Tárgy: Re: Csarnok (Tűzoltóállomás) Csüt. Aug. 11, 2016 3:22 pm
Még mindig nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy januárig nem, hogy nem dolgozhatok, de nem engednek megpróbálni az alkalmassági vizsgát sem, amit megint le kell tegyek, azért, mert meglőttek és a teherbírásom kétségessé vált. Most meg gondolom főleg, hogy öt hónapra levettek a kocsiról. Akár tetszik, akár nem, a tűzoltóparancsnoknak kénytelen voltam beszámolni, hogy ne nagyon számoljon még velem egy ideig. Azt viszont a fejembe vettem, hogyha más nem, hát kiharcolok magamnak valami egészen mást, amit csinálhatok – és ott, a munkahelyemen –, mert az egészen biztos, hogy be fogok golyózni, ha még hónapokig kell a négy falat bámulnom. Nem, erről szó sem lehet… A megbeszélés nem megy rosszul és legalább egy ígéretet ki tudok sajtolni a Főnökből, hogy szétnéz, mit is csinálhatnék, amikor is beközli, hogy mielőtt még mennék, bemutatna az új kollégának. Mi a franc?? Már sikerült valakit a helyemre találni – már utálom, akárki is legyen az –, mert nem maradhatnak létszám hátrányban, bizony muszáj volt valakivel pótolni. Pff… És egészen addig ezek a gondolataim maradnak, mígnem az irodából kifelé menet a csarnokba nem érünk, ahol a kocsik jelenleg bent állnak – most épp nincs riasztás – és a srácok meg itt-ott lézengenek, ki-ki éppen a saját dolgát végezve vagy csak pihenve két oltás és mentés között. - Nos, Collins, hadd mutassam be az új társunkat. – kezd bele és én meg elnyomok egy szemforgatást, mielőtt elkezdem keresni az eddig még ismeretlen személyt. - Rafferty! – kiáltja el magát a Főnök és nagyjából ekkor veszem észre a fickót, akit képtelen volnék továbbra utálni – csak, mert ő érkezett azért, hogy én nem lehetek itt, ugyanis ismerem – és int is az említettnek, hogy tolja ide a sejhaját. Amennyiben megteszi, a parancsnok úgy folytatja is a szövegelést. - Nos, Collins, bemutatom Casey Raffertyt; Rafferty, ez itt Jackie Collins. – celebrálja a bemutatást, én meg szerintem most először hallom a delikvens keresztnevét – vagy, ha be is mutatkozott annak idején a teljes nevén, ezt simán elfelejtettem és csak a vezetékneve maradt meg, mivel így hívtuk egymást mindig is –, akivel egy évfolyamon végeztük a képzést, aminek a végén mindketten lánglovagokká váltunk. Huhh, tudom, faszásan hangzik ez a -lovag dolog… - Főnök, telefonja van! – jelenik meg a titkárnője az öregnek, aki int, hogy máris megy és ezzel magunkra hagy az új kollégával. - Szerintem vagy ezer éve nem láttalak… szóval te leszel az új fiú? – vigyorgok egy sort, mielőtt minden gond nélkül lépnék közelebb, hogy röviden megöleljem üdvözlésképpen, feltéve, ha nincs ellenére és hagyja is. - Üdv akkor itt, bár gondolom a srácok már köszöntöttek. Jó téged újra látni. – eresztem el és lépek is vissza az imént még fenntartott és elfoglalt helyemre vele szemben.
Vendég
Tárgy: Re: Csarnok (Tűzoltóállomás) Szomb. Aug. 13, 2016 12:23 pm
Alig pár napja annak, hogy Caseyt behívatták a parancsnok irodájába. Abban már akkor is biztos volt, hogy ez sok jót nem jelenthet, és ami azt illeti nem is tévedett ezzel kapcsolatban. Az idős férfi rögtön a tárgyra tért, amiért hősünk nagyon hálás volt ugyanis a felettesek irodájától mindig kirázta a frász. Régi berögződés volt ez, még az iskola igazgatói irodájához kötődik, ahol a tinédzser srác törzsvendégnek számított. Visszatérve a lényegre, a parancsnok elmesélte, hogy a szomszédos állomáson az egyik tűzoltót meglőtték, idén már munkába sem állhat. Rafferty szívesen közbeszólt volna, hisz ekkorra már összeállt fejében a kép, de a főnöke nem a kompromisszumok megkötéséről volt híres. Casey hazudott volna, ha azt mondja, nem esett neki rosszul az utasítás. Népes állomás voltak a többihez képest, rengeteg embernek kiadhatták volna az ukázt, mégis rá esett a választás, ki tudja miért. Ennek ellenére a férfi nem sokáig kesergett a dolgon. Az igazság az, hogy egy kollégával sem kötött szorosabb barátságot. Tény, hogy az ő hivatásukban hatalmas szerepet játszik a csapatmunka, hisz az életüket bízzák egymásra, de ettől függetlenül egyikőjükkel sem kívánta tartani a kapcsolatot a továbbiakban. De mindegy is, Casey sosem kesergett sokáig az ilyen dolgokon, ha valamihez értett, az a továbblépés volt. Magában megfogadta, hogy az új munkahelyén valamivel szociálisabb lesz, türelmesebb az emberekkel kapcsolatban, és nem, ezúttal nem fogja összeszűrni a levet egyik munkatársával sem. Az utóbbi ígérete mondjuk már elméleti síkon is túl valószínűtlen volt, de ezzel inkább nem törődött most. Sikernek könyvelte el azt, hogy az első nap első óráiban még nem bonyolódott sokatmondó pillantások viszonzásába, és még senki sem "vezette körbe az öltözőben", szóval ezért ki is osztott magának egy képzeletbeli vállveregetést. Épp az állomás ügyeletes hím osztagának körében hallgatta a beszélgetéseket olyan témákról, melyekhez neki mondjuk semmi köze nem volt még, és fáradt mosolyokat eresztett meg minden meg nem értett belsős poén után, mikor meghallotta a vezetéknevét kiáltó tűzoltóparancsnok hangját. Gyorsan elköszönt a többiektől, és lélekben felkészült a legrosszabbra is. Arra viszont pont nem számított, hogy a felettese mellett egy régi jó barátja fog álldogálni. A bemutatásra nem is figyelt, csak arra várt, hogy végre kettesben maradhasson a lánnyal, ami szerencsére igen hamar meg is történt. Jackie kérdésnek megválaszolása helyett egy csontropogtató ölelésben részesítette, miközben arcára kiült az a cinkos mosoly, ami az ő közelében mindig előbújt. - Igen, különböző állomásokon, különböző beosztásokkal elég nehéz volt tartani a kapcsolatot. De most áthelyeztek, mert valakit lelőttek. - bunkó egy gondolat volt, de Casey nem tagadhatta, Jackie láttán hosszabb felépülést kívánt az idegennek, hogy maradhasson még. - Jó téged is újra látni. Még nem találkoztam mindenkivel, de eddig nagyon tetszik ez a hely, már csak a környező kocsmákat és éttermeket kell feltérképeznem, és otthon fogom érezni magam -mondandójában nem volt semmi vicces, viszont az ismerős arcának láttán akkora kő gurult le Rafferty mellkasáról, hogy muszáj volt megeresztenie egy öblös nevetést. - Na, és mi a helyzet, Collins? Jó sok kiesett időt kell behoznunk, ugye tudod?
Jackie Collins
Avataron : Jenna Coleman Kor : 36
Tárgy: Re: Csarnok (Tűzoltóállomás) Szomb. Aug. 13, 2016 2:05 pm
Az ölelés szélesebb mosolyt csal a képemre és lelkesen viszonozom is a szorosabb fajtáját az üdvözlő mozdulatnak. Nem volt a hangomban vagy a megjegyzésemben semmiféle szemrehányás, pontosan tudom, hogy nem könnyű úgy kapcsolatot tartani amikor kb sose tudni mikor vagyunk beosztásban, inkább csak bemelegítő megszólalásnak szántam. - Tudod, ne is mondd. – tényleg nem gáz, én meg aztán pláne sose akadnék fenn bármi ilyesmin, a lényeg az, hogy most itt van és látom és ennek örülök. Jaja, ilyen egyszerűen működöm ebből a szempontból. - Iiigen… nos az a valaki én lennék. – húzom el a számat és mutatok ezzel együtt magamra, nem mintha nem lett volna egyértelmű a szavaimból, inkább csak ösztönös kísérő mozdulat az egész. Már talpon vagyok, a kórházat meg három hét után otthagytam, igaz, saját felelősségre távozhattam akkor, határozottan az orvosi utasítás ellenére, de nem akartam tovább bent maradni. - Jó ezt hallani. A srácok jó fejek és összetartó egy banda. – én legalábbis a magam részéről nagyon bírok mindenkit és gőzöm sincs, hogy fogom kibírni, hogy még hónapokig!!! nem jöhetek vissza dolgozni. Az élet szívás. - Kocsmából, étteremből van egy pár, és, ha elfogadsz egy tippet, akkor a kínait hagyd ki itt a sarkon, mondjuk úgy, hogy nem igazán jó. A többivel viszont nincs gond. – személyes tapasztalatom legalábbis ez, de hát ki tudja, mind mások vagyunk, lehet, hogy nem mindenki osztja a véleményem ebben a kérdésben. - Hűha, nem is tudom, hogy hol kezdjem… Mit akarsz tudni? Abban pedig száz százalékosan benne vagyok. Még a régi számod él vagy új van? – mármint telefonszám, mert, ha cserélte azóta, hogy végeztünk a képzésen, akkor ideje elkérnem az újat. Naná, ha már így alakult, akkor én is mindenképpen és nagyon is szeretném azt a bizonyos elmaradt időt bepótolni. - Veled mi újság? Bekötötték már a fejed? – vigyorodok el csibészesen és bízom abban, hogy nem veszi rossz néven az érdeklődésem. - Tényleg, találkoztál már az állomás macskájával? Két hónapja fogadtuk örökbe, na jó, igazából ideszokott, mert mindenki etette, egy hatalmas, vörös jószág, kajáért bármennyit dorombol. – mondjuk elég régen nem láttam már a magam részéről, de ez annak tudható be, hogy hetekig nem jártam erre a lövés és a kórház okán, de gondolom Lee szólt volna arról, ha már nincs meg a macska.
Vendég
Tárgy: Re: Csarnok (Tűzoltóállomás) Szer. Aug. 17, 2016 8:47 pm
Casey sok dolgot imádott Collinsban. A lány különleges volt, és nem csak egy egyszerű munkatárs. A kiképzés alatt a férfi hamar rájött, hogy apró termete ellenére Jackiebe több rátermettség szorult, mint az óriás férfiak nagy részébe körülöttük. Sok közös témájuk volt, és bár a jégkoronggal kezdtek, az olyan érzelemmentes témákból, mint a szerelés és hasonlók, hamar bizalmába fogadta Collinst. A lánynak kisebb rágódás után ugyan, de sikerült beszámolni arról, hogy az egyik közös, szórakozással töltött estéről minként távozott egy férfival, és hogy milyen érzéseket keltett benne az az élmény. Rafferty sosem volt a szavak embere, de sosem tudja majd elfelejteni, hogy miként mondta a vele szemben ülő lánynak a tapasztalatait. "Olyan volt... Olyan, mintha... Mintha minden értelmet nyert volna. Collins, én még soha sem éreztem ilyesmit. Mintha az eddig életemben az érzékeimtől megfosztva életem volna. A hangok, az érintések mind értéket nyertek, jelentőséget." Rafferty hálás volt azért, hogy valakinek elmondhatta, és a pozitív reakciója hatására flegyorsította az elfogadás folyamatát. Épp ezért is szégyellte el magát annyira Casey, mikor meghallotta, az előtte álló régi barátját lőtték meg. - Jesszusom, és hol? Azért rendben vagy, ugye? - A szakállas óriás hangja még sosem volt ilyen bizonytalan - Rendben, akkor azt majd elkerülöm. A keleti kaják azóta nem is vonzanak, amióta anyám házi sushijától ételmérgezést kaptam. Arról mesélj, hogy sikerült-e összeszedned magadnak valakit? Ami engem illet... Hát, mostanában egyéjszakás kalandokat részesítek előnyben, de azt hiszem... - tart egy kis szünetet a bizonytalanság kihangsúlyozására - Azt hiszem ideje lenne valami hosszútávú társat keresni. A rémisztő külsejű, tetovált izompacsirta szemeiben gyermeki rajongás csillant fel a macska láttán. - Igen? És hol szokott mászkálni? Egyre jobban tetszik ez az állomás, be kell vallanom. - dörzsölte össze tenyereit izgatottan. - Na, és mikor fogunk újra együtt kimenni egy jégkorongmeccsre? Esküszöm, most nem veszek részt, és nem kezdeményezek nézőtéri harcot. De nekem egy bár is megfelel persze.
Jackie Collins
Avataron : Jenna Coleman Kor : 36
Tárgy: Re: Csarnok (Tűzoltóállomás) Vas. Aug. 21, 2016 10:52 am
- Hasba lőttek, úgyhogy most van két golyó ütötte heg rajtam. – kettő, mert volt – értelemszerűen – bemeneti- és kimeneti seb is, magyarán keresztül ment rajtam szó szerint az a golyó. - Hát… igazából megvagyok. – vonom meg a vállam, de nem flegmaságból vagy érdektelenségből, hanem, mert ezzel tudom a legjobban leírni, mennyire is vagyok rendben. Jól egyáltalán nem – még –, de igazából rosszul sem. Na, az utóbbiban nem értünk egyet az orvosommal. - Nem engednek vissza dolgozni az állóképességem és a teherbírásom miatt. Illetve annak a hiánya a gond. – mind a hasi, mind pedig a gerinc melletti izmok fontosak és nagy szerepet kapnak példának okáért a mi munkánkban, ahol gyakran szükség van a fizikai erőnkre, hogy kicipeljünk másokat egy égő házból, vagy kivágjunk egy autó roncsaiból baleset után. Oké, aláírom, ezek még nem mennének, de az, hogy januárig nem akarják meg sem fontolni, hogy visszaengedjenek… pff… - De ismersz, makacs vagyok, mint egy öszvér, szóval majd helyrejövök. – persze, hogy hallottam a bizonytalanságot a hangjában, viszont azt nem szeretném, hogy aggódjon. Miattam aztán senki ne tegyen nem kell, előbb-utóbb megint a régi leszek. A konokságom megvan hozzá. - Jesszusom, jól belekérdezel a tutiba! – nevetem el magam és egyáltalán nem veszem rossz néven a dolgot, főleg, hogy én kezdtem a dolgot. - Egyébként igen, azt hiszem… mondhatjuk így is. – ingatom meg oldalvást a fejem, főleg, hogy épp összeköltözni készülök az összeszedettnek ítélt illetővel. - Azzal sincs semmi baj. – ki az akinek nincs legalább egy ilyen fejezet az életében?! Nekem is volt. - Igen, mit hiszel? – nem fejezte be a mondatot, szóval persze, hogy vissza kell kérdezzek rá, és igen, ezt a kis szünet alatt sikerül is megejtenem. Jól van na', nem tudtam, hogy be akarja-e fejezni a mondatot vagy sem. - Óó, értem. És van valaki, aki esetleg ki is néz hosszú távúnak vagy ennyire még ne szaladjak előre? – nem tudom, hogy van-e valaki, aki miatt ezen gondolkozik vagy csak inkább feléledt a vágya az iránt, hogy állandóság kerüljön az életébe ilyen formában. Nyilván nem tudhatom. - Gyere, megmutatom. – bökök a fejemmel az irányba, ahol érdemes lehet a macskát keresgélni, én is régen láttam már, szóval szívesen megyek vele arra, már, ha van kedve jönni természetesen. - Ezt jó hallani. – azt meg még jobb, hogy őt küldték a helyemre. Mármint nyilván nem annak örülök, hogy nem dolgozhatok, de ha már nem engedik, akkor jó érzés, hogy olyasvalaki érkezett, akiről tudom, hogy megbízható és nagyon is jó a munkájában, arról pedig nem is beszélve, hogy egy fantasztikus ember. Szerintem Rafferty az. - Amikor kedved van! Én úgy tűnik még elég sokáig leszek időmilliomos, szóval tényleg, amikor nem vagy szolgálatban és a szabadnapodat velem töltenéd. Egy jó meccsnek sosem tudok ellenállni. – naná, hogy nem, meg nem is akarok. Arról nem is beszélve, hogy szívesen is töltöm vele az időmet, annyival kevesebb az unalom a négy fal között. - A bár ötletben is benne vagyok. Össze is köthetjük a kettőt, ha van hozzá kedved. – vetem fel az ötletet, miközben elérkezünk a hátsó kijárathoz, ahová sikerült a behemót szőrpamacsot odaszoktatni. És tényleg itt sündörög a drága. - Hát sziaaaa. – hajolok le a macskuszért és veszem fel a karimba, hogy megsimogassam. - Tényleg, nem ismersz esetleg valakit, aki albérletet keres mostanában? Úgy alakult, hogy kiadom a házamat, most újítottam fel az egészet, de úgy alakult, hogy nem költözöm be. – abszolút nem idevágó téma, de hátha esetleg van ötlete. A házra pedig talán emlékszik, a képzés alatt nem egyszer hívtam át őt – és másokat is – magamhoz, házibuli is alakult olykor, na meg persze az ott alvás is lehetőségként funkcionált bármikor. Közben persze, ha szeretné, akkor átadom a macskát a kezébe, tudom, hogy kedveli a cicákat.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Csarnok (Tűzoltóállomás) Csüt. Okt. 13, 2016 11:39 am
A duzzanat alig valamivel húzódott csak lejjebb, a színskála viszont határozottan sötétebbre váltott a csípőmtől minden irányban kiterjedt véraláfutáson. Nincs mit szépíteni rajta, állati pocsékul fest úgy, ahogy van. Kényelmetlen nadrágot húzni rá, de legalább a puha és lengébb szabású pulcsi nem basztatja, az is valami. A mini oviba szállítása után kerül sor arra, hogy a tűzoltóállomás felé kanyarodjunk. Tegnap megígérte Ron, hogy elhoz – pontosabban kijelentette, hogy így lesz és kész, miután mondtam, hogy nem telefonon, hanem személyesen szeretném közölni az áthelyezési kérelmemet –, ennek megfelelően pedig a parkolóba kanyarodunk le és állunk is meg. Nem fog sokáig tartani a dolog, de semmiképpen sem telefonon akartam megejteni a bejelentést, na meg az okának megmagyarázását sem, hogy miért vagyok kénytelen egy időre felfüggeszteni a munkámat, pontosabban kevésbé megterhelőt és veszélyeset végezni, mint eddig. Leenek még nem is szóltam, majd ma akarom szerét ejteni annak is, miután jelezte, hogy végre elengedték a kórházból őt is és hazaért. Ma nem vagyok beosztva, ahogyan a velem egy műszakban dolgozók sem – különös tekintettel a tegnap történtekre, de beosztás szerint sem kellene itt lennem –, azt viszont nem mondanám, hogy nagyon extrém lenne a felbukkanásom. Gyakran bejárkáltam korábban is, túlóra miatt vagy volt, hogy itt hagytam a motoromat, ha esetleg előzőleg más módon jutottam haza, mondjuk autóval elvitt a kint várakozó és akkor másnap jöttem be érte. Mázlim van, nincsenek kint riasztásnál, amiből arra következtetek, hogy a parancsnok is bent lesz. Első utam a titkárnőjéhez visz, hogy mindenképpen megtudjam, ráér-e most pár percre, zavarhatom-e egyáltalán. Röviden várakozom, éppen csak addig, amíg szót váltok pár kollégával, amikor zöld utat kapok a megbeszéléshez. Kopogtatok az ajtón, de csak akkor nyomom le a kilincset és lépek be miután kiszólt az öreg, hogy ezt meg is tehetem. Az asztala előtt állok meg végül. Nem akarom elnyújtani a dolgot, inkább vagyok híve az egyenes és lényegre törő beszédnek, ehhez pedig nem kell leülnöm. - Jó reggelt főnök! Kösz, hogy fogad. – tudom, hogy nem várt módon estem be most hozzá, de ez még korántsem akkora meglepetés, mint amivel előrukkolni szándékozom perceken belül. - Szeretnék valamit megbeszélni magával és egyúttal az áthelyezésemet is kérni a tűzvizsgálókhoz egy időre.
J. Collins & I. Niffenegger [a sárcsuszamlás másnapján]
Természetesen elsők között értesültem a kiküldetésről akkor, amikor az egységeimet kivezényelték a helyszínre, mely nem tartozott a hatáskörünk alá. Az engedélyemet ugyan nem kérték, de nem is volt rá szükség, a vészhelyzet az mindenütt vészhelyzet és területileg van közöttünk hallgatólagos megegyezés azt illetőn, hogy mikor és mit csinálhatunk kinek a terciáján, vagy épp a senki földjén. Attól függetlenül viszont, hogy megadtam volna rá magamtól is az áment, ha nem csak formális a tájékoztatásom, még nem repestem az örömtől, hiszen hogyha a csapatom megsérül, akkor a saját körzetünkben levő feladatokat nem tudjuk ellátni, s a mi kegyeinkre bízott lakosság lesz veszélyben. Tragédia ugyan nem történt, de így is lesz pár nap, amikor a betegszabadságolt állományosaimat másokkal kell pótoljam, ami nem kis terhet ró a többiekre. És az okai sem tetszenek, már ami a vakmerőn sár alá bukó vérem ügyét illeti, hogy egyebet ne hozzak fel azok közül, amik miatt fő a fejem. És akkor még nem is tudok mindent, a java csak most következik. Az irodában egy nagy adag papírhalom fölött ülnék, hogyha nem álltunk volna át évekkel ezelőtt a digitalizált rendszerre. Így maradjunk annyiban, hogy csak az orrom előtt megnyitott rengeteg alkalmazás világítja a képembe a monitorról, hogy mennyi feladat van azzal, hogyha valaki kiesik a keresőképességéből akár csak egy napra is. A kopogásra felkapom a fejem és reflexből csukom le magam előtt a laptop fedelét annyira, hogy ne legyen benne a látószögemben akkor, amikor felnézek az ajtóra egy kiszólt szabad után. Nem vagyok híve a telefonáljunk be egy helyiséggel kívülebbről akkor, ha akarunk valamit effektusnak, így a titkárnőmtől elvárom, hogyha valaki keres, azt személyesen jelentse be. Ennek megfelelően bocsátom be most is, s jelzem neki egy fejmozdulattal, hogy csukja be maga mögött az ajtót, amíg beszél, nem kell kívül is hallják mi módon fogalmaz nekem. - Mr. Niffenegger, Miss Collins keresi! - közli Martha, mire az újabb biccentésembe belekeveredik némi rosszallás is. Martha új még, nincs tisztában a fokozatokkal, így neki sem parancsnok, sem más egyéb tűzoltóbeosztás nem kúszik le a nyelvéről. Szerintem soha nem is fog, de ez legyen a legkevesebb. - Köszönöm, küldje be! - jegyzem, s ezzel a lendülettel, míg ő távozik, én magam teljesen lecsukom a Macet, hogy mire Collins belép, már az asztalra támasztott alkarokkal foghassam figyelmem kereszttüzébe őt. - Hivatalos, vagy nem hivatalos a látogatás? - kérdezem azonnal, miután viszonoztam a jó reggelt!-jét, s a kérdésbe foglalt cinkosságot hagyom, hadd vegye észre, ha szeretné. Hiszen ő nem csak a beosztottam, hanem a magánéletünk része is a fiam által, s mint ilyen bár nem kivételeztem vele soha, de ha magunk vagyunk finoman hajlandó vagyok éreztetni vele, hogy amúgy kedvelem. Ha kávéznék, s nem lennék ura az izommozgásomnak, akkor most nyelvék félre. De egyik eset sem áll fenn, így hát marad a rezzenéstelen arcvonások garmadája, s egy hümmentés, mely még azelőtt kiszalad torkomból, hogy további mondatokba bocsátkoznék. - Szabad tudnom az okát? Szabad? Hogyne szabadna. Kell is, ezt mindketten tudjuk. A kérdés tehát csak formális, s abból a megfontolásból születik, hogy mondjak is valamit, ne csak csendben várakozva sürgessem tekintetemmel a folytatást.
Sajnáltam amikor Hattie, a főnök előző titkárnője nyugdíjba ment. Kedveltem, ahogy szerintem mindenki és nem csak azért, mert verhetetlen volt a munkájában és abban, hogy tegye könnyebbé a parancsnok életét – ami nagyban javított az általános kedven ki nem mondott tény, hogyha a főnök hangulata jó, akkor az alatta dolgozóké is –, hanem a minénket is. Martha ellen sincs kifogásom, nem is lehetne, de tény, hogy ő még nem keni-vágja a dolgokat olyan szinten, kezdve azzal, miként kellene, illene megszólítani a munkaadóját. Plusz azt sem bánnám, ha csak simán Collinsnak szólítana – mint mindenki – és elhagyná a nevem elejéről a férjezetlenségem jelzőjét és nem azért, mert olyan nagyon arra vágynék – isten ments! –, hogy bekössék a fejem. A közbeszólás után megakasztom a mondanivalómat, hogy közbeiktathassam a választ a kérdésre. - Ez most hivatalos lesz. – a helyzetünk kicsit másabb, különlegesebb, főleg, hogy évek óta ismerem magánemberként is és nem csak a főnökömként a fia kapcsán. Lee családja nagyon hamar belopta magát a szívembe és megkedveltem őket szinte az első pillanatok egyikében. Azt pedig, hogy van szerencsém nemcsak a legjobb barátommal, de az apjával is együtt dolgozni, rohadt nagy mázlinak tudom be. Akkor is, ha tisztában vagyok azzal, elsülhetett volna ez az egész nagyon másképpen is. - Igen, persze. A helyzet az, hogy gyereket várok és eltiltottak a nehéz fizikai munkától. – még most is fura ezt így kimondani, egyáltalán megbarátkozni az egész gondolattal, de attól még akkor is ez a helyzet. Nyilván jogos lehetne a kérdés, hogy miért csak most szólok, de valójában nem annyira régen tudom még biztosra, ráadásul tegnapig még az sem volt biztos, hogy meg akarom-e tényleg tartani. Hiába éreztem a rá való hajlandóságot, esetemben nem volt annyira egyszerű az egész kérdéskör. Még most sem az igazából. - Tudom, hogy nem a legjobbkor hozakodok elő vele, de nem húzhatom tovább és mindenképpen szeretnék visszajönni ide legkésőbb januárban. Ezért nagyon hálás lennék, hacsak ideiglenes kolléga jönne a helyemre, már, ha kérhetem ezt egyáltalán. – tisztában vagyok én is a dolgok menetével. Nem köteles fenntartani a helyemet. Amikor majd vissza akarok jönni dolgozni, a központ bárhová kihelyezhet és egyáltalán nem biztos, hogy a saját szakaszomba térhetek vissza, de tény, hogy borzasztóan szeretnék.
J. Collins & I. Niffenegger [a sárcsuszamlás másnapján]
Szegény Hattie, halálra unja magát otthon. Azt hitte, hogy majd az unokáival mámorító lesz minden idejét eltölteni, de az igazság az, hogy az unokái idegesítik nagy dózisban és a nyugdíjas klubbéli barátnői sem éppen az a lélekemelő társaság, amire áhítozott. Legutóbb pedzegette is, hogy vissza szeretne térni a régi életéhez minálunk, de aztán hamvába holt az elhatározása azon a ponton, amikor a legkisebb unokája kanyarós lett, s persze azonnal az ő kötelessége lett ápolni, mondván úgyis ráér, hiszen nyugdíjas már. Bólintok újfent, jelezve, hogy tudomásul vettem a mondandójának - a leendőnek - a hivatalos voltát, s ennek fényében fogok én is elhelyezkedni a beszélgetésben. A mosoly eltűnik képemről, s bár nem veszi át a helyét valami fenyegető mogorvaság, azért a vidámság sem süthető rám bélyegként. Inkább a kimértség, ami parancsnokként általánosan jellemez a szigorral kéz a kézben. Kérdezek és kimerítő választ várok, de valahogy nem azt kapom, amire számítok. Nem, mintha ne lennék tisztában azzal, hogy Jackie nő, de ez a gyermeket várok csak így kicsúszva a száján megmozdítja bennem a magamból ki nem adott szemöldökemelgetést. Ha nem hivatalosan ülne itt velem szemben, akkor most egészen más, tőlem talán sokkal szokatlanabbul cukormázas reakciót kapna, de mivel nem a fiam barátjaként és pláne nem gyermeke leendő anyjaként áll velem szemben, marad a hivatalos út és ennek megfelelően a szűk szavú gratuláció a formális dolgok megvitatása előtt. - Gratulálok! Mióta tudod? - a kérdés nem a szülés várható időpontjának kiszámítását vetíti előre (bár de, valamilyen szinten azt is), hanem sokkal másabbra kíván visszavezetni. Nevezetesen, hogyha már a tréning előtt tudta, akkor el se mehetett volna és ha ez igaz, akkor komoly veszélynek tette ki nem csak magát és a gyermekét, hanem a parancsnokságot is, hiszen ha a helyszínen vetél el, s vizsgálat indul, melyben kiderül, hogy tudott az állapotáról, akkor nagyon soká kellett volna magyarázzam, hogy én nem tudtam, s nem vagyok bűnös szándékos veszélyeztetésben, ahogyan Jackie sem az. - Állományi szempontból valóban nem a legjobb az időzítés, de előhozakodási időnek a most épp tökéletes. Tekintve az előzményeket. Mikorra várható a szülés? Januárt emleget és visszajövetelt, ami bár részemről egy tökéletesen méltányolható kérés lenne, mégsem teljesen rajtam múlik. Ettől eltekintve mindent megteszek az ügy érdekében, de előtte tudnom kell bizonyos dolgokat. - Az édesapa foglalkozása lehetővé teszi, hogy a gyermekágyi időszak után munkába állhass azon a poszton, amit most elhagysz, s ő legyen a gyermekkel, ha...? Nem szeretném, ha felelőtlenséget csinálna. Anya lesz, s mint ilyen bár tudom, hogy a kötelesség és az életmentés számára mindenek előtt áll, mégsem venném a lelkemre, hogyha az én engedékenységem csinálna félárvát a gyermekéből. De persze mivel ez egy hivatalos beszélgetés, így nem fogalmazhatok. Előállok hát egy másik megvilágítási móddal, lesz ami lesz.
Annak ellenére, hogy gyorsan túllendülök a lényegi információ átadáson, ami nyilvánvalóan kötelességem is, ettől még nem könnyebb kimondani vagy belevonni másokat is az eddig még titokba. ..és az még hagyján, hogy titok is volt, de baba megtartása is erősen kérdéses nagyon sok minden más egyébbel együtt. Úgyhogy nem, egyáltalán nem könnyen állok most itt és beszélek a jelenlegi helyzetről, ami hamarosan az életem minden egyes részében kiutasíthatatlanul ott lesz. ..vagy már ott is van. A gratulációt nem csak azért nem tudom igazán jól fogadni, mert nem teljesen értem a lényegét ilyenkor ahhoz gratulálnak, hogy felcsináltak?, hanem, mert totálisan idegen is az egész. Zach ugyan velünk van két hónapja, de az azért mégsem teljesen ugyanolyan, mint ez a helyzet. Egy bólintással azért reagálok rá, udvariatlan nem szeretnék lenni és ez még valahogy kijön. - Nem régen és nem is volt biztos egészen tegnapig, hogy lesz miért szólnom most. – ezen a ponton válik túlságosan személyessé és ezzel együtt kellemetlenné is a számomra a beszélgetés. Tudom, hogy miért akarta tudni és nem mondom, hogy nem jogos, de tekintve, hogyha nem lett volna semmi az állapotomból, akkor nem akartam volna szólni róla senkinek, főleg nem a főnökömnek. Ehhez talán megvan a jogom, szabályok ide vagy oda, hogy akkor avassak be akárkit, amikor én látom azt jónak. Most jött el az ideje. - Augusztus legvégére vagyok kiírva. – a törvény által biztosított tizenkét hetet így is túl fogom lépni, de ettől függetlenül csak az újévben szeretnék visszajönni. A köztes néhány hetet pedig fizetés nélkülin is otthon tudom tölteni, bár ha ezen múlik, hogy meglesz-e még a helyem itt, akkor decemberben állok vissza. Most legalábbis nagyon ezen a véleményen vagyok. Az utolsó kérdést hallva feljebb szaladnak a szemöldökeim a homlokomon. Nem akarok udvariatlan lenni, de nem tehetek arról, amit érzek és, hogy mennyire nem tartom fairnek az elhangzottakat. Akkor sem, ha tisztában vagyok azzal, hogy nincs mögötte rosszindulat vagy bármi ehhez hasonló. - Minden tisztelettel; de ezt a kérdést azok is megkapják, akiknek a feleségük megy el szülni és férfiként jelentik be, hogy gyarapodott a családjuk? – nem kellene, hogy meglepetésként érjen, de azt hittem itt már bizonyítottam ahhoz eleget, hogy ne kapjam meg megint a megbélyegzést, csak azért, mert nőnek születtem. Ráadásul, ha valaki, én nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy milyen ára lehet a hivatásunknak. Ennek ellenére azonban nem vagyok hajlandó félelemből abbahagyni, amit ennyire szeretek csinálni. - Tudom, hogy mivel jár a munkám és a baba apja is tudja. Rendőr egyébként. – nem titok és, ha már rákérdezett, nem akartam kibújni a válaszadás alól.
J. Collins & I. Niffenegger [a sárcsuszamlás másnapján]
Olyan családi minta állt előttem, ahol a gyermekhez gratulálni kell. Sosem tulajdonítottam ennek nagyobb és mélyebb jelentőséget, bár ha belehallanék Jackie gondolataiba lehet hogy nagyon jót röhögnék a dolgon. Hiszen hát igen, mind tudjuk, hogy nem a gólya repülési sebessége hozza a kisbabát. Mindenesetre úgy éreztem, hogy ezt illik mondani, tettem, ő fogadta és részemről ez így tökéletesen rendben van, le is zárható az egész. - Világos. - bólintok, hallva azt, hogy mióta tudja. Nem kérdezem, hogy mégis mit ért pontosan azon, hogy nem volt biztos, az ő dolga. Ezek olyan kérdéskörök, melyekben vájkálni nekem, mint főnökének cseppet sem kell, s ha van is felmerülő véleményem vagy elképzelésem őket illetőn, maximum azoknak is csak magamban és csak a jelen rapport utáni időben adok majd teret, amikor nem foglal le a kötelességem. - Köszönöm. - már azt, hogy megválaszolta a kérdésemet. Az előttem levő könyöklőre jegyzetelem le az augusztus 31. dátumot, szükséges lesz majd ahhoz, hogy kitöltsük a papírokat, amikor annak eljön az ideje. Mármint nem én fogom kitölteni, hanem a tűzvizsgálók, nekünk itt most másféle papírmunkánk lesz. De alapvetően szeretem, hogyha minden információ birtokában vagyok, amire esetleg szükségem lehet. Remélem Leetől úgyis megtudom majd, hogy mikor születik a bébi, szándékomban áll küldeni a kórházba valami giccses ajándékcsomagot. Úgyse tudja itt senki, hogy szentimentális is tudok lenni, ha akarok. Nem mondom, hogy meg kellett kérdezzem, mert nem kellett. Meg akartam kérdezni, s ez nagy különbség, így pedig ebből a szögből nézve elnézést sem kérek azért, mert megtettem még akkor sem, hogyha netalán olyasmibe másztam bele, ami nem kompetenciám. Csak meghallgatom, amit és amennyit mondani kíván válaszul, minden közbehümmögés nélkül és nagyon figyelmesen. - Nem, de még mielőtt előkerülne, hogy hímsovinizmussal vádolj hozzátenném, hogy ennek semmi köze ahhoz. Ezek tények. Egy gyermeknek az anyjára nagyobb szüksége van, mint az apjára. Mondjam másképp: egy nőre nagyobb szüksége van, mint egy férfira. Nem akartam személyes élt adni a mondatnak, de akármennyire az akarat, mégis van közöttünk egy olyan viszony, melynek határára elsétáltam vele. Nem mint főnöke válaszoltam meg a kérdését, a nem után semmiképp, s bár nem merülök bele abba, hogy én már csak a magam bőrén tudom, hiszen egyedül neveltem fel az anyja halála után a fiam, s ha nem lett volna az anyám, akkor nem tudom mi lesz a gyerekből, mégis.. legalább annyira a levegőben lóg, mint az a tény, hogy a kérdés feltevése is tartalmazott némi olyan színezetet, melyre nyugodtan mondhatta volna Jackie - ha nem tisztázzuk az elején a találkozó hivatalosságát - azt, hogy ne szóljak bele, nem vagyok az apja. - Értem. - ismét csak ennyi, becsukom azt az ajtót, amit az imént ki se kellett volna nyitnom, s inkább a praktikus részére térek rá a találkozónak. - Fogalmaztál már írásos beadványt az áthelyezéssel kapcsolatosan, vagy ez még előtted áll? - az orvosi javaslatot - tiltást - is hozzá kell majd csatoljuk az aktanyalóknak. A papírmunka a számítógépek megjelenésével se szűnik. - Tudunk beadni kérvényt, hogy ide kerülhess vissza, de sajnos nem rajtam múlik, hogy erről miként döntenek, ha eljön az ideje. Az újjal való tudatás lesz a legkisebb probléma, azt minden további nélkül vállalom. - a szabályok adta kereten kívül is - A jó munkaerőt vétek elereszteni, pláne ha nem is akar futva menekülni tőlünk. - engedek meg magamnak a végére egy halvány, cinkos félmosolyt.
Röviden megrázom az üstökömet, mert nincs mit köszönnie. Érthetően többször is meg fogják még kérdezni, hogy mikor fogok szülni hozzávetőlegesen, mégis meddig tudok majd dolgozni és mikor térek vissza a munkába. Nem is tervezek a szükségesnél előbb eljönni szabadságra, akkor sem, ha a tűzvizsgálóknál végzendő munka nem lesz a szívem csücske. Viszont valamit valamiért, én döntöttem úgy, hogy vállalom a babát és ennek a döntésnek bizony milliónyi következménye van, aminek egy része ez is. A folytatással kapcsolatban csak azért nem szólok vissza, mert most nem magánemberként beszélgetünk, noha ez a fajta véleményezés már erősen annak a határait súrolja és helyenként át is lépi. Vélemény. Ez az ő véleménye és nem az enyém. Azt meg el tudom fogadni, hogy másképpen látjuk a kérdéskört minden aspektusában. Egyébként sem kell, hogy ugyanazon a nevezőn legyünk. - Remélhetőleg mindketten kellünk majd neki. – emelkednek meg egy pillanatra a szemöldökeim és még egy mosolyt is társítok az elhangzottak mellé. Egyikünk sem úgy áll az egészhez, hogy valamikor egy ponton majd nem lesz további résztvevője az éppen aktuális történéseknek sem ilyen sem pedig olyan formában. Innentől fogva azonban a legjobb az, ha elengedjük a témát. - Még nem volt rá időm, de a nap folyamán meg tudom oldani. Jó, ha leadom Marthanál, amikor megvagyok vele? Gondolom az orvosi véleményt is mellékelnem kell.. – sosem kellett még ilyen meg semmilyen más okból kifolyólag sem az áthelyezésemet kérjem, ezért nem teljesen vagyok biztos a menetében. - Persze, megértem. – akkor tényleg csak azon múlik, hogy fentebb is beleegyezzenek a majdani kérelembe. Tényleg nem szívesen mennék át másik állomásra, de ez sajnos csak másodlagos az egész helyzet szempontjából. - Kösz parancsnok! – ez a minimum azt hiszem. Ha nincs is nagyon más hátra, akkor úgy hiszem lassan végeztünk is, kivéve, ha akad még kérdés esetleg, amit meg kell válaszoljak. A magam részéről egyetlen apróság van, amit még fontosnak ítélek. - Főnök, Lee még nem tud erről az egészről és én szeretném elmondani neki a napokban. – ha minden jól megy, akkor már ma, de ez függ attól is, hogy érzi magát, úgyhogy biztosra nem veszem a dolgot. A lényeg, hogy hálás lennék, ha nem szólná el magát előtte még egy darabig.
J. Collins & I. Niffenegger [a sárcsuszamlás másnapján]
Felesleges lenne egyetlen kósza úgy legyent is kiejteni a számon, vagy bármi mást, mellyel arra céloznék, hogy remélhetőleg tényleg úgy lesz, ahogy Jackie mondja. A határt átléptem egyszer, nagylábujjamat átlógattam rajta a személyeskedés térfelére, másodszor nem teszem. Csak elengedem a dolgot, mintha megbeszéltük volna a megbeszélni nem szükségest, s rátérek a formalitásokra. - Igen, azt is mellékelni kell hozzá, valamint szükségem lenne egy szándéknyilatkozatra a visszatérésed idejéről. Sose lehet tudni mennyit nyom a latban, de inkább legyen meg, semmint ne rendelkezzünk vele akkor, amikor szükség lesz rá. - veszem sorba a papírokat, amik így első blikkre eszembe jutnak. Valljuk be nem sokszor kell állapotos kollegina áthelyezésével foglalkozzam, az új apukák pedig nem kérnek ilyet, így igazság szerint megvan az esélye annak, hogy valami majd csak később fog eszembe jutni. - Tökéletesen megfelel, igen. Martha majd iktatja, hogy nekünk is meglegyen, az eredetit pedig elküldjük a tűzvizsgálókhoz, hadd legyen meg nekik is. Felkelek az asztal mögül, eléje sétálok, hogy kezemet nyújthassam Jackienek. Amolyan - ideiglenes - búcsú-kézfogásra. - Várunk vissza, Collins! - biccentek felé, s ha elfogadja a jobbomat, akkor határozottan megszorítom a kezét. Nem süthető rám az a bélyeg, hogy finomkodom vele csak azért, mert nő. Ki is kérné magának, feltételezem. - Lesz rá ideje, hogy meghallgasson. Fel van függesztve. - bújik elő belőlem a dühös parancsnok és a dühös apa elegye. A sár alá merülős baromságát nehezen emésztem, s bár neki nem azt mondtam, amit tán hallania kellett volna, tény ami tény: két hétre felfüggesztettem a szolgálat alól. A minap kaphatta meg a hivatalos értesítést róla. Másért nem lenne tőle harmincnál is több nem fogadott hívásom. - A te dolgod annak elmondani, akinek csak szeretnéd. Ez csak természetes! - nyomatékosítom némiképp egyértelműbben is. Várakozón tekintek Jackiere, hogy van-e még valami. Ha nincs, szándékomban áll udvariasan kikísérni őt. Akkor is, ha csak pár lépésre van tőlünk az iroda ajtaja.
- Rendben, ez csak természetes. Leadom a többi papírral együtt azt is. – nem telik semmibe még egy papírt kitölteni, tényleg ez a legkevesebb. Akkor meg pláne, ha nyom valamit is a latban és hozzásegít ahhoz, hogy ténylegesen is ide térhessek vissza dolgozni. Marthaval kapcsolatban bólintok egyet határozottan. Otthon megírom, amit kell és amikor a miniért jövünk vissza délután, nem tart sokból beugrani a kinyomtatott kérelmekkel és a dokitól kapott igazolással. Remélhetőleg utána néhány napon belül megkapom az eligazítást, hogy mikortól kezdhetek a tűzvizsgálóknál. Furcsa lesz, hogy hétköznap kell majd bejárnom és hivatali munkaidőben unom majd halálra magam fogok dolgozni. - Szívesen jönnék vissza. – köszönni már megköszöntem a dolgokat, nem ismétlem meg magam. A kézfogást természetesen elfogadom és ugyanolyan határozottsággal viszonozom is. A finomkodás mellőzését pedig kifejezetten örvendetesnek találom. - Mennyi időre? – arról még nem hallottam, hogy felfüggesztést kapott, de gondolom akkor hamarosan erről is több információm lesz. Sejtem mennyire lehet elragadtatva a hírtől. Újra megköszönöm a főnök idejét, aztán nem is rabolom tovább azt. Nyilván ezernyi dolga van még, rám meg várnak odakint, ezért én sem szeretnék a szükségesnél tovább itt maradni. Kifelé menet még elköszönök a srácoktól, aztán egyelőre ezzel le is tudtam a reggel legfontosabb elintéznivalóját. A többi már tényleg csak egy adag dokumentum bedobása lesz, semmit több.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Csarnok (Tűzoltóállomás) Csüt. Márc. 22, 2018 11:57 am
Kezdőlap 
Tárgy: Csarnok (Tűzoltóállomás)
