertvárosi körzetben. Időnként futással keverve a sétát – akkor már nekem is legyen edzés, ne csak szórakozás neki – és visszafelé haladva értük el Maggie házát. Alapesetben nem zavarnám meg a nyugalmát, de miután valami elrepülve csapódott a kerítésnek nagyjából ott, ahol Madox-al álltunk, kénytelen vagyok odafordítani a tekintetem. Aminek köszönhetően szemtanúja leszek a hátsójára való érkezésnek. Feljebb vonom az egyik szemöldököm a látványnak köszönhetően, míg Madox kikérve magának az iménti becsapódás zaját, még mindig ugat.
- Öhm, jól vagy? – szólok át a kerítés felett, ahogy a vörös lobonc tulajdonosát elnézem.
- Segítsek? – felkelni a földről vagy összeszedni, ami repülni tanult pár másodperccel korábban, csak éppenséggel elég alacsony siker rátával, ez már rajta múlik. Mindenesetre közelebb rángatom Madoxot a kapuhoz, amit, ha nyitva találok és nem nagyon ellenkezett a segítség miatt, akkor ki is nyitok. A kutyám persze elsőként akar közelíteni, akkor is, ha erre esélyt sem adok, mert nem eresztem csakúgy szabadjára. Nem nagyon tetszik neki, de pont leszarom a dolgot.
- Mit röptettél az előbb? – bökök a fejemmel a becsapódás irányába és közben a kezem nyújtom neki, hogy könnyebben felnyalábolódhasson a talajról, persze csak akkor, ha már nem pattant talpra az elmúlt néhány másodperc alatt.
- ..és főleg miért? Amúgy jó reggelt!
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Sullivan ház)
Hétf. Feb. 05, 2018 10:40 pm
 



 

Azt hiszem, hogy hiú ábránd volt abban bízni, hogy majd senki nem látja meg, mit műveltem idekint. Ez egy kertváros, egy olyan részen, ahol az emberek figyelnek egymásra. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha nem csináltam volna éppen totál idiótát magamból az elmúlt néhány percben. Annyi bizonyos, hogy simán bekerülhetett volna a jelenet egy remekbe szabott vígjátékba. Külső szemlélőként biztosan én is remekül szórakoztam volna saját magamon, így azonban nem élveztem annyira. Már csak azért sem, mert istenesen sikerült beütnöm a hátsó felemet, amikor kicsúszott a talaja a lábam alól.
A szerencsém talán az volt, hogy nem ütöttem be a fejemet, de egy kicsit azért még így is sajgott, a csípőmről nem is beszélve. Ezért sem pattantam fel egyből, a kosz és a hideg talaj ellenére sem. Kellett ugyanis pár perc arra, hogy valamelyest megkíséreljem összeszedni magam. Aztán pedig folytatódhat majd ez az egész macera, amit én csak a balszerencse áradásaként definiáltam magamban.
