Woodrow-lakás

Az autó rendszáma alapján sikerült megtalálni a nőt. A körözést hat óra harminchét perckor adták ki. A személyi adatait, a külső leírást bemondták a rádióba és a vonatállomáshoz, a reptérhez, a felszállókhoz, az autópálya fel- s lejáróihoz irányították a legtöbbünket. A parancsban elhangzott: számos többrendbeli bűntényhez köthető a személye. A kihallgatása fontos, fegyvert csak a legszükségesebb esetben, ellenállás esetén használhat bárki. Egyrészt, mert holtan nem fog sokat segíteni a folyamatban nyomozások felgöngyölítésében, másrészt, mert két gyermek is vele van. A légteret nem részletezett biztonsági okokból kifolyólag zárták le, ezt üzenték az összes médiacsatornán keresztül. A kifelé menő járatok indulását bizonytalan időre elhalasztották a probléma rendeződéséig.
A visszahívásunk kilenc óra huszonnégy perckor történt meg. Észak felé tartott, amikor egy közteres kamera felvételén beazonosították és azonnal leadták a forró drótot a közelben szolgálatot végzők kollégáknak. Szerencsére nem vontak be a bekerítésbe, a megszokott munkámat kellett végeznem és nem rendszámokat, kamerákat figyelve ücsörögni a seggemen vagy a járókelőket ellenőrizni. Egy közepesen súlyos szabálysértés adminisztrációjával végeztem, amikor szóltak le kellene mennem a recepcióra. A nagy sürgés forgás közben csak egy pillanatra akadt meg a tekintetem két elvezetett gyereken, akiktől az egyik kihallgató terembe vezető gyámügyes egyesen felém tartott. A pult mögül szólt Cassie, hogy vele lesz megbeszélnivalóm.
Ezen beszélgetés keretei között került elő Ryan Woodrow neve. A fickóról kevés adatuk van, de ideiglenes felügyelőnek a további adatok beszerzéséig korrekt alaknak tűnik. A papírjai rendben vannak, az egészségbiztosítását is rendesen fizeti, a bejelentett munkahelyéről volt, aki ismerte és pár sötétebb folttól eltekintve a múltjában határozottan jobb megoldásnak tűnik, mintha más idegeneknél helyeznék el. ..mert ha Mrs. Brightmore ellen terhes bizonyítékok kerülnek elő hosszú évek elé nézhet. A gyerekeket lehetőség szerint a legközelebbi ismert, vérszerinti rokonok körében próbálják elhelyezni, ha szerepel ilyen a lehetőségek között, hogy ne szakítsák el őket a gyökereiktől. Legközelebbinek a nő apja merült fel állítólag, de a folyamatban lévő eljárás jelentős mértékben miatta zajlik ellene. A hatóságok őt is üldözik. Emiatt bukott ki az anyakönyvi kivonatról kifelejtett apa neve.
Telefonon próbálták elérni, de nem sikerült. A legutóbb ismert, bejelentett lakcím alapján személyes megkereséssel próbálkoznak, azaz próbálkozok jelenleg. A megfelelő utcára rákanyarodva még egyszer ellenőrzöm a ház és az ajtószámot, hogy az autóból kiszállva egyenesen odamenjek. A vállamon lévő rádió hangerejét halkabbra veszem, amíg a kapucsengőn megkeresem a vezetéknevet és beírom a hozzátartozó számot.

Épp csak hogy hazaértem.
Nem. Visszaszívom. Tulajdonképpen haza se értem. Az igaz, hogy beléptem a lakásba, elhajítottam valamerre a kulcsaimat, hallottam, hogy csörrenve esnek a padlóra valahol, és lerúgtam a cipőt a lábamról, de még két lépésnyire sem távolodtam el a bejárati ajtótól, még a fáradt nyögésre sem volt időm, hogy megérkeztem...
