Parkoló (Good Bar)

Persze látom, hogy kiakad, csak mondjuk úgy kompletten pont leszarom. Most mit kezdjek ezzel? Egyáltalán, mi a világjó faszomat várt tőlem?! Ennyire naiv má' csak ne legyen, baszki.
- Kár, hogy most pont nincs hangulatom végighallgatni. Talán, majd máskor - viszonozom a szarkasztikusan sziporkázó kedvét, hogy baszódna most már meg, de frankón. - Ja, lehet. Csakhogy a zsaruk előbb kiérnek és tudod, mit találnak? Egy csapat buzit szétszedálva, akik amúgy sincsenek akkora szar passzban, mint úgy mi. De ezt ki nem fossa le, mivel én má' vígan az őrsön éjszakáznék, ugye. Szóval kurvabocs, hogy nem daloltam a füledbe, míg ezek rám basszák a bilincset és szétvernek félúton a fánkosuk felé menet. Majd meggyónom... - forgatom meg a szemem, aztán kezem a kezeslábasba törlöm, me' ennek má' ugyan mindegy. Esélyesen altájon látott rosszabbat is, csak arra meg ugye nem emlékszem. Bár jelenleg ez a legkevesebb problémám, ahogy ez a nyomorék szemrevételez.
- Ja - sóhajtom, de igazándiból nem érdekel. Majd kezdek magammal valamit, ha elhúzza a belét. Vagy nem, ezt is leszarom. Helyette a mellkasára teszek egy csomag kötszert, aztán lesem, mit akar vele kezdeni, me' az én tudományom eddig terjed. - Ok? - bámulom, ahogy próbálja összekaparni magát, és két lépés után még nem esik össze, sz'val annyira szarul azé' nem lehet. Mondjuk elég nyomorék látványt nyújt, szóval előszedem a mobilját, majd beütöm annak a gedvának a számát, ami ezer százalék, hogy most is a környéken grasszál.
- Elég egyértelmű, miszerint nem vagyok a zsernyákok kedvence, az ilyen utcai balhék miatt meg nem a niggerkurvákat veszik elő, hanem az én elcseszett seggem - rázom le magamról a témát, ahogy a köcsög felveszi, majd ledumáljuk, hogy kanyarodjon felém. A vérrel nem lesz baja, és fölös kérdéseket sem tesz fel, ha meg a motoros fószer el akar jutni a-ból b-be, akkor nem filózik azon, beszáll-e a kocsiba vagy sem. - Hívtam egy Ubert, mindjárt itt van. A fuvaron meg ne filózz, rendezve van... - lépek el mellette, ahogy kirángatom az ajtót, talán a hideg levegő jót tesz neki, me' én általában értékelem az efféle jóságot. Az oldalam mondjuk faszán belerándul, de ő se kevés vért vesztett, ezé', amikor kiszúrom a felvillanó reflektort intek, majd kicsapom a kocsi ajtaját.
- Na, gyere, ne parázz, nem döglessz meg - segítek neki beülni - ha hajlandó rá -, vagy feküdni, ami épp megy, aztán a degenerált sofőr felé fordulok, aki épp a dohányát rágva bámulja a képem. - Vidd el a kórházba, aztán majd a'sszem Ganját is haza kéne hozni - teszem még hozzá, majd végigmérem a szenvedő csávót, miután a zsebébe süllyesztem a mobilját, me' én is rühellem, ha az enyémmel baszakodnak.
- Ha beköpsz, kinyírlak - vigyorgom, majd rájuk kúrom az ajtót, és egyből leolvad a képemről ez a végtelen jó kedv, ahogy tenyerem a sebre szorítva kerítem elő a deszkám, me' valahogy nekem is túl kéne ma éjjel élnem ezt a fosomat.

- Minek mondjam el, amikor te csináltad? - tudja ő is jól, de azért neki áll feljebb. Jó lecke, hogy legközelebb nem, hogy elutasítom az ilyen fazonokat, de még jól el is küldöm máshová. Nem szóban.
- Persze, te megúszod, én meg feldobom a talpam. Kösz, kihagyom.
Ha vehemensebb lennék és sokkal nehezebb vérmennyiségben, most tolnám úgy képen, hogy az életbe nem talál vissza. De minek? Ilyen korban, ha még mindig ilyen marha, még egy kijózanító repülés sem segítene rajta. Kár érte pazarolni bármit is, sokkal égetőbb számomra az, hogy ne itt dobjam fel a pacskert.
Megfogom a kezemmel a kötszert, de már olyan mindegynek érzem, ki akarok innen jutni.
- Nem – hogy a francba lenne oké bármi is?
Nem figyelem már, mit bűvöl, arra koncentrálok, hogy az ajtóig kijussak, aztán valami fülkéhez. Rohadt messze lesz az a fülke, ha már az ajtónál a lépéseket számolva időtlennek érzem a helyzetet.
- Hol élsz te? A sötétbőrűeket preferálják gyanúban ilyenkor is. Még utána is a te segged lesz nagyobb biztonságban az övékénél – hogy ez hogy jött ki belőlem, nem gondolkodom el rajta, az ajtóra koncentrálok.
Visszanézni rá nincs energiám, csak hallom, ahogy rendezkedik. Annyira mégsem önző fej, mint gondoltam. Vagy csak nem akar hullát a lakásán.
- Ez a minimum – ha mentőt hív, még ennyivel sem kellett volna bajlódnia, bezzeg én fogok szívni. Ha túlélem.
Kezd zúgni és összefolyni minden, legalább a kocsiba be tudjak ülni, így válaszul csak mormogok a fiúnak.
Eldőlök a kocsiban, addigra már nem vagyok annyira magamnál, még érzem a zsebemben motoszkálást, aztán újabb filmszakadás.

//Minima’, hogy legközelebb A Cipőben találkozzunk! Élvezet volt, csillámporos! //