Gondolataimból az egyértelműen nekem szóló kérdés zökkentett ki. Előbb nem teljesen fogtam fel, hogy ismerem ezt a hangot, úgyhogy csak nyögtem egyet lemondóan. Nyugtáztam ugyanis magamban, hogy tényleg volt szemtanúja az iménti bénázásomnak, és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek ezen. Megalázó, vagy inkább vicces? Talán ráértem eldönteni még, amíg a világ rendje majd helyreáll.
- Nem hiszem! – szóltam vissza, közben pedig már azt is tudtam, hogy ki a hang gazdája. Nem csak azért, mert odafordítottam a fejem a kerítés felé, hanem azért is, mert sikeresen eljutott a tudatomig a hangszínhez társuló arc is. Csak úgy kipattant az emlékeimből, mintegy varázsütésre. – Nem szeretek ilyet mondani, de azt hiszem, az most nagyon jól jönne! – vallottam be őszintén, pedig első blikkre legszívesebben visszautasítottam volna a kedves felajánlást. Tudom, hogy az én hülyeségem, de soha többé nem akartam ráutalva lenni senkire sem. Azért küzdöttem az elmúlt két év során, hogy tökéletesen megálljak a lábamon egyedül is. Mint egy erős, mindenekfelett független nő.
- A fejsze úgy döntött, hogy önálló életre kel és eldobja az agyát… - panaszoltam, továbbra is a földön fekve, de most már a felettem ácsorgóra szegezve a tekintetem. – Azt hiszem, hogy határozottan nem vagyunk jóban mi ketten. – utaltam természetesen a szerszámra, és nem Quentinre. – Már akinek jó… - dünnyögtem az orrom alatt, de a segítő kezet azért mégiscsak elfogadtam. Hagytam, hogy felhúzzon, némi fojtott nyögéssel kísérve a mozdulatsoromat. – Ez egy szörnyű reggel, és akkor még finoman is fogalmaztam. – emeltem az ég felé a tekintetem lemondóan. – Köszönöm! Téged biztos, hogy az istenek küldtek! – mosolyogtam rá futólag, miközben elkezdtem leporolni a fenekem, meg a kabátom.
- Ó, helló! – zöldes íriszeim csakhamar rátaláltak a türelmetlenül toporgó kutyára. – Csak nem reggeli séta? – mivel közben leguggoltam az ebhez, ezért erőteljesen felfelé kellett néznem újra a gazdájára.
Vissza az elejére Go down
Quentin Marshall
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Charlie Hunnam
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Sullivan ház)
Vas. Feb. 11, 2018 9:55 pm
 



 

Rövid bólintással veszem tudomásul, hogy nincs ellenére a felajánlott segítség, így beengedem magam és a türelmetlenül toporgó kutyámat a nyitva hagyott kapun keresztül az udvarba. Madox rohanna előre, úgy kell visszafogjam. Idióta egy kutya. Mondjuk sose volt normális..
A karom a földön fekvőnek nyújtom és amint elkapja, úgy felhúzom a hideg talajról, közben kérdezve és figyelve a válaszra is. Csupán az egyik szemöldököm dobódik meg, amikor a magyarázatra és azért egy erősen konszolidált, de határozott mosolyféle is beköltözik a pofázmányomra a bajszom alatt a megfogalmazásának köszönhetően.
- Nem ellenőrizted előre, hogy stabil-e. – nem kérdezem, inkább kijelentve az orrom alatt morranva, amíg felnyalábolom, a fojtott nyögését pedig nem igazán tudnám figyelmen kívül hagyni.
- Mennyire rossz? Orvos kell? – felnőtt nő, ezért nem akarom erőltetni a dolgot, de ha szüksége van arra, hogy megnézze egy doki, akkor nyilván nem fogom még magára hagyni, viszont segítek abban, hogy eljusson a kórházba.
- ..amúgy minek akartál fát hasogatni? – alapból adná magát a válasz a tél közepén, hogy a fűtés kedvéért, de könyörgöm, mégis hány olyan ember van, akinek nincs alternatív megoldása a fűtésre? Központi, elektromos, gáz és így tovább. Szóval nem, alapból nem gondolom, hogy simán csak fűtésről lenne szó, illetve amiatt kezdett volna a fejszével, hát.. bohóckodni. Még alapvetően – sejtésem szerint – nem is annak szánta a dolgot akkor, amikor neki kezdett.
- Mitől annyira szörnyű, leszámítva az iménti bemutatót? – eleresztem, amikor már úgy látom, hogy megáll a saját lábain és a mellkasom előtt fűzöm össze a két karomat, a kutyám meg szabályosan körbeudvarolja a szemben állót. Az eszem eldobom tőle, engem bokán harapdos – másokat is mondjuk –, de néhány személlyel látványosan kivételezik és úgy csinál, mint valami kuncsaftra startoló bérhajadon. Hülye dög..
Csak egy legyintéssel rázom le a köszönetet, mert nincs mit megköszönnie. Éppen erre jártam, ez volt a minimum.
- Inkább Madox. – bökök az állammal a szóban forgó felé, hiszen miatta indultunk egyáltalán útnak. A magam részéről jobban díjaztam volna, ha otthon maradunk a négy fal között a melegben mondjuk.
- De az. Ma különösen be van sózva. – rázom meg a fejem a kutyára utalva, és mintha megértené miről van szó, vakkant egyet felém. Ehh, ez az eb tényleg nem normális.
- Segítsek amúgy még valamiben, mielőtt megint közelebbi kapcsolatba kerülsz a fagyott talajjal vagy a repkedő fejszevégekkel? – a kelleténél hangyányit talán szemtelenebb vigyor kezdemény ül meg a szám sarkaiban. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, de lássuk be, van némi humor faktora az egész jelenetnek és annak is, ahogyan az előbb ő maga is vélekedett a történtekről, különösen a baltát illetően.
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Sullivan ház)
Szer. Feb. 14, 2018 12:04 am
 



