Utcák

*Nagyon csábító a gondolat, hogy a „Kevesebb beszédet” beszólás után visszavágjon, hogy „hát a mexikóvárosi Reyesek már csak ilyen szószátyár népség”. De nem mondja. Sem ezt, sem mást. Két okból, vagy talán háromból. Ha Miguel nem ismeri a Reyes családot, akkor ezzel nincs előrébb, de kockáztatja, hogy túlságosan felidegesíti a több beszéddel. Emellett Harper túlságosan közel van, nem akar a kelleténél több összefüggést is megmutatni a rendőrtisztnek. Volt egy harmadik ok is, de mire ezt a kettőt lejátszotta, már el is múlt a pillanat varázsa és már lényegtelenné vált, hogy van-e még egy, netán két vagy még több ok.
Mivel a fenti gondolatok kötötték le, így lemaradt Simon bocsánatkérő pillantásáról. Egyébként se neheztel, ez a felosztás adja meg számukra a legjobb esélyt Alan leszerelésére. Ha Simon nem bök rá, talán magától is jelentkezett volna.
Az útbaigazító mozdulatot viszont elcsípi, nem volt nagy kunszt, elvégre Simont fixírozta akkor már. Egy apró bólintással jelzi, hogy vette az adást, Simonnak nem kell tovább mocorognia, hogy elrejtse az útbaigazítást.
Az irány segít neki felidézni a lépcső képét. Kevés hiányzik, hogy homlokon ne csapja magát, hát hogy felejthette el? Elég szembetűnő, de mondjuk ilyen szituációban talán megbocsátható, hogy kiesett pár részlet a házról… talán még akkor is elfelejti, ha tényleg a saját házában lenne.
Útközben nem próbálkozik semmivel, Miguel túlságosan összeszedettnek tűnik, igencsak leszűkíti Tess lehetőségeit. Megy, amerre irányítja, nem szól, ahogy utasította. Egyedüli trükkre lát csak esélyt, mégpedig egy hajszállal hangosabban lépked, mint indokolt volna. Azért nem dübörög túl „látványosan”, de nem is oson lábujjhegyen, mint egy anya alvó csemetéje mellett – álmát őrizve a hangtalan mozgással.
Felérve a legfelső lépcsőfokra még mindig nincs válasza az újabb talányra. Fogalma sincs, hol lehet Ryan. Annyit tud csak Tess, hogy a fürdőszobába jött fel a férfi, de vajon még mindig ott van vagy máshol rejtőzött el inkább? Szerencsére nem neki kell dönteni afelől, hogy melyik helyiséget vizsgálják meg először. Engedelmeskedik a határozott utasításnak, ami viszonylag közelről hallatszik. Ha már legalább fél éve járna Ryan önvédelmi edzéseire, talán megpróbálkozna valamivel, de így egy órán túl még karcsúnak ítéli tudását.
Belép a szobása és Ryan jelenlétére utaló nyomok után kutat ő is, de a lány egyértelműen azért, hogy lehetőleg a felfedezésük előtt elrejtse őket. Beljebb sétál a hálószobába, de három-négy lépés után megáll, hátrasandít a válla fölött, hacsak nem kap instrukciót, hogy mégis meddig menjen még. Ha még menni kell, akkor is megkockáztat egy pillantást Miguelre, hogy felmérje az idegállapotát és elhelyezkedését is egyben.*

Hallottam, hogy valakik felfelé lépkednek a lépcsőn. Az egyik határozottan férfi, a lépések nehéz, súlyos hangot vertek, a másik viszont női cipő kopogása volt... szóval tússzal jön fel az egyik betörő... Oké, addig jó, hogy ezek szétváltak, lent hárman vannak egy túszejtőre, ez mindjárt jobban cseng, és nekünk is kettőnkre jut idefent egy alak. Igaz, hogy a lányok egyike sem az a kimondott G. I. Jane, ám ez nem jelenti azt, hogy nem tudunk segíteni egymásnak... remélhetőleg.
Füleltem, és az ajtórésen át figyeltem a folyosót. Még levegőt sem vettem, úgy vártam, melyik helyiségbe akarnak elsőként benézni... hisz nyilván körülnézni jöttek fel. Őszintén bíztam benne, hogy nem másért választották el az egyik lányt a többiektől.
Hallottam a férfi utasítását, és hamarosan meg is pillantottam Theresát, aki elöl haladt, és szorosan mögötte egy fegyveres férfi. Az alak cirka száznyolcvan centi lehet, tetovált, nem piszkafa, sötét hajú, és latinnak tűnt. Nem éppen tiszta ideg, nem is kezdő, láthatóan. Elhaladtak előttem, de nem próbáltak bejönni. Egy másik ajtónál álltak meg, és a férfi ismét megszólalt, beküldte Tess-t a szobába. Figyeltem, de nem ment utána.
Végiggondoltam az esélyeinket. Maradhatnék, és megvárhatnám, míg ide is beküldi a lányt, majd magunkra zárhatnám az ajtót, és remélhetném, hogy nem tudja szétlőni a zárat... vagy nem kockáztatná, hogy a zajt meghallják a szomszédok... Bár még mindig be is törhetné az ajtót.
Megpróbálhatnám azt is, hogy berántom Tess-t a helyiségbe, és engedem, hogy a fickó utánadugja a fegyveres kezét, amire rávághatnám az ajtót, hátha ki tudjuk szedni a pisztolyt a karmai közül, még azelőtt, hogy elsütné, és egyikünket netán meglőné.
Esetleg ott volna az a lehetőség is, hogy megpróbáljam, hátha sikerülne kitárnom a fürdő ajtaját észrevétlenül, remélve, hogy nem nyikorogna közben, ezzel leleplezve... s ha a támadó háta mögé tudnék jutni, megkísérelném elkapni az ipse fegyvert tartó kezét, és abból kicsavarni a stukkert, illetve egy gyors manőverrel esetlegesen a támadót magát is a földre vinni, hogy ráfoghassam a fegyvert, ha sikerülne netán elvenni tőle. Ezzel elhallgattatnánk, és akár leütve megkötözhetnénk, akár bekötve a száját és megkötözve itt hagyhatnánk, illetve, itt is tarthatnánk, míg a másik betörő feljönne megnézni mi van a társával, és adandó alkalommal őt is leszerelnénk...
Csak hát az volt a baj, hogy minden ötletem rizikója az volt, hogy nem csak engem lőhet le közben az alak, de Theresát is. Az a kisebbik baj lenne, ha engem megsebesít, túlélem, de nem rajonganék a gondolatért, hogy egy ártatlan nőt lőjenek le miattam. Ha egy mód van rá, ezt azért szívem szerint elkerülném.
De hát valamit mindenképp tennem kellett. Így úgy döntöttem, egy életem, egy halálom, addig kéne lépni, míg Tess nem áll közvetlen a fegyveres mellett, illetve előtt.
Megfogtam hát a kilincset, és elkezdtem kitárni a fürdő ajtaját, közben az észrevétlenségben bízva. Ez még rendben is ment, az ajtót kitártam, tettem egy óvatos lépést az alak felé, aki épp nem engem, hanem Tess-t figyelte, ugye, érthető módon, mivel rólam még nem tudott, de a második lépésemnél a padló panaszos nyikorgással lőtt szépen bele a tervembe, ezzel felkeltve az idegen figyelmét, aki persze már fordította is felém a fejét. A helyzeti előnyömet elvesztve, gyorsan kellett döntenem, hogy most akkor mi a fenét is tehetnék még, mielőtt lelő vagy sakkba állít, engem, illetve a szobában álló Theresát is, ezért a "B terv" lépett életbe, a pasas felé vetődtem, abban a megmaradó egy másodpercben, ami még jutott nekem, mielőtt rám emelhette volna a fegyverét, így megpróbálva leszerelni.
Gondoltam, hogy a súlyom és a lendületem bevetve, megpróbálok úgy vetődni, hogy egy jól irányzott ütéssel a földre tudjam vinni a fickót, ám ez sajnos nem jött össze, elvétettem, vagy épp "jókor" mozdult, nem is tudom, gyorsan történt, de a lényeg, hogy elszúrtam, nem tudtam megütni, viszont cserébe nekem is lett egy kis mázlim, és az ütés mégis jó helyre került, kivertem a fegyvert ugyanis a kezéből, amit - át sem gondolva mit teszek - elrúgtam, minél messzebb tőlünk, Tess irányába. Már épp eltöltött volna a csalódás, mikor láttam, hogy nem jutott el egészen odáig, ahol ő állt, de ahogy mozdultam, feléje fordulva, hogy rákiáltsak, vegye fel a fegyvert, már láttam is, hogy a kezében van, aminek őszintén megörültem. Dunsztom sincs, hogy tudja-e egyáltalán, hogyan és melyik végén kell megfogni egy ilyet, de a pokolba is, lesz*rom, csak ne ennél a nyamvadéknál legyen itt előttem, addig se tud vele fejbe lőni...

*Sem nem hülye, sem nem kapcsolt ki túlélő ösztöne, így amint megérzi a hideg csövet a gerincének nyomódni, nem próbálkozik tovább. Ha Ryan figyelt, márpedig Tess feltételezi, hogy nem a WC-n olvasgatott képregényt az utóbbi percekben, akkor ennyi jelzésnek is meg kellett tennie. Némi dermedtség okozta megtorpanás után máshogy folytatja útját felfelé a lépcsősoron, nem kell semmi bonyolultra gondolni, egyszerűen csak úgy igazítja lépteit, hogy a lépcsőfok széléről lelógjanak cipőjének sarkai, ne pedig magán a lépcsőfokon koppanjanak. Így léptei feltehetően már megfelelőek lesznek.
Mivel a szobába való belépéskor kissé nekimegy az ajtónak, egészen pontosan előbb a kilincs, majd a zárban lévő kulcs üti meg csípőjét, így aztán nehéz lenne nem észrevennie a kulcsot. Meg is fogalmazódik benne, hogy ha valahogy le tudná ütni Miguelt, akkor be is tudná zárni a szobába. De hogyan tudná leütni? Vagy csak belódítani a szoba közepére, míg ő mögé kerül?? Az ágyig érve se jut eszébe semmi, habár az éjjeli szekrényen lévő éjjelilámpa ígéretes lenne, ha nem lenne a fegyver Miguel kezében… A kérdést végül Ryan oldja meg.
Hirtelen olyan gyorsan kezdik követni egymást az események, hogy Tess most először az este alatt nem is tud gondolni semmire, csak szemlélője és sajnos fülelője lesz az eseményeknek egy rövid ideig. Ryan hősies felbukkanása, a dulakodás váratlan fordulatai, a lövés… majd lövések zaja lentről… *
~Ugye… ugye jól vannak lent? Ugye nem sérült meg senki? Csak ne Salome legyen!~
*Végre újraindulnak gondolatai, ha kissé akadozva is, majd az utolsó gondolat olyan gyorsan fogalmazódik meg benne, hogy lelkiismeretfurdalásra sem jut idejéből, amiért első gondolata reménybeli barátnőjének testi épsége.*
- Uúúú..oh!
*A gazdátlanná vált fegyver látványa rázza fel és gondolkodás nélkül ugrik a fegyverért… hálistennek Miguelt úgyis lefoglalja Ryan. Amint sikeresen kezébe kaparintja a fegyvert, hátrébb lép még kettőt a verekedőktől, a biztonság kedvéért ellenőrzi a pisztoly tárát (csak hogy tudja, mennyi tölténye van… ha üres lenne a tár, akkor is ugyanúgy folytatja, reménykedve, hogy Miguel nincs pontosan tisztában, hogyan álltak), majd kibiztosítva Miguelre fogja a fegyvert. *
- Állj, hagyják abba! Igen, jól hallotta, ez a maga fegyvere... és most engedje el szépen, Miguel, a barátomat és üljön le az ágyra! Gyerünk, gyorsan!
*Hangja határozott, végre nála van a fegyver. Ha nem tud lőni vele, és ezt Miguel is tudja, még akkor is tudja leütéshez használni… vagy az éjjeliasztalon lévő lámpát.*
- És ne gondolja, hogy nem tudom vagy nem merem használni!
*Ha lehetséges, akkor fülei most megnőttek és igyekszik rájönni mi is történik lent, de nem rohan le esztelenül, először a fenti helyzetet kell megoldaniuk, utána majd tudnak lentre koncentrálni Ryannel, legalábbis Tess terve szerint.*

Nem tagadom, kiszaladt tüdőmből a levegő, amint a szarházi a hátával nekilökött a falnak, és odapasszírozott. Nem vékony a pasas, van ereje, hogy megtegye, még ha nem is lettem teljesen mozgásképtelen, azért jól sem esett a hátamnak a kemény ütközés.
- Tess! Ha módod van rá, nyugodtan lődd le a barmot! - nyögöm, levegőt véve, eközben azonban társnőm figyelmét bizonyosan felkeltette ugyanaz, ami az enyémet is pillanatokon belül, ami miatt nem is kapok tőle választ, mégpedig az, hogy lent elég gyors egymásutánban, alig pár pillanatnyi különbséggel két lövés is dördült... Na most, vagy Harperék megszerezték a fegyvert, vagy épp próbálják, vagy... háromból minimum egy, de lehet hogy két túszra is lőttek lent... Banyek...
De épp nem akadt rá időm, hogy túl sokat aggódjak azon, mi van lent... megoldjuk, ha leértünk... őszintén reméltem, hogy egyikük sem lesz addigra halott... De most az kötötte inkább le a figyelmem, amint a nekem nyomódó fickó könyöke megindult a gyomrom felé. Nem vártam meg, hogy betaláljon, helyette én vágom őt gyors mozdulattal oldalba, amitől eltávolodik tőlem kissé, mire macskatempóban egy gyors lépéssel kicsusszanok mögüle, így a könyöke a falba vágódik bele...
Remélem fájt is neki.
Míg ő a feljajdulással volt elfoglalva, fülemet megcsapta a kattanás, mint egy fegyver kibiztosítása... és ahogy a háló ajtaja felé lendülök az ajtófélfába marva, hiába érzem, hogy a pasas megpróbál visszarántani az ingemnél fogva, Theresára villant szemem, aki már rá is szegezte a fegyvert a támadónkra. Magamban adok neki egy piros pontot a mozdulatért, és ahogy rászólt a másikra, hogy eresszen el, kitéptem magam ujjai közül, s tettem egy lépést oldalra.
Várok, mit lép... engedelmeskedik-e majd Theresának. Szívem szerint a kezem nyújtanám a fegyverért, mert nem tudom blöffölt-e a lány, de mindenképp jobban érezném magam, úgy, ha én fognék fegyvert erre a... Miguelre, ahogy Theresa hívta, mert magamról tudom, hogy tudok lőni, róla csak remélem, hogy tud, vagy van annyi lélekjelenléte, hogy ha azt nem is, de alaposan fejbe vágja vele a pasast. Ám tudom, ha elkérném a fegyvert, azzal elárulnám a blöfföt, és esélyt kapna Miguel, hogy ránk vesse magát félelem nélkül... ezért inkább rásegíteni próbálok a témára.
- Én a maga helyében hallgatnék a hölgyre, én tanítottam lőni, szóval elég ügyes a kislány. Simán betalál a két szeme közé. És sírni sem nagyon fog magáért. Ha szereti az életét, szerintem legyen okos, és fogadjon szót - vágtam oda, miközben tettem pár óvatos lépést Tess felé. Hidegvérrel, rezzenéstelen arccal, teljes lelki nyugalommal mondtam, amit mondtam, a bizonytalanság legapróbb jele nélkül. Egy szó se volt belőle igaz tán, de még sose vádoltak azzal, hogy bénán hazudnék, sőt.
- Hányan vannak még lent? Hány társa van ennek a baromnak, egy, kettő? - pillantottam közben szemem sarkából Tess-re, feltéve egy kérdést. Ha ezt a Miguelt meg tudnánk kötözni, vagy lecsapjuk, nekem mindegy... jó volna tudni, mennyi ilyen gyökeret várhatunk még...

Feszülten bámulok ki az ablakon és próbálok uralkodni magamon. Tudom, hogy a sofőröm - nevezzük nevén is a középkorú szerencsétlent, elvégre nem egy robot csak egy keményen dolgozó családapa: Walter - olyan sebességgel suhant át a városon, amit a szakadó eső és a közlekedési szabályok kreatív hajlítgatása megengedett, de mégis félek, hogy elkésünk. Theresa sosem küldene olyan smst amit nem is olyan rég kaptam, így tisztában vagyok vele, hogy bajban van. Azon kapom magam, hogy egy pillanatra megremeg a kezem, úgyhogy inkább végigsimítok az ingem alatt lapuló - kutyafuttában felkapott - golyóálló mellényre, és kábé tizedszerre is ellenőrzöm a hónom alatt lapuló fegyvert.
Ahogy az autó lassít és megáll a jelentéktelennek tűnő kervárosi háznál, még utoljára megerősítem a kiadott utasításaimat, és örömmel látom hogy Walter és Jesse még mindig úgy figyel, mintha új információ hangzana el.
- Bemegyünk, én beszélek. Ha a húgomat fenyegetik, mindenkit és azonnal kinyírtok. Ha ideérnek a rendőrök, a támadók nyakába varrtok mindent. A testőröm és a sofőröm vagytok, én pedig gazdag üzletember, aki aggódott a családtagjáért. Semmi több.
Tudom persze azt is, hogy a nálunk lévő fegyverek tiszták és még engedélyük is van a srácoknak. A sajátom pedig... hát, azt majd kimagyarázom.
Kikászálódunk a kocsiból, és én nyugalmat erőltetve baktatok fel Jesse mögött a lépcsőn. Egykedvűen konstatálom, hogy zárva van, de kis kutatás után találunk újabb és nyitott ajtót hátul, így behatolunk. Látszólag fegyvertelenül és védtelenül, udvariasan, én még mosolyt is húzok a pofámra. Nem a legbarátságosabb az igaz, de aki nem ismer az még udvariasnak is nevezhetné.
Nem óvatoskodunk túlságosan, akárkit is találunk a nappaliban, biztosan hallja a közeledtünket. Én egy pillanatra bedugom a fejemet az ajtón, egy szívdobbanásig kivárok és körbenézek, aztán hacsak nem látok egy vérbe fagyott Theresát (más nem érdekel), beljebb sétálok.
- Helló srácok, remélem nem zavarok...
A hangom nyugodt, a fellépésem is, és az árnyékként követő két emberem sem fenyegetőzik. Olyan, mintha mi mind ide tartoznánk, mintha csak otthon lennénk. Egyelőre minden rendben. Legalábbis nálunk. Legalábbis látszólag.

*Nos nem csak lehetséges, hanem valóban elefántméretűre nőttek Theresa fülei, így sikerül egész pontosan felmérnie a lenti helyzetet. Az utolsó lövés után elmaradó fájdalomkiáltás és dulakodás felszűrődő tompa zajaiból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy Miguel pajtásának szénája sem áll túl jól. Nyugodtan elrendezhetik a fenti helyzetet, nem kell mentőakciótól tartani Alan részéről. Persze jobb nem piszmogni, mert azért még nem tűnik lerendezettnek a lenti helyzet.*
- Egy, és ahogy hallom, nem igazán van a helyzet magaslatán.
*Válaszol Ryan-nek, aztán a következő lépésre koncentrál, így ugyan mintha újabb, váratlan hangok szűrődnének fel, de mivel hallja Salome hangját is, nem sikítás formájában, ezért egyelőre nem értékeli kritikusnak a lenti helyzetet, ezért most a hálóban való eseményekre koncentrál. Miguel egyelőre együttműködőnek tűnik – hogy a fenébe ne, mikor pisztolyt fognak rá -, de ahogy Tessnek folyamatosan azon pörgött az agya hasonló szituációban, hogy hogyan tudna szabadulni, feltételezi a férfi hasonlóképp agyalhat.*
- Térdeljen oda az ágy sarkához, kezeket a tarkóra!
* Leköveti Miguel mozgását és megtartja a pár lépés távolságot, erre kimondottan ügyel. Felszólítása ismét csak határozott, ahogy mosolya is az volt, mikor Ryan arról beszélt, milyen jól kitanította ő a lányt. Nos, valóban ilyen jó lövész Tess, az meg tulajdonképpen jelenleg mindegy, hogy ki tanította.*
- Az éjjeli szekrényen van az a gyönyörű lámpa, Ryan, kérlek kötözd hozzá az ágy lábához a kezeit a kábelével!
* Mikor Miguel elfoglalta az utasításának megfelelő helyét, Theresa úgy mozog, hogy szemben maradjanak egymással a szoba méretei által engedett pár lépés távolságra, így míg Ryan – hacsak nincs ellenvetése és/vagy jobb ötlete, szóval akárhogy is – megköti a másikat, tiszta legyen a célpont, ezzel biztosítja a műveletet. Ha meg nagyon ficánkolna Miguel, Ryan le is ütheti a lámpával.
Csak akkor folytatja, ha Miguel már meg van kötözve és Ryan is biztonságos távolban van tőle.*
- Be is tudjuk zárni, a kulcs benne van a zárban.
*Azt nem indítványozza külön, hogy lemenjenek, egyértelmű, hogy ez fog következni. Kilép cipőjéből, így gyorsabban, biztosbban és halkabban mozoghat. A fegyvert viszont továbbra is magabiztos kézzel tartja, Ryan láthatja, hogy tudja, hogyan kell fogni egy pisztolyt, akárhogy is, nem válna meg tőle. Így érzi egyelőre magát a körülményekhez képest biztonságban.*

Rezzenéstelen arccal fogadom a lövést, elvégre nem ez az első és hétszentség hogy nem is az utolsó alkalom, hogy a fegyver rosszabbik végén állok. Egyébként sincs különösebb ok az aggodalomra, a Jóisten szeret engem és vigyáz rám - de azért az is segít, hogy jól láthatóan egy amatőrrel állok szemben. A golyó tönkretesz ugyan egy tükröt valahol a hátunk mögött dirib-darabra törve az egészet, mi viszont megússzuk sértetlenül. Én nem reagálok a dologra, inkább hagyom hogy más cselekedjen. Csak a tekintetem villan ide-oda, de arra jutok, hogy Rézit vagy alaposan eldugták, vagy az emeleten van. Esetleg a pincében.
Jesse fegyvere reflexből emelkedik és viszonozza a tüzet. Esélyem sincs megállítani és bár talán szórakoztató lenne tiszteletre tanítani ezeket a majmokat, eljátszadozni velük pár napig de igazából erre se időm, se türelmem nincs. A megtorlás gyors és pontos, és immár jogos önvédelemnek is nevezhető.
Rámosolygok a földön fekvőkre, aztán megszólalok.
- Theresát fent találom, ugye?
Választ sem várva elindulok a lépcső felé, de azért félig hátranézve még adok egy kéretlen jó tanácsot.
- Talán érdemes lenne hívni egy mentőt.
Már trappolnék is fel az emeletre, de megdermedek ahogy Jesse visszatart, és engem hátrébb tolva ő indul el felfelé, fegyverét maga előtt tartva. Egy pillanatra elönti az agyamat a szar, de nyugalmat parancsolok magamra - ő egy testőr, ezért fizetem, ez a dolga, nekem pedig meg kell végre tanulnom másra bízni a munkát. Így hát mögötte ballagok fel a lépcsőn, Walter pedig két lépéssel lemaradva követ minket felfelé.

*A lenti két újabb lövés a korábbi ismeretlen zajokkal nehezen értelmezhető Tess számára. Egészen pontosan fogalma sincs, mi a csuda folyhat odalent, hogy még mindig lövések hangzanak el. Ha a korábbiak valamilyen lefegyverzési kísérlet miatt is voltak, és bárhogy is sikerültek, akkor nem magyarázat a mostani lövésekre… vagy mégis?
Már épp javasolni akarná Ryan-nek, hogy a megkötözés után hívják a 911-et, csak utána induljanak lefelé, de nem marad ideje javasolni semmit. Még a kulcsra se tudja felhívni társa figyelmét, mivel a megkötözés nem alakul úgy, ahogy azt elképzelték, vagy ha Ryan nem is képzelte sehogy, akkor ahogy Tess képzelte.
Miguel nem várt olyan sokáig a kínálkozó alkalomra, hogy ellentámadásba lendüljön, mint ahogy ők vártak. Igazából inkább kialakította magának a helyzetet, amit Tess nem engedhet, hogy eszkalálódjon. Ha véletlen őrá vetné magát így rá Miguel, akkor esélye se lenne. Dulakodásról se beszélhetnének, simán ki tudná csavarni a kezéből a fegyvert… ezért is jár Ryanhez ugyebár edzésre. Szóval addig vannak csak valamennyire nyerő helyzetben, ha nála marad fegyver. Egyszóval, ártalmatlanítani kell Miguelt.
Nem ideálisak a körülmények, de ettől függetlenül biztos kézzel célozza meg Miguel jobb lábfejét. Ha ez sem higgasztaná le/nem találja el egyből, ami ilyen közelről elképzelhetetlen Tess tudásával és gyakorlatával… még ha nem is élő emberekre lövöldözött idáig. Na nem is elhunytakra lőtt idáig, mielőtt valaki félreértené. Nos tehát, ha szükséges bármilyen okból, akkor újra céloz, ismét lábfejre, pontosan azért, hogy Ryan-t nehogy szintén megsebesítse, és lő.*

Újabb lövés dördült...
De épp nem értem rá... vagyis, sorozatosan pillanatok hosszú sora óta sem értem még rá. Nekünk is megvolt a magunk gondja idefenn, a lentieknek is fel kell találniuk magukat... és csak remélhettem, hogy nekik sikerült... vagy fog sikerülni, és maximum bútorok sérültek csak a golyók által, és nem ők...
Miután a fickó elengedett, és én elléptem a közeléből, Tess-t közelítve meg, szakadt ingemmel nem törődtem, szemem a pasason tartottam. No meg a sarkából Tess-t is figyeltem azért. Jó lenne kiküszöbölni, hogy a hapsi ne vethesse rá magát egy elvetemült pillanatában... mert annak fix. hogy nem volna jó vége...
De talán erre nem fog sor kerülni... ha lenne annyi esze... jó lenne... mert akkor biztos hogy szarrá kellene vernem.
Miközben Miguel felemelte a kezeit, megkockáztattam egy teljes pillantást Theresa felé. Biccentettem egyet neki. Oké, tehát egy. És ugyanazon járt az eszünk. Reméltem... (reméltük), hogy a srácok lent elbírtak ketten/hárman egy betörővel. A létszámfölény biztosan előny lehet, úgyhogy már csak abban kell reménykednem, hogy nem valami kommandós nindzsa gorilla a társa emennek.
- Hát, Cimbora, hetek óta az első nyugis estémet basztad el, szóval... nem annyira vagyok nyugodt, mint szeretnék - válaszoltam az ürgének, és a lenti eseményeken malmozva fejben, Tess szavai a gondolataimat támasztották alá.
- Ja, én is ebben bízok - feleltem neki, s még épp időben visszaszívtam, hogy csak addig kell kihúznunk, míg ideérnek a tetves zsaruk... akik ebben a városban rohadtul ráérősen vonulnak ki túszdrámákhoz... És én még azt hittem, az otthoni rendőröknél nincsenek lassúbbak... de lehet, hogy a helyi erők verik a lécet... Vagy csak ennyivel szarabb kocsikkal járnak... passz... majd megkérdezem ha ideérnek még ma.
De ezt nem mondtam ki, mert emlékeztettem magam, hogy talán Miguel és társa meggyorsítanák az eseményeket, ha rájönnének, hogy úton vannak már a (remélt) megmentőink.
Tess egyelőre jól állta a sarat, és ezt örömmel láttam. Mozdulatai és szavai határozottak voltak, nem látszott hogy habozna, vagy kételkedne magában, szóval a lefegyverzett fickónak nem volt oka rá, hogy ne higgye el nekünk, lelőnénk, ha arra kerülne a sor.
Utasítás hangzott, és Miguel egyelőre engedelmeskedett. Én követtem Tess pillantását és szavai nyomán magam is beazonosítottam az említett lámpát.
- Nekem jó - bólintottam, bár én azt se bántam volna, ha alaposan fejbe vágjuk, és kész, de üsse kavics, kezdjük a megkötözéssel, és ha kell, még utána is fejbe lehet cseszni.
Odamasíroztam az említett eszközhöz, kirántottam a falból a dugót, és felkapva a lámpát, kitéptem a vezetéket abból is, s utóbbit megtartva, előbbit meg az ágyra hajítva, visszamentem hozzájuk. Bíztam benne, hogy Tess szemmel tartja a terepet, úgyhogy én magam lehajoltam Miguel-hez, hogy megkötözzem.
Abban bíztam, hogy nem idióta teljesen...
Tévedtem.
Mikor már ott voltam, hogy hátrahúztam a kezeit, és elkezdtem rájuk tekerni a kábelt, egyszer csak mozdult. Azt hittem elsőre, hogy fel akar állni, és nekilódulni Theresának, ám tévedtem, mert nem előre, hanem hátrafelé mozdult, és vállával megpróbált újfent megütni. Még épp időben kaptam el a fejem, de így is milliméterekkel kerülte el a válla a pofámat. Válaszul rálendültem, és egyik karom a nyaka köré vetve, fojtó szorításba ejtve őt, nehezedtem rá hátulról, és határozott mozdulattal igyekeztem letaszítani a földre ismét, de ellenállt a tetű, így csak akkor sikerült végül térdre lökni őt, amikor egy lövés dördülését követően, egy golyó került a baromjának a lábába... Na, erre már felbődült, és máris nem állt olyan stabilan. Végre újra térdelő helyzetbe került, és rajta voltam az ügyön, hogy úgy is tartsam.
Mindeközben épp csak annyira szorítva a nyakát, hogy alig, de még kapjon levegőt. Nem akartam, hogy elájuljon, csak azt, hogy ne ugráljon annyira. Ha Tess nem lő bele, valószínűleg kis idő múltán akkor is elgyengültek volna a lábai, de... őszinte leszek, nekem azért így jobban tetszett a dolog. Lehet, hogy nem vagyok rossz, de angyal se leszek már soha.
- Mi a jó büdös franc folyik itt, heh?! Tényleg meg akarsz dögleni?! - sziszegtem bele Miguel fülébe hevesen. - Láttuk a pofádat, mind ahányan vagyunk a házban, és elárulom, rohadt jó az arcmemóriám! A társad valszeg szarban van lent, és te se állsz jól idefent, a zsaruk pedig már rohadtul úton vannak ide, ha ki is verekeded magad most, szerinted meg tudsz ölni mindnyájunkat, és lelépni a környékről is, mielőtt ideérnek? Erősen kétlem! Szóval elég lesz már, te barom! Maradj veszteg! Viseld férfiként, hogy pofára estél! Fél lábon úgyis nehéz futni - vigyorogtam fel futólag Tess-re. Azért lássuk be, szép lövés volt, el ne felejtsem később mondani neki.
Lent ismét lövés dördült, amire felkaptam a fejem, és egy puffanást is hallani véltem... meg emberi hangokat... megjegyzem, ismeretlen hangok nagyrészt... De nem bonyolítottam túl az agyalást. Inkább újra nekiduráltam magam, hogy rátekerjem a lámpa egykori vezetékét Miguel kezére, hátha ezúttal célt is érek vele, és lemehetünk megnézni, mi a jó büdös franc folyik már odalent, és tulajdonképpen ki-kire is lövöldözik már ennyit...(?)

Jesse szemöldöke felszalad a homloka közepéig amikor meghalljuk a káromkodást, én pedig egy bólintással válaszolom meg a kérdést - ideje berúgni az ajtót, ami mögül hangok szűrődnek. A fa egy hangos reccsenéssel szétszakad, a testőr nyomában pedig én trappolok be türelmetlenül, telibe szarva az összes irányelvet amit az ember be szokott tartani azért, hogy ne veszítse el szó szerint is a fejét. De valahogy, talán a szentséges úristen  hatására, talán csak egy orbitális féletlen miatt de Theresa úgy tűnik, hogy... jól van. Pislogok kettőt, hogy leplezzem a zavaromat aztán egy műmosolyt erőltetek a pofámra.
- Látom nem kellett volna aggódnom...
Tapintani, vágni lehet a hangomban az idegességet, de egyúttal azt is, hogy megkönnyebbültem. Édes-drága-egyetlen húgom a jelek szerint még véletlenül sem tudja kinyíratni magát - persze ezt a véletlent később még alaposan meg fogom vizsgálni -, és a szentséges Szűz mária valamiért még mindig úgy gondolja, hogy a védelmére érdemesek a hozzá hasonló gyengeelméjűek. Ez is csak egy újabb olyan valami, amit soha életemben nem fogok felfogni. Ezt, meg a sült fagylalt tortát.
Idegesen sóhajtok egy nagyot, végigsimítok a hajamon, aztán Theresára szegezem a tekintetemet.
- Ha végeztél, talán ideje lenne rendet is tenni ebben a kuplerájban.
Ha Rézi rám figyel akkor ráhunyorítok egy pillanatra, aztán előásom a pisztolyomat, letörölgetem az ujjlenyomataimat és átadom a testőrömnek. Rajtam csak a golyóálló mellény marad, illetve a magabiztosság hogy nem eshet semmi bajom. Ugyan azt nem tudom hogy a Theresa kezében lévő fegyver kié és kinek a nevére van bejegyezve, de remélem hogy lesz annyi esze hogy ezt irgalmatlanul gyorsan kitalálja, rendezze, lehetőség szerint még azelőtt hogy megérkeznek a rend éber őrei. Ha a tárgyi bizonyítékok eltűnnek, minden más... kimagyarázható marad.
Persze nem lehet elmenni amellett hogy látványosan le se szarok senki mást ebben a szobában, de ez van - nekem csak Theresa fontos, mindenki más csak egy húsbáb, akit fel lehet használni, és akit félre lehet állítani.