A Hotel Étterme

Elfogyott a sárga, pedig még nem fejeztem be a terítő árnyalását. Leteszem az állványpolcra a palettát, lehajolok a szék lába melletti táskámhoz és előszedem a tubust. A napszínű krémes állagú festék, melynek még a kellemetlen olajos illatát is szeretem nem sokkal később már bevetésre készen virít a többi paca között.
Kedvelem ezt a helyet. Sammiet és Esmet is gyakran hoztam el ide, amíg még minden rendben volt az életünkben, s amíg ők ettek és beszélgettek, addig én ugyanebbe a sarokba vonulva skicceltem fel őket. Sosem festettem itt korábban, csak krokikat készítettem, nagyon ritkán valami minőségi rajzot. Hiszen ritka, hogy egy étteremben portré-moccanatlanok valakik.
Most rendelésre vagyok itt, szerződéssel. Fogalmam sincs miképpen találtak meg, de ha már így alakult, akkor rendben, itt vagyok, legyen. Nem kértem fizetést, csak munkát Esmenek, a kellemeset a hasznossal összekötve így váltva valóra egy álmát a lányomnak, aki nem a lányom, aki tudja ezt, de akit legalább annyira nem érdekel, mint engem. Apjaként tekint rám, s én is gyermekemként szeretem. Hiszen én nevelem már tíz éve, egyedül.
A fókuszomban levő asztalhoz, melyről a promóciós képet kell elkészítenem olajfestmény formájában legnagyobb megdöbbenésemre leül valaki. S mivel a szakmámból adódik, hogy jó megfigyelő legyek, a barna tincsek bár kurtábbnak tűnnek, mint amire emlékeztem, mégis ismerősek a vonásai.
Nem lamentálok azon, miért nem zavarják el. A festményt félbehagyva kerül elő vázlatfüzetem, s egy darab rajzszén, hogy aztán a fegyelmezési-apasági hibám bevallott, nem tegnap volt ismeretsége gyors skicc formátumban a rajzomra kerüljön. Talán szólnom kellene Esmenek, hátha örülne neki. Mégsem moccanok ki a védőbástyaként szolgáló vászon mögül. A skiccet feltűzöm a hátára, hadd lássa Jennifer, ha errefelé fordul. Ez amolyan üdv. Festőmódra, azt hiszem.

A művészetnek mágneses hatalma van. Megtapasztaltam már ennyi festéssel és rajzolással leélt év alatt, hogy az emberekre mindig egyféleképpen hat a munkám: vonzza őket. Hogy pozitív, vagy negatív előjellel, azt nem lehet általános érvényben kijelenteni, de mindig lépre lehet csalni vele az illetőket. Az utóbbi években ezt direkt is művelem, régebben csak rácsodálkoztam a véletlenség által elém hozott történésekre.
Még befejezem az ecsetvonást, ahol tartok, utána emelkedem el a vászontól, s fordítom kékségeimet a fiatal hölgy felé.
- Természetesen szabad.
Kapja meg az engedélyt, hadd foglaljon helyet. Kínálnám is vele, ha nem lenne éppen festékes a kezem, nem tartanám az ölemben nemcsak a palettát, hanem a törlőrongyot is egy A/3-as fa rajztáblán (hiszen az olajfestéket nehéz kimosni, így bár a festős nadrágomat viselem, mégis jobb az elővigyázatosság ekképp, s az itteni bútorzatot sem koszolhatom - nem is tenném - össze semmivel).
- Arról vajon meg szokás kérdezni bárkit, hogy adhatunk-e ajándékot neki?
Kérdezek vissza, válaszolva ekképp kérdéssel a kérdésére. Kedves, barátságos mosoly honol borostás képemen.
- Ha nem jött volna ide érte, akkor még mielőtt távozik, odavitetem önhöz Jennifer.
Tudatosan árulom el neki ilyen módon azt, hogy tudom a nevét. Egyelőre nem forszírozom azt, hogy vajon emlékszik-e azokra a beszélgetésekre, amiket folytattunk, vagy sem. Egyszerűen érdekelnek az emberi reakciók. Jelen helyzetben az övé.
- Egyébként kedvére való?

Nem lepnek meg a kérdései. Hogy úgy ne mondjam, teljesen logikusak, hogyha a fiatalság szemével nézzük, valamint azzal, hogy nő, s hajlamos vagyok a nőket alapvetően gyanakvónak tekinteni. Persze miért is ne lennének? Náluk - sokszor ezt tapasztaltam - már az is az intim szférába mászásnak a manifesztélódása, ha rajzot készítek valamelyikről. Nálam pedig az akt sem lenne az, de ugye én művész vagyok, ebből a szempontból egész másképpen értékelem az emberi testet, a meztelenséget és a határokat.
- Túlzás lenne kijelenteni, hogy ismer, ám megmondom a nevemet, s akkor ön is rájöhet, hogy mi a válasz a kérdésére. Stanislav Borodin vagyok.
Tudom, hogy Esme nevét tudja - vagyis így sejtem, aztán persze lehet, hogy tévedek és ezzel nem került hozzá(m) közelebb - így először élek ezzel a felütéssel, s nem rágok a szájába semmit. Jobb kedvelek így beszélgetni, talányosan. Egyeseket idegesít, másoknak szimpatikus. Nem zavar, ha ítélkeznek ez alapján felettem.
- Miért volna ijesztő?
Vonom fel szemöldököm, miközben az érdeklődés ráncai ülik meg vonásaimat. Szeretném tudni mi riasztja abban, hogy felskicceltem róla egy portrét.
A megjegyzésére elmosolyodom. Visszaveszem a képet, s a sarkába biggyesztem a kézjegyem, egy S és egy B egymásba olvasztva. Mikor olvashatóbb, mikor nem annyira az.. attól függ mennyire nagyolom el, de hát ez mindenkinek az aláírásánál alap, én úgy gondolom.
- Mostanában igen, megrendelésre készítek festményt az étterem belteréről, azért töltöm itt az időm. Hát ön? Mi szél hozta erre?

Amióta elkövettem az életem legnagyobb baklövését, azóta én is sokkal óvatosabb és talán gyanakvóbb lettem, hiszen azon se lepődnék meg, ha nem a férjem jönne utánam, mert megtalált, hanem sokkal inkább valami felbérelt ember, akinek az lenne a dolga, hogy visszarángasson Angliába. Köszönöm, de abból nem kérek, ahogyan azt is tudom, hogy néha a legártalmatlanabbnak tűnő emberek mögött lappang a legnagyobb bestia, vagy éppen ördög, s emiatt még inkább nem árt óvatosnak lenni.
Kíváncsian fürkészem őt, majd amikor meghallom a nevét, akkor hirtelen nem tudom, hogy nevessek-e már, vagy „sírjak” az élet idióta játékának köszönhetően.  
- Tényleg Ön az? Ez tuti, hogy valami fura vicc lehet, mint az, ahogyan mi megismertük egymást. Bár legalább megnyugodhat, hogy Esme tényleg nem egy sorozatgyilkossal beszélgetett, igaz? – kérdeztem meg tőle kissé hitetlenkedve, de ugyanakkor szemrebbenés nélkül is. Hirtelen magam sem tudtam, hogy mit is mondhatnék erre, amikor kiderült, hogy kicsoda ő.
- És én is tudhatom végre, hogy ki volt a titokzatos beszélgetőpartner. – húzódtak végül ajkaim mosolyra, hiszen tényleg jó érzés volt megtudni, hogy ki is állt a mögött, aki néha Esme helyett írt. S meg kell hagyni, hogy igazán jóképű volt az illető, még akkor is, ha nem illik ilyenre gondolni ilyenkor.
- Mert nem szoktak csak úgy lerajzolni az emberek idegen embereket, de akkor annyira idegen én nem is vagyok az Ön számára, igaz? – hiszen a neve eléggé beszédes volt és vélhetően ő is rájött arra a korábbi szavaim alapján, hogy leesett nekem is az, hogy kicsoda ő.
- És nekem pont sikerült oda helyet foglalnom, ahova nem kellett volna? – nevetem el a dolgot, hiszen ez annyira rám vall, hogy csak na. Mindig képes vagyok pont oda menni, ahova nem kellene, vagy éppen leülni. – Kikapcsolódás, nosztalgia, maga a sors? Ki tudja, hogy melyik, hiszen az élet mindig is kifürkészhetetlen volt. – jegyzem meg egy kisebb vállrándítás keretében, de továbbra is mosolyogva.
- Milyen képeket szokott még festeni? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen mindig is érdekelt a művészet. S ha már a sors úgy hozta, hogy egymásba botlottunk, akkor nem most fogok sietősen távozni.

Eredeti elképzelésem szerint ezt a hétvégét szerettem volna a gyerekeimmel tölteni, de legnagyobb sajnálatomra mindketten lemondták az apás találkozót. Kezd egyre sűrűbben előfordulni, hogy valamilyen okból kifolyólag leráznak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem visel meg. Még ha nem is mutatom ki eléggé, de szeretem őket. Beismerem, hogy nem vagyok egy apatípusú férfi, mindig lefoglal a munka vagy a magánéletem, de ők vannak a legfontosabb helyen a szívemben. Tudom, többször kellene mondanom, hogy szeretem őket, tettekkel bizonyítani, de nem tudom hogyan csináljam. Nem állhatok csak úgy a tizennyolc éves fiam elé, megsimogatni a buksiját és elmondani neki, hogy fontos nekem. Vagy igen? Ilyen egyszerű lenne?talán ennyi segítene, hogy normális legyen a kapcsolatom a gyerekeimmel? Minden fontos eseményről lemaradok az életükben, csak a jó ég tudja, hogy az anyjuk mivel tömi a fejüket, hogy mit jelenthetek egyáltalán én nekik. Képesek apaként tekinteni rám, vagy sokkal inkább vagyok egy bankszámla a számukra. Nem tudom, magamtól nem tudom megválaszolni mindezeket a kérdéseket, arra pedig nincs elég erőm, hogy őket szembesítsem az apjuk félelmeivel. Igen, ha róluk van szó, akkor elgyengülök és döntésképtelenné válok. Pedig rám egyáltalán nem jellemző a tehetetlenség. Mindig tudom, hogy mit vagy kit akarok és mindent elérek. Kitartó vagyok, akaratos, a bukásból mindig felszívom magam és kétszeres erővel vágok neki a következő célnak. De amikor a lurkóimról van szó, aki minden zavaros és kiismerhetetlen.
Saját gondolataimba merülve ülök a kanapémon, kezemben egy pohár whiskeyvel. Az egész hétvégémet úgy alakítottam, hogy semmi se zavarja meg a közös programokat a gyerekeimmel. Amilyen szerencsétlen vagyok pedig most itt ülök egyedül, mindenféle program és terv nélkül az előttem álló napokra és egyedül italozgatok. Jaelyn azt mondta, hogy dolgozni szeretne, így sajnos vele sem tudom megosztani a hirtelen felszabadult óráimat. Pedig mostanában, a kinevezésem óta elég ritkán találkozunk, mindkettőnket lefoglal a munka. A magam, sajátos módján szeretem őt. A vele töltött perceket, a humorát, a nevetését. Jól érzem magam a társaságában, ha hosszú ideig nem találkozunk, akkor hiányzik. Ez pedig elég kivételes eset, hiszen nap mint nap fordulnak meg nők az életemben, de egyikük sem tartja fenn a figyelmem. Megunom őket, sokuknak már a nevére sem emlékszem. Jae viszont más. A titokzatosság ami körülöleli nem hagyja lankadni a figyelmem és kíváncsiságom. Már négy éve az ujjai köré csavart és azóta nem tudok meglenni nélküle hosszabb ideig. Mindig tudja mire vágyom, ha kérek tőle valamit akkor teljesíti, de a legváratlanabb pillanatokban is képes nemet mondani nekem. Az pedig, hogy fiatal, energikus és gyönyörű csak még jobban mélyíti a lelkesedésem. Egy olyan nő, mint az én Szépségem, mindenkit megkaphatna magának, mindenki a lábai előtt heverne, ő mégis töretlenül kitart mellettem már évek óta. Pedig nem lehet könnyű követni a szeszélyeimet.
Hetekkel ezelőtt kaptam egy meghívót Jae főnékének „világra szóló” partijára, de úgy döntöttem, hogy nem veszek részt rajta. Megbeszéltem J.-vel és azt mondta dolgozik ma este, én pedig a gyerekeimnek akartam szentelni magam. De ha már így alakult, akkor miért is ne mehetnék el, hogy jól érezzem magam, hogy elfelejtsem a pillanatnyi csalódást amit a saját véreim okoztak nekem. Pötyögök egy gyors SMS-t Gareth sofőrömnek arra kérve őt, hogy egy óra múlva a limuzin álljon készen a ház előtt. Szórakozni megyek.
Hosszú percekig tűnődök a szekrényem előtt állva, hogy mit vegyek magamra, valami olyasmi kell, ami elegáns, de nem túl hivatalos, kényelmes és jól érzem magam benne. Nyilván, nincs olyan nehéz dolgom a megfelelő ruházat kiválasztásában mint a nőknek, de azért számomra is fontos, hogy jól nézzek ki abban amit viselek. Még ha az csak egy ing meg zakó. Ha most velem lenne szépséges kísérőm akkor az ő ruhájának megfelelően választanám ki az ingem vagy a nyakkendőm színét. Így viszont marad a megszokott sötétbarna-fehér kombináció és csokornyakkendő.
Pontosan a megbeszéltek alapján kedvenc angol sofőröm már a bejárat előtt vár. Bepattanok a hátsóülésre, töltök még egy kis italt és elindulunk a hotel irányába.
Kíváncsi vagyok, hogy lesz ebből a buliból, bár bevallom őszintén nagy reményeket nem fűzök hozza. Nem tudom, de egy kissé életképtelennek tűnik Jae főnöke. Olyan férfinak, akinek nem igazán vannak saját döntései, mindig van valaki aki irányítja őt hátulról. Meglátjuk, reményeim szerint lesz legalább egy közepes parti.
Hangos fékcsikorgással érkezünk meg a hotel bejárata elé. A híresztelések szerint a fél szállodát kivette a nemzetközi kapcsolatai számára, illetve a ma estére teljesen lefoglalta az éttermet. Magabiztosan és mosolyogva lépek be az előtérbe, ahol az ajtóban álló vicces bajszú férfi illedelmesen kéri a meghívómat, amit át is nyújtok neki szabad utat kapva ezzel a terembe. Kíváncsi lennék hova tüntették el az asztalokat, hogy ilyen tágas termet nyerjenek maguknak. Kellemes zene szól, a díszítés szolid, visszafogott mégis elegáns. A jelenlévők kellemesen társalognak vagy éppen táncolnak. Tekintetemmel az est házigazdáját keresem, kezet szeretnék fogni vele, de ahogy látom most elfoglalt, egy több fős társaság közepén áll és élénken magyaráz. Jobbnak látom nem zavarni. A mellettem elhaladó pincér tálcájáról leveszek egy pezsgőt és szemügyre veszem a kínálatot. Egy hosszú orgona lila színű ruhát viselő hölgyön akad meg a tekintetem. Egyedül áll a csokiszökőkút mellett és a nevetgélő párokat nézi a táncparketten. Közelebb lépkedek hozzá, megállok mellette és mosolyogva szólítom meg.
- Meghívhatom egy italra? kölcsönösen végigmérjük egymást.
- Christopher Carter vagyok.
- Üdvözlöm. Margaret Turner. nyújtja felém törékeny kacsóját, amire apró csókot nyomok. Úgy látszik van esélyem, hogy jól alakuljon ez a parti.

A sötétkék selyemruha lágyan öleli testem vonalait, rejtélyes erővel simogatva, becézve. Lábaim fekete magassarkúba simulva pihennek egymáson átvetve. A sofőr nem kérdez, pillantása nem fut rajtam végig. Nem szabad neki, szabály. Ingerlő pillantással mégis arcélét szuggerálom. Felülírja-e az ösztönét az etikai kódex, mely szerint nem nézhet rám nőként, csakis tisztelettel? Lesz ez még így sem. Telefonom kijelzőjére pillantok, túl lelkes névtelen informátorom képekkel bombázta szét a ma esti terveimet. Nem vagyok naiv. Az a gömb szétpattant, amikor alábecsültem Christophert először, amikor azt hittem egyedül elég lehetek az éhségeinek. Mardosó dühvel vettem tudomásul, hogy nem így van. Egy összetört női lélek minden fájdalmával fojtottam bele magam zokogó csuklásokkal az italba. Másik nő. Másik nő sikoltotta a nevét a hálószoba szexszel megtöltött légterébe. Másik nő bőre simult hozzá, ölelte melegébe. Ostoba voltam. Fájt, rettenetesen mardosóan fájt. Könnyeimben, bánatomban fuldokolva vívódtam, hogy elküldjem-e a fenébe, örökre. Nem tettem meg. Ez majdnem négy évvel ezelőtt történt. Azóta megannyiszor megismétlődött. Mindig újabb és újabb nők kerültek fel vadászom listájára, de csupán órákra kaparinthatták meg. A csengő telefonok, váratlan üzenetek adták ezt tudtomra. Kielégült, csillapodott és újra engem keres.
Az autó sötét üvegén keresztül szemlélem a város forgatagát. Emberek suhannak el mellettünk arctalan masszaként a tömegben. És én? Szabályt, ki nem mondott szabályt készülök szegni, csak azért, hogy ellene fordíthassam a tőrt, melyet bennem forgat tudatlanul. Kapcsolatunk lényege a megbeszélésben rejlik. Engem nem szégyell, engem felvállal. Én nem csak a numerája vagyok. Megkapja tőlem amit szükségletei megkövetelnek, ma mégis fortyogó önérzettel hoztam meg a döntést. Ma éjjel bepillanthat az én szükségleteimbe, az én játékomba is. Ma éjjel én akarok győzni, felhergelni és csábítani. Ebben pedig nem fog megakadályozni. A képlet pedig mélységesen egyszerű és ettől tökéletes. Az én főnököm adja a partit, melyre gyakornoki minőségemben magam is meg lettem hívva, de Neki azt mondtam, nem jövök. Tudom, programja van a gyermekeivel, egyszerre kettővel. Egy apát pedig sosem vonnék el ilyen irányú időtöltésétől. Elsősorban az édesapjuk, másodlagos tehát, hogy én milyen szerepet töltök be az életében. Mégis suhanok a parti felé, balomon Marcussal, kit az egyetemről ismerek és kivel jelenleg is együtt dolgozunk. Ő a világ legnagyobb kiscserkésze, magában hordozva minden kisfiús bájt, melyek idővel a férfias sármnak lesznek részei. Ebben majdnem biztos vagyok, hisz látom már most milyen hatást képes kiváltani a gyengébbik nemből. De nem való desszertnek, pedig csupán az lehetne, mert a főfogásomra évekkel ezelőtt ráleltem. Úgy olvadtam bele Christopher életébe, hogy félő volt eltűnik a lényem is. Mégis mára önmagamra találtam.
Megérkezünk és nyílik az autó ajtaja. Kisegít, kezét nyújtva támaszul. A ruha legördül a bokámig, felsliccelt eleje megnyújtja az egyébként is hosszú lábaimat. Hatás és ellenhatás, minden nő fegyvere. Belé karolok, mosolygok rá. Mosolyom ugyan baráti, de ő többet olvas ki belőle. Tegye, szükségem van rá az apró diadalhoz. A terembe lépve megállunk, felmérni a társaságot. Imádom a ruha lágy ölelését, a levegő hűsét hátam csupasz bőrén. Végigsiklik a tekintetem az arcok tömegén. Munkatársak, üzletfelek, idegenek. És Ő. A terem végében, arcán a flörtölő édes mosollyal, melynek megannyiszor voltam és vagyok is a céltáblája és amelynek csak nagy erővel tudok ellenállni, már ha akarok ellenállni. Olyan ígéreteket sejtet, melyek eksztázisba taszítanak agyat és testet, csak igent kell mondani mindre. És minden nő igent akar mondani, mert erre mindenkinek szüksége van.
Odasorolunk a főnökhöz, tiszteletünket tesszük, ahogyan illik. Kissé megrovó tekintettel néz kettősünkre, valószínűleg nem érti, miért nem Christopherrel jöttem. Élek a gyanúval, hogy készségessége irányomban Mr. Carter személyének is köszönhető. Ez pedig csupán nekem hátrány. Elég ha az én szememben érdekes Chris bennem, máséban ne ez legyen mérvadó. A világ azonban nem így működik. Mindig számít kivel vagy, ki áll a hátad mögött láthatatlan szellemkarokkal támogatva életed útvesztőjében.
A kötelező kör és az édes pezsgő után táncra kér, melyre nemet illenék mondani, mégis elfogadom. Marcus biztosan vezet, valaha talán a gimi szépfiúja volt, akiért bomlottak a lányok. Ezt megőrizte most is. Magabiztossága pedig áramlik belém, átadom magam a táncnak. Tekintetem azonban kutatóvá válik. Marcus keze az ajánlottnál lejjebb csusszan derekamon, nem rovom érte, a selyem trükkös anyag.
Tudom mikor vesz észre. Energiái örvénylenek kettősünk felé. Mélyről jövő izgatottsággal felelek, de nem szakítom félbe a táncot. Végül megállunk, ne alakuljon ki kellemetlen helyzet. Beiszom vonásainak látványát, magasságának, alkatának csodáját. Dühös és élvezem dühét. Nem csinált semmi végzetest, csupán flörtölt. Én is flörtölök, bár szavaim üresen koppannak, valódi akarat nincs mögöttük. Egyetlen emberrel szeretek flörtölni és az épp minden energiájával felénk tart. Tekintetem az övébe fúrom, ártatlan mosollyal jelzem, hogy jöjjön csak, nem zavar meg semmit.
- Christopher! - mosolygok fel rá, gyengülve lényének szépségétől - Micsoda kellemes meglepetés! Marcus.. - teszem immár nem táncpartnerem karjára a kezem - had mutassam Mr. Christopher Cartert. - ismét a nagyszerű, fenséges férfira nézek, imádom ha dühös, fájóan tökéletessé válnak a vonásai - Christopher, ő itt Mr. Marcus Krendle, jó barátom az egyetemről, aki volt olyan kedves, és ma este elkísért. - ragyogtatok rá egy mosolyt, mely kivételesen nem azt hordozza, hogy megkívánom békíteni. Ellenkezőleg. - Lennél olyan jó, hogy hozol nekem egy pohár pezsgőt, Marcus? - kérdezem végül, mire el is megy így kettesben maradhatok a megkísértőmmel - Ne ráncold a homlokod Chris. - mondom komolyan, én is érzem dühének előszelét.

Ahogy telik az idő az emberek egyre élénkebben cseverésznek, szemmel láthatóan mindenki jól érzi magát. A terem megtelik élettel, nevetéssel és örömmel. Beismerem, nem számítottam ilyen sikerű partira, nagyon úgy tűnik, hogy van valami amit rendesen meg tud szervezni az est gazdája. A zene hol lágy ritmust diktál, hol erősebb, energikusabb dallamokban szólal meg. Valószínűleg úgy van kiválogatva a repertoár, hogy mindenki számára élvezhető legyen. A hölgy, akinek társaságába szegődtem közel sem olyan érdekes mint ahogy én azt első ránézésre tippeltem. Rossz viccei vannak, unalmas szófordulatokat használ és egyenlőre semmi más felé nem érez elegendő érdeklődést csak a munka iránt. Ez pedig most egyáltalán nincs kedvemre, szórakozni jöttem, dolgozom tudok máskor is. De nem mozdulok mellette, próbálom szóval tartani, még mindig remélem, hogy ha másra nem, de egy kis élvezetnyújtásra ő is megfelelő lesz. Bár alapból próbálom kerülni a karót nyelt embereket, pláne nőket, szóval nincs kizárva, hogy kiürítem a pezsgős poharam és faképnél hagyom. Van itt választék bőven. Éppen az egyik munkahelyi balesetéről mesél lelkesen, amikor tekintetem megakad a táncparkett leggyönyörűbb nőén. Beletelik néhány percbe amíg ráeszmélek arra, hogy neki nem itt kellene lennie. Azt mondta nem jön el, hogy dolgozik, és most azt kell látnom, hogy egy másik férfi karjaiba simul. Ez feldühít. Úgy érzem több ok miatt is lehetek mérges rá. Hazudott, hazudott és egy másik férfit engedett a kegyeibe. Olyan kecsesen mozog, a sötétkék selyemruha pedig tökéletesen rásimul csodálatos alakjára, kiemelve minden vonzó tulajdonságát. Nem mozdulok még, szikrákat szóró tekintettel figyelem kettősüket. Tudom, hogy látja, hogy érzi a jelenlétem. Lehajtom a pohár tartalmát és a mellettem elhaladó pincér üres tálcájára pakolom. Amikor a közelemben van az összes nő szépsége eltörpül mellette, felülmúlja mindannyiukat. Talán Margaret-nek is feltűnt, hogy gondolataim már rég más körül forognak, mert végre befogta a száját és nem idegesít a szövegelésével. Megvárom amíg leáll a zene és csak azután lépek közelebb hozzá. Bármit is élek most át, úriember maradok és nem köszöntöm a Szépségem mellett álló bájgúnárt egy pofonnal. Pedig megtenném. Miközben erőt és higgadtságot sugározva magamból lépek oda a párocskához akaratom ellenére is megfigyelem a férfit. Fiatal, jólfésült, kellemes társaságnak tűnik, tipikus szépfiúnak, a lányok kedvencének. Tökéletesen az ellentétem. Azt hittem Jae nem kedveli az efféle jófiús kinézetű csodagyerekeket.
- Jaelyn! fogadom üdvözlését ahogy végre a közelükbe kerülök. Mosolygok, de egyáltalán nem vagyok vidám. Talán tekintetem mindent elárul neki, hisz ismer már.
- Christopher. De önnek csak Mr. Carter. ennyi. Csupán ennyit vagyok képes vetélytársam odanyögni, ránézni is képtelen vagyok. Hosszú másodpercekig állok szótlanul, kedvesem arcát fürkészve. Amikor végre kettesben maradunk nem kell színlelnem tovább a nem tetszésem, megengedhetem, hogy arcvonásaim tükrözzék a bennem tomboló vihart.
- Ne ráncoljam a homlokom? Jaelyn! Ennyit vagy képes kinyögni nekem? nem kiabálok, nem tartozik avatatlan fülekre a beszélgetésünk.
- Mit keresel itt? Hazudtál! Azt mondtad dolgozol. Mind ezt azért, hogy ezzel a bájgúnárral jelenhess meg? egyik kezemmel átölelem derekát, magamhoz húzva őt, kezemet végigtáncoltatva derekán és fenekén. - Csak mondanod kellett volna, hogy más kísérőre vágysz és soha többé nem engednélek egyedül az utcára. Ő az enyém, csakis egyedül én gyönyörködhetek bennem, én lelhetem örömömet mellette a szürke hétköznapokon. Még közelebb vonom magamhoz, minden távolság megszűnik már testünk között. Belélegzem parfümjének illatát, kezemet még mindig formás fenekén pihentetem.
- Rázd le magadról! ezt akár parancsnak is veheti, nem fogom nézni ahogy egy tejfölösszájú kölyök körbeudvarolja őt. Eltolom magamtól, ismét visszanyerve az illedelmes távolságot és ellentmondást nem tűrő pillantásaimmal ostromlom. Most már nem szabadul meg tőlem, h ő nem fogja elküldeni Marcus barátját, akkor kénytelen leszek én elbeszélgetni vele.

Lélegzetem nehézkessé válik, izmaim táncolnak a bőröm alatt az izgatottságtól. Szám kiszárad, lopva nedvesítem. Semmi bajom, csak ilyen hatással van rám, ez az általános "megjelent Cristopher" állapotom, mely már az első percben jelentkezett amikor jobban megnéztem magamnak a hajóján. Akkor egy bajbajutott lány hálájával csüngtem az ismeretlen férfin. Most pedig? Most is ugyanúgy vonz magához. Akaratlanul, lopva, mélyen magamban összevetem kettejüket Marcussal. Nem mintha szükséges lenne, de mégis megteszem. Ha szemnek láthatatlan módon írnám le, Chris perzselő, nyers és élettel teli. Marcus a lágy, tavaszi szellőt juttatja eszembe, mely magában hordozza már a bimbódzó természet csodáját, de nem szökkent még szárba. Az ágyban biztosan még önző, pláne ha többet iszik mint ami javasolt. Tudja imádni a nőt, mégis magával van elfoglalva. Finom és szerethető, de rengeteg munkával jár. Talán túl sokkal is az én ízlésemnek. És ez csupán a testi vonzata.
Mellette magasodik Ő. Soha tökéletesebbet egy nőnek. Bár kegyeit túl sokakkal is megosztja, mégis tudtán kívül kárpótol mindahány alkalommal amikor együtt vagyunk. A gondolat is pírt fest az arcomra, vérem pezsdíti. Azt hiszem a csodálatos Mr. Carter nincs igazán tisztában azzal, milyen hatással van rám. Soha nem kényeztetem el, bár az ágyban őszinte vagyok. Vehemens és forró szenvedélyének nem tudtam nem megnyílni. Ám tegyük hozzá, hogy sármos vonásai olyankor a legszebbek, amikor valami feldühíti. Most éppen ennek a dühnek érezhetem magam középpontjában, bár nem tudom a jelenlétem, vagy Marcusé zavarja-e jobban. Illata bódít mégis életre kelt. Öltönye makulátlan, tökéletes ahogyan kell, sehol egy hiba. A szigorú kerületi ügyész. Édes mosollyal üdvözlöm, bár tekintetéből harag nyilaz az enyémbe. Nem tettem semmi rosszat, csupán kimondatlan szabályt szegtem. Mással jelentem meg, nem vele. Mással táncoltam, nem vele. Persze, ha együtt érkeztünk volna nem számítana, mert partnereként látna a teremnyi ember, derekam ívén jelzésképpen a kezét, hogy hozzá tartozom, ennek fényében jöjjön hát közelebb bárki. Szigorú és barátságtalan vonásainak mélyülésétől küldöm el Marcust az italomért. Christopher haragja korbácsként éget. Mégis kívülről tökéletes úriembernek tűnik, mások nem hallanak minket, ahogy soha máskor sem. Keresztnevem teljes kimondása azonban bajt jelez, tényleg bajt. Mire a sértettség kedvesem?
- Ne bizony, mert legalább tucatnyi szempár tapad most rád, ahogy fölém magasodsz. - simítok le egy nem létező gyűrődést a gallérján.
Féltékeny lenne? Ostromol dühével, belül mégis örülök, noha arcomon nem látszik. Ha a boldogság bármily jelét adnám, azt hihetné nem becsülöm az érzéseit. A férfiak lelkével meglehetősen óvatosan kell bánni, különösen ha az illető férfi fontos nekünk. Esetemben nagyon fontos.
- Css. - csitítom finoman, lágyan kérlelve - Elegem lett a munkából, szenvedtem egyedül otthon. Azt hittem a gyerekeiddel töltöd a napot. - magához húz, testem az övéhez simul, megfürdöm illatában, eltelek jelenlétével. Cirógatása, bőrének érintése az enyémen áramként kelti életre tagjaimat; kezem tarkójára csúszik, selymes, forró bőrét cirógatva.
Birtokló szavai elevenembe találnak, hisz nem sokszor bukik a felszínre énjének ez az oldala. Elkövettem azt a hibát, hogy hagytam vegye csak jelenlétem mindig magától értetődőnek. A mai estét jelzésképpen léptem meg, hogy mások is látnak, nem csak ő. De ilyen hevességre nem számítottam. Halkan nyögve olvadok hozzá, elégedetten doromboló bensővel, fenekemen tiltó jelként virító tenyerével, mely nem tolakodó, de nagyon is határozott. És még felmerülhet kérdés, bárkiben? Bennem? Benne?
- Szoktam eljárni másokkal, az egyetemről. Miattuk sosem szólsz. - váltok át flörtölőbe, de nem csábítóba - Mi ütött beléd kedvesem?
Hallom a parancsot, a birtokló férfi parancsát. Gondolja, hogy a nonverbális üzenete után vissza merne jönni Marcus? A kolléga csupán fel akar próbálni ha úgy van, de nem hinném, hogy mindenáron. Hiába van súlya a pillantásának, hiába tol el, közelebb siklok hozzá. Suttognom kell, mert mondandóm neki szól. Csakis neki.
- Nem akar tőlem többet, mint a többi, aki próbálkozik. - lehelek egy csókot a nyakára, egészen lágyan - Tudja Mr. Carter.. - hangzik újra a flörtölő hangom, testem vágyódva simul hozzá féloldalasan - maga félelmetesen szexi amikor dühös. És ma még meg sem csókolt, pedig szomjazom ajkaira.
Hamiskás mosollyal lépek tőle hátra, mire Marcus legnagyobb meglepetésemre visszatér az itallal. Miért nem veszi észre a viharfelhőket? Remélem nem vezettem meg, bár nem ígértem neki semmit, csupán elfogadtam egy meghívást. Átveszem a pezsgőt, hűsen hűti torkomat. Marcust pedig a hozzánk lépő főnököm menti meg, remélhetőleg. Viszont három férfinyi tesztoszteronnal nem birkózhatom egyedüli nőként. Jelentőségteljesen végigmérem Christ, kihívó tekintettel, Marcus felkarját lágyan érintve és kimentem magam, ringó csípővel távozva.
- Egy táncra még vevő vagyok. - dobok csókot a vállam felett, remélem az igazi címzetthez érkezik a felhívás.
Kedvesem korábbi beszélgetőpartnere és a többi irodista kollegina felé lépdelve már képes vagyok normálisan lélegezni, bár nagy a kényszere a megfordulásnak. Vajon csupán a képzeletem szüleménye az, hogy hátamon érzem a tekintetüket, vagy csak ezt szeretném tudni? Felhajtom a pezsgőt, hisz remegő bensővel nehéz a magabiztos fesztelenség álarcát felölteni. Utóbbinak azonban egyáltalán nem vagyok nevezhető, mert hazafelé kellene tartani, vagy már a hálószobában lenni. A kisördög bennem azt akarja, hogy vigyen el innen, minden izgató dühével együtt, éreztesse, mutassa ki, hogy tényleg az övé vagyok. Hogy hozzá tartozom. Bekapcsolódom a többiek beszélgetésébe, bár untatnak, szavaik nagy része pedig átfolyik a fülemen.

Féltékeny lennék? Nem tudom minek lehet nevezni azt a mardosó érzést amit azóta érzek, hogy Kedvesem egy másik férfi oldalán láttam megjelenni. Minek lehet nevezni azt az érzelemhullámot ami most bennem tombol? A csalódottság, kétségbeesés, hitetlenkedés és harag keveréke ez. Én, aki nem retten meg soha semmitől, aki mindig képes irányítani az életét most értetlenül állok Jaelyn előtt. Szépsége most is, mint az elmúlt négy évben lenyűgöz. Olyan természetes elegancia jellemzi ami csak kevés nőnek adatik meg az életében. Bármit csinál, vagy visel mindig süt róla a magabiztosság, a természetes szépség, az elegancia. Pontosan ezért okkal aggódom, hiszen nincs olyan férfi aki nem szeretne egy ilyen nőt társául, akinek nem okozna örömet az a szenvedély ami mindig ott van a tekintetében. Akarom őt, pontosabban nem fogom elengedni őt, nem engedem meg, hogy más férfit tegyen olyan boldoggá mint amilyen én szoktam mellette lenni. Birtokló lennék? Talán igen, de biztos vagyok abban, hogy ezt a kisasszony sem bánja. Kezem még mindig védelmezően a dereka körül pihen, jelezni akarom ezzel minden hímneműnek itt a teremben, hogy Ő foglalt. Haragos pillantásokat küldök felé, szótlanul figyelem őt, hallgatom szavait. Érezni kell a dühöt, amit ő ébresztett bennem, tudnia kell, hogy mit lobbantott fel bennem.
- Szóval szenvedtél? gúnyos mosoly jelenik meg a szám szélén - És nagy szenvedéseid közepette úgy gondoltad, hogy az a legjobb, ha egy ilyen....mitugrásszal jelensz meg? Helyettem? igen, sérti a büszkeségem, hogy ilyen könnyen és minden probléma nélkül képes félredobni engem egy paprikajancsi miatt. Aki mellesleg fiatalabb is nálam, ami egy újabb zavaró tényező ebben a kalamajkában. Érintésétől a vágy váratlanul kezd pislákolni bennem. Mindig ezt csinálja, bőrének puha érintésétől, mocorogni kezd bennem valami ami csak arra vár, hogy kitörjön végre és apró cafatokra tépjen maga körül mindent. Igen, egy állat lakik bennem, amit mások szexuális vágynak hívnak, de az enyém sokkal veszélyesebb, étvágya csillapíthatatlan és ha úgy van Jae egyetlen érintésétől már kitörni vágyó szörnyeteggé változik. Most is ez van, ahogy hozzám simul, ahogy érzem bőrének puhaságát, ahogy szavai, édes hangja eljutnak hallójáratomba máris tombol bennem a vadállat.
- Nem akar tőled többet mint többi? próbálom megemészteni a hallottakat. - Jaelyn. Drágám, nem mondták neked, hogy ne piszkáld az alvó oroszlánt? hajolok közelebb hozzá, annyira, hogy ajkunk már majdnem összeér, amikor hirtelen kibontakozik ölelésemből és figyelmét ismét Marcusnak szenteli. Nem kenyerem a nyilvános megsemmisítés, ahogy a balhé sem, inkább dühömet ismét visszafojtom magamba, de tekintetemmel megállás nélkül ostorozom Kedvesem megrontóját. Nehezemre esik visszafognom magam, legszívesebben belemásznék a képébe, lenyomnám torkán a pezsgős poharat és egy életre elvenném a kedvét Jae társaságától. A közöttünk keletkezett feszültség egyre érzékelhetőbb, a levegő szikrázik körülöttünk. Némaságunkat Jae főnöke töri meg, aki mit sem sejtve sétál bele a láthatatlan aknamezőbe. Jól nevelt és udvarias férfi lévén erőt veszek magamon, barátságosan üdvözlöm őt, gratulálok a partihoz és bólogatva hallgatom ostobaságait. De igazából teljesen máshol járok gondolataimban, teljes figyelmemmel csakis barátnőmre és annyira utált kísérője tudok összpontosítani. Ahogy mást érint meg, más férfit helyez érdeklődésének középpontjára úgy gyűlik bennem a harag és indulat. Figyelem ahogy tovasétálnak, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, ügyet sem vetve rám. Ez bosszant. Mióta néz engem a Kedvesem levegőnek, mióta érdekli őt jobban egy másik férfi mint én? Némán állunk egymás mellett az est gazdájával, látszólag ő sem nagyon érti a kialakult szituációt és a vígan cseverésző társaságot figyeljük. Ennek véget kell vetnem, elegem van a mai napra az idióta játszadozásból. Egy halk elnézést mormolva az orrom alatt közelítem meg a társaságot, pillantásommal még mindig ölni tudnék.
- Jaelyn! Drágám, szabad egy táncra? válaszát meg sem várva fogom meg törékeny kacsóját és vezetem a táncparkett felé. Jobb kezemmel átölelem vékony derekát, közelebb húzva őt magamhoz, balommal pedig támasztékot nyújtok kezének. Fogalmam sincs milyen zene szól, a külvilág ebben a pillanatban nem érdekel. Csak ölelem magamhoz, remélem, hogy ezzel mindenkit sikerül távol tartanom tőle.
- Mi ez az ostoba játék Jaelyn? Honnan szedted össze ezt a....férfi utánzatot? még közelebb vonom magamhoz és tekintetemmel ostromlom őt.
- Hazamegyünk! És nem érdekelnek a kifogások. Ha nem jössz magadtól, akkor majd viszlek én. hangom nem tűr ellentmondást, remélem ő is érzi a hanglejtésemből, hogy nem viccelek.
- A parti nekünk itt véget ér! Nálam alszol nem fogom megkockáztatni, hogy Marcusnak esetleg eszébe jusson hazakísérni őt.

A magabiztos, irányító férfi álarca mögött mégis bújik, rágódik a féltékeny hím. Aki megingott önérzetében talán, vagy még magam sem tudom miben. Nem tettem rosszat, csupán nélküle jelentem meg társaságban, egy másik férfival. Ez persze érthető, értem dühét egyik oldalról, másikról viszont értetlenségem horgad fel. Magában kételkedik, mert az ő étvágya nagyobb annál, mint amit nekem megmutat és ebből kifolyólag már ez rám is igazzá kellene, hogy váljon? Vagy bennem kételkedik, mert bárki megmondhatja neki, bárhogyan utánajárhat, arra fog lelni, hogy nincs más az életemben csak ő? Dühe fojtogatóan forrón csapódik nekem. Nem kellene provokálnom. El kellene küldenem Marcust, hogy ne is lássa őt. Ne zavarja, ne ébressze benne a kétségeket önmagával vagy velem szemben. Keresztnevem újabb ismétlése fájón húzza össze bensőm. Haragszik, igen haragszik, de milyen lenyűgözőek vonásai ilyenkor. Szeretném, annyira vágyom, hogy ezt az elkeseredett dühöt, a lobbanó féltékenységet ne szóban vezesse le rajtam. Érintsen. Vegye el. Töröljön ki minden mást elmémből. Sikoltani akarok testembe lüktető testétől, fognyomomat rajta hagyni, ujjaimmal barázdálni hátizmait. Nem tudom mi ütött belém, hogy miért csinálom. Mit akarok ezzel elérni?
- Chris, azt hittem a gyerekeiddel vagy. Soha nem rángatnálak el mellőlük. Tisztelem a velük töltött idődet, tudod jól. - nézek fel rá ellágyuló tekintettel - Jöttem volna egyedül? Mert legközelebb akkor egyedül jövök. - pillantok markáns arcára felvont szemöldökkel - Egyébként azt még nem fejtetted ki kedvesem, hogy te miért nem emelted fel a telefont.. - kérdezhetném, de mégsem kérdezem, hisz ahogyan én, valószínűleg ő is tiszteletben tartotta azt, hogy nem akarok ma sehova elmenni és az igazat megvallva nem is akartam. Csak hát..
Érvelhetnék persze, hogy Marcus csupán a munkatársam és semmi másom, hisz mellette, hozzá mérve is tökéletesen hidegen hagy, de egyébként sem lőnék házinyúlra. Mégsem érvelek, mégsem biztosítom, hogy ez így van. Megbabonáz a testéből áradó meleg, tarkójára simuló puha hajszálai ujjaim alatt egészen elvarázsolnak. Le kell hunynom szemeimet is egy pillanatra, mielőtt megroggyannak térdeim, mielőtt megadom magam végleg neki. Összerezzenek, mikor újra nevem hallom. Talán nem kellett volna ezt így megmondanom, hogy nagyon is kapok ajánlatokat. Félreérthetőeket és félreérthetetleneket egyaránt. Mégis miért piszkálom? Mi a bajom?
- Izgatja milyen vagyok az ágyban. Ez minden férfi fejében megfordul egy nő kapcsán, vagy nem? - nézek szemeibe jelentőségteljesen, hisz tudom, oly jól tudom, hogy az övében nem csak megfordulni szokott az ilyesmi - Nem piszkálok semmit, csupán tényeket közöltem veled kedvesem. - súgom ajkaira.
Pillanatnyi magányt kihasználva, szusszanok, hagyom ott őket. Marcus hibájára velem tart. Édes, hisz komolyan veszi a kísérő szerepét. A céges dolgok el-elfolynak a gondolataim mellett, melyek egyenesen Christopher körül keringenek. Nem is merek megfordulni, fogalmam sincs mit látnék a tekintetében, vagy mit tudnék üzenni neki, hogy ne vegye ezt az egészet olyan mélységesen komolyan. Roppant unalmas kolléganőm ruháján végigszalad a tekintetem. Vele beszélgetett. Ha nem érkezem meg mi történik? Pedig unalmas. A ruhája, a stílusa. Se nem szellemes, se nem okos. Megmerevednek, egy pillanatra mindenki elhallgat. Újra kimondott nevem nekik nem ijesztő, nem mond semmit, nekem azonban annál többet. Válaszolni sem marad időm, ujjai enyémekre fonódnak. A tartásból érezhető, hogy most nem hagy kihátrálni. Testéhez simulok, csendesen élvezve derekamon nyugvó kezét. Szimpla táncpozícióhoz kissé közel állunk, de az ajánlott távolságunk legalább teremnyi. És még onnan is érzem vonzását, lényének erejét. Jobbom kezébe csúsztatom, bal kezemmel pedig nyakát ölelem. Szeretem a közelségét, erejét.
- Nem játszom Chris. - nézek bele igéző szemeibe, istenem, milyen szigorú a tekintete - Tudod jól, hogy csoporttársam és munkatársam is. Semmi sem történt. - biztosítom, bár remélem tisztában van vele magától is.
Meglepve pislogok. Hazaparancsol? Csak így? Még az udvariassági egy óra sem telt el. Megrázom a fejem. Nem lehet, nem szabad. Pedig minden porcikám igennel felel, menjünk haza, vele menjünk. A terem legpompásabb férfija, aki csak rám figyel, aki engem akar. Lágyan ringva szívom magamba illatát.
- Ne csinálj jelenetet. A kötelező egy órát illene megvárni. Kárba veszik a ma esti megjelenésem, ha most hazacipelsz mint egy gyereket. - érvelek ellen, bár világosan hallatszik, érezteti, hogy nem viccel, talán tényleg túl lőttem a határain Marcussal.
Engesztelve cirógatom nyakát, világom leszűkül kettőnkre, csak őt látom magam előtt. Őszintén meglep, hisz ugyan tisztában vagyok azzal, hogy heves természet, de legalább ennyire megfontolt is. Ha kilépünk innen, mindenkinek nyilvánvaló lesz, hogy miért. A jó hírünkre mindkettőnknek illene vigyáznia. Bár ha Chris nem kapna ekkora figyelmet, a magaméval talán nem törődnék, mert gyanítom azok köszörülnék a nyelvüket először az eseten, akik irigyelnek, hogy az ő karján vonulhatok ki.
- Hogyan? - kérdezem, mint aki nem értette jól - Christopher...- sóhajtom illatába - kérlek, ne csináld ezt. Máskor élvezni szoktad az ilyen partikat. - veszem ismét flörtölőre a figurát, de már csábítani is akarom - Kételkedsz bennem? Félted az erényeimet? Vagy miért akarsz hirtelen hazacipelni? - akasztom övébe tekintetem.
Szeretnék, sőt nála is fogok aludni ha ezt szeretné, vele is maradok szabadidejében. Kihúzom kezem az övéből, így nyaka köré fonva mindkettőt. Hagyom, hogy tekintetemből kiolvashassa, hogy vágyom rá és szeretnék vele lenni. Együtt fogunk hazamenni innen, ez nem kétséges. A tény azonban nem változott. Még meg sem csókolt. Hát ennyire haragszik?
- Igyunk meg valamit. Beszélgessünk, mielőtt kirohansz velem innen. - mondom incselkedő hangon és ha egyszerűen igent mond, a mixerpult felé sétálok vele, ahol fel is csusszanok egy bárszékre, lábaim keresztbe rakom, mosollyal keresve tekintetét. Kérek még egy pezsgőt, mivel mást nem fogok inni. Kinyújtom felé jobbom, arcát simítom, lágyan mintha legdrágább kincsem lenne. Talán az is.
- Miért húztad fel magad ennyire? Nem feküdtem le Marcussal. Nem csókoltam meg őt. Nem tettem semmit. - csusszan ki ajkaim közül az igazság - A végén kirúgja a főnök, nehogy téged haragítson meg. - mosolyodom el, a főnökömtől valóban kitelne ilyesmi - Erről pedig meg fog téged kérdezni. - belekortyolok a közben megkapott pezsgőbe, ha már a másodikat a többieknél hagytam. - Tényleg azt akarod, hogy nálad töltsem a ma éjszakát? - kérdezem végül, hisz ilyenkor általában nem szoktam nála lenni, ő jön el hozzám, ha akad annyi szabadideje.
Talán nem is rám haragszik, hisz annak is oka van, hogy miért jött el ma este. Biztosan valami a gyerekeivel jött közbe, mert világosan emlékszem, hogy szólt róla, hogy nem ér rá, mert velük lesz. Nem engedem el, mindig kényszerem van rá, hogy megérintsem. Ettől valóságos, ettől hiszem el, hogy még ennyi idő után is itt vagyunk. Együtt.
- Mi történt a gyerekeiddel? - kérdezem immár bizalmát kérő tekintettel, minden ilyesmiről szeretek tudni, had segíthessek - Segíthetek valamiben?
Mikor eldöntöm, hogy játszom vele, féltékennyé teszem, hogy akarjon, hogy legyen féktelen, kibújik belőlem az az oldal is, amelyik aggódik érte, szeretné elkényeztetni, hogy minden kényelme, lelki nyugodtsága meglegyen. Néha nem igazodom el magamon. Néha.

Fogalmam sincs mi ütött belém, talán egy kicsit tényleg túlreagálom a dolgokat. Végül is, nem vagyunk összekötve, szabad nő, azt csinál amihez kedve van, ilyen téren sosem fognám vissza őt. De ismerem a férfiakat, tudom, hogy egy jó numeráért bármire képesek, hajtja őket a kíváncsiság és bizonyítási vágy. Tudom, hiszen én is ilyen vagyok. Hiába van mellettem egy ilyen gyönyörű nő, aki az életem minden pontjában tökéletes mégis vágyom a más után, a kalandra, az élvezetek hajszolására. Pedig szeretem őt, sosem mondtam, de az évek alatt nagyon fontos lett számomra és feldühít a tudat, hogy elveszíthetem. Ismerem a női agy működését is, hiszen megannyit csábítottam már az ágyamba. Tudom, hogy mire képes a kitartás, egy elbűvölő mosoly, az udvariasság... észrevétlenül lehet egy nőt behálózni ha kellő időt fordítasz rá. Csak éreztetni kell, hogy ők a legfontosabb, hogy érdekel mi van velük és máris a karjaidba olvadnak. Tudom, Jaelyn más...nem kérdőjelezem meg a hűségét hozzám...de azért összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok elvehetik tőlem. Gondolataimba merülve, karjaimba zárva ringok vele a zene dallamára. Még számomra is új ez a töménytelen harag és lobbanékonyság amit ez a véletlen találkozó váltott ki belőlem, általában higgadt vagyok, nehezen lehet kihozni a sodromból...de most, most majd szétrobbanok...
Belenézek gyönyörű lélektükreibe és néhány másodpercig hagyom magam elgyengülni tekintetétől.
- Tudom kedvesem. De a hétvégi terveim megváltoztak az utolsó pillanatban. kiigazítok egy kósza tincset a szeméből. - Túlreagáltam. Nem szükséges ilyen drasztikus lépéseket hoznod. Nélkülem is van életed... csak nem tetszik, hogy abban mást férfiak is részt akarnak venni. Bővítem ki mondatomat gondolataimban. Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön majd ez a pillanat, amikor rajtam kívül más férfiak társaságára is vágyik majd. Nem róhatom meg érte, egy rossz szavam sem lehet. Az élete nem csak körülöttem forog ez teljesen normális, mégis...mégis el vártam volna, hogy szóljon ha más férfi társaságával jelenik meg valahol. Elvárni? Ugyan már Christopher, az elmúlt években én egyetlen egyszer sem kötöttem orrára a találkáimat. Pedig volt néhány. Bár rajta kívül mindegyik csak futó szeszély, hóbort.
- Izgatja? Persze, hogy izgatja Jaelyn. Hiszen te gyönyörű vagy, kívánatos, okos és szexi. Nincs olyan férfi ebben a teremben, aki nem szeretne megkaparintani téged. Így működik a férfiagy. Nézz csak körül kedvesem, te vagy itt a legtündöklőbb gyémánt. kezeimet még védelmezőn fonom még mindig karcsú dereka köré. Közelebb hajolok hozzá, belélegzem finom illatát. Már rég túlléptük az illő távolságot, de egyáltalán nem zavar. Ismét lesz okuk a pletykálkodásra.
Komolyan gondolom, hogy a parti nekünk véget ér. Beismerem, talán egy kicsit túlreagáltam, de akkor sincs kedvem tovább maradni ezen a partin. Bámulni Marcus nyálas pofáját, figyelni ahogy az én Jae-m körül sündörög, visszafogni magam, mert egy hatalmas pofon alaposan rontana a hírnevemen. Pedig, oh, de szívesen eltörném az orrát. De nem lehet. Christophet Carter nem engedheti meg magának a botrányt, nem vonhatom magamra sem a sajtó sem pedig a rosszakaróim figyelmét. Kedvesem minden érintése után kiráz a hideg, ahogy ujjait végigjártatja nyakam vonalán férfiasságom igencsak mozgolódni kezd a nadrágomban. Egyetlen érintésével is képes lángra lobbantani bennem a tüzet.
- Hidd el nekem, nem fog kárba veszni a megjelenésed. Máshol és másképp is tudod csillogtatni szépséged. pimasz mosoly jelenik meg szám szélén, jobb kezem pedig óvatosan csusszan le fenekére, hogy aztán megmarkolhassam, összegyűrve a selymes anyagot. Rengeteg tervem van, amit most kipróbálnék vele, ötletek hogy hogyan forrósítsuk fel a hálószobámat, de belátom, igaza van. Még csak az hiányzik, hogy pletykálni kezdjenek: „Mr Carter, féltékenységében hazáig rohant egy partiról, csak mert partnere egy másik férfi oldalán jelent meg. ” csúnya főcím lenne, amit sosem felejtenének el. Egyikünknek sem hiányzik egy ilyen jellegű probléma.
- Egy utolsó ital, aztán elmegyünk. bólintok rá kérésére és követem őt a mixerpult felé. Bár legszívesebben már a limuzin felé tartanék vele, hogy végre kettesben legyünk, hogy megcsodálhassam tökéletes testét, csókolhassam és megmártózzam nőiességének oltárában. Szavai hallatán halk nevetés tör fel belőlem.
- Ha kérdezni fogja, akkor nem fogom lebeszélni róla. Legalább Marcus barátod is megtanulja hol a helye, és pláne, hogy hova dugja a farkát. kecsegtető gondolat, talán tényleg nem ártana beszélnem a főnökkel és egyengetni egy kicsit Marcus fiú útjait. Rendelek magamnak én is egy buborékos italt, bár valami erősebb most jobban esne, de félek, hogy valami tömény most olyan dolgokra sarkalna, ami nem tüntetne fel jó fényben. Kérdésére kissé lemondóan legyintek, - Nem jönnek el. A fiam valami halaszthatatlan buliba megy, a lányom pedig a mostoha apjával megy Disneylandbe. Ez van. Háttérbe szorultam. persze, hogy fáj amikor a saját gyerekeim néznek levegőnek, de talán megérdemlem. Rossz apjuk voltam.
- Nem itt akarom ezt megbeszélni, rendben? Holnap majd mindent elmesélek... nincs valami nagy partizós hangulatom, de a gyerekeimtől kapott visszautasítás nem tartozik a legkellemesebb társalgási témák közé.
- Kedvesem, semmi másra nem vágyom jobban, mint, hogy felgyere a lakásomra. És...nem csak ma éjszakára, hanem egész hétvégére... hajolok közelebb hozzá és szavaimat a fülébe suttogom. Ujjaimat végigjáratom vállának ívén, egészen a melléig ahol megpihentetem őket. Remélem tisztában van vele, hogy mennyire kívánom őt, és nem fogja sokáig húzni az időt a pezsgő mellett.
- Olyan mérges voltam....hogy elfelejtettem valamit....valami nagyon fontosat.... suttogom közelebb hajolva ajkaihoz, elveszve tekintetében, majd ajkaimat az övére tapasztom, nyelvemmel bebocsátásért kuncsorogva. Szenvedélyes és hosszú csókban forrunk össze, mely csak még jobban fokozza testi vágyaimat. Szabad kezemmel beletúrok hajába és közelebb vonom magamhoz. Mosolyogva szakítom meg csók csatánkat, kissé elhúzódva tőle. Sikerült teljesen magunkra vonnunk a közelünkben állók figyelmét.
- Bocsáss meg...ez nagyon illetlen volt. kacsintok rá és újfent belekortyolok az italomba.

Végre érzem, hogy tagjaiból elszáll a feszültség, kezd magára találni újra. Nincs oka, értelme, hogy féltékeny legyen, hisz ha ismer, tudja, hogy mást észre sem veszek ha ő jelen van. Nem gondoltam végig az egészet. Valahol azt hittem, hogy nem fog ez kiderülni, hogy lesz egy sablonos, kiöltözős estém, mindenféle izgalom és érzelem nélkül, hogy stabilizáljam a helyem. Imádom őt, de nem szeretnék egy csinos kellékként bevonulni a tudatba. Bár sok helyre vele mentem el először. Vagy mondjunk inkább mindenhovát. Az igazság az, hogy világa nekem merőben új és ismeretlen volt, egyes részei most is azok. Mindig tudtam, egy távolról figyelő nem pontos ismereteivel, hogy számít a családnév, a rangok, titulusok halmaza, de nem mértem fel, pontosan mekkora hatalommal is jár. Azonban, amikor megismertem azon a nyaraláson, csak ő bódított el. Elég volt neve, pillantása és személyisége, hogy elvarázsolódjak teljesen. Ez pedig már négy éve tart. Hosszúnak tűnhet, mégsem unalmasodott el. A megismerésnek voltak sajgó pontjai, de Christ így lehet szeretni, elfogadással. Felemésztő szenvedélye volt, hogy napokra elzárt a külvilágtól, de egyetlen percét sem bántam. Készségesen nyíltam meg neki minden alkalommal és teszem ezt most is. A kedvesem megnyugtat, puha szőrmeként simogat belülről. A Jaelyn dühre enged következtetni. Mindig. Érzelmeim túlcsordulnak, szeretem. Persze, hogy szeretem. És tudom, hogy hiba, hibáztam, mert egyedül nem vagyok neki elég. Sajgok érte, nem vallok, bár ebben a percben ölébe húzódnék és csak ölelném. A személyéért. A lényéért. Rávágnám, hogy nem akarom, hogy nélküle legyen életem. Vagy nélküle is legyen. Vele legyen. Mégsem teszem, bár ebben a percben rajongva szeretem, amiért ilyen. Felsóhajtok közelségétől.
- Nagyon sajnálom. - mondom őszintén, magamhoz húzva tenyerét, arcom hozzásimítom - Igen, túl. Köszönöm, - ragyogtatok rá egy mosolyt - hogy bízol bennem.
Nagy bajban is lennénk ha nem tenné. Eddig azért működtünk jól, mert mindig bízott, vagy nem fordított rá túlzottan nagy figyelmet, hogy ha nem vagyok vele éppen merre járhatok. Talán tisztában van saját értékeivel, hogy nekem elég ő is mint egyetlen. Szólhattam volna valóban, hogy mással jövök, vagy hogy egyáltalán eljövök. A gyerekei csak az érem egyik oldala. Nem tudom miért nem szóltam. Azt akartam, hogy hallja vissza talán. Hogy vegyen észre. Nem hibáztatom azért, mert sokat dolgozik. De mostanában nem voltunk annyit együtt. Ez talán rám nyomta a bélyegét egy kicsit. Szenvedem hiányát, de rendben leszek. Összerázkódom nevem hallatán. Érzékeny pont lenne a többiek véleménye?
- Csak hogy engem nem érdekel, mit gondolnak. Mit akarnak. Mit szeretnének. Nem nekik öltözök ki. Nem őket akarom vonzani, csábítani. - nézek fel rá jelentőségteljes tekintettel - Nőt bárhol lehet találni, bármikor. Nekem nem kell egy kóbor numera. - nekem te kellesz..zárom le a gondolatot.
És újra őt látom, érzem a mosolyból. Lelkem végre megnyugodni látszik, elmúlt a vihar. Bár azt hiszem Marcus nevét nem fogom többé emlegetni előtte. Nem provokálom, nincs rá szükség. A féltékenység csak ostoba tettekre készteti az embert. Markáns arcára úszó pimasz mosolya elragadtatást kelt. Szavai nyomán seregnyi kép úszik az elmémbe, melyeken nem szerepelnek ruhák, csupán testünk, mindenféle élvezetes helyzetben. Fuldoklom az iránta lobbant vágyaimban. Fenekem tenyerébe simul, felnyögök érintésének üzenetétől. Istenem, miért javaslok én mindig racionális dolgokat? Mert szemmel tartom a jóhírét. Mert gondolok arra, mit hozhatnának ki egy ilyen jelenetből a pletykalapok. Fontos neki a munkája, ami megköveteli a józan és higgadt modellt a lapokban is. Akire felnézhetnek, aki elég hideg és kemény, hogy tartsanak tőle. És ebben támogatni fogom. Pedig el-eljátszom azzal, hogy milyen érzéseket ébresztene ha itt, valahol az épületben siklana belém forrón és követelőzőn..na jó. Nyelek egyet, még egyet. Csábos mosollyal felelek neki.
- Szeretném, ha kiszabadítanál ebből a ruhából. Lehetőleg záros időn belül. - incselkedem vele, vágyjon, akarjon, jobban akarjon.
Racionális énje igent mond az én racionális énemnek. Bólintok, tudomásul vettem. Egyetlen ital, melyre már egyáltalán nincs szükségem. Egészen más dolgokat kívánok ajkaim közelébe juttatni. Élőbbeket. Őt. A renomé viszont elengedhetetlen. Túl sok ismerős szempár követ minket, őt. Túl sokan várják a hibákat, az emberi természet felcsillanását. A jelenetet és mindegy milyet. Nem kapják meg, hisz uralkodott magával Marcussal szemben és engem sem cipelt ki vállain mint egy zsák krumplit. A pult mellett, legalább az intimitás látszatát megkapjuk. Bár ettől függetlenül, többen is felénk pillantanak olykor-olykor. Pezsgőspoharam felől lopva megfigyelve főként a cégtől. Ó, köznapi énünk mennyire szereti mások drámáját! Sajnálom őket egy kicsit, mert a miénkből mit sem hallhatnak, vagy épp láthatnak.
- Ne csináld. - ingatom a fejem - Nem dugta sehova a farkát. - húzom mosolyra az ajkaimat - Én fogadtam el a meghívást, haragudj akkor rám. De egy nem is randevú miatt, ne veszítse el az állását. Nem lenne helyes. - mondom komoly arccal.
Szomorú szívvel hallgatom a gyerekeit érintő történéseket. Sajnos mindegyikkel együtt jár, hogy egy idő után már cikinek tartják az apás, vagy épp anyás napokat, hétvégéket. Pedig később hiányozni fognak ezek a napok, vagy ezen napoknak a lehetőségei. Az élet mindenkit messzire sodorhat egymástól. Megsimogatom arcát, lágy mosollyal támasztva alá vigaszom.
- Persze, sem a hely sem az idő nem alkalmas erre. Majd holnap beszélgetünk róla. - és el is döntöm, hogy szeretném megvigasztalni, eltörölni ezt a hiányt belőle, bár segíteni nem tudok, talán csak feledtetni egy időre.
Szavai mosolyra késztetnek. Nem volt tervem a hétvégére, igazán szólva semmilyen. Annyit tudtam, hogy nem fogunk találkozni. Az élet azonban ettől szép és mozgalmas. Hogy is mondhatnék erre nemet? Kettesben egy egész hétvégét..beleborzongok a gondolatba is.
- Nem is tudom van-e nálad ennyi holmim. - tettetek gondolkodást - A hétvégém viszont szabad. Hosszú, ágyban fekvős napoknak néztem elébe, egymagamban és a laptopommal. Így aztán... - mosolygok fel rá csábosan - örömmel lennék veled.
Érintése vállaimon bizserget, mellem lágyan simul ujjaihoz. Vágyakozva szívom be illatát. Nem, immár nincsenek kétségeim, hogy siethetünk azzal az itallal, mindketten. Lélegzete cirógat, kihúzom magam. Figyelek szavaira, és nem értem, nem tudom miről beszél. Mit felejtett el?
- Mit.. - nem tudom befejezni a kérdést.
Ajkaink találkoznak, lágyan, becézve. Libabőr fut végig rajtam. Szűziesnek is nevezhetnénk, de agyam nem képes ilyesmire. Nyelve számba csúszik, belenyögök a csókba. Fonódom is rá, akárha távirányítóval lennék vezérelve. Testem ösztönösen mozdul övéhez. Magamba iszom minden cseppjét remegő bensővel. Kissé csalódottan engedem el. Még szerencse, hogy ülök. Most azt hiszem tartania kellene, hogy meg tudjak állni.
- Illetlen.. - tátogom mintegy bénán, kicsit ki is kell magamat parancsolnom az élményéből, felhajtom a pezsgőmet, na ez nem volt illő, de nem számít; ahogy az sem számít, ha ettől valami tüzelő libának fognak gondolni. Csak tegyék.
Hátához simulva súgom, hogy lehetőleg csak ő hallja. - Megbocsátok, ha hazamegyünk. Csak ne ölben vigyél ki.
Széles mosollyal intek a főnököm felé. Marcustól pedig majd elnézést kérek, bár nem látom sem őt, sem a lila ruhás unalmas Margaretet. Nem tudom Chrisnek ez a két hiányzó személy feltűnik-e, ha mégis, most enyém a diadal, hogy a férfiaknak többnyire mindegy. Ha valaki nem jön össze, mindig jön egy másik, akire esélyt látnak. Elbúcsúzunk. Kilépve kicsit megcsíp a hideg hirtelen. Fel sem tűnt, hogy elfelejtettem kabátot hozni. Pedig általában ennél alaposabb vagyok. Kezemet nyújtom felé, karjai menedékét, testének melegét keresem.
- Látszik, hogy sietős ötlet volt. Még a kabátom is elfelejtettem. - kémlelem a limuzint, amint előáll, magas sarkakhoz képest gyorsan be is szállok, amint ő is, az ölébe csusszanok. Selyemben ez könnyen kivitelezhető. Kezeimbe fogom arcát és immár nyugodtan, ráérősen csúsztatom nyelvem ajkai közé. Sehol az ostoba tekintetek, sehol Marcusok és főnökök, szingli unalmas nőszemélyek. Csak Ő és Én. Végre.

Önző vagyok. Csak magamnak akarom őt, a gondolata is bosszant annak, hogy esetleg más férfi társaságára vágyik. Bízom benne, de ugyanakkor ismerem a férfi észjárást, tudom, hogy bármit képesek vagyunk megtenni egy jó numerának ígérkező nő miatt. Tudom, hiszen én is pontosan ilyen vagyok. Vagy egy csodálatos barátnőm, akitől testileg és lelkileg is mindent megkapom, nekem mégsem elég. Mégis mindig keresem az újdonságot, a kalandot, különböző gyönyörök forrását és igen, ezért majdnem mindenre képes vagyok. Hazudok, ígérgetek, becserkészem, és az vagyok akinek látni akarnak. Ettől akarom megkímélni őt, a fájdalomtól, hogy más férfiak játékszere legyen. Szeretem őt. A magam elcseszett módján szeretem őt, nem azért keresem más nők társaságát mert nincsenek érzéseim iránta, csak egyszerűen hajt a kíváncsiság és kalandvágy. Többször elhatároztam, hogy leállok. Befejezem játszadozásaimat amíg még nem késő, de...mindig megingok elhatározásomban, mindig kerül egy préda a vadászmezőre. Ez vagyok én, szándékosan sosem okoznék neki fájdalmat, de sajnos akaratom ellenére mégis megteszem. Végigsimítok arcán, szeretem amikor ilyen szenvedélyes, amikor ennyi erő ás határozottság vegyül hangjába. Talán még ő maga sincs tisztában azzal, hogy milyen csábító ilyenkor. Apró mosoly kúszik arcomra. Ez a parti egyre jobban kínoz, nem akarok már itt lenni, nem akarom, hogy minden mozdulatomra figyelni keljen, hogy árgus szemekkel lessék mikor hibázok végre. Őt akarom, érezni testét az enyémen, szenvedélyben forrni össze és halhatatlannak lenni szerelmes ölelésében.
- Nos kedves hölgyem, ha engem szeretne az ujjai köré csavarni, elcsábítani, akkor közlöm, hogy sikerrel járt. Már a hajón és az utána következő napokon megbabonázott. csókot nyomok homlokára - Boszorka
És valóban. Még ma is tisztán él emlékezetemben a pillanat amikor megismertem, semmit nem tudtunk egymásról, mégis szikrázott a levegő körülöttünk. Azóta minden évben visszajárunk közösen a tengerpartra, fontos része lett mindkettőnk életének. Egyikünk sem számított arra, hogy gyökeresen megváltozik majd az életünk. Mégis így történt, váratlanul és villámcsapás szerűen.
- Ennek semmi akadálya. Hibátlanul áll rajtad ez a ruha, de szívesen gyönyörködnék meztelen tested látványában. Van néhány dolog amit kezdeni tudnék most veled... azt hittem a tűz ami lángra lobbantott minket majd idővel csillapodik mígnem teljesen kialszik majd. Hiszen így szokott ez lenni a kapcsolataimmal, de tévedtem. Nemhogy csökkent a szenvedély, de évről évre erősödött és lassan mindent elsöpör ami az útjába kerül. Bár már jól ismerem testének minden pontját, megízleltem már bőrének édes ízét, csatába küldtem nyelvem, felfedezve testének minden porcikáját mégis megunhatatlan. A szenvedély ami szeméből sugárzik, a vágy ahogy átadja magát nekem engem is teljesen megbolondít.
Marcusos megjegyzését most inkább nem kommentálom. Túl jó szíve van, lelkiismerete. Én gondolkodás nélkül rúgatnám ki azt a ficsúrt, de nem fogom. Fontosabb nekem ő annál minthogy egy ilyen szarjankóval foglalkozzak. Majd találok más módszert arra, hogy távol tartsam őt kedvesemtől. Ismét kortyolok a pezsgőből, ami egyáltalán nem tartozik a kedvenc italaim közé, ebben a percben meg pláne nincs hozzá hangulatom. Sokkal inkább lennék már végre ketteseben kedvesemmel, távol a vizslató tekintetektől. Nem számítottam arra, hogy így alakul az estém, hogy az unalmas Margaret helyett Jae lesz a társaságom, őt ölelhetem, csókolhatom és kényeztethetem. Az utóbbi időben keveset találkoztunk és most, hogy itt van mellettem be kell ismernem, hogy hiányzott. Talán még jobban is a kelleténél.
- Nem lesz szükséged sok ruhára...az én terveim szerint leginkább meztelenül leszünk majd. Minden pozícióban eddig sem beszéltünk hangosan, de most még csendesebben suttogom a szavakat, biztos akarok lenni benne, hogy csak ő hallja amit mondok. - De, ha szükséges majd elmegyünk és vásárolunk neked ezt-azt. nem ez lenne az első alkalom, hogy együtt megyünk shoppingolni, bár még mindig nem tartozik a kedvenc közös programjaink táborába, de szívesen csorgatom a nyálam amikor megjelenik szebbnél-szebb ruhákban.
Csókunk most is szenvedélyes, tele van erővel, élvezem ahogy hozzám simul, férfiasságom mocorogni kezd a nadrágban, jelezve, hogy ideje lenne a tettek mezejére lépni. Az ölembe kapni és hazamenni végre, hátrahagyva ezt a nagy, üresfejű, pletykaéhes társaságot. Szavai hallatán önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám.
- Megígérem. Bár csábító ötlet a karjaimban hordozni. izgatottság lesz úrrá rajtam, ahogy végre elindulunk a kijárat felé. Követem Jae példáját és búcsút intek a főnökének. Ebből a partiból ennyi is elég. Tekintetemmel akaratlanul is Marcust keresem, szeretném jelezni neki, hogy még mindig az enyém a lány. Lehet, hogy vele jött, de a lényeg csakis az, hogy kivel távozik, de nem látom sehol. Pedig szívesen megnézném most milyen fejet vág. De most semmi sem fontos, csak előttem lépdelő kedvesem. Már így is túl sokat foglalkoztam mással a mai este folyamán. Ahogy kiérünk a friss levegőre figyelmem nem kerüli el, hogy összerezdül a hidegtől. Levetem zakómat és a hátára terítem, ujjainkat  összekulcsolva lépkedünk a limuzin felé.
- Semmi baj kedvesem. Nem kell sokat gyalogolnunk. De legközelebb, ha mással támad kedved kiruccnani hívj fel nyugodtan, majd én figyelmeztetlek, hogy vegyél magadhoz kabátot. megvárom amíg beszáll az autóba, majd beszállok utána.  Élvezem ahogy ölembe fészkeli magát, nyelvével azonnal az enyém után kutakodva. Viszonzom a csókot, kezeimet végigjáratom hátán.
- Gareth, indulhatsz! szakítom meg a csókot, hogy utasítást adhassak sofőrömnek.
- Hol is tartottunk? kérdezem mosolyogva majd ismét nekiesek puha ajkainak. Kezem végigsétáltatom lábán, formás combjain, derekának ívének és végül mellein pihentetem meg őket. Hol száját, hol pedig nyakának vonalát ostromlom csókjaimmal, csupán levegővételnyi szüneteket hagyva.
- Azt mondtuk erre nem lesz szükség... bújtatom ki ruhájából, hogy aztán ajkaimmal mellét, nyelvemmel pedig bimbóját kényeztessem.

+ 16

Akaratlanul is elmélázom, hogy vajon milyen lenne az életem ha nem ismerem meg a nyaralásom alatt. Ha segítő, erős karja nem nyújt nekem segítséget a bajban. Biztonságérzetet adott, melyet annyira rendszerűnek éreztem, hogy végig sem tudtam gondolni, pláne nem a racionálisabbik felemmel, hogy vajon kibe, mibe mászom bele. Korábban gyakran megkaptam, hogy miért gondolok végig mindent kétszer, sőt esetenként háromszor. Miért nem hagyom, hogy magukkal sodorjanak olykor a jó dolgok is. Neki hagytam. Ha muszáj lett volna sem lettem volna képes nem látni többé, nem hallani az érzékeimet simogató hangjának zengését. Annyira a nőiségemre hatott, hogy hirtelen találtam magam teljesen ismeretlen helyzetben. Félreértés ne essék, nem ő volt az első az életemben, mégis a nagybetűs FÉRFI felirat villogott róla. Néztem markáns és lenyűgöző vonásait..és nem láttam senki mást. Mondhatnák egyes rossz nyelvek női praktikának a kezdeti esetlenségemet, mely néha elborított ha együtt voltunk. Azonban csak a "Christopher-hatás" néven tudnám ezt definiálni. Most pedig itt van, velem van. Féltékeny és birtokló énje küzd az ügyész kimért és kíméletlen jellemével, amikor tudja, mi helyes, hogy lenne helyes és mégsem sikerül. Lelkem ujjong, elönt az a fajta szerelem, ami nem első hévvel jelenik meg, hanem abból növekszik, terebélyesedik ki. Szavai a vágyottnál erősebben hatnak rám. Sajnos azonban erősen kétlem, hogy csábításom valóban annyira sikeres volt-e. Hisz tudom, mélyen, de annyira tudom az igazságot. Más nők bájai legalább ennyire hatnak rá ideig-óráig, nem vagyok egyetlen. Noha nem vágtam soha a fejéhez, hogy ha ennyire hatok rá, mégis miért keres minduntalan mást, nem állítom, hogy nem szeretném. Hogy nincsenek olyan magányos éjszakáim, amikor legszívesebben követném, merre jár és kivel. Benntartom magam ebben a bizonytalanságban, mert megelégszem azzal melyet nekem ad. Mint most. Nem lát mást, engem lát, engem akar. Ám talán így jó, így nem kezdek álmokat dédelgetni, nem létező jövőket kergetni, szigorúan maradhatok a jelen korlátai között.
- Hogy is mondhatnék nemet egy ilyen..ajánlatra? - nézek fel rá, arcomat enyhe pír színezi a milliónyi megjelenő kép hatására - Szóval meztelenül tervezel velem vásárolni menni? Érdekes ajánlat kicsim. - felelem játékosan, hogy csak ő hallja.
Ajkai tüzet gyújtanak, késztetnek a többre. Ha így csókol mindig elmossa kétségeimet, mindenemet. Az IQ-m rohamosan kezd el zuhanni olyan pontok felé, ahol már csak ruháját tépném le róla, magamról nem kevésbé. Illetlen, igen, mocskos, vágyakkal teli..helyesen mondja Mr. Carter..nagyon helyesen.
Mosolya, végre a könnyedebb, az igazi, egyszerűen vonzza magával az én mosolyomat is. Így működünk, erről nem tehetek, bár nem is szeretnék ellene tenni. Nem akarok odáig jutni, hogy egyszer ne legyen rám hatással a mosolya, a lénye.
- És imádom is amikor ölbe veszel. - ismerem be nemes egyszerűséggel, bár nem ingerlem vele, a végén még tényleg megteszi.
Ilyen társaságokban muszáj kimérten és ehhez mérten is normálisan viselkedni. Csak a pletykaalapot keresik, valamit amin kávészünetek alatt ehetik magukat. Mert titkon mindenki kutatja, keresi a szenvedélyt, hajszolja a szerelmet. Korábban én is vétettem hibákat ilyen közegben. Kicsit megviselt amikor valamely újság pletykahasábjain olvashattam vissza, amit természetesen családi hívás követett, hogy ugyan ne hozzak már szégyent a drága Christopherre. Nem mintha valaha is hazavittem volna a szüleimhez. Egyszerűen nem így működünk mi ketten.
Kint fázósan húzom össze magam, zakójának melege őszinte és kedves mosollyal fordít felé. Tényleg ennyire siettem, valahogy nem számoltam rá, hogy az épület és az autó között is van bizony távolság, amely nem éppen melengető. Csalóka még az időjárás, kaptam volna a fejemre, ha beszedek egy tüdőgyulladást, csak mert szórakozni támadt kedvem. Bár ezt nem nevezném éppen annak. Ahhoz túlságosan merev volt a légkör. Ezt a ruhát ugyan magam is jó választásnak érzem, de az igazi szórakozásra nem lenne alkalmas. Nevetve kulcsolom ujjaimat az övéibe.
- Megígérem, hogy úgy lesz. - lépdelek le vele a lépcsőkön, hogy végre élvezhessem a zárt tér kedves magányát, vele.
Amint záródik az ajtó mögötte, csúszom is az ölébe. Négyszemközt nem számít már semmi. Soha nem szerettem titkolni előle, hogy vágyom rá. Ajkaim követelőzve falják övéit, dorombolva simulok karjai közé. Megszakít míg utasítást ad a sofőrjének. Remélem hosszú utat tervez..nagyon remélem. Nyakára csókolok, belélegezve bőrének édes illatát. Ajkaim visszakapják övéit másodpercnyi boldogságra.
- Valamit éppen elkezdtünk.. - súgom közéjük.
Testem életre kel érintései nyomán. Bőröm sóhajtva vágyja érintéseit. Ingének átkos gombjait babrálom, elrejtik előlem a pompás testet. Célirányosan bontom ki őket, széttárva mellkasán, felsőteste egészén. Hátrébb hajolok, hogy egészbe láthassam. Elgyengülök mégis elönt az erő, a vágyakozás ereje. Végignyalok ajkaimon, kezem magától kel életre, hogy érintse, simogassa őt. Nyakamon futó csókjai tüzelnek, vágyakkal telve nézek szemeibe, arcomra lassú mosoly kúszik.
- Akkor ne hagyd, hogy utadban maradjon.. - könnyítem meg neki ahogy lecsúsztatja vállaimról a lenge, csúszós anyagot.
Kvázi félmeztelenségemből nézek vele szembe az autó lágy, esti fényekben fürdő keretei közül. Feljebb csúszom ölében, a ruhát sliccelésénél emelem feljebb, hogy ne legyen folyton az utamban. Anyaga felgyűrődik kettőnk között, de mit számít? Bár agyamban gombócként fogalmazódnak meg gondolatok s a vágya annak, hogy végigfeküdjön rajtam, ágya matracába préselve testem mégis ahogy végigtekintek rajta, könnyedén veszem tudomásul, hogy bárhogyan jó, bárhogyan tökéletes, mert ő van itt. Ajkai mellemre siklanak, beleborzongok amikor szájába vesz. Szikra gyúl bennem, hátam ívbe feszül, jólesőn nyögök fel hajába túrva. Soha nem elég belőle. Soha. Alhasam összerándul, magamban akarom érezni Őt. Jobbomat közénk csúsztatom a szabadabb hozzáférésért. Az érzésért. Tenyerem férfiasságára simítom, kérlelő tekintettel nézve rá.
- Semmi finomság. - súgom végül.
Ez nem az a perc, amikor lágyan és hosszan szeretném. Utána. Most az energiát akarom kiadni, mely azóta bennem tombol, hogy megláttam őt a teremben. Ajkaim övéire forrasztom készségesen testének melegéhez simulva. Imádom az érzést mikor meztelen bőrünk találkozik.

Bőrömet tűzként égeti minden érintése. Kívánom őt, teljes lényemmel, akarom őt. Ő az egyetlen, akinek minden pillantásától lángra lobbanok, akinek szólnia sem kell hozzám én mégis reszketve várom már, hogy megmártózhassak benne. Jae az enyém, és ha belegondolok, hogy más is feni rá a fogát akkor elönt a mérhetetlen harag és kétségbeesés. Nem akarok osztozni rajta, nem akarom, hogy más is érintse, kényeztesse, hogy mást halmozzon el csókjaival és a belőle áradó szenvedéllyel. Önző lennék? Talán egy kicsit, de csak annyira amennyire egy egészséges férfi önbizalmának szüksége van. Minden porcikámmal kívánom őt, ahogy végre kettesben vagyunk és karjaimban tarthatom őt, minden félelem és önmegtartóztatás nélkül megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam. Itt van velem, engem akar, ő is annyira vágyik rám ahogy én őrá. Ez a sorsunk. Bármit is teszünk ezen nem tudunk változtatni, ez már akkor eldőlt, amikor legelőször találkoztunk a szigeten. Elbűvölt kellemes személyiségével, mosolyával, lágy hangjával és azóta minden nap újra és újra a bűvkörébe vonz. Olyan mint egy mágnes, én pedig örömmel tapadok hozzá, karjaimba fogva őt, csókolva és kényeztetve, soha el nem engedve. Mintha ez a pillanat örökké tartana, mintha rajtunk kívül nem létezne más, megszűnik a világ. Ajkaim nem akarják elengedni az övét, teljesen rabul ejtettek. Nyelvem érzéki játékba kezd, felfedezve testének már jól ismert részeit. Belélegzem ismerős, édes illatát amit soha nem tudnék megunni. Apró csókokkal hintem végig nyakának vonalát, kezeimmel még mindig formás keblein játszom. Szeretem ezeket a formás domborulatokat. Belemosolygok a csókba, ahogy inggombjaimmal bíbelődik. Szeretem amikor ennyire akar valamit és azt mindig meg is kapja. Bevallom őszintén a tudat, hogy senki másra nem vágyik még inkább fokozza bennem a tüzet és imádatot.
Érezni akarom bőrének ízét, hallani a kéjtől feltörő sóhajait, nyelvét szám fogságába ejteni. Élvezni ahogy érintésemtől apró sikolyok hagyják el ajkait, megízlelni, csiklóját kényeztetni. Jobb kezemet még mindig mellén edzem, ajkaimmal nem engedem az övét és szabad bal kezemet becsúsztatom bugyijába, azt édes kis halmocskát kényeztetve vele.
Kezének érintése farkamon nem várt sóhajt hoz elő belőlem. Kezei között merevedik meg férfiasságom, jelezve, hogy ideje lenne végre akciókba lépni.
- Ahogy csak szeretnéd. nyögöm bele válaszom a csókba, miközben ujjaimmal még mindig oltárának bejáratát kényeztetem. Minden pozícióban, minden szituációban tökéletes vele, egyforma hatással vagyunk egymásra. Vágyakozva mérem végig tökéletes testét, pillantásommal elidőzve először arcának vonásain, majd megpihentetem formás keblein.
- imádlak...imádlak...imádlak... súgom fülébe, és most nem csak a vágy mondatja velem a szavakat. Megbabonázott. Karjaiban akarom várni a halált, ott akarok aludni, ébredni, hallgatva szívverését, elolvadva mosolyától, megbabonázva csókjától.
Kezeit a tarkómra csúsztatom, megszabadítom fölösleges tangájától, megemelem egy kicsit és határozott mozdulattal hatolok belé. Nem akarok tovább várni, szükségem van rá. Lassú mozdulatokkal ostromlom csodálatos testét. Kezemmel hajába túrok, ajkaimmal pedig ott csókolom ahol csak érem.
Néhány határozott és lassú döfés után, gyorsítok a tempón és csípőm játékával diktálom neki az iramot.
- megbabonáztál.... nyögöm ajkainak két csók között. Ebben a percben pontosan erre van szükségem, rá, élvezni mozdulatait, megadni testünknek amire szükségünk van. Fáradhatatlanul mozgok benne, ujjaimmal ismételten a mellbimbóját kényeztetve. Csak ő létezik a számomra, ő a legfontosabb.
- Eszméletlen vagy kicsim. mondom kéjjel fűtött hanggal, miközben kiigazítom a szemébe lógó hajtincseket.

//ez most nem lett túl jó, de azért fogadd szeretettel *-* //

+18
Istenem, a gyönyörű markáns vonásaitól mindahányszor eszem vesztem, ahányszor láthatom. Nem akarok kétséget sem elmémbe, sem szívembe, de sokat sem fogok tőle kérni. Az itt és a most számít, múltban élni nem érdemes, a jövő pedig képlékeny valójában lebeg csupán előttünk, nem kell kergetni, hajszolni, egyszer el fog érkezni, jelenné válva. Ebben hiszek, ezt követem, ebben élek. Tenyerem alatt égető bőrével, belebutulok csókunkba, testem sóhajtva sarkall a több felé. A világ kettőnké, kettőnkre szűkül. Nem kell visszafogni semmit immár, nem kell viselkedés és elvárás szabta gátakkal kínlódni. Ez a férfi az enyém és akarom, hogy akarjon, hogy kívánjon. Engem és nem mást. Ha velem van, csak én lehessek fejében és szívében, teste kiáltson az enyém után. Engedjen megnyílni, hogy kitölthessen, édes tánccal fokozva az élvezetet, testünk gyönyörét. Látott már megannyi módon megjelenni, a tökéletes ruhákban, szebbnél szebb cipőkben és hajkoronákkal, ahogy én is őt makulátlan öltönyeiben. Szexi amikor kiöltözik, vérforraló a képzelete annak, mit rejtenek a remekbe szabott darabok. A várakozás pedig édes és őrjítő, de beteljesedik. Ahogy ma éjjel is beteljesedik. Onnantól csak ő van a fejemben, hogy megláttam a teremben. Másra sem vágytam titkon, csak hogy tenyerét és ajkait testemen érezhessem. Hogy megmutassa, mit vált ki ha féltékeny. S megint vadászból lettem vad, mert lényének ereje, szikrázó energiája elborított. Képtelen lettem volna nemet mondani. A józan eszem óvott attól, hogy engedjem magam ölbe kapni, nem törődve a hírével, az ostoba lapokkal.
De itt, ölében, lábaim között feszülő, lüktető testével már a parti emléke is tovareppen, az arcok masszájával együtt. Csak őt látom,  csak őt akarom. És bár az újságok el vannak foglalva megjelenéssel, ruhákkal, márkákkal, én sokszor még mindig annak a lánynak érzem magam, aki előtte állt félszegen, rajta a kölcsön kapott pólóval és Chris illatával, nem tudva mit kezdjen a vágyának megmagyarázhatatlan rohamával, testének pillanatnyi bénuláshoz hasonlító reakcióival.
Merev farkának lüktetése túl intenzív, túlságosan hajtó erejű az ésszerűséghez. Az érzéstől is kéj önt el. Nekem szól, engem akar. Én is őt. Nem várok engedélyre, sem másra. Kiszabadítom az anyagok fogságából, mohó tekintettel pillantva le. Selymes keménységét tenyerembe fogom, lüktető merevsége megbabonáz. Simogatom, csúsztatom rajta kezem, korbácsolom fel és még feljebb, míg ujját meg nem érzem. Apró áramütés szalad végig rajtam, csendben és lehunyt szemekkel adom át magam neki. Igen, igen arra vágytam, hogy érintsen..és még..és még és ne hagyja abba. Nedves vagyok, készen állok rá. Bár a bőséges étlapjának a negyedét sem tudom jelenleg kiélvezni, de nem is a makulátlan pontosság a cél. Hanem, hogy megleljem vele nyugalmam, ölelésében, bennem járó lüktetésével.
- Így szeretném. - nyögöm ajkaira, el nem engedve férfiasságának kézzelfoghatóságát.
Imádom, ahogy ilyenkor rám néz. Nyers vágyakozással, a szex ígéretétől homályosuló tekintettel. Beleremegek egészen. Igen, az övé vagyok. Mindenem. Finom húzással fogom át tarkóját, míg levarázsolja rólam a szemérmem takaró tenyérnyi anyagdarabot. Bőrömön rezonáló hangjának mélysége összerántja izmaimat. Emelkedem mikor emel. Határozottan érkezik és húz magára. Testem finoman áll ellen, az izmok engedik, bennszakad a levegőm. Pár másodpercnyi végtelen gyönyörűséggel szokom meg újra magamban, testem máris követeli a folytatást. Távozik lassan, hogy visszatérhessen mélyre. Kapaszkodom benne, csípőmmel mozdulata elé megyek, segítem, kérem, akarom. Imádom, hogy vigyáz, hogy engedi a megszokást. Ujjaim vállára csúsznak, markolják, ahogy keményebbé, feszesebbé váltja a mozdulatait. Elájulnék talán, de annyira jó, annyira szükségem van rá, hogy képtelen lennék ebből kiesni.
- Istenem Chris...- nyögöm elfúló hangon, felvéve a diktált tempót, én kértem így, kapom is így - kicsim...
Próbálom tartani, próbálok belé kapaszkodni, hogy megmaradjak stabilan, bár atomjaimra bomlok, egyetlen pontban újraegyesülve vele. Bizsergetnek csókjai, bár visszaadni nem tudom, nem uralom ajkaimat, torkomat csak nyögöm az autó csendjébe, mennyire jó nekem, mennyire imádom, szeretem. Testem felel minden mozdulatára, belső izmaimmal is őt hívom, őt szorítom, mintha soha nem akarnám elengedni. Egy mosoly mégis felragyog, neki szólóan.
- Olyan finom vagy..annyira.. - tolom rá magam még mélyebben, amennyire engedi a helyzet, a póz.
Alhasamban duzzad, dagad a fényesség. Szeretném húzni, de képtelen vagyok neki ellenállni, képtelen vagyok stoppot kiáltani. Hátam kissé hajlítom, hogy medencém könnyebben vegye fel azt az izgató, csúcsrajárató mozgását. Tenyerem visszacsúszik tarkójára. Apró remegés indul el bentről, belőlem, hogy hanggal fűszerezve fusson végig mindenemen, lehunyt szemeimen keresztül fényességes fehérségként engedelmeskedem az orgazmusnak. Hátam ívbe feszül, kapaszkodom, markolom húsát, izmait, ahol érem. Boldog mosollyal hajolok a nyakához, végighúzva nyelvem az ütőerén.
- Akkor ne sajnálj, nem török össze. - csókolom ajkait, táncba hívva nyelvének édességét.
Noha remegek belül és gondolkodásra képtelen vagyok, testét ösztökélem a folytatásra. Kéjenc énem imádva issza magába minden döfését, minél mélyebbre, minél erősebben. Remélve, vágyva élvezetét, annak minden cseppjét. Ami jár. Ami nekem jár. Ami az enyém, akárcsak Ő.

Nem tudok betelni vele, többet és többet akarok belőle. Soha véget nem érő pillanatokat, örökké fogni a karjaimban, csókokkal, öleléssel halmozni el. Élvezni azt amit adni akar, elmerülni tekintetében, újra és újra gyönyörködni tökéles alakján. Az idők végezetéig kényeztetni, szerelemmel halmozva el. Jaelyn az első perctől fogva olyan nekem mint egy körte amit ha megkóstol az ember minden csak többet akar belőle. Ő az én édes bűnöm, az énem jobbik fele, vágyaim beteljesítője. Minden amit szavakkal nem lehet kifejezni.
Ujjaim fürgén siklanak végig testén, felfedezve minden apró részét. Bőrének puhasága, illata csak fokozzak a vágyaimat. Megőrülök tőle, egyetlen érintésétől meredezik a férfiasságom. Nem tudom mit tett velem, hogyan képes elérni ilyesmit nálam, de amikor a közelemben van mindig elveszítem az eszem. Teljesen a bűvkörébe kerül minden egyes alkalommal ahonnan aztán nincs kiút. Azóta vágy rám, hogy legelőször megpillantottam, eltelt már négy év én pedig még most is remegek mindannyiszor hozzámér, elepedek egy csókjáért. Számtalanszor olvadtunk már össze szerelmes ölelésekben mégsem tudom megunni soha bájait, minden alkalommal ugyanolyan hévvel kívánom őt. Nem létezik még egy nő, aki bármikor képes egyetlen pillantásával fellobbantani bennem a tüzet. Elég ha csak megpillantom vagy ha rám mosolyog és férfiasságom máris zászlórúdként emelkedik nadrágomban. Megveszek érte.
Erőteljes mozgásokkal ostromlom őt, egyetlen másodpercig sem kímélve. Csípőjének mozgása segít, hogy jobban elmerüljek benne, élvezkedve a gyönyörben és testének csodálatos látványában. Jobb kezemmel a derekánál ölelem át, jobban húzva őt magamhoz, míg a ballal csodálatos melleit edzem. Sosem elég belőle, nincs olyan amit meguntam volna rajta. Nyelvem nem először kalandozik nyakának vonalán, kezem nem először kényeztetik csodás formáit, mégis minden alkalommal az újdonság erejével söpör végig rajtam a vágyakozás, kell nekem, kívánom őt, szeretem. Epekedve keresem tekintetét, újra meg akarok fürdeni lélektükreiben. Némán mozgunk, egymásba fonódva, az autó némaságát csak az ajkainkról feltörő vágyakozás töri meg. Csak mi létezünk, a külvilág, a mozgó jármű, a sofőr mind megszűntek létezni körülöttem. Egyetlen dologra szeretnék most figyelni, kedvesem vágyakozó testére és kéjes nyögéseire. Amilyen szorosan csak tudom húzom közelebb magamhoz, hogy még mélyebb döfésekkel ostromolhassa. Belemarkolok fenekébe, kissé feljebb csúszok az ülésen, hogy kényelmesebben tudjam ostromolni őt, fáradhatatlanul. Teste ívbe feszül, jelezve, hogy kész megadni magát kitartó támadásomnak. Apró puszikkal halmozom el nyakát, szegycsontján keresztül egészen a melléig, hogy nyelvem hegyével mellbimbóját ragadjam magamhoz.
- Teljesen elvetted az eszem... suttogom melleinek és átadom magam a rám törő vágynak. Nem tudom visszafogni magam, hajába kapaszkodva, testét simogatva lépek át az orgazmus mezejére. Testem megfeszül ahogy a jóleső érzés átjárja az egész testem, lábujjaim begörcsölnek, farkam elégedetten mocorog, ernyedt karjaimmal pedig átölelem kedvesem.
- nem bírnék ki egyetlen napot sem nélküled... suttogom fülébe, kisimítva a kósza, összekuszálódott tincseket a szeméből.
Időközben az autó mozgása abbamaradt, megérkeztünk a ház elé. Ha jól sejtem Gareth már angolosan lelépett, magunkra hagyva minket a guruló csodába.
- Megérkeztünk szépségem. Lenne kedved folytatni ezt a partit a zuhanyzó alatt? csókolom meg ajkait - Aztán az ágyamban? újabb csókot nyomok puha szájára - Egészen komoly terveim vannak veled, remélem nem érzed magad fáradtnak kincsem... paskolom meg játékosan a fenekét. Még csak most kezdődik a tánc, nem fogja ennyivel megúszni, szomjazom utána, vágyom érintésére, vénuszdombjának nedvességére, szerelmes ölelésére, forró csókjaira.
- Nem cicám...a buli csak most kezdődik...az enyém vagy. suttogom ismét füleibe, kezét pedig a nemi szervem felé irányítom. Éreznie kell, hogy már csak a puszta gondolata is merevedést vált ki belőlem. Pimasz vigyorral az arcomon nézek bele szemeibe, válaszára várva.

Eddig sem töltöttem túlságosan sok időt otthon, de mióta visszatért a látásom, ezt az arányt igyekszem még tovább kurtítani. Persze ezt a pihenésre kötelezően előírt idő bánja, de kicsit sem izgat, most már úgyis tudom, hogy rendbe jövök. A többi nem számít. Sokkal inkább arra van szükségem, hogy kimozduljak, és a lehető leghamarabb újra a régi legyek.
Nem csak magam miatt, a forgatással is rengeteget vártak rám, nekem pedig van is bűntudatom emiatt, még ha nem is az én hibám. Senki sem sürget, de érzem és tudom is, hogy mindenki gőzerővel haladna már.
Mióta ez a séfes vállalkozás a fejem felett lebeg, mindenkivel ezzel poénkodok: én meg a főzés tudománya... rendszerint rá is tesznek jó pár lapáttal, különösen, akik jobban ismernek, de a viccelődéssel párhuzamban minden alkalmat megragadok, hogy közelebb jussak a szerepemhez. Most is épp egy barátom eljegyzési partiján vagyok, forgatásról ismerem, szóval nem tartott sokáig rábeszélnem, hogy csempésszen le az étterem konyhájára, nem lenne rossz körbeszaglásznom egy kicsit a háttérben.
Most már bőven vacsora után vagyunk, ami kár, mert a főételek már kifutottak a menüből – arról mégsem lóghattam el –, és épp a különféle sütemények vannak terítéken, de végül is ez is érdekes, hiszen a desszertekhez sem árt konyítanom valamennyit. Pont az ogrés poént mesélem a kísérőmnek, ami majd a filmben is elhangzik, történetesen a tortasütős vállalkozásom után, mikor egyszer csak kipattan a fejéből az isteni szikra, hogy ez esetben feltétlen be kell mutatnia valakinek. A vonásain végigsuhanó mosoly arra enged következtetni, hogy hölgyről van szó, így én sem tiltakozom, még véletlenül sem. Egészen addig a pontig, amíg a folyosó végén meg nem pillantok valakit, aki egy szempillantás alatt eléri, hogy kifusson az erő a lábaimból, és belesápadjak a felismerésbe.
Jézusom. Ez Julie.
Ő még nem vett észre, mert pillanatnyilag lendületesen magyaráz valamit az előtte álló fickónak, aki láthatóan csügg minden szaván és hevesen bólogat. Én pedig megpróbálom kihasználni ezt a néhány másodperces előnyömet. A fejemben kész is a terv: megállítom Franket és előadok neki valamilyen kifogást. Bármi megfelel, csak ne kelljen találkozom vele. Arra nem sok esély van, hogy csak simán, észrevétlenül elmasírozunk mellette, anélkül hogy felismerne. Abba perpill bele sem gondolok, hogy direktben hozzá igyekszünk.
A kifogásgyártással azonban elkések, épp csak megszólítani van időm Franket, annál nagyobb meglepetésként ér, mikor épp csak hátrapillant, aztán megtorpan Julie mellett, és már löki is a szöveget.
- Helló, drágám. Ugye van számunkra egy perced? – Már majdnem tovább pánikolok, hogy ez a drágám, az a fajta drágám, de hamar kiderül, hogy szimplán csak különösen jóban lehetnek, és ez csak valami megszokott formula köztük. Ettől még nem kevésbé ugrik görcsbe a gyomrom, amikor Julie hátrapillant, előbb rá, majd mintha fényévekbe telne, míg túlesünk rajta, de végül hozzám is elér a tekintete.
Mintha jégeső söpörne rajtam végig. Érzem, hogy kifut a vér az ujjaimból, a szám is kiszárad, nyelnem kell, mielőtt egyáltalán meg tudnék szólalni. Frank azóta már utcahosszal előrébb jár a szövegelésben, rájövök, hogy elfelejtettem figyelni, miket hordott össze.
- ...szóval megtennéd, hogy a kedvemért a szárnyaid alá veszed egy kicsit? – Majd a mondat végeztével ő is rám pillant. Mi? Hogy engem? Kérdőn nézek rá, majd ő is ugyanolyan kérdőn pillant vissza, némi ösztönzéssel, mintha valami olyasmit üzenne: oké, hogy gyönyörű, de ennyire mégse blokkoljak már le.
Tompán megköszörülöm a torkomat. Aztán úgy döntök, felé nyújtom a kezem, hogy túlessünk a Frank által áhított bemutatkozáson. Persze, hogy felesleges, persze hogy ismerjük egymást, de ha öt másodpercen belül ki is tör a pokol, és édes-cukormázas darabokra szeleteli a fejem, legalább a nagyközönség előtt nem derül ki rögtön az oka. Legalábbis remélem, hogy nem csinál jelenetet. Vajon mennyire haragudhat rám? Megbocsátásban nem is reménykedek. Ha már itt tartunk, a gyűlölet sokkal reálisabb. Szinte mindenről tudott, ami köztem és Naomi között zajlott. Ő volt bent helyettem abban a nyomorult kórházban is, amikor...
- Bradley McShane. Örvendek – fut ki ajkaim közül a nevem. Még soha, egyetlen bemutatkozásnál nem izgultam ennyire, az első többmilliós tételű meghallgatás során sem.

Bárcsak... Nos, igen, ez egy nagyon jó megközelítés. Bárcsak úgy lenne. Én sem kívánok mást.
Olyan magasságokba nem merem ragadtatni magam, hogy bárcsak visszamehetnénk az időben, vagy bárcsak újrakezdhetném, mert nincs rá garancia, hogy ezúttal sikerülne máshogy csinálni, de ha ez számít valamit, megbántam, ami történt.
Előnyben vagyok vele szemben, még ha mindössze másodpercekről is beszélünk, ő már nem láthatja az első, ösztönös reakcióimat, én viszont végigmozizhatom a rajta végigzúgó változásokat. Sokszor elképzeltem, hogy összefutok vele, elvégre szeptember vége óta újra a városban vagyok, és titokban le is zongoráztam a fejemben, hogyan nézne ki egy ilyen találkozó: nem voltam optimista, most mégis, rosszabbul érint, mint vártam.
Erre nem lehet felkészülni. Még oda sem érek, a pulzusom máris jócskán felkúszik, a várakozás feszültsége kis híján a fülemben dobog. Várakozás az elkerülhetetlenre. Bár nem tudom, hogy fog reagálni, majd’ két év alatt mennyit csitult benne a fájdalom és a harag, de semmi jóra nem számítok. A temetésen találkoztunk utoljára... ott pedig az eseményre való tekintettel senki nem tette még nehezebbé a gyászt, de... ez a védettség már elmúlt.
Ahogy rám néz, szinte meg sem kell szólalnia, már abból értek mindent. A szavai pedig világosak, mint mindig. A pillantásomban benne van, hogy legszívesebben friss harmatként felszívódnék bármelyik vékonyka repedésben, engem is meglepetésként ér, de tartok tőle, hogy mi mindent vághat a fejemhez. Ám ebből a szituációból most már nem menekülhetek el.
Még sosem öltem embert, de Franket most minden további nélkül le tudnám szúrni. Még egy ilyen idiótát! Nem igaz, hogy nem tűnt fel neki a helyzet. Ahelyett, hogy segített volna kievickélni belőle, ha már egyszer belerángatott, még itt is hagy megfulladni benne. Pompás.
- Nem akarok semmit sem játszani, Julie. Pláne nem előtted. Épp elég kínos ez a helyzet – ránézni nem igazán sikerül, pedig nagyon szeretném, ha menne, de az arcára fókuszálást konstans kerüli a tekintetem.
- Itt forgatok Seattle-ben – összegzem kurtán ittlétem leghivatalosabb okát, amibe reményeim szerint a legkevésbé lehet belekötni. Mondhatnám azt is, hogy itt él a családom, ez az otthonom, de inkább egyiket sem erőltetném most.
- És veled... mi a helyzet? – próbálkozom azért, elvégre felnőttek vagyunk. Csak tudjuk valahogy kezelni a szituációt, bár a torkomat fojtja valami, a gyomrom sem engedett még ki.  Azért hálás vagyok, hogy nem csinált hangos jelenetet. Eddig legalábbis. Azt azért nehéz lenne elviselni.
- Jól vagy? - szedem össze minden elszántságomat, és végre engedem, hogy összefusson a tekintetünk. Mennyire rég láttam. Rengeteg kérdésem lenne, talán mondanivalóm is, de ő aligha akarna látni két percnél tovább.