Tudjátok, hogy hol követem el mindig a nagy hibákat? Hogy azt hiszem, hogy azért mert én sok helyzetre hidegvérrel reagálok, a velem szemközt állók is úgy fognak. Na hát, ez nem mindig történik meg és meglehet, hogy emiatt, némileg többször kerülök bajba. Mint most is. Igazából ez egy tök jelentéktelen napnak indult. Nem volt kedvem Abba a házba ott ülni, végigjátszani hatvanadjára ugyanazt a játékot. Gondoltam, hogy kimozdulok, az jót tenne nekem. Nyakamba vettem késő délután a várost, s már kezdett alkonyodni, amikor… Hol is vagyok? Fogalmam sincs. Két oldalról koszos épületek vesznek körbe, az aszfalton rágó és szemétfoltok telepedtek meg. Nagy sóhajtás után fújom ki a levegőt, a forró nyári nappalon. Feltekintve láthatom, hogy az ég újra ezernyi színével kápráztatja a város lakóit. Egykor talán elgyönyörködtem volna benne, de most? Most van jobb dolgom is. Ugyanis – milyen klisé – pár utcai suhanc kezd el lassan körbevenni. Olyanok, mint a cápák, kik becserkészik áldozatukat. Nem fiúk, nem vagytok feltűnőek, hogy egy üres utcában csak ti és én vagyok és köröztök körülöttem. Szám sarkába tolom a cigarettát s komótosan gyújtok rá. - Srácok, higgyétek el, hogy rossz lánnyal akartok kikezdeni. Figyelmeztetem őket. Tanultam az utóbbi esetből. Akkor nem figyelmeztettem őket,s támadás utáni sikolyom következménye volt, hogy Vele találkoztam. Nos,most hasonló találkozások elkerülése végett, inkább modorálom magamat. De mintha a falnak beszélnék. A négy suhanc körbe-körbe köröznek, mint a keselyűk. Egy komplett állatkeretet megtestesítenek. Ahogy közelebb érnek, nem várok tovább. Táskámat az egyik gyomrába vágom, s a másik oldalon álló gyomrába rúgok. Sikeres találat. A hasát fogva rogy a földre. A táskámat kitépem a másik karjából és s azzal hátravágok. Még egyet találok el, arcon. Nem túl nehéz a táskám, de azért az ütéstől némileg megszédül. Helyes, nekem sincs itt több keresni valóm. Még szerencse, hogy ma is topánkát húztam, így felkapva a nyúlcipőm rohanok előre, kifelé az egyre sötétedő utcáról. Jah, hogy közben egy kis fehér poros zacskót is kicsempésztem az egyik gyerek kabátjából? Upsz. Cigimet is elhagyom útközbe, majd később rágyújtok másra. Van jobb dolgom is. Kiérve az utcára, épp egy fickó int le egy taxit. Tökéletes. Gyors léptekkel,némileg lihegve kerülöm meg a kocsit, hiszen bevágódni elé már nem tudok. Behuppanva mellé, zárom be gyorsan az ajtót. Szemem sarkából tekintek az utca felé, ahonnan kirohantam. - Oh, ne is zavartassa magát,elmegyek, amerre maga, majd onnan tovább megyek. De ezen a környéken szinte lehetetlen taxit fogni! Kezdek bele, némileg kapkodva, de bájos, álnok mosolyom mégsem olvad le arcomról. Még ilyenkor sem.
A nyár beköszöntével egyre többen támadtak be azzal, hogy nálunk akarják elkészíteni a reklámanyagukat, és velünk akarnak lepaktálni. Nem is adhattam volna kisebb hálát az égnek, hogy a legjobbkor látott el egy csomó melóval, de mégis némi ürességet éreztem magamban. A gyerekek halála óta lassan egy fél év telt el, és ennyi idő alatt azt hittem, hogy a házasságom is a rendezés útjára lép, de nem úgy tűnt, és még inkább belekerültünk a slamasztikába. Lily egyre többször fordult magába, és ivott, ha a kedve úgy hozta, és azt hitte, hogy nem fogom észrevenni a kukában landoló üres üvegeket. Nem szép dolog, hogy hagyom neki, de mit tehetnék egyelőre? Ha szóba jön a terhesség, a munkája akkor egyből vad lesz, és csak vitát generálunk. Lassan nem akad közös pont, és két idegen él csak egymás mellett, de még nem szántam el magam arra, hogy beadjam a válókeresetet. Sam a héten szabadságon van a családjával, és szinte minden szerződést egyedül kell átnéznem, hát maradnak a túlórák, a félig megrágott pizzaszeletek, és a gyors zuhanyok az irodámban. Ma is így lett volna, ha nem kapok egy hirtelen telefonhívást az egyik haveromtól, hogy üljünk már be egy piára legalább, ha már a sors úgy hozta, hogy a felesége elutazott a kölyökkel a nagyszülőkhöz, és akad egy kis szabadideje. Nem is csodálkoztam ezen, hanem egyből megbeszéltem, hogy akkor hol is találkozzunk. Az egyik ügyfelem előtte még felhívott, hogy jó lenne, ha beugranék az előszerződésért is, hát feladtam a harcot, és a kocsim helyett taxiba ültem. Seattle egészen nagy, de amint a belváros egy olyan része felé hajtottunk, amit nem igazán szívleltem, már egy kicsit megbántam a döntésemet, és azt kellett volna mondanom Mr. Nagasakinak, hogy ő jöjjön el holnap hozzánk, és ne fordítva. Nem avatkoztam bele mások magánügyébe, de azért határozottan feltűnt, hogy ez nem egy jó környék. Gale még várhat egy kicsit azzal a sörrel, így kénytelen álltam meg az Elliotton, és kerestem fel a japán ügyfelünket. Szívélyesen fogadott, és bocsánatot kért, hogy ő maga nem vitte el, de családi gondok léptek fel, és sürgősen haza kell utaznia. Az életkörülményei nem lehettek a legjobbak, vagy lecsúszott, de addig ez nem is érdekelt, amíg minket alkalmazott, és időben fizetett. Egy rövid megbeszélés után már el is hagytam az épületet, és egy forgalmasabb rész felé indultam, hogy leintsek egy taxit. Az első próbálkozásom nem sikerült, de még a második sem, és kezdtem ideges lenni, mire a harmadikkal már elértem, hogy lefékezzen. - Köszönöm. – intettem hálásan neki, amikor kinyitottam az ajtót, és beültem hátra, de pontosan ebben az időben nyitódott a másik ajtó is, és egy barna hajzuhataggal megáldott nőszemély ült be mellém. - Arra jönne amerre én? Nem is ismerjük egymást, és tényleg nem könnyű taxit fogni, de attól tartok ide én szálltam be hamarabb. – tekintettem hátra, amikor feltűnt, hogy pár rossz kinézetű pasas rohan kifelé onnan, így kezdtem összetenni a képet. - A 28. Sugárútra legyen szíves. – adtam meg a pontos címet a sofőrnek, aki kissé furcsán tekintett ránk, de végül elindult. - Daniel vagyok… - nyújtottam volna a kezemet, de észrevettem a nő ölében landoló kis fehér zacskót. - Az ugye nem? – emeltem fel érdeklődve a szemöldökömet, mert ha egy drogosnak segítek, akkor bajok lesznek.
A hozzászólást Daniel Lawrence összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 18, 2016 10:03 am-kor.
Az ember mit várna, ha beülne egy taxiba valaki mellé és előzékenyen nem a saját útirányát mondja meg - eltekintve attól, hogy olyanom most nincs is - hanem átadja a lehetőséget. Nem arra, amit kapok: szájalás. Szemöldökömet ívesen vonom fel, nem sok időm van arra, hogy magyarázkodásba kezdjek. Elkezdeném és már ki is szednének a kocsiból. - Elmegy, addig... Kezdenék végül bele, de hátrapillantva, inkább bemond egy címet. Fejem félig hátrafordítva látom meg a suhancokat kirohanni a szűk, sötét utcából. Halkan sóhajtok fel, inkább magamnak, de természetes, hogy kicsúszik a számon. A régi álarcom, mely alá mindig el tudtam bújni, érzelmeimet elrejteni, már nincs meg. Vagy csak átmenetileg a kukába dobtam. - Leena és ne aggódjon. Legyintek könnyedén, kezemben a zacskóval. Miért nem tudom eltenni? Nem baj, most megteszem. Táskámba dobom a könnyed anyagot, mely iránt egyszerre érzek gyűlöletet és vágyakozást. Gyűlölöm, amiért azt tette a húgommal, amit. De vágyakozok utána, hogy elfelejtsem az egészet, hogy egy kicsit el tudjak lazulni. Mégsem teszem, mert tudom, láttam, tapasztaltam, hogy milyen könnyedén tud bárki a rabjává válni. - Jobb lesz mindenkinek ha a lefolyó mélyére kerül, mintha az utcán lenne továbbra is. Egy kis futást meg egy félig ellopott taxit, megért. Mosolygok kedvesen, próbálva oldani a feszültséget, mely bennem akad. Régi szokásokat nem tudom levetkőzni, pedig Ő azt mondta, próbálja velem megértetni, hogy ebben a városban más szabályok uralkodnak. Próbálja, de mit ér vele, ha semmi mást nem tettem eddig egész életembe? Ha csak ehhez értek? - És mi van a 28. Sugárúton? Nemrég költöztem ide, erre a környékre is csak véletlenül kerültem. Magyarázom kérdésem. Nem akarom én üldözni, csak, amíg oda nem érünk jobb halk társalgásba kezdeni, mint kukán ülni. Habár az utóbbi időben ez lett a hobbim.
Tárgy: Re: Elliott Avenue Kedd Aug. 02, 2016 8:49 pm
Leena and Dan
Kicsit felpörögtem az eseményektől, mert nem sokszor esik meg, hogy valaki ugyanarra a taxira pályázzon, mint én, de a hölgy kissé zaklatott megjelenése, majd a sötét alakok felbukkanása arra sarkallnak, hogy minél hamarabb lelépjünk innen, és be is mondom a címet, bár Gale-el két utcával arrébb találkozunk, ez legalább forgalmas út lesz, és könnyes búcsú nélkül válhatok meg az utazótársamtól…így is gondolom, amíg meg nem látom a kezében a drogot. Sok minden villan át a fejemen, de egyelőre csak rákérdezek a dologra, mert kíváncsi vagyok, hogy mivel áll elő. Az arcán látszik egy pillanatra a bizonytalanság, de nem teszem szóvá neki. - Szóval ez a célja vele kedves Leena, hogy kidobja, vagy a lefolyóban hagyja? Nem lenne egyszerűbb, ha most kidobná az ablakon? Honnan kellene elhinnem, hogy nem arra hajt, hogy innen kiszálljon, majd felhasználja? – kérdőn vonom fel a szemöldökömet, és hirtelen kitör belőlem a védelmező. Talán a rossz házasságom miatt húzok párhuzamot ide, de az is lehet, hogy más miatt, de hirtelen felötlik, hogy mekkora barom vagyok. Lilynek se lenne szabad engednem, hogy igyon, mert nemcsak magát, de engem is tönkretesz vele. A gyász feldolgozására nem az a megoldás, hogy a sárga földig leissza magát. Átmenetileg vigaszt nyújt, de hosszútávon nem. Valamiért ez a nő lesz a haragom főszereplője, és kíváncsi lennék, hogy mire készül. A sofőr hirtelen fékez le az egyik piros lámpánál, így meg kell kapaszkodnom az előttem lévő ülésnek a fejtámlájában. Az ujjaim az anyagba marnak, aztán elhatározásra jutok. A lelkiismeretem nem engedné, hogy hagyjam elmenni a droggal együtt. A táskája után kapok, és kiveszem belőle a zacskót. Ha észreveszi, akkor csak egy vigyort ejtek meg felé, és megpróbálom lehúzni az ablakot, hogy kihajítsam. Szokatlan, hogy ez történik velem, de a sorsnak érdekes ízlése, és humora van. Ha rám veti magát, akkor sem adom vissza neki. Időközben a sofőr is elindul a főúton, de elkanyarodunk, és én automatikusan eldőlök, és naná, hogy rámarkolok a kisasszony combjára. Daniel ez nem a te szerencsenapod, vagy mégis?
A hozzászólást Daniel Lawrence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 11, 2016 5:53 pm-kor.
Leena Furgitive
Avataron : Kate Beckinsale Kor : 29
Tárgy: Re: Elliott Avenue Kedd Aug. 02, 2016 10:51 pm
Daniel & Leena
Persze kíváncsiskodik tovább a férfi, tudnám érte hibáztatni? Nem, viszont én sem vagyok a legkedvesebb hangulatomba, habár valahol köszönetet érdemel, hogy segít. Jah, hogy én nem sűrűn mondok köszönetet? Meglehet. - A lefolyót választanám inkább. – válaszolom egykedvűen. – Sehonnan, de még ha így is lenne, az nem a maga dolga lenne. Elmegy a megadott címig, ott kifizeti a fuvarját, én meg megyek tovább a taxival. Hazamegyek szépen és… Folytatnám, ha a kocsi nem fékezne hirtelen, én meg a gravitációnak köszönhetően, no meg a tehetetlenség törvényének hála előre nem dőlök, egyenesen a sofőr ülésének háttámlájának verve a fejemet. - Auch. Mi a… Tapogatom meg homlokomon, melyen ördögszarvak fognak estére megjelenni. Ebben biztos vagyok. Szemeimet összevonva tekintek a táskám iránt, s az abból kivett kis zacskóra. Majd a férfi szándékára. Nem tetettem, hogy úgy nézek rá, mint egy komplett idiótára mégsem ugrok a csomag után. - Az istenit, hát gondolkodjon már, vagy egy csöpp ész sem szorult az elméjébe? – nézek rá kérdőn. - Miért, hiszi minden ember, hogy… wáá. – fakadok ki inkább magamnak, majd idegesen túrok a hajamba. – Gondolkodjon, ha kidobja, bárki felveheti, nem? Akár egy gyerek! Azok meg köztudottan mindent bevesznek a szájába. De ha akarja, tartsa meg, és folyassa le. Hamarabb áldozok az alkohol és a cigaretta oltárán, mint a drogén. Vonom meg egyik szemöldökömet kijelentésem után, majd magam elé nézve kezdek motyogásba. Táskám után nyúlok, s dohány és tűz után kezdek el kutatni. - Wow, az alkoholt a cigi elé tettem. Nem hittem volna, hogy megélem ezt a napot. Jegyzem meg magamnak, majd mikor már számban a szál, és épp gyújtanék rá, jön egy éles kanyar. A fickó a combomat markolássza, én pedig az ablakba verem a fejemet. Remek, már oldalt is démoni szarvaim nőne estére. - A mindenségit már, maga hol tanult meg vezetni? – ütök bele vezetőnk háttámlájába. Majd a combomat markolászó kézre pillantok, onnan meg Daniel arcára. - Komolyan, más kapaszkodót nem találtál? Vonom fel a szemöldököm, ahogy lassan haladunk úti célunk felé. Ami igazából… nem is olyan lassan, hiszen szinte száguldozunk. Nem hibáztatom sofőrünket, gyorsan meg akar tőlünk szabadulni. Mert persze hol máshol kell a drogos zacsimat lebegtetnie a mellettem ülő észlénynek, mint előtte? - És még hogy a hullámvasút a veszélyes. Sóhajtom még egy éles kanyar után. Úgy érzem, hogy azt a húsz perces utat, alig tíz perc alatt fogjuk megtenni.
Tárgy: Re: Elliott Avenue Szomb. Aug. 06, 2016 8:38 am
Leena and Dan
Bármennyire is nincs közöm a mellettem ülő nőhöz, mégis saját döntésem alapján beleavatkozok az életébe. Nem szép, tudom jól, mert simán szemet hunyhatnék a kis zacskó felett. Mindenki ott rontja el az életét, ahol akarja, mert nem az én dolgom. Azonban egy belső késztetés arra sarkall, hogy a fékezésnél kikapjam a táskájából, és az ablak felé forduljak vele, mert jobb odakint, mint idebent. Az érvelése csak ezután következik, és egy kicsit meg is lepődöm ezen. - Ebben látja, igaza van, nem kellene foglalkoznom vele, mégis megteszem. A lefolyóban lenne a legjobb helye, de a menekülését látva nem vagyok benne biztos, hogy ott kötne ki, és ha már úgy gondolta, hogy elrabolja tőlem a taximat, akkor ennyi önkényes lépést hadd engedhessek meg magamnak. – a magyarázatában van némi irónia, meg természetesen a gyerekekkel jön, ami a múltban való történésekre egy kicsit mellbe vág. Nem szeretnék arra emlékezni, hogy mit veszítettem. Maró gúny csillan a szememben, ahogyan kioktatna, és előkapja a cigit is. - Igazán kellemes, hogy a drog után a másik kettő káros szenvedéllyel jön, ami az átlagemberek halálát okozza. Nem fél, hogy idő előtt patkol el ettől a sok szennytől? – már lassan úgy érzem magam, mint aki prédikációt tart, de a drága arab sofőrünk ismét alkot, és az egyetlen kapaszkodóm a combja lesz. - De, ha nem vezetne ilyen veszettül valaki… - fennhangon jegyzem meg, de a sofőr valahogy szarik ránk, csak az a terve, hogy eljussunk a belvárosba, az már nem számít, hogy hány KRESZ szabályt hágunk át addig. - A hullámvasút ehhez képest egyszerű szórakozás lenne. – engedem el a lábát, és elhúzódom tőle, de következik az a satufék, ami ellen egyikünk se tud, mit tenni…és bumm. Lefejelem az előttem lévő ülést, és egy férfihoz nem méltó káromkodás közepette ugranék ki az autóból, ha nem lenne mindenhol másik ezeregy. Még kinyitni sem lehet, így értetlenül tekintek ki az ablakon a homlokomat leszorítva. - Mi a picsa? – két helikopter cikázik fölöttünk, és az autósorban is legalább két rendőrautó áll. - Lenni rádió? – tekint hátra a sofőr, és bekapcsolja a recsegős készüléket. - Kedves Seattle-i lakosok. Mandy Herondale vagyok innen közvetlenül a 28. sugárútról. Az önkéntes merénylő az egyik irodaház belsejében van, így az egész területet evakuálni kellett, mert bombával fenyegetőzik. Kérünk mindenkit, aki csak tud, az kerülje el ezt a területet. – kissé meglepődve pillantok a távolba, bár már nem vagyunk olyan messze, és elnézve a dugót, akár gyalog is elindulhatnánk. - Ez nem lenni szerencsenap az amerikaiaknak. – szólal meg, és mosolya visszatetszést kelt, de ami még meglepőbb, hogy az automatazár kattan, és barna szempárban kihuny a megértés. - Rossz kocsiba szálltak be. Allah nevében mondom ezt. – vigyora nem hal el, és feljebb is tekeri a hangerőt. A mellettem ülő szemébe tekintek. Hát csodálatos. Pont egy arab, és pont egy merénylőjelölt.
Leena Furgitive
Avataron : Kate Beckinsale Kor : 29
Tárgy: Re: Elliott Avenue Kedd Aug. 09, 2016 12:08 am
Daniel & Leena
A fickó érvelése… Tele van ellentmondásokkal. Nem tudok nem vitába szállni vele. Pedig nyugodt természetemet igyekszem egyelőre még meg is tartani. - Ahha. Hogy jön a menekülésemhez, az, hogy mit fogok otthon csinálni azzal a zacskóval. Kicsit összekavarodtam és nem értem az összefüggéseket. Mosolygok negédesen a férfira. Ugyan már, mosolyomnak oly kevesen tudnak ellenállni, kár is próbálkozni. Azonban mégis érezheti az apró gúnyt, mely belőle árad, miközben fejemet is enyhén elfordítom közben. De aztán felőlem kidobhatja, el is szívhatja. Nem akartam többet tenni, mint a helyi keresztapa orra alá egy minimális borsot törni. Nem sokat, csak egy picikét. - Felőlem, ha ettől jobban alszol éjszaka. Vonom meg a vállamat végül. S cigarettám meggyújtása közben jön az újabb kioktatás. Szemlátomást nem idegesítenek szavai. Miért tennék? Az ő vagy a saját életemet élem? Na látjátok. - Egyszer meg kell halni, aranyom. S inkább kiélvezem az élet minden örömét, mely adatik nekem, minthogy testem óvjam a mitől is? Az úgyis bekövetekező elmúlástól? Mondjak le minden jóról, hogy egy nappal is tovább éljek? Nézek rá gunyoros tekintettel. Persze mindenki úgy teszi tönkre magát, ahogy akarja. Úgy él, ahogy akar. Nem fogok senkinek tanácsot adni ebben, nem fogok senkit lenézni, ha ő inkább elkonzerválja magát az öregségnek. Saját életvitelem miatt tudom, hogy pár éven belül úgyis kapok egy kis golyócskát a kobakomba. - Élj megbánások nélkül, hogyha ma meghalnál, azt olyan érzéssel tedd, hogy mindent megtettél az életedben. Jön egy apró bölcselet tőlem, majd a fékezés. Homlokomat dörzsölve tekintek a férfira szemem sarkából. Azonban szarkasztikus megjegyzésén hangosan nevetek, hogy aztán beállhassunk a dugóba. Remek, nem sokat haladtunk előre. Kedvtelenül szívom cigarettámat, s hallgatom meg a híreket. Majd arab vezetőnk megjegyzését. Halkan sikítok fel, de nem az ijedtség, hanem az izgalom miatt. - Egy lélektárs! Lelkendezek, majd az apró válaszablakot nyitom ki. - Nem zavarja, ha előre mászok? Vigyorgok a vezetőre,majd átszuszakolom magam az ablakon, cseppet sem foglalkozva azzal, ha Daniel vissza akarna tartani, vagy esetleg komplett idiótának néz. Pár perc csupán s már az anyósülésen is találom magam. - Ki akarja irtani őket, igaz? Megértem, rém idióták vagyunk. Tudatom vele halálos komolysággal arcomon. - Ne higgye, hogy lenézem. Épp az előbb ecseteltem, hogy egyszer úgyis meg kell halni. Mondja,maga megbánás nélkül élt? Igaz is,maguk nem félnek a haláltól igaz? Mosolygok rá, közben pedig a hátul ülőről tudomást sem veszek. Csak beszélek, szinte megállás nélkül, elterelve sofőrünk figyelmét. Hogy miről? Mindenről. - Ölje csak meg a sok hitetlent, nem tesznek ezek semmit. Igazából még jót is tesz vele. Képzelje, mai társadalmunk elfogadottan mókuskerékbe hajítja az embereit. Beléd nevelik, hogy meg kell venned az élethez szükséges termékeket, amiért dolgoznod kell. A pénzt élvezhetnéd is, amit megkeresel, de hát annyit dolgozol, hogy mindened meglegyen, hogy aztán elfelejtesz élni, és szórakozni hiszen még időd sincs rá. Tiszta bolondok háza. Pörgetem meg ujjamat a halántékom körül, majd egy gyors slukkot szívok cigarettámból. - No de, adok önnek egy ajánlatot. Most még gyorsan kifarol innen, hogy ki tudjunk szállni. Váltok hirtelen komoly hangnemre. - Ha nem, akkor sajnos, még azelőtt leütöm magát, hogy felrobbanthatná az egész kocsit. Hogy aztán kiszállásunk után mit csinál, kit érdekel. Jah, hogy miért ütöm le. Maguknál ugye úgy van, hogy minél több embert visznek a halálba, annál magasabb helyen fognak elfoglalni a saját mennyükben? Igen, sok hírt hallottam magukról. No de, ha nem farol ki innen nagyon gyorsan én leütöm magát, majd bezárom egy szobába s addig fogom drogokkal telenyomatni magát és egyéb az agyra alkalmas eszközzel stimulálni, amíg el nem fog képzelni egy olyan életet, ahol gyerekekkel, feleségekkel él, boldogan, és senkit sem ölt meg, és soha nem fog a mennybe kerülni. Na,mit szól az ajánlatomhoz? Mosolygok álnokul a fickóra. Az esélyt megadom neki, de pechjére ismerem a fajtáját. Lexivel számos dokumentum filmet végignéztünk róluk, vallásukról, világukról. Nekik az az élet értelme, hogy minél több embert öljenek meg. S tudja, hogy képesek vagyunk már a mai tudományba véghezvinni, amit elmondtam. És én is képes leszek erre, ha nem tolat ki innen, még mielőtt beállnának mögénk. - Te, ugye nem fizetjük ki? Fordulok végül hátra Danielhez, de egy pillanatra sem veszem le a szemem az arab vezetőnkről. Úgy kérdezem, mintha előtte a vacsorát beszéltük volna meg. Teljesen hétköznapian.
Tárgy: Re: Elliott Avenue Csüt. Aug. 11, 2016 6:01 pm
Leena and Dan
Gale biztosan ki fog akadni, ha sokat kések, mert az asszony elutazott, és ez egy olyan kan buli este lenne, ahol kibeszéljük a feleségeinket, és aztán leisszuk magunkat a sárga földig, és elmondjuk, hogy mennyire szar életünk van. Nem mondom, hogy könnyű helyzetben vagyok, ha oda akarok érni, de mindent megteszek, és a legrosszabb érzéseimet is félretéve beszállok a taxiba, sőt elviselem a potyautast is, akiről kiderül, hogy még neve is van. Leena. A drog nem éppen nyeri el a szimpátiámat, fogalmazhatunk úgy, hogy elítélem az olyan nőket, embereket, akik nem bírnak józanul élni. Nem állítanám, hogy nem próbáltam volna ki a füves cigit, de kemény dolgokon soha nem éltem, éppen ezért akaszt ki, ha valaki semmibe veszi az életét, és még utána rá is gyújt. Hol kakilnám le, hogy neki jelenleg nincs jobb dolga, de amikor elkezdi ecsetelni, hogy meg fogom bánni, ha nem élek rendesen, akkor eléggé felmegy bennem a pumpa. - Leena..ez a neve ugye? Nem kell, hogy értse először is az összefüggéseket, mert úgy tűnik, hogy ez nem egy magasröptű beszélgetés lesz közöttünk. Szerettem volna megadni az esélyt, hogy ne éljen a droggal, de máshogy is sikeresen tönkreteszi magát, de attól én még szeretnék hosszú és szép életet élni, mentesen a rák különböző fajtáitól. Nem hiszem, hogy látott beteg tüdőt, mert ha mégis megtette volna, akkor most nem bagózna. Nem bánok semmit, csak nem vagyok mértéktelen, és igen vannak olyan emberek is a földön, akiknek fontos, hogy gondoljanak a jövőjükre, ha már maga nem ilyen. – negédes mosolyára hasonlóan reagálok én is, de aztán jön megint a fékezés, aztán meg a hírek. A 28. sugárúton bombamerénylő van, így esélytelen lesz a könnyű, iszogatós este a haverommal. Minden olyan más lenne, ha a sofőrünk nem rukkolna elő, hogy ő is szeretne beállni a robbantók körébe. - Micsoda? – szinte megnyikkanni sincs időm, amikor a kis arab férfi megfenyeget minket, hogy velünk együtt a túlvilágra akar menni, amikor Leena csevegős hangnemben előre mászik, és még adja alá a lovat is. Ez a nő a diliházból szabadult? Kitekintek az ablakon, de már szinte minden oldalról körbekerítettek bennünket, és nem lehet kiszabadulni. Csendben hallgatom a párbeszédüket, és kezdem úgy érezni, hogy egy rémálom közepébe csöppentem bele. A végén aztán a kisasszony fordít, és komolyra fordítja a szót, és meglep. Ilyen nővel még nem is találkoztam, aki vészhelyzet esetén képes higgadtan gondolkodni, és elterelni egy pszichopata figyelmét. Más sírva könyörögne az életéért, de ő nem. Könnyed csevegéssel nyer nekünk időt, mikor már engem is bevon. - Eszem ágában se volt kifizetni. A mennybe nem kívánok távozni egy sárga taxiból. Faroljon ki most… - visszanyerem én is a hangomat, hogy elég határozottnak tűnjek, és végre megszólal a kedves vezetőnk is. - Maga megvan hülyülve? Ha leüt, akkor… - keresi a szavakat, aztán mielőtt még ostobaságot tenne egyszerűen hátulról megfogom Leena táskáját, és fejbe vágom vele. A mögöttünk álló kocsi még lendületet is ad, mert a férfi a kormánykerékre bukik, és elveszíti az eszméletét. - Mi van ebben, tégla? – érdeklődök a lányra tekintve. - Nincs időnk… - fejezném be, de körbekerítenek minket, és a pasi telefonja megszólal. - Lehet ellenőrzik. – bökök a telefon felé. - Áttudod venni a kormányt tőle? A dugó közepéből már nem jutunk ki. – emelkedek fel, és körülnézek a belső térben. Valami csak van, hogy kiiktassuk átmenetileg.
A hozzászólást Daniel Lawrence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 16, 2016 12:27 pm-kor.
Leena Furgitive
Avataron : Kate Beckinsale Kor : 29
Tárgy: Re: Elliott Avenue Pént. Aug. 12, 2016 3:11 pm
Daniel & Leena
Szemöldököm összeráncolva hallgatom kedves utastársam véleményét… Lényegében rólam. Életében először lát, okés szerencsétlen körülmények közepette. De… Na jó, azért az általánosításnak is vannak határai. Halványan mosolyodom el, miközben lehajtom a fejemet, hogy aztán szemöldökömet felemelve tekintsek rák. - Éljenek az előítéletek! Juhéj! – ujjongok hamisan, majd szememet forgatom meg. – Gondolom egy pillanatig sem fordul meg a fejében, hogy tényleg el akarom pusztítani azt a szart? Mégis mennyit látott belőlem? Hogy üldöznek s volt olyan jó fej és megosztotta velem a taxiját? Mitől hiszi magát jobbnak? Hajtom oldalra a fejemet, hiszen egyértelműen erről van szó. Lenéz, lealacsonyít, miért is? Mert tovább akar élni, hurrá. Ennek örülök. - Úgy ítélkezik felettem, hogy semmit nem tud rólam. Jön a szokásos hablattyal a rákos tüdővel. Mit gondol, a szmog nem tesz neki rosszat? A kipufogók füstje, a gyárak által kibocsátott füst? Ne legyen álszent. Mondom enyhe gúnnyal a hangomban, s bár igazán folytatnám eme „magasröptű” beszélgetést, a kocsi hirtelen áll meg. Nem tudom, mostanában bármit mondok bárkinek az mindenki félreérti? Érthetetlen. Szóval a kocsi lefékez, minket számtalan más gépjármű, legfőképp sárga taxi vesz körbe és belekezdek szokásos semmitmondó szövegelésembe. A fickónak csak későn esik le a tantusz, hogy mi is a valódi célom, s persze, hogy csak a legvégén reagál. A leütött sofőrünk a kormányra hanyatlik, éktelen dudálás közepette. - Ble. Jegyzem meg nőiesen, ahogy fejét felemelem a fickónak. - Fogalmam sincs, hogy mostanában mit tartok benne. Oh, várjon, egy kiló kokain van benne, attól olyan nehéz. – villantom rá bájos, gúnyos mosolyomat egy pillanatra, amikor megszólal vezetőnk telefonja. - Ellenőrizzék. Ezek a bombát maguknál tartják, s maguk is robbantják fel. Ha nem veszi fel, azt jelenti, hogy utasai vannak, s nem tud beszélni. Vagyis remélem. Azonban nem ülök át, hiszen… - S mégis az itt lévő testtel mit csináljak? Kérdem szemöldököm összevonva, majd legyintek egyet. A diszpécser rádióért nyúlok és a többi taxist szólítom meg. - Sziasztok aranyaim, kedves Mohamed Ali barátotok épp most készült felrobbantani a 28as utcában kialakult dugót. Egyelőre ártalmatlanítottuk, de drága utastársammal kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy a kocsi rejt még bombát magába. Aki hallja és itt van, legyen már annyira cunci, hogy kifarol mögülünk, hogy el tudjuk ezt a szart vinni innen. Édesek vagytok. Küldök még egy cuppantós puszit a túloldalra, elmondom a kocsink helyezkedését. A túloldalt hirtelen felbolydulnak az emberek, vezetők én pedig félig bemászok a vezető ölébe. Csak annyira, hogy egy lábammal el tudjam érni a két pedált. - S most merre okoskám? Tekintek hátra, s látom, hogy mögülünk kezd megnyílni a tömeg. No, ezt már szeretem.
Tárgy: Re: Elliott Avenue Kedd Aug. 16, 2016 12:32 pm
Leena and Dan
Most talán rossz passzban vagyok, talán valóban előítéletes vagyok, és nem várom meg, hogy megtudjam valakinek a háttértörténetét. A nagy átlaghoz tartozom, akik elítélik az olyan embereket, akik drogot fogyasztanak, így amikor Leena elkezd beszélni egy időre be is fogom, mert álszentnek tűnhetek a szemében, és igaza van. Nem lett volna jogom a kioktatásához, de előfordul, hogy előbb beszélünk, és csak utána gondolkodunk. A DNS-ünkbe van kódolva, hogy hibát hibára halmozzunk, de soha nem késő változni. Nekem most jött volna el az időm? Szomorú, hogy egy nálam fiatalabb nőnek kell erre felhívnia a figyelmemet, de azt hiszem, hogy egy bocsánatkéréssel lógok neki, ami még ráér egy ideig, mert bizony belelendülünk a dolgokba, és az ár, mellyel evezünk éppen, lehet, hogy az utolsó nagy hajrá felé visz. Csendben vagyok addig a pillanatig, amíg a rádió meg nem szólal, és a sofőrünk ki nem mutatja a foga fehérjét. Megtörténik, hogy rossz autóba szállunk be, és megelőlegezzük a bizalmunkat egy idegen felé. Ebben az esetben a férfit mondtam volna megbízhatónak, és a mellettem ülő nőt hibbantnak, de a kocka fordul, és a másik útitársam lesz az élő lélekjelenlétem. Az ember soha nem gondolná, hogy ő sodródik éppen egy merénylő kezébe. Nem akarok felrobbanni, mert valaki vallása ezt mondja ki. Nem áll módomban még alá is segíteni, de a hibbant nőszemély legalább találó Leenára, mert előremászik, és szóval tartja az arabunkat. Csak habogok, de aztán leesik, hogy ez figyelemelterelés. Belemegyek a játékba, mert túl akarok élni, és ez kettős játék. Elmondom a véleményemet, de a férfi sem ostoba, és még mielőtt milliónyi darabka maradna belőlünk, máris lecsapok a tarkójára, és lehanyatlik a feje a kormányra, éles dudaszóval egybekötve. - Haha, nagyon vicces. Talán az előbb hamarabb beszéltem, mint gondolkodtam volna. Fogadjon egy rövid bocsánatkérést, amiért előítélettel éltem Ön iránt. – gúnyos mosolyom azért a szóhasználatára vonatkozik, de aztán körülnézek, hogy mit tehetnénk. - Honnan kellene tudnom, hogy náluk, mit jelent egy telefonhívás. Az is lehet, hogy figyelmeztetés, ha nem veszi fel. – vonom meg a vállamat, és az alélt testet nézem, de Batwoman megint közbelép, és beleszól a diszpécser szarba. Reménykedem benne, hogy van valami ötlete, mert így nem megyünk sokra. Hátratekintek, hogy oszlik-e a tömeg, és láss csodát…megtörténik. - Ejha. – a meglepődéstől egyelőre ennyit tudok mondani, de aztán, amikor átül a faszi ölébe, akkor én se vagyok rest átmászni az anyós ülésre, hogy mellette legyek. - Nem ajánlatos a hídon maradnunk, de mivel tolatsz…bocs a tegeződés miatt, akkor visszafele fogunk menni. Hallottad, hogy a rendőrség lezárta az előttünk lévő utat, szóval azt mondom, hogy menjünk arrafele, és meglátjuk, hogy mihez tudnánk kezdeni. – javaslom, és a kesztyűtartóban guberálva egy térképre akadok. - Bingó…nem a legjobb környékre mennénk vissza, de ott van egy másik vonal, ahonnan eljuthatunk a belvárosba. – terítem ki, és a pasira tekintek. - Honnan jött ez a hablaty szöveg? Jó vagy abban, hogy lyukat beszélj mások hasába? – vigyorodom el.
Leena Furgitive
Avataron : Kate Beckinsale Kor : 29
Tárgy: Re: Elliott Avenue Kedd Aug. 16, 2016 6:25 pm
Daniel & Leena
Talán drága utastársam megértett abból valamit, amit mondtam. Vagyis erre tudok következtetni abból, hogy csendben marad végre. A kis zacskót nem kérem vissza tőle, talán hazamegy és ő maga fogja felszívni. Mert el sem tudnátok képzelni, hogy általában azok a legnagyobb függői a szernek, akik a legnagyobb ellenzői. S, hogy mindezt honnan tudom? Hát egykoron én adtam el ezt nekik. Én ha azt mondom, hogy nem használom, nem használom. De nem tagadom, hogy az utóbbi időben egyre többször gondolkozok el rajta, hogy mégis megteszem. Tudom, hogy ha ráállok onnan már sose lesz visszaút. Az akaraterőm néha gyengül. Az egyetlen dolog ami visszatart az a húgom kómája. És Ő. De eltérek a tárgytól, és lassan kezdek megint elég érdekes szituációba bonyolódni. Komolyan, mi van velem? Eleinte még csak viccelődtem hogy a véletlen és a baj értem harcolnak. Ám most már kezdem eme viccemet egyre komolyabban venni. De tényleg: egy terrortámadás? - Talán? Fordítom hátra félig a fejemet, arcomon meglepődöttséggel. - Eléggé lerítt rólad, hogy elítélsz. De üsse kavics, te sem vagy jobb. Mosolygok kedvesen és őszintén. Hogy fáj az igazság? Az meglehet, de hogy igazam van, abban nincs kétségem. Hiszen most igazolt engem alá. - Ha robbantani akarnak, nem fognak engedélyt kérni senkitől. Tekintek még egy pillanatra hátra, hogy aztán a diszpécserrel kezdjek el beszélni. Visszaakasztva a helyére a kis készüléket próbálok félig átülni az ájult manus ölébe. Mást sem kívántam mára. Pedig csak egy könnyed sétának indult. Sose szabad ilyenre indulnom. De az út kezd megnyílni mögöttünk, én pedig a gázra taposok. Vagyis inkább tolatok. Félig átölelve az anyósülést tekintek hátra, az egyetlen lábammal, ami elfér Mohamed két lába között pedig folyamatosan váltogatom. A sor legvégét elérve pedig egy hajmeresztő kanyarral fordítom egyenesbe az autót. - A belvárosba? Talán te vagy a társa, ennek a manusnak? Nézek rá gyanakodva. Agyamba azonban hamar megszólal a sziréna, melyet nem más vált ki, mint: a rendőrség. Más sem kell most a nyakamba. - Ühm, külváros kell. Beszélj a többi taxissal, szabaddá kell tenni az utat. Dobom az ölébe a mikrofont. - És ha már a táskámat magadhoz vetted, egy cigit is előkotorhatnál nekem. Felelem mosolyogva, és kezdek el elindulni. De merre is? Szemöldökömet felvonva nézek a mellettem ülőre. Várom, hogy merre is induljak el. Tik-tak. Pötyög az idő. - Az emberek az ilyen helyzetekben szeretnek bepánikolni. Azzal semmit sem érünk el, ha adjuk alá a lovat és elkezdünk sikítozni, sápítozni. Ez a céljuk, hogy öljenek. De ha azt látják, hogy meg sem rémiszt a halál híre, hogy nem érdekel, elbizonytalanodnak. Még ha csak egy pillanatra is. Egyszerű pszichológia. Kacsintok az ipsére, majd ha megkapom az instrukciókat, és némi segítséget más sárga kocsisoktól.
Tárgy: Re: Elliott Avenue Csüt. Aug. 18, 2016 10:06 am
Leena and Dan
Tudjátok sok hajmeresztő filmet láttam már, ahol a főhős simán veszi az akadályokat, és a vége happy enddel végződik. Nem is aggódnék, mert minek, ha robbantani akarnak, akkor mindhárman a levegőbe fogunk repülni, és a testem megszűnik létezni. Az egyik felem talán nem is bánná, ha már a házasságom tropára ment, és lehúzhatom az elmúlt hét évet a klotyón, de aztán eszembe jut, hogy van két húgom, ott van a családom, és a barátaim, na meg a cégem is…nem a legjobb kapaszkodó, de nem akarok meghalni mégsem. Erősebb az élni akarás bennem, akár a mellettem ülőben, aki tényleg lenyűgöz. Hány nő lenne képes a pánik uralta helyzet közepén lefoglalni egy terroristát, aztán meg még elmenekülni is? Mindenesetre elhamarkodottan ítélkeztem Leena felett, és a bocsánatkérés is megtörtént, de ennél nagyobb csodát ne várjon tőlem, mert nem vagyok az a típus. A kesztyűtartóból elő is kerül a térkép, de lefújja az ötletemet. - Nem vagyok a társa, de szerinted, ha kiderül, hogy nálunk egy bomba van, és a külvárosba akarunk menni, akkor nem lesz feltűnő, és nem szabadítanak ránk egyből húsz rendőrt? Nagyon nem értelek… - de hiába magyarázkodom, mert a lényeg, hogy neki legyen igaza. Csak megforgatom a szemeimet, mikor sikerül visszatolatnia, és egyenesbe tennie az autót. A diszpécserrel most én kezdek el beszélni. - Halló, igen megint mi vagyunk a hősünkkel együtt, aki éppen eszméletlen. A külvárosba szeretnénk menni, de ahhoz több térre van szükségünk. Nem akarunk balhét, de egy bombával nem igazán szórakoznánk egy híd közepén. – újabb mozgolódás kezdődik, sőt akad olyan taxi, amiből kiugrik az utas és gyalog menekül. - Tessék ez a pánik helyzet. Akkor mehetsz is előre, mert ott már van egy kisebb lyuk. – mutatok előre, és ha megindul, akkor most már átveszem a navigáló szerepét. - Neked ez amolyan mindennapi eset? Mert az egy dolog, hogy jól reagáltál, de az ilyesmit is gyakorolni kell, mert nincs az ember vérében. – tekintek oldalra, de közben nem vagyok rest mutogatni is, és lehúzom az ablakot, mert kezd kellemetlenül meleg lenni idebent. Elérünk egy kietlenebb helyre, és ekkor jön a következő baj. - Rendőrség álljanak meg. – hangzik mögülünk a felszólítás, amikor hátranézek. - Na, most legyél okos. – sóhajtok, és minő szerencse, hogy az arabunk is kezd magához térni…
Leena Furgitive
Avataron : Kate Beckinsale Kor : 29
Tárgy: Re: Elliott Avenue Kedd Aug. 23, 2016 11:06 pm
Daniel & Leena
Szinte nem hiszek a fülemnek. Vagyis a szavakat nem hiszem el, amiket hallok. Néha azt hiszem, hogy én vagyok a legidiótább ember, vagy csak én gondolkodok teljesen másképp, mint mások, vagy lassan már fogalmam sincs. A világ kezd kifordulni magából és úgy érzem, hogy én csak egy nézője vagyok. - Leütöttünk egy terroristát, és nem akard rács mögött látni? A bombával mégis mi terved van? Nézek Danielre tágra nyílt szemekkel, miközben arra várok, hogy megnyissák mögöttünk az utakat. Az egy dolog, hogy én személy szerint rühellem a zsarukat és kerülöm, mint a forró kását, de azért ezt igyekszem titkolni. De hogy egy bombával teli kocsi… - De tényleg, mi a terved? Még csak tippelni sem tudok rá. Amúgy is. Szerinted a diszpécser már nem jelezte helyzetünket rég nekik? Tekintek rá továbbra is hitetlenkedve. Én komolyan nem tudom ezt hova tenni. Hogy valaki ennyire nyíltan akarja elkerülni a zsernyákokat. Ki lehet a mellettem ülő fickó? Mivel foglalkozhat? Habár a drogok nyíltan elítéli, de... - Szabadítsanak csak a kocsira húsz rendőrt, meg még ugyanennyi tűzszerészt is. Húzom el végül a számat, mikor már szabad utat kapok. De aztán szerencsémre önállósítja magát a fickó és átveszi az irányítást. Máris egyre több szabad utunk van, sőt, még néhány sárga járgány is csatlakozik hozzánk. Előttünk, s mögöttünk jönnek, hogy megtisztítsák az utat. Senkit sem engednek elég közel hozzánk. Naná, hogy nem: egy bombát vezetek, magam életveszélyes stílusában. Ugyanis mondtam már, hogy nem szoktam vezetni? Ha igen, azt versenypályákon teszem meg, versenykocsikkal, vagy gokartokkal, ha éppen rám jön az öt perc? No, akkor már tudjátok. Ezzel lehet magyarázni a hirtelen vett kanyarokat és a fékeket. - Mindennapos, hogy egy terrorista meg akar ölni? Nem. De tudod, hogy mennyi alak akar megverni nap, mint nap, mert nem annyi italt öntöttem ki nekik, amennyit ő gondolt, hogy fogok? Vagy hogy többe kerül a drága nedű, mint hitte? A sok tesztoszteron bomba fickó, kik telepumpálták magukat mindenfajta szteroidokkal. Nekik hamar pattan el az ér az agyukban. Az ilyen ellen a legjobb védekező mód egy nőnek a csípős nyelve. Sok helyzettől mentett már meg és sittek segítségemre az aktuális biztiboy. Fordulok felé egy pillanatra és villantok rá egy gyors mosolyt, cigimmel a szám sarkába. S amikor már azt hinné az ember, hogy minden simán megy, lerakjuk valami kietlen, elhagyatott raktárépület mellett a kocsit, akkor… Egy kocsi tűnik fel mögöttünk. Szemeimet forgatom meg, és lassítom le hirtelen a taxit alattunk. Persze emiatt az öngyilkosunk rám dől, én meg a kormányra és egyben a dudára. - Neked mi bajod a zsarukkal? Kérdezem nyöszörögve, amikor sikerül hirtelen hátradőlni. Alélt arabunk pedig lassan kezd magához térni. - Szállj ki. Innen nem tudok. A zacskót meg dobd a táskámba, ott úgyse találják meg. Feneketlen, mint minden más ilyen női kellék. Lököm kicsit arrébb lábammal Danielt, ösztökélve, hogy ugyan szálljon már ki. A rendőr kocsi is lassan megáll mellettünk az egyik egyenruhás. Én pedig félszegen mosolygok rá, félig az arab ölében ülve, félig nem. - Sajnálom, hirtelen nem tudtam, hogy mit tehetnénk. Ez jutott eszünkbe, hogy elhozzuk a tömegből. Vakarom meg sután tarkómat, miközben bután nevetem el magamat. Semmi kedvem ezekkel a szemetekkel összeakasztani a bajszomat, még kevésbé akarom, hogy megjegyezzenek lepcses számról. Jobb a hétköznapi szürkeség.
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Elliott Avenue Kedd Aug. 30, 2016 7:40 pm
játék vége
Mimi Bluebell
Avataron : Lily Collins Kor : 30
Tárgy: Re: Elliott Avenue Szer. Aug. 31, 2016 4:09 pm
Neon Cat
- Ez a rúzs, vörös! - állok a nappalim kellős közepén, míg a lányok viháncolva isszák az általuk hozott rövideket. - Nem amolyan muskátlipiros, bár az sem elhanyagolandó, hanem egyenesen skarlát! - tárom szét a karjaimat, és akkor még a ruhám magamra sem préseltem, de így is tudom, hogy második bőrként tapad majd rám. - És? - löki oda a vattacukorfejű, amitől hápogva mutogatom hol a számat, hol pedig az átlagnál erősebben meghúzott sminkemet. - Ennél azért kicsit konszolidáltabb... - kezdek bele, de a kezembe nyomott pohár félbevág, nem beszélve a hangos rötyögésről. Talán túlspilázom, kortyolok a pezsgőbe, majd kiiszom a felét, mert fejben lefoglal a tény, miszerint eddig alig jártam el bulizni. Mármint, az egyetem alatt mégis kinek volt arra ideje? (Mindenkinek rajtam kívül.) Elvégre minden második estém a könyvtárban töltöttem, a maradékban meg otthon tanultam latinul, hárfázni és társai. Jó, talán ez most így ebben a formában kissé szánalmasan hangzik, de sebaj. Ha el is mentem valahová oda sem rángattam fel olyan cuccokat, amik fényesek voltak és ennyire szűkek. Bámulom immáron a fürdő türkében a hacukát, ami flitteres, vidám és mondhatni nagyon is kivágott. Hátban fenékig ér, elől meg v-ben próbálja a világ elé tárni, miszerint van némi mellem. Na, nem akkora, mint a kinn csivitelők többségének, de azért nem lehet okom panaszra. - Tulajdonképpen mi is ez a hely? - puhatolózom, mert a helyzet az, hogy miközben a könyvem lapozgattam és a teám szürcsöltem csörrent meg a kapucsengő, majd rontott be rajta egy hordányi lány sminkekkel, piával és kirobbanó hangulattal feltöltve. Szóval eddig még nem jutottunk el addig, hova a tökbe is megyünk így péntek éjszaka. - Majd meglátod - kapom a sejtelmes választ, amitől önkéntelen nyelek egyet, meg a ruhám igazgatom, ami rövidebb, mint szeretném. Tulajdonképp magamra sem ismerek, pedig sok minden nem történt, csak felkötötték a hajam, kaptam egy füstös cicaszemet és ez a hacuka... meg persze a rúzs. Tulajdonképp a rúzs tehet mindenről! - Ide, ide! - viháncolnak, és még a hely nevét sincs időm leolvasni, de már belerobbanunk a neonfényben úszó tágas előtérbe, onnan pedig lépcsők és... állj.
NEON CAT
- Hogyan sikerült bejutnunk ide ilyen simán? Nem kellett volna leállni csevegni a kidobóval az ajtónál, vagy valami? - vonom fel a szemöldököm, mert kezd gyanús lenni a hely, meg ez az egész kaland, és csöppet sem ittam eleget, hogy csak úgy befogadjam mindezt. - Pár napja összefeküdtem a pultossal, aztán kiderült, hogy ő a tulaj - nyerít fel a rózsaszín hajú, és innen már meg sem lepődök az ingyen koktélokon és társai. Sőt, annyira nem lepődöm meg, hogy lényegében be is sikerül csiccsentenem. Innen meg már minden baromi vicces. Az is, ahogy egyikük elmutat a nyüzsgő tánctér mellé és rábök egy ott támaszkodó fekete pontra. - Te, Mimi, az ott nem Elijah? - kérdi, én meg csak nevetek és nevetek, míg végül szembe nem találom magam meglepett fejük csokrával. Tessék, párdon, hogy mi van? - Á, dehogy! Ő épp baromi jól érzi magát a gruppijaival valahol az ausztráloknál! - röhögcsélek, mert maga a feltételezés is mókás. - Tuti? Mert megesküdnék, hogy ez ő - hülyülnek tovább, én meg vihorászom és iszom egyszerre, majd legyintgetve bámulok rá a férfi arcélére. - Ó, basszátok meg, ez Elijah! - bukom le, rá a szőnyegre, aztán elkezdek a pódium széle felé mászni, hogy elslisszoljak innen. Csak hát közben elkapja a lábam a vattacukros, meg kapok még két rövidet és egy félpillanatra sikerül elfelejtenem, miért is próbáltam lelépni olyan hirtelen. Mikor megint eszembe jut meg már valami random fószer pörget a parkettán. Mondjuk elég jól táncol, szóval vidáman hozzásimulok, nevetgélek, de már lassan fáj tőle a szám és határozottan bebaszva érzem magam, ami sok kellemetlen ténytől kímél meg.
Mint mondjuk attól, hogy mi a tökömet keres ez itt, amikor elvileg máshol kéne lennie, és én mi a tökömért jöttem ide, amikor hát... nem is tudom. Egyébként mi a bajom? Ja, igen. A rúzs... olyan cédás. Teljesen céda vagyok, fut át a fejemen, aztán belenézek a csávó egyre közelítő arcába. Huh?
Elijah Moore
Avataron : Andy Biersack Kor : 31
Tárgy: Re: Elliott Avenue Szer. Aug. 31, 2016 7:32 pm
Na mivel végződik egy rendes turné? Egy baszott nagy afterrel. Pár hónapot persze már végig piáltam, vagy épp kiütve feküdtem a repülőn, rajongókkal dugtam, esetleg alulról szagoltam az ibolyát valami árokban, ja, volt valami ilyesmi is, de hála az égnek, nem ott ébredtem. Minden jó, ha a vége jó, nem? De. Szóval hagytam, hogy elrángassanak ebbe a clubba, elvileg még egészen új, tehát nem várok tőle sokat. A fények jók, a zene elmegy, de egyáltalán nem az én világom. A party felét a teraszon cigizve töltöm, lekoptatok pár libát, mert ma nem vagyok olyan hangulatban. Ja, ilyen is van, inkább csak elbaszódnék egy ágyon, és kialudnám a turnét. De hát nem ilyen lapokat osztottak mára, szóval faszagyerek rocksztárhoz illően letolok pár felest, aztán a pultot nyomom, és nézek ki a fejemből. Vaughn már feltalálta magát, rendesen nyomja a táncot, Jimet meg elvesztettem, szóval vagy épp a wcben pippantják, vagy megtalálta a potenciális füvező helyet. Pár perc múlva egy egészen szexi leányzót pillantok meg a parketten, és még gondolkozóba is esem, annak ellenére, hogy valami 30 és a halál közötti pasas lóg róla… aztán ahogy közeledem, felvonom a szemöldököm, és majd magam alá szarok. Hát ez nem Mimi, hogy basszam meg?! - Há’ mi a faszom? Hallucinálok?– röhögök fel, ahogy próbálom összerakni a fejemben a képet. Night club. Mimi. Ennyire bebasztam volna? Határozottan nem ittam olyan sokat, ő viszont annál illumináltabbnak néz ki. A fickó elég nyersen pillant rám, amiért cserébe kap egy angyali mosolyt. – Zavarok? Én? Soha. Takarodj. Legalábbis a tekintetem ezt sugallja, de talán majd az öklöm is, ha nekiáll bepofázni. Amúgy nem tudom, miért koppintom le, de tényleg, örülnöm kéne, hogy végre felszedett egy pasast, nem? Én meg itt elbaszom neki. Faszooomm. - Mimi meg én gyerekkori haverok vagyunk. – ez tán hat, tán nem, de megpróbáltam. Egyáltalán tudja vajon a nevét? - Akartok inni egyet? Van egy boxunk. Mutatok hátrébb, ahol Vaughot simogatja pár random nő, amitől a frászt szokta kapni, csak hát az ázsiaiak nem ismerik a nem szócskát, szóval amúgy is le kéne rángatnom őket róla.
Mimi Bluebell
Avataron : Lily Collins Kor : 30
Tárgy: Re: Elliott Avenue Szer. Aug. 31, 2016 8:05 pm
Neon Cat
Határozottan prímán érzem magam és amúgy az egyik szuperképességem az, hogy ritkán hányok piától. Mondjuk ehhez többek között az is hozzátartozik, hogy ritkán rúgok be úgy igazán. Most viszont kezd megtörténni, talán ezért felejtek - valami igencsak fontos-fontos - dolgot el, meg akaszkodom egy illedelmes pasas nyakába. Na, jó, azt nem vágom, mennyire illedelmes, mert mintha a kezével néha a fenekem támogatná meg, de az is lehet, hogy csak súrlódom a mögöttem táncolókkal. Viszont egészen aranyos, ahogy csillogó szemekkel lepislant rám, meg magához húz. Képemen óriási vigyorral bambulok a fejére, ahogy a sajátoméhoz közelít vele. Bizti, bele akar súgni valamit az orromba, viháncolok, csak hát a műveletet megakasztja egy szúrós szempár, míg én eltátott szájjal meredezem a további tartozékaira. Tetkó, piercing, csontos arcél, fekete haj, meg izé. Banyek, hát ez nem Elijah? Mondjuk eléggé hasonlít rá, bár kicsit homályos a homloka. Mielőtt kibogarászhatnám szólal meg, én meg döbbenten meredek a klónra, aki totál lenyúlta az életem csücskének szívét. Vagy hát legalábbis a hangját, mert olyan mélyen morog, hogy még a basszuson is átsüt. Ettől nevetnem kell, az ügyeletes flörtöm meg harciasan kéri ki magának. - Zavarsz, kiscsávó, kopj le - hessenti el, mintha csak valami bogár lenne, pedig határozottan úgy néz ki, mint Elijah. Ja hát kell pár gondolat meg hunyorgás, hogy végül sikerüljön eldöntenem, mégis ki elől akartam visszamenekülni a főútra. Te szent juharfa! Úgy lököm el magamtól a hapsit, mintha moha nőtt volna a mellkasára, aztán rájövök, hogy tulajdonképp nem ezt akarta? Mármint, hogy pasizzam? Szóval túlságosan messzire nem megyek, de valami erőset még legurítanék. - Ismered a kölyköt? - böki mutatóujját a zenész arcába, én meg belekezdek egy néma, három másodperces hápogásba. A kérdés ugyanis relatív. Relatíve szívás, meg most épp tök jó szám megy, ezért szívesen ráznám rá. - Menj, keress más kúrópartnert ma estére - lapogatja meg a vállát. Engem mondjuk megkúrhat, de mielőtt jelentkeznék, egy hirtelen ötlettől alélva préselődöm kettőjük közé, ám valamiért inkább Elijah mellkasa felé dönti testem a gravitáció, bár ez ugye már más poháralátétre tartozik. - Szerintem igyunk egyet. Nem? Jó! - mondom, aztán megkapaszkodom a srácban, mert iszonyat magas a cipőm sarka és talán a ruhám is feljebb kéne húznom. Vagy lejjebb. Nehéz eldönteni. - Látod a dekoltázsom? - súgom, vagy legalábbis képzelem, hogy súgom, ahogy belebámulok a vélhetően engem fixírozó sötét szempárba. - Ünnepeltek? Hoztál kengurut? Kéne egy Mohito! - csapom magasba a karjaimat és azt hiszem, félúton elfelejtem, hogy eddig hetyegtem valakivel. Vagy csak álmodtam? Végül is, belefér. Inkább töröm az utat összevissza, körbe-körbe, keringve, de megint jön egy szám és muszáj leállnom, hogy magamba szívjam az ütemet. - Táncolnom kell! - rántom a magasba a karjaimat, megint, majd lehunyt szemekkel, mosolyogva ringatózom az ütemre, ami teljesen felhevít. Meg mondjuk a közelemben ácsorgó... nos, mások is. A többiek. Akik még ott buliznak és még véletlenül se fekete a hajuk, meg kék a szemük és vajon milyen íze lehet annak a szájpiercingnek? Azt hiszem, két ütemmel tovább pörgök, mert megint elkapom a karját és olyan menőn rántom magamhoz, hogy pont a nyakába sikerül kapaszkodnom. - Tanultam egy vadiúj trükköt - magyarázom, kipirult arccal, amit most kivételesen a bevitt alkoholmennyiség kezdeményez, és még véletlenül sem a tény, miszerint közel kell hozzá hajolnom, hogy ne üvöltözzem. - A lányok azt mondták, ezzel minden férfinél bevágódom - kacsintok, mert jelenleg bárkinek hinnék bármiben. Mielőtt lehurroghatná a zseniális pasizós allűröm kapaszkodom a felsőjébe, majd úgy húzom le a szintemre, hogy az orrunk szinte összeér. - Látod a szemem? - pislantok kettőt, majd összeráncolt orral megyek át szuggerálásba, amit egy baromi lassú puszi követ az arcára. - És most meg kell hívnod egy italra - zárom a menüsort, ahogy hátradőlök, még mindig vigyorogva.
Hát nem erre születtem?! Józan énem szerint, úristen, te szent kökény, mi a tökömet művelek?! Ám illuminált én szerint: YISSS!
Elijah Moore
Avataron : Andy Biersack Kor : 31
Tárgy: Re: Elliott Avenue Szer. Aug. 31, 2016 9:03 pm
Na ez is addig volt szép, amíg meg nem szólalt, most viszont már sorra verném ki a fogait, de erőt veszek magamon, és még csak a mosoly sem kopik le az arcomról. Ez a tapasztalat, a nikotin, és a józanság ereje, hogy basszad meg! - Nyugi, öreg, nem neked koptatom a pofám. – ez megint azt hiszi, a méretek döntenek, pedig ha TUDNÁ… de most csak nem kapom elő, ebből már kinőttem, olcsó poén. Mimi eléggé szét van baszva ahhoz, hogy eltartson pár másodpercig, mire felismer, de ezt leszámítva továbbra sem tud sokat kezdeni a helyzettel. Bár nem komálom, hogy egy ekkora faszfej markolássza a hátsóját, szóval kezdenek csökkenni az esélyek arra, hogy én itt visszafogom magam. Mondjuk a kúrás említése után csak röhögni tudok, és együttérzően veregetném meg a faszi vállát, de ő már megtette, szóval csak vállat vonok. - Látszik, hogy nem ismered. – na nem mintha engem nem érhetnének meglepetések, mint például ahogy a lány kettőnk közé nyomakodik, nem hiába, engem meg ő ismer. Feltételezem, próbálja megelőzni a további balhét azzal, ahogy belém kapaszkodik, aztán összevissza hadovál. - Ja, látom a dekoltázsod, húsz kilométerről ki lehet szúrni. - Te aztán kész vagy. – sóhajtok fel, ahogy elkapom a karját, mielőtt összeesik itt nekem. – Nincs kenguru, de pia van. Turné aftert tartunk. A hadonászás után végül elengedem, de nem áll valami biztos lábakon, szóval szemmel tartom, mit le nem művel a tánctéren, és kisebb mosolyt csal az arcomra a bénázása. Vajon ezért nem szokott inni? Egy darabig csak nevetve figyelem, és el kell ismernem, hogy így elvesztve a gátlásait, egész szexi táncot nyom le. Ezer éve, hogy utoljára láttam így bulizni, akkor meg még kölykök voltunk. Azért a hirtelen pörgés meglep, hagyom, hogy magához rántson, és egészen közelről suttogjon arcomba a hat kiló smink alól. Azért még hallom a pasas káromkodását a hátunk mögül. Ja, a’sszem elbasztam az estéjüket. - Ah, szóval be akarsz vágódni? Na mutasd. – nevetek fel, ahogy nyakamba kapaszkodva kéreti magát, ahogy egy rendes bulis kurvának kell. Csakhogy ez itt az én gyerekkori barátom, ki a faszom tanított neki ilyeneket? Ennek álljon ellen az ember… bár akkor is röhöghetnékem van tőle, ez még mindig Mimi. Kirakja, amit ki kell, és íncseleg és nyávog, ahogy kell, de akkor is ő az. Ember, sose láttam még ennyire részegnek. Reflexből karolom át derekát, hogy hátra ne essen. – Jólvan, kapsz egy mohitót, csak gyere szépen. Valahogy elvezetem a boxig, Vaughn elkeseredett fejére, meg a két pedonénire bámulok, ahogy leültetem a lányt. - Na tűnés, csajok, a kölyök még kiskorú. – vágom oda lazán, de azért elég parancsolóan, mire némi nyafogás után eltűnnek, a gitárosom meg hálálkodva dől ki. Na remek, a másik kretén. Ha bármelyik lehány, az lesz az utolsó napjuk… kérek egy mohitót a lánynak, és végignézek rajta még egyszer. Komolyan, elsőre fel sem ismertem, de el kell ismerni, hogy elég farok állítóan néz ki. - Szóval a csajok rángattak el ide? – nem tudom, mennyire fogja fel a szavaimat, de azért kezdeményezek némi kommunikációt, ahogy lehuppanok kettőjük közé. A kölyök mintha csak erre várt volna, a feje az ölemben nézi, és akárhogy próbálom lerázni, már össze is nyálazza a nadrágom. Fasza. – Kopjá’ má’ le, kölyök, vagy holnapra kint lesz mindenhol, hogy buzeránsok vagyunk. Igazából simán röhögnék rajta, de mintha lenne valami barátnője, vagy ilyesmije, aki esetleg rossz néven venné a dolgot. Meg a menedzserünk is totál lebaszna, de gondolom épp Jimmel ordibál valahol. Elbaszott egy after.
Mimi Bluebell
Avataron : Lily Collins Kor : 30
Tárgy: Re: Elliott Avenue Szer. Aug. 31, 2016 9:51 pm
Neon Cat
Nem neki koptatja a pofáját, ehe! Vigyorra áll a szám, meg lassan az agysejtjeim is, ahogy az állítólagos gyerekkori barátom bele próbál állni egy elnyűtt harcba. De tulajdonképpen miért is? Ki tudja! A józanságot már rég lehúztam a női mosdóban, így hát maradt a száraz torok, meg a villódzó fények. Szeretnék egyesével beléjük kapaszkodni és csak ugrálni, meg ugrálni rajtuk, így a heves eszmecserét csak félfüllel követem, és még épp időben sikerül beugrani közéjük, ha netán összeölelkeznének, vagy valami. Most tényleg, nem tudja a fószer, hogy ez itt az enyém? Mármint hát a felsője... az ugye mindenképp. Mivel úgyis a mellkasának nyomakodom van időm bemérni, és jógához pont príma lenne, de ezt majd két szamba után benyögöm neki. - Húsz kilométer az nagyon sok - csodálkozom rá, aztán elnyúlok az anyagért, hogy kissé feljebb tornázzam, de megakad a melleimben, mert végül is azokat tartja. - Hát ez nem megy feljebb... - biggyesztem le a szám, aztán már csak ujjait érzem a karomon, meg hogy ismét dumál hozzám. - Mi? Többiek is itt? A 'zegész banda?! - vidulok neki, majd körbe-körbe kapkodom a tekintetem, bár kissé beleszédülök és megint rajta kötök ki. Mondjuk ő legalább nem a fenekemen át próbál egyensúlyba tolni, amitől ismét elszakadok, hogy meginduljak előkeríteni az asztalukat. A művelet amúgy szuperül menne, ha félúton el nem kap a hév, meg a szenvedély, meg az izé, és inkább átadom magam a ropogós ütemnek. Kicsivel később ragadom ismét magamhoz őt is, mert eléggé produkálhatnékom van, meg mondjuk egy csomó menő tanáccsal láttak el a többiek. - Ja, nem. Nálad már bevágódtam, de érted, gyakorolni kell - legyintek, és arcom nárcisztikus kifejezést ölt, ahogy bedobom azt, ami a nagykönyvben le van írva. Esélyesen nem aratok vele kirobbanó sikert, de ez akkor és ott nem érdekel, meg hát mégis átkarol, nehogy felnyaljam a földre lötykölt piát azzal, hogy elesem. - Látod? Totál bejött! - nevetek, elvégre yay, Mohitooo! - Kérek bele lime-ot is, meg ilyen csillámos vackokat, mint az előzőben, tudod - rángatom a felsőjét, ahogy követem, aztán belehuppanok a kanapéba. Mikor kiszúrom a maknae-t vigyorodom újra el, bár az már annyira nem bejövős, hogy oda pakolja a fejét, ami az enyém. Mármint, a nadrág. Mert az meg jó lesz... hát, elég sok mindenre, azt hiszem. Kicsit még kóvályog a fejem, meg hunyorgok, hogy mindent bemérjek. - Hol van Jim? - izgek és mozgok, míg ezek ketten drámáznak. Vagyis hát csak a frontember. Kicsit később esik le, hogy kérdezett valamit, ami késik pár másodpercet, és amikor révbe ér már megint vigyorgom. - Aha! Azt mondták, jó móka lesz, meg felszedhetek valakit, ahogy te is akarod! - csapom össze a tenyerem, de még mindig nem látom sehol a piámat, ami most kimondottan jól esne. Talán becsúszott a kanapé mögé, merengek, aztán már meg is fordulok, hogy seggem fölnyomva dőljek hátra, hátha kiszúrom. - Te Elijah, meglépett a Mohito! - ütögetem a vállát, figyeljen már rám is, ha már idejöttem. Vagy ő hozott? Ez még kérdéses. - Ja, várj - huppanok vissza, majd komoly képet vágva bámulok az arcába bele. - Azt hiszem, elrontottam. Nem puszit mondtak, hanem smacit - csapom magam homlokon. Hát ezért nincs sehol pia! Tudtam ám, hogy valamit félreértelmeztem, csak hát a meleg meg a zene elvette az infót és teljesen összezavart. - Várj, keresek valaki mást, és letisztázzuk - mutatok az orrára, majd rá is bambulok, míg mutatóujjam körbe-körbe forog, ahogy próbálom belőni a mimikáját. Aztán felállok és visszaülök. Na, nem direkt, csak enyhén elkezd forogni a terem, ami egész különös. Igazándiból, mintha egyre melegebbnek is érezném a bőrömet, és a pulzusom is felszökne. - Furán érzem magam - mondom, ahogy fejem hátradöntöm és becsukom a szemem. Már nem forog a világ, de cserébe belesülök a bőrkanapéba és kényelmetlennek érzem a ruhám is. - Le kéne vetkőznöm - motyogom, aztán elkezdem lehúzni a ruhámat, mert ez legalább egy jó ötlet.
- Azért vetted fel, hogy kilógjon, nem? – vonom fel a szemöldököm, nem mintha nem tudnánk mind, hogy mire vannak ezek a picsa ruhák. Habár Mimiből nem néztem volna ki, hogy pont egy ilyen helyen akarna ismerkedni, azaz lényegében megkúratni magát. Nem mintha lenézném érte, csak váratlan tőle, meg azért a szüzességét ritkán veszíti így el egy csaj, akárhány éves. Gyanítom, elég csúnya véget ért volna ez az este, ha nem avatkozom közbe. - Ja. Az egész. – úgy mondja, mintha vagy hatvanan lennénk, szóval csak felsóhajtok, és hagyom, hadd ugrándozzon körbe-körbe, neki már lassan úgy is mindegy. Kis gyökér. Idővel szó szerint sodródom az árral, és bár ez általában nem jelent problémát, most elbaszott fura, hogy Mimi lóg a nyakamban. - Jogos. – vonom meg a vállam, és így már értelmet is nyer a dolog, a’sszem jobb alany vagyok, mint a barátnői. Leszámítva a tényt, hogy így is úgy is meghívnám piára, de úgysincs olyan helyzetben, hogy ezt végig gondolhassa. - Jó, persze, szivárványt is kérek bele. – röhögöm körbe, de azért többé-kevésbé megpróbálom átadni igényeit a kissé meghökkent pincérnek. Bár én leegyszerűsítem a „puccos” szóval a dolgot. Sosem értettem, mit kell szépíteni, a pia az pia. Végre sikerül összegyűjtenem a részegeskedőket, de én se vagyok a helyzet magaslatán, és még csak most kezdtem a bébiszitterkedést… hosszú még az este. - Gondolom a klotyóban pippantja le valami csaj. – vonom meg a vállamat, nem vagyok az apja, inkább ő lehetne az enyém, és általában még a fű ellenére is ő marad jobb állapotban. Mimi még talán nem látott úgy istenesen bebaszva, mert olyankor nem jutok el a lakásáig. Vagy fasztudja, lehet, hogy csak nem emlékszem rá. A lányt elnézve ő sem igen fog emlékezni erre az éjszakára. - Nekem aztán halál mindegy, Mim. Bár nem árt, ha néha elengeded magad. – vigyorgok rá, még ha egy kicsit túlzásba is vette így elsőre. Végül is ezekből a kurva nagy hibákból lesznek később az igazán jó sztorik, én meg aztán biztosan nem fogom visszatartani. Elvégre más okból nem jöhetett egy ilyen night clubba, és baszhatott be ennyire. Közben ledöntök egy whiskeyt, ő meg össze-vissza ficánkol, úgy tűnik, feltétlen indokoltnak találja, hogy bepúcsítson a partizóknak, ahonnét érkezik is pár elismerő kiáltás. Ja, hogy a piát keresi, bazmeg, hogy ez mér nem esett le. Én vagyok a fasz. - Ja, az könnyen lehet. – röhögök, elvégre kétlem, hogy pusziszkodni akarták megtanítani, az már 8 évesen is jól ment neki. Bár a kellő hatást szerintem ez is elérné. El nem tudom képzelni, hogy miért akarja kiszúrni a szemem, de nem jut messzire, és már vissza is esik a kanapénkra, én meg kinevetem. – Mi van, már járni se tudsz? Nem tudom, kik itathatták le, de az biztos, hogy jó munkát végeztek. Már csak az érdekes, hogy így magára hagyták, lehet, hogy felnőtt nő, de ilyen részegen akárhol végezheti. Arra eszmélek fel, hogy vetkőzni kezd, szóval elkapom a csuklóját, és helyre rakom a ruha vállát. - Nem kéne, hacsak nem itt helyben akarod megkúratni magad. Nézd, a piád. – intek az érkező Mohito felé, és biccentek a srácnak. Gyarapodik a számla, és ki nem szarja le? Annyi lém van, hogy akár évekig ihatnánk belőle, bár ezeknek már az első pár kör is csúnyán betett. Végül a whiskeys üveget emelem fel, hogy koccintsak a lánnyal, már ha egyáltalán ébren marad addig, hogy meg tudja enni. Bármelyik pillanatban kidőlhet, szinte már látom magam, ahogy kicipelem őket, egyik vállamon Vaughn, a másikon Mimi… baszott röhejes. - Mi a faszomat kezdjek veletek?
- Nem tudom - hunyorgok, próbálva agyam egy távoli szegletében visszakutatni a közelmúlt eseményeit. Kis dülöngélés után meg is van, majd csilingelő nevetéssel pislantok fel ismét az arcába. - Azzal jöttek, hogy "fogadjunk, nem mered felvenni", én meg hát... felvettem - rántok az anyagon még egyet, csak most lefelé, amitől ismét oda keveredem, ahol a part szakad, de most két másodperccel később már ez is teljesen mindegy. Mert zene van és tánc, aztán ott józankodik ő is, tőlem alig pár centire, amitől még a neonfények is erőteljesebben pislákolna, meg a levegő is édesebb. És csak bámulom, szám sarkában gunyoros somolygással. - Akkor leszel az alanyom, Elijah? - Ezt vajon kimondtam? Nehéz eldönteni, mert határozottan ott kattogott agyam legtávolabbi szegletében. Egy kicsit még ízlelgettem is, milyen lenne kiejtenem, egyesével minden szót, majd kérdésbe fűzni egy szép nagy csokorba. De aztán csak lógok a nyakában, míg körülöttünk testek ütődnek egymáshoz, meg különféle parfümök keverednek a pia és izzadtság szagával. Apropó pia, rögvest kérek is egy Mohitót, mert abból ma még csak egyet ittam, márpedig úgy szólt a fáma, mindenből kettőt, egészen a lerészegedésig. Vajon már részeg vagyok? Á, dehogy! - Úúú, szivárvááányt! - ámulok, mert az én koktélom lesz a legeslegszebb! Ezt a tudtára is adnám, de megint jó zene megy és nehéz megállni, hogy ne nyomakodjam vissza a tömegbe. Azért ez fura. Egész este hihetetlenül kúl számok pörögnek, vagy csak én adtam lejjebb az igényeimből. - Lepippantják, értem - bólintok rá nagykomolyan, aztán megint a gitárosuk fejét nézem, ahogy a frontembere ölében pihen. Egy pillanatra lepereg előttem a mozdulat, ahogy letolom és a helyére fekszem, de aztán rájövök, miszerint félúton sikerült az italomnak eltévednie. Hát ilyet! - Elengedni magam? - forgatom a mondatot, mintha csak nehezemre esne feldolgozni a tényt, pedig nem. Közben zizis aggyal azon merengek, mégis hogyan történhetne ez meg? Kezdésnek többet kéne innom, de ez alap. Aztán oldódó gátlások, meg félelem, és... áhá! Ha már nem sikerült lesmárolni őt, akkor miért ne vethetném be magam újra? Már épp tervet kovácsolnék, de ahhoz kell a Mohitó, ami totál lelécelt. Keresgélem is a kanapé mögött, sikertelen. Amúgy érte mennék, hátha egymásba futunk, csak hát két centinél tovább nem jutok, ahogy seggel sikerül visszahuppannom a tapadós bőrbe. Minden olyan csúszós és meleg, hogy muszáj levennem ezt a rémes ruhát, de a mellettem ücsörgő valamiért megállít a folyamat kellős közepén. - Mégis kivel?! - dőlök hátra ingerülten, de egyre forróbbnak érzem a testem, és legszívesebben belecsobbannék egy kádnyi jégkásába. A gondolattól még a hideg se ver ki, ezért - amikor koccintásra emeli a sajátját - kapom ki kezéből az üveget, hogy tartalmát beleöntsem a sajátomba, bár az egészet nem merem, mert ezzel a mennyiséggel még a padlót is felmoshatnám. Aztán a számhoz emelem és egy slukkra meghúzom, ahogy azt kell. A végén csupán az összekoccanó jég marad, így az egyiket nyelvemmel a számba tolom, majd szétroppantom a fogaim között. Ettől egy parányit azért jobb lesz a helyzet, de még mindig nem elég. Nem és nem és nem! - Nem bírom, olyan fullasztó a hőség! - dugom ujjam a dekoltázsomba, majd ki-be húzogatom az anyagot, hogy némi levegőt járassak a mellkasom és a flitterek között. Sokat mondjuk ez se tesz az ügyért. Mintha közben ő is mondana valamit, de lehet, csak képzelem, mert megint fel kell állnom, és elindulnom előre, közvetlen az asztal mellett. Sokáig nem jutok, ahogy visszanézek rá, majd kinyújtom felé a kezem, bár közben a banda összeáll, mert Jim is megérkezett. Lehet, őt hallottam beszélni, vagy a jó moszat tudja, keringek. - Ki akarok menni a levegőre - gyerekeskedem, és érzem, ahogy egy izzadtságcsepp végigszalad a gerincem mentén, ahogy kinyújtom felé a kezem, hogy fogja meg. - Jim majd vigyáz rá - vetem még oda, bár nem bántásnak szánom, mégis így sikerül elejteni. Közben mély slukkokban nyelem az oxigént, és ha rászánja magát húzom magammal a huzatos folyosó felé. Pár méter választ el minket a kijárattól, amikor oldalvást ránk csapnak egy ajtót, majd kitámolyog a szűkös szobából egy párocska. Nem is izgatna különösebben, ha meg nem csapná arcom a késő esti szellő, tompa virágillatot eregetve. - Mmm, érzed a jázminbokrokat? - nyomakodom be vele az immáron szabaddá váló helyiségbe, ami lényegében egy zártabb box, vörös huzattal, fallal, meg mindennel. Úgy vetem rá magam az egyetlen ülőalkalmatosságra, hogy közben karom kilóg a tárva-nyitva feledett ablakon át. Na, így már öt fokkal jobb, és ha már az alkohol pipa, jöhet a... mi is volt a haditerv?
- Miért nem lepődtem meg? - sóhajtok fel, de már úgy is mindegy az ok, ha egyszer rajta van. - Egy hídról is levetnéd magad, ha azt mondják,.nem mered? Legalább ha öngyilkos lesz is tudom, kit gyanúsítsak. - Nem tudom, mivel jár, ha ebbe belemegyek, de jöhet. - nevetek fel, de azért sejtem, hogy akármilyen részeg is, köztünk aztán nem fog történni semmi sem. Persze a pia ad néha vonzalmat, de ha még kicsit is eszénél van... ja, mondjuk inkább nekem kéne eszemnél lennem. Ezért gyűlölöm, ha előbb basznak be, mint én. Kezdi a gúnyolódásomat is komolyan venni, ami már önmagában is elég nagy probléma, szóval megadóan ültetem le a boxunkba. - Valahogy fura ezt a szót a te szádból hallani. - röhögök fel, pláne, hogy még csak fenn sem akadt a tényen, Jim megint ribancozik. Vagy csak akkor érdekli, ha én csinálom? - Ja, tudod, lazítani. - tegyünk úgy pár pillanatra, mintha ismerné ezt a kifejezést. Néha az orvosoknak is kell egy kis szórakozás. Nem mintha ezt úgy érteném, hogy ideje nudizni egy kicsit, de ez nem az én dolgom, ha más csajról lenne szó, talán még hagynám is. Mimi viszont hétszentség, hogy megbánja ezt az egészet, ha egyszer kijózanodik holnap, szóval jobb, ha nem hagyok rá mindent. - Ahogy elnézem, van pár jelentkező. - sanda kis vigyor húzódik ajkaimra, ahogy a tömeg felé intek. Másodpercek alatt találna másik pasit, akiben megkapaszkodhat... feltéve, hogy eljut odáig, de ez már meghaladja a képességeit. - Hé! - morgok, ahogy elhúzza előlem az üveget, mintha én lennék az, akinek már nem kéne többet innia. Ah, leszarom, ki vagyok én, hogy megállítsam. Magam is meghúzom az üveget, miután visszaszerzem, mert már kezdem unni a józan szerepet. - Ja, felfogtuk. - vonom fel a szemöldököm, úgy viselkedik, mint valami picsa, aki meg akarja kúratni magát. Valahogy beszarás így látni a gyerekkori barátom. Oké, hogy mellettem elméletileg biztonságban van, de én is lehetek kanos, meg részeg. Ráadásul kicsit ugyan dülöngélve, de még Jim is betoppan. - Na végre. Ennyire szarul szopott? - röhögök fel, ahogy lepacsizunk, de közben Mimi már rángat is tovább a picsahisztivel. Nem erre szerződtem, bassza meg. - Vigyázz a kölyökre. - tolom Vaughn fejét Jim mellé, aki a fülét vakargatva néz le rá. Legfeljebb együtt alszanak... ahelyett azonban, hogy kijutnánk, csak egy még szűkösebb helyiségben végezzük, míg a lány ledobja magát, én halk káromkodással rázom le talpamról a használt gumit. - Elbaszott egy hely. - nem mintha először fordulnék meg privát boxban, de a faszom se gondolta volna, hogy egyszer a gyerekkori barátom fog fetrengeni azon a kanapén. Felbasz, hogy kicsúsznak a dolgok az irányításomból, és amúgy is szar a kedvem, ahogy a falnak dőlök, és előkaparok egy cigarettát. Na ezt nevezem én levegőzésnek. - Aludj egyet, mielőtt lefordulsz onnét. - sóhajtok fel, már egyszerűen csak fáradt vagyok.
- Uh, ha te mondod, akkor lehet - vigyorgom fel rá, hadd érezze, mennyire bírom azt a hülye setét fejét. Még az arcát is megcsipkedném, adva a giccses hangulatra, csak hát ezer más apróság köt le. - A szavadon foglak, Elijah! - jelentem ki büszkén, némi gondolkodás után. Vagyis hát, inkább azon jár az agyam, hogy a szavakat egymásba fűzzem és sikerüljön visszaidéznem, mibe is ment épp bele. De, amikor sikerül, arcom úgy virul ki, akár egy töklámpás, és elmém ködös szegletébe pakolom le az infót; tévképzetekkel és izgalommal megspékelve. De hát, fiatal még az éjszaka, és ha a haditerv rendben zakatol, muszáj lesz bevetnem az elsöprő fegyvert. Ami jelenleg még pont nem világos, mi is, de mondjuk pár kör rövid majd tutira megoldja. - Pipppa! - rázom meg a fejem, aztán kissé elszédülve hunyorgom. - Tudod, ki volt az a Pippa? - szegezem neki a kérdésem, de mire eljutok a kérdőjelig már én is elfelejtem. Még dereng, hogy egy regényhősnő, de onnan olyan elánnal úszik tovább a csónakom, mintha elkapta volna egy örvény. De tulajdonképpen Jim mit keresett egy tutajon? Talán eltévedt? - Remélem, nem fullad meg! - ámulok, majd rájövök, elhagytam a Mohitómat, ami galád mód szakított velem, akár a szerencsém. - Tökre lazítok! - kontrázok rá, és bizonyításként döntöm homlokom a karjának. Ez számomra evidens jele annak, miszerint elengedtem magam, amit reményeim szerint ő is elismer. Azért még a ruhám is próbálom lerántani, hála a kályhának, amiben ülök, de persze neki minden jót el kell rontania. Förtelmes! Mégis miféle alja barát az ilyen?! - Tiszta party pooper vagy, Elijah! - förmedek rá, ahogy fejem hátravetem, és számolom a körülöttünk táncoló neonpöttyöket. Bár ezt is hamar megunom. Levegő kell és még több pia, amit tőle ugyan nem kapok meg. Talán, mert összekevertem a csókot a puszival. Tisztára belefürödtem vele, vagy hogy mondják ezt... nehéz hirtelen összerakni. - Csak az nem jelentkezik, aki kéne - sóhajtom, majd lehunyom a szemem. Végül két dologra eszmélek: egyrészt, hogy bővül a csapat, másfelől meg ideje beletáncolni a szabadba. A hisztim aztán magával sodorja a srácot is, így töretlen lelkesedéssel veszek irányt a hátulsó kijárat felé. Tudom, hogy önző vagyok, de most valamiért nem érdekel. Ja, igen. Alkohol! Bár a sors nyilván máshogy akarja, mert a fák helyét a vörös kárpit veszi át, ahogy betámasztok az ablakba, mélyen tüdőzve a lent elterülő jácintbokrok illatát. Teljesen és totálisan romantikus! Pont! - Szerintem meg csodálatos - adok hangot örömömnek, és észre se veszem baljós modorát. Többek között azért sem, mert ráeszmélek a táncteres közjátékunkra. Meg mondjuk nyílegyenest csap fejbe az előbb bevitt pia, ami valami átlátszó és erős lötty volt. - De én nem aludni akarok - mondom, majd még mindig kinn lógva az ablakban fordulok felé. - Azt mondtad, leszel a tesztalanyom. - Nem kérdésnek szánom, de aztán rájövök, nincs is benne semmi hezitálás. Igazándiból olyannyira komolyan gondolom a dolgot, hogy nem tudom, hogyan, meg mikor állok fel, de már előtte is termek, mint valami vacak időlépős filmben. Az ajtó közben szolidan tompítja a kintről beszűrődő zajokat, és villany híján csak akkor látom igazán élesen az arcát, amikor a cigijébe szív. Aztán rájövök, hogy ez az egész tök béna. Sőt, egyébként, ha már itt tartunk, akkor kellett volna lépnem, amikor fejjel estünk a bazsarózsákba még a középsuli elején. Nem hülye legendákat mesélni, meg bámulni a fejét két virág között, hanem ráfordulni és... De hát ezt mindig elrontom, a lehetőségek meg évről évre úsznak el, akár a mécsesek a lefolyón. Már, ha bárki mécsest tenne oda, nem tudom, tényleg. Igazándiból már semmit sem tudok, mert melegem van, kapar a torkom, hideg veríték szánkózik végig a hátamon és a bevitt alkohol, meg szédelgés ellenére még mindig ugyanaz a béna szomszéd lány vagyok, mint eddig. Tök mindegy, milyen göncben feszítek. - Elijah, te mindig hibázol - ragadom meg a felsőjét, de olyan szorosan tartom, hogy belesárgulnak az ujjaim. - Folyton én kaparlak össze, ha öntudatlanra iszod magad, meg pattintom le a csajokat, akikre ráunsz, de nincs kedved elküldeni őket. Amikor nálam laktál is kupi volt, sose pakoltál el semmit és egy csomó panasz érkezett, amiért hajnalban bömböl a zene - harapok rá a számra, míg kicsit lejjebb húzom, mintha így ne hallaná, amit összehordok előtte. - De én sose küldtelek el. Inkább bemásztam a szobád ablakán, kamuztam a diri előtt és beleadtam a zsebpénzemből a közös kasszátokba, amikor az első bandátokat szerveztétek. Nekem nem volt időm hibázni... - ül ki arcomra a megbántottságba kevert félelem, mert a hirtelen jókedv helyét ez veszi át, és közben hullámvasutat jár a gyomrom, de nem attól vagyok rosszul, hogy rátaccsolok a szőnyegre, hanem hogy... - Te meg sose veszed észre, sose látod, hogy mennyire... - harapom el a mondatot, mielőtt erőt kaparnék a befejezéshez, és mikor már nyelvem hegyén lenne a szó csattan az ajtó, hogy utat adjon egy megszeppent fejnek. - Jaj, bocsi, nem tudtam - húzná be a kilincset, de aztán fejét megint a zenészre kapja, hogy aztán realizálja, ki is lehet. - Te nem Elijah Moore vagy?! - sikkant egyet. - Jaj, annyira imádlak titeket! Tudnál adni egy autogramot?! - pattog, akár egy laszti, abban a falatnyi kis ruhában, meg tűsarkúban, amiben ezerszer jobban jár, mint én valaha is fogok. Végigmérem, és tudom, olyan szánalmasan picsásan néz ki, akár én, de egy nagy különbség azért van közöttünk. Az, hogy ha ő csókolná meg, akkor nem lökné el meglepett undorral a képén. Ezért elengedem, ujjaim szinte görcsbe állnak, ahogy még egyszer utoljára felnézek rá, és tudom, mennyire nincs egy fikarcnyi esélyem se. De hát, mégis mikor volt? - Jó alany voltál, Moore - akad el a hangom, ahogy hülyén mellkason csapom, aztán olyan gyorsan fordulok el, ahogy tudok, mert másodpercek kérdése, hogy elbőgjem magam, ami rémes lenne. Persze, ahogy ellépek és kerülöm a besétáló lányt már gördül is végig arcomon az első könnycsepp. Hát ez végtelenül szánalmas, tényleg, ragadom meg az ajtót, mert nincs kedvem végignézni, ahogy egymásnak esnek.
- Mert akkor rám foghatnád, mi? – röhögök fel, bár elég abszurd, hogy erről dumálunk. Puszta mázli, hogy túlélte a legnehezebb időszakomat is, pedig amennyire emlékszem, mindenkit leküldtem volna egy elbaszott hídról. - Kétlem, hogy sokáig emlékeznél rá. – igazából talán arra se fog, hogy egyáltalán találkoztunk, hacsak nem a kanapénkon ébred, de asszem azon végképp kiakadna. Elég… használt egy placc. Még akkor is, ha többnyire inkább hotelekben kefélünk, voltak már kemény esték. Felvont szemöldökkel beszélek hozzá, de inkább rá se kérdezek a dologra, néha még józanon is magában beszél, nem lepődnék meg, ha már ő sem tudná követni, miről van szó. Nemhogy még én. - Ha csak le nem harapja, nem hiszem. – röhögök fel, bár nyilvánvaló, hogy elbeszélünk egymás mellett. Nem mintha számítana, szerintem neki már egy elszabadult hajtincsem is szórakoztató volna. - Lazán bealszol? – sóhajtok fel, ahogy a karomnak dől, remek, most még ő is rám nyáladzik majd, nem elég ez a kis takonypóc. Ennyire nem szokott kidőlni, pedig azért itatom rendesen… talán neki is megártott már a turné. Ki kéne pihennünk ezt a sok szarságot, nem mintha nem buliztuk volna végig az egészet. - Ilyet se szoptam még. – röhögök föl, ahogy kijelenti, hogy én baszom el a partiját. Tényleg, mi a francnak tartom egyáltalán vissza? Sose buliztunk együtt, ezért fogalmam sincs, hogy lehet egyszerre vigyázni valakire, meg hagyni, hogy kiélje magát. Általában én vagyok az első a padlón, akármilyen jól is bírom a piát. Meg amúgy sem érdekel, ki mit tesz, de ez most más. Alapvetően eléggé visszafogott lány, nem hiszem, hogy jól fogadná a nudizás emlékét. - Mér, már jelölt is van? Vagy csak nem elég jó a felhozatal? – mondjuk női szemmel valóban nem a legjobb választás ez a night club, hacsak nem vesszük figyelembe, hogy az egész banda itt dőlt ki. Ezekkel mondjuk már nem sokat kezdenek. Hagyom, hogy Mimi arrébb rángasson, de azért még hallom Jim káromkodását, amiért két másodperc alatt bébiszittert csináltak belőle. Bekaphatja, legalább neki nem nyálazták össze a gatyáját… már ha. - Hogy lehetsz még szűz? – a mai tapasztalat alapján, meg a nyilvánvaló tetszése a privát boxot illetően valahogy erősíti bennem az érzést, hogy könnyű lenne megdugni… de ez mégiscsak Mimi, akármilyen elbaszottul fura is ma éjjel. Ennyire kifordulna magából, ha részeg? Elég para. - És? – vetem oda, a cigim füstjén át látom, hogy feltápászkodik, és viszonylag magabiztosan indul meg felém, de nem mozdulok. Amúgy sem tűnik úgy, mintha ezúttal is elesne, inkább megvárom, mit lép. Kissé habozik, mielőtt megragadja a felsőm, de hamarosan megérkezik a hüppögős hang, és már sorolja is a vétkeim. Elbaszott szerencsés, hogy már szívom a nikotint. Pár másodpercbe beletelik, míg elgondolkozom azon, amit mondott. Végül is nem téved, ő sosem hibázott, én meg halmoztam a problémákat. Nem mintha ez azt jelentené, hogy én nem tenném meg érte ugyanezt… és bár soha nem hánytorgatta fel, mennyi mindent tett értem ezelőtt, attól még nem felejtettem el. - Te is hibázhatsz. – talán ezért is jött ide, talán ezt akarja hallani, de mégis, mintha észre se venné, hogy megszólaltam. Van még valami, amit eddig elhallgatott. Annyira koncentrálok szavaira, hogy a cigaretta összemorzsolódik ujjaim közt, mégsem marad ideje, hogy befejezze. Idegesen fordulok az ajtó felé, és felvonom a szemöldököm. Mindenhol megtalálnak… érzem, hogy enyhül a szorítás felsőmön, és Mimi egy rövid búcsú kíséretében már ki is sétál azon az ajtón. - Most nem alkalmas, bocs. – dobom el a cigi maradékát, de mielőtt nyavalyogni kezdhetne, felrajzolok egy álmosolyt, és összeborzolom a haját, aztán szó nélkül futok Mimi után. Nem kéne ennyire szétbaszottan elengednem. Még látom, ahogy csapódik a gang ajtaja, szóval kiiramodok. Úgy csap meg a kinti hideg, hogy a fogaim is összekoccannak, képzelem, abban az egy szál miniben milyen lehetett kimászni ide. Nem tart sokáig, míg kiszúrom, ezért mellé lépek, és magam felé rántom a vállát. - Nehogy már… - nem sikerül befejeznem a mondatot, mert megpillantom az összesírt arcot, amelyet évek óta nem láttam már. – Mi a faszom történt? Hirtelen tör rám az ijedtség, és veszett kutya módjára nézek körbe, de egyetlen lélek sincs a lány közelébe, csupán pár cigiző, meg a korábbi párocska enyeleg valamivel arrébb. De én persze keresem a bűnöst. Aztán pár pillanat alatt leesik, hogy nem nézett a szemembe, amikor kiszaladt a boxból, ahogy az is, hogy miért sietett ennyire. Lebénultan állok, évezredek telnek el, mire megmozdulok, és a kabátom a vállára rakom. - Szarrá fogsz fázni.
Kezdőlap 
Tárgy: Elliott Avenue
