Szeptember van, és elítéltettem az exemet. A vallomásom volt az utolsó csepp a pohárban, hogy David Gallagher tíz évre börtönbe jusson, és onnan még véletlenül se engedjék ki. Megverette a mostani pasimat (?), ebben azért nem vagyok biztos, mert a fogalom szűkebb értelmében nem tenném rá a kalapom, de tágabb értelmezésben minden beleférhet. A randizás sem éppen hétköznapi módon telik nálunk, de Joellel semmi sem egyszerű. Az elköteleződés nem az ő műfaja, én azonban olyan szellemben nőttem fel, hogy egy tartós kapcsolat egyenes úton vezet a házasságig, és onnan a családalapításig. A szüleim életük végégig szerették egymást, pontosabban, amíg három évvel ezelőtt édesanyám el nem hunyt rákban. Apa azóta nem nézett rá más nőre, és még most is gyakran emlegeti, hogy mennyire hiányzik neki. Ilyen példával előttem nem is hihetnék másban, mint az igaz szerelemben, az örökké tartó boldogságban, de valahogyan ez nekem nem jött össze, és át kellett értékelnem a huszonegyedik század küszöbén a párválasztás folyamatát. A kényszeredett női és férfi dzsungel közepén átlagosan még igen nagy arányban találnék potenciális jelöltet, aki ha minden igényemből lejjebb adok, akkor meg is felelne nekem. De mi van, ha egy nőnek van tartása és büszkesége is? Akkor egyedül marad, és a macskái fogják megenni a tetemét. A kompromisszumképesség a kulcs a jó párválasztáshoz….na meg ezer másik tényező, de nem ezért állok itt a mosdó közepén, egy bárban, hogy az életem nagy Ő-jét keressem meg. Akad egy férfijelöltem, de vele is olyan bizonytalan tervezni, mint újra megalkotni a Titanicot. Ittam…ó nem is keveset, és nem bulihoz öltöztem. Nem szokás megünnepelni az előző barát börtönbe kerülését….bár nekem megkönnyebbülést kellene, hogy jelentsen, mégsem teszi. A márványpadlós pultot támasztom, és a szemüveges önmagammal nézek farkasszemet. A zöld NCIS-es felsőmben kirívok a tömegből. A hajam kócos lófarokban van a fejem tetejére kötve. Egy szürke mackóban feszítek, és párbeszédet tartok a tükörképemmel. - David…megölt egy nőt. Meg…. – és nem bírom kimondani. Nem tehetem meg, mert akkor valóssággá válik. Az életem egy rémálom, és miközben egy másik férfival kavarok, a lelki vívódásom nem engedi, hogy elengedjem a másikat. Nem szeretem, de kötődöm hozzá…tett róla, hogy egy életre megjegyezzem. A fekete keretes szemüvegemmel egy szexi tanárnő fantáziaképét kelthetném életre, de inkább hasonlítok egy lecsúszott narkósra. Kérdezzünk meg róla egy férfit? Az ajtó kinyitódik, és egy barna hajú lány toppan be a kezében egy cigivel. Nem bírom a füstöt, de a három tequila tett róla, hogy kicsit elengedjem az állandóan aggódó felemet. - Te…ott…nem gondolod, hogy egyszerűbb lenne, ha leszbikus lennék? A férfiak szétcincálnak, darabjaimra tépnek… - rázom meg a fejemet, és a törzsemmel a lány felé fordulok. - Chloe…vagy ahogy szeretnél hívni. – sóhajtok egyet, mert szédülök, de nem akarok hazamenni. Bulizni jöttem le, a közelben lakom.
A hozzászólást Chloe Ward összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 14, 2016 9:32 pm-kor.
A napom igen furcsán alakult, hogy mit ne mondjak. A délelőtt az tök snasszul ment el, igazából arra sem emlékszem, hogy mit csináltam. No de a délutánom? Hah. Én, naiv azt hittem, hogy pár sikátorbéli szökevényt leütni, ellopni tőlük a napi adagot és elmenekülni tőlük lesz a napom fénypontja. Hogy miként keveredek én mindig balhéba. Pedig nem is akarok, az csak úgy jön. Megtalál, üldöz szerelmével. Ebben egészen biztos vagyok. És miért is? Hát azért, mert a beült taxiba valami fószer már ült és eleinte még húzta a száját, hogy osztozzunk egy járművön. Emberek, az csak egy Taxi nem az aranynyakedet akartam én. És hol követtem el az első hibát? Hogy az ellopott szajrét nem vágtam zsebre. Kiszúrta és jött a hegyi szent beszéddel. Tíz körmömmel kapartam volna az arcomat, ha épp nem ragadunk dugóba, a sofőrről nem derül ki, hogy terrorista. És szerintem itt adott hálát az egeknek, hogy beszálltam mellé. Lyukat beszéltem sofőrünk hasába és sikerült előbb leütni majd elhajtani onnan. Nem sokkal később a rendőrök kapcsoltak le minket. Persze, hiszen a taxi diszpécserével folyamatosan tartottuk a kontaktot. Azt mondjuk nem értem, hogy Daniel miért parázott annyira a zsaruktól - nekem még az okom is meglenne rá. De abból a slamasztikából is kihúztam magamat. A nevemet - persze a nem valódit és nem is a most használtat - elmondtam nekik. Ám mielőtt még jobban kikérdezhettek volna, az egyik segítségünkre siető taxiba zuhantam. Elpanaszoltam neki, hogy semmi másra nem vágyom csak egy hideg zuhanyra és hat karton cigire. Szerintem megértett, mert zokszó nélkül elvitt, ahova kértem. Fogalmam sincs, hogy a város melyik részén vagyok, de mivel sejtettem, hogy a zsaruk, már csak a vallomásom miatt is fel akarnak keresni, az egyik útszéli kínai ruházati üzletbe bevásároltam pár göncöt és át is öltöztem. Egyszerű farmer, csizma, trikó, rá egy kabát. Hűvös van már esténként. Még egy sál is belefér, hajamat pedig kontyba tűzöm. Silány minőség, a luxushoz szokott bőrömet kicsit irritálja. De téves, ha azt hiszitek, hogy finnyás vagy kényes vagyok ilyen kérdésben. Azonban ha az ember megszokja a luxust, akkor nehezen mondd már le róla. Így vagyok ezzel én is. A nap lassan alábukott az égen, átadta magát a sötétségnek és az alvilágnak. Nekem meg fogalmam sincs, hogy a város melyik részlegén kóválygok. Tuti, hogy egy taxi hazavinne, de a hólyagom már szorít, így nem várok sokáig és betérek az első bárba. Oh, én jártam már itt! Esik le a tantusz. A szokásos pultos srácnak csak intek, szemüvegemet az istenért nem venném le és betámadom a mosdót, ahol végre egy picit egyedül lehetnék. Hiszem én. - Öhm. - torpanok meg az ajtóba, ahogy meghallom a kócos nő szavait. Segélykérően nézek szét, rá akarván jönni, hogy mégis hova kerültem, de nincs itt rajtam kívül senki. Óvatosan tekintek a hátam mögé, de sokáig már nem bírom visszatartani a hólyagom tartalmát. - Szerintem aki egyszer már belekóstolt a mézes bödönbe, annak már mindegy. Inkább biszexuális. S mikor melyik nemhez van kedved, azzal hetyegsz. Felelem könnyedén végül és betámadom az egyik, szokatlanul tiszta mosdót. Jóleső sóhaj keretében guggolok az ülőke felé és szabadulok meg kínzó tartalmamtól. A nevére nem válaszolok, mégis mit ér, ha megmondom az enyémet? Reménykedve, hogy mire végzek már nem lesz itt, úgy nyitom ki a fülke ajtaját. Fail. - Leena. Mutatkozok be végül röviden és tömören, amikor a csaphoz megyek, hogy megmossam a kezem. Furcsa sötétség van, amit csak akkor veszek észre, amikor a tükörbe nézek. A fejemen van a szemüveg. - Ahha, ez most már mindent megmagyaráz.
- Miss Ward el tudnál mesélni nekünk, hogy mi történt az alagútban? – ez a kérdés, amitől rettegtem. Az esküdtszék tizenhárom tagja árgus szemekkel vizslat, mintha a lelkembe akarnának látni. Nem érthetik, nem érezhetik át, ami bennem zajlik. Benedvesítem az ajkaimat, miközben az ügyész szemébe pillantok. Könnypárás tekintetem sok érzelmet árul el, de egyik sem tudná leírni a gyötrődésemet. Gyűlölöm…nem őt, hanem saját magamat. Nem voltam elég bátor, hogy elmeneküljek, hogy kárt tegyek benne. Végigasszisztáltam a saját megerőszakolásomat. A torkomra forr a szó, a velem szembenálló férfinak meg kell ismételnie a kérdését. - Miss Ward jól van? – a kezem remeg, a történet nem ér véget. A fejemet lehorgasztom, és beszívom a tárgyalóterem steril illatát. Apa, és Joel nem messze ülnek….de fogalmuk sincs, hogy mi történt odalent. - Bekötötte a szememet, nem láttam semmit…csak az érzékszerveimre támaszkodhattam. Eleinte csak vádakat koholt ellenem, hogy miért nem szerettem eléggé, miért árultam el őt, miért adtam oda másnak a szívemet…aztán…aztán közelebb lépett. A fülembe lihegte a nevemet, és arra kért, hogy adjam neki a legnagyobb kincsemet. Szeressem szívből, legyek önfeláldozó…a blúzom felső gombját ekkor pattintotta ki…
Az emlék meggyötör, de hála a tequilának a fejem már kótyagos. A tükör előtt állok, és kétségbeesetten igyekszem választ kapni arra, hogy miért álmodok vele, miért érzek bűntudatot, mert elítélték. Vajon az első szerelem emléke miatt nem vagyok képes túllépni rajta? Elvégre egy lány megjegyzi, hogy kivel fekszik le először, kinek adja oda a szüzességét. David Gallagher az én keresztem, és nem szabadulhatok tőle.
Az idegen lány megjelenése szakítja félbe a vívódásomat, miközben jól megfigyelem. A cigi láttán megkívánom a nikotint. Életemben nem voltam képes elszívni egyetlen szálat se, de ma este kivételt akarok tenni. A napszemüveg elrejti szemének színét, de az ajkai közé vett bláz felkelti az érdeklődésemet. A gondolatmenetemet hangokba, aztán összeálló mondatokba fektetem át. - Biszexuális? Nem hiszem, hogy menne mindkettő. Igazából a férfiakhoz vonzódom, de nem vagyok benne biztos, hogy minden helyzetben jó ez. Kiszolgáltatott leszek mellettük. – hallgatok el, és a becsukódó ajtóra siklik a tekintetem. - Te már voltál lánnyal, milyen érzés azonos neművel csókolózni, érintkezni? – őszinte kíváncsiság csillog azúrkék íriszeim mélyén, ezért amikor kilép a fülkéből, akkor bemutatkozom neki, és megtudom cserébe, hogy mi az ő neve. - Leena… - harapom be az alsó ajkamat. - …tudom, hogy nem ismerjük egymást, de te hiszel a szerelemben, voltál már szerelmes? – tekintek rá, és arrébb is állok, hogy ne akadályozzam meg a kézmosásban. - Nincs ennél szörnyűbb dolog a világon, nemde? Kitárulkozol a másik előtt, odaadod a szívedet, elveszíted önmagad, mégis sóvárogsz utána. Vállalod a kockázatot, a reménytelen, és egyoldalú érzéseket…mindenre felkészülsz, csak éppen arra nem, hogy elvegyék az önbecsülésedet… - hallgatok el, és leveszem a szemüvegemet. - Számlákat néztem át, éttermet vezetek…és csak huszonnégy vagyok, gondoltad volna? Nem is kellene itt lennem. Jó kislány vagyok, nem iszok, nem cigizek…de most, úgy elszívnék egy szálat… - törlöm meg a pólómban a lencséjét, és visszahelyezem az orrnyergemre. A szédülés elviselhető, de a mellkasomban lüktető fájdalom nem múlik. A gátlásos kislányt most jó mélyre zárom.
A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Szept. 06, 2016 10:10 pm-kor.
A bár hangszórójából kellemes rock zene szól, nem túl hangosan. Épp annyira, hogy a kínos csendet megtörje, de még lehessen mellette beszélgetni. Meglehet, hogy törzshelyem lesz ez a hely, habár most csak a mosdója érdekel. Nem kívánok több időt itt tölteni a kelleténél haza akarok menni. Haza… Oly furcsa nekem még ez a szó. Elmúlt életem során nem sokszor használtam ezt a szót és nem is sok helyre. De ami a legfontosabb: nem Lexi nélkül. Mélyen sóhajtok fel, ahogy cigimmel a számba belépek a helységbe. A csaj merengően néz saját tükörképébe. Igazából nincs a küllemével semmi baj, valahol olyan, mintha Lexi lenne: lezser, nem törődöm, mégis van benne valami báj. Hanem, amikor kinyitja a száját… Újra körbenézek, hogy egyedül vagyunk-e, és nem e máshoz beszél. De biza, egyedül vagyunk, így engem ér az a megtiszteltetés, hogy… Mi is pontosan? - Ahha. Mondom hatalmas hangsúllyal a hangomban, mint aki nem tud hirtelen mit mondani rá. - Ha kiszolgáltatva érzed magad mellettük, akkor meg végképp állj át a nőkre. Természetellenes ha így érzed. Vetem neki oda, miközben szívok a cigimből. Tiszta művész vagyok, figyeljétek: a számból ki sem veszem, ajkaim sarkából fújom ki a szürke füstöt. A hamut hagyom, hogy a földre hulljon. Aztán bezáródik az ajtó és azt hiszem, hogy ez egyfajta válaszfal is lesz köztem és a nő között. Mily nagyot tévedtem. - Ugyan olyan, mintha pasit csókolná meg. Neki is ajkai vannak és nyelve, semmi különös. Jobb esetben nem mohó és erőszakos, mint egy pacáké, hanem finom és puha. Adom meg a válaszomat. Na, ezt a mai nap után nem gondoltam volna, hogy még ilyenekről fogok beszélgetni. Főleg, hogy azt az ipsét kioktattam a sztereotípiákról. A wc öblös hangja hallatszódik, amikor lehúzom és pár pillanat múlva kint is vagyok. Cigim már csak félig van meg, továbbra is a szám sarkába tartva beszélek és mosok kezet. Addig én hozzá nem nyúlok, amíg nem steril a kezem. Azért a higéniára még mindig adok. Aztán jön a kérdése, melyre először halkan horkantok fel. Kiveszem számból a blázt, s megtámaszkodok a mosdó szélén. S ekkor röhögök fel epésen. - Téged melyik tündérmeséből szalajtottak? Vonom fel kérdőn az egyik szemöldökömet, de vigyorom le nem olvad arcomról, habár a szemüvegem még a fejemen van. S mintha erre most jönnék rá, tolom fel a fejem tetejére. - Nem, nem hiányoznak ilyen rózsaszín maszlagok. Mosolyodok negédesen végül. Na persze, te sem vagy kétszínű, te liba. Csak épp azt nem tudod, hogy mi az, amit érzel Iránta. Nem, nem neveznéd szerelemnek, ebben te nem hiszel. Viszont fontos neked nem is kicsit. - A szerelem, aljas és mocskos egy érzés. Megbízol valakiben, milyen jogon is? Miért is? Rózsaszín köd lepi el az agyadat és megvakulsz a világ többi dolgát illetően. Nem látsz, nem hallasz semmit. Vagyis vannak, akik így írják le. Felelem neki, de aztán tovább mondja a dolgait. Miért is állok én itt bent? Máskor fogom magam és kisétálok a helyről, ám most. Aztán pár mondatba előadja az életét, én pedig megforgatom a szemeimet a jókislánnyal egy időben. - Uncsi… Hajtom oldalra a fejemet. - Jaj én jó kislány vagyok, nem csinálok semmi rosszat, mindenki tökre büszke rám, de valami mintha hiányozna az életemből és nem tudok rájönni, hogy mi, hiszen azzal vagyok elfoglalva, hogy másoknak feleljek meg. Változtatom el a hangomat vékonyra, megjátszva a kényeskét. De jó, hogy ma én papoltam az első benyomásokról, holott most én írok le egy lányt. Mélyet szívok a cigarettámból, mikor megjegyzi, hogy ő is szívna. Leszippantok az végigszívott blázra. A mosdó szélén nyomom el és dobom a kukába és veszem elő a kabátom zsebéből a dobozt. Felnyitva felé nyújtom.
A rock nem az én világom, de megőrültem volna, ha még egy beszállító számláját, vagy éppen a villanyért felelős szolgáltató irományát kellett volna átnéznem. Nem vagyok egy könnyű eset, de nem a számok világában nőttem fel. Az egyetemen is inkább a főzésért rajongtam, de a szüleim elvárták, hogy végezzek el egy normális szakot is, ha már séf akarok lenni, és majd a későbbiekben étterem tulajdonos. Nagyon okosak voltak, mert bejöttek a számításaik, de nem vagyok olyan lelki állapotban, hogy sokáig időzzek a nappalimban, és a kintről beszűrődő zajt hallgassam. Nem is kellett sok, talán egy félóra, hogy betévedjek az ismeretlen helyre. A pánikroham hirtelen kapott el, és másodpercek törtrésze alatt zárkóztam volna be a mosdóba, de előtte még úgy gondoltam, ha már kimerészkedtem a lakásom magányából, akkor bármennyire is hülyén néz ki, de iszok…egy kis alkoholt. Joel megint nem ért rá, és nekem a tárgyalás jobban megmaradt az agyamban, mint szerettem volna. Felejteni akartam, de a három feles mást hozott ki belőlem. Tény, hogy bátrabb lettem, de sikerült a WC-ben kikötnöm. A magammal való társalgás a szánalom legalja, de legalább neki nem hazudok, vagy mégis? Egy lány szakítja félbe a felemelő beszélgetésemet saját magammal, aztán már inkább rákoncentrálok. Laza öltözet, napszemüveg, feltűzött haj. Nem éppen az a stílus, mint én, sőt biztosan nem a jó lányok közé sorolnám, inkább olyan Amy típus, aki bárkinek beszól. - Kicsit erős a megállapítás, de én mondtam. – beszélek a csukott ajtóhoz, ha már bezárkózik oda, mert feltűnően pisilhetnéke van. Nemsokára azonban választ kapok a feltett kérdésemre. - Egy nő akkor finomabb, mint egy férfi? Elgondolkodtató. – háttal állok a tükörnek, és hamarosan meghallom a WC lehúzását is. Éljen az egészséges húgyhólyag, meg vese. A szerelem kérdésköre mindig is érdekelt, és ha már egy vadidegennek ilyen könnyedén meg tudok nyílni, vagy csak az alkohol beszél belőlem, akkor nem vagyok rest folytatni, de a kézmosás után kiröhög, és felszalad az egyik szépen ívelt szemöldököm. Mi olyan vicces bennem? - Bárcsak onnan léptem volna ki… - sóhajtok fel, és a kintről hallatszó zenére az ujjaimmal kezdek el dobolni a pulton, de egy kicsit messzebb állok meg Leenától…mert ez a neve. Részegen még megy a nevek raktározása. - Ezt mondom én is, rossz dolog, csak tudod.. – hát végig már nem mondhatom, mert erélyesebben kezd bele a mellettem álló, de jobban leköt a szájából kilógó cigi. - Uncsi…? Nem is ismersz, de már elítélsz? Csak, mert nem iszok, és nem cigizek alapjáraton? – fűzöm össze a kezeimet a mellkasom előtt a szemüvegtisztítás után. A kényeskedő liba hangra nem is reagálok egyből..igen van bennem hasonló hajlam, de ennél sokkal összetettebb személyiség vagyok. A cigit már nem is figyelem, de a váratlan gesztus meglepetésként ér. Szótlanul nyúlok érte, és veszem el, de mivel nincs öngyújtóm, újabb segítségre várok. Két ujjam közé csippentem, és ha van olyan kedves, és meggyújtja nekem, akkor be is szívnám, de igen…köhögök egy sort, és be is könnyesedik a szemem. Újrapróbálkozom, és ekkor már sikerül letüdőznöm. Jólesően fújom ki a füstöt…és pillantok a világosbarna szempárba. - Tisztázzunk valamit, nem vagyok egy elkényeztetett anyámasszony katonája. Az anyám meghalt, és bassza meg még mindig fáj. Hiányzik…az apám meg New Yorkban lakik. Van egy terhes barátnőm, aki az egyik legjobb divattervező, és van egy pasim..vagyis áááá. – elhallgatok, mert a bennem gyűlő feszültség ki akar robbanni, így inkább mélyen beszívom a nikotint, és megengedem, hogy átjárja a testemet, így a lámpa felé emelem a pillantásom, és felfelé fújom ki. Ha valaki látna, most biztosan nem ismerne rám.
Lehet, hogy egy picikét kezdem bánni, hogy bejöttem a mosdóba. Na jó, nézzük a dolog jó oldalát: legalább szóval tartanak és lesz min elmélkednem ha megyek haza Hozzá. Mert valljuk be, ezen a furcsa szitun lehet majd és addig sem Rajta jár az eszem. Vagy Lexin vagy az elcseszett életemen. - A nők természetüknél fogva finomabbak. Közlöm cigimmel a szám sarkába, miközben öblítek, hogy aztán kinyitva az ajtót folytathassam. - Mi nők pontosan tudjuk, hogy mire vágyik a másik, amíg a pasik csak sejthetik. Még a legtapasztaltabbak sem tudják, hogy pontosan mi kell nekünk. Ahogy mi sem tudjuk, hogy nekik mi kell. A nő a legtöbb esetben, főleg az elején puhatolózik és ezt nem erőszakosan teszi. Fejtem ki a véleményemet a női szexualitással kapcsolatban. Nem gondoltam volna, hogy valaha valakivel erről fogok beszélgetni. Főleg nem egy női mosdóba. Kíváncsi lennék, hogy miért érdekli. Jah, hogy nem. - Nem, nem tudom. Nem voltam, nem is tervezem, hogy az leszek. Nem hinném, hogy azt a férfit megalkotta volna már a föld, akibe én valaha beleszeretnék. Közlöm tárgyilagosan, hidegen. Elnyomok egy ásítást, fárasztó napom volt és most itt ragadtam egy mosdóba egy fura szerezettel. Legközelebb tuti a férfi wc-t használom. A nőktől frászt kapok. S lám, visszakapom az előítéleteket. Hangosan nevetek fel és fordulnék meg, hogy kilépjek és hazamenjek, ha nem jönne rám a Teréz anyáskodás. Ugyan is adok neki egy szál bagót. S lássa kivel van dolgom, még tüzet is adok. - A karma mindig megtalál. Vigyorodom inkább magamnak mondom szavai nyomán. Nem is válaszolok a kérdéseire, csak kötözködik. Ennyi rutinom – remélhetőleg – már van az emberek terén. Aztán elkezdek gyanakodni. Biztos, hogy a homlokomra van írva hogy Pultos, amely szépen lassan vált át Pszichológussá. Miért van, hogy még hetek elteltével is az ilyenek rám találnak? - Öhm… - kezdek bele lassan, ahogy elkezdi a történetét mondani. Már-már unott arccal hallgatom. – Nézz rám. Úgy nézek ki, mint aki, már megbocsáss Chloe, de akit leköt? Te mondtad, jó kislány vagy, menj haza, bújj be a takaróba, öleld magadhoz a teddy mackódat, nézd meg a Dirty Dancinget, sírd tele a zsepidet és aludj egyet. Az ilyen helyek nem neked valók. Adom neki a tanácsomat, miközben meggyújtom a saját blázomat. Talán erősek a szavaim, de egy vadidegentől mit várt? Még így is csodálhat hogy eddig meghallgattam. Mások már az első mondatánál kifordultak volna. S lassan így teszek én is. - Menj haza és adj hálát annak, amid van, ahelyett, hogy sírsz azért, amid nincs.
A női szexualitás messze áll tőlem, igaz nem hívő családban nőttem fel, de soha nem tudtam volna elképzelni, hogy nőkel feküdjek le, de ma este már annyi hülyeség kavarog a fejemben. Szédülök egy kicsit a piától, és félek, hogy ostobaságot tettem, hogy lejöttem ide, de ha már itt vagyok, és nem ismer senki, akár még hülyét is csinálhatok magamból. Megőrzőm az emlékét, és továbblépek. Számtalan ballépés van a hátam mögött, és nem lesz könnyebb, ha állandóan keresem a kibúvókat. - Úgy beszélsz róla, mintha már kipróbáltad volna. – kicsit hunyorgok, mert a füst kezdi csípni a szememet. Nem vagyok hozzászokva, de nem akarok kényeskedni, ha már lejöttem, és éppen én tartom szóval a mellettem állót, aki szüntelen szívja a bagóját. Nem értem, de megkívántam. Mi ütött belém? Két újabb tequila után már vetkőzni fogok? - Én se terveztem, de megtörtént. – vonom meg a vállamat, de kezdek rájönni, hogy untatom a lányt, és már menekülne, akkor miért nem tudom befogni a számat? Lenne egy tippem, de a gátlásaim valahol a nappalimban hagytam odafönt. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy ennyi merészségem még nem volt, és jól látja Leena milyen is vagyok valójában. A gesztusa nem tudom, hogy jól esik-e, de meglep, és el is fogadom. Zöldfülűként nem csoda, ha nem megy olyan jól a cigizés, de néhány ügyetlen próbálkozás után sikerült letüdőznöm. - Ó, szóval ez lenne a karma. – megvédem a saját igazamat, de mintha leperegne róla, és hamarosan megkapom a kendőzetlen őszinteségét. Fáj-e, amit mond? Igen, de nem szokásom szembeszállni azokkal, akiknek igazuk van. Ilyen vagyok, és beismerem, ha tévedtem, de az nem tetszik, hogy a külsőm alapján leírnak. - Nem nekem valóak ezek a helyek, de ma este ki akarok bújni a jó kislány szerepkörből. Felejteni akarok. – fújom ki a füstöt, és ha elértem a végére, akkor elnyomom, és a kukába hajítom. A szám íze keserűvé válik, és farkasszemet nézek Leenával. - Hálát adnék, ha lenne kinek. Elnézést… - indulnék kifelé, de ekkor két picsa ront be, és szinte fellöknek minket. Az egyik szőkeség vörös ajkaival kattog, a másik meg árnyékként követi, és nekem jön. - Nézz a szemed elé. – nyögöm ki, és erre már mindketten odakapják a tekintetüket. - Hülye picsa…amúgy is hogy nézel ki…és fúj, nyomd már el azt a cigit, bűzlik miattatok a mosdó. – nyafog az egyik. Nem szeretem, ha az idegeimen táncolnak, és más esetben elsétálnék egy szó nélkül, de most csak beállok elé. - Mit mondtál rám? – nem remeg a hangom, és még a szemüvegemet is leveszem. - Azt…hogy pi-csa vagy. – szótagolja, és fölényesen áll fölém, de hirtelen elkapom a karját, azonban kirántja, és elkezd sipákolni. Ó, istenem….nem akarom, de ha már nincs kin levezetni a feszültséget, akkor élek a lehetőséggel, de aztán visszafogom magam, amíg az egyik be nem szól. - Baszd meg az anyádat. – néz rám, aztán Leenára. Nem kell több, hogy felemeljem a kezem és pofán vágjam. Bármit elviselek, de a halott anyám sértegetését nem.
A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 07, 2016 9:01 pm-kor.
Halovány mosoly kúszik végig ajkaimon, ahogy kijelenti a már tudni valót. Halkan köszörülöm meg a torkomat, miközben fejemet lehajtom. Az olcsó csizmának orrát nézem. Biztos vagyok benne, hogy reggelre a gönceim a kukában végzik. De erre az egy estére tökéletesek lesznek. - Ne zárkózz el semmi elől. Légy nyitott, s a világ olyan rejtelmei nyílnak meg neked, melyről még álmodni sem mertél. Kacsintok a lányra, már ha látná, hiszen a szemüvegem még rajtam van. Lassan lekerül az is és immár szemtől szembe tudunk egymással nézni. Nem mondom neki, hogy nem voltam, de azt sem, hogy voltam. Ha ezekből nem jön rá az igazságra, arról már nem én tehetek. - Érzelmeink irányításának megtanulása hatalmas erőt adhat egy ember kezébe. Az érzelmek a legtöbb esetben téves útra terelnek minket, elhitetnek velünk olyanokat, melyek nem is léteznek. Vonom meg egykedvűen a vállamat. Ha valamit megtanultam az évek során, akkor az ez volt. A bájos mosoly álarca mögé húzódtam, valódi arcomat senkinek sem engedtem látni, csak egy két embernek. S lásd, hova jutottál Leena. Tanulj meg a mosolyoddal ölni. A nők legnagyobb fegyvere. Amikor mondatomat ismétli meg hangosan nevetek fel. - Oktass ki valakit ma az ostoba előítéletekről és hidd el, hogy visszakapod még aznap. Fejtem ki, hogy miként is értettem, mert nem vagyok benne száz százalékosan biztos, hogy értette. Szegényem honnan tudná, nem ült abban a taxiban. Apropó, ha már taxi. Jut eszembe, hogy nálam van még egy zacskónyi kokó. Vagyis szerintem az. Nem mintha el szeretném használni, de otthon gyűjtögetem egy kis dobozkába. Hogy minek? - Ühm. Ki akarsz mozdulni és egy nem hozzád méltó helyre jössz. Aztán csak a szemöldökömet vonom fel. Nem kérdezem meg, hogy miért akar felejteni. Ma nem dolgozom – ahogy az elmúlt hetekben sem – nem vagyok pultos, nem szolgálom az üzletet azzal, hogy lelki szemetesláda leszek. Nem, ma nem. A homlokomra sincs ez írva, nem szükséges kedvesnek lennem senkihez sem. Oh, te naiv lélek. Vagy mégsem? Kedvesen húzom el szám szegletét, ahogy elnézést kér és menne ki. Mélyet szívok a cigarettámból. Chloeval ellentétben nem fogyasztom el gyorsan káros szendvedélyemet. Szeretem kiélvezni még ennyi idő után is minden egyes slukkot. Ahogy körbejárja a tüdőmet, karcolja a torkomat. Szeretem nézni, ahogy a füst az ég fel száll, amikor kifújom. Az ajtó nyitódik s egy újabb sláger muzsikája erősödik fel az apró helységbe. S lám, jönnek még a mosdóba. Két erősen a korban járó hölgyemény. Eleinte nem is foglalkozok velük, de aztán érdekes színjáték kezd kibontakozni előttem. Egyelőre csak külsős szemlélőként nézem. A lánnyal ellentétben fel sem veszem a felém vágott szavakat. Ahelyett inkább még egy slukkot szívok és látványosan eresztem ki. No, nem erről beszéltem az előbb? Hogy rejtsd el érzelmeidet? Chloenak nem megy, ahogy látom. A káromkodásra sem reagálok, ám amikor látom, hogy az újonnani ismerősöm a kezét emeli, közbelépek. Szeretem a helyet és tudom, hogy milyen egy verekedés után a mosdót takarítani. Elkapom a lendülő kezet, csuklónál. Erősen szorítok rá, nem engedem, hogy tovább lendüljön. Így is centikre áll meg a picsázó fejétől. - Aranyom… - kezdek bele bájos mosollyal az arcomon. – Szerintem menj haza és útközbe vegyél egy kéziszótárt. Tanulj még pár szót, a mostani szókészleted igen silány. Ne hidd, hogy azért, mert az első ráncok kezdenek megjelenni rajtad megtehetsz bármit. A silány botox nem tudja eltakarni a valódi énedet, már ha van ilyen. Az olcsó Gucci és Versace utánzatod pedig nem hogy fazonba, színbe, de stílusba sem passzolnak. Szóval ha már könyvesboltba jársz szerezz be pár divatmagazint és tanulj a profiktól. Mosolygok bájosan, hangom végig nyugodt, egyszer sem emelem meg. Tanulj meg a mosolyoddal ölni. Látom, hogy a két nő arcáról kezd lefagyni a vigyor és meghűl bennük a vér. Köpni-nyelni nem tudnak. Megértem őket, olyannyira titkolni vágyják saját korukat, olyannyira próbálnak „menőnek” kinézni. De a szakértő szemek átlátnak rajtuk. Meglehet, hogy rajtam sincs most Chanel, de még így is jobban süt rólam az ellegancia, mint róluk. Chloe kezét lassan kényszerítem le maga mellé. - Menjünk. Szólok neki, és továbbra is fogva a kezét vezetem ki a mosdóból. A csikket még elnyomom a mosdó szélén és egy pöccintéssel küldöm a kukába.
Nem tudom eldönteni, hogy mennyire volt jó ötlet, hogy kimerészkedtem a lakásomból, mert ha felmérem a terepet, akkor egyáltalán nem az én stílusom, és pont az a lány vagyok, aki nem keveredik bajba, vagy ez megint csak az én nézőpontom, mert az elmúlt években sokszor kerültem olyan helyzetbe, amibe nem kellett volna. A veszély mégis vonzott, ezért nem mondtam nemet, és nekilódultam az egésznek. A három tequila úgy égette eleinte a torkomat, mintha soha nem ittam volna ezelőtt, és most esnék át a tűzkeresztségen. Nem az első alkalommal lennék részeg, de az első olyan este, hogy nem ismerősök gyűrűje vesz körül, és talán emiatt egy kicsit felszabadítóbb is az érzés. A véletlen találkozás a mosdóban, a sok hablaty szöveg valószínűleg nem hatotta meg a mellettem állót, de végül is nekem jobb, ha megszabadulok egy kis tehertől, ami a lelkemet nyomja. Magányos vagyok…a rosszabb napokon ez ki is üt, mint ma például. Nem a társas kapcsolataimra értem, hanem úgy igazából, a mélyen gyökerezett érzésről, mely akkor is eluralkodhat rajtad, ha százezer barát vesz körül. Nem számítottam rá, hogy még ma este el fogok szívni egy cigit. Élj a mának, ahogyan anya mondta, és ma bizony hallgatok is a jó szóra. Az új ismerősömtől hideget, és meleget is kapok útravalóra az ingyen bláz mellé, és már indulnék is kifelé, de két picsa ront be, és majdnem fellöknek. - Héj… - szólalok meg, mert a kelleténél bátrabb vagyok, sőt mondhatni gátlástalan. Jézusom, vajon mit szólna az apám, vagy a terhes barátnőm, ha meglátna itt? Joel meg egyenesen gyűlöli, ha be vagyok baszva, mert szerinte a nem túl nőies oldalam bontakozik ki ekkor. Ez is én vagyok, ez is hozzátartozik a Ward csomaghoz, nem mindig a tündibündi hercegnő, a gyámoltalan kislány, az összetört nő. Sok oldalam van, de ma este inkább egy újat mutatnék a külvilág felé. Leena szavai járnak még mindig a fejemben, de sajnos nem hagynak elmenni, és még belénk is kötnek. Nem vagyok rest visszabeszélni, és szájalásba kezdeni az egyik üresfejű libával. Nem tartozom azon nőnemű társaim közé, akik erőszakkal oldják meg a bajaikat, de az anyám sértegetése sajnos nem az a kategória, amit szó nélkül hagynék. Már éppen emelem a kezemet, hogy egy istenes pofont adjak a csajnak, amikor Leena megállít. Nem hozzám kezd el beszélni, de mellettem marad. Szótlanul tekintek a szőkére, meg a barnára is, akik egy idő után elhallgatnak, és megkövülten állnak. A végére még a kezemet is a testem mellé húzza, és kitessékel a mosdóból. Nem ellenkezem, hanem követem, és csak az ajtó előtt állok meg. - Megbénítottad őket, ezt mégis hogyan csináltad? Én nem bírok ilyen higgadt maradni. Az anyámat sértegette…halottról jót, vagy semmit, és ez még nálam is gyengepont volt. – sóhajtok egyet, és arrébb állunk, mert többen akadnak, akik ismét bemennének a mellékhelyiségbe. - Nem méltó hely, vagy sem, lehet naiv is vagyok, de ma este szórakozni vágyom, és inni akarok. Tudsz ebben segíteni? – pillantok rá, de ekkor egy elég hiányos öltözetű nő szambázik el mellettünk érdekes kinézetű italokkal. - Biztosan akciós… - mutatok rá, és megigazítom a szemüvegemet, amikor két nagydarab kopasz csávó áll meg mellettünk darts nyilakkal a kezükben. - Cicák…nincs kedvetek egy játszmához? Aki nyer, az…megmondhatja, hogy mit csináljon a vesztes pár. Elég bevállalósak vagytok ehhez? – mér végig, amitől menten hányingerem lesz, de ma este nem igazán vagyok önmagam, hát belemegyek. - Legyen. – bököm ki Leena előtt, bár abban se vagyok biztos, hogy benne lenne, még a végén egyedül maradok a két gorillával.