 

- A fene gondolta, hogy majd képes lesz és szétdobja magát! – vágtam vissza védekezően, de gyorsan észbe is kaptam, és harciasságomat megpróbáltam félretenni. Valószínű volt, hogy nem bántásból vagy szemrehányásból mondta, egészen egyszerűen én voltam most egy kicsit érzékenyebb a szokottnál, de ez egy ilyen reggel után szerintem abszolút elfogadható viselkedés volt a részemről. – Te nevetsz rajtam? – méregettem gyanakvóan, mert bármilyen hihetetlen is, de azért a szemem sarkából mégiscsak elkaptam azt a mosolyt. Akármennyire próbált is úgy tenni, mint aki nem találja mulatságosnak a szituációt. Oké, azért meg tudtam érteni, sajnos én is képes lettem volna nevetni magamon, ha nem éppen én szenvedem el ezt az egészet.
- Áh, megmaradok! – legyintettem egyet, épp csak nem tettem hozzá, hogy túléltem én már rosszabbakat is orvosok nélkül. Ez volt az a dolog, amiről soha, de soha nem beszélhettem. Nem is akartam, de ez már más kérdés, szinte felüdülésként éltem meg, hogy magam mögött hagyhattam a múltat. Még ha tudtam is, hogy soha nem fogom elfelejteni mindazt, ami velem történt, és mindannyiszor emlékeztettem is magam arra, hogy egy férfiban sem bízhatok meg soha többé. Még akkor sem, amikor rendesnek tűnik az illető, mivel Alex is jó ideig annak tűnt, aztán mi lett a vége. A saját naivitásom okozta a vesztem.
- Quentin, mondd csak, az ember minek vág fát? – tettem fel nagy komolyan a kérdést, kicsit felszegve a fejemet. Amúgy is fel kellett rá néznem egy kicsit, de a dac volt az, ami az arcomra költözött. – Természetesen azért, hogy tüzet gyújtson és fűtsön! – válaszoltam meg a saját kérdésemet, aztán azért elmosolyodtam halványan, hogy elvegyem a szavaim esetleges élét. Tudtam én, hogy nem akart piszkálni, így én sem akartam udvariatlan lenni vele. Amúgy is segített rajtam, hát az volt a legkevesebb, hogy legalább normálisan viselkedtem vele. Mi lett volna, ha nem kedvelem?
- Ó, szóval te csak bemutatónak hívod! Igazán kedves! – kuncogtam az orrom alatt. Én nem egészen akként éltem meg, de erre most nem tértem ki. A kálváriám az én bajom igaz? – Nos, kezdődött azzal, hogy nem volt fűtés a házban. És nekem elhiheted, hogy az egyik legrosszabb dolog arra kelni, hogy lefagytak a lábujjaid! – jelentettem ki tettetett komolysággal. Így belegondolva kicsit azért tényleg mulatságos volt ez az egész, de az istennek se vallottam volna be, hogy így gondolom. – Aztán folytatódott azzal, hogy az árammal is történt valami, így aztán a reggeli kávémat sem tudtam meginni, a mobilom pedig lemerült. Ugyan elmerengtem, hogy a kocsiban is tölthetném, de nem mertem megkockáztatni, hogy még annak az akksiját is lemerítsem. – vallottam be töredelmesen, mert tényleg így történt.
- Akkor neki tartozom hálával, és valójában ő a hős megmentőm? – egy nyögéssel kísérve leguggoltam a kutyához, és míg motyogtam hozzá kedvesen, addig alaposan megdörgöltem a fülénél. Szerettem a kutyákat. – Szerintem csak érezte, hogy ma lovagot kell játszania! Igaz? – utolsó kérdésem már a kutyának szólt, arcom nevetőssé vált, ahogy a kedveskedő jószágra pillogtam nagyokat. – Vajon nem szomjas? – pillantottam fel a valódi megmentőmre. – Víz talán még van, azt tudok neki hozni egy tálkában, ha szükséges… - sosem volt kutyám, így nem nagyon mozogtam otthonosan ebben a témában.
- Hé, már megint rajtam mulatsz! Látom ám! – böktem felé harciasan az ujjammal, miközben felemelkedtem a kutya mellől. – Egyébként igazán hálás lennék érte, már ha értesz a fűtésszereléshez, és a villanyvezetékekhez. Egy pillantást vethetnél rájuk, hátha… - bár hiú ábrándnak tűnt csupán de egy kérdést megért. – Vagy, ha minden kötél szakad, legalább könyörülj rajtam és hívj egy szerelőt! – két kezemet imádkozóan kulcsoltam össze magam előtt.
Vissza az elejére Go down
Quentin Marshall
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Charlie Hunnam
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Sullivan ház)
Pént. Márc. 16, 2018 12:20 am
 



 

Nem akarom megbántani és elröhögni magam, de valamennyire megremegteti a bajszom az általam nagyon is bájosnak ítélt védekező megnyilvánulása. Szó nélkül hagyom inkább, bízva abban, hogy ez a biztosabb, de rögtön azzal a lendülettel le is buktat a célirányos rákérdezéssel.
- Csak egy kicsit. – ingatom meg az üstököm, magam elé emelve a szabad mancsom. Nyilván nem fogom letagadni a pofátlanul is egyértelműt, azt meg csak remélem, hogy nem veszi a szívére.
- Biztos? – ha jól van, hát jól van, továbbra is tartom, hogy felnőtt nő, el tudja dönteni, ezért a visszakérdezés után nem is fogom tovább nyaggatni a dologgal.
- Nincsenek előítéleteim, akármi miatt is belekezdhettél. – valami új női hobbi, esetleg más egyéb, a franc se tudja. Így viszont azért már erősen szűkül a lehetőségek köre. - De annak igencsak látványosra és emlékezetesre sikerült. – ugratom, nincs ezen mit szépíteni. Már éppen feltettem volna a kérdést, hogy mi történt a modern fűtési változattal a házában, amikor amúgy is belekezd. Figyelmesen hallgatom végig a teljes történetet. ..és még én hittem azt, hogy rosszul indult a reggelem.
- Akarod, hogy ránézzek? Sokat nem ígérhetek, de hátha legalább a lábujjfagyástól megkímélhetlek a jövőben. – legrosszabb esetben meg hívunk szerelőt, az én telefonom fel van töltve és magammal is hoztam.
Madox nagyon lelkesen fogadja a törődést és a figyelem központjába kerülést, olyannyira, hogy egy ponton meg is kísérli Maggie feldöntését. Úgy kell visszarántsam. Hülye kutya.
- Bocs, nem tudom mi a fene ütött belé. – nem csak most, hanem úgy általában. Sose volt normális egy percig sem.
- Erről őt kell megkérdezned, ha elé teszed és elfogadja, akkor igen, ha nem, akkor nem. – emelkednek meg a vállaim. Magam is így szoktam, az orra dugdosom, aztán vagy kell neki a folyadék vagy a kaja vagy nem. Más esetben meg ő hozza a tálkáját, ha éppen nem sikerült elébe mennem a kívánalmainak. Illetve vannak drasztikusabb módszerei is, de azok most jobb, ha nem kerülnek megemlítésre.
- Jó állt a kezedben, komolyan. Csak a szabadjára eresztése kissé balesetveszélyes, de azt leszámítva vedd bóknak; nem sok nő kezében lenne ilyen pöpec egy balta. – azt a szemtelen vigyort nem sikerül letöröljem a fejemről és remélem, hogy megbocsájtja a dolgot most az egyszer.
Sűrű bólintásokkal vállalom a problémára való tekintést, elvégre eleve én ajánlottam fel. - Ha egy órán belül nem hozom rendbe, meg is várom veled a szerelőt, rendben?! Mi több, egy kávéra vagy forró levesre is meghívlak magamhoz, amíg helyre teszik, amivel nem bírok el. – bökök a fejemmel a háza felé, utalva az összes elromlottra együttvéve.
- Na mutasd merre van a probléma forrása. Kezdjük a fűtéssel. – amennyiben előre megy, követem, az idióta kutyámat is féken tartva közben. Majd jelzi, hogy Madox meddig mehet és meddig nem, legalábbis remélem.



//Ne haragudj, hogy csak most reppent. //
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Sullivan ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 10:41 pm
 



 

- Na, jó, valószínűleg én is nevetnék magamon, ha nem én lennék én! – ismertem el, bár mivel elég nagy zagyvaságnak tűnt még számomra is, amit mondtam, ezért vonásaim enyhe grimaszba szaladtak. Azonban nem haragudhattam rá, mert tényleg a megmentésemre sietett szinte egyből, úgyhogy egyetlen rossz szavam sem volt a nevetéssel kapcsolatban. Még akkor sem, ha látszólag megsértődtem rajta egy kicsit.
- Hát, azt hiszem nem ezt választanám testmozgásnak, ha le akarnám vezetni a felesleges energiáimat. – ráztam meg a fejemet, mert számomra egyértelmű volt, hogy az ember minek vág fát. Főleg, ha az a bizonyos ember nőből van, és teljesen gyakorlatlannak számít ezen a területen. Eddig én sem nagyon szorultam rá, ezt el kellett ismernem, de hát sosem kell engem félteni, feltalálom magam általában. Nagyban taglaltam is hát, hogy mi történt velem, mert hiába nem szeretek panaszkodni alapvetően, most mégis jól esett egy kicsit kiönteni a szívem valakinek. Tényleg szörnyen indult ez a reggel, és emiatt igencsak reményvesztettnek éreztem magam jelenleg.
- Ó, komolyan megtennéd? – csillantak fel a szemeim meglepetten. – Nálam biztos, hogy jobban értesz hozzá, úgyhogy azt nagyon megköszönném! – gyűlöltem már csak a gondolatát is annak, hogy újra valakire rá legyek utalva, de vannak azért olyan dolgok, amiket még a roppant önálló nők sem tudnak elvégezni. Talán majd beszerzek egy kézikönyvet, és az a segítségemre lesz egy következő alkalommal, de jelenleg jól jött egy férfi hozzáértése. Vagy viszonylagos hozzáértése, mert nyilván ő sem profi szerelő. Vagy csak szerénykedik, én bíztam benne, hogy erről lesz csak szó.
- Hé! – nem háborogtam a kutya magatartásán, inkább végre elnevettem magam. Ez volt ma az első olyan élményem, amit pozitívnak nevezhettem, természetesen Quentin felbukkanását leszámítva. Azért még épp időben sikerült megakadályozni, hogy újra a fenekemen ülve kössek ki, de nem sokon múlt. – Biztos ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy megmelegítse a lábujjaimat. – viccelődtem, mikor a cipőmet kezdte bökdösni az orrával. Lehet, hogy fel kellene vennem még egy zoknit, aztán öngyújtóval melengetni a lefagyott végtagomat.
- Rendben, akkor próbáljuk ki! Nem venném a lelkemre, ha az egyik megmentőm szomjan halna itt nekem! – egyenesedtem fel a guggoló testhelyzetemből, aztán megindultam a ház felé. – És te, kérsz valamit? Gyertek be! – invitáltam őket magammal, mert engem igazából az sem zavart, ha Madox bejön a házba. – Nos, akkor azt hiszem, köszönöm! – mosolyogtam hátra a vállam felett menet közben. Természetesen jól esett a bók, még ha kicsit zavarban is éreztem magam tőle. Ezt hivatott álcázni a mozdulat, ahogy beletúrtam a hajamba. Közben pedig már nyitottam is előttük a bejárati ajtót.
- Ez igazán kedves tőled! – csodálkoztam el, mert itt éltem már egy ideje ugyan, de még mindig nehéz volt megszokni azt, hogy sokan ennyire közvetlenek és kedvesek itt. Talán még önzetlenek is, bár abban nem hittem, hogy tényleg mindenki az lenne. Neki azonban nem volt most haszna abból, hogy ilyen figyelmes volt, mégis így bánt velem, és ezért őszintén hálásnak éreztem magam. - És elfogadom a kávét is, meg a levest is. Ha nem túlzás, bár az előbbi életmentő lenne… - ráncoltam a homlokomat elgondolkozva. Ha bejöttek utánam, akkor igyekeztem minél előbb kizárni a hideget a lakásból, ami már amúgy is kezdett jégveremmé avanzsálni.
- Nem, először a kutyának adunk inni! – közben már fordultam is a konyhába, aztán némi keresgélés, és lábujjhegyen ácsingózás után sikerült szereznem egy megfelelőnek ítélt edényt. Félig engedtem vízzel, aztán leraktam a földre, egyenesen Madox elé. – Egyébként egy külön helyiségben lesz a kazán, szerintem azzal lehet a gond. Őt meg hagyd csak nyugodtan, biztos nem csinál semmi kárt, igaz, nagyfiú? – dögönyöztem meg a fülei mögött, ha engedte. – Van néhány szerszámom elfekvőben, vész esetére! – és, mivel azt is a konyhában tartottam a csap alatti szekrényben, így előszedtem a ládát, és egy halk nyögés közepette átnyújtottam azt az újdonsült szerelőmnek. Kicsit nehéz volt, na!
Vissza az elejére Go down
Quentin Marshall
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Charlie Hunnam
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Sullivan ház)
Szomb. Ápr. 07, 2018 7:14 pm
 



 

Valamivel feljebb tornázódnak a szemöldökeim a homlokomon az elhangzottak hatására, de nem fűzök mellé semmilyen megjegyzést sem, csak a bajszom alatti, visszafogott vidulás maradt még meg.
- Pedig jól kikapcsolja az embert. Már, ha nem a röptetés a célja az egésznek. – az izommunkáról nem is beszélve és akkor még végeredménynek ott van a felhasogatott fa is. Úgyhogy több szempontból is igen hasznos. Bár belátom ezt nem mindenki osztja, ráadásul a helyzet abból a szempontból más is, hogy nálam kandallóról megy a fűtés, ezért szükséges a rendszeres faaprítás. A pimaszkodást viszont ezzel tényleg abbahagytam, egyáltalán nem szeretném túlfeszíteni a húrt és azt, ha a végén esetleg komolyan megbántódna.
- Persze. – határozottan bólintok. Azt nem ígérem, hogy rendbe is tudom majd hozni – főleg így látatlanban – a rendszert, de szívesen ránézek és, ha nincs nagy baj, akkor meg is csinálom. Nem nagy ügy az egész, az időmből kitelik és láthatóan Madox is pofátlanul élvezi a társaságot. Amit hamarosan prezentál is a feldöntési szándékkal együtt járó lelkesedésében.
- Erről nem tudok nyilatkozni, még nem sikerült megfejtenem, hogy mikor mit miért csinál. – rázom meg a fejem miközben visszább húzom a dögöt. Nem annyira tetszik neki persze a személyes szabadságának ilyen szintű korlátozása, de láthatóan Maggie kedvéért egyelőre félreteszi a reklamációt és felhagy az iménti feltett szándékával. Még farokcsóválni is nekiáll. Eszem megáll ettől a kutyától, de komolyan.
- Nem kösz. Madox is jöhet? – tudom, hogy azt mondta, mindketten menjünk, de jobb ezt tisztázni, mint aztán kellemetlen helyzetet szülni magunk köré. Persze a kutya alapból úgy vette, hogy szabad neki, mert elindul befelé, csak azért nem sikerül a válasz előtt átlépnie a küszöböt, mert visszafogom a pórázzal. Amint azonban ehhez szabad utat kapunk, beljebb helyezem magunkat. Még sosem jártam a házában, ezért nem nagyon tudom mit merre találok. - Még ne köszönd egyelőre. Előbb nézzük meg, hogy tényleg tudok-e segíteni és nem csak a havat meg a koszt behordani az otthonodba. – hiába a talp törlés, azért valamennyit sikerült behordani, Madox meg egyértelműen nem egy lábtörlő típus.
A meginvitálás elfogadása kapcsán csak somolygok egyet az orrom alatt. - Nem túlzás. Ha gondolod, miután itt végeztünk, mehetünk. Ha meg is tudom javítani, úgyis kell idő, amíg felmelegíti a házat, a szerelő meg ki tudja mikor tud kijönni, ha esetleg mégse bírok el vele. – azt mondjuk nem hiszem, hogy ne találnánk olyat, aki mai határidővel ne vállalná, viszont most még csak reggel van, jószerével még el se indult a nap.
Amíg Madox inni kap, addig ott ácsorgok vele, ahol a lehető legkevésbé vagyok útban a kutyával. Ami a négylábút illeti, elfogadja a vizet és csodák csodájára a dögönyözést sem bánja. Fura, amit leművel, ez általában szokatlan viselkedés tőle.
- Megfogod a pórázát? – nyújtom át, ahogy tudomásul veszem, másik helyiségben lesz a kazán. Csakúgy el nem ereszteném Madoxot, mert aztán a fene se tudja mi fog eszébe jutni és nem vállalnám a felelősségét, hogy miattam még le is amortizálódjon az otthona.
- Merre találom a kazánt? Előbb ránéznék, aztán meglátjuk kellenek-e szerszámok vagy sem. – de mire a mondat végére érek, már elő is veszi azokat. Készséggel veszem át, látom és hát hallom is, hogy nehéz neki. Így viszont, ha már a markomban van, akkor viszem magammal, legalább megspórol egy utat, ha tényleg szükség lesz rájuk.
Ha kapok útmutatást, hogy merre menjek, akkor elindulok a megadott irányba. Ránézni nem tart sokáig, az viszont egészen biztos, hogy eldugult és ez okozhatja a bajt. ..és akkor még olcsón meg is úszta és a fűtés hiánya a kisebbik rossz, mert ez a probléma sokkal nagyobb károkat is okozhat. Mielőtt azonban bármilyen hírrel előjönnék, nekiállok kitisztítani, utána meglátjuk, hogy lesz-e még gond vagy megoldódik a krízis.
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Sullivan ház)
Szomb. Ápr. 07, 2018 8:56 pm
 



 

- Ha neked ilyen jó szórakozás, akkor legközelebb felhívlak, és megkérlek rá! – vetettem fel a remeknek tűnő ötletet, bár nem mondtam ám teljesen komolyan, amit a szám szegletében megjelenő mosoly is jelezhetett neki. – Egyébként bevallom, eddig még nem is nagyon használtam a kandallót. Azért nem vagyok túl jó ebben a faaprításban… - ingattam a fejemet, mert hát ez volt az igazság. Ha többször begyújtanék, akkor már egészen biztos, hogy rutinosabban menne ez az egész. Így maradt a roppant látványosra sikeredett baltaröptetési mutatvány.
- Régóta vagytok együtt? – kérdeztem viccelődve, természetesen a kutyára utalva. Mondjuk, nem feltétlenül azért nem érti őt, mert túl rövid ideje boldogítják egymást, hanem az is lehet, hogy egyszerűen a kutyák is olyanok, mint a nők és a férfiak kapcsolata; sose fogják megérteni egymás motivációját. – Hát persze, hogy jöhet! – bólogattam határozottan, mert engem aztán tényleg nem zavart a kutya társasága. Persze lehet, hogy a főbérlőm nem lenne elragadtatva attól, ha bent tartanék egy Madoxhoz hasonló négylábút, de szerintem meg lehetne győzni, ha éppen arra szánnám rá magam.
- Ó, azzal ne foglalkozz! Gyakran én is elfelejtkezem magamról, vagy még háromszor visszaszaladok indulás előtt. – legyintettem egyet könnyed mozdulattal, mert nehogy már ez legyen a legnagyobb probléma. Felőlem behordhatta a talpán a fél udvart is, ha sikerül megcsinálnia a fűtésemet. Az valahogy fontosabb volt, felmosni már nem nagy kaland később, ha elült a fagyás veszélye. – Már azzal is előrébb vagyunk, ha ránézel. Aztán vagy meg tudod csinálni, vagy tudjuk, hogy szerelőhöz kell fordulni mindenképpen. – magyaráztam a kutyának szánt edény keresése közben. Aztán, amikor meglett, diadalittasan töltöttem meg vízzel.
- Rendben. Úgy látszik, ma mégis a szerencsenapom van! Nem csak, hogy megmentettél, de még el is látsz minden földi jóval, kezdve egy jó erős feketével! – vigyorogtam fel Quentinre. Egyébként bevallom, némi hátsószándék is munkálkodott bennem, mert ugyan nem szokásom mások dolgába ütni az orromat, főleg a múltam miatt, de mégiscsak kíváncsi voltam rá, hogy miféle helyen lakhat ez a pasas. Az ilyen sokat elárul a tulajdonosról.
- Persze! – álltam fel, és vettem át a pórázt. – De nem lehet esetleg elengedni? Csak nem csinál akkora galibát, és lehet, hogy akkor még jobban is fog viselkedni. Most zavar ez a valami, igaz? – utolsó mondatom természetesen már Madoxhoz intéztem, aki nagyon értelmes szemekkel nézett fel rám. Mint aki tényleg érti, hogy miről van szó. Meg merném kockáztatni, hogy sokszor a kutyák tényleg jóval értelmesebbek, mint amilyennek gondolnánk őket, még ha nem is értik minden szavunkat.
- Gyere, megmutatom! – közben attól függően, hogy milyen választ kaptam, vagy vezetem magam mellett a rakoncátlan ebet, vagy egyszerűen csak megsimítom a fejét, és így invitálom magunkkal. A házi kedvenceknek van az a néha idegesítő szokása, hogy nagyon szeretnek a közelünkben lenni, így aztán én is evidensnek venném, hogy követ bennünket. Akkor is, ha nem akarjuk feltétlenül. – Ez az ajtó lesz az! – és közben már nyitottam is ki, a belső falon pedig felkapcsoltam a villanyt. – Nos, tündeszemeid mit látnak? – kukucskáltam be jó pár perc elteltével, amit egyébként azzal töltöttem el, hogy Madoxot próbáltam jobban megismerni, meg lekötni.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Sullivan ház)
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali (Sullivan ház)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Lakóhelyek
 :: 
Házak
 :: 
Sullivan ház
-
Ugrás: