2nd Avenue

Norah & Gabe

em mondhatnám, hogy számítottam arra, hogy ma behív a főnök és közli, hogy a morcos pasas, aki a nagy hír közben mellettem ácsorgott és egyértelmű nem tetszését nyilvánította velem szemben, végül a társam lesz. Már megszoktam, hogy mindig más-más társat kapok magam mellé egy-egy ügyhöz, szóval most igazán frusztrált vagyok, amiért lesz egy állandó. Főleg, hogy nem tetszik a pasinak a dolog, és épp emiatt gyanítom, hogy nem lesz könnyű vele együtt dolgozni. Persze bízom a főnök megérzéseiben, miszerint idővel remek csapatot fogunk alkotni, de azért vannak kétségeim. A pasiról lerí, hogy irányító típus, makacs és azt hiszem, nem szeret együtt dolgozni nő nemű lényekkel. Vagy ez az ellenszenves viselkedés kifejezetten nekem szól? Gőzöm nincs, de nem fogom megadni neki azt az örömet, hogy majd lelécelek. Frászt. Kitartó vagyok, szóval bármennyire is elviselhetetlen vagy ellenszenves lesz, kibírom. Idővel majd rájön ő is, hogy jó nyomozó vagyok nő létemre is, és áldani fogja a főnököt, amiért úgy döntött, hogy engem oszt be mellé. Még az is lehet, hogy abban a hitben van, hogy zöldfülű vagyok...
Az irodából kilépve se ő, se én nem szólunk egy mukkot se arra, amit odabent hallottunk. Ha ő nem áll neki pattogni, akkor én se fogom feleslegesen felhozni a témát. Jobb a békesség és, talán ő is rájött, hogy talán érdemesebb előbb adnia egy esélyt, hogy bizonyítsak és aztán ellenkezni annyira ellenem.
Mögötte sétálva elmosolyodok picit, mikor meglátom, hogy ő is bagóért matat, hiszen én is ugyanezt teszem épp. Dzsekim zsebéből elő kapom a dobozt, egy szálat ajkaim közé csúsztatok és amint kilépek az ajtón, meggyújtom a cigit. Úgy tűnik, mindkettőnk idegzete a plafonon van, amit ő magának, én meg neki köszönhetek. Reméltem, hogy olyan valakivel raknak majd össze, akivel jól ki lehet jönni, de most lehet megkaptam az egyetlen fekete bárányt.
Ahogy megszólal, felvonom kérdőn egyik szemöldököm, hiszen az az "oké" nem igazán érthető számomra, hogy most mit is akar jelenteni, de aztán folytatja a gondolat menetet én pedig csendben pöfékelek a kérdését hallgatva és háttal a lépcső korlátjának dőlök.
-A helyszínekkel már tisztában vagyok nagy részt, de a bandákhoz még nem volt szerencsém. Sok ügyön dolgoztam már az áthelyezésem óta, de bandákkal kapcsolatosat még nem kaptam.- válaszolok fapofával, mivel most arra számítok, hogy erre kirobban majd teljesen és itt fog nekem szitkozódni, amiért nem fújom még kívülről az ilyesmit, de mit csináljak, ha még nem kerültek az utamba?
-Gyorsan tanulok, szóval üljünk be a kocsiba és mesélj. Hidd el, fog az agyam.- próbálom némiképp megnyugtatni már az előtt, hogy idegrohamot kapna, hogy nem kell majd nekem táblázatot készítenie otthon vagy kinyomtatni ötszáz oldalt ezekről a dolgokról, csak nagyjából avasson be. Ennyiből hátrányban vagyok, hogy nem itt éltem eddig, de tudom, hogy be tudom majd hozni a lemaradást. Mivel jobb dolgom sincs otthon, mint aktákat olvasgatni, menni fog ez.

Norah & Gabe

z most tipikusan az a helyzet, amikor az ember óvatosan tapogatózik, mintha egy sötét szobában keresné az egérfogót, és próbál rájönni, hogy milyen is az az új ember, akivel innentől kezdve együtt kell dolgoznia. Nem-e pszichopata, esetleg vannak bizonyos szavak, amikre harap, mitől borul ki és mitől érzi úgy, hogy most akkor minden oké stb. Az egyetlen dolog, amit már most sikerült leszűrnöm az az, hogy Mr Flanagan elég feszült pasas, ami jól látszik már abból, ahogy szinte kimenekült ide és úgy szívja a cigit, mintha az élete múlna rajta. A másik, ami rögtön feltűnik, hogy valamiért úgy hiszi, hogy kettőnk közül ő a főnök, és egy darabig hagyom is ebben a hitben élni tovább, de nem lesz így örökké. Lehet, hogy Seattle az ő városa, de én se ma kezdtem és átestem már bizonyos dolgokon, amiről mások még álmodni se mernének. Oké, tudom, hogy ő is így van ezzel, szóval épp ezért nem gondolom, hogy ő lenne a picinyke csapatunk nemes vezetője. Valószínű, hogy ez a hite abból fakad, hogy ő pasi, ami még kevésbé tetszik. Lesz mit bizonyítanom, de amíg a terep még mindig nekem idegen és nem neki, addig jó lesz ez így. Majd idomulok meg ilyesmi.
-Nos, Bostonban eleinte járőr voltam, aztán átkerültem a gyilkosságiakhoz. Ott volt dolgom a maffiával, bandákkal, kábítószerrel és mindennel, ami csak gyilkossághoz vezethet, de a maffia volt az utolsó.- és itt nem kezdem el ecsetelni, hogy a főnököm helyezett át, másképp elvette volna a jelvényem, ha nem megyek bele a dologba, mert még véletlenül se akarta, hogy bosszú hadjáratot indítsak. Azóta szerencsére jól halad az ügy és a tettesek már rács mögött ülnek, de remélem, hogy az egész bandát felszámolják a francba. Akkor nyugodtan fogok aludni.
-Itt pedig, jó pár gyilkossági ügyet oldottam már meg -és szándékosan mondom úgy, hogy megoldottam csak, hogy érezze, nem vagyok kezdő vagy szőke vagy hasonlók-, csak épp mindig más és más társat kaptam magam mellé egy-egy esethez, hiszen az idegen terep nekem még mindig hátrány.- mesélem el nagyon röviden az eddigi pályafutásom, mert kétlem, hogy most akarna részleteket hallani, de talán majd eljön annak is az ideje, hogy röhögcsélve megbeszélünk régi gázos ügyeket. Az viszont meglep, hogy nem az volt az első dolga, miután kiléptünk a főnök irodájából, hogy elkéri a kartonomat és alaposan végig tanulmányozza, hogy ki vagyok és honnan jöttem. Mondjuk az ilyesminek nem kifejezetten örülök, de már megszoktam. Sokan így szokták elkerülni, hogy a másik emberről kelljen beszélgetnie unalmas perceikben.
-Részemről rendben van.- bólintok, miközben a napszemüvegemet felveszem, a cigimet pedig kényelmesen elszívom, mert Gabriellel ellentétben nekem eszem ágában sincs elnyomni egy fél szálat, mikor azt se tudom, mikor fogok következőleg rágyújtani. Akkor inkább kiélvezem az utolsó slukkokat, majd automatikusan az anyósülés felé indulok. Ez nálam alap elv. Ha az én kocsimmal megyek, én vezetek, ha másé az autó, akkor ő a sofőr. Ez szerintem mindenkinél így kellene legyen.
-Na és rólad mit érdemes tudni? Milyen ügyekkel foglalkoztál eddig?- teszek föl két óvatos, szigorúan munkával kapcsolatos kérdést, hogy ne mondhassa, hogy túl kíváncsi vagyok, közben az övemet becsatolom és várakozón pillantok újdonsült társamra. Alaposan szemügyre veszem szőrös képét, hiszen még meg kell szoknom a látványt, mivel innentől kezdve minden napomat ezzel a krapekkal fogom tölteni, ha tetszik, ha nem. Nem árt, ha tudatosul bennem ez a dolog és szerintem neki is jobb, ha elfogadja a helyzetet ahelyett, hogy fancsali képet vág, mert, ha ez egész nap így fog menni, előbb-utóbb úgyis ki fogok ezen akadni. Ismerem már magam annyira, ráadásul nem szoktak valami kényelmes éjszakáim lenni, ergo, ha valaki megtalálja a kanócot és meggyújtja, akkor robbanok.

Norah & Gabe

érdése hallatán elgondolkodok picit, hiszen nem szoktam számolgatni a napokat. Régebben sem volt szokásom és most se az de, ha nagyon megerőltetem magam, akkor talán sikerült majdnem pontosan behatárolnom, mikor is léceltem -vagyis léceltettek le- Bostonból, gondolván, hogy jobb lesz nekem itt, a friss levegőn. Igazság szerint, nehezen vallottam be magamnak, de igaza lett végül a főnöknek. Minél több időt töltök itt, annál távolabbinak tűnik mindaz, ami Bostonban történt és már-már néha napján meg is feledkezek az egészről. Na jó, ez erős túlzás, de nem azon kattogok most már egész nap, hogy mi lett volna, ha?
-Hogy egész pontos legyek most kezdem majd meg a negyedik hónapomat itt. Szóval, a városon már kiigazodok, de a bandás dolgokkal még mindig nem vagyok teljesen tisztában, mivel a melóim se sűrűn voltak kapcsolatosak ilyesmivel.- adok kielégítő választ a pasi kérdésére, majd sietve végig gondolom, milyen ügyeket is kaptam eddig a kezembe. A legutóbbi volt a legdurvább, ez tény, amikor Riley-t kaptam társamnak -na és persze Mickey-t, a kutyust-, hogy kiderítsük, ki ölt meg egy fiatal lányt, de előtte nem sok komoly ügy volt és azóta se. A legneccesebb melónak járó díjat viszont az a meló viszi, amibe "véletlenül" Trish is belekeveredett és azt a marhát kellett leszednünk a tetőről.
Mindeközben látom a pasason, hogy nem igazán tetszik neki az, ahogy kényelmesen elszívom a bagómat, de majd alkalom adtán felvilágosítom, hogy nem érdekel, azaz leszarom, ha ez valakinek nem tetszik. Persze, sürgős esetben nem bagózgatok ilyen lazán, de más helyzetben úgy vagyok vele, hogy amúgy is rohanok egész nap, sokszor nincs is időm rágyújtani, szóval legalább ezt az egy bagót hagy szipákoljam el normálisan, amit még az előtt szívok el, hogy beülnék a kocsimba, vagyis jelen esetben az ő kocsijába. Szerintem, ennyit mindenki megérdemel. Számomra ugyanolyan, mint amilyen az egyik kollégának a wc-n ücsörgés, vagy a másiknak a kényelmesen elfogyasztott reggeli. Persze, a zsaruk élete nem arról híres, hogy bármire is van idejük, de mindenkinek meg van a maga rituáléja, amit szeret normálisan elvégezni. Aztán jöhet a futkorászás.
Bevágódok végül a kocsiba, és ahogy azt már Riley-val egyszer megtárgyaltuk, bekötöm az övemet reflex szerűen, mert, ha mi nem, akkor ki mutasson példát? Na meg, ilyenkor nincs útba. Üldözés esetén, mikor váratlanul kell kiugrani a kocsiból, na olyankor van, hogy inkább nem kötöm be magam, ami persze kockázatosabb, mert egy borulás bármikor közbe jöhet, mégis kézenfekvőbb.
-Valahogy sejtettem, hogy nem ma kezdted.- jegyzem meg, mikor röviden elsorolja, hol és hány évet melózott, közben rásandítok a szemüvegem mögül. Ilyen rutin után nem csodálom, ha ilyen mufurc a pasa és kissé olyan, mint aki magára ragasztott egy komoly arcot, ami nem jön le, de az se jobb, ha az ember egy mindenen vihogó társat kap maga mellé. Volt már olyan. A végén úgy voltam vele, hogy vagy én lövöm fejbe, vagy beviszem a gettóba és megvárom, hogy más tegye be.
-Valószínűleg azért, mert már bizonyítottál és szívós vagy.- ismét nem nyilatkozok hosszan, meg nem is nagyon akarok erre mit mondani, mert nem ismerem annyira még, hogy neki álljak fényezni a dicső múltját, ugyanakkor megsérteni se akarom semmivel. Ez a rövid mondat a legbölcsebb választás, azt hiszem. Kérdése hallatán viszont elterelődik a figyelmem a bölcselkedésekről.
-Öhm... úgy 150 dolcsi, nem is tudom.- pislogok nagyot, miközben elő túrom a tárcámat, hogy alaposabban szemügyre vegyem, mi is lapul benne. A kártyámon persze van még pénzem, de nem igazán szeretek nagy összegekkel a zsebemben rohangálni. Nem vagyok se celeb, se maffiózó.
-Pontosan, milyen ügyről is van szó?- érdeklődök finoman, mivel az új társam be lett ugyan mutatva, de azt nem tudom, hogy mi is lesz az első ügy, amin dolgoznunk kell, ami kissé zavar. Ez talán megint olyan "ki hordja a nadrágot" dolog, mivel ő tud valamit és nem azzal kezdte az egészet, hogy megossza velem is az infóját.

Norah & Gabe

icsit úgy érzem magam Flanagan mellett, mintha állásinterjún volnék. Érthető persze, hogy próbál bekategorizálni, hogy miféle zsaru lehetek, mik a képességeim és egyebek, de az a száraz, gyakorlatias beszélgetés, ami köztünk zajlik, már-már zavaró és már, csak azt várom, mikor nyújt át egy teszt lapot, amiből majd kiderül, megfelelek-e vagy sem.
-Nincs. Épp zártam egyet én is.- válaszolok és eszembe jut a legutóbbi ügy, ahol még tévés szereplésem is volt. Trish-t ugyan nem volt okos dolog belerángatni, mert rosszabb végkimenetele is lehetett volna a tetőn ugrálásnak, de egyrészt segíteni akart, másrészt pedig, amúgy is pszichiáter. Nem tudom, Flanagan mennyit tud az ügyről, vagy hallott-e az ügyről, de remélem, nem fogja szóba hozni. Lezártuk és vége. Épp elég kellemetlen volt a főnök monológját meghallgatni arról, mennyire felelőtlen döntés volt egy majdnem civilt is belerángatni az ügybe.
Miközben beülök a kocsiba, megjegyzem gondolatban magamnak, hogy talán nem kellene nagyon erőltetnem a beszélgetést, mert a pasi nem igazán tűnik szószátyár típusnak se jó kedvűnek. Szóval, csak akkor szólalok meg, ha kérdez, más esetben csendbe burkolózva ülök inkább.
-Alap, igen, de láttam már kivételt is.- és nem részletezem, hogy itt azokra az emberkékre gondolok, akik valami nagy szerencsének köszönhetően kevés tudás és tapasztalat ellenére mellém kerültek ezidáig. Nem mondom, hogy jó helyre születtek, de valami csoda folytán könnyebb volt ide eljutniuk. Az ilyesmit mondjuk én személy szerint több szempontból sem tartom okos dolognak, de mindenkinek szíve joga halálba küldeni a másikat, ráadásul elég sértő rám és többiekre nézve, akik szép lassan másztak fel a ranglétrán.
Csak bólintok, ahogy fény derül rá, miért is érdekli annyira a pénztárcám és nem is látom értelmét tovább tárgyalni a témát. Sokszor előfordul, hogy a zsebünkbe kell nyúlni, amit persze senki nem térít meg, de a haladás érdekében muszáj. A kis halak zsebét meg kell tömni, ha már vannak olyan kedvesek, hogy némi információt szolgáltatnak nekünk. Van bármi manapság a világon, amiért nem kell fizetni? Nem igazán, így ez sem kivétel. Fenyegetőzéssel is el lehetne érni, hogy valaki kinyissa a száját, de jobb jó kapcsolatot tartani a spiclikkel.
Válaszolni nem tudok, miért is nem kaptam valami aktát, hogy mire készüljek fel vagy, hogy miféle ügyön kell majd dolgoznom az új társammal, mert Flanagannek van annyi esze, hogy magától is rájöjjön a válaszra. Ha tudnék bármit arról, merre is megyünk most, akkor nem kérdeztem volna meg, de mivel rögtön az után, hogy beértem az őrsre, behívott a főnök és bemutatta az új társamat, nem volt időm ilyesmire. Gondolom, ő is úgy volt vele, hogy majd Flanagan felvilágosít.
-Remek. Bandák, fehér boltos és fiatal kölykök.- bólintok, ahogy összegzem a helyzetet és már most érzem, hogy nem lesz valami egyszerű napom. Maga az ügy se lesz egyszerű, nem is fogunk gyorsan a végére járni, ráadásul meglehetősen veszélyes is, mivel ezekkel a bandákkal nem egyszerű szót érteni. Csak remélni tudom, hogy Gabriel ezen a téren jóval tapasztaltabb, mint én.
-Miért van az az érzésem, hogy talán a boltos azért lőtte le a kölyköt, mert kezdi unni, hogy nem lehet a környékbeli négerekkel bírni? Nem volt régebbi bejelentés a boltos részéről? Betörés, lopás vagy ilyesmi? Bár, a felvételekről majd kiderül, mennyire volt jogos az az önvédelem...- agyalok hangosan annak ellenére, hogy megfogadtam, nem jártatom a számat, de mindig azt vallottam, hogy jobb megosztani társunkkal, mi jár épp a fejünkben. Sokszor így születtek meg a válaszok egy-egy ügy kapcsán vagy épp sikerült olyan lépést kitalálni, ami célra vezető volt. Szerintem fontos, hogy a társak kommunikáljanak egymással, de nem tudom, hogy Flanagannel mennyire fog ez menni.
-Nem fognak a bandaügyisek belemászni az ügybe?- mert hát minden joguk meg van hozzá, hogy amint feltételezhető, hogy ez a bandájukhoz köthető, jönnek és kitúrnak minket. Személy szerint, talán nem is bánnám, mert az ilyen lehetetlen ügyeket sosem szerettem. Nehéz egy olyan réteget megtörni és rendbe szedni, ami a fehér embert ellenségként kezeli, ha zsaru, ha nem.

