Pult (S. R. Bar)

- És szoktál is egyéb tudatmódosító szerekhez folyamodni?
Nem vagyok az a nagy drogozós, néha egy-egy joint megtalál engem is, de semmi több. Nem nagyon áll szándékomban lőni magamat, a füves cigi pedig legalább kikapcsol. Gyorsabban, mint az alkohol, annyi már biztos.
- És ha nem-trágár módon invitáltalak volna az ágyamba, akkor mekkora esélyekkel indultam volna?
Nem állt szándékomban, ami azt illeti, de ha már témánál vagyunk, rákérdezek. Vannak esetek, persze, mikor egy beszélgetésnek úgy indulok neki, hogy a fő célom pusztán csak annyi, hogy az ágyamba csalogassam az adott nőcskét. De lehet ám velem beszélgetni is. A folytatás lehetőségét sem vetem meg, de ismétlem, nem ez a legfőbb szándékom a ma estével kapcsolatban.
Végignézek az üvegen, amire rámutat a srác, és csak füttyentek egyet. Tekintetem nemsokára visszavándorol a lányra, mikor újra elkezd beszélni.
- Azon csodálkozom csak, mindezek után hogy nem kaptál alkoholmérgezést.
Arcomon ott virít egy mosoly. Azért nem semmi ez a csajszi sem, annyit már most el tudok mondani. Voltak nekem is hasonló estéim, mikor gusztustalanul leittam magamat, mondjuk azt követően volt is alsó hangon egy hónapnyi kihagyás alkohol terén. Az az érzés, mikor már attól hányingered van, hacsak meglátod a vodkás üveget, felbecsülhetetlen.
- A társaság pedig minden helyet fel tud dobni. Erre inni kell!
Emelem újabb koccintásra a poharam, amit aztán le is húzok. Érzem, ahogy végigmarja a torkomat az alkohol, de nem tud érdekelni. Még néhány, és már úgysem fogom érezni. A legrosszabb, mikor az alkoholt félrenyeled… Na, az ember akkor tudja csak megérteni, milyen érzés szenvedni…
- Mintha ezernyi kismacska kölyködzött volna bele… jézusom, jó kis este lehetett. De várjál, van majmod? Milyen pontosan?
Igen, mert a történetből, amiket elmondott, csak ennyi jött le, hogy van egy majma. Hát milyen menő ez már? Amúgy is imádom az állatokat, a majmok pedig néha akármennyire is köcsög teremtések, marha aranyosak. Pláne a kis selyemmajmok.
- Változó. Hasonlóak voltak nekem is, mikor másik városban ébredtem, a legdurvább viszont az volt, mikor Seattle-ben kezdtem a piálást, aztán jött a képszakadás. Mintha hirtelen Mordorba léptem volna, annyira el voltam tévedve, mikor másnaposan kimásztam a hotelszobából. Meg ne kérdezd, hogyan, de valami módon Torontóban kötöttem ki…
Ez egy olyan rejtély, amire azóta sem jöttem rá. Tehát hogy miként voltam képes megvenni egy repjegyet, felszállni egy gépre, majd kikötni egy szállodában Kanadában... nem egyedül voltam, és a többieknek is ugyanolyan ködösek voltak az emlékeik, mint nekem.
- A csávókám, aki az előbb rád nyomult mindjárt vissza fog jönni, remélem tudod.
Láttam, hogy az előbb megindult errefelé, de végül sarkon fordult. Viszont szinte biztosra veszem, hogy nemsokára már nem lesz ilyen békés minden, mint most.

- Végső soron, meg tudom érteni.
Az elmúlt egy évtizedben én is csináltam, szívtam, ittam, ettem olyan dolgokat, amik a várható élettartamomat körülbelül vagy öt-tíz évvel meg fogják rövidíteni. Bár lehet, hogy keveset mondok ezzel. De egyszer élünk, és inkább élek egy rövid, de élvezetekkel teli életet, minthogy egy hosszú és borzalmas unalmasat. Egészen addig, míg nem kerültem börtönbe, viszonylag tök egészséges voltam, eltekintve persze a lelki traumáktól. De ott bent pedig megindultam egy lejtőn, amiről egyelőre nem szándékozom leszállni.
- Talán van valaki a háttérben, aki miatt nem vagy képes… hogy is fogalmazzak… kiteljesedni?
Szerencsére nekem nincsenek ilyen gondjaim. Vagy legalábbis nem tudok róla. Az életem a szex terén is pont megfelelő, az igényeimnek legalábbis mindenképpen. Nincs olyan személy az életemben, aki miatt bármiféle gátat kéne felállítanom, hogy csak is ő legyen az egyetlen, másokra meg rá se bírjak nézni. Vagy egyszerűen csak ne kívánkozzak a frissebb hús iránt.
- Miért, mi történt az utóbbi hetekben, hogy felcsaptál alkesznak?
Ha nem válaszol, akkor nem válaszol, nem fogok megsértődni. Nem ismerjük egymást, és valószínűleg néhány nap múlva (de ha így folytatódik az este, már holnap) nem is fogunk emlékezni a másikra. Azért kérdezek vissza, hogy ne haljon ki a beszélgetés. Most még legalább tudok beszélni, és összetett mondatokat is megfogalmazni. Még nem ütött be a pia.
- Olyan nem létezik, amit ne lehetne feltörni. Csak kell hozzá a megfelelő felszerelés, és türelem.
Hah… ez most úgy hangzott, mintha arra próbálnám ösztönözni, hogy menjen csak vissza az állatkertbe, és lopja el megint a majmot. De amúgy fel is foghatja ezt tanácsként az életre, ha megint ilyesmire kerülne a sor. Nem tudom, milyen szakmában jártas, de ha már egyszer lopott, mi állja útját, hogy megint megtegye?
- Na, már jön is.
Szólok oda Leenek, amint meglátom, hogy csávókám ismét felénk közeledik. A pulton pihen mindkét kezem, és most kérek egy pohár whiskyt. Fél szememmel a mellettem ülő lányt figyelem, és a régi-új kompániáját. A whiskym közben gyorsan megérkezik, én pedig bele is kortyolok. Figyelem az egész mozdulatsort, mikor viszont a lány is kikerül a szorításából, meghúzom a maradék whiskyt, és felállok. Jó erősen megtalpalom a térdhajlatát, amitől össze is rogy egy kicsit. Kezem a tarkójára téved, és hasonló erővel vágom bele a pofáját a pultnak a sarkába, aztán pedig el is engedem őt. Ha még marad benne szufla, akkor felőlem kezdhetjük a táncot is. Bár az alkoholszintjére, és a sebére való tekintettel… nos, elég jók az esélyeim. Lee felé pillantok, és vállat vonok, amolyan „ő kezdte” arccal. Egyik részem örülne, ha csávókám nem fújna visszavonulót, másik viszont jobb élvezné a nyugalmat. Akármi is fog történni, mindkettő elég nyereséges lesz.

// Angyalarcnak

Hogy milyen volt a fótózás Marion után? Felejthető... De mégis hogyan érdekelne bármi is angyalarc után? A fickó megcsinálta a hajamat, imádtam és szerettem minden egyes tincset benne; a fotós úgy kezelt, mint valami világsztárt és olyan beállításokat kért tőlem, melyekkel én is egyet tudtam érteni; olyan képek születtek, amire büszke lehetek és nincs mit szégyenkeznem miattuk; és olyan hamar léptem le az egész gusztustalanságról, ahogyan még soha sehonnan sem menekültem. Valahogyan nem kellett nekem ez az egész, csak aludni akartam és végre pihenni. Egész kocsiúton a névjegykártyát nézegettem, amit Mariontól kaptam, s apró mosolyt csalt mindig az arcomra, amikor a csacsogását idéztem fel. Mondhatjuk úgy, hogy megkapó volt a jelleme ... és a popsija is!
- Tizennégy hetven... - a taxis jól megbámult, de most szabad volt, hiszen olyan dögös voltam, mint évek óta sose, szóval nézz csak te emberállat és maszturbálj fejben kilencvenhétszer! Mosollyal adtam neki tizenöt dollárt, amit ő csak kicsit vett zokon, de kit érdekel? Randim lesz és rohadt jól fogom érezni magam!

*-----*

- Jesszusom! - nyomom ki hirtelen a második szundit! Igen, átaludtam az egész délelőttöt, aztán a délután legnagyobb részét, és odakint már eléggé sötét van ahhoz, hogy hivatalosan is estének nevezhessük a napszakot. Éhes voltam, szóval betoltam magamba két pop-tartot, na jó, kétszer két pop-tartot, de ki tud ellenállni a mogyoróvajas-málna lekváros párosításnak, ráadásul akkor, amikor egész nap nem evett semmit. Illetve... reggelire bevágtam egy hatalmas sonkás szendvicset, de azt nem számolom, mert tegnap volt. Ami elalvás előtt van, az tegnap volt!
- Hogy nézel ki? - nézek magamra a tükörben és elemészt az undor. Jó, talán nem az undor, de tegnap reggel ... szóval elalvás előtt olyan szép voltam, most meg szanaszét a hajam, a smink a kukában hever egy-két vattapamacson, én pedig olyan kialvatlannak tűnök, mint már régóta nem. Hiába na, annak is megvan a hátránya, ha az ember túlalussza magát. Nincs hát mit tenni, rendbe kell szednem magam, mely egy zuhanyból, egy egyszerű sminkből és némi hajkontyosításból áll, aztán pedig ott állok a hatalmas ruhatáram előtt és nincs mit felvennem. Valamiért a fehérre szavazok ma, olyan kedvem lett hirtelen...
Az alsóneműt gyorsan kiválasztom, hiszen egy csipke tangát, egy mindenféle mintázatot nélkülöző cimbfixet és a bugyival harmonizáló harisnyakötőt veszek fel. Már éppen a kezemben volt a melltartó is, de amikor meglátom az ujjatlan, nyakbakötős, hát nélküli felsőmet, akkor szinte ujjongani kezdek az örömtől, hogy újra megtaláltam magamnak és már felejtettem is a kebleimet gúsba kötő ruhaneműt. Választottam még egy egyenes szabású, élére vasalt nadrágot, egy zárt magassarkút körülbelül kilenc centiméteres magasítóval és végül egy térdig érő, kiválóan bélelt ballonkabát. Kicsit talán túlöltöztem magam az eseményhez mérten, de kit érdekel? Ma ebben érzem jól magam és nincs senki, aki az ellenkezőjéről meg tudna győzni.

*-----*

Az R.S bár... Sokszor voltam itt, s amikor belépek, ismerősként üdvözlöm a pultos srácot. Egyszer majdnem bele is bonyolódtunk egymásba, de akkor tök ciki lett volna idejönni, ha mégsem sikerül a dolog, szóval inkább hanyagoltam vele a továbbiakat. A pultot céloztam meg, fehérbort rendeltem és cigarettára gyújtottam. Valahogyan kellett az, hogy kicsit megnyugodjak, mert ideges voltam. Régen randiztam és bár ez nem egy randi, de akkor is régen randiztam.
- Szia Cicám! - mosolygott rám egy kandúr, mire én visszamosolyogtam és belefújtam a cigaretta füstjét az arcába.
- Várok valakit, szóval tipli van aranyom... - még mindig mosolyogtam, majd amikor a pultos srác megmentő lovagként megjelent mögöttem, kandúrkám behúzta a farkát és eliszkolt. - Köszi Siggy, megoldottam volna egyedül is.
- Azt én nagyon jól tudom, de vajon túlélte volna a pohár, ha nem avatkozok közbe?
- Ezt aranyom, már sosem tudjuk meg... - nevettem rá, az ajtó felé fordultam. A kabátom már régen a fogason lógott, valószínűleg ezért is volt olyan bátor a kandúrka, hiszen annyi húst mutattam a közönségnek, ami szinte már sérti a közszemérmet. Lábaimat keresztbe vetettem, boromat kortyolgattam és cigarettámat élvezve vártam angyalarcot. Remélem, eljön...

Kicsit azért izgultam a nap végére, randizni határozottan nem szoktam, nem így ismerkedem, az már nálam több, mint amire úgy egyébként hajlandó lennék, hiszen valljuk be, nem a foglalt kapcsolati státusz felé evezek. Mondhatjuk, hogy könnyűvérű vagyok, és tulajdonképpen így is van, más tészta, hogy azért megválogatom, kikkel közösködöm, és ez bőven nem azt takarja, hogy hetente cserélgetem a partnereimet, mostanra már két és fél hónapja diétázom ilyen téren, és abszolút nem segített a helyzeten az, amit Bradleyvel műveltünk egymással Halloweenkor. Azóta is mélységesen megtépázva érzem az önbizalmamat, és talán ez vett rá igazán arra, hogy meglépjek valami merészet.
Átöltözni és zuhanyozni tényleg nem volt időm, kész szerencse, hogy a munkám közel sem olyan izzasztó, hogy a dezodor, frissel felfújt parfüm ne lenne megoldás. Mikor végeztem, még felfrissítettem kicsit a sminkemet, a nappalival ellentétben ez azért élénkebb volt, és jobban kiemeltem a szemeimet, de azért olyan nagy változás nem ment végbe rajtam.
Akármennyire is igyekeztem, mire elkészültem, már érzékeltem, hogy sajnos késésben vagyok, ami halál ciki, de hát az én munkámban soha semmi nem elég biztos, sajnos nagy hátránya, hogy minden fotózás végéig rendelkezésre kell állnom, de legalább mocsok jól keresek. Az szerencsés helyzet volt, hogy alapvetően mindig csinosan öltözködöm, és bármikor simán készen állnék egy randira ilyen téren, a miniszoknya egész ideális választás erre is. Áldom az eget, hogy nem a laza farmert választottam reggel, akkor aztán zavarna, hogy nem jutok haza átöltözni.
Úgy nagyjából tíz perccel később estem be sietve a bár ajtaján, bevallom, égett miatta az arcom rendesen, amire tökéletesen rátett a benti meleg is, ellentétben a kinti hőmérséklettel. Éppen ezért rögtön szövetkabátom gombjaihoz nyúlva oldottam ki, hogy kevésbé főjön fel az agyam, így azért több látszott a szép hosszú virgácsaimból. A felsőm nem volt mindent kidobós, lévén azért az elég ízléstelen, ha mások arcába hajolgatva közszemlére teszem az ikreket. Mindent nem lehet. Legalábbis én mindig csak egy részletet hangsúlyozok magamon öltözködés terén.
A pultnál hamar kiszúrom azért Tarát, és már lépkedek is oda, de az orcám még mindig pipacspiros, sebaj, épp itt a szabadkozás ideje.
- Ne haragudj, tovább tartott, mint számítottam rá. – Mosolyodtam el, mintegy megdobva ezzel a bocsánatkérésemet. Legalább azt illetően nem kell ragoznom a dolgokat, hogy nagyon is jól tudja, hol tartózkodtam a nap tetemes részében, és egyébként is mondtam, hogy néha elhúzódnak az ilyen események. Ettől még szerintem ciki, no de sebaj, most már legalább itt vagyok.
- Haliii, kérnék szépen egy tequila goldot. Te, Tara? Vagy elegánsban nyomod a borral? – Szeretek én borozni, de a mai nap után kell valami ütős. Mindenesetre, ha kér, rendelek neki is, ki ne maradjon a jóból. - Mellé gyömbért még. Köszi! – Kacsintok a pultos srácra, aztán felteszem a popsim a bárszékre, és nem vagyok rest Tara felé fordulni.
- Sikerült valamennyire kialudnod magad? – Azt mondjuk kénytelen vagyok szemrevételezni, hogy mennyire kitette a kitennivalót. Húha… Nem semmi, az egyszer biztos.

És akkor belépett ő... Mit ő, Ő! Na jó, talán túl sokban reménykedem Marionnal kapcsolatban, de amikor kinyitotta az ajtót és én megpillantottam, mintha egy pillanatra megfagyott volna az idő. Bontotta szövetkabátját, mely alól kivillant szemtelenül fiatalos és gyönyörű teste, emellett olyan hosszú combokat tudhat magáénak, hogy minimum két napi hidegélelem kell ahhoz, hogy az ember jól bejárja a nyelvével. Micsoda bonyodalom!
Figyeltem lépéseit, amint a bárpult felé sietett, jól állt neki a piciny pír, amivel megjelent, s már hallom is a bocsánatkérését, amit egy legyintéssel hárítok el. - Mondtad, hogy elhúzódhat, szóval semmi gond. S különben is, Siggyvel nagyon jól elszórakoztunk, amíg megjöttél. Marion ... Siggy, Siggy ... Marion.
Nem tudom, miért mutatom be kettejüket egymásnak, valószínűleg valami tudat alatti kényszer, de nem is szánok több gondolatot erre a kitérőre. - Ahhoz képest, hogy kávéról volt szó, mindketten belecsaptunk a közepébe...
Nevetem el magam sikkesen, majd koccintok vele, ha úgy gondolja. - Egyelőre maradok a bornál, de a következő körben csatlakozom. Jót fog tenni végre kiereszteni egy kicsit a gőzt.
Koccintok és kortyolok, majd leteszem a pultra a poharamat, amiben már alig több, mint két korty van, szóval nem lesz nagy dolog kivégezni.
- Mondjuk úgy, sikerült túlzásokba esnem. - figyelem arcát, mosolyát, fürkész szemei ... kicsit jobban kihúzom magam. - Egész éjjel alig ettem valamit, szóval sikerült rettentően bereggeliznem, úgyhogy kicsit túl is aludtam magam miatta. Nekem pedig nincs akkora tehetségem, hogy ennek nyomait eltűntessem egy csodás sminkkel...
Nézek egy pillanatra az égbe, majd újra vissza Marionra. Tudom én, hogy évek tapasztalata van az ujjaiban, de nekem is lett volna időm kicsit kitanulnom a trükköket és praktikákat, mégsem tettem. Most viszont lett valaki az életemben, akit zargathatok emiatt! - Ezt leszámítva eseménytelen volt az egész napom, szóval inkább te mesélj! Történt még valami őrület utánam vagy engem senki sem tudott überelni?
Nevetem el magam, majd próbálnék kicsit közelebb kerülni hozzá, de a bárszékek márcsak olyanok, hogy rögzítve vannak a padlóhoz, így lehetetlen küldetést vállalnék magamra, ha megpróbálnám. - Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy Willyt nem láttam azután, hogy kezelésbe vetted. Mindegy, majd jól kinevetem, ha meglátom a képeit!
Újabb mosoly, talán nevezhetjük kacajnak is. - El tudnék magunknak képzelni egy csendesebb helyet is, s még van pár szabad fülke, ahová eltűnhetnénk... Mit gondolsz? - fogom vissza a hangomat, majd meg sem várom a válaszát, azonnal felállok és borommal együtt indulok el az egyik távolabbik boksz felé. Legalább megcsodálhatja a hátamat borító tetoválásokat, s erre hagyok is neki időt, hiszen egy pillanatra megállok, majd hátrapillantok. - Nem jössz?

- Jobb kétszer elnézést kérni, mint egyszer sem. Meg amúgy is, vannak, akik még a bejelentés ellenére is hajlamosak magukra venni olyasmit, amit nem kéne. Kész felüdülés, hogy te nem ilyen vagy. Hali Siggy! – Intek mosolyogva a csaposnak, aztán bele is csapok a közepébe, hosszú volt ez a nap, nem árt némi lelazulás, nem mintha feszült lennék, de nem szokásom megvetni a szeszt, kiváltképp fáradtan, és önbizalmam csekélyke birtokában csupán.
- Ihatunk kávét is, azon ne múljék, de azért lássuk be, néha kell ilyen is. – Igaz, ami igaz, részemről ez azért erősen nem csak néha. Alkesz nem vagyok, de ha már elmegyek valahová partyzni, akkor naná, hogy hozzátartozik. Nem szokásom megtagadni magamtól semmit, ami jó. A koccintás nem marad el természetesen, aztán lehúzom a tequilámat, és utána kedélyesen beleharapok a narancsba is, diszkréten elcsócsálva.
- Na, most már jöhet a kávé. Egy lattét kérnék, Siggy! – Arra is szükség lesz, lévén valljuk be, végigdolgoztam a napot, és azért némileg sikerült lefáradnom.
- Áhh, a smink egyébként is hazugság, szóval nem mondhatnám, hogy kötelező elem. Ki tudja, lehet smink nélkül én meg totál rusnya vagyok. Te legalább csak elaludtad kissé az arcod. – Kuncogok, igen, egy hosszadalmas alvás meg tudja gyűrni a vonásainkat. Az igaz, hogy rajtam most sincs sok smink, de ízlések és pofonok, ahány ember, annyiféle szépérzék. Azért az nem kerüli el a figyelmem, hogy kihúzza magát, amikor végignézem, hú, de fura, ilyesmit még sosem csináltam nőneművel, de van benne valami határozottan izgalmas, és természetesen újszerű.
- Nem, igazából nem sok semmi. Volt egy nő, vörös hajú, kicsit testesebb, mindenbe belekötött, és azt hittem, kitépem miatta a hajam, de végül megbékélt az eredménnyel. Igaz, nem sokszor hallom, hogy egész jó, általában nagyobb sikert aratok, de vannak, akiknek semmi sem elég. Meg az egyik nappalos kollégád, az a nagyon szexi hangú pasas naná, hogy folyamatosan flörtölt, pedig ott tudomásom szerint van asszony a háznál. A fotós szerintem rosszabbul festett a nap végére, mint én, szegényt komolyan sajnáltam, vannak, akiknek egyszerűen nem megy a pózolás, olyan görcsösek és természetellenesek, hogy félelmetes. – Nagyon belelendülök, de majd megszokja, hogy hajlamos vagyok túlontúl is sokat beszélni.
- Szerintem inkább az állad fog leesni, nem bohócot csináltam belőle, csak kicsit korrigáltam rajta. – A pasikon nem érdemes sok mindent művelni, az apró hibák, zsíros bőr, ilyesmi eltüntetető, esetleg a karikás szemeik, de úgy nagyjából ennyinél megállunk. Vannak olyan pasik, akik festik a szemüket, de bevallom ilyesmire én maximum a speciális fotózásokon vagyok hajlandó, túlságosan férfiatlannak vélem.
- Persze, menjünk. – Bólintok rá, és csak addig maradok még itt, amíg megkapom a kávémat, utána azzal együtt indulok el a csendesebb fülke felé. Azért nem vagyok rest megnézni a tetoválásokat a hátán, szép mennyiség, szemben azzal, hogy nekem egy sincs, meg úgy általában semmi olyat nem viselek, ami kiemelne a tömegből.
- Szép kis gyűjteményed van. Melyik volt az első tetkód? – Gondolom, emlékszik még rá, legalábbis úgy képzelem, mint a szexszel kapcsolatosan, az elsőre mindenki emlékszik, az utolsóra is, de a köztes esetek azért feledésbe merülhetnek, keveredhetnek. Amint a boxhoz érünk, be is ülök, lepakolva magam elé a kávémat, s már már felháborító cukormennyiséggel szórom meg, hiába na, rajtam szerencsére nem látszik meg.

- Nagyon szexi hangú pasas? - lelki szemeim előtt felsorakoztattam a lehetséges jelölteket, ezekből kiválasztottam a házasokat és elimináltam azokat, akik nem olyan flörtölős típusok. - Vincent Gallo, az a szemét! Már nálam is bepróbálkozott annak idején, de én nem vagyok olyan lány. Nem teszek tönkre egy házasságot sem, ahhoz nem asszisztálok.
Ilyen szempontból hajthatatlan vagyok. Sosem leszek harmadik kerék vagy ék egy kapcsolatban, hiszen nem akarok az lenni, akit gyűlölni és hibáztatni lehet. Az kizárt dolog! Azonban nem is nagyon időztem sokat efelett a téma felett, hiszen megindultam, angyalarc pedig követett. - Méghogy rusnya lennél smink nélkül?
Ülök le immáron a bokszba és várom meg, hogy ő is letelepedjen mellém. Ha kicsit távolabb ült volna, akkor úgy helyezkedem, hogy egy véletlen mozdulatnál össze tudjanak érni a combjaink és amilyen ügyetlen vagyok, biztosan leszek olyan béna az este során, hogy elkövessem ezt a bakit.
- Nem, valahogyan nem hiszek ebben. Néztél te már valaha tükörbe? - mosolygom el magamat, majd kicsit előredőlök az asztalon, hogy szinte szemből láthassam őt, hiszen mellé helyezkedtem el az előbb. - Elég béna vagyok az ilyenekben, de nézzük csak, hogy mivel is van dolgunk... A szemeid... Hmm... Olyan gyönyörű kékek, mint a tikkasztó nyár felhőtlen ége.
Egy pillanatra megállok és beharapom az alsó ajkamat. - Tudom, tudom, ez elég szörnyen hangzott, de lesz ez még így se... Az ajkaid. Olyan dúsak, hogy kedvem szerint azonnal megcsókolnálak... Á, tudod mit? Nem megy ez nekem!
Nevetem el magam. S való igaz... Bár a szavak embere vagyok, amikor bókolni kell, akkor egyszerűen leblokkolok. Ezért szoktam inkább írásban udvarolni, bár ez a szokás egyre inkább veszik ki a köztudatból. Ott van idő megfogalmazni az érzéseket, a benyomásokat, van lehetőség megrágni az utolsó hangot is, minden mondatot addig faragni, amíg tökéletes nem lesz. Viszont így élőben és premier plánban nem nagyon megy... Remélem, azért nem üldöztem el a teljesítményemmel hetedhét határba! Sóhaj...
- Tetkók, tetkók! Van egy pár, az már biztos! - tereltem a szót, majd végiggondoltam a kérdését. Illetve a kérdésre adott válaszomat... - De az elsőt sosem felejti el az ember, hogy mikor vesztette el a szüzességét.
Kicsit mocorogtam és próbáltam a fény felé fordítani jobb kezem könyökét, hogy egy apró, vörös koponyát mutassak neki két keresztbe tett csonttal. - Tudom, nem a legszebb, de még mindig az egyik kedvencem. Egyik haverom csinálta még Bostonban, gyakorolnia kellett, én meg egy kicsit bele voltam zúgva, szóval engedtem a kérésének. Akkor is és azóta is Dropkick Murphys fanatikus vagyok, szóval innen a Jolly Roger... Te sosem akartál valamit megörökíteni a testeden? Hogy mindig emlékezz rá? Hogy sose feledd el?

- Pacsi, én sem, meg ha engem kérdezel, szerintem csak a hangja szexi. – Igen, igen, túl nagy igényeim vannak a pasikkal kapcsolatban, bár bekötött szemmel jöhetne, meg ha nem lenne nős, azért nekem sem szokásom ennyire beletenyerelni a tutiba, már hogyha tudom, hogy van asszony a háznál, de sokan elsunnyogják. Ilyen téren már kerültem kellemetlen helyzetbe, de mosom kezeimet, nyilván nem kérdezek rá senkinél, hogy ugye nem csak levetted a jegygyűrűdet? Más kérdés, hogy én soha senkitől nem akartam többet, mert nem igényem egy korlátozó kapcsolatban élni, egyszerűen valahogy idegennek érzem, de elég esélyes, hogy egyszerűen még nem nőttem fel hozzá igazán. Egyszer vagyok fiatal, szeretek eszerint élni, és nem tagadok meg magamtól semmit. Nekem így jó, akinek nem tetszik, az se ugasson bele, én sem teszem más életével.
- Csak azt akarom ezzel mondani, hogy a smink nagyon durván képes csalni. – Az önértékelésemmel nincs gáz, azzal, némileg megcincálta Bradley az egómat, de attól még nem utálom a reggeli, tükörből rám visszanéző arcomat. Nem tartom mereven a távolságot, de nem is tapadok rá, ennyire azért még nem lovaltam bele magam semmibe. Lehet, kell még néhány feles, hogy ilyen téren is bátorra igyam magam.
- Szoktam. – Mosolyodok el, nem vagyok szerény sem, de ezt most nem ragozom, nem kell az önreklám, és amúgy is, most azért rám fér, hogy a változatosság kedvéért azt halljam, hogy valakinek igenis tetszem. Nemtől függetlenül.
- Amúgy egész jól hangzott, de szerintem nem kell költőnek lenni a bókoláshoz. A pasik sokkal gázosabb dumákat tudnak lenyomni. – Azért az a csók dolog elgondolkodtatott, pár szívdobbanásnyi időre elidőzik tekintetem az ő ajkain, és fura, még magam előtt is, de határozottan kíváncsi vagyok, milyen lehet a csókja.
- Igen, az nekem is feltűnt. – Minimum vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne vegye észre az ember, lévén a karjai tele vannak vele, meg most már a hátán is látom, délelőtt erre nem volt módom. Érdekes, de ez a tetoválós téma sosem vonzott küldök piercingem van, vagyis volt, már nem hordom, eléggé kiment szerintem a divatból a has villantós pólókkal egyetemben.
- Nem, igazság szerint nem akartam még tetováltatni, de nem is történt semmi olyasmi az életemben, aminek ilyen módon illő lenne emléket állítani. Köldök piercingem volt, de az kicsit más kategória. Kamasz voltam, és bosszantani akartam anyámat. Ha jól rémlik, a tetkóhoz nem volt elég bátorságom. Szabad? – Kérdezek rá, s ha engedi, akkor megérintem a tetoválását, kíváncsi vagyok, hogy a bőrön érezni-e valami különbséget. Nem volt még olyannal dolgom, akinek ennyi tetkója van, valahogy a pasikon sem szúrtam ki soha, az ilyen nagy melák izomkolosszusok meg nem zsánereim. Már rég megfogadtam, hogy olyan pasi tutira nem kerülhet az ágyamban, akin nem állna jól az öltöny. Elvégre, ha egyszer oscart kapok, legyen majd egy elegáns kan az oldalamon, nemde? Már csak mutatóba, a kapcsolat téma még mindig mehet a levesbe. - Ezt biztos mindenki megkérdezi, de nem fájtak? Vagy volt, amelyik jobban? – Kérdeznék értelmesebbet is, de nem merek, talán túlságosan mélyre menne, úgy sejtem, hogy az ő testét rengeteg olyan tetoválás díszíti, amik emlékeztetik erre-arra. - Olyan tetoválásod van, amit megbántál? Vagy amit csak a pillanat heve, vagy mondjuk egy átmulatott éjszaka szült? – így talán nem kell kifejezetten lelkizősre venni a figurát, nem mintha kinézném belőle, miként magamból sem, pláne nem ennyi ismeretség után.

Jól van, elkerültem a nagy leégést, viszont az nem tudtam nem észrevenni, hogy nagyon megnézi a számat. Talán érdeklődik, ami valljuk be, nagyon szexi. Mármint, mindig az, ha felkeltem valaki figyelmét, és ő mutat valami kis hajlandóságot arra, hogy ezt az érdeklődést viszonozza. S Marionban megláttam ezt az kölcsönösséget. S tegyük hozzá, ha mindez nem lenne meg, akkor talán itt sem lenne.
- Nos igen, a szülői szigor nagyon kemény tud lenni. Emlékszem, amikor meglátták az én kis vörös koponyámat, anyám egy hónapig nem szólt hozzám, de apám tök jó haver volt, csak annyit mondott, hogy ha nem bántam meg, akkor viseljem büszkén. És azóta is büszkén viselem mindegyiket... - persze mindig is jófejek voltak ők ketten, sosem értettem, hogyan lehetett ilyen elfajzott lányuk. Biztos a rengeteg drog és MTV. - Persze, hogy szabad.
Mosolygom el magamat, majd bal vállamra vezettem az ujját. - Most csukd be a szemedet, s ne csalj, mert figyellek.
Újra elnevetem magam, majd megvárom, amíg szépen lehunyja a szemeit. Először a "Welcome" felirat következik, itt elvileg nem kellene semmi érdekeset találnia, mint ahogyan a következő centimétereken sem. Aztán elvezetem egy martinis pohár mellett, egyenesen a zseton felett, hogy megérkezzünk Lolához. - No, érzed a különbséget?
Mosolygok megint, mert ha elég finom a tapintása, akkor a hölgyemény hajánál apró, alig észrevehető változást kell tapasztalnia. Mintha egy kicsit púpos lenne, semmi több és én a legtöbb esetben észre sem veszem, de aki először érint, annak nagyon izgalmas szokott okozni. Legalábbis eddig. - Magam sem értem, hogy mi történhetett. A tetováló ugyanaz volt az egész felkaromra, minden tűt előttem fertőtlenített, a festék is ugyanolyan márka volt végig, de itt a hajánál valahogyan rosszul hegedt be vagy nem is tudom, de egy kicsit felpúposodott.
Újra el kellett nevetnem magam, s elengedtem a kezét, de nem hajtottam el, maradhat még, ha akar. Olyan kellemes a tapintása, olyan lágy és kecses...
- Fáj, persze, főleg az első miatt szenvedtem sokat, de jó hülye voltam, a könyök egy veszélyzóna. Mint a térd és a hónalj, eléggé szenvedős tud lenni és igazán fel kell készülni, hogy elviselje az ember. Legkevésbé a fel- és alkar, a combok, a vádli és a lapockák fájnak, azokat bármikor varrattam, mégcsak fel sem szisszentem. A többi meg úgy a kettő között... Persze rengeteg függ a művésztől is. - kacsintok rá, ha már kinyitotta a szemét, ha még nem, akkor hanyagolom a műveletet. - Nem bántam még meg egyiket sem, meg van egy biztosítékom is.
Kiittam a poharamat, s folytattam. - A srác, akiről meséltem, aki az első tetoválásomat csinálta... Néha még mindig beszélünk, leginkább akkor, amikor elfog az ihlet és ha nem győzöm meg, hogy kell nekem a tetoválás, akkor nem bólint rá. Volt már, hogy két hétig, minden nap a fülét rágtam, mire megengedte. Tudom, furi dolog, de ha ő nem lenne, akkor úgy néznék ki, mint egy képregény.
Viccelem el a helyzetet, pedig valós veszélyről van szó. - Rabja tud lenni az ember, nem tudom megmagyarázni, hogy miért és hogyan, de egyszerűen függője lettem a tetoválásoknak. Viszont percek óta csak én beszélek, pedig azt mondtad, hogy te vagy minden csacsogók lecsacsogósabbika! Ennyire lefárasztott a mai nap?

- Ez a normális, elvégre, a mi testünk, azt kezdünk vele, amit akarunk. – Hajaj. Ha anyám tudná, szerintem már eltemette volna magát szégyenében, de hát istenem, én dolgom, hogy alkalmi partnerekkel szórakoztatom magam, bár azért még mindig nem duzzadt oly nagyra az elfogyasztott pasik száma. Azt mondjuk tegyük hozzá, hogy eleve későn érő típus voltam ilyen téren, mert még húsz évesen is vártam a sosem eljövő igazira… Mindegy, azóta azért behoztam a lemaradást.
- Jójó, nem csalok, sose tennék olyat. – Hamiskás mosoly játszik az ajkaimon, ohh, nem vagyok én olyan jó kislány, közel sem, bár nem tudom, annak feltételez-e, szerintem aki miniszoknyát húz, az eleve nem lehet az, de ez csak az én nézőpontom. Mindenesetre becsukom a szemeimet, és úgy simítom végig a karját. Van ebben valami nagyon intim, de nyilvánvalóan lényegesen pikánsabb lenne a négy fal között. Igazából érzésre totál normális bőr jellege van, nem tudnám megmondani, hol van rajta tetoválás, és hol nincs, de gondolom ilyennek illik lennie a jó munkának. Pár pillanat múlva már inkább csak a puszta érintésre koncentrálok, és egész belefeledkeznék, de akkor érzek egy kis kitüremkedést, szerintem szabad szemmel látni sem lehetne a dolgot.
- Igen, itt van valami, bár alig érezhető. – Nekem elég finom, precíz kezeim vannak, elvégre még a munkaeszközöm is ez, szóval az ilyesmi nem kerüli el a figyelmemet. - Áhh, szerintem elenyésző különbség. – Ezen a ponton már kinyitom a szemeimet is. -Példának okáért látni nem lehet. – Még egy kicsit cirógatom azon a ponton a bőrét, de aztán elemelem a kezem, valahogy még nem tűnik helyénvalónak. Úristen, hogy én mennyire nem tudom, hogyan működik az ilyesmi egy nővel, de hát az életünk tapasztalatok összessége, én meg mindig is elég nyitott nőszemély voltam.
- Jó tudni, hová kellene varratnom a minimális fájdalom érdekében, hogyha úgy döntenék valaha. – Nem hiszem, hogy valaha fogok, bár, ha mondjuk Cattel történne valami, akkor meglehet, ehhez az eszközhöz folyamodnék, de bízom benne, hogy ilyenre sosem lesz példa.
- Biztosíték? – Ékeltem közbe a visszakérdezést, bár lehet, magától is mondta volna, s míg beszélt, kortyolgattam a kávémat, nem ártott némi koffein, hogy kicsit jobban bírjam, nem éreztem olyan fáradtnak még magam, de esélyes volt, hogy pár órán belül kidőlnék kávé nélkül.
- Azért az jó, hogy valaki figyel rád ilyen téren, bár, attól mi tart vissza, hogy máshoz is elmenj varratni? – Más gondolom nem beszélné le, bár lehet, ez olyan dolog, amit csakis a bejáratott művésznek engednek a tetovált emberek, és nem kísérletezgetnek másokkal. Ez mondjuk elég logikus lenne, általában hozzám is ragaszkodnak a vendégeim.
- Inkább a tetoválások, mint mondjuk a szépészeti beavatkozások. Általában ilyen apróságokkal kezdődik, mint mondjuk a szemöldöktetoválás, aztán ajakfeltöltés, botox, mellnagyobbítás. Rettenet, miket tudnak nők csinálni magukkal. Ez szerintem kifejezőbb, főleg, hogyha mindegyiknek megvan a maga története. – Jegyzem meg, aztán felvonom a szemöldököm a megjegyzésére a csacsogásom hiányát illetően. - Hát, nem tudom, te hogy vagy vele, ha ha én kérdezek valakitől valamit, akkor általában megvárom, hogy válaszoljon. Olyat meg nem szoktam kérdezni, ami nem érdekel. Amúgy elég fárasztó volt, de nem annyira, hogy befogjam a számat. – Mosolyodom el. - Jöhet az a rövid akkor? –Kérdezek rá, mert én rendelem a következő körömet, aztán kíváncsi vagyok, csatlakozik-e. - Amúgy az én munkámban nem is maga a sminkelés a fárasztó, de el nem tudod képzelni, mennyi marhaságot tudnak az emberek összehordani közben. Én nem tudom, hogy miért hiszik azt olyan sokan, hogy a magánéletük érdekel… – Áhh, néha legszívesebben lefejelném a tükröt, olyan sztorikat képesek hozzám vágni.

- Attól bizony semmi nem véd meg, de nem is azért tartom őt. És különben is, ki bírná anyagilag, hogy minden egyes alkalommal Bostonba utazzak, ha egy tetoválást akarok csináltatni. Így is egy kisebb vagyon... - fakadok ki színpadiasan, de azért van igazságtartalma annak, amit mondtam. Évek óta látszódik egy trend, egy irány, mely megszabja az árakat és mivel manapság keresleti piac van, a mesterek roppant árakat képesek elkérni a munkájukért. Felháborító!
És most ki lettem oktatva angyalarc által, de nagyon durván. Megszeppenve bólogatok, hogy igen, jöhet az ital és talán még azt is hozzáteszem, hogy ugyanazt iszom, mint ő, de ebben már nem vagyok olyan biztos. Igen, kérdezett és válaszoltam is, ez a rendes módja a dolgoknak, de ő vágott fel azzal, hogy megállíthatatlan csacsogója van, én csak aggódtam egy picit. Nem akartam rosszat, csak felajánlottam volna egy esetleges későbbi időpontot, amikor nem ennyire fáradt. Viszont úgy tűnik, mégis elemében van, legalábbis azt mondja, hogy nem annyira fáradt, legalábbis a beszédhez nem az. Jól van kislány, berozsdáltál, de mindjárt kapod az olajat, bekened magad sikamlósra és úgy átcsusszansz ezen az estén, hogy ihaj, csuhaj és még ama bizonyos berkenye is!
- Bizony rettenet, hogy mikre vagyunk képesek! - mosolygom el magam, és csendesen elhallgatom, hogy a melleim bizony nem a természet ajándékai és bizony nem egy pánt nélküli melltartótól állnak ilyen peckesen, valamit antigracitációs képességei sincsenek. Angyalarcnak nem kell mindent tudni, egyelőre legalábbis nem, de ha egyszer mégis rákérdezne, akkor majd eldöntöm, hogy mit válaszolok. - Hidd el, el tudom képzelni, de engem azért fizetnek, hogy meghallgassam őket. Olcsóbb vagyok, mint egy pszichomókus, az már szent...
Teljességgel más a szakmánk, de emberekkel van dolgunk, s míg ő a külsőért felelős, én szeretek úgy gondolni magamra, mint aki a hallgatók bensőjét gondozza. Volt már rá példa, hogy egy megerőszakolt lány telefonált be hozzám. Nem tudta elmondani senkinek, hát elmondta mindenkinek... És akkor ott állsz a mikrofon előtt, letaglóznak az események, és a legtöbb, amit mondani tudsz neki, hogy menjen a rendőrségre. Pedig olyan kedves hangja volt, olyan aranyos nevetés csilingelt a vonal másik végéről, és annyira sajnáltam, hogy a fiatalsága, a gyerekkora végetért. Csak megráztam a fejemet, ehhez a beszélgetéshez nem illenek az ilyen gondolatok!
- Akkor felejtsük is el a munkát, ez az este nem azért jött létre, hogy unalmas dolgokról beszélgessünk! - mosolygok rá, s ha megérkeztek az italok, akkor koccintok vele, majd bármit rendelt nekem, felhörpintem. - A leborult szivarvégét!
Nagyot sóhajtottam, hiszen meglepetésként ért az íz, s kellett volna valami kísérő, hogy megszabaduljak a fojtogató érzéstől, de nem volt, így maradt a zamat és a fanyar arckifejezés. - Egyébként nagyon megleptél, amikor elfogadtad a meghívást...
Felé fordulok. Oldalam a boksz háttámlájához szorítom, bal lábam felhúzom és Marion mellé fektetem, hogy jobb lábam térdhajlata bilincsbe tudja fogni a bokámat. - Általában meg tudom mondani, hogy kinél van esélyem és kinél nincs, amit nevezhetünk egyfajta hatodik érzéknek, de nálad valami mást láttam. Küldted a jeleket, Istenem az első mosolyodtól még mindig kiráz a hideg ... persze jó értelemben, de ... nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam.
Az ujjaim pótcselekvést kívántak idegességemben, de észre sem vettem, hogy jobbom nem a saját, de az ő combját simogatja. Micsoda bonyodalom! - Ne értsd félre, de ... annyira heteronak tűnsz, hogy még mindig meglep, hogy egyáltalán itt vagyok. Remélem, azért érthető, hogy mit akarok mondani, mert őszintén szólva, lassan elveszítem a saját fonalam...

Az biztos, hogy a gatyája rámehetett erre a sok tetkóra, de értelemszerűen akkor nem keres rosszul. Éppenséggel nekem is beleférne, de nem ragaszkodom hozzá egyelőre. Talán majd egyszer. Annyira nem lenne azért idegen szerintem, elég bevállalós vagyok, de még igazán sosem kacérkodtam a gondolattal, talán most majd bogarat ültet a fülembe ezzel az egésszel Tara. Egyelőre azonban maradok tetkótlan.
- Vagyunk, mint mi nők, vagy mint némileg átszabott nők? Annyira én lennék, ha beletenyereltem volna a tutiba. Most inkább nem nézlek meg még jobban, hogy magam találjam ki, melyik lehet jelen esetben a helytálló. – Attól még rohadt ciki, de hát na, én sosem szorultam ilyesmire, mellem van, és még fiatal vagyok, hogy feltöltessem az arcaimat, nem kell kevesebbnek látszanom annál, amennyi vagyok. Lehet, hogyha lesz valaha majd gyerekem, akkor felvarratom a melleimet, de szerintem feltöltetni akkor sem fogom. Az már sok lenne.
- Majd valamikor poénból betelefonálok, ha nem tudok éjszaka aludni. Remélem, altatódalra vevő vagy. – Kacsintok rá, hallottam a hangját, és szerintem közel sem annyira tragikus, mint amennyire ő állítja, de azért más kismillió ember előtt énekelni az éjszakai műsorsávban. Ki tudja, még lehet lelkisegélyért is folyamodom majd, bár nem szokásom azért annyira kitárulkozni, de na, azért lehetséges, hogy egy elborult pillanatomban megtenném.
A felejtsük el a munkát szlogenre csak bólogatni tudok, és akkor jöhet is a rendelt tequila, a magam részéről a narancs elégnek szokott lenni a végére levezetésnek, de lehetséges, hogy ezzel nem mindenki van így. - Bakker, eszembe sem jutott, hogy valakinek kell hozzá kísérő. Ne haragudj. – Tolom elé gyorsan a korábban kikért kólámat, hogy igyon nyugodtan bele, engem nem zavar, bár lehet, hogy őt igen, de ezt döntse csak el ő maga.
- Hogy őszinte legyek, magamat is, de elég gyorsan rájöttem, hogy semmi ésszerű okom nincsen nemet mondani. – Hetero vagyok, jah, vagy legalábbis ebben a hitben éltem, de két éve még a pasikhoz sem volt közöm, szóval tudja a tök, hogy miféle rejtett dolgaim lehetnek. Azt tudom, hogy izgatta a fantáziámat mindig is, hogy milyen lehet nővel lenni. - Mi mást? És most akkor azt gondoltad, hogy nemet fogok mondani? Azt egyébként bevallom, hogy biztos nem tudatosan küldtem jeleket, csak elég közvetlen személyiség vagyok, és talán ezt sokan félreértelmezik. Bár attól még igaz, hogy dögös nőnek tartalak. – Kár lenne tagadni, s ha már itt tartunk, szerintem az arca is szép, nem klasszikus tucatnő, mint mondjuk én, mert szerintem hozzám hasonlóból azért bőven akad sok másik is. Azt nem tudom, hogy mosolyogtam rá először, de igyekszem egy száz wattosat megint rávillantani, azt tudom, hogy nagyon jól megy nekem, szeretik a mosolyom, és többnyire én is ezt öltöm magamra, vidám természet vagyok. Kellemesen bizsergető a keze a combomon, fura bevallani még magam előtt is, de valamelyest igencsak izgatónak találom, beharapom az ajkaimat, ahogy a kezét figyelem.
- Nem voltam még nővel, ez tény, még csak nem is csókolóztam egyel sem tinibulik alkalmával, vagy üvegezés közben, de igazság szerint azt sosem gondoltam, hogy egy nő csak férfitől kaphat gyönyört, ha úgy tetszik. Ez nemtől független… Bár az tényleg érdekes kérdés, miért is vagy itt, ha ennyire heteronak gondolsz. – Még egy mosoly, és fogalmam sincs, mi vesz rá, de basszus, egy életem, egy halálom, muszáj tudnom, milyen, szóval ujjaimat finoman a tarkójára vezetem, úgyis kellőképpen közel van már, és megízlelem az ajkait, először csak finoman puhatolózón, mintha megpróbálnám kitalálni, miben más egy férfiénél, de azt kell mondjam, annál jóval selymesebb és puhább érzés. Már legalábbis akkor történik meg, ha nem húzódik el, de az meglepne, tekintettel a keze hollétére.

- Ha már így konkrétan rákérdezel, akkor némileg átszabott nők. A melleim, sajnos nem Isten ajándékai, hanem doktor professzor plasztikai sebészé... - most miért ne mondanám el. Az előbb még gondolkodtam rajta, de ha már ennyire beletenyerelt, ahogyan ő mondta, akkor derüljék ki az igazság és mondassék ki a szilikon okozta tunging. Nem orbitálisan méretű lufikat akartam, csak olyanokat, amivel elégedett lehetek. S ha lenne ilyen egyszerű megoldás arra, hogy tizenöt centivel magasabb legyek, akkor azt is vállalnám, de a csonttörős megoldás nem nagyon vonz.
Az altató témáját felejtem, mert nem akarom bátorítani, kellenek nekünk a hallgatók, belőlük élünk, s ha én elkezdek neki az éjszaka közepén énekelni, akkor abból bizony ramazuri lenne és pánikszerű előfizetés-lemondás. A kóláját viszont elfogadom, hiszen kell most nekem valami más is, annak ellenére, hogy a bubikkal hadilábon vagyok. Kaparják a torkomat és ha túl sokat iszom, akkor megfájdul a munkaeszközöm. Az pedig megint pánikszerű előfizetés-lemondással járna! Na jó, azért ennyire nem vagyok fontos az éjszakai sávban...
- Igen, azt hittem, hogy nemet fogsz mondani. - nézek a szemébe, abba a gyönyörűen kék szemébe. - De annyira örültem, hogy tévedtem. Majdnem lefordultam a székről, annyira pattogtam odabent. Remélem, semmi nem látszott kifelé ebből... A bókot pedig köszönöm. Jó hallani... Nincs hirtelen egy kicsit melegebb? - nevetek fel szórakozottan és vöröslő fejjel. Nem jól viselem, ha bókolnak nekem. Tudom, hogy az évek alatt meg kellett volna már szoknom, hiszen egy bizonyos kultúrkörben és értékrend szerint gyönyörű vagyok és dögös, de nem tudom. Ez biztosan olyan, mint amikor a költőnek mondják, hogy milyen szép verseket ír, pedig ő nem is úgy gondolja, csak titkon reméli. Na valahogy én is így vagyok a bókokkal...
Bíró úr, már készültem a válasszal, Isten lássa lelkem, formálódtak a szavak a fejemben, és igazi mondatokká álltak össze. Olyan frappáns riposztot nyomtam volna, hogy egy rap csatában is nyertem volna, de a csók ... a hétszázát! Az a csók! Mintha még sosem csókoltak volna ezelőtt, pedig már több, mint egy évtizede csőrözök különféle emberekkel, de most mégis Madonna Like a virgin című száma jutott eszembe. Tarantino mesélte el a dal igazi értelmét, s most én is valahogy úgy éreztem magam. Mintha először csókoltak volna, s ha már ott voltam, akkor nem is akartam abbahagyni.
Ujjaim combjára fonódtak, s milliméterekkel bár, de feljebb csúsztak, s valahol a szoknya vonala környékén álltak meg, míg ajkaim ették, falták Marion lágy szövetének tapintását. Egyedülálló élmény volt, különleges és magával ragadó, s ha már olyan bátor volt, akkor én is kezdeményezővé lettem, nyelvemet hívtam akcióba, hogy megkeresse társát és csatázzon vele. Ha sikerül a manőver, akkor szabad balom az ő tarkójára csúszik fel, biztosítva a csók hosszát és intenzitását, hanem nem akar ilyen mélyreható tapasztalatot, akkor hanyagolom a manővert. Első lépésnek ez is éppen megfelelő.
- Nem ... nem is tudom, miért gondollak heteronak ... viszont anyám, de jól csókolsz. - bocs mama, hogy belekeverlek ebbe az egészbe, de Katy Perry szavaival éljek: I kissed a girl and I liked it! Csak lihegni voltam képes és mosolyogni, mert jesszusom! - De inkább te mesélj! Milyen volt ilyetén elveszteni a szüzességedet?

- Látod, azt hiszem, erre mondják, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, meg nem mondtam volna. Látványra legalábbis. – Bááár, ahhoz tényleg rettentően isten kegyeltjének kell lenni, hogy ennyire feszesek legyenek valakinek a mellei a méretei ellenére is, melltartó nélkül, ahogy látom. Nem mintha nekem ne sikerülne relatíve gyakran igen merésznek lennem, de azért melltartót általában hordok, kivéve otthon. Ott minek…
- Nem, nem látszott kifelé, mennyire pattogtál. Nem hinném, hogy melegebb lenne, de nyilván attól függ, ki milyen intenzitással ég odabenn. – Fogalmam sincs, hogy meg kellene-e lepődnöm azon, hogy tulajdonképpen zavarba hoztam, annak dacára, hogy egy nagyon is belevaló és bevállalós nőnek tűnik, vagy esetleg itt is erősen megtévesztő a látszat, és valójában annyira azért nem magától értetődően egyszerű számára sem minden, és olykor hall szokatlan dolgokat. Nem hinné, hogy soha ne mondva volna neki senki, hogy dögös. - Eddig nem olyannak tűntél, mint aki nincs tudatában önmagának és a saját értékeinek. – Adok végül hangot a gondolataimnak, nehogy megint megkapjam, hogy nem is beszélek annyit, mint amennyire beharangoztam. Néha berozsdállhatok egy kicsit, bár ma azért még nem éreztem, hogy eljött ez a pont. Fogalmam sincs, végül mi vesz rá, hogy mozduljak, igen, kíváncsi vagyok, de ugyanakkor valahogy azóta, hogy kimondta, szeretne megcsókolni, tényleg csak ez jár a fejemben. Nem mondom, hogy mostantól leszbikus leszek, vagy két kapura játszó, de most bőven olyan lelkiállapotban vagyok, hogy a férfiak menjenek ahová akarnak, és inkább jönnék tisztába azzal kapcsolatban, miként szeret egy nő. Megcsókolom hát, és ugyan munkál bennem némi bizonyítási vágy, hisz a nők kritikusabbak egymással, de nem ez vezet, tényleg ki szeretném élvezni, ki tudja, meddig tart, vagy lesz-e még lehetőségem többre. Éppen ezért botorság lett volna kimenekülni belőle, mikor mélyrehatóbb élménnyé válik, sőt, még talán közelebb is húzódtam, ha akadt még rá hely, és örömmel mentem ebbe a csatába, elvégre határozottan kellemesen bizsergető élmény a maga újszerűsége mellett. És basszus, igenis szeretem tudni, érezni, ha valaki akar, ha valakinek kellek, és történetesen a férfiaktól jelenleg totál elment a kedvem, akkor meg már lépjünk a tapasztalás útjára. Az sem kifejezetten hatna meg – ha ugyan látnám -, hogy egy-két telefon képernyőre is felénk irányul, hogy személyiségi jogainkat sutba vetve csenjen képet a hosszúra nyúló pillanatokról.
- Vélhetőleg azért, mert én is annak gondolom magam, lévén eddig semmiféle tapasztalatom nem volt nővel. Éééés… neked sincs okod panaszra. – Ebbe azért most kicsit én is belepirultam, mert hát, nőtől ilyen bókot kapni azért szerintem jóval értékesebb, mint pasitól. - Annyira más, mint pasival… Sokkal érzékibb és selymesebb az egész, meg… nem is tudom, valahogy ők sokkal kevésbé finoman akarják átvenni az uralmat a másik szájában. – Csóválom meg a fejemet, némelyek egészen durvák, bár túlzottan nem szokott zavarni, mert úgysem a dolgok érzelmi része vonz, s ha arra képes, hogy beindítsa az érzékeimet, akkor már jók vagyunk. - Nagyon tetszett. – Azt csak most szúrom ki, hogy valamivel feljebb kúszott a keze a combomon, nekem meg valahogy egyre inkább növekszik az érzékiség mutatóm, már ha van ilyen. - Szóóóval, te nőkkel is, férfiakkal is? Erre tippelnék inkább, de azért kíváncsi vagyok. – Ha már mindenféle szüzesség, meg szilikon mellek szóba kerültek, szerintem ez szintén belefér.

- Igen, is-is. - kicsit elhallgatok, majd combjára tapadt ujjaim cirógatni kezdik lábának belső felét. Nem követelően, nem erőszakosan, inkább csak óvatosan és olyan halvány érintéssel, hogy ha nem figyel, akár észre sem veszi. Bár azért jobban örülne a lelkem, ha észrevenné. Mégiscsak azért vagyunk itt, hogy észrevegyük egymást. - Nőies nő vagyok. Szeretem, ha egy férfi a tenyerén hordoz, ha bókolnak nekem, ha biztonságban érezhetem magam mellettük, ha...
Tartok egy pillanat szünetet, merjem mondani? Egy életem, egy halálom! - ...ha kielégítik a vágyaimat, ha nő lehetek mellettük.
Elmosolyodom. Talán nem vár ilyen őszinte vallomást, hiszen valljuk be, pár órája találkoztunk és azóta olyan szinten nyíltam meg előtte, mint eddig senki másnak ennyi ismeretség után. De annyira jól esett!
- Viszont egy nővel teljesen más. Tudom, közhely, de csak egy nő tudja igazán megérteni, hogy mire vágyik egy másik. Amikor egyetlen félmosolyból tudod, hogy mit szeretne, amikor egy elfúló sóhajban benne van az egész fájdalma, amikor annyira egymásban vagytok, hogy egy pillantása felér ezer szóval... - elnevetem magam, majd most én kezdeményezek, csókot csókkal szokás viszonozni. Nem erőltetem, lassan veszem birtokba ajkait, hosszan és gyengéden vezetem fel a csókot, mohóságomat féken tartva hívom nyelvét keringőre, s bármennyire is akartam magam visszafogni, próbálkozásom sikertelen volt. Ujjaim már éppen szoknyája alá csusszantak volna, amikor hangokat hallok felénk szállni.
- Nézd már a két leszbit! - a pillanat hirtelen tört meg. Ritkán szokott érdekelni mások véleménye, de ez most valamiért szíven talált. Fájdalmasan távolodtam el Mariontól, s miközben hatalmasat nyeltem és nyitottam ki szemeimet, a beszólás forrása felé fordultam. Másodpercek kellettek, hogy realizáltam a két seggfej jelenlétét, akik valamiért úgy gondolták, hogy nekik még van mondanivalójuk, így maradtak.
- Segíthetek valamiben? - kiszáradt ajkaim szelíd, elfúló hangra nyíltak, s csak miután kicsit ocsúdtam a csókból, akkor köszörültem meg a torkomat és váltottam magabiztosabb valómra. Azonban nem kellett újra megszólalnom, hiszen a kettős elveszítette az érdeklődését... Zavartan tekintettem utánuk, nem értettem, hogy mi történt és miért kellett ez az egész közjáték. - Kérlek ne haragudj, mindennek megvan az árnyoldala...
Nézek vissza Marionra, arcomra erőltetett mosollyal, hangomban törékeny bizonytalansággal. - Megérteném, ha haza akarnál menni...

Kezd melegem lenni, valljuk be, azért akármennyire is újszerű nekem ez az egész, attól még jól esik, és közel sem jut közben eszembe, hogy teszem azt egy pasi hogyan érintene, mert határozottan nem az érdekel most. Nem érdekel, hogy miként volt eddig, most Tara van itt, és ha a testem képes rá reagálni, akkor már édes mindegy, hogy eddig heteronak gondoltam magam. Két kapura is lehet játszani, nemde?
- Úgy gondolom, akkor nagyon is egyformák vagyunk. Én is szeretem eszeket, ohh, meg ha egy pasi tudja mit akar, nagyon szexi tud lenni a határozottság, arról nem is beszélve, ha úgy fogják be a be nem álló számat, hogy a falhoz préselve kapnak le. – Kénytelen vagyok elkuncogni magam, nem titkolom azok előtt, akikkel intim viszonyba keveredem, hogy velem nem szükséges hímestojásként bánni. Nem bántottak soha, nem volt rossz élményem szexuális téren, egyszerűen csak nem mindig az ágyban párnák közt órákig tartó finom szeretkezés jön be – hahh, nem mintha lehetne szerelem nélkül szeretkezni -, hanem igenis bejönnek a vad, gyors numerák, lift, mosdó, iroda, öltöző, autó. Khm. Na jó, azt hiszem, nagyon messze állok a szenttől.
- Ezt valahogy én is így képzelem, mármint, szerintem képmutatás a csajoktól, ha azt mondják, sosem gondoltak rá, milyen lehet egy másik nővel. Engem mindig is érdekelt. – Libabőrös lettem a szavai nyomán, és határozottan lelkesen vetem bele magam a második csókba, lévén az elsőt nagy sikert aratott részemről. Miért lenne másként most? Érzékelem, hogy egyre mohóbb, de nem zavar, sőt, igazából nagyon is szeretem benne, hogy nem rejti véka alá a vágyakozását, és nem kell egy pillanatig sem azon agyalnom, hogy most akkor bejövök-e neki, vagy sem. Engem határozottan nem érdekel, mit magyaráznak fennhangon, még az egyik kezem is felemelem feléjük, közel sem diszkréten kínálva meg őket a középső ujjam eszményi látványával. Részemről elmehetnek az anyjukba. Tarára eltávolodását látva azért kissé engem is szíven üt a dolog, mert… nos, az eddigiek alapján nem lenne szükséges magára vennie, olyan magabiztosnak tűnt eddig, nem értem a dolgot.
- El lehet húzni, gyíkok. – Pillantottam a két gyökérre felvont szemöldökkel, és halál biztosra vettem, hogy csak az fáj nekik, amit nem kaphatnak meg, avagy esetlegesen titkoltan buzik szerencsétlenek, csak nincs annyi vér a pucájukban, hogy felvállalják még önmaguk előtt sem.
- Miért haragudnék Rád? Ne szórakozz. – Csóváltam meg a fejemet, de azért örültem, hogy a páros olajra lépett. - Miért akarnék hazamenni? Mert leleszbizett valami barom, akinek holt biztos, hogy csak az a baja, hogy nem az ő farkát fogdossuk? – Oké, lehet, hogy némi nyomdafesték nem ártott volna, de ez van, kiszaladt. Ha valami, homofób sosem voltam, mindenki azt csinál a magánéletében, amit akar, jobbra-balra látni smacizó párokat, hagy ne legyen probléma, hogy egy boksz rejtekében két nő is mer hasonlót csinálni. - Vagyis… jobban mondva talán mégis haza akarok menni, de csak akkor, ha velem tartasz. – Oké, talán túl merész dolog ez tőlem, de valamiért el akarom tüntetni azt a hamis mosolyt az arcáról, és igazit szeretnék a helyébe. Remélem, ez nem túl nagy kérés.

Marion reakciója nem lep meg. Mármint eléggé szabadelvű lánynak ismertem meg, s ahogyan ezt a két pöcsöt elrendezte, követendő példa lenne számomra is. Én viszont most valahol nagyon messze vagyok, rettentően távol attól a nőtől, amilyennek gondolom magamat. Talán angyalarc volt rám ekkora hatással, elvarázsolt és megbabonázott, s az, hogy kiszakítottak ebből az álomvilágból, sokkalta jobban hatott rám, mint gondoltam volna. Ezért kértem elnézést, ezért mondtam neki, hogy megértem, ha elmegy. Pedig egyáltalán nem akarom, hogy elmenjen... vagyis, akár játszhatnánk a szavak többszörös értelmével is, nem?
- Ne is törődj velem, csak ... büszke vagyok arra, aki vagyok. Magabiztos, erős, céltudatos nőnek tartom magam, de amikor így beszólnak nekem, akkor van, hogy eltörik bennem valami. Mintha a világ összes homofóbja egyszerre mondana ítéletet, én meg ott állok egyedül, és nem értem, mi a baj abban, hogy szeretem a lányokat is. - ki nem mondott kérése nem volt nagy, hiszen ahogyan szavai elhagyták a száját, olyan őszinte mosolyt engedtem meg magamnak, hogy majdnem belepirultam. Igen, belepirultam. Van az, hogy ketten találkoznak és siettetik a dolgokat, mert annyira egy hullámhosszon vannak, de azok is vén trottyosoknak tűnnek Marion sebességfokozatához képest. Ha jól gondolom és ilyen ügyekben ritkán szoktam tévedni, akkor most meg lettem hívva hozzá. A szemébe néztem.
- Akkor mutasd az utat. - őrület, el sem hiszem. Nekem kellett volna ennyire kezdeményezőnek lennem, ehelyett Marion teljesen átvette az uralmat és én egyáltalán nem bánom. Csak azt, hogy eddig nem találkoztam vele és ... meg kellett csókolnom újra. Nem tartott túl sokáig, inkább csak ajkainak ízét akartam újra érezni, s megnyaltam számat, amikor eltávolodtam tőle. Felálltam, a kabátomért mentem, Siggynek adtam valamennyit, ami mindkettőnk fogyasztását bőven állta, majd kitartottam a kezemet, hogy angyalarc belekarolhasson, ha akar. Ha nem akar, akkor nagyon bután fogok kinézni, de ez már legyen az én problémám. - Taxival?

// Sajnálom, hogy ilyen salak lett.

Újra nekifogtam a mesék írásának és rajzolásának, bár az utóbbi mostanában elég szarul megy. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz visszarázódnom ismét, még nem sikerült felvennem a régi életem fonalát. Így visszagondolva igazából fogalmam sincs, hogy hogy a fenébe voltam képes egyensúlyt tartani az életemben. A régi lakásomba visszaköltözni sem volt egy egyszerű feladat, nagyon megviselt a fiam cuccainak kitakarítása, de már nem voltam képes több időt eltölteni anyámmal egy fedél alatt. Valahol azt olvastam, hogy a legjobb gyógymód ha megpróbáljuk úgy élni az életünket mint a tragédia előtt. Nos, hát én megpróbálom. Visszaköltöztem abba az otthonba ahol valamikor Francois-val közösen vártuk a gyerekünket, eltüntettem minden emléket ami a fiamra vagy a valaha szeretett férfira emlékeztetnek, és nekifogtam ismét írni. Bár úgy érzem, hogy agyam nem forog kellőképpen és a fantáziám is elég gyatra, de igyekszem. Megpróbálok nem olyan meséket írni ami tele van fájdalommal, végül is gyerekeknek készülnek. Inkább a tanulságosabb és humorosabb oldalánál próbálom megfogni a dolgokat, de hát nem mindig sikerül. Nehéz úgy elmerülnöm a betűk birodalmában, hogy folyamatosan a kisfiam jár az eszembe. Ilyenkor pedig egy kis alkohollal bódítom szellemi képességeimet. Még mindig ott tartok, hogy Jack barátom nélkül nem indulhat és nem is záródhat a nap. Annyira lételemem lett már, hogy rosszul érzem magam, ha nem ihatok. Azt hiszem ezt hívják alkoholizmusnak. Ezen persze az sem igazán segített, hogy néhány héttel ezelőtt találkoztam Francoisval. Az, hogy újra láttam őt megmagyarázhatatlan érzéseket lobbantott lángra bennem. A szánalom, a gyűlölet és a szeretet keverékét. Egészen eddig nem gondoltam rá másképp mint haraggal, de azóta már ilyasmi is megfordult a fejemben,  hogy talán fel kellene hívnom. Aztán nem tettem. Nem akarok ismét a szemébe nézni, semmi jót nem tudnék neki mondani, és a gyűlöletemből ízelítőt már kapott.
Egész nap az íróasztalom fölé görnyedve próbáltam írni, Jack barátom segítségével. Sikerült megírnom egy egész jó mesét, bár mondjuk ha visszaolvasom a régebbieket, akkor közel sem nevezhető annyira jónak, de lassan majd visszatér az ihletem is. Az utolsó korty tüzes víz is kiürül a poharamból. Szeretnék még pötyögni valamit, nekifogni még egy történetnek, de támogatás nélkül nem tudok. Az órámra pillantok, még nincs túl késő és a friss levegő is jót fog tenni, kimegyek és megiszok valamit a nem túl messzi bárban. Esténkét elég gyakran járok ide, amikor már megunom a négy fal börtönét. Rendbe szedem egy kicsit magam, kényelmesebb és csinosabb ruhába bújok, és már nyakamba is veszem az utcát. Nincs kedvem taxival utazni, a friss levegő jót tesz az agysejteknek így gyalog haladok az utamon. Azért megszaporázom a lépteim, mert nem épp kellemes a kinti hideg. Zsebre dugott kézzel érkezem meg a kábé három saroknyira álló kocsma elé, ahol a biztonsági őrnek ismerősként köszönök. Ezekben a körökben már eléggé ismert vagyok, az utóbbi időben elég sok pénzt hagytam itt.
- Szia Tom. Kaphatnék a szokásosból? intek oda a csaposnak és helyet foglalok az egyik üres széken.
- Természetesen. Két napja nem jártál erre, minden rendben van veled aranyom? kérdezi miközben elém csúsztatja a dupla whiskeyt jéggel.
- Ja, minden oké. Csak nekifogtam ismét írni. bólintok felé és belekortyolok az italomba.

Ital italt követ, lassan a hely is megtelik vendégekkel, és pedig azt hiszem kicsit sokat ittam már. Kissé kábán játszadozom a kezemben tartott pohárral és próbálom megtartani az egyensúlyt, hogy ne boruljak székkel együtt az pult alá.

/január ~04/

Ez az év teljes káosz volt… nem csak az én részemről valószínűleg, de ha lehetséges az új év jobban és gördülékenyebben teljen. Ott volt Daisy korai érkezése a családi mizérián, akkor a lányok érkezése az apjuk életébe és a szökési tervnek nem nevezhető belopakodásuk a bázisra… ej szegény Joel. Ott van Éti és a körülmények… akkor Raoullal sem mennek simán a dolgaim… de hát ez van, a testvérek tartsanak össze tűzön vízen át.
Ráadásul olyan hetem volt, hogy katasztrófa. Olyan légtérbe kerültem, ahol a rádió megsüketült és nem tudtam a toronnyal konzultálni. Ez miatt pedig a légvédelmet riasztották és felszálltak… jeleztek, hogy mennyit forduljak, hogy elkerüljek egy ütközést, ami úgy 10 perccel később be is következhetett volna egy másik „süket” gép miatt.
Három országon kommunikáció nélkül átrepültünk baleset nélkül. Ezt követően a repülési tervnek megfelelő útvonalon hagyhattuk el a légteret. Ráadásul újságíró volt a gépen, aki megörökítette mindezt… hát kösz, komolyan. Épségben leérkeztünk, megírtam a jelentést az oda-vissza útról, majd leadtam egy két másik jelentést, elbeszélgettem egy két társsal, majd haza indultam. Az az idióta újságíró felcseszte az agyam, minek írogat…. áh mindegy. Haza mentem, letettem a seggem, fújtam egyet, aztán elmentem elmosogattam a tegnapi edényeket, beraktam egy adag mosnivalót és lefürödtem. De az emlékeimet semmi sem törölheti el. Még egy ilyen esemény se. A fürdőszoba tükörbe bámulva végignéztem fiatalos arcomon, a tekintetemen, majd leszegtem a fejem és a mosdókagylót bámultam meredten.
A nő neve erőszakkal fúr utat gondolataim sűrű, szövevényes hálóján: koponyámból makacsul kizár minden más impulzust. Miért kellett találkoznom vele? Miért? Miért fáj? Nem csak a lábam…Rengeteg miért…
Ráadásul nem csak az ő miértjei… az öcséim gondjai is a fejemben záporoznak. Meg ott van Dove és a kislánya is. Nem az hogy sok lenne és nem akarom őket megoldani… akarom, hogy meglegyenek oldva, de fogalmam sincs hogy álljak neki, ha a sajátomat se tudom megoldani…
Tikk… takk… Az óra szinte zavaróan mutatja az idő múlását, miközben teljes csöndben állok tükörképemmel szemben.
Ott álltam a tükör előtt. Hosszú percekig. Vártam a csodára. Egy új gondolatra, egy ötletre, amivel kiegészíthetem ezt a sok, kusza egyenletet. Az agyam zakatolt az ürességtől. Gondolkoztam, éberen. Egy ember akkor válik a leggyengébbé, ha szeret valakit. Amit birtoklunk, az birtokba vesz. Az élet egy kiszámíthatatlan dolog. Folyton értelmet keresünk neki, miközben lehet, hogy sosem volt. Jeleket látunk minden kis apróságban, de aztán rájövünk, hogy saját magunkat próbáljuk becsapni. Két kézzel rámarkoltam a mosdó szélére és felüvöltöttem, keserűen, mérgesen, majd ahogy felegyenesedtem az öklöm is lendült. A tükör bánta.
Apró darabokra esett szét a földre.
Nem lettem tőle jobban....
Azzal a lendülettel kiviharoztam a fürdőből és felöltöztem. Mennem kell, különben megbolondulok egy röpke perc alatt.
Felkaptam valami kényelmes ruhát, mobilt, igazolványokat, kocsi kulcsot, majd leléptem. Be a kocsiba, majd el otthonról. A legközelebbi bárhoz indultam, valami töményért… muszáj. Leállítottam a motort, ahogy leparkoltam a kocsit, majd egyenesen a pulthoz mentem és kikértem egy üveg sört.
A pultos megjegyzése hallatán (miszerint nem kellene itt lennem) halovány félmosoly tűnik fel arcomon.
Ezzel tisztában vagyok. Ó, igen... pontosan tudom, hogy nem kellene itt lennem, ha... nincs meg rá a megfelelő ok. Végtelen bánat... szomorúság... Vajon ebben a pillanatban is ez süt rólam? Fáj... fájdalmat okoz gondolni ezekre a problémákra jelen pillanatban... Mit kellene éreznem? Aztán meghallok egy ismerős hangot ( a többi ismeretlen között) és vele együtt az ismerős parfümöt. Belekortyolok a sörömbe, amit épp hogy elém tolt a csapos, majd keresni kezdtem tekintetemmel az ismerőst. Meg is pillantottam arcának vonalát, fürtjeit… a pult másik oldalánál iszogatott…. de már nem volt józan… Mit keres itt? Mit kellene mondanom? Ő mire vár?
Mi lenne a helyes?
Szerencsére a pultnál és közelében csak mi ketten, a pultos és egy másik férfi tartózkodott, meg akik jöttek kikérni a piákat. Egy nagy levegővétellel a kezembe kaptam a piámat és ellöktem magam a helyemről.
Deressie mellett torpantam meg és figyeltem a sziluettjét. Leültem mellé.
- Nem kellene itt lenned. Meg nekem sem. - állítottam meg az újabb kortyolásban. Most ő rá figyeltem, azon meg már nem pörgött az agyam, hogy már vettem be fájdalomcsillapítót. Nem is egyet...
- Jobban vagy most már? - nem tudtam hogy iszik…egyáltalán mióta?

Ahogy az mindig lenni szokott ennyi pia eltüntetése után igencsak ingadozó a hangulatom. Egyik percben jó kedvem van, nem érdekel semmi, bulizok, szórakozom, a következőben meg már búskomorságba esem, a sírás fojtogat és semmi más nem jár az eszemben csak az elbaszott életem. De van, hogy agresszív leszek és kötekedem, előfordult már, hogy igencsak felforrósodott a vérem. Jelenleg viszont egyik érzés sem ostromol, most a jótékony mindent leszarok állapotomban vagyok. Nem érdekel a zene, a sorban álló emberek a pult mellett és most kivételesen Tom a csapos csacsogása is hidegen hagy. Általában jól elbeszélgetünk, megosztjuk egymással az élet nehézségeit, fizetik neki egy-két kört. Most viszont nem érdekel, hogy mivel tömi a fejem, nem érzékelek semmit a külvilágból. Jól elvagyok egyedül, csak és kizárólag Jack barátom társaságára van szükségem. Érzékszerveim tompák, ami azt hiszem nem csoda ennyi ital után, szédülök és kissé zúg a fejem. Talán ideje lenne mára befejezni és hazaindulni, de annyira nincs most kedvem az egyedülléthez. Belefáradtam a magányba, a négy fal társaságába. El kellene menni innen, jó messzire ismét és soha vissza sem nézni. Elfelejteni mindent, elölről kezdeni. De ez a tervem már egyszer kudarcba fulladt. Hat évvel ezelőtt pontosan ilyen nagy álmokkal hagytam el Seattlet, de a bánat és tehetetlenség magába szippantott. Valószínűleg most sem lenne ez másképp, tehát maradok. Ez az élet jutott nekem, nem menekülök többé. Remélem, hogy sikerül ismét megírnom egy könyvet, visszaállhatok dolgozni és...talán egyszer majd újra rám talál a szerelem. Lehet esélyem még egy boldog élethez. Vagy családhoz....
Mindez olyan távolinak tűnik, szinte lehetetlennek, de őszintén bízom benne, hogy egyszer sor kerül erre is...hogy nincs minden veszve. Még nekem sem. Gondolataimból egy ismerős férfi hang rángat vissza. Bár most kissé nehézkesen ismerem fel, de néhány másodperc után a hanghoz megannyi emlék és fájdalom kapcsolódik. Ennek a férfinak a hangját soha nem fogom elfelejteni, ahhoz túl nagy nyomot hagyott az életemben. Oldalra fordítom a fejem és ismét szembe találom magam azzal az emberrel, aki elől már olyan hosszú ideje próbálok menekülni.
- Neked nem kellene itt lenned. Én ott vagyok, ahol lenni akarok. Mi a franc bajod van? Követsz? kérdezem és lehúzom az utolsó kortyot az italból. Még pontosan ez hiányzott a mai estémhez. - Tom, adj még egyet
- De az az utolsó, rendben csajszi?
- Jaja, csak add már. nyúlok a pohár után és kortyolok ismét. Már tényleg kezd rossz közérzetem lenni, de most, hogy Ralf is felbukkant úgy érzem, hogy innom kell.
- Ja...kurvára jól vagyok. Élvezem az életet. Nem látszik? nézek rá tettetett vigyorral az arcomon.
- Nem tudom mit keresel itt, de megtennéd, hogy arrébb vonulsz? Elijeszted a pasikat. Annak pedig nagyon nem örülnék. nem akarom, hogy itt legyen. Hagyjon végre magamra, felejtsen el.