Nyugodtan szívom a cigarettákat és a pillanat töredéke alatt el is veszek az emlékeim között. Amikor én vagyok hasonló állapotba mint a lány. Egykor ott volt ilyenkor nekem a húgom. A húgom, akire bármikor számíthattam, akinek bármit elmondhattam anélkül, hogy szégyenkeznem kellene miatta. Akire mindig számíthattam. A lelki békénk talán egymás miatt volt kiegyensúlyozott. S ahogy hallgatom a szemüveges szépséget belegondolok saját jövőmbe. Évek múlva majd én is egy mosdóba fogok vadidegen embereknek panaszkodni az életemről? Felröhögök. Évek múlva. Hagyjuk már. Ilyen nekem úgysem lesz. S amúgy is. Szenvedj magadba és a világ sem fog észrevenni semmit, csak amikor már késő lenne. S most már kinek számítok egyáltalán? Neki? Próbálom elhessegetni, hogy fontos vagyok. Próbálok nem tudomást venni saját érzéseimről. Többé senki sem kerülhet közel hozzánk. Amint ez megtörténik felhasználják ellened. A mi világunk kegyetlen és nem ismer határokat. Még egyszer nem akarom átélni a poklot. Merengésemből a „hé” felkiáltás zökkent ki ésm ég azelőtt közbe lépek, mielőtt elharapózna a helyzet. Rögtönzött kioktatásom hatásosnak bizonyul. A két liba elhallgat és nem szólal meg többet. Chloe pedig szófogadó és kimegy a mosdóból. Az ajtó előtt megállok és előhúzok még egy szál cigarettát. Fejem lehajtva gyújtom meg. - Ne lássák rajtad az érzelmeidet és a haragod. Amint meglátják kihasználják ellened és addig hergelnek, amíg ki nem készítenek. Tedd túl magad a múlton, vagy ennél nagyobb pofont is kaphatsz idegenektől. Felelem végül, felpillantva és a nő szemébe nézve a szemüvegén keresztül. Aztán nagyot sóhajtok. - Emberismeret. Az a két nő, a harmincas éveik közepén járhatnak, szinglik. A tipikus feministákhoz tartozhattak karrierjük kezdetén. Nem kellettek nekik pasik, mondván, fontosabb a munka. És ennek a gondolatmenetnek a levét isszák most. Nincs senkijük egyedül élnek, így az ilyen helyeken próbálnak valakit felszedni. Ezernyi réteg smink alá költöznek, hogy nehogy észrevegyék a ráncokat, márkásnak tetsző ruhákat vesznek, melyek pár mosás után kikopnak, kinyúlnak. Szívok mélyet a cigarettából és a plafon felé fújom. A mosdó melletti falnak dőlök. Elmerengek azon, én vajon mikor kapcsoltam ki érzéseimat. Mikor bújtam először álarc mögé. Már nem is emlékszem rá, de ez tart életben egyelőre. - Inni? Nevetek fel hangosan és talán először gúny nélkül. - Talán tartsam a poharadat? Élcelődöm, hiszen pontosan tudom, hogy mire gondol. Ellökve magam indulnék el a pult irányába, amikor… Na ne már fiúk, már megint? S persze Chloe belemegy a játékukba. Kedvem lenne felbőgni. De hát nem is vagyok én bébicsősz. Aztán csak mélyről jövő sóhajt hallatok, lehajtva egy percre a fejemet. - Ha még egyszer cicának nevezel a golyóidat feldugom a seggedbe. Mosolygok negédesen a két férfira. - De azért elég komoly problémáitok lehet ahhoz, hogy ha csak így tudtok csajokat rávenni, hogy hagyják magukat megdugni. Lépek közelebb hozzájuk ettől függetlenül. Rég játszottam már hasonlót. Eleinte azt hittem, hogy olyan könnyű, mint a lövöldözés. Aztán rájöttem, hogy a frászkarikákat. - De velünk rosszul jártatok, mert csak piákba fogadunk. Felelem egykedvűen, majd a lányra nézek. - Tudsz egyáltalán játszani? Mérem végig, mert nem olyannak tűnik, mint aki igen. Hiszen a hely sem hozzá való.
A puszta létezés is fáj, mióta megerőszakoltak. A napjaim egyhangúságban telnek, és csak néha hoz egy kis felfrissülést, ha Joellel tölthetem az időmet. A parkbéli randevúnk emlékeiből táplálkozom, alszom el éjszakánként, amíg le nem csap rám az ördög, és szenvedésre nem ösztönöz. Rettegek, és tartok tőle, ha felébredek, akkor ott lesz mellettem, és betapasztja a számat. A tárgyalás nem hozta el a megváltást, és a nyugodt éjszakákat sem. Egy lány meghalt miattam, már nem fog szalagavató bálra menni, nem lesz belőle semmi, csak hamu a föld alá temetve. David húga, a végtelen szomorúság a tekintetében, hogy szeretett bátyát miattam ítélték el. Nem tehetett ő semmiről, nem tudhatta, hogy mire képes a tulajdon testvére. Magamat hibáztatom, hogy nem léptem hamarabb, hogy hagytam elnyomni magam, miközben, ha egyszer is felemeltem volna a hangomat, akkor Alice még élne, és Mary sem gyűlölne. A teher, a szerelem, a messze tűnő jövőkép összenyom, és felejteni akarok. A mosdóban összeakadó lány okosabbnak, és higgadtabbnak tűnik, mint én, amolyan rossz kislány, mégis érett. A két megjelenő liba nem érdekelne, ha nem kötnének belém, és nem sújtanának ott rám, ahol nem kellene. Édesanyám emléke szent és sérthetetlen, és amikor kezet emelnék az egyikre, akkor Leena állít meg benne. Beolvas nekik, aztán kitessékel, és a mosdó mellett állunk meg. - Nem vagyok olyan állapotban, hogy álarcot húzzak magamra, és különben is ittam. – nem éppen ezzel kellene takaróznom, mert igaza van, mégis a fejembe szállt az alkohol, és nem hátrálnék vissza az erőszaktól sem. - Ejha, nem semmi leírást adtál róluk. Nem akarok egy kiégett harminc éves lenni, aki férfiakat hajkurász. Ha nem jön magától a szerelem… - ajaj Chloe ezzel elkéstél. Már mélyen benne vagy abban a gödörben, amit Joelnek hívnak, és ha menekülni akarnál, akkor sem tehetnéd meg, mert nélküle nem tudsz létezni se. Jó, kicsit talán túlzok, de jobban ragaszkodom én hozzá, mint ő hozzám. Visszafogom magam, hogy ne hívjam fel naponta többször, de keressem kétségbeesetten. Orvos, apuka…és még sorolhatnám. Most nem rajta kellene töprengenem, és el is jutok oda, hogy elmondjam Leenának inni akarok, de két érdekes ipse zavar meg minket, és mosolyogva fogadom őket. Ne állj szóba idegenekkel, de olyan jó mókának tűnik a játék gondolata, hogy belemegyek. A mellettem álló barnaságnak nagyobb önbizalma, és szája is van, amikor beolvas nekik, és elmondja a téteket is. - Öhm…nem igazán, de csak nem olyan nehéz? A kezdők szerencséje az én oldalamon áll. – igazítom meg a szemüvegemet, és átsétálok vele a másik oldalra, ahol a darts tábla előtt ketten is állnak. - A nyilakkal kell a számokba dobni, nem? – pillantok oldalra, miközben a két faszi rajtunk nevet, de én nem akarom, hogy győzzenek. - Kezdek én… - húzom fel magam, és kikapom az egyiknek a kezéből a három nyilat, és beállok a kijelölt helyre. Nem agyalok sokat, csak dobok, aztán elvigyorodom, mert bizony bejött az élet. - Öhm…ez jó kezdés? – fordulok Leena felé, és kezdem jól érezni magam, ha nem néztem félre semmit.
Kósza félmosollyal ajkaim szegletében tekintek fel újra a lányra, miután rágyújtottam. Mondandója elgondolkodtat. Erre mégis mit kellene mondanom? Persze tudom, de mégis keresem a szavakat, hogy ne tűnjek nyersnek. Kapott már tőlem hideget eleget, nem erre van szüksége. És mivel valószínű, hogy a homlokomra van írva, hogy beszélgető és lelki szemetesláda vagyok, ezért maradok még egy darabig. Pedig most még kedvem is lenne hazamenni Hozzá. - Az ital és az állapotod sose lehet kifogás. Igyál annyit, amennyit bírsz még, anélkül, hogy az álarcodon akár egy repedés is keletkezne. Ha nem erősödsz meg, akkor többször fogsz hasonló szituációkba kerülni. És nem lesz mindig ott melletted valaki, hogy megállítson egy olyan szituációban, amikor biztos, hogy te kerülsz ki vesztesen. Erre gondolj mindig, amikor felforr az agyvized. Adom még egy jó tanácsomat. Ritkán gurul el a gyógyszerem, ebben már mester vagyok, de amikor ez megtörténik… Akkor vagy meneküljön mindenki a közelemből, vagy jobb ha van nála pár fecskendőnyi nyugtató. Azzal még kordában is lehet tartani, de egyébként? El tud pattanni az agyam, de már felmérem a helyzetet, hogy mikor. Már Lexivel sem tudnak kiborítani. - Nem is kell annak lenned. Nevetem el magamat. - Túl cuki vagy, hogy ez megtörténjen. Harapnak érted a férfiak. Teszem eme egyszerű megállapítást. Hiszen csak a bigére kell nézni, hogy ez látszódjon rajta. Csinos, szép, kedvesnek is tűnik és ennek fejében iszonyat naivnak. A legrosszabb kombináció, amit egy nő csak kívánhat magának. De a férfiak? Valamiért imádják ezeket is. Feléled bennük a régtől ott szunnyadó védekező mechanizmusok. Chloe próbál visszakanyarodni a szerelem témára, de egyelőre nem reagálom le. Most úgysem tudnánk erről beszélgetni, hiszen tézisem kezd helytálló lenni. Pár fickó minket nézett ki magának esti vacsorára. Rossz vadakra pályázik, de ezt még nem tudatom velük. Komótosan sétálok a darts táblák irányába. A két középkorú fickó a markában röhög, érzik, ahogy nyerésre állnak. Persze, hiszen a kiscsaj adja az esetlent. De jókedvűk csak addig tart, amíg rám nem néznek. Átlátok rajtuk, nincs ebben semmi különös. Számos hozzájuk hasonlókkal akadt már dolgom. Kedves mosolyom egyelőre nem olvad le arcomról. Tekintetemmel jelzem nekik, hogy nem rossz embert néztek ki maguknak. Az egyik mellettem elsuhanó pincérlány tálcájáról elkobozok egy üveg sört, és még mielőtt rosszat szólhatna beleiszok. - A Stan és Pan fizetik. Bökök fejemmel a két alak irányába. Fogalmam sincs, hogy miként hívják őket, szóval maradok ennél. - Igaz? Mosolygok rájuk kedvesen, s ők csak bólintanak. - Persze, hogy nem nehéz, hiszen csak némi célzói képesség kell hozzá, de az meg mi neked, nem igaz? Legyintek fújtatva, enyhén cinikusan. A kezdésre csak megforgatom a szemem, amíg nem látja és a két fickó közé sétálva ráülök az egyik asztalra. Egyik kezembe a cigarettát tartom a másikba a sört. - Ha az este folyamán egyetlen egy pillanatra is hozzá mertek érni, a golyóitokat a kezetekbe adom, érthető voltam? Mosolygok rájuk kedvesen, ahogy gyilkos, halk hangon szólalok meg. A két fickó felnevet. Vették a lapot. Innentől kezdve talán lehet valami kellemes esténk is. Habár a magam részéről remekül unom. - Nagyszerű. De próbáld a húszas középső sávát eltalálni. Az ér hatvanat. A legtöbbet. Többet, mint a középső. Kacsintok a lányra és intek a pincérlánynak, hogy jöjjön közelebb hozzánk. - A fiúk vannak olyan kedvesek, hogy fizetnek. Mit kérsz inni? Kérdem tőle, ahogy a táblához sétálok és koncentrálva próbálok dobni. Egy egyes… A fenébe. Régen volt már. Majd egy tripla ötös. Majdnem. Ééés… Egy duplahúszas.
- Általában nem iszom, és a mértéket is tudom, de a ma este kivétel, és nem akarom tudni, hogy három sör után már meztelenül táncolnék-e, mondjuk a bárpulton, de bizonyosan igazad van, hogy az álarc fontos. A higgadtságomról vagyok híres, bár van még mit gyakorolni. – mosolyogok rá, és egy kicsit a szemüvegem szélét babrálom. Nem alkalomhoz illően öltöztem fel, de nem is az a mai estém célja, hogy pasit szerezzek, hanem, hogy egyet elfelejtsek, egyet meg elraktározzak. Hivatalosan egy pár vagyunk, bár ebben annyira nem vagyok biztos, mondjuk az éttermemet nem tenném rá. Senki előtt nem evidens, csak a barátaink, és néhány közeli ismerős sejtheti, hogy nem hobbiból töltöm az időmet Joellel, de mi lesz, ha már, mint a barátnője fogok megjelenni egy-egy eseményen? Vajon bevállalná, vagy ez már egy másik lépcsőfok? Annyi mindent nem tudok róla, és félek soha nem is fog kiderülni. Küldjek neki egy sms-t? Ma éppen ügyeletben van, így nem lenne szerencsés, ha felbőszíteném, amúgy sem díjazza, ha iszok, hátha még részeg vagyok? A józanság kulcsát elhajítottam, és szabad utat engedtem az alkohol mámoros hatásának. Leena jó fejnek bizonyult a mosdóban, és egy kisebb verekedéstől mentett meg. A cella hideg lehet ilyenkor? Ha mázlim van, akkor újra láthatom a megmentőmet is, akinek a bal lábamat köszönhetem. Na, erről se tud Joel. Az eltitkolt dolgok listája lassan hosszabb lesz, mint az életem. - Túl cuki? – már nem bírom ki, hogy ne nevessem ki. - Igen naiv vagyok, na de cuki? Komolyan ezt gondolod rólam? Szerintem te meg a dögös hölgyikék klubját erősíted. Azt hiszik a pasik, hogy könnyen megkaphatnak, de ha szóba állnak veled, akkor rájönnek, hogy nagyobb hal vagy, mint amit elbírna a horguk. Ilyen magabiztos szeretnék lenni Leena…de nem sok esélyt látok rá a közeljövőben. – komolyodom el, de a két közeledő pasi leköti a figyelmemet, és az ajánlatukat is szó nélkül fogadom el. Nem játszottam még dartsot, és nem ijedek meg egy kis téttől sem. Ez az este már úgyis fura, hát akkor adjunk bele apait és anyait egyaránt. A háttérben nem tudom, mi zajlik, mert én nyitom meg a játékot a két agytröszttel együtt. A kezdeti lelkesedésem nem apad, és még jobban ráérzek, amikor kiderül, hogy nem is volt olyan szörnyű a nyitásom. A trió felé fordulok, de Leena magához int, és megkérdezi, hogy mit akarok inni, de előtte még ellát pár jó tanáccsal. - A húszas....értettem. – húzom ki magam, és kidüllesztem a melleimet. Na, azok legalább jó nagyok. Anyától örököltem a genetikát, hát van rajtam fognivaló. A pincérlányra nézek hunyorítva. - Tudod, mit nem ittam még? Abszintot. Meggyújtva. – csillan fel a szemem, így a csaj csak bólogat, és el is tűnik, én meg megvárom Leenát, hogy csatlakozzon hozzám. - Cicák…na ezt megnézzük. – nem tudom, hogy mi olyan nagy szám ebben, de odakísérnek minket a pulthoz. A kezemmel támaszkodom meg a felületén, és a pultosunkat figyelem, miképpen készíti el a mérget, avagy a legerősebb tudatmódosítót jelenleg. - Ugye elmúltatok huszonegy évesek? – jön oda a kockás ingű Joe. Jó, talán nem ez a neve, de határozottan a csaposok háromnegyede egy szótagos névvel van megáldva, mint a Joe, Wade, Nick. Az ujjammal intek, hogy hajoljon közelebb hozzám, aztán a fülébe suttogok. - Ismered a belvárosban nyílt új francia éttermet? – a férfi heves bólogatásba kezd, én meg elvigyorodom. - Nagyszerű, mert az enyém. Ingyen kajára vagy hivatalos, ha nem kérdezősködsz. – bájosan mosolygok rá, így nyert ügyünk van. Elmúltam már ugyan annyi, de az eszem sajnos a tizenhatot se üti meg ma este, mert éppenséggel pont egy féktelen csaj bőrébe akarok belebújni. A lyukacsos kanálra kockacukrot tesz a pincérlányunk, és melléhelyezi a kis feles poharat is. A cukrot átitatja abszinttal, és meggyújtja. A kékes-zöld láng lenyűgöz, és mire észbe kapok, már elém is kínálja az első kört. Elveszem a cukrot is, és egyszerre húzom le a pohár tartalmával együtt. Még életemben ittam ilyen erőset, és szinte kimarja a gyomromat, de jólesően csúszik végig, hogy aztán a végén egy hangosat kiáltsak, és az égbe bokszoljak a jobb kezemmel. - Ez haláli… - vigyorgok Leenára, mert most ő a soros.
A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 25, 2016 5:00 am-kor.
- Látod, ott van a mondatodban, az a de. Ne legyen ott. Hidd el, hogy jobban jársz, ha nem keresel folyton kihívásokat. Hogy az alkohol hibája volt, hogy egy nehéz nap vagy egy rossz emlék hibája az egész. Ez a leggyávább dolog, melyet egy ember mondhat. Mondom nyugodtan továbbra is kényelmesen szívva cigarettámat. Pultosként számos fajta emberrel sodort össze a sors. Mindig jöttek a kifogásukkal, hogy a feleség azért csalta meg, mert… És jöttek a mi lett volna ha-val. De nem vagyok pszichológus, nem fogom megmondani az embereknek, hogy mit csináljanak. Vagyis jobb esetben így állok hozzá. Azonban most én sem vagyok az empátiám magaslatán. - Ha a higgadtságodról lennél híres, akkor nem akartad volna megütni azt a ribancot. Vonom fel kérdőn egyik szemöldökömet, majd aztán végignézek a nőn. Nem tűnik épp annak, aminek vallja magát. Vajon ő is egy olyan nő, kinek van egy képe magáról de annak köze sincs a valósághoz? Sajnos ma már egy olyan világban élünk, amikor a nőkkel sok mindent elhitetnek, csak épp azt nem, amilyenek. Apró jellemzését rólam csak szelíd, pimasz mosollyal fogadom ajkaim szegletébe. Jobban bele sem strafálhatott volna. De azért tegyük hozzá, hogyha megfizetik kellően és ha nem a magánéletemről van szó, akkor tudok szófogadó, kedves és szelíd is lenni. Vagy egy ostoba nőcske, kinek iq-ja kettő. - Ha így állsz hozzá, akkor nem is leszel az. A magabiztosság első szabály, hogy légy tisztába önmagaddal és saját korlátaiddal. Mások véleménye nem számít, mert nem ők élik a te éltedet, hanem te. S innentől kezdve, bárki bármit mondd, mind csak a féltékenység szülötte. Azonban szónoklatomat nem tudom tovább folytatni, mert rögtön leáll két izomagynak kinéző egyén beszélgetni velünk Chloe meg csak adja alájuk a lovat. Talán igaza van a kezdők szerencséjét illetően és valóban nyerni is fogunk. A céllövöldében jó vagyok, na de dartsba? Azt inkább kerülöm. Azonban a két pacák is hamar megérti, hogy ma nem mi leszünk a nagyobb halak azon a bizonyos horgon. A mellkidüllesztésen hangosan nevetek fel és még akkor is folytatom ezt, amikor meghallom, hogy mit is akarna inni. - Akkor hajrá. Habár nem hinném, hogy elbírnál vele. Hunyorítok enyhén szememmel, ajkaimon gonoszkás mosolykával. Igen, most abszolúte cukkolom a lányt. A pulthoz érve ledobom az egyik bárszékre a kabátomat, sálamat is. A szemüveget a fejem tetején hagyom. A kérdésre felvonom szemöldököm és rájövök, hogy hamis irataim otthon vannak. De nem is kell aggódnom – egyébként sem tenném – mert Chloe elintézi a dolgot. - Komolyan, biztos hogy 25 vagy te? Nézek rá kétkedve. Mert nem azok szoktak így viselkedni, akik legálisan ihatnak. No de persze én meg a legalitás. - Amúgy mit súgtál neki? Érdeklődöm valódi kíváncsisággal, amíg kiöntik a zöld nedűt. A franciák leprikornnak hívják ezt az italt nem is értem, hogy miért. Megvárom, amíg a láng elalszik és felkapom a poharat és lehúzom. Arcom enyhe fintorba fordul, ajkaim elé emelem poharat tartó számat. Érzem, ahogy végigmar a torkomon és azt is, hogy ma sem térek haza Hozzá józanul. - De egynél kár is megállni, nem? Tanítsalak meg inni? Vigyorodom, majd egy intéssel elküldöm a két fickót és felmászok egy szabad bárszékre. - Gyere, regéld el nekem, hogy miket ittál már ma össze. Közben a kis cukifiú adhat egy üveg vizet is. Mosolygok a pult mögött álló gyerekre. - Jah és mindent a fiúk fizetnek.
A mai este több szempontból is a meglepetés erejével hat rám, nem beszélve arról, hogy Leena megismerése által többet tudtam meg magamról röpke egy óra leforgása alatt, mint az elmúlt huszonnégy évben. Pislogok nagyokat a kijelentésére, és úgy iszom a szavait, mintha a tanítványa lennék. Nem kellene kifogásokat keresnem, és akkor minden egyszerűbb lenne? Az édesanyám nem most halt meg, de attól még nem tudok elsiklani a tény felett, hogy valaki az emlékét sértegeti, de talán az sem megoldás, hogy nekiugrok az illetőnek, mert nem volna illendő. - Nem a higgadtságomról vagyok híres, de ez egyértelmű, vagy számomra most vált azzá. Végtelenül türelmes tudok lenni, és visszanyelni a sok rosszat, de lehet a pia hatására ez most átfordult. – vonom meg a vállamat, de nem mozdulok mellőle. - Ejha, elég sok mindent tudhatsz a világ dolgairól, ha ennyire képben vagy a magabiztossággal is. Legyek képben a korlátaimmal? Ne érdekeljenek mások véleménye? – hirtelen egy beszélgetés emléke kúszik a lelki szemeim elé, és bár jó mélyre el akartam ásni ezt, de nem tudtam. Nem olyan régen, még azt fontolgattam, hogy megölöm magam, és ugyan nem ezekkel a szavakkal élt Joel, de hasonlóan ő is azt mondta, hogy ne hallgassak másokra, ne ők határozzanak meg engem. Vajon igazuk van? Többet adok a külvilág szavára, mint a sajátomra? Elgondolkodtató kijelentések ezek, de amilyen sokáig tart nálam ez a transzállapot, olyan hamar ki is tudok belőle esni, és ez nem is csoda, mert a darts jobban leköt. Életemben nem voltam ilyen helyen, és bevallom, tetszik, hogy nem a megszokott ritmusban folyik ma este az életem. Vadidegenekkel ismerkedem, nyilakkal dobálózom, és bevállalok egy erősebb piát is, amit más esetben ki sem próbálnék, de ma este nincsenek védőszárnyaim, őrangyalom, és visszatartó erő se. Az abszint említésére Leena szeme is felcsillan, és követ a pulthoz, ahogyan a két legújabb vendégünk is, akik a kört állják. Nem állítottam, ezek a tények. Valóban szép vagyok, képes lennék hódítani? Nemcsak olyan tapló pasik léteznek első látásra, akik megütnek, megerőszakolnak? Joel más…ő igazi férfi. Jaj, de jó lenne felhívni, és elmondani neki, hogy szívesen lenyalnám róla a következő kör tequilát, de szerintem megölném benne a rólam kialakított, kis idillikus képét. A szófogadó, a szende kislány, aki soha nem iszik, ha mégis, akkor biztosan tudja, hogy hol vannak a határok. A pultosban kétely ébred, hogy elmúltunk-e már huszonegy évesek, de biztosítom róla, hogy igen, és még fel is ajánlok neki egy ingyen ebédet az éttermemben. Jézusom, ezt én csináltam? Elnevetem magam, és Leena felé fordulok. - Nem múltam el huszonöt, csak várj… - felemelem az egyik kezemet, és hüvelykujjamat befordítva négyet mutatok fel neki, és elkuncogom magam. - Nyáron töltöttem a huszonnégyet. Mások szerint néha úgy nézek ki, mint egy harminc, ha durván kisminkel a barátnőm, és előfordul az is, mint ma, hogy annyinak se néznek, mint amennyi valójában vagyok. – végül megtámaszkodom a pulton, és áhítattal várom a mérgemet, a búfelejtőmet. - Meghívtam az éttermembe egy ebédre, tudod, séf vagyok, méghozzá az egyik legjobb. AZ apámtól tanultam mindent. – csuklok egyet, de hamarosan elérkezik a szeánsz, és lehúzom a zöld nedűt. Égeti a torkomat, kimarja a gyomromat. Talán gyenge vagyok, és be is könnyesedik a szemem, de lecsapom a poharat, és letörlöm a kézfejemmel az ott maradt cseppeket a szám szegletéből. - Taníts meg, nem tudom, hogy kell. – vigyorogva foglalok helyet én is vele együtt, de szédülni kezdek, így kell egy kis idő, hogy egyenesbe jöjjek. - Mit ittam? Hú, hát tequilát, kettőt, aztán bementem a mosdóba, és most ez az abszint. Nem vagyok ám alkoholista. – támaszkodom meg a könyökömön, és az államat ráhelyezem. - Leena felejteni akarok. Egy férfit. – komolyodok el, és elfogadom a felém kínált vizet. Nem a legalkalmasabb hely, de a francokat, jó kedvem van, szédülök is, végül pár korty után, benedvesítem az ajkaimat és folytatom. - David Faszom Gallaghert….aki, na várj, kezdjük az elején. – kihúzom magam, és az ujjaimon kezdek el számolni. - Két évig volt a pasim, az első volt minden tekintetben. Kiderült, hogy nem vagyok neki elegendő, aztán többször megvert, és a nyár elején megerőszakolt. Érted, elvett tőlem valamit, kitépett belőlem valamit? – hadonászok egyet, de már a mozgásom is koordinálatlan.
A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 04, 2016 5:43 pm-kor.
Sípoló hangot adok ki, ahogy újra megszólal, vagyis egy számomra érdekes részhez ér el: lenyeli a rosszat. Olyan ez a hang, mint a kórházakban a szívmonitor, amikor leáll. - Első hiba: minek nyeled le a rosszat? Az csak gátlásokat szül az emberbe. Ha valami nem tetszik mondd meg, még akkor is ha ez az adott illetőnek nem tetszik. Rosszul esik neki és? Ő is megsértett téged, te ezt miért tűrnéd el, ha ő nem teszi? Ne mások érzései vezessék tetteidet. Ez a legnagyobb marhaság, amit belenevelhetnek az emberbe. Fejtem ki higgadt, nyugodt hangon. Mennyi szituációba keveredtem az idők folyamán emiatt a hozzáállásom miatt. Ha gyenge személyiség lennék, a legtöbb esetben rosszul érzetem volna magamat, vagy lelkiismeret furdalást éreznék, mert jaj megbántottam valakit, vagy amaz nem úgy érez, ahogy én. Bakfitty. Mi van akkor? Semmi. Igaz emiatt sincs egy barátom sem. Vagyis egy van csak, a húgom. Aki meg most… Egészségesnek nem mondható lelkivilágom azért volt, mert ott volt mellettem ő, akinek minden kínomat, bajomat elmesélhettem, kiadhattam magamból. Most kinek fogom ezt tenni? Senkiben soha nem fogok annyira megbízni mint benne. Még Hannibalban sem, pedig… - Így van. Szard le, hogy mások mit gondolnak rólad. Nem ők élnek a te testedbe. Ha nem tetszik nekik, ahogy élsz, az csak azért van mert mérhetetlenül féltékenyek. És amint tisztában vagy a korlátaiddal, olyan hatalom fog a rendelkezésedre állni, mely a legtöbb emberi lény csak ábrándozik. Filozofálok újra egy ismeretlen tagnak egy random kocsmában. Jó ez, most nem a Random Bar, hanem… Good bar. Mennyivel jobb. Tényleg ezeknek semmi kreativitásuk sincs? De aztán gyorsan elmegyünk dartsozni, hogy az első lövés után, inkább inni menjünk. A fickók – teljesen szokatlanul –teljesen konszolidáltak. Talán tényleg csak jót szórakozni akarnak velünk, minden hátsó szándék nélkül. Azonban gyorsan lerázzuk őket, vagy csak ők mennek el maguktól a közelünkből. A bárszékre felülve, látom, ahogy arrébb araszolnak, nem zavarnak. Egy intéssel köszönöm meg nekik, mert bunkó még nem vagyok. Adok még a normális férfi viselkedésre. Megpróbálom elképzelni miként nézhet ki öregebbnek. - Elég pocsék a sminkesed. Felelem neki fanyalogva. - Saját étterem? Hogy vagy képes vezetni valamit, ha magadat sem tudod? Teszem fel, minden bántás nélkül a költői kérdést. Tényleg nem akarom megbántani, őszintén érdekel a válasza, de beszélgetésünk fonala tovagurul. Viszont meglep, hogy egy újabb konyhatündérrel sodort össze a sors. Vonzanám talán őket? - Ez örök hiba, ennyi idősen már tudnod kellene. Előbb idd meg a vizet, ha nem akarsz holnapra komoly fejfájásra, hányingerre, rosszullétre ébredni. Ha mégis így teszel, nem, nem terhes vagy, csak másnapos. Pocsék érzés, emiatt kell megelőzni. Tolom neki oda az üveg vizet, s ahogy látom kezdi is inni, közben pedig kiönteni nekem a szívét. Tényleg rajta van a homlokomon az a jel. No de, ha már itt vagyok, üsse kavics. Meghallgatom. - Ez nem alkoholizmus. Ha mindennap megiszol egy üveg vodkát,vagy tequilát. No az az alkoholizmus. Atya-gatya, akkor én az vagyok! Jó, az utóbbi napokban visszább vettem, és inkább a másik káros szenvedélyemnek hódolok, mely nem jobb. Napi több doboz bagót szívok el. Idő előtt fogok megráncosodni, hangom még azelőtt fog elkarcosodni, hogy észrevenném. Apró meséjét hallva arcom rezignálatlan marad. Hadonászására utána kapok, megtartom, nehogy leessen. Először. Másodjára hagyni fogom. Szóval ő is egy nő, kit kihasználtak. - Felejteni akarsz egy olyan dolgot, melyet sose fogsz tudni. Nem gondolkoztál még azon, hogy inkább elfogadd a dolgokat és megpróbálj ezzel együtt élni? Vonom fel egyik szemöldökömet kérdőn. Hangom továbbra is nyugodt, semmi meglepettség nincs benne.
Kevés olyan emberrel találkozom, aki elsőre lenyűgözne. Persze, udvarias és előzékeny vagyok, talán még csendes is, de azért nekem is vannak érzéseim, és néha úgy megmondanám a másik szemébe, hogy nem kedvelem, egyáltalán nem tetszik, ha késik, de nem ilyen vagyok. Sajnos eltűröm, hogy rosszul bánjanak velem, sokszor nem állok ki magamért, és előrébb helyezem mások érdekeit. Ott van az előző munkaadóm, akinek hála odaveszett az egyik petefészkem, és vajmi kevés esélyem lett a gyerekáldásra. A másik az exem, akinek hálával kellene tartoznom, mert amikor apának nem volt elegendő pénze, akkor David egészítette ki édesanyám ellátást. Megkönnyítette az utolsó hónapjait, és a sok rossz ellenére sajnos örökké az adósa leszek. Joel ezt nem értheti meg, nem tudja, hogy milyen érzés függeni a másiktól, hagyni elveszni az önképét. Talpraesett, soha nem nyomták el. Elgondolkodom sokszor azon, hogy mégis mit keresünk egymás mellett. A két legkülönbözőbb emberfajtából vagyunk, mégis valami vonz hozzá. Leena például jobban illene társként mellé, de mégsem szeretném elképzelni, hogy milyen lenne, ha ők csókolóznának, vagy más ölelné helyettem. Megtörténhet, talán meg is fog. Soha nem voltam szerencsés a szerelemben, és tartok tőle, hogy egy féltékenységi jelenet, vagy egy hiszti után azt mondja, hogy nem kér belőlem többet. Olyan sokat hallottam már tőle, hogy megmaradt bennem a kétely magja. Kétszer annyit kell dolgoznia érte, hogy elhiggyem. Nem rossz ez, csak az elején ő állt ellen a kapcsolatunknak, és most meg ő küzd jobban, vagy nem tudom. Nem érzem magam egésznek, és emiatt érintenek olyan mélyen Leena szavai is. - Nem vagyok olyan ember, aki megmondja a másiknak, hogy ez nem tetszett, vagy rosszul esett. Talán, most…hogy már meg merek szólalni a jelenlétedben, akkor megtenném, de ha nem vagyok részeg, akkor nem biztos. Én nem élek azzal az erővel, amit te mondtál. – vonom meg a vállamat a bárpultnál. - Nagyon szívesen leszarnám, de nekem fontos, hogy elismerjék a munkámat, a tehetségemet. Kell a visszajelzés. Soha nem tudom, hogy mit csinálok jól, és ha önzővé válnék, az már nem én lennék. – folytatom csendesen, de hamar túllendülök ezen a maszlagon, mert ha így folytatjuk, akkor megint bedepizek, és azt nem kellene. Éppen ez ellen akarok tenni, és ma este szórakozni. - Köszönöm, igazán kedves vagy. – fintorodok el, de lehet igazság abban, hogy nem nézek ki a legjobban, de most valahogy nem is érdekel, hogy nincs rajtam vakolat, és egy szemüvegben kell a bárpultnál ülnöm. Ez vagyok én. Chloe Ward, aki nem ribancnak született. - Jó kérdés. – mosolyodom el, és egyáltalán nem veszem bántásnak tőle. - Még el se hiszem, hogy képes voltam megnyitni, de hidd el, hogy rengeteg segítségem van. A napokban gondolkodtam el azon, hogy amíg nem vagyok a legjobban, felveszek egy másik séfet is. Scott a jobb kezem, de nem egy vezetőalkat, ahogyan én sem, és jó lenne, ha egy hozzáértő is ott állna a konyhámban. – tűröm a fülem mögé a hajamat. Zokszó nélkül fogadom el a vizet, mert bármennyire is nagy parti arcnak akarok tűnni, még korántsem vagyok az. A víznek a felét egy húzásra leküldöm, és jobban is érzem magam tőle. Csak ne köszönjön vissza a gyomrom tartalma az este folyamán. - Én is így gondolom. – veszek egy nagy levegőt, de alig bírom megtámasztani magam, és az agyam hátsó zugában ott az a csábítás, hogy felhívjam Joelt, de annak nem lenne jó vége. New Yorkban se vette túl jól ki magát, amikor a liftben összeakadtunk. Lenézően viselkedett velem, mintha felsőrendűbb lenne. David és az erőszak nem egy olyan téma, amit itt kellene megvitatnom, de ömlenek belőlem a szavak, és nincs megállás. Leena fogja le a kezeimet, és egy olyan kérdést tesz fel, amire még magam sem tudom a választ. - Csak jobban akarom érezni magam Leena. Igazad van, ezt soha nem fogom tudni elfelejteni, de hogyan fogadjam el? Hogyan lehet ezzel megbékélni? Megölt miattam egy másik lányt. – csuklik el a hangom, de most nem fakadok sírva. Talán már elsírtam az összes könnyemet.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Kezdőlap 
Tárgy: Mosdók (Good Bar)
