HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali (Jackie háza)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Május 19, 2016 10:39 pm
 



 

First topic message reminder :






A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 27, 2016 6:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Május 11, 2018 8:52 pm
 



 

Fél lépést hátrálok a konyhapulttal történő koccanásig és a figyelmem nem kerüli el az őt elragadtató újdonság, tudatos-e vagy se, a tekintetem futólag megpihen mozdulaton. Szoknivaló a gondolattal együtt, hogy nagyon is él a bent lakó és határozottan tudatosítani akarja ezt. A reggelinél nem, de az este azt hiszem éreztem, amikor felette vezettem át a karomat a túloldalra. Tulajdonképp ijesztő a maga módján.
Lassan bólintok.
- Nekem úgy tűnt igen. – rövidesen a saját szemével is megítélheti így van-e, egy azon véleményen vagyunk-e a hogyan léte felett. A folyosón várakozáskor érzékelt kedvét nagyjából az út felénél járva már nem láttam részleteiben sem visszaköszönni rajta, a házhoz érve pedig megkockáztatnám a kijelentést, egészen túltette magát a történteken. A lehetőség persze ott van, hogy valójában mégse, de ilyen jól nem tudok olvasni benne felismerjem a jelenség ismérveit – letörtnek sem sokszor láttam, nemhogy lesújtottnak.. A levegőt megtúráztatom a szervezetemben, a további késztetést ellenben hatékonyan csillapítja egyelőre az alkaromra vezetett érintés, a feszültség egy része oldódni látszik a tartásomban, a tekintetemben kevésbé, de ott is. Utóbbiban inkább átalakul afféle erős nehezteléssé a fennmaradó harag mellé. Kezdetnek nem rossz.
A kibukó megerősítési kérelmére apró bólogatással reflektálok, igen, jól hallotta. A hallottak az ő vérnyomását is feljebb nyomták, joggal, ami kapcsán ismételten eszembe jutnak az igazgatónő gyomorforgató riposztjai.
- Inkább félt tőle mi van, ha amit a másik mond az igaz. Mondtam verje ki a fejéből, amit hallott és kérdeztem úgy viselkedtünk-e vele szemben, hallott-e tőlünk valamit, amiből azt hiszi visszaküldenénk, de jelezte, hogy nem. – a gondolatot egészen hamar hátrahagytam a feltételezéssel együtt, hogy esetlegesen megragadtak a fejében a Peete-től hallottak. Most sem hiszem, azért maradt fent, mert ezen agyalna, ezáltal magabiztosabban osztom meg az álláspontomat a fiú hiedelméről, mielőtt kisebb fejrázások közepette fújtatnék egyet.
- Nem, mindent megtartott magának. Feltételezem nem is úgy álltak hozzá, hogy kedve legyen beszélni róluk. ..de nyugodtan forduljon hozzájuk mindenki bizalommal. – igyekszem megválogatni a szavaimat és vállon veregethetném magam, hogy fröcsögés helyett milyen finoman sikerült megfogalmazni a negatív véleményemet az inkompentenciájukról, a nevelési szándékhoz fűződő igyekezet teljesnek vélt hiányáról. Valószínűleg tényleg kérdezték, de jelenleg túlságosan fújok rájuk, hogy beismerjem.
- Egyetértek.nagyon is. Érezhető a hangomból, hogy talán vissza se vinném, ha ez opció volna, de mivel az utolsó évét rúgja és annak is a végét.. Elengedem a szóba hozatalát, ugyan nem szívesen.
- Elvileg vérzett az orra és a picsa anyja rinyált, hogy mindenképp kórházba kell vinnie. – a szemforgatást nem tudom visszatartani vagy a gúnyoló hangsúlyt lenyelni. - Nem érdeklődtem felőle.nem érdekelt. Komolyabb sérülés esetén feltételezem nem egy hétnyi felfüggesztést és csak ekkora feddést kapott, kaptam volna a viselkedése miatt. A kelletüknél is hosszabbak voltak érződtek a helyszínen megejtett, kikényszerített diskurzusok, amiket nem kívántam egyetlen szóval sem tovább húzni annak a kis szarházinak a hogyléte után érdeklődésével. A pumpa, pedig újfent emelkedik bennem, a Zach-kel beszéltek tompítanak a mértékén és egy kicsit a rákérdezés a válaszadás miatt.
- Lehet felfüggesztették, de ha eltanácsolják az miattam lesz. – kínomban röhögnék rajta.. - Az igazgatónő egyértelműen nem szívesen látja őt az óvodában vagy minket, nem tudom eldönteni van-e nála különbség, mert szerintem szándékosan fel akart húzni a kibaszott megjegyzéseivel Zach-re, de rád vonatkozóan is. Utána meg persze, meglátott a „sértett” kölyök anyja és totál hidegen hagyta, hogy a parkolóban, a gyerek előtt rendez jelenetet.. A dobált jelzői után, pedig konszolidáltan megkérdőjeleztem az értelmi szintjét és sok sikert kívántam a jövőbeni intézkedéseihez, amiket annyira lelkesen ígérgetni kezdett.. Szóval. Ha jóban vagy a többi szülővel lehet érdemes lenne megkérdezni őket az ő gyereküket is szekálja-e ez a kis szaros, mert Zach szerint igen. Említett Annie-t például.. Nem tudom kikhez tartozik. – megvonom a vállamat. Kettőnk közül nem kérdéses ki az, aki többet kommunikál az ottaniakkal, beleértve ebbe a hozzátartozóikat is. Legfeljebb az óvónővel szoktam pár szót váltani, ha a szükséges, egyébként egyből kifelé terelgetem a kölyköt. Az arcélemhez nyúlok, látva való van még mondanivalóm, csak nem megy azonnal.
- Nem beszéltünk róla. – mélyet szusszanok, a fejcsóválásomnak inkább ez volt az oka. - ..még arról se hogy fogunk egyáltalán elférni.. – mellékesen jut az eszembe és nyögöm be. - ..de azt mondtam Zach-nek, ha maradni szeretne, akkor marad. Mi nem küldjük vissza. Tisztában vagyok vele nem kellett volna mondanom.. – kelletlen gesztikuláció érkezik a szavak mellé és elhúzom a számat. A mondat végét nem toldja meg, viszont nagyon is sejthető egy de ott léte, ami a kialakult helyzetre vezethető vissza. ..de Zach..


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Május 11, 2018 9:57 pm
 



 

Az újdonság nekem is újdonság valójában. Igazság szerint eléggé, meg talán jobban is, mit számára, mert szó szerint bennem történik (a tekintete nem kerüli el a figyelmemet, a magamban összerakott gondolatról meg nem tehetek). Az éjjeli nem alvás folytatódott a nyugtalan reggellel a kisember részéről és noha a délelőtt folyamán azért beiktatott némi pihenőt – gondolom szunyaidő(?) –, igen rövidre szabta a sziesztára szántat és megint nekikezdett, hogy aztán újabb szünettel tegye izgalmassá az ismételten megmutatni szándékozott mocorgásra való várakozást, amit nem mondhatni, hogy túlzottan elnyújtott volna. Így a mozdulat igen hamar vált automatikussá, ma többször is próbáltam ilyen módon kis nyugalomra bírni, ami ilyen-olyan sikerrel be is vált. A kisebbiken túl azonban a nagyobb kiskorúval kapcsolatban köt le nagyjából minden. A beszámolót és a kérdéseimre adott válaszokat hallva nem először és nem is utoljára kerekednek el a szemeim egy-egy ponton, illetve olykor határozottan rendeződnek a vonásaim, aszerint, hogy a beszámoló mit tartogat éppen a szobájában gubbasztóval kapcsolatban.
- Oké. – szusszanom szinte alig hallhatóan. Elfogadom, hogy jól van, ezért lendülök tovább szinte azonnal, azzal meg egyelőre ráérek, hogy a gyereket én is megkérdezzem. Eszembe sem jut, hogy esetleg Ronnak mást mondott, mint amit nekem tartogatna majdan.
Automatikusan simítom a tenyeremet az alkarjára, amikor úgy ítélem, hogy változik a hangulata vagy legalábbis felszínre kerül a feszültsége. Nem akarom megszakítani a beszámolót, ezért nagyobb részben csak hallgatok, beleértve akkor is, amikor valójában aggasztani kezd a felvetés, hogy bedőlt valamelyik kis rosszindulatú kis mócsing csúfolódásának, az meg jobban, hogy vajon miért. Pláne, hogy nem sokáig marad titok, mivel is piszkálták fel, pedig már jó ideje nem volt gond azzal, hogyan kezelje, ha épp berág valakire és/vagy valamiért.
- ..de miért gondolta, hogy igaz lehet? – állok meg egy pillanatra ezen a ponton teljes értetlenséggel. Persze, hallom és értem is, hogy rákérdezett nála, mégis volt-e alapja annak, amiről szó van és hát a beszámoló alapján úgy tűnik, hogy nem, de ettől függetlenül a beszélgetés további részében sem tudom kiverni a fejemből azokat a gondolatokat, amelyek most kavarognak a homlokom mögött.
Az óvodával kapcsolatban nem igazán támad hozzáfűznivalóm, leginkább az egyetértésem okán. Idióták. Én is így vélem, viszont annyira kevés van már hátra az évből és utána a sulit kezdi meg a kis legény, hogy szerintem az óvodaváltás kevesebb haszonnal, mint amennyi előnnyel járna ilyen közel a befejezés előtt. Örülök, hogy itthon lesz egy ideig és csak remélem, hogy egy hét alatt azért ő is megnyugszik majd és magam mögött fogja tudni az egész esetet.
- Vv.. várj... – emelem meg a kezemet, jelezve ezzel is a szóban említett szünet szükségességét. - A másik gyerek anyja rátok rontott? – ez nem teljesen világos, viszont a meséltek alapján azonnal erre tudok csak következtetni. - ..mondd, hogy Zach nem hallotta, ami eztán következett.. – lemondó reménykedéssel pillantok felfelé a kék szempárba, ugyanis valahogy a reméltek ellenére nem hiszem, hogy ez a forgatókönyv valósult meg. Tartok attól, hogy a gyerek olyasminek volt fültanúja, aminek nem kellett volna legyen. Hirtelen már nem is annyira izgat, hogy a másik gyereknek lett-e egyáltalán bármi- vagy milyen baja esett, ha úgy alakultak a dolgok…
Megint feljebb szaladnak a szemöldökeim a homlokomon, mert a lehetséges eltanácsolás okainál kissé elveszetten veszem fel a fonalat. - Megjegyzéseket tett Zachre és ...rám? – ez valahogy nem passzol – számomra – a tárgyhoz (hogy jövök én a képbe?), elvégre mégis mi köze lenne bárminek bármihez is az elhangzottakból – amikből konkrétumokat nem is tudok – ahhoz, hogy a kiskorú rosszul vette az egyik kis csoporttársa szurkálódását?! Arra viszont megerősítést kapok, hogy a másik anyuka simán jelenetet rendezett és ezzel együtt változik meg az én tekintetem is, ahogy értetlenből határozottan dühössé válik. Mégis mit képzelt magáról az a picsa?!
- Oké.. – fújom ki a levegőt, mert bár csak összetenni tudom ezek után, hogy vajon mi hangozhatott el ott, kétségem nem sok akad arról, milyen stílusban történt. - ..mennyit hallott belőle? – mármint a gyerek természetesen. Egyelőre remélem, hogy nem sokat vagy inkább semmit… Hahh… szép gondolat.
- Annie Stevens. Zach szerelmes… Amúgy egy nagyon aranyos kislány, lencsibaba szemek, rakoncátlan, göndör fürtök tulajdonosa. – hadarom el gyorsan, amit a kislányról tudok, persze leginkább Zach szemszögéből meg abból, hogy be tudom azonosítani a kislányt. - ..de, hogy jön ő a képbe pontosan? – a kitérő vagy információ megosztás után ez még nem teljesen világos, noha tippjeim azért vannak. Viszont a feltételezéseket inkább mellőzném.
A vonásai, a tekintete és a testtartása megváltozása miatt feltétezem, hogy van még más is, ami nem került eddig szóba és nem tagadom, részben azért a frászt hozza rám a testbeszédével. Egészen addig, amíg nem bonyolódik a folytatásba. Az, hogy miként fogunk majd elférni, nekem is megfordult a fejemben, a válasz meg igen egyszerű rá; - Leginkább sehogy. Kinőttük a házat... – vetem közbe, de nem megakasztási szándékkal, inkább csak amolyan hozzáfűzéssel ahhoz, amit a szavaiban hallani vélek és további kíváncsisággal várom a folytatást, aminek leginkább a vége az, ami zavart okoz nálam.
- ..én sem gondoltam, hogy visszapostázzuk.. – a bugyuta megfogalmazás ellenére nagyon is komolyak a szavaim, mert nem látok abban kivetnivalót, hogy ezt felvetette a gyereknek. ...hacsak…
- Várj, mi most az örökbefogadás témakörét kezdjük el körbejárni és ezért érzed úgy, hogy nem kellett volna ezt mondanod neki? ...hogyha maradni szeretne, akkor marad.? – nem vagyok benne teljesen biztos, hogy miért a körítés a témához, amikor olyasmi nekem sem fordult meg a fejemben soha, hogy esetleg lemondanánk róla.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Május 12, 2018 2:01 pm
 



 

A kettejük bensőségesebb kapcsolatából adódóan az igazságot Jacks fogja tudni kideríteni. Ez tény, amit nem zárok ki és ami miatt pontosan tisztában vagyok vele mindössze erősségénél fogva megnyugatóbbnak vélt tippet osztottam meg pár másodperccel ezelőtt. A pillanatnyi és gyenge lábakon álló nyugodtságot a történtek felelevenítése alattomosan dönti romokba, fokozatosan bőszülök fel a háttérben álló magyarázaton. Ha hazugság lett volna, akkor észérvekkel, higgadtan megpróbálhatott volna Peete anyja meggyőzni a fia jelleméről, de révén a közeledése és a megszólításom módja sem a megfelelő keretek között történt, piszkosul könnyen elvágta a lehetőség gondolatának akárcsak felmerülését is. „..állítja ezt az a kis szörnyeteg meg maga..” Tipikus mert csak szintű, degenerált válasz. Ösztönből feszül rá az állkapcsom, nyelek egyet és a csendesebb sóhaj lesz egy ideig az utolsó látványosabb jele a mozgolódó feszültségnek a csitításának jóvoltából. Párhuzamosan igyekszem törekedni arra, hogy fejben tartsam nem kellene se átragasztanom rá belőle, se hagyni, hogy benyeljen belőle.
Feljebb emelt vállvonallal ingatom az üstököm.
- Nem tudom, de szerintem az is elég lehet rávilágított a másik arra, hogy nem a miénk Zach. Ő pedig az lesz. – lepillantok az egyik kezével tartott, kerekded ívre és ezzel egy időben mozdul a sajátom, az övé mellé simulni. A kiélezett különbség nem annyira elhanyagolható ezen a ponton átgondolva, hogy bármilyen formában asszisztálnunk kellett a félelmének kicsírázásához. Mondta mennyire mostoha körülmények uralkodnak a rendszerben, milyen nehéz az ő korában lévőket elhelyezni és ha konkrétan nem is fogta fel ezt a kölyök, ha megfogalmazni nem is tudná, nem hiszem ne érezné vagy tudná ezt valamilyen formában. Ha választani kell, mégis mi alapján választ az ember? Általában.. Kurva szar belegondolni is, de pont nem egy gyerek fogja figyelmen kívül hagyni. Az óvodában dolgozóknak ezt kezelniük kellett volna, nem csak egyik vagy másik gyerekkel való beszélgetés keretein belül, ha hivatásukhoz mérten próbálták volna megtudni mi zajlott le a verekedés előzményeként. A sóhajt magamba feszítem, akárcsak a szidalmazó szavakat és a heveny kurvaanyázást a folytatáskor, mialatt a hasára simított tenyeremmel a dereka mögé nyúlok, hogy közelebb húzzam.
- Aham. – megálltam a feltartott mancsának jelzésére és ellenszenvtől terhes orgánummal szolgáltatom most a megerősítést. - Bent ült már az autóban, úgyhogy automatikusan becsuktam az ajtót, de egy részét biztos hallotta, mert nem vett vissza a hangerejéből a nő. Hazafelé rákérdezett mit jelent a „vakarcs” kifejezés.. Néhány lépésnyi hátrálásra tudtam csak rákényszeríteni a ribancot, nem tudom mennyit hallott belőle. Nagyon jó lenne, ha csak a „vakarcs”-ot hallotta volna ki...mert volt rosszabb. - Minden esetre az autóban úgy tűnt sikerült meggyőznöm róla ne foglalkozzon a hallottakkal.- képtelen vagyok felfogni hogy volt pofája kiköpni ezeket a szájából, de megtette és mindmostanáig erős tenyérviszketést vált ki belőlem, aminek se ott, se most nem tudok engedni. Későbbre marad a levezetése, mert magától nem fog csillapodni és kialudni se fogom az éjszaka folyamán, ezt biztosan tudom. Mondjuk a többit se.. Kurvára nem.
Megismétlem a mozdulatsort.
- Aham.. Nem tudom hányszor beszéltél személyesen Ms. Rowenski-vel, de nekem ez volt az első és ez alapján azt se tudom, hogy a faszomban van a posztján ilyen stílussal. Zach-ről úgy beszélt, mintha amióta odakerült ő lenne a legkontrollálhatatlanabb gyerek, nemkívánatos tüske a szemében és igen, rád is tett megjegyzést, amivel kétlem bármi mást próbált volna elérni, mint azt, hogy szándékosan kihozzon a béketűrésemből. ..ami nem sokon múlt. Pontosan tudja nem vagyunk házasok, amikor meg kijavítom, ahelyett elnézést kérne közli „áh, leányanya leszel”.. Mi a faszt képzel? – költői kérdés. Abszolút. A derekán nyugosztalt kezem elveszem közben, mert muszáj vagyok azt feszegetni, a lábfejemmel pedig dobálásba kezdeni. Egyik után a másik.. Elismerem nem kezelem valami jól, mielőtt még rákérdezne a nő előtt is így durranás közelben volt az agyam, elébe megyek ennek a körnek. Feltartom a kezem.
- Visszafogtam magam és rövid tudomásul vétellel ott hagytam. – majd azzal a lendülettel engedem vissza a törzsem mellé, végül a konyhapulton lelek támasztékot, a szélét basztathatom amennyit és akkora nyomással amekkorával akarom. A helyzetet közvetlenül nem rosszabbítottam, de nem feltételezem az igazgatónőről, hogy ne vágná még a képembe, a képünkbe a dolgot. Az ártatlantól még távolabb is esik, mint az idióta tyúk, amelyik Zach előtt kezdett parádéba.
- Nem tudom, igyekeztem, hogy ne sokat. – az autóúton nem igazán faggattam ki ezzel kapcsolatban, csak megkönnyebbülve fogadtam, amikor úgy láttam sikerül helyén kezelnie a dolgot különben sem hiszem vezetés közben lett volna jó ötlet ezt górcső alá venni, vagy pont velem, Jacks segítsége nélkül.
Néma áh-t ejtek, az alma átadása így már világos.
- Lencsibaba..? – pislogok rá felemásan emelkedő szemöldökkel, mert halvány fingom sincs mit takar a kifejezés, de igazából baromira lényegtelen. - Azt mondta Zach tegnap elvette a lány almáját a gyerek és másokkal is rendszeresen genyózik. Játékokat sajátít ki, piszkálódik. Annie-vel konkrét példát mondott. Elindulásnak jó. – kiknek a szava kikével szemben ugye.. Lehet hamar kívántam szerencsét és kezdtem hajrába Peete anyjának, de a kölyök által elmondottakat veszettül egyszerű volt felhasználni a beszélgetés mielőbbi lezáráshoz. Igen, még mindig az a véleményem nekünk tesz szívességet, ha vissza akar vágni.
A folytatáshoz átrendeződnek a vonásaim, visszaredukálódik a vérmérsékletem és szusszanva fogadom a kiegészítését. A nyílt zavarát nagyon is érzékelem és ha nem állítana meg pont ki akarnám fejteni nem is gondoltam másként, a részéről se, de nem ezért kezdtem bele, amikor többszörösen megakaszt a Várj.. után. Ennek látható jelei kúsznak az arcomra és nem kell kétszer átgondolnia vajon megfordult-e a fejemben, amit épp most felhozott.
- Idáig nem jutottam.. – mélyebb lélegzetvétellel csúszik ki a beismerés. - Nem kellett volna egyedül olyan ígéretet tennem, aminek a megtételéhez ketten kellünk. ..akkor se, ha tudom mit szeretnél vagy mit nem. Ebbe.. Ebbe ennyire nem gondoltam bele. – és nem kicsit érzem magam hülyének érte.. Jézus.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Május 12, 2018 3:41 pm
 



 

Mélyebben veszek lélegzetet, ahogy rávilágít arra, amivel kapcsolatban azt hiszem előre kellett volna Zachel beszélnünk, de valójában nem gondoltam, hogy igazán szükséges lenne. Én hülye.. Amíg az ő feszültsége kevésbé lesz látványos – ha valójában nem is csillapodik –, addig az enyém egy csapásra nő meg. A kezére, az enyém mellé csúsztatott érintésre vonódik a szempárom, ami alatt a bent lévő újabb mocorgásba kezd, ezúttal az apjának is megmutatva abból valamicskét, amivel korábban egész nap elszórakoztatott. - Beszélek vele később. – nem akarom, hogy azt gondolja a kiskorú, őt kevésbé akarjuk vagy kevésbé szeretnénk, hogy velünk legyen, csak, mert nem mi vagyunk a szülei. Nem úgy, mint a születendőnek. Elvégre az ittléte nagyon is tudatos döntés volt, nem véletlenül alakult így nem úgy, mint a kisebbik esetében, bár erről neki nem kell tudnia.
Baromi lelkiismeret-furdalásom támad, amiért nem voltunk elég körültekintők, mennyire bánthatja Zachet a kicsi léte, pedig teljesen jogos az ő szemszögéből a megfogalmazódott kérdés és kételkedés, pláne ebben a megvilágításban. A magam bőrén is megtapasztaltam nem egyszer; a saját vér szava nagyon gyakran erősebb, fontosabb kötelék, hiába tudom, hogy mi nem vagyunk vagy leszünk ilyenek. Jobban kellett volna figyelnem, tudnom ezt, számításba venni, aminek a jeleit nem tudom letörölni a vonásaimról; bánt a dolog, nem is kicsit.
A húzó mozdulatnak eleget teszek, nem nagyon kell noszogatnia – inkább egyáltalán nem –, hogy helyezkedjek, de a történet folytatása szünetet igényel, legalábbis arra nézve, hogy jobban megértsem a történteket. Azon a ponton, amikor elhangzik a gyereket ért jelző, majdhogynem nem hiszek a fülemnek. - Levakarcsozta Zachet? - ezt nem hiszem el éllel kérdezek vissza – de nem azért, mert neki ne hinnék, hanem, mert inkább kiakaszt az egész – és ezzel megint egy mélyebb légvételre van szükségem, ahogy elveszem a tekintetem róla. Komolyan nem értem, hogy tehet meg ilyet bárki, főleg egy anya, még ha egy másik kiskölyök anyja is. Akkor kapom vissza rá a sötétbarna szempáromat, amikor egyértelművé teszi a megjegyzésével; elhangzott rosszabb is. Basszameg.
- Jézusom.. – sóhajtom az orrom alatt, jóval halkabban, mert a megjegyzés inkább magamnak szól, semmint neki konkrétan. Aggaszt, hogy vajon mit hallhatott még meg és, hogy vajon tényleg nem törődik-e az egésszel. Nem nagyon szokásom igazán kiakadni, de most mégis megtörténik; iszonyatosan felhúz a dolog. A folytatást nem is említve.
Ismételten elkerekednek a szemeim az események tovafűzése hallatán. Az igaz, hogy az apja halála után Zach nem volt könnyű eset, de lehetne megértéssel is kezelni – csak azzal szabadna – és nem az alapján elásni vagy a következő kihágásrnál rögtön egyből elővenni a dolgot, ha említés nem is esett róla. Gondolom, hogy ugyanis az alapján van olyan véleménye az igazgatónőnek, mint amilyen ezek szerint akad neki. A rám vonatkozó részek abból a szempontból nem érdekelnek, hogy felőlem aztán gondolhat rólam, amit akar.
- Baszatlan picsa. – szalad ki a számon a megjegyzés, ahogy megfeszül az állkapcsom. - Gondolom ebben élte ki magát... – most aztán jól megmondta a tutit, igaz nem nekem. Valótlant ugyan nem állított, legalábbis, ami engem illetett ebben az egész történetben, csakhogy köze nincs hozzá. Megrázom a fejem lassan, megpróbálva felülemelkedni az eset eddig lefestett részletein. Nem könnyű.
- Le a kalappal előtted, nem biztos, hogy nekem is sikerült volna. – pillantok vissza a tekintete után kutatva és valahol örülök, hogy nem nekem kellett ma Zachért menni, mert fogalmam sincs, hogy mennyire sikerült volna jól vagy elegánsan magam mögött hagyni ezt a nőt.
Később, amikor majd a kislegényt is megkérdezem, megpróbálom majd kideríteni, mégis mennyit hallott a kocsiban ülve az egész cirkuszból. Remélem, hogy nem sokat. Most viszont csak egy bólintással veszem tudomásul a hallottakat.
A szóban forgó kislányra való áttéréskor enyhül valamennyit az időközben nagyon is feltornázott feszültségem. - Mármint nagy szemű, így értettem. – a kifejezést Anniet illetően. Olyasmi, mint amilyen nekem is van.
- Hát.. gondolom a lányt ért szemétkedést jobban a szívére vette, mint amit másokkal csinál az a gyerek. – legalábbis ennek tudom be, hogy őt miért említhette meg személyesen is Ronnak, amikor beszámolt a fiú viselt dolgairól.
A téma továbbgörgetésekor az én vonásaim is átrendeződnek, leginkább az értetlenség vonalán, mert fogalmam sincs, hogy miért lenne gond az, amit Zachnek mondott a megnyugtatására. Én is ezt tettem volna a helyében. Az persze egy más kérdést vet fel, ha a háttérben több is húzódik, amire nyíltan és egyenesen kérdezek rá, jobb ötlet vagy tipp híján, aminek be sikerül azonosítanom az, hogy miért zavarja; nem kérdezett meg előbb és anélkül tett ígéretet a kiskorúnak. Ahogyan viszont reagál és amit mondd, azzal nem kicsit hoz zavarba és ennek első jele egy kisóhajtott ohh.. lesz.
- Sajnálom.. ...nem akartam elefánt lenni a porcelánboltban. ..inkább csak nem értettem mi az, amit meg kellett volna beszélnünk előre ezzel kapcsolatban vagy miért ne mondhattad volna neki azt, amit. – apró, zavart mosoly jelenik meg az ajkaimon, hogy aztán egy kis szusszanást követően folytassam;
- Nem történt semmi, mármint nem baj, hogy megígérted neki, mert ugyanígy gondolom én is: ha maradni akar velünk, akkor ennek semmi akadálya. – nemhogy semmi akadálya nincs, de én semmiféleképpen nem akarok róla lemondani.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Május 12, 2018 8:04 pm
 



 

Az idegesség látványosan kúszik a bőre alá és óhatatlan fészkelődik még jobban az enyém alá is, amit az oda-visszahatás miatt mélyre ások. A hasára simult kezemet az övére kívánnám tenni, gyengéden az ujjai közé akasztva az ujjaimat, ha nem érezném meg a rugdallást alatta. A szándék eltolódik, az arcára visszatért tekintetem újból lesiklik az érintett területre, végül vissza a gondterheltté váló bogarakba, a megkezdett mozdulat befejezését egy afféle búcsúsimítás előzi meg és némán hümmentve bökök felé az állammal. Általában ő az, aki rákérdez arra mi jár a fejemben, nonverbálisan most mégis én kommunikálom felé a kérdést, a szabad balommal egyúttal közelebb húzva, kérve. A többi várat magára addig is, nem ragadom meg a szót a további idegcincáláshoz. A ma történtek után maradt türelmemmel kutakodom a vonásaiban, a figyelmem csak erre irányul, amíg nem hallatja a hangját. Utána arra.
Tőlem telhetően és a felhevült vérmérsékletemhez igazodottan próbálom átfogóan összefoglalni a déli órában lezajlott beszélgetéseket, de ha akarnám sem tudnám pontosan visszaadni vagy mondani. A vörös köd nagyon beütött, nem könnyíti meg utólagosan sem a visszaemlékezést és emiatt inkább csak másodjára, kérdést követően tudok teljesebb képet adni, mialatt a légzésem egyenletessé tételével vagyok rajta azon is az ügyön is, hogy az övével egyenes arányosan csökkentsem a feszültségem. Igen, le. Az elhangzottakhoz nem tudok szépítést hozzátenni vagy olyat, ami enyhítene a helyzet meredekségén és ha tehetném vagy lehetséges lenne, megkímélném a részletektől, de nem tartok ott ennyire jól kezeljem az indulataimat, legalább Ms. Rowenski-re vonatkozóan. Az közvetlenül nem érinti a kölyköt, csak engem baszott istenesen fel. ..egy része most, pedig Jacks-t, ami ha egyébként sem lenne elég, csak töredéke a teljes adagnak. A csitító mozdulatát eltanulva helyezem az idő közben feszültségvezetés céljából elemelt jobbomat a felkarjára az állkapcsának összeszorításánál.
- Csak szakmai ártalom. – ..és ha így vesszük nem is sikerült, mert alaposan felhúztak ott helyben. Mindegy, már így alakult és az egyetlen pozitív végkimenetel az egészben az, hogy végre vége van. Többet nem tudok mondani, ahhoz se mennyit sikerült elcsípnie Zach-nek a parkolóban.
- Áh. – ennyivel nyugtázom csak az adott magyarázatot. - Biztosan. Meg így már egyértelmű miért adta neki az almáját. – ..oh, mert igen. Még erre is fény derült. A relatíve könnyedebb kitérő után viszont a nehezebb sóhajból kijár egy újabb, hogy közvetlenül rá megint éles kanyart vegyen a hangulat beütő értetlenségtől a következő állomásig, ami az abból átforduló kényelmetlenség. Méghozzá erőteljesen, amiért a gondolatmenetben nem jutottam odáig.
A bocsánatkérést nem értem, automatikusan megingatom rá a fejemet. Szükségtelennek tartom, hiába nem változik az, hogy elképesztően idiótán érzem magam jelenleg és egy apró bólintáson túl nem tudom mit reagáljak pluszban. Elfojtom a szusszanást és eltekintek az emeletre vezető lépcső irányába.
- Azt mondta maradni szeretne. Meg felsorolt egy rakás ígéretet, nem lesz rossz, vigyáz majd rá, akkor is, ha lány lesz, odaadja a játékait.. Szóljak neki majd, hogy megjöttél vagy felmész? – nem tudom most szeretne-e beszélni róla vagy később, de Zach minden esetre odafent várakozik és passz min agyal közben.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Május 12, 2018 11:02 pm
 



 

Arról most lemaradok, miként éli meg újra, hogy az ő keze alatt is mocorogni kezd a bentlakó. Igazából Zachel kapcsolatban túl sok minden van a fejemben, főleg az utolsó néhány mondat elhangzása miatt. A felém emelkedő állát viszont már érzékelem és tudom, hogy mit szeretne, még ha a kérdés nem is hangzik el. Tényleg van, ami aggaszt, a meglévőek mellett ezzel az egésszel kapcsolatban. Tenyereimet a felkarjaira simítom a közelebb fészkelődéskor és íriszeim végül az övébe kapaszkodva állapodnak meg, még a kifejtésbe való kezdés előtt. - Gondolhattam volna arra, hogy felmerülhet benne, zavarhatja vagy nem is tudom, rosszul érinti a kicsi érkezése. De... – szusszanok egyet és alig valamennyire megingatom a fejemet. - ..de valahogy eszembe sem jutott, pedig kellett volna. Nem akarom, hogy azt gondolja vagy érezze, ő nem olyan fontos vagy számít bármit is az, hogy nem a miénk. – elhúzom a számat, mert dühös vagyok, leginkább saját magamra a hanyagságért, azért, hogy nem figyeltem eléggé és nem gondoltam erre az eshetőségre. Pedig kellett volna. Annyi szarságon van túl a fiatal kora ellenére és annyira nem kellene, hogy azon aggódjon, nem fog kelleni nekünk, csak azért, mert megszületik a másik.
Továbbhaladva a beszámolón, a feszültség és a méreg váltakozva vagy kéz a kézben üti fel magát bennem, mert a végén mindenhogyan Zachet érinti a legrosszabbul az egész dolog. Na meg persze az sem tesz boldogabbá, hogy a szemben állón is látom, mennyire felbosszantotta az eset és mennyire nem tudott még megnyugodni, noha erősen igyekszik visszafogni magát. Mi több, a felkaromra vitt nyugtató mozdulatból rájövök arra is, hogy az enyémet is próbálja csökkenteni. Ezért pedig elmondhatatlanul hálás vagyok neki és igen, segít, amit csinál, mert hamarosan csak oldódik valamennyit, főleg, ahogy a vége felé közeledik a teljes sztori felvázolásához. Mire fény derül az alma átadásra is, egy halvány mosoly is megjelenik az ajkaimon. Mióta Connor másik oviba jár, Annie az, akinek a közelében szeret lenni Zach, viszonylag sokat is beszél róla nekem.
- Tudja, hogy vigasztaljon meg egy lányt. – kedélyesen jegyzem meg, hiszen azért ez nagyon édes tőle, még ha maga az eset említése teljesen más okból történt is.
Viszonylag lezárva a mai nap történéseinek elmesélését, átkanyarodunk egy olyan témára, aminek a felvetése eszembe sem jutott volna más esetben idekapcsolódóan. Nem számít, igazából gyorsan túl leszünk rajta és nekem sem áll szándékomban tovább pedzegetni a dolgot. Most biztosan nem.
A felsorolt ígéretek az ő korában elég nagyok, elhiszem, hogy teljesen komolyan is gondolta őket.
- Ne fáradj, mindjárt felmegyek hozzá és beszélek vele. Evett mióta hazaértetek, mert, ha nem, akkor csinálok előbb valami uzsit is neki. Te kérsz enni? – ad némi időt nekem is a dolog, hogy átgondolhassam, mit mondjak majd a gyereknek, hogyan nyugtassam meg, ha esetleg arra lenne szüksége. Így annak megfelelően, mi a válasz, állok neki némi hideg kaja összeütésének, hogy aztán azzal együtt menjek fel Zachez és beszélgessünk.


//Nagyon köszönöm, imádtam, mint mindig //
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Jún. 30, 2018 7:47 pm
 



 


 


Az utóbbi hetek, hónapok baromi gyorsan elszálltak. Legalábbis úgy tűnt.
Gurulni még egyelőre nem gurulok, bár már nem is annyira állok tőle távol. A lábaimat egyelőre még látom. A bent lévővel minden teljesen rendben van és már azt is tudom előre, hogy valamiféle rugdalózási világcsúcsra készül, leginkább fáradhatatlanul. A nap nagyobbik részében vagy a bordáimat, vagy a gyomromat nézi eltalálandó célnak, amelyet rendkívül nagy tehetséggel minden egyes alkalommal tökéletesen be is talál. Kizárólag akkor hajlandó lenyugodni, ha az apja hangját hallja és így hagy nekem is némi pihenőt, egészen addig, amíg újult erővel el nem kezdheti az egész edzést az elejétől. Az pedig külön vicc, hogyha engem hall, attól csak még inkább bepörög. Már most látszik ki a kedvenc, kösz fiam. Így alakult, hogy Zach esti meséjének prezentálását szépen lassan átadtam a másik felnőtt korúnak a házban – már amikor persze a beosztása úgy hozza, hogy itthon van a kis legény alvási idejének megkezdésekor –, amit sutyiban vagy kevésbé titkosan én is végig szoktam hallgatni. Hallgattatni a még meg nem születettel is. Tíz perc nyugit nyerek vele, ez pedig lassan mindent megér…
A kávé most sem a kedvence különben, de már nem zavar olyan intenzíven az illata, mint az egész kerekedési történet elején, a tejszínes, ecetes uborka pedig továbbra is nagy kedvenc maradt.
Nyolc hét van még hátra – bár mivel első gyerek, riogattak már azzal is, hogy lehet belőle akár 6-7 vagy akár -9 is –, a lényeg, hogy kezdem úgy érezni, inkább csak hozzávetőlegesen van meg az a bizonyos negyven kerek hét, ami tökre lehet, hogy nem annyi lesz, plusz-mínusz. A kiszámíthatatlansága miatt nem mondhatni, hogy nagyon megnyugtatott volna ez az információ, arról nem is beszélve, hogy a gyerek cuccok zöme még nincs meg. Eddig korainak találtam beszerezni őket, de ahogy egyre jobban rohannak a hetek, úgy kezdem azt érezni, hogy nem nagyon húzhatjuk már tovább az egész vásárlás mizériát. Pontosabban rendelésest, mert nem hiszem, hogy lassan a külön irányítószámon lévő hasammal különösebben élvezném a város fel-alá bejárkálását babaholmi után. Ha jól sejtem, akkor a mini apja pedig még kevésbé…
Nem csak a holmik, de tulajdonképpen még a születendő neve sincs meg – szintén korai lett volna még arról beszélni –, mostanra viszont már lassan időszerűvé válik, legfőképpen azóta, hogy újabban többször eszembe jut, a végén majd a gáztól való bódultságom közepén a születését követő pillanatokban olyan nevet fogok ráaggatni, mint a Roger nyúl. ..vagy mondjuk.. Dolittle. Esetleg rám tör a feminácizmus és mondjuk Jacks lesz belőle, viselje csak az anyja nevét.. Ha pedig már itt tartunk, nemcsak a keresztneve az, ami fejtörést okoz egy ideje, hanem az is, amit egyszer már Zach is megfogalmazott, még akkor, amikor megtudta, hogy nem a fánkok ugrottak rám pluszként és gömbölyödés gyanánt az elején. Sose volt téma és azt már régen megtanultam, hogy ne hagyatkozzak csakúgy a légből kapottakra, ha a másik felemről Ronról van szó. Úgyhogy nem vesze(m)k készpénznek.. semmit. Legjobb lesz megkérdezni. ..és akkor ezzel kapcsolatban még csak nem is ez a legkisebb és egyetlen dolog.
Zach – és Connor – kívánalmára a szőke tincsek kishercegi tulajdonosáért átvezettem Tacomába reggel – még beférek a biztonsági öv alá és ezúttal már a saját, vadiúj négykerekűmmel nem, ennek a megvásárlását sem kapkodt(uk)am el –, ezért úgy tippelem ebéd után, amíg a legények lekötik egymást az udvaron, addig lesz időnk megbeszélni, amit kell és időszerű is végre. Úgyhogy ezen terv mentén, amint a két kiskorú belapátolta a spagettit és már csak hűlt helyük marad az asztalnál, döntök úgy, hogy ez lesz az a pillanat.
..amint rászánom magamat.
- Szabad leszel a jövő hétvégén? – tolom arrébb az előttem lévő tányért. Eddig nyolc és fél kiló többlettel gyarapodtam, aminek ugyan jó része a kis legény és egyéb tartozékok – nem csak a pocakon belül, de mondjuk példának okáért az eddig egy melltartómérettel nagyobb keblek is – és mondhatni elértem abba az állapotba, amikor már nem árt, ha odafigyelek és nem az esztétikai szempontok miatt. A folytatáshoz viszont nem tartok akkora szünetet, hogy válaszolni tudjon. Nem udvariatlanság miatt, hanem sokkal inkább azért, hogy megmagyarázzam, minek okán érdeklődöm tőle. - A héten megrendelem a kicsinek az ágyat, a pelenkázót és a szekrényt, amit a múltkor említettem és jó lenne azelőtt helyet csinálni mindezeknek, hogy megérkeznének. Nem akarok mindent az utolsó pillanatra hagyni… tényleg öhm… Hogy szeretnéd? Rögtön Zach szobájába tenni a kicsit vagy eleinte legyen inkább velünk? Egy ideig nagyjából három óránként kelni kell hozzá, ezért felmerült bennem, hogy nem biztos Zachet is fel kellene verni minden egyes alkalommal.. Na meg persze az is kérdés, hogy rögtön gyerekágyat vegyünk vagy előbb azt a fajta bölcső-helyettesítőt, aminek igazából csak három oldala van és hozzá lehet tolni az ágyunkhoz a hiányzó résznél – mint egy kiegészítést –, megkönnyítve a felkeléseket hozzá. – ez a kérdés sem került még szóba igazán, úgyhogy ennél a végénél fogom meg a beszélgetés fonalát, valahogy könnyebbnek és egyszerűbbnek tűnik, mint belecsapni a dolgok közepébe. Ráadásul nem is mindegy, hogy legyen ez a kérdés sem…
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Vas. Júl. 08, 2018 7:26 pm
 



 

A reggelit követő két órát hasznosan, egyúttal kényelmesen akartam volna eltölteni, amíg áthozzák az unokaöcsémet. Ennyi idő több, mint elég az autó kívülről és belülről történő kitakarításához, a motor átnézésére, ha kell, olajcserére is. Önjelölt segéderő nélkül egy zuhany vétele is belefér. A slagot kihúztam, odakészítettem már a vödröt, a mosószert és két üveg sört is, amikor a víz megnyitása utáni második percben a szomszéd öregasszony szólongatására lettem figyelmes. A megszólítás oka, pedig nem a napi kötelező köszönés megejtése volt.. Elromlott a pincében lévő kazán és a férje sem tudta orvosolni a problémát. Mintha én tudnám. A kérésre nem mondtam nemet, a fejben megfogalmazódott véleményemnek sem adtam hangot, mi szerint több értelme lenne egy rendes szakembert hívniuk a javításhoz. A cuccokat visszapakoltam a garázsba arra a másfél órára, amíg odalent bíbelődtem a kormos és szar vastákolmánnyal, amiről kiderült több, mint négy évvel ezelőtt vizsgáltatták meg utoljára a kötelező éves ellenőrzés helyett. A fickó, aki addig ezt évente intézte náluk váratlan betegségből adódóan nem tudta vállalni őket, nekik, pedig kiment a fejükből az idő múlásával. A teljes szétszedését nem vállaltam, de amennyire tudtam meg- és kitisztítottam, meghúztam a csavarokat, amik közül néhány eléggé meg volt lazulva. A netről kikerestem egy megbízhatónak tűnő céget, akik ellenőrzést, karbantartást is vállalnak eseti jelleggel. A felhívásukat, tájékoztatásukat is vállaltam kérésre. Működik a kazán, de a napokban mielőbb ki kellene jönniük megfelelő szemmel áttekinteni a szerkezetet.
Az autó rendes átnézésére nem volt időm az intermezzo okán, aminek két tálca sütemény lett a hozománya és ígéret egy későbbi pitére.. Rajtunk éli ki a konyhatudását az öregasszony, ha talál rá apropót, mint a mostani eset. A porszívózással végeztem, mire megérkeztek és mindkét kölyök önként ajánlotta fel segítenek befejezni, amit elkezdtem, hogy gyorsabban befejezzem. Az ebéd elkészültére sikerült végezni a segedelmükkel a mosással, amiből inkább vízi csatát csináltak. Sose fogom megérteni mit élveznek azon, ha csatasorba állítva küldöm rájuk a slag vízsugarát nyugalomra intésként.
Az étvágyammal egyáltalán nem volt gond, kétszer szedtem és a kiviharzott kölykök tányérján megmaradtról gondoskodom a kérdés felvetés pillanatában. A falatot gyorsan lenyelem a válaszadáshoz, de beelőz a folytatással, amivel kapcsolatban megszületik a megérzés: ez a bő lére eresztett fajtából lesz. Egy újabb adagot terelek a villámra, amíg figyelmesen, a tekintetemet rajta pihentetve hallgatom.
Az eddig eltelt idő miatt biztos fel kellett volna készülnünk, a legtöbben ezt mondanák. A szemmel látható, a sokszor tapasztalt jelek ellenére mégsem kapkodtuk el vagy realizálódott annyira még mindig nem, hogy gyakori téma legyen köztünk. Első sorban mondjuk a három óránkénti kelés ülteti el bennem aljas módon a frászt. Körbenéztem párszor online a holmik között, nem először hallok a dologról, Megs is mondta annó, de a saját helyzetünkre nem vetítettem át. A kerekedő has látványát megszoktam, a különféle rituáléit is többnyire, a megnőtt mellméretet elég hamar sikerült de az egész pakk egyben, nem külön-külön, már másabb kategória.
Lerakom az evőeszközt, hátra dőlök a székben.
- Legyen velünk, persze. A kölyöknek pihenten kell elkezdenie a sulit. – ez nem kérdés, hiába marad a másik oldalon az mi hogyan fogjuk bírni, mennyire lesz elég a baba által megengedett alvás. Mondjuk a munkában kellő odafigyeléshez. Lehetőségekben hely tekintetében nem bővelkedünk.
- Ha úgy érzed tényleg segítene, hogy ágytoldalékkal oldjuk meg az első időkben, akkor mindenképp arra teszem a voksom. Ennyi könnyebbség kell, amíg nem oldjuk meg a helykérdést. A bank visszajelzése alapján hitelképes vagyok, de csak jövő hónapban jár le az autó utolsó törlesztő részlete, ha vagy a ház kiegészítése vagy új mellett döntünk. – azt nem tudom az ő helyzetében mit mond vagy mondana a bank, amíg szülési szabadságon tartózkodik. - Jah és a fő kérdésedre válaszolva: ráérek, mindkét nap szabad leszek. – a kollégák ugyan felvetették, hogy el kéne menni lövészetre, de nem pontosítottak még és azt bármikor lehet. Eltolom.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Vas. Júl. 08, 2018 8:55 pm
 



 

