Dr. Nyssa Kaianae-Plyseckaja irodája

Nyssa

Amikor legközelebb találkozom Walddal feltétlenül megkérdezem tőle eddig miért is titkolta el előlem, hogy ilyen jó fej női ismerőse van. Nyssa a munkájától eltekintve teljesen normálisnak tűnik, olyan szigorú főnökösen. Legalább is abból ahogy az a szerencsétlen kis srác, -aki valószínűleg gyakornok lehetett- rá nézett. Nem tudom miféle hibát követhetett el, de egészen biztosan nem lennék a helyében. És nem csak azért mert eszem ágában sem lett volna ilyen szakmát választani. De nyilván ha másféle családba születek valószínűleg én magam is másmilyen ember lennék mostanra. Viszont akármi is történt, soha nem bánom meg, hogy olyan testvéreket kaptam, mint a fiúk, Lars, Wald és Hans, bár utóbbival elég régen nem találkoztam.
- Ennek őszintén örülök. Ami azt illeti, a szaktudását én is elismerem, mert nem először segít át a terhességen. - vallom be Nyssának, elvégre ha ismeri a testvéreimet, akkor minden bizonnyal ő is tudja, hogy nem először próbálkozok kisbabával. Ez egy olyan dolog, amit az egész rendőrség tud, de persze megemlíteni vagy szóvá tenni igazán egyikük sem meri. A női dolgozóktól persze kapok néhány lesajnáló pillantást, leginkább azoktól, akik párkapcsolatban élnek de gyerekük még nincs. Látom tükröződni a szemükben, hogy mégis miféle nő vagyok, akinek még a legalapvetőbb dolog, a gyermekek kihordása sem megy. Bár nem esnek igazán jól ezek a pillantások, elég erős vagyok ahhoz, hogy maximálisan figyelmen kívül hagyjam a dolgot látszatra. Ezt az egy dolgot, nagyon hamar megtanultam Clarissától, hogy ha valami bánt, hát jó mélyen ásd el, vedd fel a pókerarcot mosolyogj, és amikor egyedül maradsz, csak akkor engedheted el magad igazán. Persze az más kérdés, hogy mikor maradsz végre egyedül. Mert annyit még én is tudtam, hogy ha valaki túl sokáig visel egy maszkot, már annyira hozzászokik hogy nem lesz képes levetni magáról.
- Ne aggódj, ezt a kettőnk titka marad. Részemről rendben van, megvárom legfeljebb a bátyámat, és majd vele együtt indulok haza később. - kacsintok Nyssára, majd az irányt megkapva együtt elindulunk a kis cukrászda felé. Belépve igazán hangulatos hely fogad, bár elég parányi, ellenben még nincs tömeg. Minden bizonnyal még nem értek ide a kávéra és édességre éhes ebédelni vágyó emberek, ami nekem hatalmas öröm, mivel így a teljes választékból válogathatok. Hamar elviteles dobozba kerül hát a gesztenye torta, egy grillázs szelet, mellé egy diós-vaníliás álom és nem maradhat ki a jó öreg epres és csokis mignon sem. Illetve végül mégis csak egy meleg teát kérek méghozzá erdei gyümölcsös ízesítésűt.
Miután mindketten megkaptuk a magunk sütemény és ital adagját, Nyssa autója felé vesszük az irányt. Segédkezet nyújtanék neki, amikor a kocsikulcs utána vadászat megkezdődik, de mivel nem gondoltam rá hogy kérjek szatyrot, így mindkét kezem nekem is tömve van az ebédemmel. Vagy inkább az elő ebédemmel, ahogy magamat ismerem. Hála istennek azonban Nyssa gyakorlottnak tűnik, mivel hamarosan már mellette ülök az autóban és éppen a forgalomba sorolunk be.
- Azóta hogy a bátyáimhoz költöztem. Előtte Londonban egy galériában dolgozta, mint restaurátor. - válaszoltam neki, miközben egy kicsit letekertem az ablakot, mert az autó valószínűleg régóta állhat a parkolóban, valahogy olyan állott volt a levegője. Ironikus módon az eső illatát amely időközben elállt, szeretem, magát a nedves cseppeket viszont nem igazán.
- És te? Miért pont ezt a szakmát választottad? - tettem fel a kérdést őszintén kíváncsian. Nyilván vannak olyan emberek, akiket annyira érdekelnek a betegségek a szervezetben véghezvitt roncsolásai, hogy erre adják a fejüket, de valahogy Nyssa nem tűnik olyannak, aki annyira élvezné az emberi holttestekben való turkálást.

Nyssa

Ez viszont felveti a nyilvánvaló kérdést, hogy akkor mégis miért lett éppen halottkém. Mert a tapasztalataim szerint, aki nem szereti a foglalkozását, az nem is éppen a legjobb benne. Márpedig az autóban mellettem ülő nő, nemcsak hogy a kórházban a legjobb, de az egész városban ő a legjobb. Ha nem az lenne nem birtokolhatná a tisztséget amit birtokol, mert most már tudom kit emlegettek a bátyáim mint a város vezető halottkémje. Legalább is nem hiszem, hogy egy mezei halottkémtől úgy berezelt volna az egyik dolgozó.
- Mit követett el szerencsétlen srác? Úgy láttam éppen a fejét vetted mielőtt távoztunk volna. - érdeklődtem barátságosan, és úgy voltam vele, ha nem szeretne válaszolni a kérdésemre, természetesen nem kell. Elvégre a bátyáimból kiindulva tudtam, hogy vannak a munkájuknak olyan részei amelyekről még velem sem beszélhetnek, nemhogy egy teljesen kívülállóval. Ebből szempontból tekintve nekem is vannak kötöttségeim. Többek között hogy senkinek nem beszélhetek azokról az alanyokról, akikkel éppen dolgozom. Meg persze a későbbiekben sem mondhatom el ki milyen arcot látott a gondolataiban mielőtt én papírra vetettem volna. Csak én, aki látta és az ügyben intézkedő rendőr.
- Igen én. Úgy gondoltam, hogy szeretnék valami jót tenni. És persze hallottam az elődöm rajzairól. - húztam el a számat, amikor eszembe jutott Wald miket mesélt. A rajzai általában átlagembereket ábrázoltak ami alapján kétszer is előfordult, hogy nem a megfelelő gyanúsítottat hozták be, hanem valakit aki nagyon hasonlít rá, de mégsem ő az. Ez pedig egy kőrözött személy esetében olyan hiba, amit véleményem szerint nem engedhetnek meg maguknak az ebben a szakmában dolgozók. Nem mindegy ugyanis, hogy a gyanúsítottat elkapják, vagy meglép és tovább szedi az áldozatait. Én legalább is, nem lennék képes nyugodtan aludni azzal a tudattal, hogy talán hibásan kérdeztem ki a tanút és hibásan rajzoltam meg az arcot, amely az ellene elkövetett tettekért felelős.
- Ohh ezt nem tudtam. Mindazonáltal valószínűleg nem vigasztal, de úgy áll a helyzet, hogy remekül végzed a dolgodat. - néztem rá biztatóan, de eszem ágában sem volt megkérdezni hogy még is miért nem engedik más ágra. Úgy éreztem ez valami olyasmi amiről neki kell eldöntenie hogy szeretne e nekem mesélni vagy inkább megtartja magának a dolgot. Kitekintve az ablakon már látom, hogy meg is érkeztünk a rendőrségre. Miután Nyssa leparkol, kiszállok és magamhoz véve a kis sütijeimet megvárom, hogy az irodája felé vezessen. Larsét és Waldét már valószínűleg bekötött szemmel is megtalálnám, ahogy a sajátomat is, ahol mellesleg a hatalmas rendetlenség uralkodik. Szúrósan biccentve a recepciósnak, amikor megérkezek elindulok a nőt követve az irodája felé. Majd kifelé leszámolok azzal a libával, bár az arckifejezéséből ítélve, addig már felhúzza majd a nyúlcipőt.

Nyssa

Mindig is utáltam azokat az embereket akik a hátam mögött pletykáltak rólam. Ez valami olyasmi volt amit sosem értettem és nem is igazán kedveltem, mi több egyenesen utáltam. Úgy éreztem, hogy senkinek semmi köze a magánéletemhez illetve ahhoz, hogy mit és kivel csinálok a szabadidőmben. Clarissa mindig azt mondta, hogy akik másokról pletykálnak, azoknak nem elég a saját életük, ami minden bizonnyal halál unalmas, és így próbálnak egy kis életet csempészni bele. Hát köszönöm szépen a rólam alkotott pletykákkal senki sem színesítse a saját kis életét, mert a végén még be találom színesíteni az arcát egy monoklival. És akkor persze, majd én leszek a rossz, meg a gonosz. Most egyenlőre még nem vagyok gonosz, egyenlőre egy nő vagyok, aki a legalapvetőbb feladatát is képtelen ellátni. Ja és persze hallottam, hogy a hátam mögött kémcsöves anyának csúfolnak. Komolyan, mint az óvodában, csak itt sokkal durvábban csinálják.
- Nos igen nem mindegy, hogy amikor egy hölgyet várunk a találkára és férfit kapunk, vagy éppen adott esetben fordítva. - jegyeztem meg meglepődve, elvégre ez a hiba, nagyon súlyos, és nagyon ritkán fordul elő. Legalább is én még nem hallottam róla, hogy elcseréltek volna két még csak nem is azonos nemű holttestet. Persze nem vagyok halottkém, de úgy gondolom, ha a másik testtel esetleg valami történt akkor az utána lévő magyarázkodás a gyászoló családnak igencsak kínos lesz. És persze mivel Nyssa a vezető halottkém, minden bizonnyal ezt a beszélgetést neki kell majd megejtenie. Nem hibáztatom hát érte, hogy minden erejével azon van, hogy előkerítse a hullát, aminek titokzatos módon lába kélt.
- A férfiak egyébként is tökkel ütöttek mind. Ha nem a munkádat kifogásolják, akkor találnak más hibát benned. Nagyon ritka az olyan aki viszonylag rendes. Nem is értem néhány nő minek strapálja magát. - fintorodok el, ahogy előkerül a randizás, mint téma. És természetesen eszembe jut a recepciós lányka, aki annyira odavan Lars egyik kollégájáért, de ettől függetlenül fűvel fával elmegy kávézgatni és utána panaszkodik, hogy egyik férfi sem érti meg. De engem persze lenéz azért, mert nem egy férfitől estem teherbe a hagyományos módon. Kérdem én mégis mi szükségem van valaki olyanra az életemben, aki csak a hibáimat látja, és mondja nekem, és ezen felül még elvárásai is vannak? Ohh nem köszönöm szépen, inkább boldogulok egymagam.
- Az enyém jelenleg olyan, mint ahol egy hurrikán söpört végig. - vallottam be őszintén, mivel már egy ideje nem voltam bent rendet rakni és a rengeteg megrajzolt arc ott hever az asztalomon, illetve a falon lévő parafa táblára feltűzve. Annyira nyomasztónak érzem a helyet, hogy képtelen vagyok betenni a lábamat már néhány napja. Tudom hogy ezen a rendrakás segítene, de azt hiszem ehhez az kell hogy lelkileg rávegyem magamat. Ez pedig még egy ideig várat majd magára.
Ilyen gondolatok közepette léptünk be Nyssa irodájába, amit én a magam részéről egyáltalán nem neveztem volna annyira sterilnek inkább csak minimalistának. Gyorsan lepakoltam a sütimet és a teámat az asztalra, majd levetve a pulcsimat a szék karfájára terítettem és elfogadtam a fiókból előkapott egyik süteményes villát. Nyssa úgy tűnik igazán felkészült sok eshetőségre, ha még villákat is tart az irodájában.
- Nekem három is jutott és azt kell mondjam, hogy nem mindig volt leányálom. De sosem cserélném el őket semmire és senkire sem. Ritka az olyan testvéri szeretet amely túléli a tini kort, de elmondhatom, hogy a mienk ilyen. - mosolyodtam el büszkén ahogy felrémlett előttem, Wald, Lars és Hans arca. Mert ők azok akik azt a szilárd családot jelentik számomra, amely a mai világban igazán kevés embernek adatik meg és tudom, hogy tűzön vízen át harcolnánk a másikért ha valami baj történne.

Nyssa

Azért persze nosztalgikus mosollyal az arcomon emlékszem vissza azokra az időkre, amikor még mind gyermekek voltunk és a legnagyobb viták abból született ha valamelyik bátyám éppen nem akart velem babázni. Lars rendes volt, ő sosem mondott nekem nemet semmire sem. Hans már nem volt ilyen aranyos, emlékszem bosszúból amiért elárultam anyunak, lefejezte az egyik babámat. De persze gyerekként mindenki legalább néhány olyan dolgot követett el amire a későbbiekben aztán egyáltalán nem büszke. Ezeket a gyermekkori tévedéseket azonban ahogy telik az idő szépen lassan kinőttük és megváltoztunk. Mindazonáltal az egymáshoz való viszonyunk, nem romlott meg, sőt sokkalta jobb lett. Persze ebben az is szerepet játszik, hogy most elég hosszú időnyi távollét után Lars, Wald és én újra együtt élünk, egy lakást nevezünk otthonnak.
- Én sajnos csak magamból tudok kiindulni. Nem szerettem volna mást, mint tiszteletet, hűséget és szeretetet. Úgy vélem ezek között nincs semmi különleges, mi több ezek igazán alap dolgok. És sajnálatos módon a legtöbb férfi még ezekre sem képes. - fejtettem ki a véleményemet. Azt eszem ágában sem volt hozzá tennem, mint alapot, hogy meg se próbáljon rám kezet emelni. Egy ilyen kitétellel úgy gondoltam, hogy túl sok mindenről lebbentettem volna fel a fátylat, amiről pedig eszem ágában sem volt. Egyes részletei a múltnak nem elég hogy csak elhalványulnak, hanem teljesen el kell tűnniük.
- Ohh van egy öcséd? Az klassz dolog lehet, már ha nem számítjuk a megismerkedésetek körülményeit. - válaszolok neki meglepődve. Bár persze nyilván a lányok erről is tudnak és előszeretettel pletykálhatnak, velem azonban nem szoktak megosztani ilyesmiket. A legtöbb kommunikációm velük kimerül annyiban, hogy az irodámba menet megkérdezem tőlük van e a számomra valami levél, ami a belső postánkkal érkezett. Eszem ágában sem volt leülni és kedélyesen csevegni velük, azoknak a fényében amiket a hátam mögött rólam pusmognak. Én sem vagyok ostoba, pontosan látom, hogyan néznek rám és hallgatnak el hirtelen ha megjelenek valahol.
- Hála istennek az ilyesfajta atrocitások nálunk eddig kimaradtak, leszámítva egy aprócska kis félreértést. De ott sem jutottak a testlegességig. - válaszolok Nyssának két falat között, ahogy felrémlik előttem Nath aki egy ideig élvezhette Lars irodájának vendégszeretetét. Ráadásul a drága féltő bátyám miatt, még az a fantasztikus ebéd is langyosra hűlt. A következő néhány percben minden figyelmemet a remek gesztenyetortámra és grillázs kockámra fordítom.

Nyssa

Ettem már néhány cukrászdában mióta Seattlebe költöztem, de azt hiszem most találtam meg az abszolút kedvencemet, ami ráadásul nincs is messze a rendőrségtől. Ez a későbbiekre nézve határozottan előnyös, mivel ha csak megkívánok valami édeset, hát már mehetek is. És még csak Larsnak vagy Waldnak sem kell elfuvaroznia, mert ennyi séta még jót is tesz nekem és a babámnak is. Egyébként is olyan régen nem találkoztam már Analysse-el, talán neki is lenne kedve csatlakozni egy kis édes bűnözésre hozzám, ha szépen megkérem. Mert bár a bátyáim az első családom, azért ők nem igazán azok a fajták, akik kibírják nyugton egy cukrászdában, amíg végigkóstolom a teljes kínálatot. Legalább is Wald egészen biztosan képtelen lenne végig ülni, még annak ellenére is hogy édes szájú. Nath persze úriember, és kedveli is az édeset, ha nem is nagyon.
- Nehéz lehetett mindkettőtöknek. Azt hiszem ez nem nyílt titok, de Wald és én sem vagyunk édestestvérek. De ez persze semmit sem számít. Ő a bátyám. Viszont mi sem voltunk fiatalok amikor a szüleink örökbe fogadták őt. - mondom el az igazságot Nyssának, ha még nem tudja. Bár mivel ez az egyetlen hely ahol nem suttognak Wald háta mögött, hogy nincs gyűrű az ujjamon, ezért arra következtetek hogy a pletykafészkeknek hála isten gőzük sincs bizonyos dolgokról. Az lenne aztán már az utolsó csepp a pohárban. rólam beszélhetnek a hátam mögött, amit csak kényük-kedvük tartja, de a családomat egyikük sem bánthatja vagy bírálhatja. sosem voltam bosszúálló vagy haragtartó, ellenben Clarissával. Láttam éppen eleget visszaadni a kölcsönöket, szóval nem félek, hogy ne tudnám megvédeni magam, viszont nem óhajtok az ő kicsinyes szintjükre süllyedni.
- Azt hiszem ez a fajta tesó nálunk kifejezetten Wald lenne. Persze csak abban az esetben ha lenne valaki olyan az életemben akire férfiként tekintek. - válaszoltam végül elgondolkodva, mivel szinte biztos voltam benne, hogy mivel rendőr tutira utána nyomozna az előéletének ha hazavinnék valakit. Bár ez a veszély engem nem fenyeget. Elég hosszú időre kigyógyultam abból hogy férfiaknak akarjak megfelelni, vagy abból hogy egyáltalán karnyújtásnyi közelségen belül engedjek magamhoz vadidegeneket.

Nyssa

Már szinte láttam is magam előtt ezt a számomra halálosan kínos szituációt. Ugyanis természetesen megemlíteném a testvéreimnek ha randevúznék valakivel, de a bemutatást egy ebéd keretében intézném, amikor mindannyian ráérünk. Azt az egy dolgot nem tudom biztosan, hogy vajon Wald kibírná a főételig mielőtt felhozza az ismeretlennek a múlt béli dolgait, vagy már az élőétel előtt hazavágná a hangulatot. Abban még csak nem is reménykednék hogy a desszertig kibírnák a kínos témák elkerülését. Mondjuk a legutóbbi Nathanieles ügy óta, az sincs kizárva, hogy a rossz testvértől félek és inkább Lars lenne az aki szemmel verés mellett kivesézi a "jelöltet". Azt a valakit, aki nem is létezik.
Sóhajtva ráztam meg a fejemet, elvégre ezek olyan dolgok, amiket feleslegesen gondoltok, mivel nem fognak bekövetkezni. Nem hinném hogy valaha is képes leszek bizalmat szavazni egy férfinek, annyira hogy az életem részévé váljon.
- Ez valóban igaz. Sokszor nem számít a vér. - bólintok beleegyezően, hiszen elég csak arra gondolnom Hanst mennyire messze sodorta tőlünk az élet. Persze ettől még ugyanúgy szeretem őt, viszont már nem találkozunk annyira gyakran. Ráadásul Waldot sokkal jobban szeretem, még ha ez nem hangzik valami jól, akkor is igaz. Ő volt az és Lars akik annyira mellettem álltak, és ezt soha nem lesek képes nekik meghálálni. Ilyen gondolatok közepette tüntetem el a következő szelet tortámat, majd belekortyolok az időközben kellemesre hűlt teámba. Nincs is jobb dolog, mint süti és tea mellett ülni egy jó helyen, amíg odakint hol szakad az eső, hol pedig eláll.
- Huha ez érdekes hangzik. Bár megmondom őszintén a történelemből igazán csak a művészeti része érdekelt eddig a dolognak. Viszont ahogy ezt a korhű ruhás dolgot mondtad nagyon kíváncsi lettem. - veszem át tőle a szórólapot és két falat között átfutom a szöveget és a képet rajta. el is döntöm, hogy a következő ilyenre el is látogatok, akár a fiúkkal akár nélkülük. Bár úgy gondolom, hogy jobban járok ha ők ezúttal nem csatlakoznak hozzám. Ellenben Analyssenak bizonyosan tetszene a dolog. Talán még mi is beöltözhetnénk ha úgy alakul.
Észreveszem az elmerengő pillantását, amelyet arra a szórólapra vet, amelyet alátétnek halászott elő feneketlen fiókjából. Úgy veszem észre hogy a papír már elég régi lehet és egy férfi szerepel rajta. Jobban megnézve, mintha már láttam volna a tvben azt hiszem, de nem vagyok benne teljesen biztos.
- És az a szórólap? - kérdezek rá végül tapintatosan így ha nem szeretne válaszolni rá, hát nem kell. Nem olyan nőnek tűnik aki mindenféle vackot megtart, így valószínűleg fontos lehet a papír, főleg ha olyan régóta őrizgeti hogy már viseletes. Ebben az esetben azonban semmiképpen sem használná kávé alátétnek.

Nyssa

Meglepődök annak hallatán, hogy ő már tinédzser kora óta űzi ezt a fajta beöltözős hobbiját. Mert általánosságban a fiatalon választott hobbijainkat és hóbortjainkat, idővel mindig elhagyjuk, nagyon kevés olyan fiatal van aki felnőtté válása után is megőrzi fiatal kori hobbijai. Mindig is úgy gondoltam, hogy ezek a fiatalok az igazán kiforrott jellemű felnőttek. Legalább is ez az én véleményem, hiszen aki akár évente váltogatja a hobbijait, eléggé csapongó személyiség lehet.
- Gondolom már akkor is érdekelt a történelem. De hogy találtál rá egy ilyen viszonylag különleges társaságra? - kérdeztem érdeklődve hiszen nem túl gyakori hogy történelmi klubokban beöltözős esteket illetve hagyományőrző vásárokat tartanak. Én leginkább csak a száraz részeit ismertem a dolognak annak idején a suliban ezért is hagytam ott azt a szakkört körülbelül két alkalom után. Persze ettől az órákon még odafigyeltem és érdeklődő maradtam, hiszen a régi művészek és alkotásaik is a történelem részei.
- Így már értem. - bólintok mivel arról én is hallottam. Rengetegen meghaltak és sokan meg is sérültek. Megborzongtam az emlékre és inkább beleittam egy kortyot a teámba. Nem akartam arra gondolni vajon hány emberrel kellett közölni hogy elvesztette egy vagy ne adj isten több családtagját. Nem is tudom mi lenne velem, ha bármelyik bátyámat is baj érné. Nem hiszem hogy igazán képes lennék feldolgozni több veszteséget az életben.
- Ne haragudj de azt hiszem lassan mennem kell. - pillantok az asztalán lévő órára, amely egyértelműen jelzi hogy elszaladt az idő és hogy Lars is hamarosan a munkája végére ér. Egyébként is Nyssának is tudom, hogy még van dolga. Ideje lesz kideríteni ki is hozta el a nem megfelelő alanyt. Gyorsan elcsomagolom a maradék süteményemet, majd kedves mosollyal megölelem az asztal másik végén ülő nőt.
- Vigyázz magadra, és azt hiszem egy barátnőmet is elviszem magammal. Szia. - lobogtatom meg a kezemben az általa adott szórólapot, majd jókedvűen távozok az irodájából.

//Részemről ennyi Igazi élmény volt //