Ez volt az a pillanat, mikor megszólalt mögöttem a csöngő, mely jelezte, hogy valami átokverte istenbarma áll lent az ajtóban, és valamilyen átokból adódóan épp engem támadt kedve felcsörgetni.
Ásítva gyűrtem egyet a fejemen, majd fél szememet dörzsölgetve, cammogtam oda kelletlenül a készülékhez, és a megfelelő gombot lenyomva, beleszóltam:
- Nem tudom ki vagy, és mit akarsz, de ha csak nem életbevágóan fontos dologról van szó, figyelmeztetlek, baromi hosszú estém volt, szóval mérlegeld, megéri-e egy súlyos fejfájás mindkettőnknek, ha feljössz, mégse olyan fontos, és lerúglak a lépcsőn... - morogtam bele a kütyübe, mindennemű átgondolás nélkül, amilyen idióta estén vagyok túl... Mert ugye, csak én lehetek az az istenverte marha, aki egy rohadt vacsorára sem tud úgy elmenni, hogy ne zsaruk és mentősök jelentsék a desszertet. Igaz, ami igaz, ezúttal még megközelítőleg sem az én saram volt a dolog, és ahhoz képest még jól jártam. A többiekhez képest mindenképp. Végülis, nem lőttek le, nem vertek meg, innen nézve... még nekem volt a legjobb estém.  
De még így is, mindenképp komikusnak tekinthettem, hogy volt már a hátam mögött... jó pár istentelenül szar év, és... akkor most, mikor végre elmennék öt percre lazítani, mi van? Hát túszdráma! De min is csodálkozom? Ilyen az én formám. Lássuk be, ez jellemző rám. Minden szépen indul, és mi a vége? Romeltakarítás.
Azért így utólag nagyon örültem, hogy hazafelé átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, csak holnap megyek át a lányokhoz... Mindenképpen beszélni akarok majd Nellie-vel az ikrekről, és... mindenről... Muszáj lesz ezt megdumálni ami lett, amit csinált... mert így, ahogy most van, nem maradhat. Erre megoldás kell. Az biztos, hogy a lányaim nem élhetnek úgy tovább, hogy nem tudják, ki vagyok, hol vagyok... és mi történt. Igen, kicsik még, de jogunk van hozzá, nekik, meg nekem is, hogy tudják, nem én akartam távol lenni tőlük! Mert ha Nellie-t el is vesztettem... őket nem fogom! Még egyszer nem!

Az ide vezető úton a legrövidebb úton jönni, kerülni a forgalmi csomópontokat, ahol ilyentájt még beáll a forgalom az éjszakai élet zajlása miatt. A két gyerek rengeteg stressznek lett kitéve a mai napon, az ismereteim által már csak azáltal is, hogy el lettek szakítva az anyjuktól. Az óra mostanra már későre jár számukra, de a rájuk váró események nem zárultak le. Az elhelyezésük kérdéskörét kell előbb megoldani. A visszajelzésemig az őrsön tartják őket, ha az állítólagosan megnevezett apjuk nem él a szülői jogával és nem veszi magához őket intézkedniük kell a gyámügyeseknek az éjszakai szállásukról. Fogalmam sincs, hogy számolva ezzel az eshetőséggel már megtervezték-e a vészmegoldást és körbekérdeztek-e a nevelőszülők közt akad-e olyan, aki be tudná fogadni őket legalább a reggeli órákig. A sietségem a megengedett keretek között ezért volt. Mostanra már aludniuk kellene.
Az autót automatikusan lezárom, miután becsuktam az ajtót és elindulok a kapualjhoz. Szerencsére nem kell sokáig keresgélnem a megfelelő kaputelefon számát és hasonló időben reménykedek a válaszra vonatkozóan is, ami nagyjából tartja a hozzá fűzötteket. A vonal felvételének stílusa már kevésbé az elvárások hiányának ellenére. Munkavégzés közben nem találom jópofának, mégha civilben megeshet szórakozni is tudnék a folytatáson, ami nem fog elhangozni..
- Seattle-i rendőrség. – nem várom meg, amíg a lendületét kihasználva lezárja a gondolatmenetét. A hosszú estéjének említésekor megszakítom a beszédben, mert ennyire nem érek rá. Más lapra tartozik, túlzottan türelmem sincs ezeknek a végighallgatásához. Közbeszólásnyi időt nem hagyva ragadom magamhoz a szót;
- Hivatalos ügyben jöttem és Ryan Woodrow-ot keresem. Ön az? – megerősítést követően rögtön tovább pörgetem az eseményeket. - Engedjen be, hogy odafent beszéljünk. – határozott, de nyugodt hangon közöltem mindent. Nem hiányzik se nekem, se neki, hogy idő előtt elkapja az ideg és nem létező problémát kreáljon a fejében, ahogy sokan csinálják manapság abban a pillanatban, hogy megtudják értekezniük kell a hatóságokkal. A legtöbbüknél persze mindegy hogyan állunk eléjük.. A történetben mi képviseljük az ellenszenves felet. Jó, hogy az első gesztus megtétele után nem hat meg: én megtettem a szükséges lépést.
Ha beengedést nyerek az épületbe a kiírásnál szereplő emelet-, ajtószámnak köszönhetően könnyen eligazodok odabent.
- Mr. Woodrow? – a küszöbe elé érve, vele szemben állva teszem fel a kérdést utolsó körös megerősítésre várva, mielőtt tovább haladnánk és beavatnám a felkeresés okának részletezésével. - Dwayne Harper őrmester. Javaslom odabent folytassuk. – a megjegyzést persze csak abban az esetben teszem hozzá, ha magától nem ajánlotta fel addig a pillanatig. Az ügymenetet nem sürgetem, de lehetőleg gyorsan lezavarnám és nem azért, mert más dolgom lenne. A felmerülő, esetleg már fel is tett kérdéseire diszkrétebb körülmények között fogom megadni a szükséges válaszokat, főleg, mert szerintem illene helyet foglalnia a hírhez.. Az én tudomásom szerint ugyanis sehol nem volt feltüntetve a férfi neve a gyerekek papírjai között, a nő sem árult el többet a nevénél, így feltételezem nem tud róluk.

Megint?? - Ez volt az első gondolatom, mikor a csóka odalentről megszólalt, beleszólva a nyitányomba. Mikor apám még élt, utoljára akkor dumáltam ennyit egy nap alatt rendőrökkel... Telefon, aztán vallomástétel, most meg még utánam is jöttek? Ha reggel is jönnek, remélem kávét is hoznak majd... vagy legalább egy fánkot.
- Én vagyok az, de... áh, mindegy, jöjjön fel... - forgattam meg végül csak a szemeimet, önmagam "szórakoztatására", és megnyomtam a gombot, hogy kinyissam neki a lenti ajtót.
Szívem szerint elküldtem volna a rákba az illetőt, de valahogy megvolt az az érzésem a hangja alapján, hogy nem menne csak úgy el. Ismertem anno pár ilyen stílusú zsarut. Ezek nem sűrűn tágítanak. Késő éjjel járnak haza, és elsőnek kérik a pofont, ha olyan helyzetbe kerülnek. Mondjuk, általában jó zsaruk, de a "másik oldalról" nézve rohadt idegesítőek...
Miután ajtót nyitottam neki lent, visszaléptem a lakás bejárati ajtajához, és kinyitva azt is, az ajtófélfának dőltem, úgy vártam, hogy felérjen hozzám a tag.
- Az - bólintottam neki, mikor megjelent, megállt előttem, s megint a nevemet mondta. Ez nagyon biztos akar lenni benne, hogy kivel beszél...
- Már mindent elmondtam a helyszínen, amit tudtam a túszejtőkről. Komolyan nem várhat reggelig, bármiért is jött? - kérdeztem, de ő erre előadta, hogy bent akarja lefolytatni a beszélgetést. Felvontam a szemöldököm, majd megvontam a vállam, végül intettem, hogy ha ennyire szeretné, hát jöjjön be.
Amennyiben ezt meg is tette, becsuktam mögötte az ajtót, és megkerülve őt aztán, eléje álltam, mellkasom előtt összefonva karjaimat.
- Szóval... én ugyan igazán nem ragaszkodtam volna hozzá, hogy ma este ismerjem meg Seattle összes zsaruját, de ha már itt van, kíváncsian hallgatom, miben segíthetek még? - kérdeztem, s hangomban jól kivehető volt némi szarkazmus is. Hosszú este volt, szóval... míg nem mond olyat, ami alapján én is úgy érzem majd, hogy nem várhatott a megjelenése reggelig, addig biztos nem kínálom hellyel a pasast.
Persze, aláírom, kívülről nyilván nem teszek baráti benyomást, mondjuk... nem is célom összehaverkodni ma este már senkivel... és ugyebár... a zsarukkal amúgy is hadi lábon állok, mióta egy rohadtul a képükbe tolt gyilkossági ügyet sem tudtak felgöngyölíteni évek alatt se, de... most igazából nem is a hivatása és még csak nem is a személye ellen irányult az ellenszenvem, mindössze annyiról volt szó, hogy rohadt zűrös időszak ez a mostani, és az este sem volt rövid. Már baromi jólesne, ha valami csak úgy simán összejönne. Például, hogy hazajöttem, igyak egyet, és ledőljek aludni.
De hát ez nekem ma este egyértelműen nem akart összejönni...
Nem tudtam volna még megtippelni sem, mi lehet még az este kapcsán, ami annyira érdekelheti őket, hogy utánam küldtek egy zsarut... de üsse kő, jól nevelten meghallgatom, hátha meglep, és végre egy olyan ipse jön velem szembe, aki meg is érdemelte a jelvényét.

A zárnyitást jelző hangos berregésre automatikusan benyomom az ajtót és megindulok a kijelzett emeletig, az ajtóhoz. A megfelelő folyosóra érve anélkül ellenőriznem kellene a számozást vagy tökéletesen látnám ebből a szögből az arcát, az egyértelműen várakozó kiállás alapján nem nehéz beazonosítom az engem beengedő férfi személyét. Ennek érdekében azonban vár ránk még egy kötelező kör a nevének megerősítése után. A túszejtők említésére halványan feljebb emelkedik a szemöldököm, még azelőtt a tudtára adva nem emiatt jöttem, hogy megejteném a rövid bemutatkozásomat és javaslatot tennék a beljebb menetelre, további információval kiegészítve mellette elhaladtamban;
- Sajnálom, egészen más jellegű hivatali ügyben kerestem fel, ami nem tűr halasztást. – nem jelezték az őrsön, hogy másik folyamatban lévő eljáráshoz is aktívan köze lenne Mr. Woodrow-nak, de valószínűleg az adminisztráció lassúsága miatt nem került még fel a rendszerbe. A részleteket nem ismerem minden esetre, így nem foglalkozom vele, nem tisztem.
A lakásba nem megyek nagyon beljebb, ha az előszobáig vezet, akkor odáig, önhatalmúlag nem piszkálom a magánszféráját és szítok a jelenlétemnél is nagyobb feszültséget. A beszélgetést különben sem áll szándékomban elnyújtani, amit az eddig tanúsítottak alapján készpénznek veszek, hogy értékelni fog ő maga is. A kérdéséből csak a számomra fontos lényeget hallom ki, a többit elég jól szelektálom.
- Rögtön belekezdek, de előbb egy személyazonosításra alkalmas okmányra van szükségem. Protokoll. – nem azért túráztatom, mert akkora élménynek számít és szórakoztat az arcukra költöző flegma undor sokak esetében, hogy még ez is, hanem miként mondtam; protokoll. Jó néhány példát el tudok mondani akadékoskodás esetén, hogy miért van jelentősége ennek a lépésnek, de remélem nem fogja igényelni a helyzet. Jogosítvány, TB kártya, személyigazolvány, útlevél, az a lényeg fényképes igazolvánnyal rendelkezzen. Látható rajtam ragaszkodom hozzá és a folytatásra addig nem mutatok hajlandóságot.
A dokumentum kézhez kapását követően ellenőrzöm a képi egyezést, ha olyat kapok magamhoz, amelyiken a születési dátuma szerepel, azt is. A számokat könnyen megjegyezem.
- Rendben. Köszönöm. Egyből a tárgyra térek. Tudomásunk szerint közel hét évvel ezelőtt kapcsolatban állt egy Nellie Brightmore névre hallgató nővel. Ha nem ezen a néven ismeri: huszonkét év körüli, szőke hajú, kék szemű, százhetvenhárom centiméter magas nő tehetős háttérrel. Édesapja nemzetközileg elismert üzletember. Ismert akkori foglalkozása cukrász. Jobb vállán égési seb helyezkedett el. Megerősíti? – felidézem a kapott anyagban szereplő leírást, hogy hiteles alapokra helyezzem a kapcsolatuk elismerését. A vállon lévő sérülés nem az elmúlt időszakban keletkezett aszerint, de ez mindösszesen becslés. Türelmesen kivárom a bólintást vagy csak a legkisebb jelét is annak, hogy nem hangzik ismeretlennek a nő neve vagy a személyleírása.
- Miss Brightmore-t alig fél órával letartóztatták többrendbeli bűncselekményekben való bűnrészesség vádjával, amik meghatározása jelenleg is folyamatban van. A hölgy két, hatéves kislánya édesanyja, akiknek az anyakönyvi kivonatában nincs feltüntetve az édesapjuk neve. Nincs tudomásunk róla tisztában van-e vele, de az elfogatáskor Önt nevezte meg, mint az ikrek biológiai apja és jogilag felelős hozzátartozója. – hagyok egy kis szünetet, hogy feldolgozza az elhangzottakat, de nem nyújtom rétestésztává ezt az időt. - Ők jelenleg a rendőrségen tartózkodnak a gyámügyesekkel együtt, akik csak arra várnak, hogy Ön mit választ; él a szülői jogával és magához veszi őket? Akár ideiglenesen, míg megfelelő otthont nem találnak nekik. Vagy megtagadja a jogait és mihamarabb vihetik őket az intézetbe, ahol döntenek a további elhelyezésükről? – ezen a ponton elhallgatok. Épp eleget kell emésztenie és a feleletétől függően fogom kiegészíteni a mondanivalómat, részletezve a további előírásokat, ügymenetet.

Szemöldököm ráncolva fogadtam közlését, miszerint nem a túszügy kapcsán jött.
- Oooké... kezdtem, kissé elnyújtottan -, akkor nincs ötletem. Törvényesen vagyok az országban, és gyorsan sem hajtottam mostanában, illetve, érvényes munkavállalóim is van. Mi lehet még az oka, annak, hogy ilyenkor keres fel egy őrmester? - tettem fel a bizonyára költői kérdést, mert ahogy "beinvitáltam" a pasast, csak azért is tovább csűrtük ezt a "Biztos én vagyok én?" játékot...
Felvontam ugyan a szemöldököm, de végül sóhajtva vontam meg a vállam, és megadva magam az elemi erőknek, kihalásztam a tárcámat a nadrágzsebemből, illetve abból a jogsimat, és felmutattam a pasasnak, hadd legyen meg a boldogsága. Végülis, már kétszer megmondtam, hogy én vagyok, és a saját lakásomba engedtem be, de jó, rendben, ha még mindig nem biztos, hogy ki vagyok, legyen neki elég a fényképes igazolvány. (Tekintsünk el attól, hogy vagyonom nagyja az ilyenek tökéletes hamisításából tevődött össze... de jó, rendben, higgyük el, hogy ez bizonyítja, hogy én vagyok én.)
- De ha még kérdéses vagyok, akad kéznél útlevél, TB kártya, és így tovább, és így tovább - forgattam meg a szemeim, némi gúnnyal, habár ez most inkább a belső humor megmutatkozása volt, hogy ezekből tulajdonképpen natúr verziók is akadnak itthon... ha szeretne egy saját, névre szóló darabot, azt is tudok neki adni, de... ezen csak így magamban mulattam kicsit, nem kell neki mindent tudnia.
Néztem, amint nagy gonddal átvizslatja az igazolványt, majd visszaadta, nyugtázva, hogy rendben van. Biccentettem, és miközben ő beszélni kezdett, én nekiláttam eltenni újra a jogsit a helyére.
Csak hát aztán megakadtam a mozdulatban.
- He?! Igen, ismerem Nellie-t, de most komolyan, rendőrt küldött rám?! - hüledeztem rögtön, ahogy meghallgattam a jellemzését. Igen, ez Nellie. De rohadt rég is volt már... és tessék, hová jutottunk azóta...! Ez komoly?! Képes volt rám küldeni egy zsarut? És miért? Milyen alapon?! Ennyire fél, hogy belefolyok az életükbe, hogy a hatóságokkal akar majd távol tartani maguktól?! Most komolyan? Tényleg?! Ezt nem hiszem el...
De tévedtem. Mert a zsaru folytatta, és nem azt hallottam, amiről hittem, hogy hallani fogom...
- Mi van?! - kérdeztem vissza, mert esküdni mertem volna rá, hogy hallucinálok. Full biztosra mertem volna venni, hogy ezek most engem rohadtul szívatnak...
- Ezt nem hiszem el... ez a kandi-kamera, mi?! Most szívat, igaz? - kérdeztem, tökéletes meggyőződéssel, hogy ez nem lehet komoly. Az egyszerűen fix. hogy lehetetlen. Nem lehet igaz. Szarrá ment érte a fél életem... hogy lesitteltessem azt a patkányt, és... és akkor most, amikor feladom... most komolyan azt akarják mondani, hogy lebukott magától?! Komolyan?!
Azért gondoltam rögtön az apjára, mert ha ezek Nellt vádolják bűnrészességgel, abban kizárólag az apja lehet a főkolompos, az kizárt, hogy más legyen... olyan véletlen nem létezhet... Habár ez így is hülyeség, Nellie nem bűnöző! Ismerem, a szentségit is! Jó, azt sem néztem ki belőle, amit velem tett, de... de nem, ő nem bűnöző!
- Azért jó tudni, hogy Nell még a rohadt papírokban is letagadott, szuper... - zsörtölődtem félhangosan, habár csak mellékesen bírtam odaugrani a gondolatra... Figyelmem cikázott a hihetetlen információk között, melyeket a férfi elmondott az imént.
Szóval... Nellie-t letartóztatták bűnrészesség miatt... és ő engem ismert el a lányok hozzátartozójának... hogy felelős vagyok értük... és nálam helyezhetik el őket... úgy, hogy előtte még az anyakönyvükbe se íratott bele... Rohadt nagy szarban lehet, hogy most ezt meglépte...
Idegesen kezdtem el fel s alá járkálni a zsaru előtt, miközben ezen átfutottam fejben. Két kezemmel a hajamba túrtam, és mély lélegzetekkel próbáltam lenyugtatni magam, hogy ne vágjak ököllel a falba... vagy a zsaruba.
A pokolba ezzel a nővel! - csattantam fel magamban dühödten, mert egyszerűen nem tudtam megérteni őt... Még azt sem emésztettem meg, hogy anno elvette őket, de hogy teljesen kihagyott mindenhol... És erre mégis, most, mikor szarban van, csak simán idehajítja nekem őket, mintha csak két szobanövény lennének?!
- Igen, tudtam a lányokról - sziszegtem végül vissza nagy nehezen, és megálltam újra az őrmester előtt. - Nem sokkal azután, hogy az országba jöttem... Nellie lebukott előttem velük, és beismerte, hogy az enyémek. Anno... tudtam, hogy terhes, de nekem... azt mondta, elvetette a babát. Arról meg fogalmam sem volt akkor még, hogy ikrek. Én... - újra csak nagyot sóhajtottam, és nyakamat masszírozva az ideges görcstől, mely belém bújt, néztem a mennyezetre. - Holnap akartam átmenni hozzájuk, hogy megbeszéljük a dolgokat. Elég zűrös a múltunk, de én... részt akartam magamnak a lányok életében. Erre most... - néztem rá ismét a férfira -, azt mondja, ha kérem, megkapom őket? Csak így?
Egészen hihetetlen volt számomra. Komolyan mondja, hogy ennyi év után most hirtelen... csak így, odaadják nekem a gyerekeim? Akiknek az életében eddig nyomom sem volt? Most csak egyszerűen... Nellie ideadja őket, ha kérem?
Összezavarodtam. Nem tudtam, sírjak, nevessek... az egész helyzet olyan ironikus volt... Éveket öltem bele, hogy lecsukassam Nellie apját az apám miatt, erre most... maguktól kerülnek börtönbe, és... én megkaphatom a lányaimat?? Csak így??
Ekkor ütött szöget a fejembe, hogy ő még egy szóval sem említette Nell apját... és kibukott belőlem a kérdés:
- És Nellie apja? Ő áll a dolog mögött, igaz? Vele lenne bűnrészes Nellie? Az ő ügyeiben hiszik, hogy benne volt? Mert ezt én nem tudom elhinni, Nellie... Nellie képes pokoli dolgokra, de nem bűnöző - állítottam, habár felidéződött bennem, mennyire könnyen mondta a szemembe, hogy megölte a gyerekünk... miközben ott volt benne, ráadásul mindkettő.
De akkor is. Az apja egy szörny, de Nellie-ről ezt nem tudom elhinni. És meggyőződésem volt, mióta csak megismertem őt, hogy az apja nem keverné bele őt az ügyeibe... Ebben az egyben jobb volt nálam az öreg. Legalábbis ezt hittem... eddig... Oké, csupán csak kételkedem, de... még ha csak kétely is, el kell mondanom. Nem, mintha nem akarnám, hogy a lányok velem legyenek, de... hagyni, hogy az anyjuk ártatlanul üljön a börtönben... ez még tőlem is kemény bosszú volna...
Miközben eltöprengtem, megsajdult pár régi sérülés bennem... Ez Seattle. Mindig jön/megy az eső... és a motoros zakózás régi emlékei ilyenkor mindig sajognak kissé. Ez is emlékeztet rá, mi mindent okozott nekem Nellie. Ugyan nem tudhatom, meddig tart nekik, míg rájönnek, hogy Nell nem bűnöző... mert szerintem nem az, bármilyen gonosz is tud lenni... de az alapján, hogy apám ügye hány éve megoldatlan odahaza... nem jósolok nagyon gyors ügymenetet... Addig... jó lenne a lányokkal lenni.
- Akarom a lányaimat - jelentettem ki végül szilárdan. - Csak mondja, mit kell tennem, hogy megkapjam őket?

- Bent megosztom Önnel. – rutinosan reszelem a türelemre intését. Az idejét nem áll szándékomban rabolni, de a munkámat sem fogom futtában végezni. A közkedveltség nem jár kéz a kézben a szakmával, hálisten’ pont leszarom. A személyazonosságának hivatalos megerősítésére szükségem van utolsó lépésként. A kommentárját ilyetén fel se veszem, adatellenőrzés közben biccentek az átnyújtott jogosítványért.
- Megteszi ez is, köszönöm. – az ujjaim közé szorítva tartom neki visszavételezésre és azonnal belekezdek az ittlétem okának felvázolásába. A fejemben egybefüggően terveztem elmondani a részleteket, kizárólag a megerősítések idejére álltam volna meg, szándékosan nem hagyva szót a férfinak a haladás érdekében, de az elképzelésen menet közben kénytelenné válok változtatni. Megingatom a fejemet a hitetlenkedő kérdésére és megadom a téves feltételezést eloszlató tájékoztatást, hogy a Ms. Brightmore ellen folytatott nyomozásnak a számára talán nem várható következményei lehetnek.. Az érzelmek különböző skáláját bemutató reakciót csendesen figyelem, együttérzésem jeléül csak a számat húzom el a fejem újbóli megcsóválásakor. A szívatása nem reszortom. Az időmet a szűkszavúságom, reakciószegényebb hallgatóságom miatt sejtheti szívesebben fordítanám más tevékenységre, mint erre, a hideg víz nyakába öntésére. Nem magánemberként vagyok jelen, hogy bármit is hozzáfűzzek mindehhez. Az ítélkezés nem tisztem, noha a véleményem erősen megvan, ellenben a folytatással. Részemről rendben van közben fel s alá sétál vagy másként enyhít a növekvő ingerencia szintjén, amelyik jól esik. Otthon van, a story, pedig a vérkomoly és a halálnevetséges közt van félúton..
- Egyelőre Önnél helyeznék el őket. A hivatalos papírozás és az apasági vizsgálat elvégzése alapfeltétel a további lépések megtételéhez, amennyiben hosszú távon vállalná őket. Ezeken felül a gyermekvédelmi és gyámügyi szervezet ellenőrzéseket fog tenni megfelelőek-e a körülmények számukra, értve ez alatt mind környezetet, mind az életritmusát. Vizsgálat alá helyezik, de nagy valószínűséggel Önnél helyeznék el a lányokat amennyiben erre a döntésre jut. Beismerik sokkal jobb egy gyereknek a valódi szülőjénél, mint idegeneknél.. Szerintem az Ön komplikáltabb esetében is. – a végére odatűzök egy kisebb véleményt megnyugtatási célzattal, amit nem tupírozok túl. Nem hiányzik kelletlen félreértést szüljön vagy mást vonjon le az elmondottakból, ragaszkodva egyetlen részletéhez. Fontosnak tartom az egészet nézze, alaposan gondolja át őket.
- Ami Ms. Brightmore édesapjának kérdéskörét illeti: nem sok információm van az ügyről, de azt megerősíthetem, hogy igen, miatta vonták bele a nyomozásba és terhelő bizonyíték van a kooperációra. – apró bólintással erősítem meg a szóbeli mellé, hogy nem lőtt mellé a megérzésével, ugyanakkor.. Igen, ott van az elválasztó szó, a mondatot és az egészet megtörő ugyanakkor. Bizonyítékról beszéltek, tehát nem szimpla szarkenegetés áll a háttérben, de ennek a kiderítését intézik az illetékesek.
Az információkat hagyom hadd eméssze. Hadd gondolkodjon el vagy fogja fel egyáltalán miről volt szó az elmúlt percekben, mert nem egy habkönnyű témával állítottam be a, mint kiderült, hosszú napjának vélt végére. Kell az idő. Megértem. Megadom. ..a kijelentésének határozottságát is, nem vonom kétségbe.
- Velem kell jönnie az őrsre. Ott a gyámügyes kollégák elmondják a pontos részleteket az ügymenetről, elintézik az ideiglenes papírokat. Nem szükséges a mai nappal döntenie, ezt hangsúlyozni fogják és nem is lesz lehetősége megfelelő alátámasztások nélkül erre. Segíteni fognak. Tényleg. Segítőkészek, de időbe fog telni. A rendszer csapdája. – this is fuckin’ America..