A délelőtti, házi rendezésű ázott veréb verseny, vízi csata két harcos lelkű túlélője legalább akkora lelkesedéssel döntött az udvar birtokba vétele mellett ebéd után, mint amilyen nagy elánnal korábban a vízsugár elé álltak, gyakran inkább szándékosan kiprovokálva a lelocsolásukat. Azóta persze átöltözve, szárazon és jól lakottan ugranak bele a következő közös játékba, így amint magunk leszünk, úgy kezdek érdeklődni a programja után a közeli jövőre nézve és, ha már belekezdtem, akkor nem állok meg addig, amíg körbe nem járom, mégis mi végre érdeklődöm. Bár előbb hagyok némi időt arra, hogy kedvtelve nézzem végig, ahogy eltünteti a srácok utáni étkezés ehető romjait.
A két kiskorú hangoskodása alapján, leginkább a foci világbajnokság miniatürizált, udvari minősítésű, két személyre szabott mását reprodukálják, ami azt jelenti, hogy jó ideig nem akarnak majd bejönni, így az idő és a lehetőség is adott némi csevejre, amely lassan több, mint időszerű lesz. Ahogy belekezdek a beszédbe, úgy dőlök előre és az arrébb tolt tányér helyén támaszkodok meg az alkarjaimmal az asztalon. A hosszabb lére eresztett kérdés-kiegészítést követően pedig várakozva tekintek rá.
Aprókat bólintok néhányszor, ezzel is jelezve nem csak a neki szánt teljes figyelmemet, hanem, hogy valójában én is erre jutottam, egyetértek vele a kicsi elhelyezését tekintve a megérkezése után. Közbe azonban nem akarok szólni vagy legalábbis nem addig, amíg láthatóan a végére nem ér a megkezdett gondolatmenetének. A témát pedig tovább görgeti, ezzel hozzá is adva a fejemben lévő listához, amelyet mindenképpen körül kell járnunk.
- Ez jó hír. Mind igazából. – kisebb mosolyra húzódnak az ajkaim közben. - Örülök, hogy te is azon a véleményen vagy, legyen velünk, mert igazság szerint én is arra hajlok, hogy az elején kényelmesebb, ha a mi szobánkban lesz a kicsi. – Zach miatt és nem titkon magunk miatt is arra jutottam, hogy könnyebb lenne az életünk, ha nem kellene felkelni, átmenni a másik szobába minden egyes alkalommal, amikor a szükség úgy hozza a baba miatt.
- Akkor, ha szabad vagy, van kedved a bútortologatást elrendezni a kettő közül valamelyik nap? - szándékosan nem veszem bele magam a megfogalmazás ezen részébe. Nem fogok tudni neki segíteni vagy legalábbis nem úgy, mintha kevesebb lennék egy születendő élettel, így pedig az egész meló fizikai erejét megkövetelő része rá fog hárulni.
- Ami az ágytoldalékot illeti, adnék neki egy esélyt, aztán, ha nagyon nem jön be, bármikor variálhatunk. – húzom feljebb a vállaimat a tanácstalanság okán. Gőzöm sincs, hogyan lenne majd jobb, de gondolom majd kialakul. Próbálom nem túl aggódni vagy agyalni az egészet, ami a legtöbbször menni is szokott, de van, hogy a képlet nem ennyire egyszerű, hála a hormonoknak..
- Apa életbiztosításának a nagy része megvan, de a banktól a visszajelzést még várom egyelőre. ..bár nem hiszem, hogy nagyon akadékoskodnának, úgy egy-két héten belül többet tudok majd. Ennyit ígértek legalábbis a válaszadás tekintetében. – csak 12 hét a szülési szabadság, így a munkából sem esem ki majd hosszasan – igen, szeretnék visszamenni dolgozni az újévtől –, ezért azt hiszem, hogy a részemről sem lesz gond igazából. Viszont, ha már témánál vagyunk;
- Mit gondolsz arról egyébként, ha szeretném megtartani ezt a házat? Nem sok minden maradt rám apa halála után és talán hülyeség is.. – vonom meg a vállamat - ..de nem vagyok biztos benne, hogy el akarom adni. – tudom, hogy a felsorolt lehetőségek között ott volt, át is alakíthatjuk ezt – vagy újat is vehetünk –, de talán jobban hajlok arra, hogy a közös életünkhöz olyat válasszunk, ami mindkettőnknek megfelel és nem mellesleg közös tulajdonnak is számít majd.
- ..és az átalakításában sem vagyok az igazán.. fogd rá a hormonokra, hogy érzelmes picsa lettem, de azt gondolom, hogy jobb volna újat keresni. Szerinted? – forgatom meg a szemeimet, mert nekem sem tetszik, hogy újabban a logika helyett úgy tűnik, inkább érzelmi alapon hozok döntéseket. Természetesen megvárom a válaszát, kíváncsian hallgatva végig.
Tovább azonban nem tudom és nem is akarom húzni azt, ami miatt belekezdtem ebbe a hosszasabb megbeszélésbe. Jah, a kása körüljárogatása valahogy sosem volt kenyerem igazán.
- Meg kellene lassan azt is beszélnünk, hogy mi legyen majd a baba neve, ha megszületik. ..mármint az egész neve. – toldom hozzá a kiegészítést, mert nem csupán a keresztnév kitalálása az, amely fejtörést okoz a számomra.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Hétf. Júl. 09, 2018 7:25 pm
 



 

A szembogaraim a tekintetéről röviden lejjebb siklik rajta a szájának ívelésekor és egy kisebbel viszonzom, visszatalálva a barna párjához. Biccentek. Ámenként a szavaira.
- Mindenkinek jobb lesz így. – ugyanazt az oldalt képviseljük a kérdés tekintetében. Tovább nem göngyölítem a téma ezen részét. A hogyan? marad csak nyitott, megvitatásra szoruló. Ezen a ponton, pedig a kényelem legfőbb szempont. Az anyagiak gondolatát rég elengedtem.
Az alkarjaimmal lazán helyezkedek vissza az asztal lapjára a hétvégi elfoglaltságra tett javaslat utáni érdeklődésnél. Előzetesen dobom előre a jobbomat, tenyérrel felfelé. Kétségeket kizáróan alkukötő kézfogás célzatával.
- Vállalom a szokásos tarifával. – sör és szex. Kifejezetten olcsó vagyok. Rajta áll elfogadja-e a munkavállalási feltételeimet vagy érdekellentétről ejt szót. A drágállást felejtsük.. A fizetségem emelése, pedig szabad döntésen múlik. Ágálni nem fogok a felütése ellen.
- Oké, megrendeljük azt is. – az elhelyezését tekintve bizonyos szintig nehezen képzelem el az esti kimenést mennyire teszi majd egyszerűvé a szoba sötétjében, de gyakorlatban kiderül. Valamiért különben is az a megérzésem hamar ki fog merülni ahhoz ne érdekelje a megmozdulás, amikor az ellenkezőjéhez adódik végre rövid időre szóló lehetősége.. A poharamért nyúlok, hogy leöblítsem az ebédet. A pereme felett figyelek rá és még hallgatom, amikor a bank ígéretéről tesz említést.
- Aham. – kurtán hümmentek, látható a folytatás az eszemben van. Megvakarom előtte az arcélemet. Ha úgy vesszük nekem is van az apja életbiztosításához hasonló tartalékom, amit tavaly egyből lekötöttem a számlámon az utalást követően.. Egy mélyebb levegő az elgondolás végére még elkél.
- Nem mondtam, mert sose akartam volna hozzányúlni az összeghez, de.. Múlt évben Megs eladta a fatertől örökölt műhelyét és feléhez ragaszkodott, hogy nekem adja. Szóval ennyivel pluszban én is be tudok szállni. Ötvenkettővel. – a meglévő félretett pénzemen felül, ami körülbelül az egyharmada a most elhangzottnak. Másra és máskor úgysem terveztem volna felhasználni. Az adott beszélgetésben a hátam közepére sem kívántam a pénzzel együtt, most viszont más érzésekkel viseltetek iránta, elég egy kicsit engedni a józan eszemnek.
Kényelmesen támasztom meg a mutató- és a hüvelykujjamat a halántékomon, miként felkönyökölök. Érzelmes picsa, huh..? A képemre van írva a maga konszolidált formájában, hogy elszórakozom a megfogalmazáson. Vagy a kimondásának apropója kapcsán, mert túlzásnak vélem, csak épp az ő száján bukott át a kifejezés.
- A te házad. A te örökséged. Ha meg akarod tartani: tartsd meg. – gesztikulálok az irányába, jelezve a döntés joga abszolút az övé és nem érzem tisztemül, hogy ennél jobban beleszóljak. Eladás és új ház vásárlása esetén azért sokat vetett volna a latba ez az összeg, de.. Határozottan voltak ennél szarabb szituációk, amikből sikerült jól kijönnünk. Valahogy megoldjuk és emiatt nem igényel nagy szünetet megosztani vele az álláspontomat. Nekem ilyen jellegű tulajdonom nincs, nem is volt. Tanács ügyében nem a legjobb embert kérdezte szerintem.
A következő megbeszélnivaló felcsapása komolyabbá teszi a vonásaim. Érthető, nem? Visszaidézve, mikor legelőször és legutoljára szóba került.. Nos, nem most volt.
- Természetesen felvállalom. – nem egyből válaszolok, néhány másodpercet és nyelést igénylek szájnedvesítés közben. - ..ha ez az, amit szeretnél. – a kiegészítést még azelőtt teszem hozzá, hogy a hangját hallathatná. Jobban ő, mint én. Több van belőle, mint belőlem. Az ő testében növekszik, szóval.. - Egyébként nem tudom, csapjunk fel egy telefonkönyvet. – a torokköszörülést a végén benyelem, elűzöm az ingert és ennyivel próbálok oldani a feszültségen, ami a magam részéről, ha nem is látványos, a kisebb fészkelődésben érezhető. Nem különben az is kivehető: az ötletet komolyan gondoltam a könyvvel.. Mit tudom én hogyan találják ki mások milyen nevet adjanak a kölyküknek.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Hétf. Júl. 09, 2018 11:13 pm
 



 

Az eddig elfoglalt helyemről felállok, hogy egy hozzá közelebbi székre üljek át. Különösebb okom azon túl, hogy ezt szeretném, nincs igazából, valójában nem is gondolkozok rajta túl sokat, csak cselekszem. Amíg kifejti, hogy közös nevezőn vagyunk, addig ejtem meg a helyváltoztatást, kényelembe helyezve magam és továbbra is az alkarjaimmal támaszkodok meg az asztallapon. A bent lévő egész nyugodt most, köszönhetően annak, hogy folyamatosan hallja az apja hangját. A héten nem gyakran volt részem ebben a nyugiban, úgyhogy igyekszem pofátlanul kihasználni, amennyire csak lehet.
Bólintok párat, ezzel részemről is túl van tárgyalva a kérdéskör, aztán majd a gyakorlat úgyis magával hozza mi és, hogyan válik be jobban, ha eljön az ideje. Felhúzom az egyik lábam magam alá fészkelődés gyanánt – igen, sokszor két percenkenként változik, hogy éppen, hogyan kényelmes –, amikor felém nyújtja a kezét. Előbb a tenyerére, majd az arcára siklik vissza a tekintetem, minimálisan megdobott szemöldökkel, mert nem nagyon értem most még, hogy mit is szeretne, azon túl, hogy egyértelműen várja, csúsztassam a saját mancsomat az övébe. Megteszem, szó se róla, puhán kúsztatva a kezébe a sajátomat, de a végén határozottá váló fogásba fordítva a mozdulatot, amikor is megérkezik a kifejtése annak, mire fel is a rögtönzött kézfogás. Nem tudom – meg nem is akarom – letörölni a vonásaimra kiülő már mindent értek kifejezést. Ha jól rémlik, ezt még akkor kezdtük el, amikor ezt a házat újítottam fel, a segítségével. Van, ami nem változik.
- Ha nem bánod, hogy a sört egyedül kell elpusztítanod és átmenetileg fennállhat némi nehézség a hajlékonyságomat illetően, részemről a díjszabás elfogadva. – a végére nem tudom visszatartani a kikívánkozó rövid nevetést. Az alkohol több, mint féléve nálam nem szerepel a fogyasztandók listáján, ami pedig a másik kérdéskört illeti, már nem mindenfajta helyzet és formáció esik jól. Újdonságot egyikkel sem mondok és bár míg az előbbi egyik napról a másikra történt azután, hogy pozitív lett a maroknyi teszt, a másikat együtt sikerült fokozatosan kitapasztalni. Ha meg nem is ritkultak az alkalmak sőt, valójában lehetőleg minél gyakrabban van hozzá kedvem szinte folyamatosan, van olyan felállás, ami már kényelmetlen a megváltozott és folyamatosan változó alakom miatt.
A rendeléssel kapcsolatban újfent egyetértően bólintok. A kérdéskört amennyire lehetett, körbejártuk és így, hogy azonos nevezőn vagyunk, most már tényleg csak a megvalósítás van hátra, na meg a tapasztalatszerzés, hogy mégis miként lesz majd kényelmes mindenki számára az első időszak. Miután már átalussza az éjszakát, megint újratervezést fog igényelni az egész helyzet. Az viszont még baromi messze van most.
Ahogy a pohár után nyújtózik, eleresztem a kezét a kényelmesebb kiviteléshez, közben pedig amennyi infót tudok a bankkal és a kölcsönnel kapcsolatban, azt én is megosztom vele. ..na meg persze minden egyebet is, ami a téma kapcsán foglalkoztat.
A húga által eladott műhely ügyéről csak nagyon nagy vonalakban van valamiféle tudásom, nem firtattam a témát akkor a körülmények miatt, ezért az újdonság, hogy számolunk ezzel a nem is kicsi összeggel is. Újabbat bólintok. - Rendben, ha szeretnéd hozzátenni ahhoz, amiről eddig beszéltünk, részemről teljesen oké. – a végén pedig majd meglátjuk, hogy mire és pontosan mennyit kell költenünk. Persze, ha eladnám ezt a házat, nagyobb összeget tudnék én is beletolni a közösbe, mint nélküle, de ez egy egészen más kérdés, ami még szintén megbeszélésre vár. Az biztos, hogy ugyanakkora részt akarok kivenni az anyagiakból, mint amekkorát ő is, így érzem fairnek. Mielőtt azonban még áttérnék arra ezzel kapcsolatban, amit mindenképpen fel szeretnék hozni, ha már a pénzügyek felé terelődött a téma, beugrik még valami; - Minden megtakarításunkat tegyük a nagyobb házba vagy különítsünk el valamennyit a fiúk taníttatására? Amit később aztán még pótolhatunk. – az, hogy ez a téma baromi korainak tűnhet most, valójában nem az. Az egész zavarosnak tűnő helyzet ellenére, Zach most már velünk él és eszembe sem jut, hogy ne így legyen a jövőben, a kisebbik meg most már eléggé záros határidőn belül meg fog születni és velük kapcsolatban sprint helyett inkább maratonra vállalkoztunk, ezért talán nem ártana ezt is számításba vennünk.
A bankkal meg amúgy is tárgyalunk már a kölcsönökről, úgyhogy abból is fedezhetünk nagyobb részt, azon már nem sok múlik, hogy egy-két évvel tovább fizetjük-e vagy sem, szintén hosszútávon fog futni a dolog.
Amíg ő szórakoztatónak tartja a magamra tett megjegyzést, felvázolom azt, amire egyelőre ezzel a házzal kapcsolatban jutottam. Nem szeretném eladni, ezt biztosan tudom. A bővítés pedig, habár kivitelezhető lenne, kérdés mennyire akarunk hónapokon át átjáróházat csinálni belőle, amíg folynak a munkálatok egy csecsemővel meg egy másik kisgyerekkel? Ráadásul, ha már nagyobb összeget szánunk rá, akkor olyan legyen, ami mindkettőnknek tetszik és nem utolsósorban a kettőnké. Közösen.
- Ühüm, szeretném. – apróbb bólintások közepette erősítem meg, amit az előbb vetettem fel. Tudom, hogy a motorom megtartását sem tartotta életem leglogikusabb döntései egyikének, egy ház meg ráadásul nagyobb dolog is, de így, hogy tudom, támogat, nem bánja, ha ezt akarom tenni, bár teljesen biztos vagyok abban, hogy nem válok meg tőle. Nincs sok jó emlékem a gyerekkoromból, kivéve azokat, amelyek apa halála előttiek és egytől egyig ehhez a házhoz is kapcsolódnak. ..és ehhez az elmúlt két évben szereztek is hozzáadódnak.
Közelebb hajolok, hogy egy futócsókot pecsételjek puhán az ajkaira, amolyan ki nem mondott köszönet gyanánt.
A gyerekbútor, pénzügyek és házkérdéseken nem akarom tovább húzni annak a felvetését, ami eléggé foglalkoztat és ahová egyébként is ki akartam lyukadni, amikor a felvezetésbe kezdtem. Látom rajta, ahogy az arcvonásai megváltoznak és nem mondhatni, hogy különösen megnyugtatna a beékelt szünet, amit a válasz előtt tart. A végül pedig megosztott első fele ugyan megadná a feloldást, de végül a dolog elmarad a hozzátoldott kapcsán. A nem feltűnő, de azért látható fészkelődése számomra egyértelmű jelzése annak, hogy miként érzi magát ebben a beszélgetésben és hihetetlenül könnyen ülteti el a feszültséget bennem is. Nem szakítom meg a gondolatmenetét, megvárom, amíg a végére jut, csak ezután veszek mélyebben levegőt a megszólaláshoz. - A te fiad, szóval igen, örülnék neki.. – főleg úgy, ha már ő is vállalkozott a felnevelésére, amikor az volt a kérdés, mit szól ahhoz, ha megtartom. A témához kapcsolódóan pedig itt a következő dolog, amiről fontos lenne szót ejteni, de megfogalmazni kicsit nehezebb, hiába elengedhetetlen része az egésznek, viszont egy közbeékelt levegővételt követően mégis folytatólagosan csapom az előzőek után; - ..és mivel nem vagyunk házasok, ha tényleg fel akarod vállalni, kelleni fog majd egy apai elismerő nyilatkozat, hogy a a magadénak vallod és megkapja a neved. – persze nem most azonnal, majd, ha megszületett és talán nem is lenne szükséges, hogy ez elhangozzon, de mégiscsak így érzem szükségesnek helyesnek.
- Az ötlet egyedi, viszont vannak erre a célra névkönyvek is vagy egyszerűen szétnézhetünk a neten. ..meg pár nekem is eszembe jutott már. – ha túl sok nem is. Kezdhetünk azokkal, ha neki is megfelel és, ha egyik sem tetszik, haladhatunk tovább a lehetőségekben, akár a telefonkönyvet is segítségül hívva a procedúrához.
A korábbi hangulatváltozás és érezhető feszültség azonban még nem múlt el – vagy nem sokat változott – aminek köszönhetően a fájdalom egyértelmű jelei rendezik át arcvonásaimat pár pillanatra, ami alatt automatikusan nyúlok gömbölyödő hasamhoz.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Júl. 14, 2018 12:19 am
 



 

A közelebb férkőzésére nyitottan reagálok, mikor megtalálta a helyét kicsit odébb ülök a széken, hogy a bal lábammal a székének oldala mellett támaszkodjak meg. Kényelmesen, kartávolságon belül van az ülőalkalmatosságának háttámlájával együtt, amire még azelőtt feldobom a kezemet szóba kerülne a bútorok áthelyezése vagy az alku megkötésére tartanám a jobb tenyeremet. Az arcomról nehéz lenne levakarni az elégedettséget, amit az hoz magával még azelőtt belehelyezi a sajátját az egyértelműen kifejezett értetlenségének ellenére, hogy elmagyaráznám az okát. Az üzleti jellegű ajánlat visszautasításával nem számolok. A lehetőség elvetése nem lenne rá jellemző, csak a rövid játék kedvéért tettetünk úgy, mintha.. Az információnk birtokában először én, majd ő maga is. A kézfogását viszonozván tükröződik a mozdulatban, ami azt megelőzően már körvonalazódott a vonásaimra.
- A hajlékonyságod eddig se jelentett problémát, nem igaz? - a szavaim mellé megdobom a szemöldökömet és a kezét elengedve, attól feljebb, az alkarjára fogok rá finoman. A mostani állapotában nagyobb odafigyelést igényel és ez valóban korlátozza a lehetőségeinket a már említettel együtt, de az ő szóhasználatával élve: nem bánom. Kikerekedve is ugyanúgy kívánom az ölének melegét a nap bármely szakaszában. A kényelmes megoldások megtalálása a legkisebb akadálynak számít. Legyen szó akár erről, akár a baba jövőbeli elhelyezését illetően, amibe még bele sem gondolok milyen egyéb dolgokat fog maga után vonni annál a ténynél fogva, hogy velünk lesz.. Szerencsére az elfogyasztott pohár víz sem ébreszt rá a gondolatra, míg az anyagiakról vetünk számot.
Máig könnyebbséggel tölt el a tudat, hogy hat lábbal a föld alatt hever a teste és a mai napig széles skálán mozog az utálatom spektruma, ha róla van szó. Undor, menthetetlenül viszkető tenyér.. A kettő közül az előbbi merül fel, ha olyan kerül szóba, amihez csak egy kis köze is van, volt az apámnak. A műhelybe befolyó pénz sosem volt tiszta az eladásából befolyó összeggel ellentétben, ami változatlanul zsigeri viszolygást váltott ki belőlem gondolati szinten is. Megs-en keresztül a piszkos pénzének egy része hozzám került. A felajánlásnak nem örültem és hiába veszem most nagy hasznát, az érzéseim nem változtak az üggyel kapcsolatban. Jól jön, de.. Mert igen, odakívánkozik a de. A legjobb felhasználása a józan ész diktálása szerint a mostani alkalom. Az események másként alakultak volna és nem kellene ekkora méretű beruházáson agyalnunk valószínűleg úgyis csak a bankszámlámon csücsülne, kábé annak megszűnéséig. Néma, megerősítő hümmentésemhez biccentést kötök, igen szeretném hozzátenni az összeget. Határozottan szeretném. A vonásaimat karikacsapásra rendezi át a felvetéssel kiváltott meglepetéssel. Már most eszébe jutott..? Az előre tervezés terén megálltam az első egy évnél, hogy lehetőleg a végére már tágasabb körülmények között legyünk. Láthatja: megfogott a kérdésével.
- Határozzunk meg egy maximális összeget, amennyit rászánunk a házra. Ha annál kevesebbért találunk a maradék pénzt lekötjük erre a célra. Szintén bármikor hozzátehetünk és szerintem ezzel a módszerrel jobban átláthatjuk hogyan jövünk ki a költségvetésünkből. Ez most anélkül is nagy hitelt jelent, hogy a majdani tandíjjal kalkulálnánk. – törekedhetünk arra félretegyünk, nem ellenzem, de a magam nevében beszélve nem találom a legjobb megközelítési módnak, ha előbb elkülönítünk egy nevesített összeget és esetleg utána kell szívnunk a fogunkat a gazdálkodás miatt. Az autója is friss és nagyobb kiadásnak számít. Ha ezeket elkezdjük halmozni.. Egyszerre egy megoldanivaló dolgot gyűrjünk le és heverjünk ki. Ráérünk még.
Érdeklődve, enyhén komolytalan komolysággal hallgatom a felvezetését az apja házával kapcsolatban. Az iménti témához visszavezetve: igen, előbb határozottan a ház költségvetéséig kellene eljutnunk és csak utána gondolkodni a többin. Ezen a vonalon erősödik a véleményem, mert nem mondhatom azt én mit csinálnék a helyében. Nekem nem kérdés. Eladnám. A gyermekkorának színtere neki bír érzelmi jelentőséggel, az ő döntése, amire szóban is rávilágítok, míg a kézfejemmel finoman simítok a lapockájára biztatásként. Ahogy érzi. Ahogy szeretné. Minden esetben bólintással veszem tudomásul.
A válaszának megfogalmazásakor ejtem meg a mozdulatot egy félrehúzódó mosollyal és beleakasztom az ujjaimat a hátára hulló hajszálaiba a hálacsókot fogadva. Megpöccintem az egyik tincset, mikor visszafoglalja a helyét.
- Akkor ez eldőlt. – halkabban reszelem a téma zárását, amivel naivan épp készülnék azt hinni a gyerekkel kapcsolatos aktuális ügyek egészére vonatkozik. A székének támlájáról itt kerül le a kezem, hogy az arcélemet vakarjam meg a pillanatnyi tanácstalanság okán, ami a megfogalmazást illeti. Nem vagyok képes teljes magabiztossággal kijelenteni a következőket, ismeretlen számomra pontosan mit szeretne az ő részéről. Érzékelem hogy a viharba ne tenném? a belé költöző feszültséget, mire automatikusan helyezkedem vissza a nem sokkal ezelőtti pozíciómba, eszközölve egy csuklóroppantást is közben. Szólni készülnék, ha a légvételét nem követné olyan szorosan a folytatás.
- Persze. – a kórházakban nem ismeretlen a dokumentum, így ezt a részletet kihagyom. Egyszerű, de egyértelmű bólintással adom tudtára ismerem a folyamatot, egyúttal, hogy a nyilatkozatot aláírom, mikorra esedékessé válik. Logikus. Egyetlen nyomtatványról beszélünk, ami nem kerül sokba, mindössze néhány percembe.
- Mik jutottak.. – a keresztnév kérdésére áttérve megakadok a megkezdett mondatomban az arcán erőteljesebben átfutó kellemetlen érzés láttán. Összébbszaladnak a szemöldökeim. Először megkeresem a tekintetét, ha lecsúszott volna a hasára, ahová az enyém is el fog kanyarodni röviden.
- Baj van? – kerülöm a túlreagálásokat, elvégre ő érzi mi zajlik le benne, de sosem volt titok, hogy mindegyik ilyen alkalom során visszafogom az aggodalmam, ha le is inti az időszakos intermezzót. Az orvos azt mondta komplikációk nélkül van lehetősége kihordani a babát. Az előzetesen megállapított meddőség után hülye vagyok készpénznek venni a nyugtatásnak szánt megállapítását..


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Júl. 14, 2018 1:57 am
 



 

- ..vagy inkább újabban annak a hiánya.. – ingatom meg az üstökömet a nevetésem lezárásaként egy pimaszabb mosoly mellékzöngéje mellett. Tekintetemmel az ujjait figyelem röviden, ahogy az alkaromra fog rá, majd a tekintetem szinte rögtön visszatalál a kékjeihez. Ha akarnám se tudnám letagadni – más kérdés, hogy meg se fordul a fejemben –, mennyire jól esik nemcsak az árulkodó tekintete, hanem az elmúlt időszak tapasztalata is abban a tekintetben, hogy az átmeneti terebélyesedésem nem lett gátja semminek, amit egymásban élvezünk, mostanra már jó ideje. Ha jelentősebb nem is, de némi aggodalmam volt a kérdésben és nem csupán  hiúságból fakadóan.
Tudom, hogy az apja vagy bármi, ami vele kapcsolatos, nem éppen a kedvenc témáinak számít – és akkor még rettentően óvatosan fogalmaztam –, így igenis van jelentősége annak több minőségben is, hogy a műhelyből származó összeget megemlíti, mint felhasználható lehetőséget. Értékelem, nem is sejti mennyire, valójában több okból kifolyólag is és ezek egyike sem igazán a mocskos anyagiakat érinti. A biccentését látva határozott bólintással kísérem a szavaimat; legyen, ahogy szeretné, a legkevésbé sincs ellenemre a dolog. Viszont, ha már az anyagiakat feszegetjük van, ami foglalkoztat és nem a közeljövőt illetően. Nem tudnám megmondani, hogy miért pont ez az a pont, ami ekkora előrelátóságra sarkall, de talán nem is annyira fontos jelen helyzetben.
Azt látom, hogy az ő vonásait mennyire bolygatja meg a kérdés, nehéz is volna nem észrevenni. Mindenesetre a látottak ellenére – vagy mellett – kivárom, hogy mégis mit gondol és amint a végére ér a mondanivalójának, úgy kezdek apróbb bólogatásokba a válaszom előfutáraként és egyetértésem jelenként egyaránt; - Részemről nincs akadálya, jó ötletnek tartom. A bútortologatáson túl a kettőből egy napot rászánhatunk arra, hogy szétnézzünk, egyáltalán mi az, amire mindketten vevők lennénk és az alapján kitűzni egy összeget. Mit gondolsz? – annyira sok időt nem fog jelenteni a gyerekcucc számára hely csinálás – bútortologatással együtt sem, ami jelen esetben rá fog várni inkább –, a fennmaradó szabadidőben pedig kitérhetünk erre is, már amennyiben lesz hozzá neki is kedve. Inkább függ tőle a dolog, mert a nagyobb feladatok elvégzése inkább lesz az ő reszortja, mint az enyém, figyelembe véve a jelenlegi helyzetet.
Tudom – oké, rendben, inkább sejtem –, hogy mit gondol(hat) arról; nem áll szándékomban eladni ezt a házat. Nem logikus, nem kifizetődő, hosszútávon pedig jó eséllyel inkább veszteséges befektetés és döntés, ha nem válok meg tőle, amíg még ér is valamit, de mindezek ellenére és mellett sem érzek késztetést arra, hogy kiárusítsam gyerekkorom egyetlen valamirevaló színterét. Ezért hálásan pillantok rá, ahogy megsimogatja a vállam és rám bízza a döntést mindenféle rosszalló felhang nélkül. Ajkain szórom el lélegzetem és a belé csomagolt köszönetem puhán, de nem elsietve a dolgot. Újabbat bólintok, valóban eldőlt a kérdés és én sem kívánok vele többet foglalkozni így, hogy a lényeg tisztázásán túl vagyunk.
Áttérve az egészen más témára, nem mondhatni, hogy nagyon megkönnyebbülnék. Míg számára arcélt abajgató érintést ér meg a téma és némi egyéb körítést is, addig számomra valahol megalázó az egész és annak is élem meg. Nem miatta, egyáltalán nem erről van szó. Inkább a rendszer miatt talán, amely rajtam kéri (majd) számon, hogy megkérjem őt, ugyan ismerje el a saját fiát, lehetőleg írásban ahhoz, hogy a nevére kerülhessen. Hiába tudom, hogy kétség sem férhet hozzá, Ő az apja. A bizonygatás témafelvetés ezen része; Zavar. Kétségtelenül zavar az egész helyzet, az egész beszélgetés, főleg úgy, hogy abban sem vagyok teljesen biztos, egyáltalán szóba kellett-e hoznom vagy sem.
Újabb bólintással veszem tudomásul a rövidre szabott megnyugtatást beleegyezést. - remek, kösz. – sóhajtok egyet, ahogy letudtuk a dokumentum jelenleg fontos kérdéskörét egy halványabb mosoly kíséretében, a többivel pedig ráérünk akkor, mikor a bent lakó már inkább kifelé lesz úton.
A név kérdés – állítólag – valahol kellemesebbnek kellene számítson mindent összevetve,  de az egészbe beleáll egy újabb helyzet, amely joggal rendezi át a vonásaimat és késztet elhallgatásra. Nem tudok neki azonnal válaszolni, hiába szeretnék és bár nem tart tovább talán egyetlen percnél sem, ami történik, ennyi időt megkövetel magának bent lévő.
- Nem, nincs. – rázom meg a fejemet röviden és szinte rögtön folytatom is; - ..csak gyakorlatozik mostanában a debütálásra ...olykor. –  rándulnak valamivel felfelé tartó ívbe az ajkaim, hiszen egyébként is megtenné, de stresszhelyzetben előszeretettel csinálja a műsort a kislegény. Kell néhány mélyebb levegő és pár perc ahhoz, hogy legalább időt és lehetőséget szakítsak magamnak a folytatáshoz, ami alatt nem szégyellem elkapni a kezét egy ponton és a gömbölyded felületre vinni az érintését, megmutatva ezáltal, hogy mi is történik pontosan.
Az egész rövid és egy izomgörcshöz hasonlítható a leginkább, ezért is kellemetlen. Finoman fogalmazva, de legalább nem tart sokáig.
- Visszatérve a nevekre; – szusszanok, amikor már könnyebb beszélni és a foglyul ejtett kezét is eleresztem, ha vissza kívánná bitorolni közben. - ..eszembe jutott egy ponton a Mason és egy kevésbé beszámítható pillanatban a Colin és a Jack(s) is.. Nagyjából ekkor lett világos, hogy kell a kontroll a válogatáshoz. – de legalább beismerem, hogy rám hagyni a döntést egyáltalán nem jó ötlet...
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Today at 12:30 am
 



 

