New York

Chloe & Joël

Az elmúlt két hétben sok mindent átértékeltem magamban, ha már ilyen csúnyán vissza lettem utasítva. Nem ácsingózom olyan férfi után, akinek nem kellek, bár apa megjelenése, és tette kissé meglepett. Még Davidnek sem húzott be, de Joel nem maradt ki a jóból, holott a veszekedésünk ellenére ő mentette meg az életemet. Viszont Jesse Ward egy oroszlánná változik, ha nekem bajom esik, és itt mindegy, hogy érzelmileg, vagy fizikailag bántalmaznak. Anya halála óta ezen nem is csodálkoztam, mert én maradtam az egyedüli családja. A szüleivel nem ápolt olyan szoros viszonyt, és más nőre rá se nézett lassan három éve. A munkája lett a szenvedélye, és az étterme eléggé elhíresült New Yorkon belül. Többen vele együtt azonosítottak, és amikor kiderült, hogy június végén megnyitom a saját vállalkozásomat is, akkor a sajtó valamiért felkapott. Többen megkerestek, sőt nem egy ételkritikus figyelmét hívtam fel azzal, hogy ennyi idősen magas babérokra török. Nem szállt a fejembe a dicsőség, és elfogadtam apa anyagi támogatását is, így felgyorsultak a munkálatok. Apa hírnevének, és személyes jelenlétének hála az életem visszakerült a megfelelő medrébe, és a hátam mögött hagyhattam egy félig széttört szívet, és a betegségemet is.
Az egy hónapos lábadozást a felére csökkentettem, hiszen megígértem Amynek, hogy elkísérem New Yorkba a divatbemutatós hetére. Hétfőtől kezdve a Hiltonban szálltunk meg. Lakhattam volna otthon is, de nem vágytam abba a házba, ahol anya jelenlétét most is érezném. A temetőben is csak egyszer jártam még kedd délután, de azóta az időmet a barátnőm osztotta be, aki még terhesen is ezerrel pörgött. Még nem látszott az állapota, de lassan az első trimeszter végén járt, és sokkal magabiztosabban tündökölt, mint vetélytársai fele. Felnéztem rá, hogy még így is bevállalta, hogy levezényel egy ilyen nagyszabású eseményt. New Yorkban a divathetet úgy kellett elképzelni, mint egy Oscar díjátadást, ötvözve a Cannes-i filmfesztivállal, csak éppen a megfelelő szektorban kellett mozogni. Bennfentes voltam-e? De, még mennyire! Amy miatt sok sztár jelent meg a koktél partikon is már, de szombatra tűzték ki a nagy show-t, ahol aztán mindenki jelen lesz. A legszebb ruháját nekem kívánta adni, de megkért rá, hogy én viseljem a kifutón. Szerettem-e a rivaldafényben lenni? Általában visszahúzódó voltam, de amikor szerda este a képembe ütközött David Gallagher már nem ismertem a határokat sem. Az exem feltűnése, és a népszerűsége arcon csaptak, így meg kellett mutatnom, hogy mennyire erős nő vagyok, így igent mondtam a kávé meghívására. Természetesen másnap a New York Times címlapján szerepeltem, mint a titokzatos lány, aki a polgármester jelölttel kávézott Manhattan egyik felkapott helyén. Lényegében bocsánatot szeretett volna kérni a durvasága miatt, és reménykedett benne, hogy már nem neheztelek rá. Én? Cafatokra téptem volna, ha tehetem, de így csak jó képet vágtam hozzá. Így péntek estére Amy hosszúra nyújtotta az előkészületeket, ezért a szállodában maradtam, és egy fekete Dolce &Gabbana szív alakú, pánt nélküli, oldalt félsliccólt ruhában masíroztam le a bárba. Néhány Cosmopolitan, és Sex on the beach után már nem gondoltam, csak élveztem az élő zenét, és a körülöttem lévőket figyeltem. A hajam hullámosan omlott a vállamra, és a vörös rúzs kellő feltűnést keltett. A tíz centis sarkakkal mogyorókat törtem volna, ha az utamba akad egy pöcs. Bátorra ittam volna magam? Igen, onnan merítettem az önbizalmamat, viszont tudtam, hogy ágyba senkivel sem akarok bújni. Egy, az édesapámmal egykorú bankár hívott meg egy újabb italra, és néhány órás kellemes beszélgetés után ott hagytam. A hónom alá csúsztattam a boríték alakú táskámat, és beszálltam a liftbe, de sikerült tennem egy kört, mert elhívtak, vagy fogalmam sincs, hogy mi történt, de újra a földszinten kötöttem ki a tízedik emeleti lakosztályom helyett. A fejemet lehajtottam, amikor némi cuppogás, és kéjes kuncogás ütötte meg a fülemet. A bocsánatkérés, hogy nem vette észre nem igazán hatott őszintének, de nem is érdekelt a kis lotyó, amíg a partnerét meg nem láttam. Mi a francot keres itt Joel?!
- Jó estét Mr. Roux. – a titulusát véletlenül se használtam volna, mert a hangomból így is sütött a merő gúny. „A huszonhárom éves kislány” jelzője után még jobban megsértett. Nyilván az érettebb ribancok közül válogatott, bár a mostani partnere talán a húszas évei végén járhatott. Felszegett fejjel néztem vele farkasszemet, amikor a felvonó megakadt két emelet között, és az egyik jelzőgomb pirosan világított.
- Mi történt? – a nyávogós harmadik fél úgy csimpaszkodott Joel nyakába, mintha az élete függne rajta, én meg lazán dőltem neki a lift falának. A telefonom ekkor csörrent meg. Kihalásztam a táskámból, és a fülemhez tartva lazán szóltam bele, bár a hangomon érződött már, hogy nem keveset ittam.
- Igen…én vagyok. Kicsoda? Nagyszerű. – vált fagyossá a hangom az újságíró bemutatkozása után.
- Igen, vele kávéztam. Együtt vagyok-e a polgármester jelölttel? Határozottan nem. David Gallagher nem a partnerem. Köszönöm a hívását. – nyomtam ki, de ekkor a csajszi már engem méregetett.
- Valami baj van? Foglalkozz inkább a partnereddel, úgyis szereti a könnyen kapható nőket. – rugaszkodtam el a faltól, hogy megnézzem a felületi panelt, mi lehet a gond. Nem akarok velük egy liftben maradni, és a turbékolásukat nézni, esetleg gyertyatartóként funkcionálni. Az egyenes járás már más kérdés volt, mert majdnem neki mentem Joelnek, de még az utolsó pillanatban mentettem a helyzetet, és megálltam a gombok előtt.
- Úgy látszik két emelet között ragadtunk. – mértem végig a kijelzőt. Cseppet sem voltam szégyenlős, már nem.

Az összenézésünk nem tartott sokáig, és máris a lány nyakát ostromolja. Nem esett rosszul, hogy mással láttam? Iszonyúan idegesített, de nem tarthatok igényt egy olyan férfira, aki semmibe vesz, aztán még meg is aláz, amiért lealacsonyítóan beszél rólam. A szőke ribancnak tetszik, amit vele tesz, de nem is érdekel. Próbálok másfele nézni, és magamban háromig számolni, hogy ne üvöltsek, és ne tűnjek féltékenynek. A zöld szemű szörnyeteg ott bujkál a bőröm alatt, de nem fogom kimutatni, mert akkor rájön, hogy még gondolok rá, sőt eszembe jut, hogy mi lehetett volna, ha nem úgy alakul az a beszélgetésünk, ahogy. Felkapom a fejemet, amikor rám célozva könnyűvérűnek titulál, és ekkor végképp elszáll belőlem minden észérv, hogy miért ne beszéljek vissza neki. A hölgyemény nyakának vonalán zongoráznak végig az ujjai, amikor olyan információt közöl, ami nem tartozna másra. Lesokkol vele, és először csak hápognék, de munkál bennem az a néhány elfogyasztott koktél is.
- Örüljön neki Mr. Roux, hogy nem szifilisz lett, mert akkor már hiányozna legnemesebbik szerve. – mosolyom ördögi, de ez inkább már csak visszavágás, amiért ennyire etikátlan. Hol van az orvosi titoktartás, az erkölcsösség? Az orvosom volt, de miután lepasszolt már nem köti a titoktartás? Kezd a belsőmben elburjánzani az utálat, de nem áll le, ahogyan én se fogok.
- Remélem élvezni, fogod a mélyreható vizsgálatot. – mosolygok rá a szőkére, de már nem fejtem ki, hogy miért is mondtam ezt. A munkája talán nem is kerül szóba az este alatt, és nem nekem lenne a dolgom felvilágosítani róla, hogy egy nőgyógyásszal készül összefeküdni.
- Emlékeim szerint külön megkértem rá, hogy védekezzünk. Nekem így él a kép a fejemben, és nem fordítva. – halkulok el, és úgy érzem már megvolt az elégtétel. Nem fogom elmondani az alkalmi nőjének, hogy steril. Legalább ehhez tartom magam, ha már ő nem tudta. A telefonhívás lebonyolítása még egy pont az i-re, és végképp elmegy a kedvem, hogy egy perccel tovább maradjak itt. A férfihang szakítja félbe a mondandókat, és figyelmeztet arra, hogy még egy kis türelmet kérne, amíg megjavítják a felvonót. A harmadik fél észre sem veszi, hogy dúl közöttünk a harag, és az alkoholtól mámoros tekintettel bámul vissza rám.
- Felejtsd el. Még nem ittam annyit, hogy lefeküdjek egy nővel, és nem kívánok harmadik lenni. Köszönöm, de kihagynám a lehetőséget. – merő ellenszenvvel mérem végig a szöszit, de Joel kijelentése nem kerüli el a figyelmemet. Szóval még szép sem vagyok. Már kaptam ma hideget, és meleget is, de nem zavar. Visszamegyek a másik sarokba, és kibújok a magassarkúmból. Így jóval alacsonyabb leszek még nála is, de nem zavar, mert fájnak a bokáim, és lecsúszok, a hátamat a falnak vetve. A kettőjük párbeszéde már nem tartozik rám, így kiveszem a telefonomat a táskámból, és az ölembe fektetve nekilátok az oldalsó gombbal feloldani a képernyőzárat. A repülőgépen készített képeim jelennek, melyeket még Kuba felé készítettem róla. Azonnal lenyomom, és megkérdem üzenetben Amytől, hogy merre jár, mert én bent ragadtam a liftben.
„Borzalmas a liftben lenni Joellel. Mikor jössz vissza a szállodába?” a küldésre kattintva el is megy az üzenet a messengeren keresztül, aztán kis idő múlva rezeg is a mobilom.
„Mit keresel te egy liftben a szexisteneddel? Ez azt jelenti, hogy Mark…? Anyám, Chloe…beszélnünk kell. Fél óra múlva ott vagyok, és kérj csokis popcornt, a pici nem bír várni.” Elmosolyodom rajta, és oldalra döntve a fejemet, csak félig pillantok fel a másik két személyre.
- Csókolj meg… - nyafog a csaj, de nem akarom ezt hallani.
- Előreláthatólag még húsz perc, amíg ideér a szerelő. Utána kiszabadítjuk Önöket. – a kellemesen mély bariton után, csak felsóhajtok, és a hajamba túrva nézem végig a Kubában készült fotókat.

Érzi ő is, hogy átléptünk egy határt, amit nem kellett volna, és ennek a harmadik félnek nem kellene, hogy a szemtanúja legyen, ha már egymásnak esünk. Roppant fárasztó tud lenni, hogy utáljak valakit, akit amúgy kedvelek, és elmondhatom, hogy bele fogok pusztulni. Az alkohol felerősíti az érzéseimet is, de már nem teszem szóvá, hogy vakon azt állítja a szöszi élvezni fogja az együttlétüket. Mit számít nekem, ha ez történik? Nem leszek ott, és nem kell végigszenvednem, hogy más ajka ér hozzá, az enyém helyett. Magamba temetkezek a felszólítás után, hogy még húsz percig mindenképpen itt leszünk hármasban. A barátnőm állapota jobban aggaszt, mert azt sem szeretném, hogy túlhajszolja magát, ezért megérdeklődöm tőle, hogy van, de olyan választ kapok, ami engem is meglep. Markra miért fúj, lemaradtam volna valamiről? Nem is érdekes, mert amint kinyílik ez az ajtó, akkor felmegyek a lakosztályunkba, és megrendelem neki a popcornt. Különleges kérésekkel már tele vagyok pár napja, de igyekszem a kedvére tenni, mert a legjobb barátnőm, és van egy pocaklakója. El is mosolyodom egy kicsit, de aztán egy olyan kérdésnek leszek a fültanúja ismét, melyet már nem hagyhatok figyelmen kívül. A szőkeség vádlón rám bök, és Joelt kérdőre vonva teszi fel azt neki, hogy engem akar megcsókolni. Pár másodpercig feszülten nézem őket, de néma marad. Az én esetemben is ezt csinálta, ha nem akart hazudni. A repülőn például, amikor azt füllentettem a stewardessnek, hogy a felesége vagyok. Nem mondott semmit, csak lekapott. Az emlék miatt fülig ér a szám, és ezzel szerintem egy lapáttal teszek rá, mert végképp kiakad, és elvonul a másik sarokba. Joel a menekülési utat zárja el, de én inkább lepillantok a telefonomra, azonban más nem írt, és a lényeget már megtudtam, amit szerettem volna. A képernyő elsötétül, amint benyomom a gombot rajta, és elteszem a táskába. Az újabb megjegyzésére tekintek csak fel, de van, aki megelőz a rákontrázásban.
- Megfertőzött, és még csókolóznál vele? Mondd ki, ne hallgass. – keresztbe fonja durcásan a kezét a szöszi, és hol rám, hol rá pillant. Nem tudom, hogy jelenleg mit vár, de aztán engem vesz górcső alá.
- Mi bajod van a hármassal, hmm? Sokkal szebb vagyok, mint te.. – felszegi az állát, én meg halál komolyan figyelem őt.
- Tessék? – meglepődök az abszurd kérdésen, de most mit mondjak rá, hogy téved? Nincs rajtam egy kiló vakolat, a melleim nem szilikonok, aztán mielőtt mondanék még valamit, inkább befogom. Az úriember az ajtó előtt szebbnek tartja ezt a lotyót, bár a játék kedvéért..
- Na…mondj már valamit. – sürgeti őt, én meg szótlanul állok fel, és a mutató meg a középső ujjamra akasztva a két magassarkúm, a táskámat a hónom alá csapom, és megindulok Joel felé. Megállok előtte, de ő ugyan még a padlót fixírozza, de az alkohol, és a felpaprikázott hangulatom elindítja a lavinát. A nyaka köré fonom az egyik kezemet, melyen a cipők lógnak. Átteszem a táskámat, és körül ölelem a nyakszirtjét, aztán lábujjhegyre állva megízlelem az ajkát. Nem érdekel, hogy ellenkezik-e, nem akarja. Nem gondolkodom, csak cselekszem. Finoman keltem életre az övét, és beleveszve a pillanatba nem is állok le. Mohón követelem, hogy ne hagyjon cserben, és ha viszonozza, akkor egybe olvadunk. Nem tart sokáig, és éppen elindul a lift is. A mellkasához simulok, ott tartva a szirmaimat az övén, és amikor kinyílik az ajtó, akkor ellépek tőle, és hátratekintek a szöszire, aki meghökkenve áll.
- Határozottan jobban vágyott rám. – vonom meg a vállamat, és zokszó nélkül hagyva mindkettőjüket indulok el a folyosón…

Kár tagadnia, hogy vonzódik hozzám. A mellkasom megdagad a büszkeségtől. Az ital a fejembe szállt, és valószínű nem tettem volna meg, ha józan vagyok, de ebben a pillanatban nem érdekelnek a következmények, és a holnap se. A kérését sem akarom meghallani, hogy nem akar velem csókolózni. Ha nem akarja megtenni, akkor ellök, és kiszállok, de helyette először keményen csókol vissza, az ajkát az enyémre simítja, de korántsem finoman, hanem birtoklóan, mintha hetek óta elfojtotta volna a vágyát. Egy ketyegő bombát húztam fel, de mit számít, ha én is akarom? Hetek óta nem bírom kiverni a fejemből, és máshonnan se. Fájt az elutasítása, így még keményebben harapom be az alsó ajkát, hogy nyomot hagyjak rajta. Azt szeretném, ha nem létezne számára más nő, de tudom, hogy nincs így. Én is egy megálló vagyok, ahol talán több időt töltött, de ennyi, és nem lesz folytatás, így marad ez az este, ez a pillanat a liftben. Nincsenek elvárásaim vele szemben, mert a véleményét már hallottam, és nem fogom még egyszer végighallgatni, mert nem vagyok kapható rá. Egyszerűen élvezzük ki a szekundumot. A szívem hevesebben ver, és úgy simulok a két karja közé, mintha odateremtettek volna. Szárnyalok, és az egyik lábam fel is emelkedik magától. Milyen szép is, ha egyszer is kapok belőle egy kis darabot…de ezt magammal akarom vinni. Nincs megállás, így amikor elszakadunk egymástól, és kinyílik az ajtó, akkor elbúcsúzom tőle, de még odaszúrok a másiknak. Forog velem a világ, de szárnyalni lenne kedvem. A szédülést betudom a jó öreg alkoholnak, és némi keresgélés után, de megtalálom a megfelelő nyílászárót, és a mágneskártyával együtt szabadulok be. A cipőmet ledobom a sarokba, és egyből telefonálok a csokis popcorn miatt. A kanapéra heveredek le, és nem kell sokat várnom, hogy megjelenjen Amy is.
- A szexistened eltévedt? Eléggé zaklatott volt a drága. – pakol le az előszobában, és amikor kopognak elveszi az édességet, és azzal együtt tér be hozzám.
- Nem az enyém, és nem tudom, hogy mit keres itt. Nem vagyunk abban a viszonyban, hogy kommunikáljunk. – harapom be az alsó ajkamat.
- Persze, én meg nem vagyok terhes. Kit akarsz átverni? Az apádnak lehet nem említed a verés óta, de nekem..Chloe. Kezdesz belé esni, vagy bocs már elkéstem, és belé estél? – vonja fel kérdőn a szemöldökét.
- Nem estem bele, utálom, oké? – pattanok fel az ülőalkalmatosságról, és a fürdő felé veszem az irányt.
- Legalább törölted volna le a maradék rúzst róla. Tudod milyen feltűnő, ha szembejön velem a liftben? – kuncog fel, én meg kinézek a fürdőből.
- Találkoztál vele? – emelkedik meg a hangom egy oktávval, és Amy továbbhúzza az agyamat. Megsértődök, és elmegyek zuhanyozni, de a fejemben végig ő jár. Az estét egy filmmel ütjük el, de én bealszom, majd hamarosan a barátnőm is.

Borzalmasan fáj a fejem, nem akarok felkelni. A helyzet az, hogy a nappaliban dőltünk ki, és Amy lábujja csiklandozza az orromat.
- Mi van már? – egy kisebb dörömbölés riaszt fel az álmomból. A Tom és Jerrys hálóingemben megyek ajtót nyitni. A hajam szétáll, mint a szénaboglya, de letaglózom Mark láttán.
- Te mit keresel itt? – ásítok egy jó nagyot, de túl határozottnak tűnik.
- Amy merre van? – meg se várja, hogy válaszoljak, de már be is ront, és csak azt veszem észre, hogy kizárnak a saját lakosztályomból.
- Hahó? – pislogok kettőt, de odabent egy sikítás, aztán egy nagy veszekedés veszi kezdetét, amit nem értek, de kellene? Most mi a francot csináljak? Elindulok mezítláb, tiszta másnapos fejjel a folyosón, amikor egy szobapincért veszek észre, és a félig nyitott ajtót…aha.
- Elnézést, de majd én beviszem. – se szó, se beszéd koptatom le az újoncot, és jutok be valakihez…érdemes kockáztatnom? Talán idegen, de…nincs szerencsém, amikor meglátom Joel bőröndjét. A tálaló kocsival együtt állok meg, és nézünk farkasszemet, mikor megjelenik némileg hiányos öltözetben.
- Mit akar Mark Amytől? Kizártak..és te itt laksz ezen az emeleten? – mérem végig, de bár ne tenném meg. A tegnap este, és a lift…

A helyzet kissé kezd kínossá válni, hogy rátörök másnaposan arra a pasira, aki nem akar, és ráadásul tegnap még sértettségből meg is mutattam neki, hogy jobb parti vagyok, mint a szöszi. Nem vagyok ilyen alapjáraton, és ő is tudja, ha józan lettem volna, akkor nem történik meg közöttünk a csók. A kéthetes kihagyás, és a veszekedésünk mély nyomott hagytak bennem, és nem is firtatnám tovább, mert lezártuk. Nem lesz közöttünk semmi, és nem is kellene itt lennem. Azonban a sors megint közbeszólt, és kizártak a saját lakosztályomból. Amynek köszönhettem a szállást, mert híres divattervezőként ingyen kapta, de attól még az ő, és az én nevem szerepel a recepción, így Marknak semmi keresnivalója ott, meg amúgy is mit keres New Yorkban? Joel ittlétének se tudom az okát, és elvörösödöm, amikor meglátom a félmeztelen felsőtestét. A haja vége még nyirkos, és néhány csepp szabadon folyik végig a két mellizma között. Megbabonázva figyelem a lefolyó csepp útját, és megnyalom az ajkamat is, de észhez is térít, amikor felvesz egy köntöst, és kérdéssel hárít.
- Mióta hívogatja Joel? Jó néhány hete találkoztak egyszer a Cuba bárban, amikor rosszul lettem, de engem senki nem világosított fel arról, hogy ott mi történt. – mutatok az ajtó felé, majd rá. A tudatlanságom feldühít, mert megint kihagytak az egészből, és hírmorzsákból kell összetennem, hogy mi volt, amikor két napon keresztül szinte aludtam, és a kórházba kerülésem után nem tájékoztattak a fejleményekről. Amy bejelentette, hogy állapotos, de az apa kilétéről egy árva szót sem tudtam kihúzni belőle, és nem is erőltettem…idáig. Mark vehemenssége, és a ma reggeli színjáték után, végre megkaptam én is a választ.
- Lefeküdtek?! – túrok bele idegesen a hajamba, de megakad két csomó között az ujjam, ezért csak fújtatok, és eltekintek.
- Tőle van a gyerek is, ezért akart hozzád menni? Jézusom… - idegesen kezdek el fel és alá járkálni az előtérben, mert beljebb nem akarok merészkedni. Nincs keresnivalóm itt, és kellemetlenül érzem magam, nem beszélve arról, hogy még fel sem ébredtem, és a fejem is hasogat.
- Kizárt a kedves barátod. Rám rontott, és esélyt sem adott, egyszerűen ellökött. Legalább már tudom, hogy miért, de ez nem maradhat így. Amynek ma van a bemutatója, és nem kellene felidegesítenie… - közlöm, miközben már indulok is kifelé. Nem hagyhatom, hogy üvöltsön vele, és számon kérje. Máskor tegye meg, és ne most, amikor ekkora nagy nyomás van rajta. Nem volt szép tőle sem, de attól még nem a megfelelő időpontot választotta Mark sem, hogy rárontson szegényre.
- Nem akartalak zavarni… - pillantok rá, miközben a tálaló kocsi tartalmát lesi meg. Kiviharzok a szobájából, és visszasietek a miénkhez. Az ajtó zárva van, és hangos szóválás hallatszik ki odabentről. Dörömbölve akarom felhívni magamra a figyelmet, de nem használ semmit.
- Mark azonnal engedj be, ez nem a te szobád. Ha valami baja esik Amynek, én esküszöm, hogy kiheréllek… - kiabálok be, de mivel én vagyok a folyosón a rendbontó, így engem vesznek észre először.
- Hölgyem minden rendben? – szól ki az egyik szobából egy középkorú férfi félig megkötött nyakkendővel a nyakában.
- Igen…csak. – kezdenék bele, de ekkor tűnik fel, hogy annyit nyújtózkodtam, hogy a hálóingem felcsúszott, és nincs rajtam bugyi. Mi jöhet le ebből?
- Hívjam a recepciót? – kérdi meg enyhén felvont szemöldökkel, mire én totál zavarba jövök, és odatartom a kezemet, meg lejjebb húzom a hálóingemet is.
- Nem kell. – megadóan sóhajtok, és most már roppant kellemetlenül érzem magam…

- Markot nem ismerem annyira, mint téged. Az apámmal van jóban, és csak párszor találkoztam vele itt, meg az étteremben, szóval fogalmam sincs, hogy milyen ember. A barátnőm nekem is hazudott, így vele lesz elszámolnivalóm, de azért fellöknie nem kellett volna. Amy nem szereti a kis kalandjait zargatni utána. Nem tehet róla, ilyen ember. Tudom, hogy sokan várnának lezárásra, de neki az nem megy, és ha dráma lesz, akkor feszültté válik. Tudom, hogy még nem látszik neki, de Joel aggódom. A barátnőm, és ha nem is mondja ki, de láttam az arcán, hogy örült neki. Nem szabadna úgy járnia, mint nekem. – ideges vagyok, és jobban a szívemen viselem a sorsát, mint kellene, de olyan, mintha a testvérem lenne.
- Övé lesz a baba. – jelentem ki, de nem akarok várni, így faképnél is hagyom, aztán megyek tovább, mert nincs megállás. Addig dörömbölök az ajtón, amíg csak lehet, de a hiányos öltözetem szakítja félbe ezt. A végén már én leszek a zavaró tényező, és az sem könnyíti meg a helyzetemet, hogy Joel beszól. A nyakamig vörösödök el, de nem akarok mozdulni az ajtó mellől. Azt várom, hogy valami csoda folytán majd kinyílik, de nem így történik. Hirtelen indul meg felém, és kap fel a vállára.
- Nem vagy normális. – ütlegelem, de aztán belátom, hogy jobb, ha ő lát, mint más. Lefeküdtünk, és újdonságot már nem tudok neki mutatni. Hogyne tudnál Chloe. A szobáig meg se állunk, és csak odabent tesz le.
- Nem szeretném, de ez nem túlzás, picit? – könnyedén lekap a válláról, és a talpamra állít. A helyzetemet az sem könnyíti meg, hogy ő húzza le a hálóingemet.
- Olyan zavarban vagyok… - le is sütöm a szememet, miközben az alsóba bújok bele, és leülök az asztal mellé. Joel a fürdőbe fárad át, és meg is lepődöm a vasalódeszkán. Még házias is? Komolyan nem létezik még egy ilyen pasi, ebben biztos vagyok. Elveszek egy péksüteményt, és kávét készítek, de két főre, ha már így alakult a helyzet, hogy nem a barátnőmmel, hanem vele fogok reggelizni.
- Milyen ügyben utaztál ide New Yorkba? Mert csak szórakozásból nem hoznál öltönyt… - nyelek egy nagyot, amikor kilép, és meglátom alsóban, de már ing is van rajta.
- Köszönöm a nadrágot. – pirulva öntök tejet a bögrébe, meg egy kis cukrot, és átadom neki.
- Nem tudom, hogy szereted-e, de csináltam. – leülök a sajátommal, és folytatom az evést, amikor a személyzetre céloz.
- Komolyan itt vannak? – nem merek kinézni, mert az előbbi villantásom után a bácsi még ott lehet, és már így is sikerült beégnem a folyosón.
- Meg kellene néznem Amyt. – nem visz rá a lélek, hogy megmozduljak, és a fejem is erősen hasogat.
- Többet nem iszom. – motyogom az orrom alatt, és belekortyolok a kávéba is. Intravénásan kellene most adni, hogy legyen is valami eredménye.

Joel cseppet sem szívbajos, ha arról van szó, hogy engem kell bevinnie valahová. Az esetek kilencven százalékában ellenem cselekszik, de ha mérlegre teszem, akkor mindig ott lyukadunk ki, hogy megmenti az életemet, vagy amit értem tesz, annak van is jelentősége. A vállára felkapást nem értem, mert így is látszik a pőre fenekem, és bármennyire is szépíteni próbálja, attól még közszemlére állítom.
- Igen, ellened cselekszem, mert nem hinném, hogy minden esetben igazad van, de ha olyasmit mondasz, ami az érdekeimet szolgálja, akkor hallgatok rád. Azóta nem volt… - be is fejezném a mondatot, ha nem éppen azt igyekeznék megosztani vele, hogy nem feküdtem le senkivel, és két hétig szigorúan feküdtem otthon egy aggódó apa, és egy házsártos barátnő társaságában. A szobában kellemesebb a légkör, mint odakint, és örülök is neki, hogy az a középkorú férfi már nem néz rám úgy, mint egy darab húsra. Az alsóba azonnal belebújok, de a megjegyzésére nem reagálok. Ha ő próbálna hozzám érni, akkor lángokban állna a testem, felpezsdülnék belülről. Kívánom őt, és ezt nem tagadhatom, de ahogyan a fáma szól, minket nem egymásnak teremtett az ég.
- Alapvetően Kubában nem sokszor láttalak öltönyben, és a kórházon kívül sem, szóval honnan kellett volna tudnom, hogy abban jársz? Az elegancia közel áll hozzád, és ez érthető is, de attól még nem vagyok jövőbelátó. – jegyzem meg neki, de amikor eltűnik a fürdőben, akkor nekilátok reggelizni, és kávét készíteni. Fogalmam sincs a szokásairól, éppen ezért magamra támaszkodom, és tejjel meg cukorral ízesítem meg neki a feketéjét. Kicsit megkönnyebbülök, hogy elfogadja tőlem, így már én is bátrabban iszok bele a sajátomba. Odakint elhallgat a szóváltás, és Joel néz ki először a folyosóra. Követem én is, és a hóna alatt kipillantva látom meg, hogy a recepciós a lakosztályunk előtt áll, és mind Mark, mind Amy zavarban vannak.
- A barátnőm jobb műsorokat csinál, mint én. – kuncogok fel, és visszafordulok a szobába, hogy megigyam a reggeli indítót. A koffeinadag segít átlendülni, így gyorsan bekapom az utolsó falatot is.
- Köszönök mindent, és visszajuttatom az alsódat Markkal, ha még itt lesz. – nézek a szemébe, és elindulok a lakosztályunk felé. Útközben összeakadok Markkal is, aki a füle tövéig vörös, és valami köszönésfélét is elnyög, de nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy ott van a kezében két meghívó. Megszaporázom a lépteimet, és amint a keretbe illeszkedik az ajtó, máris letámadom a barátnőmet.
- Mikor akartad közölni, hogy ő az apa? – nyögöm ki a kérdésemet, de ő ugyanebben a pillanatban kérdez vissza.
- Miért nem mondtad el, hogy lefeküdtél Joellel Kubában? – ezt az infót valóban nem osztottam meg vele, mert ő sem nyilatkozott erről a témáról, és baba minden egyebet vitt. Összenézünk, és egy nagy sóhaj után letelepszünk a kanapéra. Végre megtudom, hogy mi történt pár héttel ezelőtt a bárban, és hogy miképpen kavarodtak össze. Jókat mosolygok a kocsis jeleneten, de én se maradhatok adósa, ezért elmesélem, hogy mennyit veszekedtünk, és hogy nem is egyszer jutottunk el oda, de nem minden részletbe avatom be.
- Most akkor konkrétan tudja…? – érdeklődöm, és óvatosan puhatolóznék, de hevesen megrázza a fejét.
- Nem, azért támadt le, mert nem hívtam vissza. Randizni akar velem. Olyan fura Chloe…még nem is az esetem. A szóváltásunk után lekapott, és a recepciós akkor nyitotta ki az ajtót, amikor hát… - befogom a fülemet, hogy ne halljam, amit mondani akar.
- A lényeg, hogy meghívtam őket az estére. – csap a combomra, és nevetésben tör ki.
- Készülnünk kellene drága, még ruhapróbád se volt. – néz az órára, és elkezdünk össze-vissza pakolni.

Az ebéd el is marad, de ügyelnem kell rá, hogy egyen is, ezért útközben bekapunk egy hot dogot, jó sok sajttal, és pirított hagymával. A helyszíni előkészületek is lenyűgöznek, így Amynek kell magával rántania, és felmutatva a belépőjét, máris a kulisszák mögött találom magam.
- Ejha… - akad el a szavam, de a barátnőmből kikel a divatdiktátor, és elzavar a sminkbe, és a fodrászhoz is.
- Kezdjetek vele valamit, mert botrányos. – fintorogva ültet le, és eláll a lélegzetem is. Olyan sminkesek, és fodrászok foglalkoznak velem, mint akik a világsztárokkal. Amy természetesen felszívódik, de több profi modellel is találkozom, akiket csak a kifutón, vagy újságokban láttam eddig. Eszméletlen ez a közeg, és el se hiszem, hogy a részese lehetek.
- Ő, mit fog felvenni? – jön oda az egyik asszisztens hozzám, és ekkor ér oda a barátnőm is.
- A 23-as akasztót. Most hoztuk… - többen irigyen bámulnak rám, és tényleg nem hiszem el, hogy én leszek a nagy bumm.
- Mennyi idő van a kezdésig? – érdeklődöm, de senki nem válaszol nekem. Mindenki rohangál, vagy telefonál. Beleszédülök ebbe, de amit a tükörben látok, mintha nem is én lennék. A hajamat felfogták, és oldalról két hullámos tincs lóg le, a sminkem nem túl erős, de a változás így is szembetűnő.
- Te leszel a legszebb menyasszony. – csókol arcon Amy, én meg boldogsággal vetem alá magam a kérésének.

Este hét óra, kifutó háttér:

A barátnőm szerint a legnagyobb sztárok már a vörös szőnyegen vonulnak végig, és egyre jobban megtelik a hatalmas aula. A szívem a torkomban dobog, de a ruha meseszép, és szinte meg is könnyezem. A fodrász feltűzi teljesen a hajamat, mert állítólag fátyol is lesz mellé. Lélegzetvisszafojtva ülök, amikor megérkezik a két segédem, és rám tukmálják a meseszép ruhakölteményt. Ma este hercegnő leszek, és a legjobb barátnőmnek köszönhetem mindezt.

Este nyolc előtt pár perccel:

Odakint már hallom a műsorvezető hangját, és elindulnak a lányok. Nem értem, hogy miért éppen ebben a témakörben alkotott Amy így tavasszal, de biztosan sok felkérése lesz a nyárra, és nem marad munka nélkül. Az utolsó simításokat végzik a ruhámon, és amikor meglátom magam a tükörben, tátva marad a szám. Amy mögém áll, és büszkén mér végig.
- Nem értem, hogy miért nem mentél eddig férjhez, de ez robbanni fog. Három hetem ment rá, és az egyik fehér ruhád ihlette. Meseszép vagy. Irány a te időd jön… - fogja meg a kezemet, és a lépcsőkhöz vezet, onnan meg jön a kifutó. Még egy utolsó lélegzet, és elindulok…

Nem éreztem magam nőnek. Ez volt az igazság az elmúlt két hétben, miután kiszabadultam a kórházból, és a hasamon ott éktelenkedtek a sebek. Joel mintegy öt órán keresztül küzdött az életemért, hogy lehessen még gyerekem, hogy ne haljak meg a műtőasztalon. A hálám nem apadt, csak akkor nem volt már kinek hálálkodni, mert lepasszolt. A veszekedésünk elkerülhetetlen lett volna. Fájtak a szavai, de még jobban fájt, hogy elutasított. A kívánatos, és becézett szavak elmúltak, és egy kislány maradt, aki nem kaphat meg egy olyan férfit, akire felnézhet, akit szeretni tudna, mert nem kellett neki. Az önbizalmam talán ezután még inkább a béka segge alá került. A munkába temetkeztem, és csak az éttermem megnyitása érdekelt. Amy pedzegette a divathetet, de eleinte nem mondtam igent. Elvből elutasítottam, hogy New Yorkba menjek, de kellett a levegőváltozás. Apa mindennap főzött, és ott tartotta a barátnőmet is. Hárman, szimbiózisban éltünk, és ők adtak erőt. A két legfontosabb ember az életemben jelenleg, akik mindig mellettem álltak. Amy másképpen nem tudott kirobbantani a mélabúból, csak úgy, hogy elrángatott ide…a divatbemutatóra. Fogalmam se volt, hogy mire vállalkoztam. A rivaldafény nem az én világom, de a ruha…a ruha azonnal megtetszett. Minden lány szeretne legalább egyszer az életében hercegnővé válni, és én is szerettem volna tündökölni. Csillogni, és szépnek érezni magam. A tegnapi liftes kaland jutott eszembe, és a szőke lány megjegyzése. Egészen csinoska. Joel nem talált csinosnak. A tükör előtt állva könnyeztem, és végighúztam az ujjamat az alhasamon húzódó tizenöt centis vágáson. Örökre ott hordoztam a lenyomatát a bőrömön. Megmentette az életemet, de el is vett tőlem valamit. Óvni akart, miközben össze is tört. Halhatatlan és fiatal voltam az én elképzeléseim szerint, most viszont érett nő lettem letört szárnyakkal, aki újra tanul repülni.

A vékony ezüstfonalak csiklandozzák a vállamat. A szív alakú kivágás, és a csipke elegánsan ölelik körbe a derekamat, és eltakarják azt a csúfságot, melytől nem kívánatosnak érzem magam. Mi történt a felvonóban? Bizonyításvágy, visszavágás. Éreznie kellett, hogy mit vett el tőlem néhány szóval. Nem tudhatta, hogy meg fogom jegyezni, melyeket mond nekem. Soha nem is kellettem neki. Kissé megremegnek az ajkaim, és könnyek csillognak a szememben, de a két öltöztető nem tágít, és rám adják a fátylat is. El akarom felejteni, hogy egyetlen férfinak sem voltam elegendő. Az egyik a szüzességemmel együtt elvette az önbecsülésemet is, a másik visszaadta az életemet, de elvette a szerelembe fektetett hitemet. Két pad közé estem. Meg akartam mutatni a világnak, hogy Chloe Ward egyszer egy estére feltámad a hamvaiból, és tündöklő főnixmadárként kel életre.

Az első lépéseim bizonytalanok a kifutón. Megyek előre, a közönséggel tartom a kontaktust, és mosolygok. A vakuk villannak, miközben a hasamon a hegek húzódnak, és feszítik a bőrt. Az álarc, mely lehullana, de nem engedem. Körbetekintek, és égszínkék íriszeimet a kifutó végén Davidre emelem. A férfi, aki bántalmazott, aki nem érdemel második esélyt. A legelbűvölőbb mosolyom kapja ajándékba. Megfordulok, és kissé megemelem a ruhám szegélyét. Magabiztosnak kell lennem. A lépteimet sokan megirigyelnék, de nem baj, tegyék meg. Az ellenségeim ne hagyják szó nélkül. Már majdnem elérnék a feléhez, és akkor találkozik a tekintetem Joel kék lélektükreivel. A szerelem lehetősége kihunyni látszik a belsőmben, de rámosolygok, megajándékozom a legőszintébb, és a legtisztább gesztusommal. Felfedem egy fél másodpercre előtte a fájdalmamat, a szenvedésemet, a bizonytalanságomat. Hagyom, hogy belém lásson, aztán megyek is tovább. Ez a három perc rólam szólt. Amy ismer, és tudta, hogy erre van szükségem.
- És az egész kollekció tervezője Ms. Amelia Fleming. – hatalmas taps tör ki a nézőtéren, és a többi modellel együtt megvárom őt, amikor a kifutóra szólítják. Nem fogja vissza magát, és integet mindenkinek, majd elveszi a mikrofont.
- Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy ismét itt lehettem. Meghatározni sohasem lehet, hogy mi hoz ihletet, vagy éppen lendületet, de a ma este számomra is különleges, mert a legjobb barátnőm viseli az egyik darabomat. Chloe szívem gyere mellém. – olyan nagy az üdvrialgás, hogy nem hallok semmit, de odamegyek mellé, és átölelem. Puszit nyom az arcomra, villannak a vakuk, és megörökítik a pillanatot.
- Köszönöm még egyszer. – kiabálja, így már sokan állva tapsolnak, mi pedig meghajolunk, és távozunk a kulisszák mögé.
- Megcsináltad. - szorítja a kezemet, de én még fel se fogom, hogy tényleg megtörtént.

A divatbemutató rádöbbentett arra, hogy egyik férfi sem nekem való. David pontosan azért, mert soha nem fog megváltozni, és mutathatja nekem a szépet, ha egyszerűen tisztában vagyok az igazsággal. Bántalmazna, és nem rettenne meg attól sem, hogy megerőszakoljon. Számára egy nő csak trófea lehet, de én már nem szerettem volna senkinek sem a tulajdona lenni. Joel elvből elutasította, hogy kapcsolatot létesítsen velem, sőt kimondta, hogy nem kellek neki. Milyen érzés szembesülni, hogy akivel képes lennél elképzelni a jövődet az nem akar? Borzalmas, és kibírhatatlan. Mérhetetlen fájdalom összpontosult bennem az elmúlt hetekben, és képtelen voltam elfogadni, hogy már nem lesz közöttünk semmi. A műtét még nagyobb zűrt hagyott bennem, és az is felmerült, hogy esetleg szakemberhez kellene fordulnom, hogy komolyabb probléma ne legyen belőle.
A divatbemutató után egy fogadást rendeztek a kis elitnek, de Amy oda is meghívta Markot meg Joelt is. Nem voltam éppenséggel felkészülve, hogy a reggeli megnyilvánulása után találkozzak vele, de felvettem mégis a barátnőm által kikészített ruhát, és a méregzöld estélyiben tündököltem egy darabig. Amy a középpontba került, és annyian ostromolták meg a kéréseikkel, hogy egy perc szabadideje sem maradt rám. Nem hibáztathattam érte, hiszen ez az este nem rólam szól, hanem róla, és semmi pénzért nem tettem volna tönkre a sikerét. A menyasszonyi ruha a szívemhez nőtt, és nehezen váltam meg tőle, de a mostani megjelenésem is felért volna egy külön megjegyzéssel. Többek figyelmét felkeltettem, és ismeretlen férfiak keresték a társaságomat, de nem fűlött rá a fogam, hogy szórakoztassam őket, ezért hamar lepasszoltam egy-kettőt, és a konyha felé menekültem, de a barátnőm kiszúrt, és elzavart táncolni. Ki más kérhetett volna fel először, ha nem David? Már a kinézetétől is irtóztam, pedig régebben odáig voltam érte. A divatvilág tagjai árgus szemekkel figyelték a kis politikus palánta életét, ezért én sem vonhattam ki magam a reflektorfényből. A megszólaló zene, mintha a régi emlékeket akarta volna visszaidézni, de nem nagy sikerrel, mert a fejemben elzártam jó mélyre a Daviddel való korszakomat. Az ismerős dallamok hallatán nem mondtam semmit neki, pedig nagyon próbálkozott. A bocsánatomat akarta cserébe, hogy le tudja zárni a kapcsolatunkat. Majdnem kinevettem, mert ez nem vallott rá. Soha nem lenne ilyen nyájas, és biztosan akadt hátsó szándéka, de erre nem jöttem rá. A keringő után egy frissítőért indultam volna, de Mark kapott el.
- Chloe…baj van. – nyögte ki nagy nehezen, én meg vártam, hogy mondja el, mi van, de már így is éreztem, hogy Joellel lesz gond. Miért nem jött el ide? Ennyire el akart volna kerülni?
- Kórházba szállították. Életveszélyben van. – először azt hittem, hogy valahova elrejtettek egy webkamerát, és hamarosan jön a műsorvezető, hogy felvilágosítson arról, hogy ez csak vicc volt, de nem így történt. Megfordult velem a világ, és két percig meg se bírtam szólalni.
- Hova vitték? – jött az első kérdésem.
- A St. Elisabethbe… - már nem vártam meg, hogy mit fog mondani, vagy mit nem….csak a kijárat felé vettem az irányt, és egy taxit intettem le.

Hajnali három óra, váróterem

Egy órája ülök a váróban, de senki nem ad tájékoztatást. Hiába hazudtam azt, hogy a felesége vagyok, mert nem hajlandóak fogadni. Mark is bepróbálkozott, de sikertelenül. Elrontottam Amy estéjét is, mert amint meghallotta, hogy mi van, már ott is hagyta a puccos társaságot, és csatlakozott hozzánk. Nem volt kedvem beszélgetni, de még enni sem. A percek csigalassúsággal teltek el, mire egy nővér kinyögte, hogy nemsokára jön a doktornő, és elmondja, mi a helyzet vele. Még azt se tudtam, hogy mi történt, amiért idebent van. Össze fogok törni. Nem bírom már.

Hajnali öt óra:

Műtötték. Ez volt a nagy bejelentés. Idegesen mászkálok a folyosókon, és céltalanul bolyongok az épületben, de nem fogom jobban érezni magam. Baja esett. Ilyen érzés lehetett neki is, amikor meglátott a mentőben? Fogalmam sincs, de jeges vasmarok köti gúzsba a szívemet, és meghalok, ha nem kapok egy normális hírt róla. Az automatánál veszek egy csokit, de ahhoz sincs kedvem, hogy megegyem. A hajam már szétjött, és a sminkemet is lemostam. A zöld estélyit nem voltam időm átvenni. Az ünneplős felszerelésben bután nézhetünk ki mindhárman, de ez a legkevesebb. Mi van, ha nem éli túl? Bele se merek gondolni. El kell mondanom neki, amit akarok.

Reggel hét óra:

Dr. Portman nem késlekedik, és egy rövid beszélgetés után bejelenti, hogy Mark bemehet, mert az ő nevét mondta. Lesújt a hír, és kikel belőlem az anyatigris. Elrántom a haverja kezét, és minden teketória nélkül közlöm vele, hogy a reggeli incidensek miatt én megyek be először, utána semmi akadálya, hogy bemenjen.
A kezemet tördelem, amikor engedélyt kapok. Idegesen lépem át a küszöböt, és szinte letaglóz a látványa. Az orra eldeformálódott, és a vállán is kék és zöld foltok éktelenkednek.
- Joel… - a hangom elcsuklik, és könnyek égetik a szememet.
- Tudom, hogy nem engem vártál, de hallgass végig. – tartom fel az ujjamat, hogy ne ellenkezzen. Bezárom az ajtót, és megállok az ágya előtt.
- Önző disznó vagy, ugye tudod? Csak azt nézed, hogy neked mi a jó, de nem nekem. Halálra rémisztettél…ne szólj közbe. Mark mondta el, hogy mi történt. Öt órája várok egy válaszra, érted? Élet és halál..ennyin múlott. Aggódtam a picsába is… - megerednek a könnyeim, és közelebb lépek hozzá.
- Kedvellek az istenért, és miért olyan nehéz ezt elfogadnod? El kellett mondanom. Nem tudhattam, hogy magadnál leszel-e még. – nem bírom tovább, és lerogyok a székre az ágya mellett. Borzalmas állapotban van. Bárki is verte meg, a tökéletes munkára törekedett.

„Néha a boldogság nagy ár, hogy biztonságban tudjuk a szeretteinket. Így képesek vagyunk feladni az önös érdekeinket is.”

Meglepő módon végighallgat, és nem szakít félbe, pedig számítottam rá valahol mélyen. Az érdekeink sohasem egyeznek, és ez nagyon szomorú, mert akkor soha nem is fogunk dűlőre jutni. Megrázott az eset, és a látványa még inkább a szívembe mart. Ki lehetett az a vandál, aki így cserbenhagyta? Miért verték meg, kinek ártott? Az orvos szavai járnak a fejemben, és totálisan össze vagyok zavarodva. A szék az egyetlen mentsváram, hogy ne essek össze, így le is rogyok rá, és hagyom, hogy most ő mondja el, amit akar.
- Egy kicsit? Joel megvertek, és ha… - nem mondom végig a mondatot, mert mindketten tisztában vagyunk vele, ha nincs olyan szerencsés, hogy rátaláljanak, akkor bele is halhatott volna a sérüléseibe. Nem tetszik, hogy nem veszi komolyan, ami vele történt, főleg úgy nem, hogy orvos is mellé. Mit hisznek, hogy istenek, és velük ez nem történhet meg?
- Ha azt akarod, hogy jól érezzem magam, akkor.. – és megint naiv vagyok, megint hinni akarok kettőnkben. Nem mondok már semmit, mert hasztalan. Az állapota nem fog változtatni a viszonyunkon, és bármennyi esélyt is kapjunk a sorstól, állandóan ki fogjuk cselezni. Más életszemlélettel rendelkezünk, sokkal idősebb, mint én, és nem akar belebonyolódni olyasmibe, aminek nincs jövője. El kellene fogadnom végre az észérveket, és elengedni őt? Ráakaszkodok, mint egy majom az anyukájára? A bejezésére azonban felkapom a fejemet, és könnyel teli kék íriszeimet az övébe fúrom.
- Azt mondtad nem akarsz velem lenni, nem áltattál. Nem kell magyarázkodnod, most már végre felfogtam. – törlöm le a könnycseppeket a kézfejemmel.
- Nem kell miattam aggódnod, nem vagyok az a zaklató típus. – halványan elmosolyodom a saját szerencsétlenségemen. Az életveszéllyel kapcsolatban, viszont nem értek vele egyet, és szót is emelek, sőt dühítő, amiket mond.
- Nem voltál életveszélyben? Belső vérzésed volt. Hallod magad? Szerencsés vagy Joel, és igen, abban voltál. Ha nem találnak meg… - nem mondom végig, helyette felállok a székről, hogy egy kis levegőhöz jussak. Elsétálok az ágy mellett, és a kezeimet tördelem, de a következő témával szinte leforráz.
- Amit Kubában mondtam, azon túl már sok minden történt. Tudod, a szavaknak súlya van, és ahogy látom te sem felejtetted el, amit én akkor ott mondtam, de én se felejtettem el, hogy te miket mondtál nekem a kórházban. – nem fejtem ki, de tudja nagyon jól, hogy megbántott vele.
- Nem mondhatod meg a szívemnek, hogy hogyan érezzen. Nem irányíthatom az érzéseimet, hogy neked jó legyen, de elfogadhatom, hogy nem akarsz tőle semmit. Nem tudlak megvédeni magamtól, és ami velem jár? – vonom fel kérdőn az egyik szépen ívelt szemöldökömet. Megállok pontosan vele szemben, és végigpörgetem a fejemben, hogy mi lehet az, ami „hozadékkal” jár velem a múltat érintően. Nem meséltem olyan sok dologról, viszont…egyről igen. David. Nagyot nyelve ébredek rá az összefüggésekre, és a legrosszabb rémálmom kezd életre kelni.
- Találkoztál Daviddel? Látott minket együtt? – idegesen rágom a szám szélét, és aztán leesik. Megverték. Kinek állna hatalmában elintézni egy ilyen kis problémát, ha nem neki?
- Ő…ő csinálta ezt veled? – szorul el a torkom, és forogni kezd velem a világ. Nem hagyhatom a hátam mögött a múltamat? David birtoklási vágya az egeket verni, és bármire képes lenne, hogy megkaphasson engem. Elfehéredek, de mielőtt még választ kaphatnék tőle egy halk kopogás szakítja félbe a beszélgetésünket, és Mark kukkant be.
- Ugye nem törtetek berendezést? – amikor azonban benyit, ő sem jut szóhoz Joel kinézetén.
- Uramisten… - kapja a szája elé a kezét, én viszont nem tudok szabadulni a rossz megérzésemtől.
- Mennem kell. Később benézek. – pillantok futólag rá, és kettesben hagyom őket a kórteremben. Amy látja rajtam, hogy nagy baj van, és azonnal felpattan, hogy kövessen, de megállok egy pillanatra.
- Mi a baj Chloe? – érinti meg finoman a vállamat, de ezzel most nem tud segíteni. Senki nem tud segíteni rajtam.
- Semmi, csak el kell intéznem valamit. Megígéred nekem, hogy értesítesz, ha bármi történne? Mindenképpen pihenj le, mert most már másért is felelős vagy Amy. – ölelem át, és ezután továbbindulok. Leintek egy taxit a kórház előtt, és a kinézetem ellenére, ami enyhén szedett-vedett egy bizonyos címet mondok be. Tudom, hogy vár rám.

Szinte könnyedén átjutottam az ellenőrzési pontokon, és azonnal David dolgozószobájához vezettek. Ez a rezidencia semmit sem változott az elmúlt egy évben. Az elegancia, és a félelem keveréke uralja, miközben az apró pihék már égnek állnak a karomon.
- Nahát Chloe…micsoda meglepetés ebben a korai órában a látogatásod. Tegnap este olyan hirtelen tűntél el a fogadásról..csak nem történt valami? – kárörvendő mosolya elárulja őt, bár szerintem tagadni se akarja, hogy mire képes.
- Beszélnünk kell. – komoran állok fel, és követem befelé. Az ajtó bezárul mögöttünk. Az íróasztalánál foglalunk helyet egymással szemben.
- Miben segíthetek? – dobja fel a két lábát az asztallapra, és kényelmesen egymásra fektetve, mér végig is, és állapodik meg a pillantása rajtam.
- Úgy hiszem, rád férne egy whiskey. – nincs értelme vitatkozni vele, így elfogadom, ha már megkínál vele, és egy hajtásra húzom le, aztán lecsapom a kristálypoharat.
- Mit akarsz? Most az egyszer ne kertelj, és ne gyere nekem azzal, hogy megbántad, amit velem tettél, mert nem hiszek neked. – meglepően bátran viselkedem, miközben a gyomrom dióméretűre zsugorodik össze az átható barna szempár alatt.
- Téged. – böki ki végül, de még így sem elég tiszta a helyzet, ezért felállva folytatja.
- Minden bizonnyal én leszek az új polgármester. Nem sok esélye van a vetélytársamnak. Tudod, milyen kemény a politika világa, de ha az ember a megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik, akkor bármire képes. – megáll mögöttem, és a vállamon húzza végig az ujját.
- A siker nem elég. A szavazóim nem nézik jó szemmel a magánéleti kirohanásaimat. Kell egy biztos pont. Ez lennél te. – még mindig nem értem, de ekkor elenged, én fellélegzem, de egy papírköteg landol előttem a mahagóni asztalon.
- Mi ez? – pillantok oda, és mielőtt felkapnám, már tájékoztat is róla.
- A házassági szerződésünk. Azt akarom, hogy a siker biztosítva legyen. Azt akarom, hogy a feleségem legyél a nyár végére. – sok minden játszódik le a fejemben, de az első reakcióm, hogy kinevetem.
- Kizárt. Nem leszek egy olyan férfi felesége, aki bántalmazott, és rettegésben tartott két évig. Meg vagy veszve. – pattanok fel a székről, és az ajtó felé indulnék, de fenyegetése megállásra késztet.
- Akkor bizony a közel jövőben más érdekes balesetek is történhetnek, mondjuk Amyvel, vagy az édesapáddal. A dokid már megtapasztalta, hogy milyen, ha olyanra vet szemet, ami az én tulajdonom. – kiráz a hideg, amikor megfordulok. Az emberség egy apró szikráját se látom a barna íriszekben. A lelkemet kívánja elvenni, de vannak dolgok, melyek megkötik a kezemet. Már láttam mire képes, hiszen Joelt kis híján halálra verette. Mire lenne képes egy terhes lánnyal, vagy az apukámmal? Véletlen tűzeset az étteremben, egy baleset a barátnőmmel. Nem kockáztathatok. Bent maradok, és aláírom a paktumot az ördöggel.

Kóválygó fejjel hagytam a hátam mögött az óriási épületet, és fogalmam se volt, hogy merre induljak, révén órák óta nem aludtam, és az előbb írtam alá a halálos ítéletemet. Nem túlzok, hiszen David bármire képes lenne. Meg fogom tudni állni, hogy ne köpjek a szemébe? A majdnem egy órás tárgyalás olyan szinten kivette a maradék erőmet is, hogy azt hittem már nem leszek képes továbbmenni az úton. Legalább a szállodáig el kell jutnom. Az eljegyzés, a házasság, és a rengeteg szabály. Elsősorban hitessem el a nagyvilággal, hogy mindig is szerettem, és ez a mostani kávézás ébresztett rá, hogy még mindig ő kell nekem. A francokat! Gyűlöltem, zsigerből elutasítottam volna. Az érintésétől émelygés fogott el. Nem akartam újra átélni, ami odabent zajlott, de az aláírásom már ott virított a hófehér lap alján, így július tizenötödikén hivatalosan is a jegyese leszek. Nem volt más választásom. Az apukám, Amy…és Joel. Fontossá vált, pedig nem akarta, hogy az legyen. Törődött velem, megvigasztalt, életre keltett. Az első találkozás momentuma járt a fejemben séta közben, és elmosolyodtam a szerencsétlenségemen. Nyíltan megkérdeztem tőle, hogy a franciák jók-e az ágyban. Csalódnom nem kellett, mert Kubában beteljesült, amit szerettem volna. Gyengéd érzelmeket kezdtem táplálni iránta, és ennek roppant módon zavarnia kellett volna, de cseppet sem álltam ellen neki, csak hangoztattam, hogy nem szabad, miközben a szívemnek nem lehettem a parancsolója. Végül elérek a szállodáig, és az első dolgom, hogy elintézzek egy hívást. Nem nehéz utánajárni az adatoknak, így hamar megkapom az elérhetőséget, és a kissé kellemetlennek induló beszélgetésnek egy kisebb megkönnyebbülés lesz a vége. Jelenleg egy felmosó rongyba is több élet szorult, mint belém, ezért felmegyek az emeletre, de az ajtóban már Amy vár.
- Hol voltál? A frászt hoztad rám. – fáradtan mosolygok rá, és átölelem. Sírni képtelen vagyok egyelőre, hiszen David az elmúlt másfél órában kiölte belőlem azt is.
- Chloe…rendbe fog jönni. A dokinő azt mondta, hogy nagyon szerencsés. – a barátnőm karjai között keresek vigaszt, és hiába próbálok védekezni…eltörik a mécses. Amy magához húz, és szavakkal próbál nyugtatni.
- Nem dől össze a világ. Nincs a legjobb passzban, de felépül, és a tökkelütött barátjával együtt beolvashatunk nekik. – a mosoly elmarad, és ekkor a barátnőm is komolyabb lesz.
- Beleestél. Szívem… - tudja nagyon jól, hogy nálam könnyen szakad el a cérna, és az, hogy David miatt ilyen állapotban kellett látnom Joelt..rádöbbentett arra, hogy többet érzek iránta, mint amit képes lenne hallani tőlem. El kell engednem, mert kölcsönösen tönkretesszük a másikat, és én miattam már így is megverték. Mardos a bűntudat, hogy ez történt vele. Amy vetkőztet le, és állít be a zuhany alá. Nem tudom, hogy érek el az ágyig, de még ott is mellettem fekszik, és csitítgat.

Délután három óra

Hirtelen riadok fel, de csak Amy szuszogását hallani mellettem. A barátnőm keresztben aludt el, és az egyik párna a fején landolt. Hihetetlen pozíciókban képes elaludni, de nincs szívem felkelteni, ezért óvatosan mászom ki mellőle. Felöltözöm egy sima testhez álló farmerba, és egy világoskék, horgolt, de vékony felsőbe bújok bele. A hajamat kontyba tűzöm, és egy papucsba bújok bele. Slampos a megjelenésem, de a legkevésbé sem érdekel. A tükörben egy élő zombi tekint vissza rám, de sok a teendő. Amynek hagyok egy üzenetet, hogy jelentkezzen ki, és taxival vigye át a holminkat a mi házunkba. Apa úgysincsen itthon, nekünk meg lejárt az időnk itt. A legszükségesebb iratokat szedem össze, és egy barna válltáskával vágok neki az útnak. Először bevásárolok, a kezeim szinte maguktól emelik le a hozzávalókat egy jó kis ételhez. A francia konyha közel áll a szívemhez, és talán, ha bekerülök a tűzhely mögé egy kis időre elfelejtem a sok rosszat. Hetek óta nem főztem tiszta szívből, de most arra készülök. A boltban gyorsan fizetek, és máris az Ötödik sugárút felé veszem az irányt. A gyerekkorom éled újra, miközben kiszállok a taxiból, és apám étterme felé tartok. Az ismerős illatok, és az ismerős környezet segítenek az összpontosításban. Sam kissé meglepődik, amikor meglát, de a kérésemre nem tud nemet mondani, és egy kis időre biztosít nekem egyedüllétet a konyhában. A hozzávalókat kipakolom a konyhapultra, és egyesével az összeset megmosom. A hagyma megdinsztelése után összeöntöm a levessel, és az érzékeimre hagyatkozok a boróka használatánál. Az órák csak úgy repülnek és a végén már a pirítósra hintem rá a sajtot, hogy a tűzállóedényben a levessel együtt készüljön el. A végeredmény egy tökéletes hagymaleves, a hozzáillő toast-tal. Sam ámul csak, de én tudom, hogy ez kinek készült. Elrakom egy tárolóedénybe, és a szatyorral a kezemben távozom, hogy bemenjek a kórházba. Már hat óra is elmúlt, és a látogatási időnek is vége, de talán kapok egy kis időt vele. A nővérpultnál azonban nem mehetek tovább, mert meghagyta Joel, hogy senki ne zavarja. Rákérdezek többször is, de az utolsó szavai járnak a fejemben, és megadóan sóhajtok. Haza kellene mennem. Azonban helyette a váróban ülök le, és a könyvvel a kezemben várakozom tovább. Az órák telnek, a leves kihűl, de nem mozdulok. Az egyik éjszakás nővérke kérdezi meg, hogy nem akarok-e már hazamenni, de megrázom a fejemet. Később kérek egy papírt, és egy tollat, aztán nekilátok a levélírásnak.

„ Joel…
Mit kellene mondanom? Hogy rossz helyen találkoztunk, rossz időben? Én nem így látom, de sajnos minden működő emberi kapcsolathoz két ember kell. A miénk el sem kezdődött, pedig szép történet lett volna. Az első találkozás, ahol még magamból is hülyét csináltam, de levettél a lábamról, és kár lett volna tagadnom, mert így volt. Az arcszínem elárult mindent.
A bárban éreztelek először közel magamhoz. Anyukám mindig azt mondta, ha egy férfi képes táncolni, akkor könnyen elrabolhatja a szívemet. Igaza lett. Megmutattad, hogy mennyire veszélyes tudsz lenni, de nem bántam.
Kár lenne, ha tagadnád előttem, de törődtél velem. Ez a kórházban mutatkozott meg először, amikor fagyiztunk (azóta számtalan alkalommal mosolyodom el, ha vaníliás fagyi kerül a kezembe). Aztán jött Kuba. Életem legfelkavaróbb négy napját tudhatom a hátam mögött. Kihoztad belőlem a legrosszabb, és a legjobb énemet is. Évek óta nem éreztem igazán, hogy élnék. David óta egy férfi nem érintett úgy, mint te. Az ajkaimon még mindig ott érzem a csókod lenyomatát, és a szívemben őrzöm azt az estét. Különösen szórakoztat így visszatekintve a sok veszekedés, mert a legkisebb apróságon is képes voltam kiakadni, vagy éppen fordítva. A paradicsomba kalauzoltál el, és tényleg elhittem, hogy rajtam kívül nem létezik más nő számodra, csak én…legalábbis ott, azon az egzotikus szigeten. A valóság ennél sokkal kegyetlenebb, és amit akkor mondtál, most már belátom, hogy igaz volt. Hogyan is kérhetném számon tőled azt a csodás pár napot? Jobb lenne csak megőrizni az emlékét.
A betegségem volt azt hiszem az ismeretségünk következő állomása. Nem láttam be, hogy többet veszíthetek, mint a jó híremet, ha nemet mondok aznap a főnökömnek. Majdnem meddő lettem. A világ dőlt volna össze bennem, ha másnap úgy ébredek fel, hogy már nincs esélyem anyává válni. Soha nem kérdezted meg, hogy miért is akarok anya lenni. Neked evidens, hogy nem akarsz kötődést, nem akarsz szülővé válni, de én…én aki elvesztette az anyukáját ebben látom a reményt. Nem lenne teljes az életem, ha nem lenne egy aprócska élet, akinek mesélhetnék a csodás nagymamájáról, aki mindennél jobban szerette az anyukáját. Az életét adta értem.
Hidd el, soha nem állt módomban bántani téged sem szavakkal, sem tettekkel, mégis sikerült. Nem ítéltelek akkor sem, amikor közölted, hogy steril vagy, és akkor sem, amikor kibukott, hogy nem vagy képes az elköteleződésre. Én csak másképpen látom, mint te. Egyszerűen nem találkoztál még azzal a nővel, aki megadhatja neked mindkettőt. A félelmet elűzheti, és meggyőzhet róla, hogy igenis jó apa lennél. Huszonhárom éves vagyok, csupán ennyi. Mégis azt hiszem, amilyen jó orvos vagy, olyan jó édesapa is lennél.
Nem utolsó sorban a mai nap. A történet akkor lesz csak kerek, ha véget is ér, nemde? Belekevertelek az életembe, és nem kellett volna. Ma nem feküdnél idebent, ha nem akartam volna úton és útfélen beléd botlani. A bűntudat engem terhel, így leveszem a válladról ezt. Miattam nem kell aggódnod a jövőben, és David miatt sem. Nem fog a közeledbe menni, ahogyan én sem. Ez volt a kívánságod hosszú hetek óta. Végre megértettem.
Csak annyit kívánok, találd meg azt a nőt, akinek képes leszel megengedni, hogy szeretni tudjon.
Csókol, és ölel:
Chloe.”


Szinte már kukába dobhatnám az ételt, de az egyik ápolót megkérem, hogy tegye be a hűtőbe, és a levelet is összehajtom. Még várnom kell…de már nem sokáig.

Hajnali öt óra:

Itt ülök lassan tizenkét órája, de nem is tűnt ennyinek. Már nincs erőm várni, mert úgysem fog fogadni, így az egyik nővér kezébe adom a levelet, és megkérem rá, hogyha felébredne, akkor adja oda neki, a neki szánt levessel együtt. Feltűnésmentesen hagyom el a kórházat.

Eltalálni a házunkhoz nem volt könnyű, de arra már nem készültem fel, ami ott vár. A fújtató barátnőm, és az újabb kérdőre vonás, amiért nem szóltam, hogy elmentem. Egy cetlivel nem lehet elintézni a gondjainkat, és ha máskor bemennék a kórházba, akkor vigyem magammal, mert ő nem fogja engedni, hogy még egy pasi tönkretegyen, mint David. Ha tudná, hogy nekem már úgyis mindegy, akkor két kezével fojtaná meg, és az se érdekelné, ha a börtönben kellene megszülnie a gyermekét. Néha olyan harcias tud lenni, hogy irigylem érte, de most lelkileg nem vagyok a toppon, hogy leegye a fejemet is.
- Elég lesz Amy. Eddig a kórházban ültem, de Joel nem fogadott. Meghagyta, hogy nem akar látogatókat, én meg belefáradtam, hogy rátörjek, és zaklassam állandóan. Hagytam neki egy levelet, és lezártam. Nem fogok olyan szekér után rohanni, ami nem vesz fel, és már amúgy is mindegy. A tényeken nem változtat, hogy nekünk nem kell együtt lennünk. Ha te nem vagy képes elmondani Marknak, hogy ő a gyerek apja, akkor én mit várok egy olyan férfitől, aki az elköteleződéstől is fél? – szomorú, már-már lemondó a hangom, és hamarosan a fürdőben találom magam a forró zuhany alatt. Nem jutott szóhoz a legjobb barátnőm, mert tudta, hogy igazam van. Nem akarok belefolyni az életébe, nem is fogom megmondani helyette, mi lenne a helyes, de akkor neki sem kellene kioktatnia, hogy melyik férfinak engedem, hogy összetörje a szívemet. David a lelkemet is darabokra szedte, de a feleségeként még arról is lemondhatok, hogy boldog leszek. A fenyegetése nem üres fenyegetés, ezért komolyan gondoltam. A feltétele az volt, hogy zárjam le a kis…mimet is a dokival? Nem is volt közöttünk semmi. Kimerült vagyok, és kettőig nem látok hét óra magasságában, amikor bedőlök az ágyamba, és a telefonomat az éjjeliszekrényre helyezem. Muszáj aludnom egy kicsit, hogy ne essek össze. Kimerültem a tizenkét órás várakozásban, és kell egy kis idő is, hogy lehiggadjak.
Órákkal később térek csak magamhoz, és eléggé fáradt vagyok még mindig, de az első dolog, hogy a telefonomhoz nyúljak. A kijelző sarkában egy kettes szám villog két borítékkal egyetemben.  Üzenetek. Megnyitva egy ismeretlen szám tűnik fel nekem, amint elolvasom, az álmosság is elillan a szemeimből. Joel megkapta a levelemet, és látni akar. Ennek mennyi ideje is? Két órája. Hezitálok, hogy mit tegyek. A szívem azt súgja, hogy menjek be, az eszem meg azt mondja, hogy az a levél nem direkt volt lezárás. Mit mondhatnék még neki élőben? A hülyeség már megtörtént, és közel egy hónap múlva hivatalosan is David Gallagher menyasszonya leszek. Ugyan, nem kell ezen, mit vitatni. A fejem zsong, és szükségem van egy Aspirinre, ezért a konyhába sietek. Amy szótlanul ül az asztalnál, és a teás bögréjét forgatja.
- Igazad volt. El kellene mondanom neki. Nem törhetek pálcát feletted. Megbocsátasz nekem? – pillant fel rám, és egyszerűen nem tudok haragudni rá.
- Szent a béke. – mosolyodom el, aztán helyet foglalok mellette.
- Azt akarja, hogy bemenjek hozzá. Nem tudom, hogy jó ötlet-e. Mit kellene mondanom? Nem működik, belevágni meg már késő. – jegyzem ezt meg inkább magamnak, aztán felállok, de a kezemre teszi a kezét.
- Chloe bánni fogod, ha nem személyesen zárod le. Ismerlek már annyira, hogy a tiszta játszma híve vagy, és nem menekülsz el a problémák elől. Menj be hozzá. – az ilyen pillanatok miatt tudom, hogy Amy mellettem fog állni akkor is, ha az életem darabjaira hullik szét.

Délután egy óra:

Amy is elkísért, de megígértettem vele, hogy a terembe már nem jöhet be. Mark a folyosón flangál, és amikor meglátja a barátnőmet egyből elé siet, és szóba elegyednek. Nem vitatkoznak, és már haladás, ha azt vesszük, hogy tegnap reggel még egymás torkának estek. Halkan nyitok be hozzá, de fent van, így nem kellene finomkodnom. A tekintetünk egyből összeakad, de próbálok nem úgy reagálni rá, mint az első alkalommal. A szívem hevesebben ver, de az arcomról nem bír leolvasni semmit.
- Szia… itt vagyok. – köszönök halkan neki, és becsukom magam mögött az ajtót.
- Mindent leírtam Joel. Vége. – pillantok fel a kék lélektükrökbe, de kellő távolságban megállok az ágyától. Nem akarok elgyengülni, mert akkor képes lennék beismerni neki, hogy mire vett rá David.