Cal Anderson Park

- Ne haragudj, nem szeretnélek zavarni, van nálad esetleg egy fülhallgató?
*Hezitálás nélkül lép oda a hozzá legközelebbi emberhez a parkban, akit csak akkor néz meg kicsit jobban, mikor már kérdése végénél tart. A magas, sötét hajú, helyes pasit magánál pár évvel idősebbnek saccolja ugyan, de nem ezek miatt bizonytalanodik el. A férfi fülében nem lát fülhallgatót, akkor pedig lehet a zsebében sem lapul. Azért nem szalad el, megvárja a választ először, hátha logikai ugrásai mégse helyesek. De azért feljegyzi magának, hogy kicsit legyen körültekintőbb, ha legközelebb hasonló helyzetbe kerül. Mondjuk valószínű nem gyakran fog vele előfordulni, hogy két kilométerrel az edzés vége előtt egyszer csak vége szakad a zenének a fülében. A „So say” még megvolt, de a „Geronimo” szó már csak a Ger-ig jutott.*
- Teljesen elment a hang, szeretném remélni, hogy csak a fülesemmel van gond…
*Magyarázat közben mutatja mostanra a tokból kivett telefonját és a még mindig bal fülében lógó fülest. Kicsit piheg, már az edzés végefelé tart és csak a elmúlt bő egy percben sétált, mióta elhallgatott a zene a fülében. Ezért nem liheg jobban, sőt, ahogy hallható, teljesen képes a teljes mondatokra, még a szleng-szavak is mennek neki, annak ellenére, hogy angol nyelvkörnyezetben évek óta nem használta a nyelvet.
Feltehetően nem tett jót a vékony vezetéknek, hogy a repülőn annyit húzta-nyúzta, rá is ült párszor… lehet megadta magát. Ebben reménykedik, elvégre egy fülhallgatót könnyebb kicserélni, mint telefonját.
Lévén épp kardioedzést csinál, edzőcuccban van. Térde alá ér lábára szorosan simuló, fekete nadrágja, futócipőjének élénk türkiz színe visszaköszön pulcsiján is. Nem szemet kiégető módon, csak a díszítő csíkok kékek, a pulcsi többi része is fekete, világoskék felsője alig látszik. Hosszú, gesztenye barna haját magas lófarokba kötötte, hogy ne zavarja.*

*Egy pillanatra elbizonytalanodik, de aztán ahogy ismét átveszi korábbi szavait, megnyugszik, hogy helyesen fejezte ki magát. Nyelvtanilag biztosan, kiejtése ugyan nem a legtisztább enyhe akcentusa miatt, de az biztos, sokkal érthetőbb, mint egynémely angolul beszélő skót. A pillanatnyi hatásszünetnek tehát azt tudja be a lány, hogy biztos mély gondolatok közül „ébresztette” fel a férfit… ami miatt hát valamiféle futó lelkiismeret-furdalása is van, mert megzavarta. Aztán ez elmúlik, mert legalább miatta nem gyújt rá rögtön a másik. Ha a lelkének nem is tett talán jót, de a szervezetének biztosan.*
- Ó, értem, köszi, bocsánat még egyszer a zavarásért.
*Rövid kérdésére rövid válasz érkezik. Hát nem nyert, de azért nincs világvége. Már indulna is tovább Tess, mikor további útbaigazítást kap. Figyeli a jelzett irányt és a vegyeskereskedés megmozgatja a fantáziáját. Mivel útba esik majdhogynem a szálloda felé, ezért valószínű arra megy majd, még ha nem is vegyeskereskedésben akar fülhallgatót venni. Azonban egy zöldalma és/vagy egy szelet csoki biztosan új gazdára lel személyében. Míg elér odáig, eldönti melyik legyen. Az ne tévesszen meg senkit, hogy edz épp, a legnagyobb lelki nyugalommal tol be közben egy szelet csokit. Elvégre számára a sport nem testforma-megőrző kérdés, hanem szimplán kellemes kikapcsolódás.*
- Vegyeskereskedés, oké, köszi még egyszer! Szia!
*Telefonját visszacipzárazza a karján lévő tokba, míg hasznavehetetlen fülhallgatóját betömködi picike zsebébe, észre sem véve, hogy kirántotta közben a 9 éves korában saját vérével és verejtékével hímzett zsebkendőtartót, amit apukájának készített. A girbe-gurba öltések ellenére apukája mindig az íróasztala fiókjában tartotta, csak halála után kezdte Tess használni. Monogramja is bele van hímezve, rendeltetésének megfelelően feltöltve, illetve még egy rágó is bele van passzírozva. Ez a kis csomag puhán és hangtalanul hull a földre, leginkább azért, mert egyébként is nagy a forgalom a város ezen részében, és az autók zaja a park ezen részére is beszűrődik, másrészt mellettük – pont a vegyeskereskedés irányába – két gyerek épp most kap hajba valamilyen fagylalton, miközben anyjuk megpróbálja őket lenyugtatni, mindezt úgy hogy túlüvölti a két csemetéjét, akik közül még egyik sem érte el az iskolás kort. Mikor kutyaugatás is beszűrődik a kakófóniába, akkor indul el, ismét felvéve korábbi futó tempóját, még búcsút intve segítőjének és mit sem tudva, hogy milyen kincset is hagy maga mögött a tavaszi frissen sarjadó fűben.*

*Épp harmadjára búg bele sejtelmesen fülébe a mobilján indított hívás, mikor megcsörren asztali telefonja. Még vár két kicsöngést, de mivel nem érkezik válasz Wells-től, egy sóhajjal kinyomja a hívását és felveszi a kagylót. Megemelkedik a szemöldöke a hallotakon, de hangján nem érződik meglepettség, mikor válaszol.*
- 5 perc és lent vagyok.
*Ugyan nem volt mostanra beütemezett megbeszélése, sem találkozója, és nem sokat mond neki a név, Sean Holmes, sem, de igazán a „személyes” indokon lepődött meg. A szállodabeli munkatársakon kívül még nem igazán találkozott túl sok mindenkivel Seattle-ben, de azon kevesek nevét megjegyezte. Szóval fogalma sincs, hogy mégis milyen Sean Holmes keresheti személyes ügyben.
Mivel nem érte el Wellst, gyorsan megírja kérdéseit e-mailben és egy határozott klikkeléssel el is küldi rövidke levelét. Mire visszaér, reméli, hogy megkapja a szükséges válaszokat. Felkel íróasztalától, megigazítja szoknyája övét, még magához veszi telefonját és kilép irodájából. Hamarosan már a recepciónál hangzanak fel piros magassarkúinak ütemes koppanásai. Sötétkék, A-vonalú, mégis kissé loknis szoknyáját ugyanolyan színű és anyagú, széles öv fogja össze karcsú derekán, míg felül már-már egyszerű sötétkék-fehér csíkos, csónaknyakú felsőt visel. Haja laza hullámokban táncol vállain és hátán.*
- Köszönöm, Rachel.
*Biccent mosolyogva a recepciós pult mögött dolgozó vörös hajú lányra, mikor megkapja az útbaigazítást a lobby-ban várakozó öltönyös, jól szituált úriember felé. Tovalibeg hát felé Sean felé, miközben erősen próbál emlékeiben megtalálni egy sötét hajú Sean Holmes-t. A név továbbra sem ismerős, de az arcél és a sötét haj… nem tudná megmondani, hogy honnan, de valahonnan tényleg ismerős, de hogy honnan? Rejtély. Sajnos a két tucat lépés és három vendég kikerülése nem nyújt elég időt a megfejtésre, de ettől függetlenül megszokott, kedves mosollyal arcán szólítja meg a várakozót.*
- Jó napot, Theresa Reyes vagyok, úgy tudom engem keres. Miben segíthetek?
*Nem hadarva beszél, de túl sok lehetőséget nem hagy a közbeszólásra. Igaz, nem is beszél túl sokat egyelőre, lévén őt keresik és hát még mindig nincs túl sok tippje, miről is lehet szó.*