Az ujjaimat a bőrébe dörzsölöm, ugyanazzal az üzenettel, amit a röviden feljebb emelkedett szemöldökeim is üzennek: és? A szóban meg nem nevezett fizetségemet az elhangzottak teljes tudatában választottam ki. A megváltoztatása nem szerepel a szándékaim között. Közelebb dőlök.
- Ha tovább folytatod azt fogom feltételezni le akarsz beszélni. – még a légvétel előtt szakítom el a rá való lehetőségtől. Az ajkának elvételével zárom a témakört, amit a kényelmes, de rövidebb ideig tartó rablás tényével és egy jelentőségteljes pillantással hozok egyértelműen a tudtára, míg visszahelyezkedem a széken, elengedem a karját. Ha az ellenkezésre történő felszólalkozás leghalványabb jelét is érzékelem rajta az asztal alatt, a lábammal fogom megpöccinteni a bokáját. Na.
A félretett vagy ahogy ő fogalmazott: megmaradt pénz szóba hozása ismét eszembe juttatja azt, ami egy ideje már a gondolataim között kavargott. A Megs-től kapott összeggel eredetileg semmit se kezdtem volna, amit nem magyarázok túl hosszasan, sőt, de a körülmények jelentősen átalakultak azóta. Az életem is annyira, hogy az eddigi elutasításom nevetséges makacsságba hajoljon az összképet tekintve, amihez váratlanul hozzácsapja a kölykök taníttatásának költségeit is. Fejben maximum egy vagy két évre előre menőleg tudnék bármit is előre vetíteni, nem dekádokra.. Kell pár másodperc a válasz megfogalmazásához. Pontosabban előtte feldolgozni mennyire hosszútávon gondolkodik.
- Benne vagyok. Az átrendezés úgyis max egy órát vesz igénybe és jó lenne mielőbb találni valami alternatívát. – kimondatlanul, de ott van, hogy részemről az is rendben lenne, ha ez a szülés előtt jönne össze. Nem bánnám. Az érdekel a legkevésbé, hogy az össze- és kipakolás nehezét nekem kellene csinálni. Az elképzelés első sorban tőle függ, stresszhelyzetnek élné meg vagy sem a költözéssel járó mellékes dolgokat. (…)
Az egyik témából másikba érve észreveszem az éles hangulatváltozását. Az enyém is valamelyest változott, de főként avégre, nem ismertem eddig a névadással kapcsolatos kívánalmait. A sajátját szeretné-e vagy lehet az enyém a vezetékneve. Róla van szó, úgyhogy nem veszem készpénznek azt, ami másoknál kérdés nélkül, magától értetődő. A kiegészítést emiatt ejtem meg. Ahogy neki efelől érdeklődni, úgy nekem a félmondatnak a hozzátétele volt fontos. Utólag ugyan egyre kevésbé vagyok biztos abban valóban jó megfogalmazást használtam nála.
A háttámláján támasztott kezemmel inkább ráfogok a fa anyagára. Végül a levegőben dobbantok a mutató- és a középsőujjammal. Kösz? A zavartság jeleként felemásan moccan a szemöldökvonalam. Csak alig, de elég közel vagyunk egymáshoz ne siklon el felette, ha nem vezeti át másra a szempárját. A kipréselt mosolyában jó adag erőltetettséget fedezek fel, a viszonzása így elmarad. A felmerülő értetlenségem nem sok helyet engedne neki egyébiránt sem. Az arcára kúszó fájdalom megkurtítja az időt hangot adhassak neki az elsőként eszembe jutó formában. Ráncolt homlokkal figyelem és igyekszek türelmes lenni, várni a tájékoztatásig. Kevesen múlt fenntartsam ezt az állapotot, mire megrázza az üstökét. A nyugalmam egy kisebb szeletét visszakapom a mozdulat hozományaként. Csak egy kisebbet, mert hiába mondja nincs, látványra nem úgy fest.
- Mostanában mindig ennyire fájdalmas, ha rúg?olykor gyakorlatozik.. Fogalmam sincs van-e eközött meg az általános mozgolódás között különbség. Az utóbbi gyakori, úgyhogy az időhatározót nem tudom megfelelően elkönyvelni. Gyors, ellenőrző pillantást vetek a hasán pihentetett kezére, hogy visszatérjek az arcának kémlelésére eladdig míg a megakadását kiváltó, rugdallt felületre nem húzza a tenyerem. A rásimítás alatt érzem a hirtelen szökésre tett kísérletet. A tapintható mértékénél fogva, a látott reakciók alapján is csak hozzávetőlegesen tudom elképzelni milyen erővel érződik számára. A mutatni kívánt momentumkor visszapillantok rá és finom, körös mozdulattal próbálom csitítani a bennlévőt, hogy kímélje már kicsit az anyját.. Ha működik egyáltalán.
- Simán nárcisztikus pillanatnak mondanám. – mielőtt megvádolna a haszontalansággal folytatom. - A Mason különben nem rossz. – az előző megállapítás objektívebb hangszínén szólalok meg ismét. - Nagyon nem agyaltam még rajta, nekem mindenképp kelleni fog legalább egy névkönyv, amit említettél. – a tenyeremet ezen a ponton vonom el a kerekedő területről. Az asztalra helyezem és egy kisebb sóhajt hallatok. A szembogaraim rajta pihennek meg. Ismer annyira már, hogy ne kelljen kettőt tippelnie ahhoz tudja, szólnék, csak a szavakon agyalok.
- Látom valami zavar, de nem tudom mi, szóval.. Kisegítenél? – belekezdett az eszébe jutó keresztnevek megvitatásába, tudom, nem is arról van szó nem érdekel. Mielőtt azonban belemélyednénk szeretném tisztázni a problémát. ..mert van, ha egy szóval sem mondja is.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Today at 11:01 pm
 



 

Venném a levegőt a felelethez, amiben benne lenne minden tiltakozásom; egyáltalán nem akarom lebeszélni, sőt!, de lehetőséget már arra sem hagy, hogy az oxigén a mellkasomba szökjön a beszédhez. Helyette sokkal kellemesebb módját találja meg annak, hogy elhallgattasson és üsse kavics, lemondok arról, hogy bármiféle módon tovább feszegessem az előbbi témát, helyette inkább lelkesen viszonozom a kapottat, amíg tart. Ajkaimon még ott egy önfeledtebb mosoly maradványa, amikor elhúzódik és elereszti a kezemet.
Alapvetően a hosszútávon való gondolkodás nem képezte az alapfelszereltség részét az életemben korábban, mint, ahogyan nagyon sok minden más sem. Azonban, ahogy a dolgok alakultak és változnak – vagy csak szimplán ez is a hormonok számlájára írható –, van, ami igenis foglalkoztat az utóbbi időben és hosszabb távon. Zach és a szív alatt rúgkapáló élete és jövője sem hetekben vagy hónapokban számlálódik és, ha túl nem is pörgöm a dolgokat, azért van, ami megül a gondolataim között velük kapcsolatban a jövőre nézve. Hosszabb távon.
Az új ház is része ennek, bár ráfoghatjuk a praktikusságra is, hiszen itt nem fogunk elférni egy idő után, ami valószínűleg elég hamar be fog következni, ha a dolgok továbbra is jól haladnak. Röviden bólintok néhányszor a beleegyezését hallva. - Megbeszéltük. – a költözés tényét már az elejétől természetesnek vettem, részemről is rendben lenne, ha előbb le tudnánk zavarni. Az év vége inkább csak az a dátum, ameddig jó lenne megtenni. Persze, nem mondom, hogy a lehetetlennel vetekedne utána sort keríteni rá, de, ha visszamegyek dolgozni, kicsit nehezebb lesz összeegyeztetni a 24-72-es beosztással, egy kis babával, meg egy szintén kis korúval és a szemben levő munkaidejével is, hogy mindenre legyen idő és ne húzódjon a költözés a pakolásokkal a végtelenségig. Nemcsak az össze-, hanem az új helyen a kicsomagolásra értve is.
- Mekkora házban gondolkozunk egyébként? Mármint a szobák számát tekintve és a város melyik részén és csak az azonnal költözhető jöhet szóba vagy a felújítandó is? – és akkor ez még csak alig pár kérdés, aminek majd a végére kell érjünk. Persze nem most azonnal, akkor is ráér, amikor a bútortologatás végeztével egyébként is nekiesünk az egész kérdéskörnek.
Feltűnik, az értetlenség és zavartság egyvelege a vonásain és tudom, hogy jogos a dolog, főleg arra, amit eddig tapasztalt, noha semmi sem konkrétan ellene szólt ebben az egészben. Máshonnan fúj a szél, más miatt élem meg nem túl jól a témát és minden egyebet, amit magával hoz, a megvitatása azonban egyelőre még várat magára, köszönhetően részben a születendőnek, az egész szituációnak és az idekapcsolódóan felmerült kérdésnek a keresztnevét is illetően.
Megint megrázom a fejem, csak röviden, apróbb ingatásokkal. - Ezek összehúzódások. Nem igaziak ..illetve igen, csak.. Braxton-Hicks a neve, tök normális és egyáltalán nem kellemes. – nemhogy esetleg neki, nekem se valami komfortos ezekről a dolgokról beszélni. De megtörténik, amit lát és halvány gőzöm sincs, hogy írjam körül virágnyelven, meg minek is tenném tulajdonképpen.. Inkább megmutatom neki, ahogy a tenyerét vonom a hasamra, így is lehet elvileg érezni. Van még idő ugyan hátra, de már a vége felé haladás egyértelmű jele; a testem felkészül arra, hogy a bent lévő hamarosan kint legyen. Hamarabb, mint, ahogyan mi készen állnánk rá. A körkörös érintése jól esik és segít is valamennyit, azon mindenképpen, ami a kialakult feszültség enyhítését illeti.
- Csak nehogy túl sok legyen belőlük.. – ingatom fel a fejem egy szusszanásba forduló, rövidebb mosollyal az ajkaimon. Én már a hormonok számlájára kentem a dolgot. - Oké, nekem is tetszik, de van még pár, amit azért átbeszélhetnénk. – aprót bólintok néhányszor, feltenni a képzeletbeli listára szerintem tökéletes, aztán majd alakul még. - Nem akartalak letámadni vele, csak amióta azzal ijesztgetnek, hogy hamarabb is érkezhet, jobb szeretném, ha nem az utolsó pillanatban kellene kapkodni azokkal a dolgokkal, amikkel nem muszáj. A héten veszek egy ilyen könyvet és átnézhetjük. – nem szeretném, ha úgy érezné, hogy erőltetem a dolgot, de sajnos ez már nem olyasmi, amivel nagyon sokáig várhatnánk. Persze egy ideig még igen, szóval rohannunk nem kell, de nyugodtabb lennék, ha legalább azt tudnám mégis hányadán állunk a kérdésben, egyáltalán hasonlít-e az ízlésünk vagy egyáltalán nem a témában.
Ahogy elvonja a kezét, hiába a beálló csend, látom rajta, hogy van valami, amit még mondani szeretne. Türelemmel kivárom és nekem is jól jön a szünet, mert még nem múlt el teljesen az újabb és újabb fájdalmas hullámok sora.
Az elhangzottakra előbb csak egy mélyebb levegőt veszek és egy pillanatra el is szakítom tőle barna íriszeimet, mielőtt az ő kékjeihez visszatalálnék.
- Valószínűleg hülyeség az egész és más esetben esélyesen nem is zavarna ..és fogalmam sincs, hogy vezessem fel finoman, úgyhogy csak kimondom; – kérdezett, megtisztelem azzal, hogy nem terelek vagy lököm félre az egészet azzal, hogy semmi, amikor nem így van, így egy másodperccel később folytatom - ..megalázónak élem meg ezt az egész apasági nyilatkozattétel dolgot. ..hogy írásban kell bizonygatni, elismered a sajátodnak, ha azt szeretnénk, hogy a te nevedet kapja; hogy az egészet úgy kezelik, az anyjának nincs beleszólása, hacsak meg nem kéri külön a gyerek apját a bizonygatásra és egy aláírt papírt lobogtatva veszik csak komolyan abban a kérdésben mégis kié a benne lévő gyerek. Hiába értem miért van így, attól még nem esik túl jól, hogy a rendszer alapvetően úgy kezeli a nőket; nincs szavuk ebben a helyzetben. – persze utólag pereskedhet, akinél éppen az a helyzet áll fenn, tisztában vagyok ezzel és nem is erről van szó. A nagyon fiatalságon és a naivságon már régen túl vagyok, tudom miként működik a világ, főleg, hogy nőként egy férfias szakmában állom meg a helyem, de ez az egész jobban zavar annál, mint amin egy vállrándítás segítene. - Tudom, nem lehet ezzel mit kezdeni és megvan az oka, hogy miért van így az egész, ahogyan. – a világot nem fogom megváltani és nem nagyon számít mit gondolok én a kérdésről. Illetve maximum a szemben ülőnek fontos, de ezzel be is zárult a kör.
- ..és van még valami.. – szusszanok egyet a folytatás előtt, mert van még valami, ami igazából zavar ebben az egészben és, ha már rákérdezett, azt hiszem jár annyi, hogy teljesen őszinte legyek vele. - Azt mondtad, hogy felvállalod, ha ez az, amit szeretnék. Ha nem kérdezek rá vagy hozom szóba vagy nem jelentem ki, hogy szeretném, akkor nem is akarnád, hogy a te neved viselje? – belátom, hogy a megfogalmazásra kerekedett kérdés kissé furára sikerült, de nekem is az volt, hogy érzetre, tőlem tette függővé a dolgot, pedig ez a baba nem csak az enyém és noha nem terveztük és vállaltam volna egyedül is, hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy teljes mértékig benne- és mellettem van, ha úgy döntök, hogy a világra hozom..
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali (Jackie háza)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
5 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Jackie Collins háza
-
Ugrás: