HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Park (Egyetem)

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Park (Egyetem)
Csüt. Júl. 28, 2016 11:42 am
 



 

Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Júl. 28, 2016 6:45 pm
 



 

Gary & Haga

Már nem emlékszem pontosan, hogy hány évvel ezelőtt és hol olvastam, hogy a pletyka egy bizonyos mértékig jót tesz az embernek. Hogy segít fenntartani a társadalmat, meg hogy az ember vérnyomását csökkenti, ha valami mocskosat oszthatnak meg egymással, vagy valami ilyesmi… Tényleg rég olvastam ezt a cikket, szóval lehet, hogy összemosom valamivel. Bár ez megmagyarázná, hogy miért élnek olyan sokáig azok a pletykás vénasszonyok!
Vagy lehet, hogy annak a cikknek semmi valóságalapja nem volt, csak valakit lefizettek, hogy hordjon össze némi okosan hangzó badarságot. Bár, ha azt vesszük figyelembe, hogy körülbelül a történelem kezdete óta jelen van valamilyen formában, még az is lehet, hogy ősi ösztön hajtja a pletykálkodókat, és nem pedig a puszta rosszindulat és kíváncsiság.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy nekem most tényleg jól jön.
Noha már nem is tudom, hogy mikor pletykálkodtam utoljára, úgy igazán.
Most is az történt, hogy csak elkaptam egy pletyka foszlányt, oké, miután rájöttem, hogy az ott elhangzó információ akár a hasznomra is válhat, úgy hallgatóztam, hogy azt még az NSA is megirigyelné.
Éppen a mosdóban voltam, amikor pár lány jött be, nem ismertem fel őket, mert míg ők a tükör előtt tollászkodva megbeszélték a „világ nagy dolgait” én egy fülkében voltam.
Az ilyen lányoknak a beszédtémájuk eléggé behatároltak: ruhák, smink, pasik. Az utóbbi szokott a leggyakrabban felmerülni, és a mostani alkalom sem volt kivétel.
Éppen azt ecsetelték, hogy milyen helyes meg aranyos az egyik fiú, akit az egyetemen láttak már párszor, aztán az egyikük olyat, mondott, amitől leesett az állam.
- De azt tudjátok, hogy börtönben volt?
Több nem is kellett a hallgató közönségnek. Mind nekik, mind nekem. A barátnői persze azonnal többet akartak hallani. Mint a piráják, akik csak megkóstolták a friss húst.
Aztán kiderült, hogy a liba semmi konkrétat nem tudott, csak hogy hallotta a fiújától, hogy amikor az az egyik haverjával valamiért az ügyintézőknél voltak, hallották, ahogy az egyik mondja, hogy nagyon figyelni kell azzal a fiúval, mert valami. Ezt már nem hallotta senki sem.
Hm... Felettébb érdekes. Tudatában voltam annak, hogy több börtön is van az országban, és annak az esélye, hogy Ő (már ha tényleg rács mögött volt) meg az apám egy börtönben volt, és még ráadásul ismerte is, a nullához közelebb áll, mint bármely más pozitív egész számhoz. De úgy voltam vele, hogy egy próbát megér.
Előtte viszont a saját szememmel is látnom kellett valami bizonyítékot erről. Nem akarok másra támadni alaptalan vádaskodással, s közben még ki is teregetve a saját szennyesemet. Nem szeretem csak úgy az emberek orrára kötni, hogy milyen felmenővel is „büszkélkedhetek”.
Először arra gondoltam, hogy a számítógépes rendszerben kutakodok, de azért ennyire nem értek az ilyenekhez, meg az könnyebben visszakövethető.
Viszont még ott volt a papír alapú dokumentáció.

Akkor most ugorjunk három nappal későbbre. Helyszín: 2-es labor.
-Halihó, Mike! Mi a szitu? - ülök fel az asztalra, pont a címzett orra elé, s kikapom a kezéből a jegyzeteit.
- Azt adhatod is vissza, Gun - sóhajtott fáradtan a srác. - Miben segíthetek?
- Jaj, hát csak elmerengtem a múlton, amikor még több órán együtt voltunk… tudod, a régi szép idők, amikor szinte az összes tesztet rólam másoltad le, és akkor a félév végén azt mondtad, hogy adósom vagy? Most élnék ezzel a lehetőséggel - vigyorgok rá, mint éhes cápa a sebzett bálnára. Már ha tudnának mosolyogni.
-Mi kéne? - mondta kissé sápadtabb arcszínnel.
- Jól értesültem arról, hogy az ikertesód most az ügyintézőknél dolgozgat?
- Öm… Igen… Miért?
- Meg kéne néznem egy diák aktáját - suttogtam.
Másnap az ebédszünetben be is vittek, én pedig sietősen elkezdtem lapozgatni a különböző aktákat. Kisvártatva meg is találtam azt a mappát, amit a mosdóban hallottam. Gary Volton. Elkezdtem olvasni az adatlapját, ameddig nem találtam meg azt sort, amire szükségem volt.
Jackpot baby!
Innentől jött a türelmet igénylő rész, valahogy „bele is kellet trükköznöm”. Hülyén venné ki magát, hogyha ajtóstul rontanék a házba.
Két hétig a szokásosnál is több időt töltöttem az egyetem környékén, sőt, még Vaderrel is a parkban sétáltunk rendszeresen, hátha…
És most végre eljött az én időm!
A délutáni sétán voltam Vaderrel, amikor megláttam. Az egyik cseresznyefákkal övezett gyepen ült, csak oldalról láttam, de az alapján úgy gondoltam, hogy megegyezik az általam talált képen található személlyel.
Leguggoltam és elengedtem a kutyát a pórázról. Szaladgáljon egy kicsit ameddig én beszélgetek. Engedelmes blöki, nem kóborolna el túl messzire.
Így van időm, hogy pár mély levegővel csitítsam a hevesen verő szívemet, csak most realizálódott bennem, hogy lehet, hogy nem is akar erről beszélni. De ha már idáig eljutottam nem futamodhatok meg! Ki tudja, mikor lesz utoljára ilyen lehetőségem, hogy közelebb kerüljek az apámhoz?
Gyengéd léptekkel haladtam felé, és tőle egy olyan három lépéssel álltam meg.
- Bocsi, ne haragudj - szólítottam meg az alakot, és csak akkor folytattam tovább, a könyve helyett felém fordult. - Egész véletlenül nem Te vagy Gary Volton? - kérdeztem félénken és figyeltem a reakcióját.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Pént. Aug. 05, 2016 1:14 am
 



 

G a r y & H a g a

Az egyetem parkja az egyik kedvenc helyem, szabad ég, sehol egy fegyőr, aki rád szólna, hogy takarodj vissza a celládba. Szóval a park nem más, mint a teljes szabadság. Bár én a kutyákat kitiltanám innen. Hogy miért is? A válasz pofon egyszerű. Bent a sitten a járkálót kutyások őrizték, nehogy valaki át akarjon mászni az alig 3 méteres kerítésen. Szerintem, ha valaki kutyás fegyőr akart lenni, előtte bizonyítania kellet, hogy mekkora egy görény.  Rendszeresen eljátszották, hogy kiválasztottak egy rabot, és beöltöztették csibész ruhába. Abba a vastag vacakba, ami annyira ki van párnázva, hogy a kutya ne tudjon megharapni. Miután a szerencsétlen rab beöltözött, akkor ráengedték a kutyát a többiek szeme láttára. Amikor már a kutya elkapta, s a fölre rántotta a szerencsétlent, akkor elkezdték magyarázni, hogy ezek a kutyák úgy vannak kiképezve, hogy ne engedjék el az áldozatukat. Még azt a rohadt parancsot sem tanították meg nekik, hogy engedje el, ami a szájában van. Szóval ezek után 2-3 fegyőr szó szerint lefeszítette a kutyát a rabról. És mi volt, ha nem vetted fel a csibészjelmezt? Akkor kiutaltak kincstári mosásra. Tűzoltóslag. 5 perc mosás után, biztos, hogy felvetted. Volt, hogy futó versenyt rendeztek, a kiválasztott rabbal. Itt dönthetett a rab, hogy csibészruhában, vagy nem. Ha felvette a ruhát, akkor a kutya szájkosár nélkül szaladt utánad. Ha nem, akkor szájkosárral. Jobb volt felvenni. Azokat a dögöket nem érdekelte, hogy szájkosár van rajtuk neki estek a kezednek, aminek az lett a vége, hogy porrá zúzták a szájkosárral a csuklódat, ahogyan megpróbálta megharapni. Szóval nem csoda, hogy utálom őket. Múltkor is jött valami csaj a dögjével, mindenki oda volt, hogy milyen cuki kis fehér plüss kutya, valami havanyai, bolonyai, vagy mi a fene. Erre a kis dög nem betámadott? Szokás szerint olvasok, erre elém rohan, és acsarkodva el kezd ugatni. Nekem sem kellet több, és pattantam fel, s neki feszítettem a hátamat a fának, amíg a csaj meg nem kötötte a vérebét.  Magyarázott jobbra balra, hogy nem szokott így viselkedni, meg, hogy nem kell félni tőle… szívesen megcsaptam volna. Szóval a park egy nagyon jó hely, csak a kutyák nem kellenének. Szerencsére nem szokott sok lenni belőlük. Ha van is, akkor is csak ritkán jönnek a közelembe.

Szóval szokás szerint az utolsó óra után a szaktársaim megcélozzák a legközelebbi kocsmát, míg én a parkot. Hívtak engem is, de szokás szerint nincs rá pénzem, és amúgy is még tanulnom kell. Olykor elgondolkodom azon, hogy talán én veszem túl komolyan a tanulást. Fekete háromnegyedes szövetnadrágban és egy betűretlen fehér rövid ujjú ingben, amin függőlegesen kék csíkok vannak, valószínűleg nem lógok ki az átlag egyetemisták közül. Talán ez a szerelés a legelfogadhatóbb, amit az elmúlt időszakban be tudtam vásárolni. Nincs állandó helyem a parkban, mindig úgy vadászok magamnak egyet, amely megfelel mind a két feltételemnek. 1. Legyen árnyék. 2. Kellően messze legyen másoktól. Amint meg van, azonnal le is huppanok, veszem le a cipőmet, hogy mezítláb lehessek a fűben. A szürke sportcipőmbe belegyűrőm a zoknimat, s magam mellé helyezem, a kézi táskámból előkerül a holland nyelvtan kezdőknek című remekmű. Miért pont holland? A válasz logikus. Már az utcán megtanultam, hogy ha olyat tudsz, amit mindenki, akkor avval semmire sem mész, de ha olyat, amihez csak kevesen értenek, akkor jó vagy. Így hát, amikor arról volt szó, hogy nyelvi kurzust kell felvennünk, akkor mindenki spanyolra, olaszra, vagy franciára jelentkezett. Én pedig meg kerestem azt a nyelvi kurzust, amelyet a legkevesebben vettek fel. Miután felvettem az volt az első dolgom, hogy kiderítsem, hogy hol is van az a Hollandia. Igazából azt sem tudtam, hogy van ilyen ország. Szóval megint jól bele választottam a dolgokba.
-Ik hou niet van chocolade. – olvasom lassan tagoltan félhangosan szörnyű kiejtéssel, amikor a szemem sarkából meglátom Haga-t, amint oda lép, majd megszólít. A könyvet nyugodt mozdulatokkal becsukom, és magam mellé rakom, miközben kérdőn nézek rá a megszólítás miatt.
-Miért kérsz bocsánatot? – kérdezek vissza értetlenül, mivel teljesen nem értem, hogy mi olyat tett volna, amiért bocsánatot kell kérnie. S jön a kérdés, hogy én vagyok –e én.
-Igen, én vagyok. – válaszolok, miközben helyeslően bólintok. Közben próbálom felidézni, hogy ismerem –e? De sajnos nem tűnik ismerősnek, pedig egy ilyen hajra emlékeznék. Persze nincs kizárva, hogy van közös óránk. Bár lényegtelen, hogy ismerős-e valamelyik óráról vagy sem, az a fontos, hogy mit akar. Úgyhogy csak várok a földön ülve, hogy elmondja mit szeretne.
   
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Hétf. Aug. 08, 2016 9:50 pm
 



 

Gary & Haga

Alapjáraton határozott és magabiztos személynek tartom magam, aki elég messze is el mer menni, ha az kel a céljai megvalósításához. És tényleg, eddig túlnyomó többségben meg is csináltam a dolgaimat. Amit meg nem, az vagy még folyamatban van, vagy olyan volt, hogy talán még jobb is, hogy valamilyen úton, módon, de nem sikerült.
Viszont most itt állok az egyetemem parkjában, nézek a mellettem ülő srácra és elfog a kétely. Ő nem úgy néz ki, mint aki bármi olyat elkövethetett volna, ami miatt bevarrhatták volna. Lehet, hogy ártatlanul ítélték el? Nem Ő lenne az első, aki csak rosszkor volt rossz helyen, vagy csak ráhúzták a vizes lepedőt… De lehet, hogy egy báránybőrbe bújt farkassal van dolgom? Azt olvastam, hogy több sorozatgyilkos is a megnyerő külsejüket, magas intelligenciájukat kihasználva csalta csapdába a későbbi áldozataikat.
Nem tudom, nem érzem úgy, hogy egy veszélyes emberrel lenne dolgom.
Aztán lehet, hogy nem is Ő, akit keresek, noha az aktában lévő kép kísértetiesen hasonlít rá. Bár az is lehet, hogy érvényesül a „kicsi a világ” mondás és csak egy nagyon hasonló emberbe sikerült belefutnom. Hiszen abból eredően, hogy korlátozott számú variációt eredményezhetnek az emberi gének, mindenkiből van még 7 hasonló külsejű ember. Én még egyik hasonlómmal sem futottam össze a valóságban és ezt nem is bánom. Nem tudom, hogy miként reagálnék arra, hogy saját magam jönne velem szembe az utcán. Viszont az érdekelne, hogy a szüleink külseje mennyiben egyezik meg. Talán így láthatnám anyát élőben, és nem csak a fényképeken. Na, az még vadabb lenne, mint egy „klónomat” látni.
Mindenesetre, egy röpke pillanat elég volt ahhoz, hogy elbizonytalanodjak. Megannyi, „Mi van ha…” kezdetű kérdés merült fel bennem. Nem csak vele kapcsolatban, de magammal is. Biztosan akarom én ezt? Mit fogok csinálni, ha tényleg eljutok az apámhoz? Mit fogok csinálni, ha már tényleg ott fogok vele szemben állni? Fel fogom-e egyáltalán ismerni? Mit fogok mondani neki? Meg fogom kapni a válaszaimat? Mi van ha csalódni fogok?
De még az sem biztos, hogy a mai nap után előrébb leszek ezzel az üggyel. Ezeken még ráérek gondolkodni. Most a jelenre kell koncentrálnom.
Mély levegőt veszek, amit lassan kifújok. Csak nyugi.
Mielőtt megszólítom egy számomra ismeretlen nyelven szólalt meg. Ez ismételten csak abban erősített meg, hogy a rossz embert szólítottam meg. Csak ezután vettem észre, hogy a kezében lévő könyv egy nyelvkönyv. Egy angol anyanyelvű, aki idegen nyelvet tanul? Wow! Fehér hollót többet láttam, mint amerikait más nyelvet tanulni. Biztos, hogy nem egy rossz ember ez a srác...
- Mert hogy tök ismeretlenül ideállítok és megzavarlak az elfoglaltságodban - válaszolok gyorsan és megvonom a vállaimat. És azt már nem is mertem hozzátenni, hogy ráadásul egy olyan kényes üggyel kapcsolatban kerestem fel, amiről nem biztos, hogy vissza szeretne emlékezni.
Kiderül, hogy nem tévesztettem el, sikerül elsőre a megfelelő személyt megszólítanom.
Bevallom, egy részem megkönnyebbült volna, ha azt mondja, nem, nem Ő az. Azonban nem így lett, nem úgy tűnt, hogy a sors el akarna téríteni az eredeti, most már megkérdőjelezett, tervemtől. Gyerünk Haga, meg tudod csinálni. Max ha úgy alakul messziről elkerülöd, hatalmas ez az egyetem és eddig még nem láttad, szóval valószínűleg az egyetem túlsó végén szokott lenni.
- Izé… a nevem Haga Thorgun Dokken és - az utolsót szót elnyújtottam két okból is. Egyrészről azt vártam, hogy a vezetéknevem hallatán reagál-e valahogy – mert mondjuk már halotta, vagy találkozott is egy ilyen nevű alakkal a börtönben – illetve mert gőzöm sem volt, hogy miként kéne folytatnom a monológomat. Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, ezt elsősorban akkor szoktam csinálni, amikor feszült/kínos helyzetben érzem magam. Nos, a jelenlegi érzéseim leírására mindkettő helytálló lehet; a kettő kavarog bennem hevesen.
Veszek még egy mély levegőt, majd becsukott szemmel nekikezdek.
- Tudom, hogy nem olyan rég óta tanulsz itt, és hogy előtte… nem teljesen hasonló intézményben töltöttél el jó néhány évet. Nem is a miért meg hogyan érdekel, hanem hogy ott milyen emberekkel találkoztál. Pontosabban csak egy érdekelne: mondd neked az a név valamit, hogy Agnar Dokken? - körülbelül a második mondat óta már kinyitottam a szememet, de csak az apám neve után mertem ránézni.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szer. Szept. 21, 2016 10:50 pm
 



 

G a r y & H a g a

A sitten, ha valaki olvasott a futkosóban, akkor az egyértelmű jel arra, hogy ne zavarják meg, s nem is akar részt venni a közösségi életben. Így senki nem is zavarta őket, de ha megzavarták volna, akkor sem kérnek bocsánatot. Igazából a sitten senki, semmiért nem kér bocsánatot, csak ha … A bocsánatkérés egyértelmű jel arra, hogy alá rendeled magad a másiknak. Idekint viszont szinte mindenért bocsánatot kérnek az emberek. Bocsánat, mert meglöktem. Bocsánat, mert elvettem ön elől az utolsó narancsot. Bocsánat, mert elestem, és így tovább. Mondták, hogy idekint más az élet, mint odabent. Így hát csak bólintok neki jelzésül, hogy tudomásul veszem, hogy miért is kér bocsánatot. Szívesen elküldeném, hogy ne zavarjon, de sajnos a rehabon azt mondták, hogy nem szabad ellöknünk magunktól a barátságos embereket. Most nincs nagy kedvem valaki ismeretlenhez, bár sok ismerősöm nincs az egyetemen, de azokhoz se lenne kedvem. De veszek egy nagy levegőt, s lassan kifújom beletörődve, hogy beszélgetnem kell majd vele. Valószínűleg nem fogok egy hamar megszabadulni tőle, úgyhogy a könyvemet is elpakolom a táskámba. Közben észre sem veszem, hogy a leányzó csendben erőt gyűjt a bemutatkozáshoz. Az utolsó szót kissé elnyújtva ejti ki, de a szemeim elkerekednek az ismerős név hallatán a meglepetéstől, s halkan motyogva hozzá teszem.
-Dokken, 55-486 os elítélt. – mondom hozzá a rabszámát, ahogyan bent hívták hivatalosan.
Nem sok embert ismertem meg a sitten, és pláne nem sok embernek jegyeztem meg a „nevét”, de Dokken –re mindig is úgy gondoltam, mint valamiféle őrangyalra, bár szívem mélyen tudom, hogy ő nem volt az őrangyalom. Az viszont biztos, hogy egyszer megmentette az életemet, vagy legalább is a fogaimat. De hogy ezt direkt, vagy véletlenül, azt már nem tudnám megmondani. Vajon ismeri őt ez a lány? De nincs időm ezen gondolkodni, hiszen folytatja. Ködös utalás arra, hogy nem rég vagyok itt, és hogy előtte más intézményben voltam. Kivel találkoztam? Agnar Dokken?

-A franc beléd. – szalad ki a számon, amikor rájövök, hogy ő is egy OLYAN. Azonnal nyúlok a cipőmért, s elkezdem felvenni a zoknimat, hogy minél hamarabb le tudjak lépni innét. Amikor szabadlábra helyeztek, akkor azt mondták, hogy ez szigorúan bizalmas ügy lesz, s nem kell aggódnom, hogy emiatt megbélyegeznek az emberek, de mióta az egyetemre járok, ez a csaj a negyedik, aki tudja. Egy is sok lenne, de négy… És persze a legtöbbje valami eszement ötlettel áll elém… Először a félév elején valami csávó talált be a helyi kocsmában, hogy az anyja a tanulmányin dolgozik, s néha ő is besegít. Így látta meg az aktámat. Először persze nem érdekelt. De persze az a balfék egyre csak erősködött, hogy én biztos ismerek valakit, akitől minőségi cuccot vehetne. Mi vagyok én díler? Sittes egyenlő drogdíler? Végül a mosdóban helyre kellet raknom egy kicsit. Szerencsére nem köpött a zsaruknak. Nem sokkal később valami kiscsaj talált be, amolyan anyuci kicsi lánya... Mindenféleképpen azt akarta, hogy döngessem meg, úgy mintha bent lennék. Legyek durva vele. És ezt az ajánlatot az egyetem folyosóján tette meg nekem. Elküldtem melegebb éghajlatra, de ettől csak jobban begerjed. Egy hétig minden nap betalált valahol, de végül szóltam a felügyelőmnek, azóta nem láttam szerencsére. És végül ott volt az a szemétláda tanár, aki közölte velem, hogy felesleges itt tanulnom, mivel az én múltammal soha nem kapok munkát ebben a szakmában. Úgyhogy köszönjem meg, amiért megvágott a ZH-n. És most itt van egy újabb. Nem tudom pontosan, hogy mit akar, de nem is igazán akarom tudni, főleg, ha a benti dolgokról akar kérdezni.
-Haga? – kérdezek vissza miközben a cipőmet veszem fel, mivel nem vagyok benne biztos, hogy jól emlékszem. – Az első, amit bent megtanulsz, az hogy ne kérdezz, és hogy ne válaszolj. – mondom neki.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Pént. Szept. 30, 2016 1:50 am
 



 

Gary & Haga

A pontos időérzék sosem tartozott az erősségeim közé, ami hatványozva meg szokott mutatkozni – és küld rendszerint az őrület határára – amikor valami nagyobb jelentőségű dologgal kapcsolatos. Mint például a vizsgák eredményei, vagy ha közel állok ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek az apám megtalálásához.
Azaz pont mint most… Ennek megfelelően úgy érzem, hogy vagy három örökkévalóságon át vártam arra, hogy reagáljon bármit is a srác.
Aztán mond valamit, de az inkább nevezhető motyogásnak, így nem vagyok benne biztos, hogy jól értettem, amit hallottam. Mintha azt mondta volna, hogy Dokken? Utána még mondott valamit, de azt egyáltalán nem tudtam kibogarászni. Lehet, hogy tényleg ismeri? Vagy csak félreértettem? Vagy csak gondolkodás közben mondta ki hangosan? Lehet, hogy nem is ismeri?
A kétely kezdte teljesen átvenni az uralmat az elmém felett, de igyekeztem ezt nem kimutatni, s megőrizni a – kitudja mennyire hiteles – nyugodtságomat.


A hirtelen felcsattanása miatt összerezzentem, majd felfogtam, hogy mit mondott. Totál idióta vagy, Haga! Biztos „belenyúltam a tutiba”, azzal, hogy felhoztam a börtön témát… Képzelem, mennyire szerethet arra az időre visszagondolni…
De végül is mi mást tehettem volna? Hosszú idő óta ez a legforróbb nyom, amin el tudok indulni, és már annyi ideje hajtom ezt az ügyet, mint valami veszett véreb. Minél hamarabb le kell rendeznem ezt az egész „Keressük meg a fateromat” - ügyet, különben teljesen felőröl, és ki tudja, hogy milyen módon fog ez megmutatkozni. Én nem tudom, és őszintén szólva nem is akarom megtapasztalni, hogy mi lenne akkor. Az eddigi tendenciák nem ígérnek semmi jót.

Aztán elkezdi felhúzni a cipőit, el akar menni. Válasz nélkül. Nem azt, nem hagyhatom!
- Figyelj, várj! - kiáltok fel némi kétségbeeséssel a hangomban. Nem is tudom, hogy mikor volt esély arra, hogy találjak egy (feltehetőleg és remélhetőleg) ilyen közeli kapcsolatot apámhoz. Bevallom, már fáraszt ez az egész cirkusz, de nem tudom abbahagyni, mintha valami drog lenne ez számomra. Ha akarnék se tudnék már leállni vele, csak akkor, hogyha megkapom a kívánt dózist…esetemben a válaszokat apámtól. Vettem pár mélyebb levegőt, hogy ismét magamra erőltethessem a magabiztosság, most már bizonyosan, átlátszó álarcát. Majd miután át is gondoltam, hogy mit akarok mondani neki ismét szólásra nyitottam a számat.
- Ha ettől tartasz; nem arról akarlak faggatni, hogy miért kerültél be meg milyen volt bent, meg minden. Az teljesen hidegen hagy. Engem az egész börtönösdi csak Agnar Dokkennel kapcsolatban érdekel - sóhajtok nagyot, majd lassan kifújom. - Ő az apám. - veszek még egy nagy levegő, majd folytatom azt, amit nem tudom, mennyi idő óta teszem meg megint; beavatom a helyzetembe. - Öt éves se voltam, amikor utoljára láttam. Még mielőtt még lecsukták volna és bezárták… Azóta semmit nem hallottam felőle. Viszont maga mögött hagyott jó néhány kérdést, amiket már szeretnék végre megoldani. Csak körülbelül az elmúlt három évben, amióta itt vagyok az Államokban mindössze annyit tudtam, meg, hogy másfél éve szabadult. Csak annyit akarok tudni, hogy ismered-e, ha igen, akkor esetleg hallottál-e valamit, hogy merre tervezett menni utána. Csak ennyi. Utána esküszöm, hogy egy életre békén hagylak ezzel - a mondandóm végére a hangom elcsuklott.
Végeztem a mondandómmal. Most már rajta áll, hogy mit reagál. Én meg addig szótlanul vártam.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Dec. 01, 2016 10:13 am
 



 





játék vége






Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Hétf. Dec. 26, 2016 10:20 pm
 



 


Maximilian & Marion
[Ókortörténeti tanszék - Karácsony előtt]

Versenyre készülök, ugyan csak februárban lesz esedékes, de sosem lehet elég korán elkezdeni. Elég alapos természetté faragott az élet, de a munkámban, ami egyébként a szenvedélyem, nem ismerek tréfát. Következésképp felhívtam az egyetemet két hete, s megérdeklődtem, hogy ki az, aki az ókor témakörében a leginkább otthon van az egyetemen. Maximilian Goltz nevét kaptam meg, és mivel kapcsoltak hozzá rögvest, még azon melegében megbeszéltük ezt a mostani időpontot, már csak azért is, hogy az ünnepek előtt letudjuk, és ne januárban kelljen ezzel indítani az új évet. Inkább most legyen több munka, mint év elején, én legalábbis általában nem vagyok hajlandó dolgozni január első hetében. A szilveszteri bulik általában elvadulnak, azok biztosan, ahol jelen vagyok, szoktam tenni róla. Márpedig ha én ezzel csak január második hetében kezdek foglalatoskodni, máris elkéstem, szóval jobb most elintézni.
Krémszínű kiskosztüm lapul az ugyanolyan színű szövetkabátom alatt, a fekete csizmáimmal pedig a táskám harmonizál. Egy egyetemre csak nem flangálok be slamposan, nem mintha amúgy bármi extra lenne, egy rakás diák laza szerelésben, de én most nem hozzájuk jöttem, hanem az egyik tanárukhoz, aki előtt azért csak nem farmerben kellene megjelennem. Őszintén, gőzöm sincs, van-e ilyen helyetekre bármiféle dresscode, de már mindegy, szeretem én az eleganciát is, szóval szívesen vágom magam ilyen szerelésbe.
A portán egy rövid eligazítást követően hamar sikerül tájékozódnom, és eljutnom a tanár úr irodájába, ahol három laza koppantás után várom meg, hogy kiszóljon, avagy ajtót nyisson. Bízom benne, hogy nem felejtette el a megbeszélt időpontot, és számít az érkezésemre. Amint nyílik az ajtó, ajkaimon mosollyal libbenek be a helyiségbe, és már nyújtom is felé a kis kacsómat kézfogásra.
- Nagyon örvendek Mr. Goltz! Marion Miller vagyok, két hete beszéltünk telefonon. – Rántom le a leplet a kilétemről, akár képben van, akár nincs, remélhetőleg mindkét esetben tudni fogja legalább ennyiből, hogy némi fejtágítás érdekében jöttem hozzá, amire szükségem van a saját munkám területén. Ha meg elfelejtette, hát istenem, van szám, beszélni is szeretek, majd kifejtem bővebben.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Kedd Dec. 27, 2016 10:56 pm
 



 

[Ókortörténeti tanszék - Karácsony előtt]

Vizsgaidőszak. A tanítás egyik legnyugodtabb időszaka, mert csak javítok, vizsgáztatok és sokkal kényelmesebb minden. Persze akkor, ha az embert a diákok nem támadják le. Márpedig mindig ez történik: kegyelem kettes, magyarázkodás, mindenféle fura ajánlat, számító karácsonyi ajándék... fárasztó. Az ajándékokat nem szoktam elfogadni, a könyörgés és mindenféle magyarázkodás, amennyiben nem szélsőséges drámáról van szó, nem hat meg, az ajánlatok pedig... nos, mondjuk úgy, hogy amelyik hölgy ilyet próbál nem megy át idén. Gonosz lennék? Meglehet, de tanítani vagyok itt és nem jótékonykodni. Azért terhelem, mert becsülöm őket és meg kell dolgozniuk az eredményért, csak akkor fog valamit érni a diplomájuk. Aki kerlőt akar tenni, megpróbálhatja, nem rovom fel, csak ha testi úton akarja, mert ilyen erkölcsi megközelítés mellett nos, nem érzem őket méltónak arra, hogy egyhamar diplomát kapjanak. Lehet, hogy a férfiak karddal, a nők meg hüvellyel küzdenek, de amíg van lehetőségem, én az ilyen részrehajlást nem hagyom érvényre jutni, van a világban elég becstelenség és igazságtalanság így is, ami azt illeti. Az egyenjogúság az én világomban az, hogy egyenlő esélyt kap férfi és nő, nem az, hogy engedek a csábításnak. Amikor elkezdtem tanítani, akkor meglepve tapasztaltam, hogy milyen szinten elharapódzott itt a helyzet az elődöm alatt, de két év alatt egész jól megnyestem a vadhajtásokat, "fama volat" a hír repül és egyre kevesebben próbálkoznak rossz lépésekkel. Ennek örömére a mai szóbeli vizsgáztatás is elég jól lement, senkinek nem kellett nagyon összetörnöm a reményeit, ami így karácsony előtt egész jó. Sőt, még plusz pontot is kaptak, ha a tétel kidolgozási lapra rajzoltak karácsonyfát. Bukás sem volt, bár ez nem az én kegyem, inkább az ő tudásuk és szorgalmuk érdeme. Meg az is lehet, hogy a jobb tanulók előre időzítették vizsgáikat, igyekeztek letudni azt, így fél órája az utolsó, négyesével teljesen elégedett hallgató is távozott s én elégedetten vetettem le krémszín sportzakóm, melyhez hasonló tónusú nadrág és világoskék ing tartozik s az utóbbi ruhadarab csuklóját kigombolom, majd könyékig feltűröm az ujját, hogy aztán nekilássak a jegyek beírásának végre, miután mindent aláírtam és kitöltöttem a vizsga eredményekkel kapcsolatos nyomtatványokon. Éppen itt tartok, amikor kopogtatást hallok. - Szabad! - gyorsan acélosan csillogó karórámra pillantok, majd az asztalomon egy post-it cetlire. - Szép napot kívánok Miss Miller! - viszonzom a belépő szőkeség köszönését s arcomra kiül a nálam jellegzetes félmosoly, míg felegyenesedem az íróasztaltól, hogy üdvözlésére siessek. Pontosan jött, remek. Kacsóját is elfogadom, de kézszorítás helyett kissé megemelem a kecses végtagot, hogy kézcsókkal köszöntsem. - Igazán örvendek. - persze a gesztus az illem szerint zajlik le, alig érintem ajkaimmal vékony ujjait, bár annyit csak vétek, hogy közben feltekintsek kék szemeibe, bár ez azért csak bocsánatos... - Igen, emlékszem, fel is írtam magamnak. Foglaljon helyet kérem! - intek a kanapé felé, ami irodámban áll. - Parancsol valamit inni? - még ha ő jött segítségért egy témában, akkor is én vagyok a házigazda, az illemre pedig adok. Az irodámra amúgy is második otthonként tekintek, diák, vagy felnőtt, ha ide betér, nem lesz része rossz fogadtatásban, annyi bizonyos.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Dec. 29, 2016 2:19 pm
 



 


Maximilian & Marion
[Ókortörténeti tanszék - Karácsony előtt]

Könnyedén nyitok be, amikor meghallom a szabad jelzést, legalább itt van, ami két dolgot jelenthet, vagy nem felejtette el, vagy még volt dolga erre. Akármelyikről legyen szó, a lényeg az, hogy elcsíptem, és nem kell hetekig kajtatnom, vagy máshol keresnem hozzáértő után. Városon belül ez a legegyszerűbb. Múzeumba is mehetnék, de szerintem témába vágóan nincs állandó kiállítás Seattleben, szóval így jártam. Az ókortörténeti tanszék éppen olyan jó egyébként, ha nem jobb.
- Szép napot magának is! – Kúszik barátságos mosoly vonásaimra, nem vagyok a magázódás híve, de mégiscsak egyetemi tanárról beszélünk, tán csak nem illik rögtön tegeznem, és egyébként hivatalos ügyben vagyok jelen, úgyhogy az a minimum, hogy megadom a kellő tiszteletet. Képes vagyok rá, más kérdés, hogy a közvetlenséget jobban bírom, de nem ismerkedni vagyok itt. Ilyen hülye indokkal tuti nem próbálkoznék közel kerülni senkihez. Nem mintha ne lenne nagyon is jó pasi, de azért igyekszem nem ezen a vonalon megragadni, mert tényleg nem ez most a lényeges.
Azért bevallom, a kézcsók meglep, a mai világban egészen ritkán fordul elő ilyesmi az ember lányával, a pasik elfelejtették, milyen úriembernek lenni. Ellenben korábban Bradley is így üdvözölt, és most Mr. Goltz is. Mondtam már, hogy imádom az elegáns pasikat? Komolyan áldom az eget, hogy emellett a szerelés mellett döntöttem, és nem a laza farmerre esett a választásom.
- Köszönöm szépen! – Azzal a szoknyámat lesimítva a fenekemen le is ülök a kanapéra, és még mielőtt bármibe belekezdenénk, előveszem a telefonomat, hogy felvegyem majd az eszmecserét, mert jegyzetelni világ életemben utáltam, és könnyebben ragad meg bennem bármi, amit élő szóban hallok, másrészt, egy kellemes hangot mindig szívesebben hallgatok, mintsem a saját macskakaparásomat bogarásszam.
- Ha esetleg akad kávé, azt elfogadnám, egyébként nem kérek semmit, köszönöm! – Egészen kellemes itt, bár miért is ne lenne az, segítségért jöttem, és eddig nyitottnak mutatkozott az ügyben Mr. Goltz, szóval nem kifejezetten aggódtam egyébként sem. Más kérdés, hogy a szakterületének nem kifejezetten ez a szerves része, és lehet, hogy túl sok mindennel nem szolgálhat, de attól még nekem megért egy kis kiruccanást a dolog.
- Mint már említettem a telefonban is, sminkes vagyok, és lesz egy versenyem februárban, aminek az ókor a tematikája. Így hát gondoltam, hogy esetleg ki tudna segíteni, hogy akkoriban miként festették a testüket, arcukat az emberek, milyen eszközöket használtak, milyen alkalomra. Egyáltalán bevett szokás volt-e? – Közben felvételre állítom a térdeimre fektetett telefonom, hogy ne maradjak le semmiről sem.

Folytatás itt: Maximilian Goltz irodája
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Hétf. Jan. 02, 2017 10:49 pm
 



 





játék vége





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szer. Jan. 11, 2017 12:19 pm
 



 

 
Max & Mary


Nem vagyok nyafogó típus, de a hidegért különösebben nem rajongtam. Olyankor túl sok ruhát kellett magunkra aggatni ahhoz, hogy ne fagyjon be a fenekünk, és kényelmetlen is volt a több réteget viselni. Autóval ugyan nem volt nagyon vészes a közlekedés, de a dugókban való várakozási idő jelentősen megnőtt, különösen akkor, amikor hó nem volt, de az utak jegesek lettek. Bár jobban belegondolva talán egyik sem volt szerencsés, de előbbi legalább szép látványt nyújtott, és amíg a sorban ülve várakoztam, volt mit nézni. Ez a mai napra nem volt érvényes, mivel alig maradt hó, de cserébe alaposan lekúszott a hőmérő higanyszála, így a félig megolvadt csapadék korcsolyapályává változtatott mindent. Ez alól nem volt kivétel az egyetem parkja sem, amin éppen igyekeztem átvágni.
Nagyon óvatosan sétáltam, mintha csak tojások között kellene átkelnem. Olykor-olykor megcsúsztam egy kicsit, de minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ez ne vonjon magával egy földközeli élményt. Mivel a nyitott téren átfújt a jeges szél, ezért a sálamat fentebb húztam az arcom elé, hogy ne kapjak még véletlenül se arcüreggyulladást. Egyrészt nem lett volna kellemes, másrészt a vizsgaidőszak miatt rengeteg hallgató számított rám, én pedig nem szerettem volna megnehezíteni az életüket azzal, hogy mást küldök be magam helyett, vagy elnapolom a vizsgát, amire már annyira készültek.
Míg a lecsupaszodott fák rengetegén átkeltem, több hallgató is rám köszönt, én pedig mosolyogva biccentettem feléjük. Volt, akinek a nevében még nem voltam biztos, de a legtöbbjüket név szerint köszöntöttem. Szerettem ezt az apró figyelmességet, mert én is kedveltem, ha engem jegyeztek meg valahol. Mondjuk a lakásom közelében található sarki fűszeresnél, ahol az idősebb tulajdonos mindig kedvesen köszöntött. Nos, én is pont valami ilyesmire törekedtem, hogy a hallgatók úgy érezhessék, számítanak. Nekem mindenképpen számítottak.
Gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki, amire egyből fel is kaptam a fejem. Az első, aki eszembe jutott lehetséges hívóként, az Richard volt, és természetesen meg is örültem a lehetőségnek. Pedig még nem is tudtam, hogy tényleg ő telefonál-e nekem. A legutóbbi húzását még nem bocsátottam meg maradéktalanul, de a viselkedésemben nem éreztettem vele, hogy még mindig sértett lennék. Már csak azért sem, mert a következő nap küldött egy hatalmas csokor rózsát, amit kiengesztelésnek szánt. Sőt, még azt is megígérte, hogy a hétvégét együtt tudjuk tölteni. Az e felett érzett örömöm pedig némi szórakozottságot szült, így fordulhatott elő, hogy nem vettem észre egyből a felém tartó biciklist.
Ezzel még nem is lett volna semmi baj, ám a kerékpár irányíthatatlanná vált egy jégfoltnak köszönhetően, és így egyenesen megindult felém. Ijedt kiáltásomra többen is odakapták a tekintetüket, akik már csak annak a vicces jelenetnek lehettek szemtanúi, hogy igyekeztem kitérni a kétkerekű útjából, ebből kifolyólag pedig én is megcsúsztam egy jeges részen. A táskám elrepült, a kávéspoharam egy hókupacban landolt, és a hónom alatt szorongatott mappa is valahol lent kötött ki, az szerencsére egy szárazabb részen. Én egy lámpaoszlopban találtam kapaszkodót, és legalább annyi mázlim volt, hogy nem ültem fenékre. Valószínűleg nagyon fájt volna.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szer. Jan. 11, 2017 2:03 pm
 



 

Havas jeges nap, szikrázó napsütés, enyhe hideg szellő s alacsonyan szálló táska. Táska? Esküszöm, az előbb egy női alkalmatosság repült el a szemem láttára, majdnem eltalálva engem, minek következtében a "támadás" irányába fordulok. Ha reggel tudtam volna, amikor bejöttem az egyetemre, hogy jégrevüt fogok látni, esküszöm, hozok magammal valami nassolni valót. Mondjuk egy füstölt oldalast. Zsírpapírban. Mert azzal olyan jól lehet csörögni bármilyen előadás közben. Sóhajtok, majd félreteszem a komikus gondolatot s egy-két határozott lépéssel és biztos karmozdulattal elérem, hogy kolléganőm ne vágódjon el, de a lámpaoszlop közreműködésére is szükség lesz, amiben megkapaszkodik. Így könnyebb. - Mary kedves, a városban úgy hallottam van jó jégpálya, a hallgatókat meg a nagy kék szemeid hamarabb lenyűgözik. - szólítottam meg a szőkeséget, majd ha biztosan áll, elengedtem. Én probléma nélkül mozdultam érte a jeges részen is, mert ha valamit jól megtanít a vívás az a lábmunka és egyensúly, jégen is elég stabilan tudok mozogni, ha kell. Emlékszem, annak idején még korcsolyával is kiküldtek minket gyakorolni, az volt csak a móka! - De a viccet félretéve, neked is szép napot! - segítek neki összeszedni az elpergett és menthető holmit, a mappájára minden bizonnyal szüksége lesz még, akkor is, ha a szép ívet leírt kávés pohár és tartalma már nem menthető. Arcomon félmosoly játszik az események következte, hiszen, kárörvendő vagyok, de remek kis mozdulatsort láttam Marytől amíg egyensúlyát kereste s a tényen az sem változtat, hogy majdnem eltalált a táska. Egy kis helyzet komikum nem árt, manapság amúgy sem sűrű vendég nálam a mosoly az átlagos pillanatokban. Bár momentán egy rumos kávé is fűt, lehet ezért van szétgombolva fekete szövetkabátom, felfedve sötétkék sportzakóm és szürke ingem. - Elkísérjelek valamerre? Nehogy a végén itt kitörd nekem a nyakad, aztán nem kapok több szép szerelmes levelet, hogy ne legyek már olyan nagy haszonállat és tegyek veled egy időpontra vizsgát. - szemeit figyelve mondom a magamét, majd gyorsan ellépek, hogy kihalásszam a hóból a táskáját is. - Ja, ez a lopakodó bombázó pedig a tied... - nyújtom át a bőr alkalmatosságot.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szer. Jan. 11, 2017 2:49 pm
 



 

Sejtettem, hogy nem is egy, vagy két szemtanúja volt a mutatványomnak, de abban azért még mertem reménykedni, hogy nem vették fel videóra, és holnap nem fogom viszontlátni a bénázásomat a YouTubeon. Az akárhonnan nézzem is, bármennyire festhettem viccesen, akkor sem lenne számomra szórakoztató. A hallgatóim tiszteletadásával már így is voltak problémáim, és azt hiszem, hogy ez határozottan nem segített volna a helyzetemen, holott bárkivel megeshet ilyesmi ebben az évszakban.
Azért a lámpaoszlop stabilitása mellett, szerencsére megéreztem egy erős szorítást is a másik karomon. Még szinte fel sem fogtam, hogy mi történt, olyan gyorsan zajlottak az események, ám a fülembe mászó hangot ezer közül is képes lettem volna felismerni. Az első gondolatom pedig ezt követően az volt, hogy mégis mit vétettem, hogy pont ő jelent meg, mint felmentő sereg. Ennyire még én sem lehetek szerencsétlen, vagy mégis?
- Azok a kék szemek akkor is meg tudnak verni, ha éppen hőst játszol, Max! – figyelmeztettem, amikor végre felemeltem a fejem, és megnéztem őt magamnak. Igen, tényleg ő volt. – Tudom, hogy nem vagyok egy nagy jégtáncos, de azért ennyire csak nem volt rossz… - tettem úgy, mintha tényleg a szívemre venném a szavait. – Mindenesetre köszönöm, hogy megmentetted a hátsóm, nem lett volna kellemes, ha ott kötök ki. – böktem fejemmel a jeges talaj irányába, miközben ténylegesen is sikerült visszanyernem az egyensúlyomat.
- Jó reggelt neked is! – rántottam egyet a kabátomon, ami idő közben kicsit felcsúszott rajtam, úgy figyeltem, hogy miként szedegeti össze a holmijaimat. Azért kedves fickó ő, én ezzel teljesen tisztában voltam, csak egyszerűen jól esett kötekedni vele, mivel ő is mindig ilyen lazán, és közvetlenül viselkedett velem. – Remélem, hogy nem rajtam nevetsz ott az orrod alatt! – éles szemeim mindent láttak, még akkor is, ha éppen lenyúltam a hóba esett papírpohárért. – Hát, ezért igazán kár… - húztam el szomorkásan a számat, mielőtt egy közeli kukába dobtam volna. Nem szerettem volna éppen a campus területén szemetelni. Milyen példát mutatnék úgy?
- Azt megköszönném! – fogadtam el a felajánlását. A magas sarkú csizmák ugyanis nem voltak túlságosan alkalmasak ilyen terepviszonyok közepette arra, hogy átkeljek a park további részén. Felügyelet nélkül legalábbis. – Minden bizonnyal! – át is vettem a táskát, és feldobtam a vállamra, hogy a kezembe fogjam a mappát, a másikkal pedig belekaroljak a kedves kollégába. – Ha már így felhoztad, áttetted a vizsgát? – csaptam le a témára, mert emiatt egyébként is meg akartam őt keresni a mai nap folyamán.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szer. Jan. 11, 2017 9:51 pm
 



 

- Szemmel vernél? Engem? - kérdem színpadiasan, majd az ég felé fordítom a tekintetem, mintha csak kék lepedőjét hívnám tanúként, hogy lássa Mary megátalkodottságát s Cicero klasszikus és örök érvényű szentenciáját is hozzátenném: "ó idők! Ó erkölcsök!" - Mary, ha te nem is egy ma, de csak holnap születendő bárány lennél, akkor is szervezném már neked az autodafét egy ilyen fenyegetés után. - jegyzem meg vidoran. Salem kettő? Lehet, ez a nő olykor komolyan megérdemelné... vagy legalábbis velem hajlamos olyan lenni, mert a jelek szerint a környezete jelentős része nem egészen ugyan azt a programot kapja, amit én. - A feladat indítása szép volt, a félfordulat a közepén különösen jól el lett találva, de az a karmozgás hozzá... ez csak hét pont a tízből. - vigyorodok el kajánul, ahogy kicsit belemegyek a játékba. Legalább úgy érzem, hogy élek, amíg komolytalankodok vele egy sort. Vagy kettőt. - Így is nézhetjük, de akár azt is vehetem, hogy az aszfalt mennyire szeretett volna érintkezni vele... most megfosztottuk a soha vissza nem térő alkalomtól, hogy istenesen megpaskolja a feneked. - persze segítek neki egyensúlyba kerülni, szó se róla. De ő nem az az egyén, akit hideg angolos udvariassággal kisegítek, megbeszélem vele, hogy ma mintha öt szögperccel ferdébb lenne a napsugarak beesési szöge az egyetem parkjának cseresznyefa populációjának ágain játszva, majd én jobbra, ő balra. Nem, momentán az életemben két ember van, akivel igazából rendszeresebben beszélgetek és nem szakmai kérdésekről: Nyssa és Mary. Szóval nem hagynám ki a lehetőséget, hogy oldjak nyomoromon és egy kicsit adjak belőle neki is a magam módján. - Mert akkor? Megmondasz a dékán néniek? Ő meg csúnyán összeszid? - kuncogok, hiszen tudom, hogy azzal a fúriával, ha nem muszáj, ő se szívesen állna szóba s a gondolat, hogy ő lenne az anyánk, nos, abszurd. Nagyon erőteljesen. Bár, ha valaki egy neonáci-ivadék anyára vágyik... - Hová is tartasz pontosan? - kérdezem, ha már elfogadta a kíséretet, mert azt nem lenne rossz tudni. Persze hagyom, hogy belém karoljon. Legyen meg a hölgy akarata. Egy pillanatig. Ugyanis, ha tudom hová megyünk, nemes egyszerűséggel felkapom őt, mintha menyasszony lenne s megindulok vele. Tiltakozni fog? Naná, de engem nem fog érdekelni. Csak megyek, amerre kell. - Igen, egy órával korábbra... így van idejük megbukni nálam és menni hozzád. De a rendszer már másik napra nem engedte átrakni... később pedig nem tudom, mert egy abszolutóriumot szerzett hallgatóm fog bejönni és csurran-cseppen majd valami... - célzok arra, hogy David minden bizonnyal hoz némi alkoholt, akkor pedig az irodám bűnbarlanggá avanzsál majd. - De szépen megkérlek, ha a vibrátorodban lemerül az elem, cseréld ki és ne velem hepciáskodj telefonon... vagy csapágy hibás lett és szervizben van? - piszkálom meg a szőkeség orrát verbálisan. Érezze a törődést.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Jan. 12, 2017 10:08 am
 



 

- Látsz itt mást is, aki hőst játszik, és Maxnek hívnak? – költői kérdésnek szántam, de az alakítás kedvéért még körül is néztem. Az ilyen kis kötekedéseink dobták fel általában a napjaimat. Még akkor is volt hozzá kedvem, ha éppen rossz hangulatban hozott minket össze a sors. Ma nem erről volt szó, úgyhogy a körülményeket leszámítva csak még szórakoztatóbbnak találtam ezt a kölcsönös cukkolást. Ráadásul, tényleg megmentett egy csúnya eséstől, ha már magától a műsortól nem is tudott. Azt hiszem, hogy nem is akart volna, akkor sem, ha van rá lehetősége.
- Ó, köszönöm, ez igazán figyelmes tőled! – szűrtem a fogaim között kissé ellenségesen, de azért igyekeztem lazára venni a dolgot. – Minek az embernek ellenség, mikor számíthat a kollégáira is?  - nem kerülte ám el a figyelmem, hogy milyen jól szórakozik rajtam. Ez nem dobott fel különösebben, még ha képes is voltam arra, hogy nevessek a saját szerencsétlenségemen. Az már más, hogyha más teszi meg ugyanezt, és cseppet sem találtam mulatságosnak. – Ezt igazán szomorúan hallom. De gondolj bele, hogy milyen nagyszerű program lesz, amikor majd megpróbálsz tovább képezni. – kicsit megböktem őt, csak hogy érezze a törődést, és a szemtelenkedése súlyát. Nem aratott osztatlan sikert.
- Ezen ne akadj fenn! – legyintettem könnyed mozdulattal, elterelve a problémát. – Ha mindenképpen szeretnél kedvezni neki, vágd földhöz magad, biztos azzal is beéri! – vigyorogtam rá szélesen, mert ne az én fenekemet kelljen már a földhöz csapkodni, puszta szórakozásból. Erre ő sokkal megfelelőbb lett volna, és talán nem is fájna annyira, mint nekem. Vagy nem mutatná, mert ugyebár az a fránya férfiúi büszkeség befigyelt.
- Most, hogy így mondod, egészen csábítónak érzem az ötletet. Igazán méltó büntetés lenne neked, ha vele kéne összezárva lenned pár perc erejéig az irodájában… - úgy tettem, mint aki tényleg elgondolkozik az ötleten, de erről szó sem volt. Csupán viccelődtünk egymással, és ahhoz nagyon meg kellett volna orrolnom rá, hogy ilyesmit kövessek el ellene. Az a szerencséje, hogy nem vagyok sem sértődékeny alkat, sem pedig bosszúálló. Annyira, mert szívesen megcsapkodtam volna a fejét azért, hátha helyrerázódik.
- Az épületbe egyébként. Vizsgáztatok nemsokára. – közben el is mutattam a megfelelő irányba, nem mintha nem tudta volna, hogy merre is van az. Több mint valószínű, hogy neki is az volt az úti célja, de ha esetleg mégsem, hát akkor most eltérítettem. Nem fogom emiatt rosszul érezni magam, mert legalább akadt társaságom, és egyúttal támaszom is a személyében. Már éppen szorosabban belé karoltam, és megkapaszkodtam a karjában, amikor a másodperc törtrésze alatt kapott fel. Meglepett kis kiáltás hagyta el az ajkaimat, hogy aztán nevetésben törjek ki.
- Te teljesen őrült vagy! Mit művelsz? – nyilvánvaló volt, hogy mit művel, úgyhogy elkezdtem a vállánál csapkodni. Nem erősen, csak úgy finoman, jelzésértékűen. – Ha mind a ketten elcsúszunk, az nagyon fog fájni, ráadásul mindenki minket néz! – mutattam rá erre az apróságra. Te jó ég, bele sem akartam gondolni, hogy miféle pletykalavinát fog ez elindítani az elkövetkező napokban a hallgatók között. – Ez nem vicces! – szóltam rá szigorúan, de hogy a megbuktatásokra értettem, vagy erre az engem cipelő helyzetre, magam sem tudom. Talán mind a kettőre.
- Hé! – az arcom kicsit vöröses színre váltott a szavai hallatán, ahogy hitetlenkedve megráztam a fejemet. – Egyáltalán nem is hepciáskodtam! – kértem ki magamnak, talán meglepő módon nem a vibrátor témáján akadva fenn. – Úgy látom, hogy nagyon tájékozott vagy a vibrátorok működésében. Ez némi aggodalomra ad okot, de nézd azt, hogy legalább tudod, mit vegyél nekem a születésnapomra! – és nem egy vibrátorra gondoltam, hanem elemekre. A gond az, hogy kinéztem belőle, hogy képes mind a kettővel meglepni.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Jan. 12, 2017 12:05 pm
 



 

- Oké, következő alkalommal pompás hátsófeledre pottyannál, majd félre pillantok. - direkt félreértem a költői kérdést, miért is játszanék a normál szabályok szerint? Abban semmi érdekes nem lenne. Másik oldalról pedig mind a ketten tudjuk, hogy állításomat bajosan tudnám teljesíteni. Mindig, minden körülmény között segítenék egy bajba jutottnak, nemhogy még egy közelebbi ismerősnek. Nem úgy neveltek és nem olyan fából faragtak, hogy képes legyek félrenézni, ha más bajban van. Egyébként is, bár tartalékos vagyok, de az is szolgálat. A plázás eset is ékesen megmutatta ezt. - Minek a kolléga, amikor a keleti boszorkánnyal is együtt dolgozhatok? - cukkolom őt tovább orrom alatt somolyogva. Kellett neki szemmel verést emlegetni, most már rajta marad ez. Megtetszett. - Ó, tehát erre vágysz! Na, majd megnézem a naptáram, hátha találok neked időpontot. - bökését állom, ennyi erővel egy sziklát is böködhetne. Nem hinném, hogy tőlem akar korcsolya órákat venni, nem is vállalnék ilyet. De tartom magam a színvonalhoz és leszek olyan szíves beképzeltnek lenni. Rágódjon csak rajta. - Ha az aszfalt hímnemű, akkor neked jobban örülne. Ha pedig nő, nos, akkor nem hibáztatom érte. - igen, jobb, ha ebben a modorban maradok, bár belül kellemesen berzenkedhetek rajta, hiszen olyan szaga van az egésznek, mintha megtépázott büszkeségem takargatnám s az önbizalom hiányát akarnám hülye hencegéssel megszüntetni. Lelki sebeim megkeserítik humoros ámokfutásom, úgy érzem s alig hallhatóan fújtatok egyet, magma számára jelezve az elégedetlenséget. Nem lesz ez így jó... - Képes lennél a karjaiba kergetni? - kérdem kerek szemekkel alliterálva kicsit. Tény, hogy a főnökünk kissé hmm... sajátos felfogású nő és elég sok történet kering róla, hogy akár helyzete biztosítása érdekében is mire volt képes férfiakkal. Talán ez zavar benne a legjobban, ahogy néz, miközben utasítgat... ráadásul most még említése egy kicsit jobban megbolygatja a kellemetlen emlékeket.- Akkor az irodádba, parancs, értettem! - már-már kurjantom, hogy előrángassam korábban leülepedett jó kedvem és eltereljem a figyelmem arról az érzelmi gödörről, amivel minden nap megvívom a magam harcát november vége óta. Erre eszköz, hogy tovább sokkoljam Maryt és fel is kapom, mintha csak menyasszony lenne s a küszöbön vinném át és megindulok vele. Nem sok diák lézeng erre, jó részük azt se tudja kik vagyunk, hiszen vagy nem a mi karunkon, vagy nem a mi szakjainkon tanulnak, nekik meg egyre megy, hogy mi mit csinálunk, még ha Mary hangja azért tesz is némi érdeklődésről. -"Merek annyit, amennyit férfi merhet;
Aki többet mer, nem ember."
- felelek meg neki egy idézettel. - Egyébként meg biztosítom, hogy el ne csússz. - teszem még hozzá, majd megyek vele tovább, mintha csak egy zsák tollpihét vinnék. - Nem fogunk elesni. Vagy tán nem bízol bennem? - nézek kékségeibe menet közben, míg tovább haladunk. Biztosan mozgok, bár én nem bíznék magamban. Igaz, ma nem ittam annyit, még. Az a két rumos kávé meg se kottyan, csak feldobja a kora délelőttöm. - Nem is viccnek szántam. Csak ismerem őket és tudom, hogy nem képesek becsülettel megtanulni az első főnévragozás mikéntjét sem, így pedig a latin tesztet nem lehet ám megírni. - lusta népség, akik csak panaszkodnak, hogy ezt, meg azt nem értik, pedig csak le kéne ülni, becsülettel tanulni. De az már nem trendi, nem lehet az internettel, vagy csoda módszerekkel fejbe tölteni, kiguglizni, majd összemásolni ctrl c+v-vel, így ez marad a szóró tárgy. A nyelv bájai. - Ó, akkor te nem hallottad magad! - vörös arcszínén persze elmosolyodok. - Pedig igazán harcias stílusod volt és a hangod is elérte azt a jellegzetesen magas tónusát. - most nem viccelődöm, komolyan beszélek és jelzem számára: feltűnik, mikor ideges. Ismerem már őt annyira és érzékelem, hogy mikor milyen hangulatban van. Valahol már megtanultam őt megérteni, de ezt nem ismerném be, van, amit fölösleges kimondani. - Nem vagyok tisztában vele, csupán egy gépészeti típushibát említettem, amit a túlhasználat eredményez. - viszek be újabb finom találatot szóban s az előcsarnok lépcsőjén felérve egy pillanat erejéig eljátszom, hogy el fogom őt ejteni, de csak ráijesztettem. - De ezek szerint agyonhajszoltad... de miért nem mondtad hamarabb, karácsonyra kaptál volna és most nem lennél ilyen kis kielégítetlenke. - húzgálom tovább a cica bajszát, miután áthaladunk a fotocellás ajtón, de eszem ágában sincs őt letenni még. Nem, az irodájáig fogom vinni.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Jan. 12, 2017 1:35 pm
 



 

- Ezt azért nem mondtam! – jelentettem ki sietve, mert mégiscsak jó volt, hogy a segítségemre sietett. – És különben sem lennél képes ezt tenni velem! – böktem felé játékosan a mutatóujjammal. Legalábbis én magamban nagyon reménykedtem abban, hogy nem lenne rá képes. Győzedelmeskedne benne a segítő szándék, és akkor is elkapna, ha haragudna rám valami miatt. Annyira csak nem lenne dühös, hogy szándékosan hagyjon lesérülni.
- Nem is vagyok boszorkány! – öltöttem nyelvet, afféle önkéntelen reakció volt ez részemről. Hamar igyekeztem moderálni magam, hogy ne tűnjek egy ostoba iskolás kislánynak, pedig Maxnek határozottan pozitív hatása volt rám általában. A gondokat, és a stresszt sokszor félre tudtam tenni a móka kedvéért, és olyankor elfelejtettem, hogy lenne problémám, vagy valamiért rossz volt a hangulatom. Szerintem talán ő volt az egyedüli, akivel szemben nem akartam megfelelni semmiféle elvárásnak. – Végig ez volt a tervem, igen! Aljas módon kelepcébe csaltalak! – vigyorogtam rá, mert én is csak viccelődtem. Nem voltam olyan rossz a jégen, bár éppen hivatásos táncosnak sem mehettem volna el. Annyi tehetség azért nem szorult belém ezen a téren.
- Minden további nélkül. Számíthatsz rám! – bólintottam egyet határozottan. Egyébként szerintem ő is tudta, hogy nem tenném ezt vele. Ennyire nem haragudtam meg rá, sőt, semennyire sem. Jó hangulatom volt, és most nem is akadt semmi, ami véget vethetett volna ennek. Na, jó, azért lett volna egy-két olyan fordulat, de egyiknek sem volt köze Maxhez. Egy másik férfinak viszont annál inkább, de ezt nem állt szándékomban senki orrára sem kötni. Richard most nem jelentkezett – el is felejtkeztem a gondok kiváltó okáról, vagyis a telefonhívásról -, és így se felvidítani nem tudott, se lelombozni.
- Nagyon költői vagy ma, én hősöm! – kuncogtam az orrom alatt, azért szorosan kapaszkodva a nyakánál. Külső szemlélőként bizonyára roppant szórakoztatónak találtam volna ezt a jelenetet, de így sem volt azért rossz. – Nagyon rendes vagy, de te is bármikor elcsúszhatsz. Miattam most nem is látsz a lábad elé! – közöltem vele is az aggodalmaimat, mert ez tényleg valós félelem volt a részemről, én legalábbis úgy gondoltam. – Benned bízom, csak a jégben nem. – feleltem sietve, mielőtt még félreérti, és inkább beledob egy hókupacba. Azért ezt még ő sem tenné meg, ugye?
- Ne becsüld őket ennyire alá! – szóltam rá kissé feddőn, hiszen a hallgatók nem voltak ám annyira ostobák, mint ahogyan ő gondolta. Akaratlanul is a védelmükre keltem, mert nálam bizony nem teljesítettek olyan rosszul. Noha barátságos voltam velük, néha talán túlzottan is közvetlen, az osztályozás terén nem volt könnyű lekenyerezni, ott igazságos és szigorú voltam. – De nem tagadhatod, hogy a latin tényleg nem könnyű! – mutattam rá komolyan. Én is tanultam valamennyit, nekem sem volt könnyű.
- Az én hangomnak nincs is magas tónusa! – persze most éppen azon beszéltem, és még csak fel sem tűnt, hogy ezzel alátámasztom Mr. Tökéletes szavait. – Aha… persze! – most, hogy én is kötekedhettem vele egy kicsit, jobban éreztem magam. – Max! – idő közben elértünk a lépcsőig, és ahogy megdob kicsit, mintha el akarna ejteni, a hangom élesen csap le, őszinte ijedtségről árulkodva. Most már mind a két kezemet erősen fonom a nyaka köré, mintha azzal megakadályozhatnám a közelgő tragédiát. – Ez rossz vicc volt! – szegtem fel az államat dacosan, hogy aztán szemeim elkerekedjenek arra, amit mondott.
- Először is, nem vagyok az! – vágtam vissza sértetten. Még hogy én kielégítetlen! Hallatlan! – Másodszor pedig, nem tudtam róla, hogy be kell számolnom neked minden intim pillanatomról. – most már tényleg többen felénk néztek, idebent jóval nagyobb tömeg volt, tekintettel a hideg időjárásra. – Most már letehetsz! – súgtam a fülébe, mivel elég közel volt hozzám, meg tartottam attól, hogy a térben túlságosan visszhangoznának a szavaim.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Jan. 12, 2017 2:32 pm
 



 

- Ne feszegesd a határokat és nem derül ki. - felem neki inkább ahelyett, hogy beismerném, igaza van. Tény, ha nem bosszant azért cserébe mert segítek, a jövőben is nagyobb valószínűséggel állok majd rendelkezésére szorult helyzetében. Mert bár jólelkű az ember fia, de ha valaki megharapja a kezet, ami eteti... utána nehezebb lélekkel teszi meg. - És minek is öltöztél halloween-kor? - teszem fel a kérdésem, mert a kórházi jótékonysági bálon láttam át őt is megvillanni, még ha akkor más, vagy mások kötöttek is le. Remek, kellett szóba hoznom, újabb viharfelhő vonul át felettem képzeletben. Ha akkor nem lettem volna kellően hülye, nos, lehet akkor most sem futottam volna össze Maryvel, mert nem az irodámban táboroznék jó ideje és ennek okán nem indultam volna el, hogy levegőzzek a parkban, mert az egészségügyi sétát otthonról indítottam volna és nem innen. - Akkor régi vágyam fog teljesülni, ha láthatlak műkorcsolyás szerkóban az edzésünkön. - belemegyek a játékba, mintha tényleg egyenesen erre kért volna. Vagy mondjuk értenék a műkorcsolyához. Mert nem értek. Nem lelkesedem a téli sportokért, korcsolyát is leginkább a vívós plusz dolgok miatt húztam, télen legfeljebb egy jó, gyilkos, havas túra az, amit bevállalok. Vagy egy szikla. - Aha, gondolom szívesen néznéd, ahogy kivágódok az irodájából lihegve, megbontott öltözettel. Legszebb öröm a káröröm. - viccelődöm tovább, hiszen tudom, hogy erről szó sincs. Szerencsére senki olyan nincs a közelben, aki hallhatná és pontosan tudná, hogy miről van szó, valamint tovább adhatná. Maryvel már megszokott közös blokk egy ilyen mini "gyalázkodó" kör kedves főnökünk rovására. Könnyebb a nyomást viselni. - Irodalom szakosnak Machbetet idézni, ezt is elértem. - mintha valami kis achievement-rendszerben gyűjtögetnék pontokat. Bár mindenkinek van bakancslistája... - Olyan mint a lottó: bármikor bejöhet. De ha a karomba kapaszkodsz és úgy csúzom el, akkor is orra esünk, mert magammal rántalak, szóval kevesebb aggódás tanárnő és több hit az istenekben, ha kérhetem. - adom meg válaszom. - Szeretném, ha meglepnének, ha minél többen elérnék a bűvös húsz pontot a százból, de a féléves munkájuk nem ezt mutatja... a telefon bökdösésre már ötöst kaptak nálam, kár, hogy nem azt vették fel. - én meg nem játszok általános iskolásat, hogy na akkor kikapcsoljuk, eltesszük stb. Minek? Saját életük, felelősségük, tandíjuk. Úgy tolják el, ahogy akarják. - Annyira nem is nehéz, ha az ember hajlandó kicsit koncentrálni. - nem, számomra ez sosem volt nehéz dolog, innentől kezdve nem is fogom tudni úgy megítélni, mintha másnak az lenne. - Most is. - cukkolom. - Fel fogom venni neked. Tudod mi a következő fokozat? Amikor népdalénekessé avanzsálsz és már-már recitálva beszélsz magasabb hangon. - igazat mondok, nem árt, ha szembesül azzal, hogy más mit hall és lát belőle. Biztos nekem is megvannak a magam dolga, de engem igazán mérgesnek még kevesen láttak s tombolni tán nem is fogok. Nem, én más típus vagyok, ami azt illeti. - Igen tanárnő? - kérdem ártatlanul s kicsit meglifteztetem, érezze a törődést. - A rossz viccek a legjobbak. - közlöm vele elégedetten s még élvezem is a helyzetet, ahogy belém kapaszkodik. Igazán kedvemre való ragaszkodása. Legalább úgy érzem, hogy élek és valakinek számítok. Legalábbis abban a tekintetben, hogy nem ejtem el. Így is lehet. - Halkabban Marykém, mert hamarosan mindenkinek be fogsz számolni róluk, ha így folytatod. - jegyzem meg kajánul, miközben én remekül szórakozom zavarán. - Csak akkor nem veszem meg azt az ajándékot, amit még nem is volt időm decemberben odaadni. - mondom neki mintegy mellékesen. - Nem, most elraboltalak. - mondom hasonlóan halkan és viszem tovább, már fel a lépcsőn. - Mellesleg... ha nem lennél az, akkor nem kérnéd ki így magadnak. - duruzsolom kicsiny fülecskéjébe ahogy haladunk, megadva a kis kegyelemdöfést a kielégítetlenség téma terén.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Jan. 12, 2017 3:16 pm
 



 

- Hát nem boszorkánynak, abban biztos lehetsz! – igazából azt sem tudtam, hogy ő is ott volt, mert nekem viszont nem rémlett az arca. Lehet, hogy el volt maszkírozva, sosem lehet tudni. Azt pedig inkább elengedtem a fülem mellet, hogy a határokat feszegetném. Ugyan, dehogy teszek én ilyet. De különben is ismertem annyira, hogy tudjam, tényleg segítene nekem baj esetén. Most is jókor volt jó helyen, talán a megérzései jól működtek. Vagy csak én vagyok különösen szerencsés, de a lényegen egyik lehetőség sem változtat.
- Hé! Arról nem volt szó, hogy fel is kell vennem olyan semmi kis ruhát! – kerekedtek el a szemeim. – Az nem biztonságos egy gyakorlónak, aki még sokat esik! Vagy tényleg azt akarod, hogy összetörjem magam? – ezúttal úgy néztem rá, mintha az arcáról leolvashatnám, hogy bizony látom én, hogy erre megy ki a játék. – Nem szép dolog tőled azok után, hogy most megmentettél! – persze az is lehet, hogy szívesen mentene meg újra, meg újra, meg újra. Vannak olyan férfiak, akik szeretik eljátszani a hőst, a bajba jutott nő mellett. Nincs ezzel semmi baj, csak róla nem tudtam elképzelni. Neki ösztönből jött.
- Lehet, hogy csak elverne! – vontam meg a vállaimat, mintha valami teljesen természetes dologról lenne szó. – Ne magadból indulj ki! – utaltam még a kárörömre, mert nekem nem volt szokásom. Na, jó, talán ezen a jeleneten még én is nevetnék egyet, és örülnék neki, hogy én megúsztam a dékán asszony legújabb akcióját. Mert mindig volt neki valami, és én nagyon igyekeztem elkerülni azokat a szúrós tekinteteket. Addig biztos az én helyem itt, amíg valamivel nem haragítom magamra a kedvest.
- Jó vagy! – bólogattam színlelt elismeréssel, amiért idézett. Tudtam egyébként róla, hogy elég intelligens, és művelt férfi. Talán ezért is jöttünk ki olyan jól egymással, mert távolról sem tituláltam volna közönségesnek, vagy primitívnek. Ugyan voltak néha érdekes megnyilvánulásai, de akkor sem hazudtolhatta meg önmagát. – Ez igaz! De akkor talán még lenne esélyem gyorsan elengedni téged, hogy csak te ess egy jót! – vigyorogtam fel rá, mert szinte láttam magam előtt a jelenetet. Nyilván esélyem sem lenne megúszni akkor sem, de a jelenlegi helyzetemből még nagyobb esés várt volna rám, és valahogy nem vágytam rá.
- Lehet, hogy csak nem tetszik nekik, ahogy oktatsz! – cukkoltam kicsit, teljesen komoly arccal. Nálam is voltak persze, akik nyomkodták a mobiljukat, nem is nagyon toleráltam. De attól még nem hittem azt, hogy ne tudnának felkészülni a vizsgára, ha akarnak. – Hát, nekem nem ment könnyen! – vallottam be, még mindig kötve az ebet a karóhoz. Sosem volt szokásom tökéletesnek feltüntetni magam, így most sem tagadtam le, hogy ebből például nem voltam olyan jó. Vannak olyanok, akik szeretik elfedni a hibáikat, én meg inkább elfogadtam őket.
- Max, nem szoktam népdal énekesi babérokra törni! – szegtem fel újra a fejemet, és egyúttal ki is ráztam pár kósza tincset az arcomból. – Én egyáltalán nem találtam olyan tréfásnak! – duzzogtam tovább egy picit, amiért a frászt hozta rám. A hideg ellenére teljesen le is főttem, maximum annyi lett volna benne a pozitív, hogy nekem lett végül igazam. De inkább eltekintettem ettől az elégtételtől, csak ússzuk meg épségben.
- De hát suttogok! – vágtam vissza türelmetlenül. Az mondjuk igaz, hogy suttogásból a hangosabb fajtát műveltem, mivel nem kiabálhattam, de az indulat bennem volt. – Milyen ajándékot?! – kérdeztem, értetlenségemben összeszűkítve a szemeimet. – Ezt minden normális nő kikérné magának. Nem tudom, milyen körökben mozogsz! – már azt hittem, hogy befejezte, de nagyon úgy tűnt, hogy nem. – Legalább menjünk lifttel, a lépcső már nem könnyű terep! – közben időnként forgattam a fejemet, hogy előre nézhessek. Magamban azért imádkoztam, hogy csak ne épp most fussunk össze a dékánnal.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szomb. Jan. 14, 2017 1:33 am
 



 

- Pedig nekem az rémlik... láttam, amit láttam. - mondom, hiszen ebben azért elég biztos vagyok, azon az estén semmit nem ittam faramuci módon. Ezt dobta a gép. - Én legyilkolt Iulius Caesar-nak öltöztem mellesleg, bár nem sokáig voltam ott, de ha láttál valakit véres toga-ban, testéből kiálló kardokkal, na, az voltam én. - büszke voltam a jelmezemre, megvolt hozzá a különleges motivációm s furcsa módon jelenlegi állapotomra is passzol, csak máshogy, mint akkor, más okból, mint amiért választottam. Illetve az nem tér el, hogy a két azonosság forrása egy és ugyan az a nő, de két eltérő reakció: az egyik a Rubicon átlépéséről szólt... most meg, nos, november vége óta már csak az "Et tu mi fili Brute" állapot uralkodik. - Ez alapvető! Vívni se jár el az ember vastag síruhában csak azért, hogy ne fájjon, ha betalál a sportkard! Minden sportnak megvan a maga optimális öltözete, ami az adott mozgásformához igazodik. Másként a maradéktalan, hibátlan kivitelezés elvész. - bár poénkodásból indult a dolog, ez a gondolatsorom már teljesen komoly és valós. Tény, és igazság minden szava. - Jól áll neked ez a csizma, tetszik, amikor ilyen sarkakon koppansz be az életemben nap, mint nap, de talán korcsolyával nem esnél úgy a jégen, mint ebben, most. - ha már sérülés, tény, hogy ezzel kiküszöbölhető lenne ebben a fiktív szituációban. Mert hogy én biztos nem tudnám arra tanítani, az sicher. - Félek, képes lenne megpróbálni, akkor pedig komoly dilemmám lenne. Nem szép dolog nőket megütni, de van az a pont, ahol már az önvédelemre igen is szükség lehet. Én pedig nem vagyok jó az ütleg tűrésében, nem arra képeztek ki. - na igen, a játékos csapkodás egy dolog, bár az is húzza az idegeimet, arról már leszoktam, hogy arra is csuklótöréssel, karfeszítéssel reagáljak. Már úgy nagyjából. De felém nem tanácsos hirtelen mozdulatokkal közelíteni, ami azt illeti. - Ó, nem-nem, rántanálak magammal! - emelném fel a kezem tiltakozóan, ha nem lenne tele éppenséggel. És Mary nem örülne, ha ezt most a gesztus kedvéért figyelmen kívül hagynám, azt hiszem. - A módszerem bevált, komoly gyökerei és eredményei vannak. Mellesleg nyelvet, pláne ilyet máshogy nem lehet oktatni. Nem vihetek be latin nyelvű filmeket, zenéket, nem operálhatok az élő nyelvek érdekességeivel, ez sajnálatos. - jelzem, hogy módszertanilag valahol meg van kötve a kezem. - De azért más módokon próbálom elevenné tenni, kóstolhatnak korabeli ételeket, egy-egy tárgyi rekonstrukciót is kézbe foghatnak, a halloween előtti órán az öltözködést is kipróbálhatják, szóval nekem senki ne mondja, hogy nem próbálok interaktív és modern lenni. - vonom meg a vállam, mert azt még tudom. Szigorú és következetes vagyok, követelek keményen, de az anyagot is leadom becsülettel és igyekszem érdekességeket is mutatni, sokkal jobban, mint más egyetemi tanár. Lehetőséget kínálok az átélésre, de van, akinek ez sem elég, vagy unalmas. Csak mert nem egy monitoron egy kütyüből jön. - Erre inkább nem mondok semmit, nem akarlak megsérteni. - vallomását finoman akarom kezelni, de számomra tényleg fura ez az egész... csak tanulás és logikai készség kell hozzá. - Hát, azzal babérokra semmi esetre sem, maximum büdöskéből font koszorút kapnál a produkcióért. - cukkolom kicsit, de igazat mondok. Az ideges Marynek vannak beszédfokozatai, legalábbis én már kettőt ismerek és mind a kettőt pontosan körül is tudtam írni. Lehet egyszer fel kéne jól bosszantani és felvenni neki. Mit egyszer, többször! - Karácsonyit. Amit a szeretet ünnepének jegyében adnak az emberek. - adom az ártatlant, de tényleg vettem neki ajándékot, csak nem tudtam már odaadni karácsony előtt, nem voltunk bent egyszerre. De ami késik, nem múlik. - Szeretek ajándékozni, de a szüleimnek postán küldöm a karácsonyit, Seattle-ben pedig idén vettem valakinek valamit, az egyik te vagy, a másik is kolléga. Akik valahogy közel állnak hozzám. - vonom meg a vállam újfent. Szegénységi bizonyítékom ez a magányos élet, de ez van. Lehet csak én érzem nagyobbnak a súlyát a november végi események miatt, lehet a csalódás keserű íze terjeng még a számban. - Olyan körökben, ahol ezt nem kéri ki így senki magának. Ha alaptalan, könnyebben elintézik, nem úgy, mint te. - igen, megfogtam, a szélsőségesebb érzelmi reakció remek áruló. Ha valakinél minden rendben van, az nem kéri ki hangosan magának, nem bizonygat, finoman és nyugodtan kezeli, mert nincs min felhúzza magát. Ellenben nála a tetten értek "hőzöngése" nyilvánult meg eklatánsan. - Nem akadály nekem az a két emelet. - felelem könnyedén és valóban minden további nélkül mászom vele a fokokat, akadály és bökkenő mentesen. - Tudod, nehezebb terepen, nálad súlyosabb embert is cipeltem már így, aki a szimuláció szerint sérült volt, szóval ott úgy kellett, mint egy hímes tojással. De ha a saját alkatomnak megfelelő katonát elbírtam és elvittem, téged is el tudlak. - nekem ne nyugtalankodjon, egyáltalán nem nagy feladat ez.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szer. Jan. 18, 2017 2:40 pm
 



 

- Akkor összekeversz valakivel! – kötöttem tovább az ebet a karóhoz, de amikor megtudtam, hogy ő minek öltözött, már rémlett valami. El is kezdtem nevetni az emléken, ahogy felpillantottam rá barátságosan. – Komolyan? Az te voltál? – kérdeztem vissza hitetlenkedve. – És honnan szereztél ilyen jelmezt? – ingattam a fejemet még mindig szélesen mosolyogva, mert nekem ilyesmi például eszembe sem jutott volna. Lehet, hogy nem vagyok elég kreatív az ilyesmikhez, vagy csak elég mélyre nyúlt a munka imádatában ahhoz, hogy adott legyen valami történelmi személy.
- Azt azért nem mondtam, hogy kipárnáznám magam teljesen, de azok a kis csillogó semmi ruhák túlzásra vallanának! – mondtam máris ellent, jött ez nálam kapásból, ha róla volt szó. – De mondjuk rendes ruhában is lehet korcsolyázni, gyakorolni a versenyzők is abban szoktak szerintem. – csak tippeltem, mivel még soha nem láttam korábban efféle edzést. Talán nem ártana megejtenem, aztán fotóval is dokumentálni a dolgot, hogy Max ne köthessen többé belém ezzel a tréfával. Kinéztem belőle. – Köszönöm! – furcsának találtam, hogy észrevette, de egyébként új volt a csizmám. Először még azt is hittem, hogy komolyan gondolja, de hát nyilván ebben a mondatban is volt kötekedés a részéről, az a bizonyos „de”.
- Miért kell neked azt is elrontanod, ha azt hiszem, hogy bókolsz nekem? – csettintettem egyet a nyelvemmel, a nemtetszésemet fejezve ki általa. – Ha nem ez lenne rajtam, akkor nem lennék ennyire csinos, és belőled sem válhatott volna hős! – szegtem fel dacosan az államat. Szerintem teljesen igazam volt, és ez látszott is rajtam, mivel uralkodott rajtam a teljes magabiztosság. – Értem, uram! – nem szalutáltam játékosan, de nagy volta kísértés arra, hogy megtegyem. – Figyelj, ha ilyesmire kerülne sor, azért szólj majd! Mindenképpen megnézném ezt a jelenetet! – vigyorodtam el végül, mert én remekül szórakoztam ezen a felvetésen. Biztos voltam benne, hogy mulatságos jelenet lenne.
Csak hümmögtem egyet arra, hogy elrántana. Én nem akartam ebben olyan biztos lenni, de gyanús volt, hogy a húzó ereje ellen nem sokat tudnék tenni. Ennyire nem voltam jó erőben sajnos, hozzá képest meg pláne. Ha azt akarná, hogy rajta kössek ki, akkor úgy is lenne.
- Igen, akkor biztosan lelkesebben tanulnák ők is. – elgondolkozva bólogattam, akkor talán nekem is jobban ment volna annak idején. – Jól van, tényleg jó ötletek, elismerem! Legközelebb hívj be, megnézném szívesen! – mosolyogtam rá, kicsit erősebben fonva a karomat a nyaka köré, hogy biztosabbnak érezzem ezt a testhelyzetet. Azért a lépcsők közelében még mindig nem volt egy életbiztosítás, de próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy egyébként ez mennyire veszélyes helyzet. – Na, hát köszönöm szépen! – forgattam a szemeimet rosszallóan. – Szóval még erre sem lennék jó, úgy gondolod? – amúgy tényleg nem lett volna túl jó, ha énekes akarok lenni. Nem elviselhetetlen a hangom, de nem is olyan jó, hogy megkockáztassam a pályamódosítást.
- Szerintem ezt csak most találtad ki, de figyelmeztetlek, hogy most már számítok valamire tényleg! – azért nagyon fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon mivel akarhat majd meglepni engem. – És valami olyan dolog, amit nyugodt szívvel tehetek ki az asztalomra? – érdeklődtem, ha már így témánál voltunk. Tagadhatatlanul nagyon jól esett egyébként az, hogy eszébe jutottam és gondolt rám. Főleg, hogy azt is megtudtam, hogy kivételes esetnek számítottam. – Nos, nekem meg nem szokásom erről beszélgetni csak úgy! – azt meg mégsem vághattam hozzá, hogy igazat mondok, csak éppen egy nős férfival szűrtem össze a levet.
- Ez igazán megnyugtató, köszönöm szépen! – húzódott mosolyra a szám futólag. – És egészen az irodámig kapom a fuvart? – érdeklődtem viccelődve. – Keveset beszélsz ezekről a dolgokról. – vallottam be pár másodpercnyi hallgatás után. Velem legalábbis nem sűrűn jött fel ez a téma.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szer. Jan. 18, 2017 11:22 pm
 



 

- Nem nagyon hinném, eléggé megragadó jelenség vagy, hogy ne keverjelek össze. - rázom meg a fejem. Nevetésére én is elmosolyodom, az az ötletem egész jó volt. - Igen, az én voltam. - bólogatok. Na ja, rajtam kívül más kreatív őrült tán nincs is, aki történelmi témához nyúlt volna. - Egyszerű volt, az egyik toga praetextata-m fájó szívvel, de összekentem művérrel, igaz, a mosás szerencsére kihozta, de, mint mondom római ruházat rekonstrukcióm van. A kardoknál meg jó megoldás volt, hogy találtam pontos, de puha anyagból készült másolatokat, ilyen elő szerepjátékosok szokták használni, akik a parkokban kergetik egymást... szóval egy pár ilyen kardot rövidre vágtam és a vérfoltokra ragasztottam, a toga másik oldalán pedig, ahol a pengéknek elő kell bukkanni, kisebb alumínium kardhegyeket vágtam ki és ragasztottam fel, hogy jobb legyen az illúzió. Csak az élethű markolat és az élethű hegyek lógtak ki a vérfoltokból, egész jó lett. Bár annyira nem volt pontos, mert nem tudtam alacsonyabb, kopasz idősebb emberré változni a szerep kedvéért- hallgatok el végül. Oké, szeretem a hangom s most szabadjára is engedtem beszélőkém, de érdemesnek tartottam hosszabban kifejteni, ha már Mary kérdezte. Mert ez tényleg nem valami kölcsönzős holmi volt, hanem dolgoztam vele. Jó móka volt, annyi bizonyos. Majd jöhet a korcsolya téma. - Szerintem ha nem is pont fellépő holmiban, de annak egyszerűbb, edzésre való utánzatában mozoghatnak, elvégre azokban kell tökélyre fejleszteni a mozgást és ahhoz az is hozzátartozik, hogy megszokd azt, amiben vagy. Hidd el, tapasztalat, hogy egy mozgásformát abban az öltözetben kell megszokni és begyakorolni, amiben aztán produkálni is kell. Még ha a vívó ruházattal vannak csak ilyen tapasztalataim. - összegzem gondolataim, hiszen ez így van, ha megszokja az ember, hogy melegítőben gyakorol, aztán merőben más természetű ruhát húz egy versenyre, idegen lesz annak a feszülése, a súlya, netán az, ahogy melegszik benne a test, ez ront a teljesítményen összességében. Viszont erről eszembe jut valami. - Egyébként nincs kedved a hétvégén eljönni egy amatőr vívó versenyre? Már nem küzdeni, de én indulok, most a változatosság kedvéért párbajtőr kategóriában és... az csak jó, ha eggyel többen drukkolnak nekem. Vagy kárörvendhetsz, ha kicsit kilyuggatnak. - kacagok incselkedve. Mondhatnám, hogy vicc, de a vívótőr tényleg kellemetlen nyomokat tud hagyni az ember testén, plasztron ide vagy oda, olykor az sem teljesen elégséges. Ha nem lennék túlöltözve az évszak miatt, ennek egy-két nyomát lehet látná is Mary, de ez most nem fog megtörténni, az ing és a kabát ujjai takarják, amit egy póló mutatna a karjaimon. Kijelentésére aztán felsóhajtok. - Amit mondtam, változatlanul igaz és komolyan is gondolom. De, hogy jóvá tegyem írjak netán verset a szép kék szemeidről? - kérdezek vissza kedvesen, ha már ő itt dacoskodik nekem. Nem tehetek róla, de rettenetesen aranyosnak találom olykor ha ilyen, van benne valami kis báj, ami nem kerüli el a figyelmem. - Nem vagyok hős, csak egy ember jókor, jó helyen. De lehet, hogy vitatható az érvelésed. Ugyanis nem pusztán egy pár csizma tesz csinossá, avagy a hiánya foszt meg ettől a státusztól. - bonyolultan fogalmazom meg kissé, de olyan jég ez, ami még vékony is lehet, így egy lépés előre, egy hátra magatartásé a szerep. - Inkább ne kerüljön. - legyintenék, ha tudnék és ezzel el is van intézve a dolog. Senkinek sem hiányzik ez. - Lehet róla szó, de csak egy feltétellel! - néztem rá hamiskásan, majd elő is vezettem azt. - Te sem civilben jössz ám be, szerzünk neked valami korabelit, ha már a diákok és én is öltözünk. - bizony, nem járná, hogy megtörje nekünk ott az illúziót. - Sőt, még jobb ötletem van! - lehet most kezd Mary megijedni, hogy milyen csoda foganhatott meg a fejemben, de engem ez nagyon nem zavar, inkább picit várok, hogy húzzam őt ezzel is. - Az irodalmasok is megérdemelnek egy hasonló órát és mind a ketten beöltözve előadhatjuk a diákoknak Horatius Lydiához írt ódáját. Eleve párbeszédes mű női és férfi váltakozó versszakokkal, szerintem jópofa lenne. - nem is rossz ötlet, bár lehet Mary nem akarna a diákjai előtt "bohóckodni", de az is lehet, hogy belemegy. Bár irodalmár, azért a verset nem biztos, hogy így első villanásra fel tudta idézni, az ókor meg nem szakterülete, nem véletlenül szoktam az irodalmasoknak is órákat tartani a témakörben. Csak viszem tovább s még kissé jól is esik, ahogy szorosabban fonja karjait, az elmúlt hetek után mindenképpen. Több úton-módon próbáltam menekülni a magam belső démonai elől, de valahogy ez tud ilyen tekintetben most a leginkább megnyugtatni, amin kissé el is csodálkozom, de valahol betudom a gesztus egyszerű őszinteségének, annak, hogy Mary az eséstől fél. - Az idegeskedős produkcióra gondoltam Mary kedves, nyugodjon meg. - nevetem el magam rosszalló szemforgatásán, majd most rajtam a sor, hogy tekintetem bejárja a látómezőt. - Nem most találtam ki és ha nem sietsz nagyon, akkor egy emelettel feljebb viszlek az irodámhoz és meg is kaphatod. - minek blöffölnék? Miért állna érdekemben ezzel a mézes madzaggal lekenyerezni most őt? Nem kértem tőle semmit, csak az igazat mondtam, ami azt illeti. - Igen, semmi botrányos, sőt, akár magaddal is hordozhatod, ha úgy látod praktikusnak. - somolygok sejtelmesen, s most sem tódítok, mert semmi közönségeset, nevetségeset nem vettem neki, rendes, komoly ajándék, sőt némi saját munka is került a repertoárba, hogy kicsit személyesebb legyen. De majd meglátja. - Jól van frigó kisasszony! - cukkolom kicsit egyszersmind nagyjából zárva is a dolgot, ha neki jólesik az álszemérmesség, hát takarózzon csak vele. - Még lehet meggondolom magam, elvégre, mint mondtam, elraboltalak. - kacsintok rá játékosan, míg tovább haladunk. - Igen, mert az egy eléggé más világ és tapasztalatom szerint a nőket kevésbé érdeklik a katonás dolgok. És annyira nem is vagyok rajongója a fegyveres erőknek, hogy róluk áradozzak, még ha mostanában meg is fordult egy-egy pillanatban a fejemben, hogy aktiváltassam magam és zsoldért lövessem szét a fejem valahol keleten. Szép vég lenne, post humus talán még kitüntetést is kapnék. - fanyar mosoly fut át az arcomon. Tény, hogy a november utolsó hetében történtek óta megfordult már a fejemben, hogy jobb is lenne nekem, lehet nem a normális életre terveztek s csak illúzió volt, hogy a hadsereg nélkül élhetem világom.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Jan. 19, 2017 6:41 pm
 



 

- Nem tudom, hogy ezt inkább bóknak vegyem, vagy sértésnek szántad! – mosolyogtam rá szélesen. Egyébként nem sértődtem volna meg rajta semmiképpen sem, de jó volt egy kicsit cukkolni. Abban bíztam, hogy kicsit elszégyelli magát, bár ez egészen lehetetlennek tűnt, ha belőle indultam ki. Nem az a típus volt, és csak nagyon ritka esetekben tudtam volna elképzelni róla ilyesmit. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy szándékosan sosem bántana meg, hiszen nem vétettem ellene egyetlen szóval sem, nemhogy tettel. – Te csináltad?! – kérdeztem vissza őszinte elképedéssel, és ez természetesen a vonásaimra is kiült, ahogy a karjaiból felnéztem rá.
- Azt hiszem, hogy sokkal jobb voltál ilyen fess és fiatal emberként a szerepben! – vigyorodtam el, noha akkor annyira nem néztem meg magamnak. Elképzelni viszont nem volt nehéz, és hát Max elég vonzó férfi ahhoz, hogy ne gondoljam úgy, hogy jobb lett volna a teljesen hiteles megjelenés. – Nem tudtam, hogy szeretsz ilyenekkel időt tölteni. Legközelebb az én jelmezemet is rád bízom, hamarosan úgyis itt a farsang! – vetettem fel az ötletet. Talán még az is mókás lett volna, ha mindezt együtt kivitelezzük.
- Nekem nem nagyon vannak ilyen tapasztalataim. – vallottam be őszintén. Oké, régen jártam balettórákra, amikor még kicsi voltam. Szerettem, de ott teljesen más, hiszen az olyan benti sport, ami közben nem fagy be az ember feneke. A jégtánc már teljesen más kategóriába esett véleményem szerint, de nem kezdtem újra hajtani a saját igazam, inkább csak ráhagytam Maxre azt, amit mondott. Legyen csak neki igaza. Éppen ezen törtem a fejem, amikor felfogtam, hogy mit mondott. Azért nem nagyon jártunk el közösen, iskolán kívüli programokra, úgyhogy nyilván meglepődtem egy kicsit. De nem feltétlenül volt ez negatív értelmű meglepettség.
- Persze, szívesen elmegyek! Együtt menjünk, vagy majd ott találkozunk? – kérdeztem lelkesen. – Még sosem voltam ilyen rendezvényen… - ezzel csak azt akartam mondani, hogy fogalmam sem volt, mire számítsak. Jó, azért voltak sejtéseim, tudtam, hogy működik ez a sport, de szerintem teljesen más lesz, ha élőben nézhetem. Ráadásul valaki olyat, akit ismerek is. Merőben új élmény lesz számomra, az már egyszer biztos. – Egészen nyugodtan! Megteszi engesztelésnek, de aztán olyan jó legyen, hogy még a bugyi is leolvadjon rólam! – viccelődtem kicsit, megenyhülve irányába. – Hívd magad, ahogy akarod, akkor is megmentettél! Ezzel kiérdemelted a szememben a hős szerepét! – paskoltam meg a mellkasát játékosan, mivel a fél kezemmel azért el mertem engedni a nyakát.
- De azért nagyban hozzájárul az összképhez! Ebbe nem köthetsz bele! – mivel a jelenlegi, kissé elegánsabb öltözékemhez határozottan nem passzolt volna egy kényelmes hótaposó, amit egyébként felhúznék mondjuk hétvégén. Azért nem voltam mindig olyan, mint akit skatulyából húztak elő, de tény, hogy Max valószínűleg nem nagyon látott másban, lévén, hogy nem találkoztunk igazán a szabadidőnkben. Ilyenkor meg szerettem megadni a módját, és most vizsgáztatni is fogok. Megtehettem volna, hogy kényelmes lábbelit húzok, és majd bent átveszem, de ezek olyan vesződségek voltak, amikkel nem akartam időt tölteni.
- És mi lenne a feltételed? – érdeklődtem, kíváncsian pislogva fel rá. – Hát, nem is tudom… - dünnyögtem az orrom alá, ám ahogy kimondta, hogy még jobb ötlete van, már féltem megkérdezni, hogy mégis micsoda. – Nos, jól van. Talán nem is lesz olyan rossz ötlet ez, bár én még sosem tanítottam így. Nem vagyok olyan gyakorlott benne, mint uraságod! – de ha jobban belegondoltam, mégsem tűnt ez olyan rossz ötletnek. Biztosan mulatságos lesz, és talán a hallgatóink is nagyobb kedvvel ülnének az óránkon, ha így összedolgoznánk. Mivel jól kijöttünk egymással, nem tudtam elképzelni, hogy tanítás közben ez másképp lenne.
- Jól van! Még nem vagyok késésben, és valahonnan szereznem kell egy kávét ahelyett, ami a hóban landolt az imént! – fogadtam el a „meghívást” az irodájába. Amúgy is nagyon fúrta az oldalam, hogy mivel akarhat meglepni. Most már nekem is illene majd beszereznem valamit. Igazából karácsony előtt az én fejemben is megfordult a dolog, de meg sem fordult a fejemben, hogy neki is, és így kicsit tolakodónak éreztem a gesztust. Az én ostobaságom, és most már én is rájöttem. Nem kell túlagyalni egy ajándékozást, a szándék a fontos. Én azonban képes voltam ezt is elszúrni, szép volt, Mary Long!
- Hm… - próbáltam kitalálni alternatívákat arra, hogy vajon mit kaphatok majd tőle, de hamarosan úgyis ki fog derülni, ugye? Már csak egy picit kellett türelemre intenem magam, de azm enni fog. – Hé! – csaptam rá a cukkolása hallatán a vállára. Nem erősen, csak figyelmeztető jelleggel. Egyáltalán nem voltam frigid, és reméltem, hogy csak piszkálni akar, és nem festek magamról efféle képet másokban. Valahogy taszított a gondolat. Nem vagyok egy forró vérű latin nőszemély, de azért frigidnek sem lehetett volna titulálni semmiképpen sem. – Rendben, de majd a vizsga kezdésére azért juttass vissza, jó? – mosolyodtam el, mert az elrablás ellen egyébként semmi kifogásom nem volt. Szívesen elvesztem én vele, de a vizsgát mindenképpen meg kell majd tartanom.
- Engem érdekel. – mondtam őszintén, kicsit megkomolyodva. – Azért örülök neki, hogy nem döntöttél úgy, hogy mégis visszamész. – jelentettem ki némi gondolkodás után, és meglepetten tapasztaltam, hogy mennyire igazak voltak a szavaim.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Jan. 19, 2017 9:13 pm
 



 

- Vedd csak, aminek szeretnéd. - mosolygok vissza. Nem sértésnek szántam, szerintem ez neki is megvan fejben, szóval nem fogok rápörögni. Sokkal érdekesebb, ha tényleg a jelmezekről beszélünk. - Igen, én. - bólogatok. - Egy-két dolgot meg lehet oldani házilag és ez kellett is egy egyedi megjelenéshez. Normál gladius roncsolása szóba sem jöhetett és arra sem volt kedvem, hogy átszúrjam magam vele, még ha van is egy a birtokomban. Na jó, nem csak egy... - somolygok. - De bármennyire is nemesnek találták a rómaiak az öngyilkosságot, pláne ezen formáját, akkoriban meg se fordult volna a fejemben. - játékosan sorolom mondókámat, de már megint kezdek sokat beszélni. Vissza kéne fogni magam. - Megtisztelő rám nézve, hogy így gondolod. - kacsintok rá. - Ha vannak üres perceim és van kedvem valamihez, akkor szívesen elpepecselek. De ha kitalálsz valamit, beszélhetünk a megvalósításáról. - vonnám meg a vállam, hogy nem nagy teher, amíg ki nem talál valami megoldhatatlant, de azt meg nyilván nem vállalom. És azt mondtam segítek, nem azt, hogy majd mindent én csinálok. Mert ha az ő holmija, akkor neki is közre kell működni. Ez a szabály. A tapasztalataira csak bólintok, a téma ezzel lezárva, nincs értelme tovább ragozni. Inkább egy meghívást dobok be. - Na, ennek igazán örülök! - vigyorodok el. - Szerintem a helyszínen találkozzunk, jó lesz az úgy... és egyszer el kell kezdeni. Lehet nem lesz nagy izgalom számodra, de majd elválik. - nem mindenki szereti, van, akit zavar, hogy sokszor túl gyorsan történnek az események és szabad szemmel nehéz lehet követni, a nézőnek is koncentrálnia kell, nem lehet csak úgy bámulni, mint a focit mondjuk. Egy sportkard kétszáz kilométer/óra sebességre is felgyorsulhat, az egyik leggyorsabb sportszer. Látom, hogy azért meglepi a meghívás, de ez nekem is most pattant ki a fejemből. Az utóbbi időszak remekül rávilágított nekem arra, hogy ha nem akarok magányos, pincsis öregemberré avanzsálni majd a későbbiekben, nem ártana ténylegesen nyitnom az emberek felé. A november végi incidens óta változtak a dolgok a fejemben, ráébredtem, hogy valami hiányzik, még ha nincs is okom panaszkodni. Van állásom, nem keresek rosszul, szóval adott a stabil egzisztencia sőt, amikor úgy van, Nyssa melegíti fel az ágyam, vagy én az övét. Az csak testiség, szükségletek, el tudjuk választani attól a kellemes barátságtól, ami ki is alakult köztünk, bár nem a legmélyebbre ható, ahhoz több időre lenne szükség. De legalább akkor is van valami, de ez kevés. Valami hiányzik és most úgy érzem, hogy talán ha Maryvel kicsit jobb viszonyba kerülök, az nem fog nekem egyáltalán rosszat tenni. - Na, akkor tessék parancsolni! - kuncogok, míg összeszedem elkalandozott gondolataim a verses felvetés kapcsán és kis néma csönd után jön is a szelíd improvizációm, aminek kedvéért picit megállok, hogy szemeibe nézhessek.
- Mikor ragyogó csillag-szemeidbe néztem,
hűs forrás vizét láttam kékjében:
egyedül az olthatja szívem szomját
s teheti zölddé sivár pusztaságát.
Kék-hűsége hitet adott a reményben,
mikor ragyogó csillag-szemeidbe néztem.
- ihletett pillanat, amire összekapartam a fejemben keringő lehetőségeket, szerencsére kék szempárhoz gyorsan és könnyen ment a képzettársítás és némi szín szimbolika is belefért. A többit meg a belső hang megoldotta. Bugyit nem hinném, hogy olvasztana, de nem is hinném, hogy mondjuk cukorból lenne Mary fehérneműje, ami csak úgy olvadna. - Akkor én vagyok a te hősöd? - kérdezek vissza játékosan. Ha neki így tetszik, hát legyen. Nem töröm össze illúzióit. - Hozzájárul, de az, hogy csinos vagy, nem ezen áll, vagy bukik. - ezt tartom, mert bár a nő olyan madár, amit sok esetben a tollai tesznek s ha megkopasztaná őket az ember, akkor bizony még csalódásban is lenne része, de Mary esetében adott egy olyan fokú természetesség, ami átsugárzik mindenféle női harci díszen és azt jelöli, hogy az ő vonzereje nem két saroktól, vagy pár milligramm portól függ, amit az arcára pacsmagolt. Utána pedig ismertetem feltételeim a kérésével kapcsolatban. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen... - Majd belejössz, nem nagy varázslat. - bólintok, annak örülve, hogy végül belement némi szabódás után. Helyes, valamit valamiért. - Nálam van most friss kávé, eleve onnan indutam kis egészségügyi sétára, majd iszol egyet. - mondom nagylelkűen, de pont a kávét ne osztanám meg vele, ha már eleve ajándékot is vettem neki? Ugyan... egyébként is kellemes készletem van, de most, hogy az irodát második otthonná avattam, tényleg jó a helyzet. - Bár előre is elnézést, ha nem lesz nagy rend, egy ideje itt csövelek. - jegyzem meg előre s most már biztos, hogy nem állunk meg a harmadikon, hanem megyünk a negyedikre a történettudományi intézet emeletére. Csapkodásán csak kuncogok, majd kérésre bólintok, vissza fogom juttatni időben. - Akkor ha jól értem juttassalak vissza, vagyis a karjaimban szeretnél bevonulni a vizsgára? - hergelem, direkt elértve szándékait, de rajtam nem múlik, isteni kis gag lenne, annyi bizonyos. Én meg addig lehet még egy rumos kávét megiszok az irodában és még inkább hajlamos leszek a hülyeségre. - A vissza erős túlzás, tekintve, hogy aktív szolgálatba nem léptem a kiképzés után. De sose lehet tudni, mikor csavarodok be ehhez eléggé... - komolyabb hangnemre váltok én is, mert, különösen karácsonykor magányomban elgondolkoztam rajta, hogy ugyan miért is ne? Bár jobban szeretem annál az éltemet. Vagy nem? - Tudod, voltak szép futás közben énekelt nótáink, amik arról szóltak, hogy mi a tengerészgyalogság tulajdonai vagyunk és ha agyonlőnek, szegezzék a hullánk egy dobozba és küldjék haza... ja, meg volt egy nóta arról is, hogy az eszkimó nők öle rettenetesen hideg, de azért jó... - kacagok fel végül, ahogy eszembe jut a butácska nóta, majd megérkezünk irodám elé, én pedig leteszem Maryt, nyitom az ajtót a kulcsommal és előre engedem. - Csak tessék! - beléphet és szembesülhet azzal, hogy itt bizony zajlik az élet. Nincs káosz, de látszik, hogy használatban van a hely s nem lóg szennyes gatya a lámpáról, de tányérok, poharak vannak bent, egy-két ruha is, néhány könyv nem pont a helyén, a kanapé sarkába pokróc gyűrve.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
 



 

Vissza az elejére Go down
Park (Egyetem)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Similar topics
-
» Central Park (Manhattan)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Seattle University
-
Ugrás: