Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Westlake Park Vas. Márc. 13, 2016 10:16 am
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:13 am-kor.
Sarah Mallors
Avataron : • kat mcnamara • • Kor : 25
Tárgy: Re: Westlake Park Szer. Márc. 23, 2016 7:51 pm
to matthew ♥
Bármennyire is fárasztó vagy nehéz nekem kimozdulni szeretek a friss levegőn lenni. Mégsem tudom észrevenni a szánakozó pillantásokat, amikor rám tekintenek az emberek. Fiatal vagyok és már ilyen sorsra ítélt engem az élet. Hogy egy kerekesszékhez ragadva éljem le az életem. Már nem is emlékszem, hogy milyen érzés volt járni. De igazán akkor becsülünk meg bármit is, amikor már elveszítettük, mikor már nem lehet a miénk többé. Mikor kénytelenek vagyunk örökre búcsút venni tőle. Igyekszem kapaszkodni az emlékképbe, hogy milyen érzés volt. De már szinte csak az maradt meg, hogy néha mennyit sétáltam és utána pedig szívesebben nem éreztem volna semmit sem. Most azonban bármit megadnék azért a kis fájdalomért, ami jelen pillanatban semmisnek tűnik. Egy kis lábfájás.. Azok után, hogy olyan sokat sétálhattam. Megérte. Most már azonban csak kereken mozogva vagyok képes előrébb haladni, vagy hátra. De azt is nagyon nehezen segítség nélkül. De amilyen makacs vagyok sosem kértem senkitől segítséget az életemben. Mindig próbáltam megoldani magamtól mindent. Még akkor is, ha segítség nélkül folyamatosan pofára estem. Nem számított, hogy hányszor estem el, hanem csak az, hogy mindahányszor elestem fel is keltem. Önmagamtól. Mert a nap végén csak ez marad meg nekünk. Önmagunk. Egyedül csak magunkra számíthatunk, amikor a sötét éjszaka körülölel minket. A parkban az egyik fához közel húzódva álltam meg, hogy még véletlenül se legyek az útjában senkinek sem. Figyeltem a rohanó embereket, akik fel sem fogták, hogy milyen szerencsések. Talán azzal, hogy idejöttem saját magamat kínzom. Sőt, a lehető legbiztosabb vagyok abban, hogy pontosan ezt csinálom. Annyira szeretnék csak egy napra újra járni tudni. Akár a saját álomvilágomban, de szeretném visszakapni az életem egy darabját. Nem bírtam tovább nézni, ahogyan rohannak az emberek, élik az életüket, miközben én itt nézem őket és reménykedem a lehetetlenben. Hogy egyszer még én is a részesük lehetek. Megpróbálnék elindulni, de valami miatt nem mozdul a székem. Mintha valami beragadt volna a kerekébe. - A francba is már. - Kicsit sem nézhetek ki szánalmasan, ahogy próbálok elindulni. Habár igyekszem a lehető legkisebb figyelmet felhívni magamra, mert magamtól akarom megoldani.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Westlake Park Csüt. Márc. 24, 2016 9:25 am
Sarah & Matthew
- Igen, anya, holnap érkezik. – Dühített a lelkesedése, tulajdonképpen mindenki a környezetemben a kedvesemen kívül rajongott egy esküvő gondolatáért. Jobban mondva, a nők, a férfiakat nem hatotta meg az ilyesmi, sőt, inkább sajnáltak, a mai világban a házasságok nagy része tönkremegy, mert vagy elkapkodott, vagy egyszerűen csak nem illenek össze a tagjai. Mi lesz így Laurellel meg velem? Hogy fogalmunk sincs arról, milyen a másik? Talán alapesetben fel sem figyelnénk egymásra. - Nem, én nem vagyok lelkes, szóval hagyjuk is, és persze, hogy hazaviszem, hova máshova vinném? Abban a házban egy hadsereg is elférne. – Még legalább öt percig tömte a fejem mindenféle sületlenségekkel a holnapi vacsorát illetően, amit a jövendőbelim tiszteletére adnak, azt hittem, menten lefejelem az asztalom, mert miért is érdekelne engem, hogy a balzsamecetes saláta mennyire nem egyedi mostanság, és hogy szerintem melyik ruháját kellene felvennie, amivel legalább egy fiatal nőszemély közelébe érhet. Fellélegeztem, mikor végre letettük. Annyira zsongott a fejem, hogy kénytelen voltam kiszabadulni legalább egy fél órára, mondtam a titkárnőmnek, hogy tartsa a frontot, nekem levegő kell. Készségesen megígérte, hogy úgy lesz, de azért nem volt rest pluszban az orrom alá dörgölni, hogy mennyi papír vár még az aláírásomra, és valami gebasz van a mai szállítmánnyal is az egyik építkezésen, le kellene ellenőrizni. Ez utóbbira lecsaptam, ami kicsit átalakítja a napi rutinomat, és épp arra van szükségem, szóval, ha kicsit kevésbé érzem majd elcseszett idiótának magam, indulok is. Vettem egy kávét, és a papírpohárral a kezemben indultam a közeli parkba, kellemes helynek tartottam, nyugis volt, és tudtam gondolkodni. Valamiért most a lassú sétálgatást helyeztem előtérbe, nem ültem le egyik padra sem. A kerekes székes lányt meglehetősen hamar kiszúrtam, de nem bámultam tovább, mint bárki mással tenném, a gondolataim pedig nem voltak az arcomra írva, noha kétségkívül nagyon sajnáltam szegényt. Vajon mióta nem jár? Ilyenkor mindig az járt a fejemben, hogy talán jobb lenne, ha születésétől fogva így lenne, nem újonnan kell megszoknia valakinek, mert úgy pokoli nehéz lehet. Sőt, ilyenkor Thad húga is mindig eszembe jut, sosem értettem, hogy egy olyan szép lelkű teremtést miért kell ilyesmivel büntetni. Nem tudom hányadik változatban járom körbe a parkot, mikor kiszúrom, hogy el akar indulni a leányzó. Egyértelműen nem megy neki, szóval már indulok is felé, de normál tempóban, nem sietve, nem biztos, hogy értékelné a felhajtást, szóval igyekszem diszkréten intézni, szerencsére elég együtt érző fazon vagyok, bár sokszor gondolkodtam már azon, hogy érzéketlen pöcsként mennyivel jobb lenne a helyzet, akkor nem lennék ekkora kínban, mert tennék arra, kit bántok meg egy érdekházasság miatt. Könnyedén hajolok le öltönyös mivoltom ellenére, és húzom ki a beragadt fadarabot a kerékből, majd mutatom a bájos, vörös fiatalság felé. - Nagyon ragaszkodó volt a kis hamis. Csak tessék! Intek mosollyal az arcomon, hogy most már mehet, segítségem dacára sem kényszeríteném rá senkire sem a társaságomat, és egyébként is úgy tűnt, indulna. Mindenesetre bedobom a bokrok közé a gallyat, és leporolom a kezeimet. A titkárnőm már rohanna is, hogy adjon egy törlőkendőt, ha látná az esetet, mindig hord a táskájában, rettenet módon pedáns. Én megelégszem azzal, hogy egy útba eső csapnál majd kezet mosok.
Sarah Mallors
Avataron : • kat mcnamara • • Kor : 25
Tárgy: Re: Westlake Park Csüt. Márc. 24, 2016 5:04 pm
to matthew ♥
Eladnám a lelkem pusztán csak azért, hogy egy napra újra tudjak járni. Esküszöm, hogy ténylegesen megbecsülném és egy percét sem vesztegetném el. Csak akkor talán még nagyobb keserűség fogadna, amikor kénytelen lennék visszasüllyedni ugyanebbe a keserűségbe, amiben jelen pillanatban élek nem biztos, hogy képes lennék rá. Akkor már túl sok lenne. Másodjára is elveszíteni mindazt, ami a lényem része, ami nélkül szinte lehetetlennek tűnik az élet.. Senkinek nem kívánom. Az igazság az talán, hogy senkinek sem kellene ilyesmit megtapasztalnia. Hiszen mindenki megérdemli, hogy teljes értékű életet éljen mindenféle korlátok nélkül. Ahogyan a körülöttem figyeltem az embereket próbáltam a helyükbe képzelni magam, ahogy előre mozdítom a lábamat, ahogy gyorsítom a lépésemet, mert oda kell érnem valahová. Számomra azonban az egyetlen gyorsulási lehetőség a tempómban, ha egy dombon lefelé gurulok. Másképpen a karomra leszek bízva. Mint minden kerekesszékbe kerülő egyed majd nekem is olyan kigyúrt felső testem lesz, hogy mindenki irigyelhetné. Vagy inkább azt mondanák, hogy na csak nem folyamatosan kihagytad a láb napokat az edzőteremben? Elég viccesen néznek ki az olyan emberek, de az igazság az, hogy látszatra lehet, hogy én magam is ugyanolyan leszek, de közel sem leszek olyan vicces. Mert, ami velem történt az egy tragédia. Egy olyan esemény, ami felébresztett engem a tökéletesnek hitt életemből és mindent porig rombolt. Nem is bírtam már tovább itt lenni haza akartam menni a szobám biztonságába, ahol senkinek nem kell látnom a szánakozó pillantását. Na, jó az apámon kívül senkiét. Hiába próbálja rejtegetni túlságosan is jól ismerem ahhoz, hogy átverhessen. Bár talán már ez sem teljesen igaz. Az elindulási kísérletem könnyedén meghiúsul, mert bármennyire is erőlködöm nem tudok elindulni. Mérgesen kifújom a levegőt és már lehajolnék, hogy megnézzem mi a baj megkockáztatva azt, hogy kifordulok a székből valaki a segítségemre siet és megfoszt engem attól, hogy saját magam oldjam meg a problémámat és csak még jobban összetörjem magam. - Igazán köszönöm.. - Nehezemre esik kimondani ezeket a szavakat, mert sosem szeretem, ha más segít rajtam. Még ebben a helyzetben is igyekszek mindent magam megoldani még akkor is, ha néhány dologba beletörik a bicskám.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Westlake Park Pént. Márc. 25, 2016 10:19 am
Sarah & Matthew
Meglehet, hogy megoldaná magától is, de ahogy így elnézem, nagyobb esélyét látom annak, hogy kiesne abból a székből, márpedig szerintem az ilyesmi sokkal nagyobb megaláztatás lehet, mint az, hogy nem tud kivenni a kerekek közül egy fadarabot. Engem ez mozgat, ezért lépek oda, és segítek, szánalom, sajnálat jele nincs sem vonásaimon, sem pedig hangomban, mikor játékosan megfeddem a fadarabot. Nézhettem volna egy darabig, ahogy próbálkozik, meglehet, sikerült volna, de nem szerettem volna kivárni a végét, mert a földről felkaparni egy kétségbeesett, fiatal teremtést, akiben bizonyára sokadszor tudatosulna, mennyi segítségre van szüksége, még engem is megviselt volna. Nem vagyok szent, de szeretek segíteni, akár anyagilag, akár másféle támogatás formájában, akár egy ág eltávolításával. Néha azonban elfelejtem, hogy vannak, akik nem vágyják ezt, mert valamiféle önigazolás számukra, ha valamit meg tudnak oldani. Talán ezért ilyen elcseszett a társadalmunk, mert hajlamosak az emberek magukba zárkózni, egyedül lenni a tömegben, nem látva, hogy együtt minden könnyebb. Meglehet, túl sokat várok a világtól magam körül, igaz, arról már rég leszoktam, hogy megkíséreljek megváltoztatni másokat, mert aki nem akarja a változást, annál sosem jön el. Apámból sem voltam képes jobb embert faragni, nála anyagiasabb alakot szerintem még nem hordott a hátán a föld. Ahogy meghallom a leányzó hangját, mosoly költözik vonásaimra, derűsen tekintek a fiatal teremtésre, és igyekszem nem meghallani, hogy talán nem teljesen őszinte. Megkérdezhetném, hogy mi a baj, de van egy sejtésem, illetőleg nem biztos, hogy vágyik a társaságra, mindenesetre azért élni vágyom egy komikusnak ható javaslattal, hátha az kiköszörüli a csorbán. Mint említettem korábban, nem mindenki akarja, hogy segítsenek rajta. - Visszarakhatom, ha kívánja. – Értékelem én, hogy valószínűsíthető ellenérzései közepette is megköszönte, de én nem az a fajta vagyok, aki ezt elvárja, az őszinteséget jobban pártolom, még akkor is, hogyha fáj. - Ahogy láttam, arra repült. – Indulok meg a bokrok felé könnyedén, egyáltalán nem gúnyolódom, egyszerűen csak nem szeretek kellemetlen érzéseket kelteni senkiben, márpedig sokszor sokkal több minden van az arcunkra írva, mint szeretnénk, csak éppen az emberek nagy része vak ilyen mélységében a környezetére. Én nem vagyok.
Sarah Mallors
Avataron : • kat mcnamara • • Kor : 25
Tárgy: Re: Westlake Park Szomb. Márc. 26, 2016 11:56 pm
to matthew ♥
Néha azt kívánom, hogy a balesetnek köszönhetően az örök álmok mezejére léphettem volna, hogy soha nem kellett volna szembesülnöm a ténnyel, hogy nem tudom mozdítani a lábaimat. Természetesen, mint minden normális embernek az én gondolataimat is elöntötték a sötét felhők és nem akartam ezt az egészet végigcsinálni. Mindazt a szenvedést, amit már magam mögött hagyhatok. Tudván, hogy az életem hátralévő részét nekem így kell eltöltenem. Nem csak az, hogy nem tehetek meg egy újabb lépést, amely a legnagyobb vágyam lenne, hanem az is, hogy teljes mértékben rá vagyok bízva egy másik emberre. Mert bármennyire is szeretnék önálló életet élni és kirepülni a szülői fészekből, ahogyan azt mindig is elképzeltem soha nem leszek képes erre teljes mértékben. Valamilyen szinten mindig is a szüleimre fogok támaszkodni. Vagyis az apámra.. Vagy nem tudom.. Bár elég sok hátrányos helyzetű ember mutatta meg a világnak, hogy igen is képes elérni valamit így bennem is a remény hal meg utoljára, hogy talán én magam is alkothatok valamit, amivel jobbá tehetem a világot, vagy egyszerűen csak feldobhatom valakinek a napját. Még, ha a személyiségemből adódóan nem is vagyok egy mindenkit jobb kedvre derítő földre szállt kisangyal. Tudok hisztizni, durcázni, vagy éppenséggel a lehető legridegebben viselkedni valakivel. De ez nem azt jelenti, hogy legbelül bennem nem dúl egy kisebb háború, hogy mindent elrejtsek, amit el akarok rejteni. – Nem így akartam.. – Nem fogok elnézést kérni azért, hogy a hangomból megérezte, hogy nem ugrom ki a bőrömből azért, mert segített rajtam. Ha egyszer nem így van, akkor nem így van. Utálom, hogy mások segítségére szorulok. Gyűlölöm ezt a részét az életemnek és, ha most meg is kérem arra, hogy rakja vissza a fadarabomat, hogy oldhassam meg én. Egyikünk sem lesz előrébb. Sőt, inkább mindkettőnket hátráltatnám a hülyeségemmel. – Csak nem szeretem, mikor másokra vagyok utalva.. A szükségesnél jobban. – Lehet, hogy rengeteg mindent nem tudok megcsinálni, de azért ezt még talán megoldottam volna. Az is lehet, hogy pofára estem volna előtte, de azaz én dolgom lett volna. Meg azt hiszem abból is sikerült volna valami tanulságot leszűrnöm. – Sadie vagyok. – Mutatkoztam be minimálisan halovány mosollyal az arcomon.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Westlake Park Hétf. Márc. 28, 2016 9:15 pm
Sarah & Matthew
Csak legyintek egyet, amolyan rá se ránts stílusban, mert én aztán nagyon is jól tapasztalom mostanság, hogy milyen az, amikor nem úgy történek a dolgok, ahogy akarjuk. Valamint emlékszem arra, hogy kamaszként fele ennyire sem próbáltam finoman előadni magam. Mostanra istenesen sokat szelídültem ilyen téren, de ez nem vonja magával a felejtést is. Valamint van egy húgom is, aki bár már nem ennyire fiatal, de határozottan megvolt mindig is a saját véleménye mindenről, és azt aztán pláne nem tűrte sosem, hogy bárki is a tenyerén hordozza, szerintem már öt évesen is túlzottan határozott és erős személyiség volt. Ennek ugyan az utóbbi időben nem sok látszata van, de jobb szeretnék most nem rá és a gyávaságára gondolni. - Ígérem, észben tartom, és ha legközelebb látom, nem segítek. A mai világban ez úgysem nevezhető divatosnak. – Nem mintha ilyen téren szeretnék beleolvadni a tömegbe, egyszerűen csak szeretem tiszteletben tartani mások határait és igényeit. Vélhetőleg az, ha segítenek neki, csak még inkább tudatosítja benne, hogy milyen kicsire szűkültek a határai. Ez nem volt célom, sőt, inkább elkerültem volna, de későn gondoltam át ilyen mélyen a dolgot. - A jelek szerint én kevésbé vagyok erős jellem, mint ön. – Elvégre nem lettem volna képes végignézni, hogy kiesik a kerekesszékéből, mert bár nem kéne megalázónak lennie az ilyesminek, de szerintem a legtöbben kevesebbre tartják a mozgásukban korlátozottat, sokan szánják is őket. Azt hiszem, most én is az előbbi hibába estem. Ettől függetlenül burkoltan ugyan, de méltattam a hozzáállását az egészhez, noha talán erre sincs semmi szüksége, elég öntudatosnak tűnik. - Őszintén bocsánatát kérem. – Hajtok végül kissé fejet, mert nem szeretném, ha azt gondolná, hogy kevesebbre tartom, maximum a fáradozástól óhajtottam volna megkímélni, de igaza van, ettől nem lesz erősebb. - Én Matthew, nagyon örülök! – Nem túráztatom kézfogással, nem szeretem magam sem ezt a hivatalos formát, épp eleget teszem a munkám során, a magánéletemben igyekszem elkerülni. - Engesztelésül meghívhatom egy adag sült gesztenyére? Ígérem, aztán mehet a dolgára, mintha mi sem történt volna! – Mosolyodtam el, és körbe is néztem, hogy a megszokott kedvencem erre jár-e, én magam gyakran veszek, s Isának is szoktam vinni.
Sarah Mallors
Avataron : • kat mcnamara • • Kor : 25
Tárgy: Re: Westlake Park Hétf. Márc. 28, 2016 11:34 pm
to matthew ♥
Nem mondhatnám azt, hogy jelen pillanatban a kedvesség mintaszobra lehetnék, mert eléggé bunkó módon reagáltam le azt, hogy csak segíteni próbált rajtam. Mármint hozzászokhatnék ehhez, hogy mindenki csak segíteni akar rajtam, de nem hiszem, hogy valaha is képes leszek arra, hogy ezt az egészet olyan könnyedén lenyeljem. Mindig is irányítani akarom majd az életemet ezen pedig senki nem változtathat. A magam ura akarok lenni még akkor is, ha az életem végéig hozzá leszek kötve egy másik élethez, mert teljes mértékben nem mondhatnám, hogy képes lennék magamról gondoskodni. Most is a makacsságomnak köszönhetően képes lettem volna még jobban ráutalni magam valaki másra és megalázni magam, mintsem elfogadjam első kézből valakinek a segítségét. - Igazán nem szükséges.. Én sem úgy indítottam ezt, ahogyan kellett volna. - Én voltam az udvariatlan és a lekezelő nem ő. Megértem, ahogyan reagált, hiszen én magam is így reagáltam volna egy fordított helyzetben. Bármi is legyen az, ami bennem zajlik annak semmi köze másokhoz. Nem is másokon kellene levezetnem, de ha nem másokon, akkor mégis min kellene elindulnom? Ha erre tudnám a választ, akkor talán nem úgy viselkednék az apámmal, ahogyan. De a kettőnk kapcsolatára amúgy sem tudom, hogy mi a válasz, vagy mi a helyes út. Bár nem is érzem úgy, hogy készen állnék, hogy mélyre ásva magamban a kérdéseket megpróbálnám a felszínre emelni. - Én is örülök. - Valamilyen szinten megkímélt engem a megalázkodástól, hogy a földre esek megpróbálva megmenteni saját magamat. Akár tetszik, akár nem.. Tényleg nagy szükségem volt a segítségére meg hálás is vagyok, csak attól még nem fogom jobban viselni ezt az egész helyzetet, amibe az élet engem belekényszerített. Nem is igazán érzem azt, hogy el kellene fogadnom bármit is. - Igazán megköszönném. - Valahogy rajta nem látom azt megállás nélkül, hogy sajnálni próbálna vagy éppenséggel ezt az egészet azért csinálja, hogy az élethelyzetem miatt engeszteljen ki. Valahogy felszabadító érzés, hogy nem látom rajta a sajnálkozás legapróbb szikráját sem. Nagyon ritkán találkozom hozzá hasonló emberekkel. Az is lehet, hogy nem is érdekli az állapotom, vagy egyszerűen egy érzéketlen pszichopatával hívatom meg magam. Bármi megtörténhet. De persze a fantáziám szárnyalása az első helyen pöffeszkedik.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Westlake Park Kedd Márc. 29, 2016 9:31 pm
Sarah & Matthew
- Ugyan. Csak nehezményezte, kimondatlanul persze, hogy nem hagyják boldogulni. Ez igazából természetes, bár, ha ez vigasztalja egy kicsit is, bárkit felsegítenék, aki esetleg elesik. – Csak hogy ne érezze azt, azért tettem, mert kerekesszékbe kényszerült. Ennek igazából sok köze nincs a dologhoz, maximum annyi, hogy nem szerettem volna végignézni, ahogy kiesik belőle. Ez már az én gyengeségem számlájára írható talán. Mindegy, azon tán csak nem fogunk összeveszni, hogy melyikünk sajnálja jobban a viselkedését. Mindenesetre annak azért örülök, hogy eljutott arra a pontra, hogy valószínűleg ő sem kezelte éppenséggel jól a dolgot, amiért roppant mód hálás vagyok, legalább nem kell csalódnom egy fiatal lélekben. Nem mintha bármi közünk lenne egymáshoz, egyszerűen számomra rettenetesen lehangoló tud lenni a legtöbb tizenéves viselkedése. Azt mondjuk nehezen tudom elképzelni, hogy ő kilógna otthonról alkoholt vedelni, esetleg valamiféle szert használni, mert körülményesebb a helyzete miatt, bár nem mondanám még így sem lehetetlennek. - Akkor mindkettőnknek máris szebb a napja, igaz? – Engedtem meg magamnak egy barátságos kacsintást felé, mert valamiért tényleg szerettem volna, ha mosoly görbül azokra az ajkakra, annyira nem fair, hogy ilyen fiatal tündérekkel ilyesmi történik, és belekeserednek a tehetetlenségbe. Vannak, akik erősek, és megtanulnak vele együtt élni, de sokan sajnos elbukják ezt a harcot. Fogalmam sincs, hogy én mit tennék, ha ilyesmi történne velem. Kíváncsi vagyok, vajon hány barátom maradna. Vannak, akikben kételkedem, de nem vagyok vak, azt is tudom, hogy sokakat csak a pénzem vonz. - Remélem, szereted is… ne haragudj, tegezhetlek? Olyan fiatal vagy, és én sem vagyok azért olyan öreg csotrogány, hogy mindenáron magázódni akarjak. Szóval, ugye szereted? – Ha nemet mond a tegezésre, értelemszerűen nem fogom erőltetni, nem tuskónak születtem, de azért öregnek sem szeretem érezni magam, nem is vagyok még az egyáltalán, egyszerűen sokszor ezt hozza ki belőlem a magázódás. Érzéketlen pszichopata abszolút nem vagyok, ellenben azt azért sejtem, hogy számukra sokkal rosszabb lehet az, ha minden pillanatban tudatosítják bennük, hogy erre-arra nem képesek. - Áhh, már látom is. Mennyit kérsz? Én alig bírok leállni vele, ha elkezdem. – Közben megvártam, hogy a közlekedési lámpa átváltson, és szabad utat engedjen, a székéhez eszemben sincs nyúlni, nekem tutira a halálom lenne, ha megpróbálnának tologatni, vagy irányítani.
Sarah Mallors
Avataron : • kat mcnamara • • Kor : 25
Tárgy: Re: Westlake Park Csüt. Márc. 31, 2016 11:14 am
to matthew ♥
- Jó, hogy vannak még ilyen emberek a világban, csak amikor már minden egyes pontján szüksége van az embernek segítségre, akkor már csak azért is magától akarja megoldani, hogy egy kicsit érezhesse irányít.. - Én erre pedig nagyon harapok. Már éppen elég formában veszítettem el az irányítást az életem felett nincs szükségem még ilyen módszerekre is ahhoz, hogy elveszítsem azt, amit eddig magaménak tudhattam. Megértem, hogy kedves próbált lenni, de már annyi mindent nem tudok megcsinálni egyedül a balesetem miatt, hogy egyszerűen utálok a szükségesnél is jobban rászorulni másokra. Pedig ez is olyasmi, ami mostanra már elkerülhetetlen. - Igen.. Úgy gondolom, igen. - Halovány mosoly kúszott az arcomra, ahogyan ránéztem. Bevallom, hogy jól esik valakivel beszélgetni, akinek a szemében nincs az a megállíthatatlan és idegesítő szánakozás, ami minden ismerősöm szemeiben fellelhető. Egyszerűen csak nem értem, hogy miért kell szüntelenül sajnálkozni. A helyzetem nem fog megváltozni és azzal, hogy úgy néznek rám, mintha élni sem tudnék egyedül. Ami bizonyos mértékben igaz, de ide sem egy plusz fővel jöttem, aki követhetne, mint valami árnyék, hátha történne velem valami. Ennél rosszabb már egész nehezen lehet. Nem tudok mélyebbre süllyedni. Legalábbis nem tudom, hogy ennél mi lehet a rosszabb. Mert igazából talán semmi.. Ha holnap úgy kelek fel, hogy már semmimet sem érzem, akkor már tényleg a pokol tornácán várna engem valaki, mert úgy nem hiszem, hogy képes lennék tovább élni. Akkor már semmit nem tudnék magamtól megcsinálni. Azt a sorsot pedig senkinek nem kívánnám nem hogy még magamnak akarnám. - Persze.. Nyugodtan.. Kényelmesebb is. Hát igazából még soha nem próbáltam. - Nem tudom, miért valahogy még sosem vezérelt engem semmi arra, hogy egyszer megkóstoljam. Nem tudom.. Most azonban itt van egy jó lehetőség arra, hogy valami újat kipróbáljak annak ellenére, hogy egy székhez vagyok kötözve. Még ilyen helyzetben is képes vagyok új dolgokat megtapasztalni. - Nekem pár szem is elég lesz. - Mondom mosollyal az arcomon, majd ahogyan a lámpa átvált zöldre egyfajta biztonságérzet miatt körbenézek mielőtt még elindulnék. Valahogy a balesetem óta elővigyázatosabb lettem, ami az autókat jelenti.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Westlake Park Pént. Ápr. 01, 2016 1:16 pm
Sarah & Matthew
- Ezt meg tudom érteni. – Igazság szerint jobban, mint valaha hittem volna, hogy képes leszek rám, hiszen jelenleg abszolút nem én irányítom az életemet, és ez felettébb idegőrlő még nekem is, holott én már azért bőven felnőtt vagyok. El tudom képzelni, hogy egy még minden téren fejlődő fiatal hölgyemény mennyire kikészülhet tőle. Ráadásul, mi férfiak eleve nehezebben viseljük, ha nem irányíthatunk, meg be sem valljuk, ha már itt tartunk, ha egy nő is eljut ide, akkor itt már komolyabb dolgok is lehetnek, de nem szeretném túlgondolni. Épp elég lehet neki, hogy vélhetőleg eddig járt, aztán egy ideje már erre nincs lehetősége. - Látja, nincs is itt semmi baj. – Kacsintok rá, és hagyom, hogy derűs mosoly telepedjen meg mostanság sokkor komor vonásaimon. Mindenkinek megvan a maga keresztje, a kérdés csupán az, megroskadnak alatta, vagy pedig egyenes háttal viselik. Szerintem kitartásban és büszkeségben sokakat verne a kisasszony, igaz abszolút nem ismerem, de az eddigiek alapján így lehet. Ugyan nem feltétlenül kellene minden segítséget élből elutasítania, de megértem, miért zavarja. Idővel talán majd rendeződik benne minden, és könnyebben fogja venni mind az állapotát, mind pedig az életét. Én legalábbis kívánom neki, hogy így legyen. - Köszönöm, valóban kényelmesebb. – Azért arra kissé elkerekednek a szemeim, hogy nem próbálta még a sült gesztenyét, de egyébként nem is szereti mindenki, szóval annyira talán mégsem kellene csodálkoznom rajta. - Szerintem nagyon finom egyébként, bár télen, hóban hangulatosabb csemegézni szerintem. Én egész kicsi voltam, mikor először ettem, több volt a sült gesztenye, kevesebb az autó. – Jobban szerettem azt az időt, gyermekként nem voltak problémáim, nagyon is jó világban éltem. Most ihatom a levét a gazdag családnak. - Igazad van, lehet, hogy nem is fog ízleni, jobb biztosra menni. – Bólogatok a dologra, én ugyan még sosem szenvedtem balesetet, de szerintem többnyire barmok vannak az utakon, így ha gyalog vagyok, jóval alaposabban körülnézek, mint a legtöbben, így nem szúr szemet, hogy Sadie is így tesz, pedig talán kikövetkeztethetném, miként került bele abba a székbe. - Jó napot, kérnék szépen két zacskóval! – Maximum, ha nem ízlik neki, elteszem én a maradékot, el fog fogyni, az egyszer biztos, igaz még frissen, melegen a legjobb. Ha megkaptam, fizetek is, és az egyik zacskóval átadom Sadienek. - Vigyázz, még meleg, egyébként meg kell pucolni, azért van bevágva. – S ha tanácstalannak tűnik, hát meg is mutatom neki a saját zacskómból egy gesztenyén a mechanizmust.
Sarah Mallors
Avataron : • kat mcnamara • • Kor : 25
Tárgy: Re: Westlake Park Pént. Ápr. 01, 2016 10:45 pm
to matthew ♥
Hálás vagyok, amiért megérti, hogy miért nem ugrom ki a bőrömből azért, mert valakinek előbb vagy utóbb a segítségemre kell sietnie. Minden embernek szüksége van arra, hogy segítséget kérjen valakitől, mert egyedül az életben sosem boldogulunk igazán. Mindig szükségünk lesz másra, de mindenkinek más miatt kell egy másik életre támaszkodnia. Nekem valahogy a létszükségletem miatt van szükségem segítő kezekre. - Pedig te olyannak tűnsz, aki tudja, mit akar és meg is teheti. - Valahogy egy határozott talpraesett férfinak tűnik az én szememben, mint aki tényleg azt teszi, amihez kedve van, és senki nem lebegteti felette az elvárások tengerét. Vagy, ha mégis, akkor nem kötelező követnie mások elvárásait. Rettenetesen jó érzés valaki olyasvalakivel tölteni az időm egy részét, aki nem akar minden áron rajtam segíteni. Nem nagyon lehetséges. Már mindössze az is nagy segítség a számomra, hogy ennyire normálisan viselkedik velem, hogy nem érzem minden egyes pillanatban azt, hogy át akarja venni az irányítást, hogy ne legyen nekem rossz. Mert az emberek többsége nem is igazán tudja, hogyan kezeljen engem, vagy éppenséggel miképpen viselkedjen a közelemben. Pedig nem vágyom semmi másra, mintha egyszerűen úgy viselkednének velem, mint egy átlagos emberrel. Mert pontosan ez vagyok én. Átlagos. Azt a tényt, hogy kerekesszékbe kényszerültem háttérbe kellene szorítani mindenkinek. Bár talán nekem a legnehezebb. - Nekem még egyszer sem volt alkalmam kipróbálni.. Vagyis igazából nem láttam még a családban egy embert sem enni.. De az is lehet, hogy igen csak nem figyeltem eléggé.. Szóval ez most újdonság lesz a számomra. - Nagyon sok mindent nem tudtam észrevenni a családomban, mert egy olyan üvegen keresztül néztem az egészet, ahol azt reméltem, hogy minden tökéletes. De ez közelében sem volt az igazságnak. Nem láttam azt, hogy az anyám mennyire boldogtalan az apám mellett. Ha látom nem ér olyan váratlanul az egész és, akkor most nem lennék kerekesszékbe száműzve. Talán az egészért csak magamat okolhatom igazán. Az utóbbi időben az autók egyfajta félelem lett a számomra. Még akkor is, ha a volán mögött voltam épp elég veszélyt jelentenek még innen is a négykerekű szörnyetegek. Alaposan körbenézek, mielőtt átgurulnék az út túloldalára. De megnyugtat, hogy ő sem tesz másképp. Akkor ez még természetesnek is tűnhet. Kicsit idegenen pillantok a kezembe adott zacskóra, amit az ölembe helyezek. Lehet, hogy meleg és ez még később baj lesz, de nem igazán érzem és az egyiket óvatosan a kezembe veszem aztán pedig megfigyelem inkább, hogyan is bontja ki és eszi meg. Végül pedig a technikáját alkalmazva én magam is bekapok egyet és egy pillanatra próbálom hűteni a számat, mert valahogy a kezemnek nem tűnt melegnek a szám nem ért egyet. - Ez finom. - Mondtam, miután sikeresen lenyeltem.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Westlake Park Hétf. Ápr. 04, 2016 9:46 am
Sarah & Matthew
- A látszat sokszor csal. Tudom, mit akarok, ez igaz, és többnyire meg is tehetem, de sajnos nekem is vannak bizonyos kötöttségeim, amik miatt nem dönthetek én bizonyos helyzetekben. – Vallom be töredelmesen, és ha nem az apám cégéről lenne szó, a birodalmáról, amit egészen eddig büszkén vittem volna tovább, akkor már rég beintettem volna, de a cég épp annyira vált mostanra az én életem részévé is. Értek hozzá, szeretem csinálni, és bár talán létrehozhatnék egy saját vállalkozást a nulláról indulva, nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék mindent elölről kezdeni. Egyszerűen kétszer ugyanazt végigszenvedni nem egyszerű a véleményem szerint. A véleménye mindezzel együtt jól esik, és eddig azt is gondoltam, hogy ilyen vagyok, aztán jött a kényszerházasság téma, és sajnos rájöttem, hogy egyáltalán nem így van. Sokat jótékonykodom, nem egyszer megfordultam már szellemileg vagy fizikailag korlátozott gyerekek között, így volt alkalmam megtanulni, hogy egyiküknek sem esik jól, ha azt érzi, másként bánnak velük, másként néznek rájuk, márpedig az emberek nagy része egyszerűen nem tudja, mit kezdjen velük, sokszor inkább elkapja a fejét, hogy ne legalább a szánalmat ne lássák a szemükben. Meg aztán az egyik legjobb barátom húga vak, és vele is összefutottam már párszor azért az évek során. Azért nekem is beletelt némi időbe, hogy átkapcsoljam ezt az agyamban, és még véletlenül se sajnáljam őket. Igaz, közöttük is vannak olyanok, akik egészen könnyedén veszik a segítséget, mert onnan nézik, hogy így csak könnyebb az életük. Szerintem mindenki helyzete más ilyen téren, mint ahogy nincs két ugyanolyan ember sincsen, ők csak kicsit jobban különböznek az átlagtól. Vannak, akik vitatkoznának velem, mert tudom jól, hogy nagyon sokan érzik értéktelennek magukat, holott a fizikai képességeik, esetleg a szellemi alulmaradottság, ami ellen nem tehetnek, abszolút nem az ő hibájuk. - Jobb későn, mint soha, ahogy mondani szokták. Nem mindenki rajongója, az igaz, lehetséges, hogy a családodban senki sem szereti, ezért nem ismerős a számodra. – Nekem például a húgom utálta mindig is, de legalább megehettem az adagját, mert mindig kaptunk mindketten, ha vettek a szüleink. Végül csak eljutunk az árushoz, és derűs képpel figyelem, ahogy elkezdi bontogatni, majd kíváncsian azt, amikor az elsőt megízleli. Szeretek újat mutatni az embereknek, és ezzel remélhetőleg pozitív csalódást, meglepetést, élményt okozni. - Igen, csak frissen meglehetősen égető élmény. – Azzal már bontom is a következőt, de kicsit arrébb sétálok, sőt, ha lelek egy üres padot, le is ülök rögtön, legalább egy magasságban leszünk, amíg csemegézünk, utána úgyis indulok a dolgomra, meg eleve megígértem, hogy nem fogom tovább feltartani.
Sarah Mallors
Avataron : • kat mcnamara • • Kor : 25
Tárgy: Re: Westlake Park Szomb. Ápr. 16, 2016 6:47 pm
to matthew ♥
- Akkor azt hiszem a szabadság az egyfajta hazugság. Mert vannak dolgok, amelyekről nem mi döntünk. Mert bármennyire is szeretnénk mások határozzák meg az életünk bizonyos részeit. - Fura belegondolni abba, hogy még egy hozzá hasonló erős, szinte tiszteletet követelő férfinak is van, hogy más mondja meg, hogy mit csináljon. Felfoghatatlan, hogy mennyire tehetetlenek vagyunk néhány élethelyzetben. Bármennyire is szeretnénk mi a kezünkbe venni az irányítást van, hogy néha külső tényezők befolyásolják a dolgok kimenetelét. Külső tényező pedig nem feltétlen egy ember. Meg ha még az is, akkor sem biztos az, hogy feltétlenül szándékos. Bár kíváncsi lennék arra, hogy mégis pontosan mi zajlik le éppen az életében, amit nem tud irányítani. Amiben nem ő hozza meg a döntést. Bevallom őszintén azt, hogy felüdülés a társaságában lenni, mert nem érzem magam sem többnek sem pedig kevesebbnek. Valahogy üdítő valaki olyan társaságában lenni, aki nem tudja, hogy mi történt velem. Azt hiszem látszik rajtam, hogy még nem vagyok egy gyakorlott kerekesszékes. Bár nem tudom megmondani, hogy mitől lennék az. Talán attól, hogy nem okozna nekem gondot egy faág kikerülése, vagy éppen az egész helyzet elkerülése, ami miatt végül is beszélgetésbe elegyedtünk. Olyan gonosz voltam vele.. Egyáltalán nem érdemelte meg, de azt hiszem ezen már nem igazán tudok segíteni. Olyan személy lettem, aki előbb harap, mintsem kérdez, vagy mondja meg a magáét. Bár jelen esetben a beszéd semmiképpen nem a legjobb választás volt mert már azzal is képes vagyok elég mély sebeket ejteni. Azt hiszem én már arra teremtődtem, hogy megérezzem mindenkinél mit kell mondanom ahhoz, hogy jól belerúgjak. Még akkor is, ha fizikailag már képtelen vagyok rá. - Hát lehet. Azt például tudom, hogy anya ki nem állhatja a fahéjat én pedig imádom. - Még rengeteg dolog van az életben, amit nem próbáltam ki. Kajából is bőven van ennyi. Valahogy vannak olyan dolgok, amiket nem is akarok kipróbálni. Bár olyan is előfordul, amit gyerekkoromban szerettem most pedig már rá sem tudok nézni. Ez is csak azt tükrözi, hogy mennyit változunk az életünk során. Felnövünk és ezzel együtt az ízlésünk is megváltozik. Pedig régebben mennyire szerettem a Raffaello-t. Ma, meg már attól is rosszul vagyok, ha rá kell néznem. Talán túlságosan sokat ettem belőle.. Mondjuk nem rémlik. Mégis már erőszakkal sem tudnák lenyomni a torkomon. - Általában így van. Frissen az igazi minden, de akkor az esetek nagy részében még túlságosan is forró. Én nem egyszer égettem már le a nyelvem.. Nem tudok várni, ha a gyomromról van szó. - Követem őt az egyik padhoz, ahol le tud ülni. Határozottan kényelmesebb nekem is és szerintem neki is. Nem hiszem, hogy annyira szeretne ácsorogni meg így nekem sem kell folyamatosan felnéznem rá.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Westlake Park Pént. Május 20, 2016 3:11 pm
- Tulajdonképpen az. Elég belegondolni pusztán abba, hogy teljesen mindegy, mi a véleményünk valamiről, vagy milyen döntést hoznánk egymagunk, saját kútfőből, mindent befolyásol a környezetünk, még akkor is, ha jó eséllyel észre sem vesszük. – Mivel ez szerintem mindenkivel így van, engem sem zavar igazán, csak azt már megtanultam, kinek hagyhatom, és kit nem illetek ilyen téren a figyelmemmel. Ha apámat is ki tudnám zárni, akkor lennék a legboldogabb, de egyelőre ez ki van zárva. Egészen békés mosoly honol vonásaimon jelenleg, mert nem vagyok hajlandó életem minden percét elrontani azzal, hogy a bizonytalan jövőmre gondolok. Nem egyszerű meghoznom egy olyan döntést, ami nem csak rám, de a jövőmre, s az esetleges gyermekeimre is hatással lesz majd. Nekik a legjobbat akartam mindig, ám lassan úgy fest, egyáltalán csoda lesz, ha valaha megszületnek, mert hogy én Isadorán kívül, mást nem ejtek teherbe, az teljesen biztos. Eddig nem is gondoltam nősülésre, gyerekekre, mostanában egyre gyakrabban, és már bánom, hogy nem akartam előbb lépni, válásra nem kényszeríthetne… Most már mindez hiába, a jelen helyzetre kell megtalálni a megoldást. - Ez egyébként is így normális, még fiatal vagy, sok minden előtted van, megannyi tapasztalásra váró dolog. Öröm számomra, hogy egyet én mutathattam meg. Egyébként pedig, a fahéj egyes sütiknek elengedhetetlen tartozéka, de tény, hogy vannak, akik nem bírják. Vagy a jó kis tequilához sem árt, de erre nem bíztatlak, még a végén haragos szülők előtt kellene elszámolnom miatta. –Vigyorodom el, tény, ami tény, meglehetősen sok felhasználási formája van, és ha imádja, előbb-utóbb úgyis ki fogja próbálni tőlem függetlenül is. - Na ez ismerős, minden reggel megéget a kávém, és sosem tanulok belőle, pedig azt hinné az ember, hogy megszámlálhatatlan mennyiség után csak berögződik… Mégis, annyira várom, hogy mindig megfeledkezek róla. Ezek szerint szereted a gyomrodat? Mi a kedvenc ételed? – Lehet sablonos és egyszerű kérdéseim vannak, de totál átlagos embernek vallom magam, akit az ilyen alapdolgok is kiváltképp érdekelnek, még akkor is, ha sosem látom többet a kisasszonyt. A helyzet az, hogy szerintem neki sem árt, ha kicsit csacsog ismeretlenekkel is, talán ezáltal kicsit visszább húzza a tüskéit is, és nem fog mindenkibe belemarni. Kár lenne mindig ilyen sértett haragosan, túlontúl büszkén léteznie.
//Nagy-nagy bocsi, hogy csak most. //
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Westlake Park Vas. Júl. 03, 2016 11:43 am
játék vége
Shane T. Prescott
Avataron : Michael Fassbender Kor : 45
Tárgy: Re: Westlake Park Hétf. Aug. 08, 2016 3:05 pm
Gemma & Shane
Jobban szerettem sétálni, mint autóba ülni, ha nem kellett olyan messzire mennem ügyeket intézni. Így nem volt az a nagy rohanás, ami alapjáraton jellemzett és egy kicsit mintha kiszabadultam volna a világomból. Talán butaságnak tűnik, de így volt kellemes, arról nem is beszélve, hogy az utcán sétálva sokkal több információt, kósza pletykát csíphetett el az ember, ha szemfüles volt. Azzal, hogy főszerkesztő lettem, nem szűntem meg újságíróként létezni, mostanság is írogatok még, csak nem olyan intenzitással, mint előtte. Ezzel jár a felelősség, tudom, mit vállaltam. Már az iroda felé tartok, nem igazán sietek, lassan az ebédidőm is megkezdődik, így valószínűleg még azt is megejtem valahol útközben, mielőtt visszamennék az irodába. Épp a Westlake Park-on haladok keresztül, kezemben egy mappányi papírral, amikor nem is olyan messze érdekes dologra leszek figyelmes. Szirénázó autó, jobban mondva egyelőre csak a fénye ér el hozzám, a hangját nem hallom, tehát valószínűleg tetthelyszínbe botlottam. Micsoda mázli, hogy gyalogolok, nem igaz? Közelebb lépdelve az eseményekhez azonban még érdekesebb dologra leszek figyelmes. Gemma. Egyből kiszúrom az összeverődött tömegben és igazság szerint egy pillanatra a nő maga jobban érdekel, mint a baleset. Megrázom a fejemet és igyekszem úgy furakodni, hogy Gemma mellé kerülhessek. - Micsoda kellemes meglepetés! - köszöntöm ilyen formán, mikor mellé érek és zakóm belső zsebéből máris húzom elő a kis noteszemet, hogy nekiálljak a látottak feljegyzésének. - Miről maradtam le? - kérdezem tőle, hiszen régebb óta itt van, mint én, valószínűleg többet is látott, mint amennyit én. Valószínűleg jó sok mindenről. Fejre állt autót látok, de ebből még képtelen vagyok kikövetkeztetni, mi is történt pontosan, ezért is kérdezek, hátha Gemma többet tud, mint amennyit első ránézésre ki tudok következtetni a látottakból.
Vendég
Tárgy: Re: Westlake Park Hétf. Aug. 08, 2016 3:34 pm
Shane & Gemma
Nem dolgozni jöttem, csak éppen beugrottam volna a kedvenc pékségembe egy kis süteményért, mert valahogy most szüksége lenne rá a lelkemnek a tegnapi telefon után, ellenben amint benyitottam, már hallottam is a rendellenes hangokat. A pékség átmenetileg ugrott, egyszerű farmerbe bújtatott, hosszú lábaim már a tömeg felé hajtottak, szenzációra éhesen, mint mindig. A gépem ezúttal is a kezem ügyében pihen, és így hamar el tudok lőni nagyon jó szögből pár képet, azt is látom, hogy máris vannak, akik rohannak segíteni, én megrázom egy nő karját. - Megtenné, hogy hívja a mentőket? Ahogy elnézem, a tűzoltók sem fognak ártani, illetve, hármas karambol, szóval a rendőröket is hozzácsaphatjuk. – A persze aranyoskámra megeresztek egy bájos mosolyt, bár túlzottan nem lelkesedem érte. Újabb képek születnek, egészen jól kiveszem a bájos kis nő képét, ismerős, azt hiszem, tűzoltó, bár egy ideje nem láttam a helyszíneken. Nocsak, még valaki segít, ahh, Seattle kedvenc és egyesek szerint legjobb nőgyógyásza, na jól biztosan tudhat valamit, ha ennyien járnak hozzá, én a magam részéről nőt választottam, bennem csak úgy járjon pasi, ha élvezetnek adózunk együtt, másként köszönöm, de ne. Ami azt illeti, ebből remek szalagcím lenne, majd be is kopogok kedvenc főszerkesztőmhöz, hogy van pár remek képem a mindennapi hőseinkről, szerintem zabálni fogja ő is. A percek gyorsan suhannak tova, én már azt sakkorom, hol lehetnék biztonságos távolságban egy esetleges robbanástól, mert gyanúsan szivárog valami a feje tetejére állt autóból. - Emberek, ha nem akarnak felrobbanni, javaslom, menjenek távolabb. – Páran hallgatnak rám, aminek örülök, a többiek meg majdcsak rájönnek, hogy nem biztonságos. Épp ekkor hallom meg magam mellett az ismerősen reszelős hangot, s fordulnak felé barna íriszeim, bennük megülő falatnyi örömmel, hogy látom, mert valljuk be, így van, mindig is szerettem, hogy megpróbál befűzni, dolgozzak nála, mintha nélkülözhetetlen lennék, de épp elég az is, hogy kellően jónak gondol ehhez. Most örülök, hogy nem tettem meg, még undorítóbb lenne úgy átgázolnom rajta… Még az sem biztos, hogy sikerül, de ebbe nem is akarok belegondolni, mert már a halvány körvonala is a lehetséges másfajta kimenetelnek lerombolja az egész világom. - Az ám. – Kacsintok is, mondhatni velem jár. Mármint, kellemes meglepetés, ő is, én is. Máris csodás napunk van, nemde? Hát még akkor, ha ilyen esetről lehet utána cikkezni. - Hármas karambol, az egyik autó felborult, ahogy hallom, most érkeznek a mentők… Beszorultak ketten, és van két hős jelöltünk, remélhetőleg nem robbannak fel. Ha jól emlékszem, a nő tűzoltó, a pasas meg nőgyógyász. Esélyes, hogy hamarosan felrobban az az autó, de ahogy látom, már húzzák ki a balesetet szenvedetteket. Remek képeket lőttem. - A normálisnál talán közelebb hajolok hozzá, miközben magyarázok, de nem válok túlontúl tolakodóvá, egyszerűen csak kénytelen vagyok valamiképp lehántani a köztünk feszülő gátat, hogy közelebb kerülhessek hozzá. Felfordul magamtól a gyomrom, és basszus, miért van mindig ilyen nőszédítően férfias illata? Ha tudtam volna, hogy szükségessé válik a megszorongatása a jövőben, már sokkal korábban megtehettem volna, most minden sürgetőbb, de annyira nem lehet, hogy lebukjak általa, nem kapkodhatom el. - Azért te is bele tudsz tenyerelni a szalagcím gyanús esetekbe. – Villan felé a mosolyom, majd újabb képek születnek a gépem memóriájában, és csendben azért szurkolok, hogy mindenki rendben legyen, ne essen komolyabb bajuk, és azoknak sem, akik gyakorlatilag az életüket kockáztatják.
Shane T. Prescott
Avataron : Michael Fassbender Kor : 45
Tárgy: Re: Westlake Park Vas. Aug. 21, 2016 3:22 pm
Enyhén rándul feljebb szám sarka a kacsintását hallva, szeretem, ha egy nő magabiztos és tisztában van azzal, hogy igenis lehet meglepetés egy férfiember számára a hirtelen felbukkanása, vagy a véletlen találkozó. Az már csak hab a tortán, hogy egy ilyen szaftos eset környékén futottunk össze, kellemest a hasznossal, szokták ugyebár mondani és már most lecsaphatok a képeire. Mindenki jól jár ezzel a találkozóval, úgy vélem. - Igencsak kínos lenne a helyzet, ha idő előtt robbanna fel az autó - húzom el a számat, mert rosszat senkinek sem kívánnék, hiába lenne még érdekesebb cikk belőle, azért a halála senkinek sem tréfa dolog. Pláne így, hogy a két hősjelölt minden bizonnyal önként rohant a balesetet szenvedettekhez. - Igen, nekem is úgy tűnik, hogy már kifelé húzzák a sérülteket, kíváncsi vagyok, mennyire súlyosak a sérülések - jó lenne elkapni a tűzoltót, vagy a nőgyógyászt néhány szóra. Ilyenkor genyónak érzem magam egy kissé, hogy egy tragikus balesetben is a címlapsztorit és a lehetőségeket látom, de ez nem jelenti azt, hogy szívtelen lennék és nem érdekelne a sérültek állapota, ugyebár. Közelebb hajol a magyarázat közben, érzem jól, ráadásul az illata is intenzívebbé válik egy kissé, még a környezet szagain keresztül is. Micsoda pech - vagy éppen mázli? -, hogy éppen ekkor löknek meg hátulról, én meg szerencsésen nekiesek Gemmának és habár így én nem bukom orra, ő még elképzelhető, hogy igen, úgyhogy automatikusan nyúlok érte, a karját, vagy a derekát elkapva, attól függően, mit érek el. - Héj, ember, nézz már az orrod elé! - fordulok a „támadónk” felé, morcosan küldve felé a szavakat, csak eztán fordulok vissza a nő felé. - Jól vagy? - eresztem el, ha már biztosan áll a lábain, persze némi kis hátsó szándéktól vezérelve nem sietve el ám annyira azt az elengedést. - Ennyi tapasztalattal a háta mögött már beépített érzékelője van a legtöbb újságírónak - nem nagyképűség szüli a szavaimat, egyszerűen csak tisztában vagyok azzal, hogy elég ideje dolgozom már a pályán ahhoz, hogy ráérezzek az ilyesmire. Persze a mostani esetnél szimpla véletlennek is nevezhető, hogy éppen errefelé hozott az utam. - Te sem panaszkodhatsz egyébként - pillantok rá csibészes mosollyal képemen egy rövid időre, mielőtt tekintetem ismét a baleset felé irányulna. - Lehet nem ártana hátrébb húzódni.. - újfent ösztönös a mozdulat, amivel szabad kezemet Gemma elé helyezem, nagyjából mellkas-csípő tájékon, mintha csak ezzel akarnám óvni, így lépve hátrébb, őt is hátrálásra késztetve. Szinte biztos vagyok benne, hogy pillanatok kérdése és robbanni fog az az autó..
Vendég
Tárgy: Re: Westlake Park Kedd Aug. 23, 2016 11:54 am
- Kínos. Micsoda együttérzés… Egyébként, valóban nem lenne egy szép látvány, ha nagyon érzéketlen lennék, akkor mondhatnám azt is, micsoda fotótéma válna belőle. – Tulajdonképpen mocskosul érzéketlen vagyok, kár is volna tagadnom, a nagy büdös helyzet az, hogy sündisznó lettem, mert sosem tudhatom, ki akar megint keresztülgyalogolni rajtam, s inkább én teszem, még akkor is, ha olyannal kell undorító módon viselkednem, akit kedvelek. Szar ügy… - Fejjel lefelé van az autó, elég húzós lehet úgy kiszedni őket, viszont idejük sincs megvárni a tűzoltókat. Patt helyzet. – Oké, hogy a csaj tűzoltó, de akkor is civilben van, és nincsen meg a szükséges felszerelése, sem kellő mennyiségű segítsége, többen sokkal hamarabb és biztonságosabban oldanák meg a helyzetet. Én a magam részéről közben gátlástalanul kattogtatok, segíteni nem tudnék egyébként sem, csak rontanék a helyzeten, meg egyébként, akármennyire is kellemetlen bevallani, paráznék attól, hogy akkor robban fel a kocsi, amikor én is ott vagyok. Csak a helyzet felvázolása kedvéért kukkantok felé bizalmas közegben, a sors azonban úgy tűnik, a pártomat fogja, nem mintha hinnék az ilyesmiben, mégis, talán a gondviselés keze van az egészben, elvégre, ha valaki, hát a húgom az égvilágon semmiről sem tehet. Azért a frontális találkozás kissé durva az ízlésemnek, vágnék is tőle egy hátast rögvest, ha nem tartana meg azokkal a markáns karjaival, talán a lendület az oka, amivel ismét egyenesbe kerülök, vagy én magam is ráteszek egy lapáttal, de egészen közel simulok hozzá, az viszont határozottan ösztönös, ahogyan nyelek egyet, mert akármennyire is legyek magabiztos, rátermett nőszemély, a közelében mindig erősen vissza kell fognom magam, hogy ne lépjem át a határt. - Hogyne, remekül, akár meg is köszönhetném a tagnak. – Szemtelenségem az egeket verdesi, mosolyomnak hála apró görbületek keletkeznek szám sarkában, s derűs pillantással szemlékem Shanet. Ó a francba is, utálom, hogy ez az egész nem lehet magától értetődően kellemes, és rányomja a bélyegét annak a ténye, hogy tönkre kell tennem, vagy legalábbis kigolyózni a mostani helyéről. Túlságosan sokaknak csábító a Seattle Times főszerkesztői széke. - Nem is teszem, nekem is jó a szimatom, mint láthatod. – Talán pár pillanattal később lépek egyet el tőle, megszakítva a már-már intimnek is beillő közelséget, tudatos a zavartnak ható ajakbeharapás is, s a hirtelen elkapott tekintet végül. Gyűlölöm magam… - Bizony, menjünk. – A kezére siklanak íriszeim, mosolyogva indulok meg a talán óvó terelése okán, és egy ideig megyek is magamtól, nem kell erőszakot alkalmazni, de valljuk be, elég őrült tudok lenni a magam módján, következésképpen most is lehet számolni azzal, hogy valami eszementséget kitalálok. Ne vicceljen… egy robbanás? Silány munkáim lennének, ha soha nem kockáztatnék, éppen ezért az első útba eső autó motorháztetejére felpattanok, honnan pedig a tetejére, és a mentési procedúrát figyelemmel kísérve kezdek el kattintgatni, el kell csípnem a robbanás pillanatát, mit számít, hogy a riasztó is beindul alattam, ebben a felfordulásban marhára nem ez az, ami a legtöbbeket érdekelni, de ha a tulaj hepciáskodna, majd adok neki pénzt a fényesítésre…
Shane T. Prescott
Avataron : Michael Fassbender Kor : 45
Tárgy: Re: Westlake Park Csüt. Szept. 08, 2016 6:22 pm
- Az, hogy nem fakadok sírva még nem jelenti azt, hogy szívtelen lennék - féloldalas mosoly jelent meg a képemen. Persze, lesarkított példa volt, de nyilván nem repesnék örömömben, ha felrobbanna az autó és bárkinek komolyabb baja esne. - A tényeket nem lehet letagadni, vagy szépíteni rajta - fűztem hozzá a magam kis megjegyzését. Valóban remek fotótéma lenne belőle, éppen úgy, mint ahogyan kiváló címlap sztori. Nincs mit ezen szépíteni és a mi szakmánkban nem is kell. - Az bizony. Megfelelő felszereléssel nyilván egyszerűbb is lenne a helyzet - közlöm a nyilvánvalót, de gondolom egy tűzoltóban és egy orvosban is munkálkodik a hivatás-ösztön, megy és csinálja, akkor is, ha magát sodorja ezzel veszélybe. Kifejezetten hálát is adnék a sorsnak, amiért küldte a tolakodó hapsit, ha nem egy robbanásra ítélt baleset szélén, a tömeg közepén ácsorognánk. Kellemes a szituáció, egy pillanatra arról is képes vagyok megfeledkezni, mi is folyik körülöttünk, érzem, ahogyan közelebb simul hozzám, a kellemes illatát és nem kevésbé van rám is olyan hatással a közelsége, mint fordítva. - Azért mondd meg neki, hogy máskor jobban időzítsen - feljebb görbül szám széle, nem hoz zavarba a szemtelensége, sőt, kifejezetten szórakoztató a kialakult helyzet. Az már mondjuk kevésbé, hogy továbbra is csak kerülgetjük egymást, pedig egyáltalán nem lenne ellenemre, ha a kóstolgatás következő lépcsőjére léphetnénk. - Egyértelmű - sokatmondó pillantás, amivel végig mérem, ahogyan elhúzódik tőlem. Ádámcsutkám mozdul az ajakbeharapást látva és szinte kényszerítenem kell magamat, hogy a baleset felé fordítsam a tekintetemet. Átkozott nő, hogy így játszadozik velem! Talán szerencse, hogy ideje hátrébb orientálódni és nekem is akad, ami pillanatnyilag másfelé terelje a gondolataimat, ahogyan óvón helyezem elé a kezem és próbálom hátrébb terelni. Minden rendben is megy, amíg úgy nem dönt, neki itt pont jó és fel nem pattan az autó tetejére. Egy rövidke pillanatra még a szám is eltátom, de mit csodálkozom, mindig is határozott nőszemély volt, meg sem kellene lepődnöm az ilyen szintű vakmerőségen és elhivatottságon. Az ég szerelmére, hogy nem tudom állandó munkatársnak befűzni! Tekintetem csak akkor szakítom el róla, amikor az autó tulajdonosa megjelenik, nyilván a riasztó hangja vonzotta ide, vagy a látvány - nem csodálkoznék rajta. Egyből nekiáll Gemmának magyarázkodni és mivel örülnék neki, ha nem maradna le a pillanatról, ezért én állok neki a hapsit lerendezni. - Héj! Fogja vissza magát, ha kérhetném és inkább adjon hálát azért, amiért nem ön fekszik ott a ripityára tört autója mellett - böktem a fejemmel a füstölgő, fejére állt jármű felé. - Ahhoz képest mi ez a két karcolás? Gondoljon arra, hogy magasztos célért történik mindez és maga is hozzájárulhat - lehengerlő, cseppet sem őszinte mosolyom valószínűleg elég volt neki, hogy ne akadékoskodjon tovább, mert puffogva ugyan, de arrébb vonult, továbbra is bosszúsan pillantva olykor párosunkra, főleg Gemmára. A továbbiakban a nyakam nyújtogatva figyeltem, hátha elcsíphetek még valami fontosat, pedig sokkal szívesebben szemléltem volna a kocsi tetején manőverező nőszemélyt. Úgy ítéltem meg, biztonságos távolban vagyunk az autótól, ha esetleg felrobbanna, így már tényleg csak azt figyeltem, vajon sikerült-e kiszabadítani a pórul járt utasokat.
Vendég
Tárgy: Re: Westlake Park Kedd Szept. 13, 2016 12:21 pm
- Én sem fakadnék sírva, viszont engem kétségkívül a legtöbben szívtelennek tartanának, csak mert nőből vagyok. – Bólintok, a tények valóban csupán tények, mint ahogy az is, hogy a mi szakmánkhoz óhatatlanul szükségeltetik némi érzelemmentesség, különben képtelenek lennénk tisztességesen elvégezni. Én ettől nem érzem magam rossz embernek, az más miatt van. - Egyszerűbb, és határozottan késő is. – Ez a robbanás már csak ilyen dolog, nem várja meg, hogy az ember felkészüljön rá, annak minden velejárójával egyetemben. Így hát maradnak azok, akik nem félnek kockáztatni az életüket másokéért cserébe. Minden tiszteletem az övék, komolyan, én nem tenném meg, maximum olyanért, aki fontos számomra. - Mindenképpen közlöm majd vele, hogy legközelebb alkalmasabb helyen és időpontban akarjon a karjaimba lökni, vagy fordítva. – Egy kacsintásban csúcsosodik ki részemről a szemtelenségem, mi tagadás, közel sem kellemetlen, ez a legnagyobb bajom az egésszel. Ha legalább rühellném a képét, sokkal könnyebb lenne alátennem, de így… Minden mögöttes szenny ellenére is végigbizsergeti tagjaimat, ahogy méricskél, de most munka van, nem cicázás, maximum egy kevés. Azon pedig már túl is vagyunk, utána esetleg visszatérhetünk rá. - Az autónak semmi baja, nem az én súlyom alatt fog behorpadni a tető, nyugi. – Könnyed, stabil terpeszt veszek fel, hogy a gépet képes legyek nyugodtan, egyenesen tartani. A kezeim nem remegnek, de hál istennek ez a veszély eddig soha nem fenyegetett. Határozottan örvendek ama ténynek, hogy Shane besegít, és leszereli a tagot, alkalomadtán majd megköszönöm neki valamiképp, hogy kapcsolt, bár meglehetősen dörzsölt és eszes fickó, volt alkalmam már ezt megtapasztalni. ellenben nem csoda, hogy azonnal kapcsolt. Szerencsére nem egy agresszív, talpraesett autótulajról van szó, hálából majd kap egy puszit, amiért lenyelte a nyugibogyót. - Kihúzták a sérülteket, vagyis az egyiket, a másik még benn van, de a doki megy vissza. – Biztosan nem lenne ennyi lélekjelenlétem egy ilyen helyzetben, ha már egyszer lehetőségem adódna eltávolodni a roncstól, akkor én ugyan vissza nem mennék. Nem ettem meszet. - Kinn van a fiú is. A tűzoltó még benn. – Szabom szűkre a mondandómat, hisz már feszülten figyelek, hogy vajon mikor robban a járgány, az eleje már lángol. A meglehetősen feszült pillanatok súlya alatt a gyengébb lelkek bizonyosan összeroppannának, én csupán várok. Egyetlen kósza kattintás sem éri meg, hogy lemaradjak a robbanás pillanatairól. Hamarosan be is következik, a páros vetődik, az autóroncs megadja magát az enyészetnek, össze-vissza röppenő alkatrészdarabok, a kezem izzik, nem maradtam le róla, szóval jó eséllyel megint szép összeget kaszálhatok majd értük, amitől máris fülig ér a szám. - Ahogy látom, mindenki egy darabban van. – A sérültek nyilván nem a saját lábukon távoztak, a mentők és a tűzoltók valamelyest megelőzik a rendőröket, a másik két autó szerencsésen megúszta, csak apa és fia járt nagyon rosszul. - Imádni fogod a képeket. Meg nyilván engem is, amiért te láthatod őket először. – Pillantok le rá széles mosollyal ajkaim szegletében, ám pár percig még idefenn időzök, tekintettel arra, hogy bármi történhet a továbbiakban is, meg aztán, mindig érdekes, ahogy a különböző szervek ilyenkor a munkájukat végzik. Amikor minden elcsendesedni látszik, csak akkor kászálódom le a kocsiról, a tulaj felé fordulva. - Látja, semmi baja nem lett, örök hálám. – Nyomok egy puszit az arcára, és bár elég morcosnak tűnt, a jelek szerint ő is csak férfiből van, és hogyha szép nőről van szó, akkor hajlandó elfeledni a valós vagy vélt sérelmeit. - Nem semmi nap, nem igaz? – Sorolok vissza Shane mellé, és a fényképezőm is kap egy puszit, ma igazán nagy szolgálatot tett nekem, és még közel sem értünk a végére.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Westlake Park Csüt. Dec. 01, 2016 10:17 am
játék vége
Theodor Gallows
Avataron : Clive Oven Kor : 50
Tárgy: Re: Westlake Park Pént. Jan. 20, 2017 12:01 pm
// A robbantás előtt, Nadiya és Theodor plázás találkozója után közvetlenül
Kauzalitás. Ok és okozat összefüggése hajtja a világot. William is a kauzalitás áldozata lett. Feleségül vett egy ribancot, aki ezért megölte. Ok és okozat. Ugyanez hajtott engem is a park közelébe. Én voltam az, aki megszakította a beszélgetés folyamát, de ha Nadiya azt gondolta, hogy ilyen könnyen megszabadulhat tőlem, akkor téved. Úgy tűnt, eltűnök a tömegben, de csak addig, hogy újra felvegyem a tökéletes pozíciót, ahonnan játszi könnyedséggel tudtam volna kilőni. Fegyverem a türelem volt, s mutatóujjam a ravaszon pihenve várta a megfelelől másodpercet. Elindult, testem pedig rugóként pattant, hogy kövessem. Bármelyik pillanatban megtörténhetett, s amint kifelé tartott a plázából, kutyái is a kauzalitás áldozatává váltak. Nem véletlenül szajkózzák mindenfelé, hogy a nyírfacukor, más nevén xilit, nem való a kutyáknak. Úgy hat a szervezetükre, mint a cukorbetegre, aki beadja magának az inzulint, de elfelejt enni utána. Ok és okozat, vagy ebben az esetben inkább az utóbbi hiánya. Mosollyal az arcomon követtem hármasukat, ahogyan átvágtak a városon, ahogyan a legközelebbi állatorvos után kutattak. Az egyik kutyát jobban megával ragadta az ártalmatlannak hitt csemege hatása, azzal nehezebben bírt Nadiya. Szántam, amiért ennyire ragaszkodik ezekhez a bolhás korcsokhoz.
Már percek óta bent volt az állatkórházban. Egy cukrászdát pillantottam meg, nem tudtam neki ellenállni. Aszalt szilvába töltött marcipán, étcsokoládéval bevonva. Keserű és édes volt a falat, ahogyan szétrágtam fogaimmal, jól mutatta érzéseim állapotát. Gyönyört éreztem a bosszú miatt, de fanyar cseppek torzították örömöm, hogy csak ennyit tehettem. Szív nyugodj, lesz még alkalmad kiélni vágyaid! Lassú lépésekkel közelítettem az épülethez, önműködően nyíló ajtók engedtek be. Egy recepcióssal találtam magam szembe. Azt mondtam neki, egy nőt keresek két kutyával. Készséges volt, a kettes vizsgáló felé irányított.
Egy kutya morgott meg, amiért túl közel léptem hozzá, gazdája elnézést kérő mosollyal pillantott rám. Nem érdekelt.
Egy lány sírt, el kellett altatni a macskáját. Huszonéves fejjel hogyan ragaszkodhat valaki ennyire egy haszontalan állathoz? Érthetetlen.
Egy idősebb nő vígasztalt egy fiúcskát. Nyugtatta, bár hangjában félsz hallatszott. Nem érdekelt, hogy milyen állatért aggódtak kettesben, így szenvtelen arckifejezéssel haladtam el mellettük.
A kettes vizsgáló. A kauzalitás vezetett ide. Az ajtóval szemben ültem le, kabátomat a mellettem lévő székre terítettem. Egy újabb szilvát majszoltam el, s figyeltem a helyszínt. Emberek és lélegző tulajdonuk. Már amelyik még lélegzik. Egy újabb szilvát majszoltam el, már csak öt darab maradt a tasakban. Vártam. Arcomon kevés volt leolvasható abból a gyönyörteli érzésből, amit Nadiya kutyáinak állapota indukált. Azonban nyílt az ajtó és megláttam a gyűlölt nő alakját. Nem bírtam tovább, s elnevettem magam. Egy újabb szilvát majszoltam el, már csak négy darab maradt a tasakban.
Nadiya Bishop
Avataron : Melanie Laurent Kor : 39
Tárgy: Re: Westlake Park Vas. Jan. 22, 2017 3:12 pm
Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy Theodor ismét felbukkant az életemben. Oly hosszú év után nem fér a fejembe, hogy miért nem képes elengedni és beletörődni abba ami történt. Csinálhat bármit, a múlton úgysem változtathat, nem hoszhatja vissza a fivérét. Valószínűleg ez a büntetésem azért a sok rossz dologért amit tettem, azért a sok életétért amit elvettem, nem lehetek nyugodt az életemben. Mégakkor is, ha úgy gondolom mindegyik meggyilkolt féreg jogosan kapta azt a büntetést amit kiszabtam rá. Kissé zavart fejjel hagyom el az épületet, vissza sem nézve. Minél hamarabb haza akarok végre érni, hogy beszélhessek Étiennel, hogy megnyugodjak a házam falain belül. Arra nem vennék mérget, hogy biztonságban vagyok már, mert Theo valószínűleg a címet is kinyomoztatta. Ha tud az új férfiről az életemben, akkor arról is tudhat, hogy hol lakom. Ez pedig idegesség tölt el, nem azért mert félek tőle, hozzá hasonlókat már intéztem el, csupán zavar, hogy túl sokat tud rólam. Igyekszem megszaporázni a lépteim hogy minél távolabb kerüljek ettől a helytől, de néhány perc után Topáz kutyusom összeomlik és furcsa rángatózásba kezd a sétálóút közepén. Idegesség söpör végig ajtam, hiszen a lányok tartják bennem az életet, sokkal t9bbek ők számomra, mint két kutya. Ijedtelek hajolok le, hogy az ölembe vegyem, miközben az emberek sajnálkozó és értetlen pillantásokkal ostromolnak. De most ez érdekel a legkevésbé. Ölembe veszem a kutyát, miközben könnyek mossák végig az arcom. Nem vagyok egy gyenge nőszemély, ritkán fakadok sírva, de ha a lényokról van szó aggodalmam csillapíthatatlan. Gyors lépésekkel haladok, a közelben tudom jól, hogy van egy állatorvosi rendelő, bár én nem ide szoktam járni velük, biztos vagyok abban, hogy vészhelyzet esetén fogadni fog a doki, ez pedig az. Nagyon is. Biztos vagyok benne, hogy mindez Theodor miatt van, nem tudom mit adott nekik, de eddig semmi bajuk nem volt. Bár Zafír jól visel a dolgot, csak pár percnyire a rendelő előtt hányt egy keveset. - Tartsatok ki. mondom nekik, miközben kinyitom az ajtót és azonnal a recepcióhoz viszem őket. Nem nagyon kell magyaráznom a helyzetet hiszen nyilvánvaló. Az egyik ebem eszméletlenül fekszik a karjaimban, miközben a másik lassan végighányta a várótermet. Hiába kérdezgetik egyszerűen fogalmam sincs, hogy mi történt velük. Kénytelen voltam azt hazudni a dokinak, hogy valamit a földről szedtek össze séta közbenn. Hosszú perceket, nekem óráknak tűntek, töltök a vizsgálóban, miközben alaposan megnézik a lányok állapotát. Sajnos Topáz egészségi állapota nem elég erős ahhoz, hogy egy xilites, édesítrőszeres csokitámadást kibírjon, így ő eszméletét vesztette, ami azt jelenti, hogy néhány napig bent tartják. Zafír ennél szerencsésebb, ő erős lány, neki csak a gyomrát kellett kimosni és egy napra bent tartják megfigyelés alatt. Kissé csalódottan és aggódva lépek ki a kettes vizsgálóból. Nem hiszem el, hogy képes volt mindezt megtenni, hogy ártatlan kutyákon tölti le a bosszúját.. Dühöm csillapíthatatlan, legszívesebben felkoncolnám amiért ilyen kegyetlen és könyörtelen. Sejthettem volna, hogy nem fog eltűnni, nevetése felborzolja az idegrendszerem, elönt a düh és adrenalin ahogy megpillantom jóízűen szilvát majszolni. Határozott lépésekkel közelítem meg és két jól irányzott pofon csattan arca két oldalán. Ennél többet is érdemelne, nem érdekelnek a rám szegeződő tekintetek. - Képes voltál megmérgezni a kutyáimat? üvöltöm a képébe és csak nagyon nehzen tudom visszafogni magam, hogy csattanjon kezem újra az arcán. - Szánalmasabb vagy mint gondoltam.
Kezdőlap 
Tárgy: Westlake Park
//
