Smirnow Lakás

Az élet nagy tragédiája, hogy mindig történik valami.
Gondolom ez egy átlagos szabadnapon sem lehetett volna másképp. Mert miért menne minden rendeltetésszerűen?
Pár hete szerelték be az épületben az új tűzjelző készülékeket. Bár egy csapat egyenruhás tűzoltó már végig masírozott a lakások közt és ellenőrizték azok megfelelő működését, tudtam, hogy az enyémet nem más akarja lecsekkolni, mint a Parancsnok. Jó ismeretséget ápoltunk, tekintve, hogy a Gunspire-nél előfordultak a balesetek. Szerencsére igazi katasztrófa végül sosem történt, hála Ignatius munkájának és egyszerre szert tettem egy agg rendfenntartó szeretetére. Akaratom ellenére is az ujjam köré csavartam szegény férfit, de több sosem volt köztünk, mint néhány bók és egy kis ártatlan flört. Két havonta azért megszokott látogatni, de ha nem tud eljönni személyesen, gondoskodik róla, hogy a születésnapomon és az ünnepeken legalább egy csokor rózsával tudjon emlékeztetni arra, hogy számíthatok rá. Édes.
Az értesítőm szerint mára várható az ellenőrzés nálam. Szabadnapot vettem ki a jeles találkozó alkalmából, nem mintha olyan fontos lenne ránézni a kis műszerre. A sütő és a tűzhely majdnem érintetlenül áll a beköltözésem óta. Az egyetlen veszélyforrást a gyertyák jelentik az egész lakásban.
A nappali dohányzóasztalára már kikészítettem egy üveg vörösbort és két poharat hozzá. Felvettem az egyik kedvenc mélybordó, mélyen dekoltált ruhámat, melltartó nélkül és vártam Ignatiusra. Azon kevés emberek közé tartozott, akiket szívesen meghallgattam a magánéleti problémáiról. Sokat beszélt a fiáról, már szinte magától dőltek belőle a sztorik, amiken olykor nevetni is tudtam. Keményfejű férfi, tengernyi elvárással és perfekcionizmussal. Ettől eltekintve tele van szeretettel, főleg egyetlen gyermeke felé, még ha ezt nem is vallja be.
Délután öt óra fele járt, amikor megszólalt a csengő. Ignatiusra nem volt jellemző a késés, azt hittem már nem is jön.
Amikor ajtót nyitottam ért az igazi meglepetés. Egy korombeli férfi állt velem szemben, rajta a tűzoltóállomás címerével ellátott póló - ez persze csak később tűnt fel, mert ami először megfogott a sötét, titokzatos szemek voltak, amik talán hasonló meglepettséggel fúródtak belém. Meg kell vallani, sármos volt, ettől eltekintve csak egy idegen volt, gondolom a Parancsnok úr nem ért rá, igy be kell érnem egy alkalmazottal.
- Késett. – Veszem elő a hivatalos, jeges álcámat, ahogy alaposabban végig mérem, aztán odébb állok az ajtóból, hogy be tudjon fáradni. Megvárom, amig a nappali közepére ér, ahonnan jól belátja a lakás 70 százalékát.
- Hogy őszinte legyek, másra számítottam. Mr. Niffeneggernek közbe jött valami?
Fordulok felé, miután becsukom az ajtót. Mellkasom előtt összefonom a karjaimat, miközben a válaszra várok. Mintha csak egy dolgozómat feleltetném, lehet, hogy lassan agyamra megy a munka, de az egyenruhája még nem ok arra, hogy megbízzak benne és csak úgy jópofizzunk egymással.

Nem csak, hogy késett, de még szemtelen is.
Na jó, mintha az enyhe csipkelődést nem érdemeltem volna meg. Szegény fiú, nem is sejti még, hogy ebben emberére akadt velem szemben.
- A nagy William Shakespeare szavaival élve, jobb három órával előbb, mint egy perccel utóbb. Hallotta már?
Mosolyodok el én is enyhe gúnnyal. Vajon jó ötlet valaki olyannal szurkálódni, akin az életem is múlhat? Kötelessége leellenőrizni a tűzjelzőt, de lehet, ha túl messzire megyek, inkább hagyja, hogy ropogósra égjek a következő baleset alkalmával. Nevelőapám figyelmeztetett, hogy a szakmában igy is, úgy is össze fogok szedni rosszakarókat, és ha már más rám gyújtja egyszer a lakást, jobb, ha áll mellettem valaki, aki tudja, hogyan fékezze meg a lángokat.
A mosolyom nem hosszúéletű, a következő mondatra ugyanis nem számítottam. Szinte nem is volt időm reagálni, mert a fejemben tekergő fogaskerek elakadtak a folyamatban. Lassan mégis összeállt a kép. Szóra nyitottam a számat, de bármiféle frappáns válasz, ami megfogant a fejemben elveszett az agyam és a nyelvem közt félúton. Hogy nem ismertem fel a közös vonásaikat?! Ha egyedül lettem volna, biztos hangosan kiröhögtem volna magamat, de most csak a kellemetlen mosolyt engedtem meg magamnak, ahogy megnyaltam inkább az ajkaimat és összepréseltem őket. Ki mást küldött volna maga helyett, mint a fiát? Az istenit, te Vén Róka, legalább telefonáltál volna ide!
Mivel látta, hogy fegyvertelenné tett, hivatalosabb megfogalmazással és kérdéssel folytatta. Ennyi idő kellett, hogy összeszedjem magam ismét.
- Áhh, Leander Niffenegger? – Kérdezem szkeptikus sanditással, ahogy magamban még mindig a fejemet verem a falba. Szép kis fényt vet rám majd az apja szemében a kis ércelődésem, ha kiderül.- Igen, én volnék. Alexis Snow.
Érdekes, hogy a Snow nevet használta. Még nem viselem hivatalosan, a névváltoztatás hosszú folyamat, inkább csak az angolok végett, valamiért „borzalmas” nyelvtörő számukra a vezetéknevem. A hivatalos papirokon, ahol kénytelen vagyok a leánykorit használni, még mindig Alexis Elizaveta Smirnowként szerepelek, az álnevemet mindössze bemutatkozásoknál, munkában és olyan helyen vagy alkalomkor használom, ahol rossz fényt vetne rám az apám neve. Úgy látszik Ignatius felkészítette, mivel tehet a kedvemre.  
Sietősen megkerülöm, hogy a dohányzóasztalra már kikészített borból töltsek neki és magamnak, mint egy jó vendéglátó. Lehet, hogy most kéne bocsánatot kérnem a viselkedésemért, de a büszkeségem az útban áll. A stílusából egyértelműen látszik, hogyha ezt a privilégiumot megkapná, az számára 1-0 lenne és mégsem hagyhatom, hogy elbízza magát és fölém kerüljön.
- A készülék a bejárati ajtó melletti falon van. - Térek vissza az eredeti témához, amíg háttal állok neki és töltök. A vállam felett vetek még rá egy pillantást, csak hogy meggyőződjek róla, hogy rám figyel.- Az édesapja személyesen akarta ellenőrizni, jó barátom, sokat mesélt már magáról. A vakmerő fiúról, aki nem fél kockára tenni a saját életét mások épsége érdekében.
Féloldalt fordulok és kezembe fogva a két borospoharat, felé nyújtom az egyiket. Talán megpuhíthatom az előbbi kis szócsatával kapcsolatban. A legszerencsésebb esetben szemet huny felette, hiszen mégis csak késett és nem tudtam ki ő! Nem mintha a kiléte túl sokat változtatna a hozzáállásomon, de szívesen megismerném annak a sok-sok történetnek a főszereplőjét.

//HÁT FOGLALJAM A NEVEDET ARANYTÁBLÁBA. KÖSZÖNÖM.