Norah & Gabe

szintén remélem, hogy Flanagannek csak rossz napja van ma vagy valami más gondja és nem fog minden napunk így telni, mert akkor idő előtt fejbe lövöm magam. Sosem szerettem az ilyet, bár még elég korán van ahhoz, hogy már most behatárolgassam, hogy milyen is lesz köztünk a hangulat. Nem azt mondom, hogy hahotázva kellene járni-kelni a városban, de ez a másik véglet se a legjobb. Már-már feszélyezve érzem magam, ha meg akarok szólalni, mert sugárzik társamból, hogy rohadtul nem kíváncsi a mondandómra.
Ezen felbuzdulva pedig -és, mert amúgy se tudnék több mindent hozzáfűzni a témához-, én is csak bólintok egyet válaszul. Kibuknak, bizony és az a jobbik eset, mert ott a másik lehetőség, hogy az illető simán meghal egy akció közben, mert gőze nincs róla, mit hogyan kell csinálni vagy épp azt képzeli magáról, hogy ő G.I. Joe és hülyeséget csinál. Idő kell ahhoz, míg az ember rájön, hogy ez nem az a pálya, ahol érdemes hősködni, mert nem csak a saját, de mások életét is veszélybe sodorhatja az ember, aztán rohadt pocsék érzés, ha az túléli a dolgot, aki miatt volt a zűrzavar, mert egy életen át elkíséri az emléke annak, hogy az ő hülyesége miatt halt meg valaki... ugyebár, ezt én is nagyon jól tudom most már. Megtanultam a leckét.
Mikor Gabriel megáll a pirosnál, a kezembe nyom egy tabletet, amivel persze rögtön tudom, hogy mit kezdjek. Pillanatok alatt belépek a rendszerbe és már pötyögöm is a férfi nevét, amint mondja.
Csendben keresgélek, míg végül rábukkanok valamire és már mesélem is társamnak az új infókat. Már, ha neki is újak egyáltalán azok az infók.
-Két szomszédnak is volt már panasza az utca végén lakó feketékre, mert állításuk szerint, folyton meglopják őket és rongálással is meg lettek vádolva, de bizonyíték persze nem volt.- magyarázok, ahogy tovább leskelődök, de közben jár az agyam is. Mi van, ha ezek a rossz arcok magukhoz csábították a srácot és afféle teszt lett volna ez a bolt rablás? Nem lenne meglepő, hiszen az ilyen kisebb társulásoknál ez bevett szokás. Csak akkor lógnak együtt valakivel, ha az bebizonyítja rátermettségét.
-A srác apja börtönben van jelenleg is, az anyja pedig még az előtt, hogy lecsukták volna, távoltartási végzést kért ellene. Tylernek van egy nővére és egy húga is, akik még szintén ott laknak. Biztos, nem volt egyszerű gyerekkora.- jegyzem meg csak úgy mellékesen, mintha magamnak mondanám, de persze tudom, hogy Gabriel is hallja és gyanítom, hogy ő is valami ilyesmit gondol majd magában. Általában az ilyen gyerekek könnyen a rossz útra tévednek, úgyhogy máris meg van a probléma gyökere. Anya keveset van otthon, mert két helyen melózik, hogy minden meg legyen a gyerekeinek, így aztán a kölyök elkallódik.
-Kíváncsi leszek, mire jutunk, ha tovább kutakodunk, de tény, nem örülnék, ha hirtelen megjelennének és elvennék az ügyet. Szeretem végig csinálni, ha már elkezdtem.- és persze ezt se tudom minek mondom, mert egyrészt minden normális zsaru így van ezzel, másrészt pedig tudom, hogy Gabrielt rohadtul nem érdekli. Tényleg nem tudom, érdemes-e egyáltalán erőltetnem a társalgást, mert ezidáig, csak most beszélt hosszasabban, amíg elmondta, mi a helyzet. Másról nem is hiszem, hogy órákig csacsogna itt nekem.
Minden esetre, amíg Flanagan vezet én megpróbálom pótolni hiányos ismereteimet, és a kedves kollégára is ránézek a rendszerben. Nem szeretek hátrányban lenni és gondolom, ő is így van ezzel. Az a biztos, ha ideje korán tisztában vagyunk vele, mi mindenre képes a másik vagy, hogy mire nem.