HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Kilátó (Rainier Hegy)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Kilátó (Rainier Hegy)
Vas. Okt. 16, 2016 1:06 pm
 



 

First topic message reminder :



Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down

Bailey Donovan
avatar
Polgárság

Avataron : Chloe Bennet
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Kilátó (Rainier Hegy)
Hétf. Feb. 12, 2018 8:04 pm
 



 

- Reagálhattál volna inkább a béna poénomra - nyögöm újfent, mert poénkodva talán egyszerűbb volna ezt az egészet átvészelni, habár értékelem, hogy aggódik értem. Legalábbis a szavaiból ezt veszem ki. - Valami felszabdalta a hasamat, fáj és vérzik, de túlélem - legalábbis nagyon remélem. Első blikkre azt mondanám, nem az a felettébb súlyos fajta, de amikor érzem, hogy az odafogott anyagon keresztül is átszivárog a vér, akkor azért kicsit feljebb mászik a pánikfaktor bennem. Szaporábban kezdem venni a levegőt és az sem hoz különösebb megnyugvást, hogy érkezik a segítség.
- A hasam környékén sérültem meg, eléggé vérzik - pillantok le újfent a sebre, a vérem már egészen átáztatta a több rétegnyi ruhámat. - Nem most fogom lefutni a maratont, de tudok mozogni - újabb erőltetett poén és valószínűleg a tűzoltónőnek is hamar leesik, hogy kínomban viccelődöm. Az utolsó két kérdésre csak a fejem rázom, fogalmam sincsen, kié az autó, ahogyan arról sem, van-e egyáltalán benne valaki. Valahogy eddig ilyesmire nem is gondoltam, pedig azt sikerült felfogni, hogy egy autónak csapódtam, de a saját nyomorunkon túl máséra eddig nem igazán gondoltam. És eztán sem annyira fogok, mert ha Raynek beszorult a karja és nem tud mozogni, akkor azt hiszem elég nagy pácban vagyunk. Ha újfent megindul a sárlavina, vagy elcsúszik ez az autó, akkor annak nagyon csúnya vége lesz...
- Igen - kaccannék, ha a hasamba nyilalló fájdalom nem torzítaná nyögéssé a kezdődő nevetést. - Sokkal biztatóbbak a túlélési esélyeim - fordítom oldalra a fejem és mivel nevetni nem tudok, marad a mosoly, minek széleit ugyan kétségbeesés remegteti, de attól még igyekszem, ne uralkodjon el rajtam a pánik.
Aprót bólintok, amikor Collins Ray után hozzám ér a kötéllel és nem mozgok, amíg átfűzi a karjaim alatt. Némi megnyugvást ugyan hoz a dolog, de továbbra is úgy markolom az előbb elért autóalkatrészt, mintha az életem múlna rajta.
- Nem akarok vészmadárkodni, de kezdem úgy érezni, mintha valami elcseszett filmbe kerültünk volna - tágra nyílt szemekkel bámulom a nem olyan messze elúszó kacsát. Túl ide nem illő, túl abszurd, ahogyan az is, hogy pont velünk, pont most történik ilyesmi. Sokáig azonban nem tudok elmélkedni ezen, mert a tűzoltó felpattan az autó tetejére, magamban azon kattogva, biztosan jó ötlet-e ez. Meglepett nyögéssel fordítom tekintetem Ray felé, amikor Collins dörömbölni és ordibálni kezd, a rádióban leadott jelentés pedig egyértelművé teszi, hogy van bent valaki. Basszus... Ugye legalább életben van?
Míg Ray kérdez, én lehunyom a szemem és próbálok mély levegőket venni, fejem az autónak támasztva; pánikolok. Nyugtatgatom magam, egyelőre sajnos nem sok sikerrel.
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Kilátó (Rainier Hegy)
Kedd Feb. 13, 2018 10:52 pm
 



 

Nem igazán akaródzott magamhoz térni. Olyan kellemes, megnyugtató, belesüppedős érzés volt, hogy a tudatomra köd ereszkedett. Nem érzékeltem semmit, legalábbis egy ideig biztosan nem. Aztán valahogy távolról mintha hangok kúsztak volna be a fejembe, lassan találva rá a hallójárataimra, és érve el a mélyen szunnyadó elmémet.
A szavak értelmét nem fogtam ugyan fel, de már tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Az sem sokat segített, hogy sokkal hangosabbnak hallottam az ajtóra mért ütéseket, mint amilyenek valójában lehettek. Ijedten rezzentem meg, szemhéjaimat szorosan hunytam le, ahogyan próbáltam úrrá lenni a fejembe hasító fájdalmon.
- Ó, te jó ég… - dünnyögtem alig hallhatóan, alig ismertem fel a saját hangomat. Egészen biztos, hogy ebből az engem szólongató nő semmit nem hallott, noha szerettem volna neki valamiképpen jelezni, hogy magamhoz tértem. Erőtlenül megköszörültem a torkomat, és az orromból csordogáló vérpatakot nemes egyszerűséggel beletöröltem a sötét kabátujjamba.
- Itt vagyok! – próbáltam szólni hozzá, de erősen kételkedtem abban, hogy elértek hozzá a gyengécske szavaim. Köhögni kezdtem, aztán újabb próbát tettem, hátha ezúttal jobban sikerül: - Itt vagyok! – ezúttal talán már jobban sikerült, próbáltam beleadni mindent, amennyi még bennem volt. – Vigyázzon, be fog törni az üveg! – figyelmeztetni akartam, mielőtt neki baja esik, nekem pedig a nyakamba zúdul egy csomó üvegszilánk.
- Jézusom, a fejem! – felszisszentem, ahogy próbáltam egy kicsit mozgolódni, és a fejembe újra belehasított a fájdalom. Oda is emeltem a kezemet, és enyhén megnyomkodtam a halántékomat. Igazából hirtelen fogalmam sem volt arról, hogy mitől fájdult meg, vagy egyáltalán mikor vertem be. Aztán megkíséreltem körülnézni a kocsiban, és máris kezdett rémleni valami az utólag kinyíló légzsákkal kapcsolatban. Több mint valószínűnek tűnt, hogy az tehetett róla, de túl kábának éreztem magam ahhoz, hogy újra kiabálni kezdjek.
Kezemmel tétován nyúltam az ablak felé, ahol homályosan láttam odakint a nőt. Láttam, hogy beszél, de nem teljesen fogtam fel a szavait, talán nem is nekem szóltak. Kicsit hunyorogtam, és megpróbáltam ráfókuszálni, de nem láttam teljesen tisztán még így sem. Arra vágytam, hogy kijussak ebből a bádogdobozból, és az egész csak egy rossz álom legyen. Azt kívántam, bárcsak az ágyamban ébrednék, és újra csak az lenne a legnagyobb gondom, hogy kikapcsolt a fűtés és lefagynak a kilógó lábujjaim. Ám csak nem sikerült magamhoz térni, és a fájdalom is túl valóságos volt ahhoz, hogy azt higgyem, csupán álmodok.
Remegő ujjakkal nyúltam a biztonsági övhöz, hogy hátha ki tudom kapcsolni, de nem sikerült. Túlságosan zavartnak és koordinálatlannak éreztem magam hozzá, így végül feladtam, és csupán kétségbeesett pillantásom volt az, amivel újra megtaláltam a tűzoltót. Némán kértem, hogy szabadítson ki innen, másba nem tudtam kapaszkodni. Sem szó szerint, sem átvitt értelemben.
- Segítsen, kérem! - kérleltem halkan, rekedt hangon.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Kilátó (Rainier Hegy)
Csüt. Feb. 15, 2018 1:14 pm
 



 

Rövid bólintással veszem tudomásul az első adag információt, amit a férfitől kapok, közben pedig elkezdem a rögzítését, ha netalán megint megindulna a föld alattunk, ne sodródjon el. Amíg beszél – a kötél megfelelő felhelyezése után – vetek egy pillantást a kerékhez beszorult karjára is. - Érzi a kezét az ujjak végéig, tudja őket mozgatni? – tudom, hogy azt mondta; fáj, de meg kell próbálnom felmérni, mégis mekkora a baj. A sártól nem sokat látni vagy inkább semmit, teljesen vakon pedig esélytelen, hogy akár tapintással vagy akár csak annyival, hogy látom valóban mozognak, segíteni tudjak neki.
Az autó a megtudottak fényében csak kicsit később kerül majd átvizsgálásra abban a tekintetben, hogy van(nak)-e benne valaki(k). Áttérek a a nőhöz, hogy őt is biztosítsam, amit viszont tőle hallottam korábban, az jobban nyugtalanít, mint ami a férfi részéről elhangzott, noha kimutatni eszemben sincs a dolgot. Amint megvagyok a kötél megfelelő felhelyezésével, amennyire látni, annyira megpróbálom megnézni mégis mekkora lehet a baj, hozzáérni azonban a sebhez nem fogok. - 10es skálán mekkora a fájdalom? Megnézem a pulzusát, rendben?! – amíg válaszol, addig leveszem az egyik kesztyűmet, hogy a nyakához érintve az ujjaimat, érezzem a lüktetést. Ha erős és gyors, az a helyzethez képest viszonylag jót jelent, ha gyenge vagy gyengül.. ..akkor gáz van.
A rádión keresztül leadom az infókat; a kocsi kerekét le kell szedni ahhoz, hogy a férfi karját ki lehessen szabadítani, a nőnek pedig orvosi segítség kell, lehetőleg minél előbb. A helymeghatározás megerősítését illetően azonnal rávágom, hogy igen, még mindig Lee közelében vagyok és automatikusan nézek fel abba az irányba, amerre lennie kell(ene), de hirtelen nem látom őt, csak a két áldozatot, akikhez elindult. Basszus.
Megint a rádióm után nyúlok - Niffenegger hol a fenében vagy?! – csúszik ki a kérdés és már ismételném is meg, amikor a sártengerből felbukkan valaki a két másik alak mellett. - Niffenegger.. Lee kell segítség? – korábban a rádión keresztül, ha hallottam is a helyzetjelentését(?), az azt követő rádiócsend után nem tudom még mi a helyzet, a látottak pedig nem sokban visznek közelebb a válaszhoz. (...)
A tekintetem visszafordítom pár másodperc után a dolgomhoz, a szapora légzés a nő esetében feltűnt korábban már és tekintve ami éppen történik vele – és mindenkivel – nem is meglepő, de jelen helyzetben a pánik nagyon nem segítene.
- Hogy hívják? – csak annyi szünetet hagyok, amíg elárulja a nevét és utána ismételve azt, folytatom; - Bailey ki fogják vinni innen, hamar. Már úton van a segítség, még pár perc összesen. Próbáljon meg lassabban lélegezni, rendben?! – a tekintete után kutatok és bár gyorsan kell cselekedni és folytatnom a munkámat, azt se szeretném, ha a pánik miatt sokkot kapna. - Magának mi a neve? – fordulok a férfi felé, esetében is csak rövid szünetet hagyva a válaszra. - Ray segítsen neki; lassan lélegezzen vele. – a korábbi beszélgetés foszlányukból feltételezem, hogy talán ismerik egymást és remélem, hogy sikerül a nőnek amennyire lehetséges a helyzet fényében is megnyugodnia.
A váratlan kérdés aközben ér, hogy felmászom az oldalára borult járműre. A sarat takarítom el az üvegről, hogy lássak is valamit az autó belső terében és noha szándékomban áll válaszolni, végül elmarad a dolog, mert meglátom a bent lévő nőt. Igazság szerint a sár bármikor megindulhat újra, instabil az egész massza és bár a szemem sarkából érzékelem a lassú mozgást, nem igazán arra figyelek.
Amint meglátom mozogni a nőt, részben – egészen nüansznyit, de – megkönnyebbülök.
- Próbáljon meg ne nagyon mozogni! – nem tudni hol és mennyire sérült meg és jobb lenne, ha megpróbálna nyugton maradni.
- Figyeljen rám; be fogom törni az ablakot, hogy kihozhassam. Takarja el az arcát! – hangosan, kiabálva beszélek, hogy meghalljon és mutatom is neki, hogy emelje a karját az arca elé, de nem teljesen vagyok biztos abban, hogy valóban el is érnek hozzá a szavaim. - Segítek, csak takarja el az arcát! – ismétlem meg még egyszer, bízva abban, hogy talán elér hozzá mit is kérek tőle, közben pedig leakasztom a védőruhámra applikált tűzoltó fejszét és amint úgy érzékelem, hogy érti mi fog történni, a megrepedt ablakra a hegyes végével sújtok le egyet úgy, hogy az üveg megadja magát.
- Megsérült? Fáj valahol? Próbáljon meg ne nagyon mozogni és takarja el továbbra is arcát! – az útban lévő szilánkokat még kiszedem, aztán elkezdek lassan és óvatosan beereszkedni a járműbe.
- Hogy érzi, beszorult valahová?
Vissza az elejére Go down
Lullaby
avatar
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Re: Kilátó (Rainier Hegy)
Vas. Feb. 18, 2018 12:28 am
 



 



4. kör

Margaret B. Sullivan, Bailey Donovan, Raymond Marshall, Dr. Ira R. R. Walters, Jackie Collins, Leander Niffenegger

A hordalék; gallyak, nagyobb ágak, amelyeket a sár erővel csavart le a több tíz vagy száz éves fákról; épületelemek, amelyek most már felismerhetetlenek, hogy vajon korábban milyen szerepet töltöttek be az időközben semmivé lett házakban, a sárga gumikacsa szokatlan sodródását némán követik. Előbb csak lassan, sikamlós csúszással a nyomában, alámerülve és felbukkanva a mocsokban, talán kevésbé feltűnő módon, mint a környezetébe nem illő fürdőkellék.

A stabilitás illúziója csupán átmeneti, a meglódult talaj úgy tűnik még nem végzett, csupán pihenőre kényszerült kegyetlen folyásában. Eddig sem ismert irgalmat és nem volt tekintettel arra kit vagy mit visz magával. ..és még egyáltalán nem végzett…

A kamasz Ira érintésére csak alig reagál, amikor az idegen ujjak az övéibe akaszkodnak. A viszonzó-szorítása messze van az erőstől, de mozdulnak valamennyit az idegeknek engedelmeskedve és habár nem minden egyes szót fog fel teljesen a hallottakból, a biztonságérzete növekszik a folyamatos beszédtől, akkor is, ha nincs tudatában annak, hogy mi folyik körülötte vagy éppen mi történt vele alig pár perccel korábban. A felszólításra ugyan ismételten megpróbálkozik, de a szorításból csak igen gyenge válaszmozdulat lesz.

Lee jelentését a felelős tiszt tudomásul veszi és küldi a segítséget záros határidőn belül. A rádió csak akkor recseg-ropog fel újra, amikor a többi tűzoltó is kommunikál a felettesével, így hallhatod melyik kollégád éppen mit csinál, már amennyiben figyelsz rá.
Az első sikertelen alámerülési kísérletről tett tájékoztatásra azonnal érkezik a felelet; - Vettem Niffenegger. Már úton van a segítség. Collins, maradjon ahol van. – az utasítások egyben érkeznek és, ha Raymond és Bailey figyeltetek, akkor Jackie rádióján keresztül ti is meghallhattátok a megerősítést, miszerint a sár megmozdult (amit eddig is láthattatok az észlelt gumi kacsa miatt).
A másodjára megkísérelt alámerülés és szabadítási metódus ezúttal eredményt hoz, amennyiben Ira is együtt működik és a Leetől kapott utasításokat követi a lába kiszabadítása közben. Csakhogy ami ezután következik az merőben változtatja meg a jelenlegi helyzetet…

//A folytatást lejjebb találjátok meg.//

Raymond amennyiben eleget teszel Jackie kérésének, habár fájdalmas, de képes vagy mozgatni az ujjaidat és érzed is őket, csupán a kihúzás az, ami esélytelen a fájdalom és a beszorulás okán. A feltett kérdésedre, amelyre elmaradt a válaszadás, ha eléggé figyelsz vagy megüti a füled a rádió recsegő hangja, akkor megkaphattad a választ; a sár megmozdult.

Bailey, annak ellenére, hogy a sérülésed vészes(ebb)nek tűnik, hiszen a véred már átáztatta a textíliákat, valójában nem veszítettél annyi vért, ami kritikus lenne. Szédülést, zsibbadást viszont tapasztalhatsz a fájdalomérzet mellett. Ha eleget teszel az irányítottan lassított légzésre való felszólításnak, arra reagálhat pozitívan a tested.
A rádión keresztül pedig számodra is hallható lesz; a sár megmozdult, már csak az a kérdés, hogy fel is tűnik-e?!

//Attól függően mennyire érzed a pánikot eluralkodni magadon, belátásodra bízom a pulzusszámodról a "tájékoztatást", amit a reagod végén OFF infóként tüntess fel kérlek valamilyen formában.//

Margaret a segítség már megérkezett és amennyiben el tudtad takarni az arcod valamiképpen az üveg betörése előtt, úgy komolyabb sérüléssel nem kell számolnod az szilánkok miatt. A fejed ugyan még mindig fájdalmasan hasogat, de az orrodból megeredt vér alvadni kezd és nem szivárog már frissebb adag belőle. A látásod is tisztulni kezd és ahogy egyre inkább magadhoz térsz a kábaságból, úgy érzed meg jobban a légzsák ütésének és az autó felborulásának következményeit. A sajgó fájdalom mellett a kényelmetlen testhelyzet, a biztonsági öv nyomakodó kellemetlensége, de az egészen biztos, hogy nem szorultál be és képes vagy mozgatni minden végtagod.

Jackie a rádión keresztül hamarosan érkezik a válasz a felettesedtől arról, hogy tudomásul vették mire van szükség a mentéshez, a társaid a megfelelő eszközökkel felszerelkezve fognak érkezni. Hallod azt is, amikor Lee jelentést tett, továbbá az utasítást is hamarosan megkapod, miszerint ott kell maradnod, ahol vagy. A segítség már úton van mindenki felé.
A gépjárműbe való bejutás zökkenőmentesen megy, a beltérbe be tudsz úgy mászni, hogy közelebb kerülhess Margarethez és, ha kísérletet tennél a biztonsági öv kicsatolására, rá kell, hogy jöjj, a zár megsérülhetett az autó felborulásakor, mert nem engedi el a fémnyelvet. Mindenképpen le kell vágni.

FOLYTATÁS


Nagyjából egy időben sikerül Leenek kiszabadítania Ira lábát a fogságból, Raynek kísérletet tennie arra (amennyiben megpróbálkozol vele), hogy megnyugtassa Baileyt és Jackienek Margaret mellé beérkeznie a kocsiba, amikor újabb nagyobb löket sár szabadul el a sárga gumikacsa után. A hullám nem csap úgy fel, mint amiképpen a víznek lenne szokása, sokkal inkább erős nyomakodással és ijesztő csúszóssággal mozdul meg újra a talaj. Magával sodorja Irat, éppen akkor, amikor már megkönnyebbülhetne, hogy a megszabadult a lefelé húzó súlytól. A kamaszfiú alól kimozdul a kettétört fatörzs, eddig bírta csupán és magával rántja a kötelekkel hozzárögzített testeket.
Leet akkor kapja el és temeti maga alá, amikor éppen levegőért bukkanna fel a mocsoktenger alól. A kötél rántással feszül meg, amikor a hossza végére ér és amíg az áradás hullám nem enyhül, addig a sármassza lent tart, oxigén nélkül.

Az autót, amelynél Ray, Bailey, Maggie és Jacks vannak erősen löki meg a második hullám, ismételten kibillentve a helyzetéből. Ray, a karod továbbra is be van szorulva, de az erősen nyomakodó sárfolyam megdobja a tested. Tovább sodorni nem tud, a kötél is rendesen tart, de ránt egyet a válladon az megindult lavina, ami a roppanó hangjából ítélve valószínűleg most ugrott ki a helyéről. Újabb adag mocsokkal és egy mókustetemmel dörgöl képen a trutymó.
Bailey, téged felkap és magával sodor az ár, szerencsétlenül átbucskázol az autó másik oldalára (ami normálisan a teteje lenne a járműnek), a biztosító kötél tart meg végül egy nagyobb rántás kíséretében. Jó adag sár terít be, de képes vagy levegőhöz jutni.
Ira, téged és a kamaszkölyköt végül egy oldalára borult autóba csapódás fog fel (Margareté), annak is az alváza az, ami a megállást biztosítja. A fejed keményen ütöd be valamibe és bár az eszméleted nem veszíted el, a fájdalom keményen hasít bele. Amint ki tudod törölni a nedves talajt az arcodból, rájöhetsz, hogy a homlokod közepén felhasadt a bőr úgy 4-5 centi hosszan és vérzik a seb. Oldalra teintve láthatod, hogy az egyik keréknél egy felakadt férfi van (Ray). A kölyök eszméletlenül és arccal a sárba süppedve érkezik meg és, ha a pulzusa nagyon gyenge is, legalább még él.
Margaret és Jackie, az autó meglökését ti is megérzitek odabent, amikor a trutymó nagy erővel billenti meg a járművet. Margaret az ülőhelyzet ugyan tompít valamennyit a lökés erején, de végül a kormánynak esel a külső erő hatásának következtében.
Jackie, téged semmi nem tart stabilan a jármű belsejében, ezért a műszerfalnak vágódsz a csípőddel, a fejed pedig a szélvédőnek ütődik.
Át ugyan nem fordul végül az autó – bár nem sok híja van –, a tető felől (ami most oldalt van) egy tompa becsapódás lesz érezhető (Bailey). A betört oldalsó ablakon keresztül elég nagy adag sár ömlik be, alaposan eláztatva mindkettőtöket. Újabb csapódások lökik meg a járművet (Ira és a kamaszgyerek), de a kocsi végül marad az oldalára borulva, tovább nem gördül és a sárlöket is megállni tűnik. Lee a lassuló massza egyre kevésbé nehezedik rád és immáron fel tudsz bukkanni levegőért.

//Amire nem kaptatok külön mesélői iránymutatást, ott rátok van bízva miként kezelitek, élitek meg a történteket.//

•••••••••••••••••••••••••


OFF
Legkésőbb Február 24-ig (szombat) szülessen meg minden résztvevő részéről a következő reag, amely a mesélő instrukciókat is magába foglalja.

Továbbra is TILOS
• nem mesélő által kapott konkrét sebesülést/sérülést bemesélni (azt, hogy szédül, nem érzi jól magát, esetleg fájdalmat érez, de nem biztos benne hol stb. SZABAD; továbbá azt is SZABAD, hogy milyennek éli meg a kapott sérüléseket)
• NJK-t hozni/mozgatni

A reagolási sorrend ismét kötetlen!!!

Aki lekési a reagolási dátumot, kimesélésre kerül a kalandból. Amennyiben hamarabb írtok a megadott dátumnál, előbb fog mesélői is érkezni.

Ha valakinél valami nem oké (bármilyen óhaj-sóhaj) jelezzétek felém!

FIGYELEM! a következő kör már a finálé lesz! Mindenkit megkérek, hogy a reagja végén OFF infóba írjátok fel ki milyen sérülést szerzett eddig! Köszönöm!



Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Dr. Ira R. R. Walters
avatar
Egészségügy

Avataron : Justin Chambers
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Kilátó (Rainier Hegy)
Vas. Feb. 18, 2018 5:43 pm
 



 

Kisvártatva megéreztem, a fiú keze, melyet fogtam, csak-csak megmoccant némileg. Talán csak ösztön, talán csak az izmok válaszreakciója az érintésre, de azért csak mégis valami, ami biztosít afelől, van némi reakcióképessége, hogy ez csak idegi reakció-e vagy tudatos, nem tudhatom, de mégis sokkal jobb volt a semminél.
Hallgattam, miként adta le a jelentését Lee a rádión keresztül. És hallottam a választ, mely szerint úton van a segítség. Ezt Lee szavai is alátámasztották utóbb. No persze, már magam is bíztam volna benne, hogy nem csak ő egymaga termett itt segítségül, és előbb-utóbb másokat is idevezényelnek hozzánk, ha mást nem, azért, mert itt egy társuk, meg egy gyerek is, és ez egy határozottan ingatag terep, amit jó volna mihamarább elkerülni a búsba.
- Én semmi jónak nem vagyok az elrontója, elhiheti. Törekedjünk - értettem egyet vele, miután elfogadta a kérésem, hogy átadjon egy üzenetet Rubynak, szükség esetén. Nem mintha mindenképp rosszra akarnék számítani, de lássuk be, hülye volnék nem felkészülni arra is, hogy rosszul is elsülhetnek a dolgok. Nem igazán rajonganék a gondolatért, hogy Ruby egy olyan zsarutól szerezzen tudomást minderről, akinek fogalma nincs róla, mi történt pontosan itt, vagy egy olyan dokitól, akinek csak egy akta volnék a sok közül. Legalább olyasvalaki is beszéljen vele, aki látott itt élőben.
Lee végre ideért hozzám, s kisvártatva a tapogatózó kezét is megéreztem. Ezen a gondolaton egy fél percre elmélázva, felmerült bennem, mennyivel nyerőbb lenne ehhez egy női tűzoltó, de üsse kavics, nem is az a lényeg, azt sem mesélném el előbb Rubynak, mint ezt, nem mintha bármilyen tapogatózás kereteiben szüksége volna a féltékenységre, távolról sem, nem, oka egy szál sem, de azért az mégis más, mint ha egy pasas keresi az ember derekát a sárban, ezt azért le kellett hogy szögezzem, mint gondolat.
- Oké. Csak rajta, pajtás, én benne vagyok, húzzunk el innét a lehető leghamarabb - helyeseltem szavaira, hiszen piszok jó lett volna már, ha nem húzna valami állandóan vissza a dzsuvába. Annak igazán tudtam volna örülni. És annak is, ha a lehető leggyorsabban kijutnánk innen, lehetőség szerint mind a hárman, ha lehet, még azelőtt, hogy itt bármi más is még a nyakunkba zúdulna.
Figyelmesen hallgattam, amit mondott. Nem irigyeltem a gondolatért, hogy lemerül a mélybe. Én sem értékeltem, mikor maga alá mart ez az átokverte sár, és gyanús, hogy önként sem lehet sokkal kellemesebb lemenni oda. Tökös fickó, ezt el kell ismerni.
- Rendben, úgy lesz. De azért igyekezzen felfelé - egyeztem bele, mégis erősen bizakodtam azért, hogy ha sikerül neki a lábam kiszabadítása, a lehető leggyorsabban feljön ő maga is a felszínre, és nem az én lelkemen fog száradni hogy a fickó, aki bejött értünk ebbe a káoszba, esetleg itt is vész. Nem ismerem, de nem vagyok akkora paraszt, hogy ne érdekeljen, hogy él-e vagy hal, mikor azon van, hogy megmentse a tetves életem. Nem igazán volna ínyemre, ha itt kéne hagynom.
- Rajta leszek - bólintottam, és úgy is tettem. Igyekeztem nem mozogni, már amennyire ez összehozható volt, így sártengerben lebegés/fürdőzés közben, s figyeltem mint tűnik el üstöke az átláthatatlan, sűrű masszában. Ezután csak abból érezhettem, hogy nem patkolt még el, hogy tapogatózása iránytűje én voltam, személyesen. Míg éreztem, legalább tudhattam, hogy még nem fulladt meg. Ezt támasztotta alá az is, hogy egyszer feljött levegőért is. Másodjára gyorsabb volt. Éreztem, mint kezdi el feszegetni, ami a lábamon volt - bármi is legyen az -. Vártam a remélt megkönnyebbülést, mikor lehull a súly a lábamról, eltűnik az erő, mely húz lefelé, de az érzés csak nem akart jönni. Jött viszont helyette Lee, ismét, ami azért szintén egy jó pont volt, feljött, tehát él. Bár én még mindig fogoly voltam.
- Ez nem nyert. Egyéb ötlet? - kérdeztem, miután leadta rádión, hogy mi az ábra, ami engem nem igazán lelkesített. Nem fogok bepánikolni, távol álljon tőlem, de kezd idegesíteni, hogy valami a mélybe húz, és ez a rohadt sár bármikor ismét nekiindulhat, ami nagyon nem lenne jó egyikünknek se.
Szerencsémre, Lee még nem adta fel.
- Jó, csináljuk. Bármiben benne vagyok, csak szedjük le azt a szart - bólogattam hevesen, és már-már azon méláztam volna, mi is pontosan az a "bármi", amibe belemennék, csak szabaduljak, de bíztam még benne azért, hogy kemény döntések nélkül is kijuthatok innét élve. Lee higgadt volt, ez azért engem is lelkesített.
Mikor ismét eltűnt a szemem elől a sáros feje, figyeltem, arra, miként jut le ismét, egészen addig, ahol én megakadtam, és amikor éreztem ellentartani a súlynak, én is minden erőmmel azon voltam, hogy visszakapjam a fogságba esett testrészemet. Szorította az a veszedelem rendesen, erősen neki kellett gyürkőznöm, hogy kicsússzon belőle a lábam, de végül csak megérkezett a vágyott szabadulás, ahogy "leráztam" magamról azt a valamit. Mondjuk, ahogy éreztem, azzal együtt a cipőmet is sikerült hátrahagynom, de innen nézve még mindig az legyen a legnagyobb bajom, hogy vehetek újat. Örömömben fel is nevettem egy pillanatra, de... csak egy pillanatra...
Míg a lábam kiszabadításával voltunk elfoglalva, nem is figyeltem a többi baljós előjelre. Annyira lefoglalt, hogy szabaduljak, elfelejtettem figyelni a környezetemre. Talán hiba volt, habár... ha mégis figyeltem volna, ugyan, akkor is, vajon mit tehettem volna? Tehettem-e volna egyáltalán bármit? Bármi többet? Igazából nem hinném... nem, akkor is talán csak annyival lettem volna előrébb, hogy lett volna időm felfogni, mi fog történni. Jobb lett-e volna? Nem biztos. Nem hinném. A fiú ettől még nem fogta volna fel, ha szólok neki, Lee sem értesült volna róla előbb, csak nekem lett volna időm, hogy rájöjjek mi van, így végülis... mindegy is volt. Jött, ami jött, és az így is, meg úgy is jött volna.
Az első, amit éreztem, a nyomás volt, ami a testemre hirtelen ismét hatott. Nem az, ami eddig is, nem az, ahogy a súlyos, sűrű massza körülvett, körülölelt, hanem az, amikor az erő kérdés és fenntartás nélkül nyomni kezdett, magával taszított, és nem volt ami megtartott volna. Ezzel együtt, az első, amit meghallottam, a fa recsegése volt. A fa, ami eddig menedék volt, most ismét rémisztő recsegéssel, ropogással jelezte, hogy pillanatokkal később meg fogja adni magát az erőnek, a feltámadó sodrás erejének, ami eddig kegyesen megkímélte, de most már nem kívánt kegyelmezni. Nem is kellett neki sok, ahogy az erő nekiveselkedett, épp csak felfoghattam, mi recseg, épp csak észlelhette agyam a vészjelzést melyet testem küldött neki a veszély érzetéről, máris meglódult a világunk, és semmi nem maradt a helyén, beleértve a fát, engem és a fiút is. Lee egyetlen villanásra tűnt még fel a szemem előtt az utolsó pillanat utolsó másodpercében, legalábbis, azt hiszem, az ő feje búbját láttam kitűnni a sárból, de ebben sem lehetek egészen biztos, mert rögtön utána nem csak ő, de minden más is eltűnt a szemem elől. Két dolgot éreztem. Mármint a sodródáson kívül. Az egyik a kötél húzása volt, ahogy a sodrás ide-oda rántott-húzott bennünket a fiúval, hol közelebb egymáshoz, hol távolabb egymástól, így a kötél hol megfeszült közöttünk, hol meglazult. A másik, a fiú sáros ujjai, amik kicsúsztak az én sáros ujjaim közül, a sodrás erejének köszönhetően, mivel kezeink a sűrű, sáros, iszapos dzsuvától csúsztak mint a franc. De a kötél legalább tudatta velem, hogy a fiú még nincs elveszve. Már csak azon kattogott az agyam, hogy maradjon a felszínen, maradjon fenn, és ne fulladjon meg!
Épp csak felvillant fejemben, hogy Lee hol a jó fenében lehet, mikor valami a szó legszorosabb értelmében kiverte a fejemből a pasast, akinek megköszönhetem majd, hogy egyelőre még nem fulladtam meg. Feltéve persze, hogy ő sem fulladt meg.
- Az a jó édes... - Egyszerre köptem ki az újabb adag sarat a számból, szorítottam a kezem a fejemre, amibe az ütközés közepette erős, éles fájdalom nyilallt, illetve, kezdtem el elhordani valaminek ezt a kocsit... Merthogy, amint sikerült ráfókuszálnom a dologra, ami nekem jött... vagyis, aminek én nekicsapódtam, megláttam egy kocsi kerekét, az egyiket, amelyik épp a legközelebb volt hozzám, aztán továbbhordva pillantásom, egy kocsi sárral borított alvázára ismertem. Kb. egy másodperccel később jöttem rá arra is, hogy melegség és zsibbadó, szúrós-csípős fájdalom fogja körbe a fejem, főleg a homlokom táját, ahonnan kisugárzott az érzés, és egy újabb pillanat elég volt, hogy némi ablaktörlő-mód után, egy adag "vörös köd" is rám szálljon, mármint, abban az értelemben, hogy a homlokomról lefolyó vérem a szemembe folyt, miután a sár egy tetemes részét letöröltem, így némi vörösség hatolt be a látóterembe. Ez biztosított afelől, hogy most már biztosan vérzek is, mert azt eddig nem vettem észre, hogy a kezem is tiszta vér lett, mikor a fejemhez kaptam.
- Fasza... - köptem, miközben fél kezem a kocsiba mart, hogy megkapaszkodjak, bár most némileg jobb volt a helyzetem, nem húzott a mélybe egy kolonc, s a sártenger sodrásának iránya a kocsinak neki nyomkodott, nem el a kocsitól, de még így is szerettem volna a felszínen maradni, ha megoldható. Másik kezem a kötélért tapogatózott, ami összefogott minket a fiúval... őt kerestem, egészen pontosan. És kisvártatva szerencsére észre is vettem, majdnem egyszerre, kézzel és szemmel is. Ott volt nem messze, félig a kocsi, félig a kötél által fennakadva, arccal lefelé. Kapkodva nyúltam érte, és a grabancánál fogva rántottam magamhoz, hogy minél gyorsabban átfordíthassam a hátára, és a sarat letörölve az ő arcáról is, megbizonyosodjak róla, még élt. Nem volt magánál, de élt.
Jó, már csak Lee kéne... - gondoltam magamban, bár lüktető fejjel nem volt olyan könnyű a gondolkodás, de csak körbenéztem hunyorogva, fél kezemmel kapaszkodva, a másikkal a fiút arccal a felszínen tartva. Ekkor vettem észre a férfit. Nem, nem Lee volt, de láthatóan megsérült, beszorult, és hát, épp ugyanannál a kocsinál élveztük az iszappakolást.
- Hé, magának van tűzoltója? Mi elhagytuk a miénket - néztem körbe újra, szemeim meresztgetve, Lee után kutatva, akit, bármily hülyén is hangzik, tényleg elhagytuk valahol menet közben, és bár őszintén reméltem, hogy nem veszett oda, most már azért baromira jöhetne az az erősítés...
- Bírja még? Egyedül van? - kérdeztem a férfitól, akiből ugyan nem sokat láttam  innen nézve, de azt bizton észleltem, hogy beszorulhatott, illetve, perpill, helyzetemből adódóan mást nem láttam itt, csak őt, és magunkat, de jobb volt megismerni a helyzetünket, mint csak tétlenül bámészkodni.






OFF/infók/sérülések:
Én:
- Láb: Erről egyelőre nincs konkrét adatom, de a lábamon biztos akad pár lila folt, zúzódás, mivel csak be volt azért szorulva, de egyelőre nem láttam és nincs fájdalom, szóval bizakodó vagyok.
- Test: A velem úszó hordalék biztos okozott pár karcolást, kisebb vágásokat, esetleg horzsolásokat, de semmi komoly.
- Fej: Egyfelől bevágtam a fejem, ami fáj, másfelől a homlokom közepén felhasadt a bőr úgy kb. 4-5 centi hosszan, a seb vérzik is még, de túlélem.
(Elvileg más nincs. xD)

A névtelen kölyök:
- Újraélesztés történt, gyenge reagálásra képes volt, jelenleg nincs eszméletén, pulzusa gyönge, de él. Nincs egyéb adat.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Kilátó (Rainier Hegy)
 



 

Vissza az elejére Go down
Kilátó (Rainier Hegy)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Külterület
 :: 
Rainier Hegy
-
Ugrás: