Corinthian Yacht Club of Seattle

Feyre - Robert

Uhh, a nemszeretem parti. A hajók nem ragadták meg a képzeletemet, s mivel a rókabőrt is rendesen eldobtam mindig az elején, inkább Terrynek adtam át a lehetőséget a csillogásra. Más miatt is átadtam, úgy tudott flörtölni a kuncsaftokkal, hogy magamban az irigykedés mellett néha azért az arcom is fogtam. De mivel nincs, s ügyfelekből él meg az ember, még ha már hegy is lettem, vagyis hozzám jönnek, nem én rohangálok utánuk (amit tesz meg a fene), éreztetni kell velük, hogy kiemeltek és különlegesek (nyalni az egójukat). Idegesen babrálok a nyakkendővel, mikor Meredith nyit be.
- Meg vagy veszve, ez nem üzleti tárgyalás – elcsapja a kezem a nyakkendőről és egy mozdulattal leveszi.
- Most azt kezdjem el számolni, mennyi rajtad a szabad testfelület, vagy hamarabb végeznék azzal, hogy mennyi helyen vagy takarva? – nézek végig rajta, a feszültségemet levezetni szándékozom.
- Ha neked egy a legújabb divat csak ennyit jelent, súlyos ízlésficammal rendelkezel, menj orvoshoz. De előtte hajtsd fel ezt – nyomja a kezembe a pezsgős poharat.
Szó nélkül felhajtom, ma szokatlan mértékben nincs kedvem a partihoz, de már legalább nem rókabőr társaságában teszem meg az ilyen partikat, jó évtizede.
- It’s showtime – csapom össze a kezeim, aztán, ahogy kilépek a szobám (lakosztálynak beillő) ajtaján, mintha kicseréltek volna. Meredith derekát átkarolva haladok fel a lépcsőn, kezembe véve egy újabb pezsgős poharat.
- Mr Lucas, örülök, hogy végül el tudott jönni. Sajnálatos, ami a kedves nejével történt, remélem, legközelebb már vele is cseverészhetek. Addig is, érezze jól magát, a lehetőségekhez képest – fogalmam sincs, mi van a nejével, Meredith súgta oda bizalmasan, mikor meglátta, hamar túl akartam lenni rajta. Jelentéktelen ügyfél, a tőkéje annyira nem, a befolyásával együtt, de bikkfanyelvű az IT terén. Azért lelkesen szponzorál.
A következő azonban már a figyelmem célkeresztjében van, ő viszont benne van a tudatomban, nem véletlenül.
- Rég láttalak, öreg barátom. Nincs egy hete sem – a lazább stílusnak adtam helyet, mert bár parti van, üzleti, sokkal inkább koktél parti jellegű, pár napos hajókázással. Ezt mutatja a fehér ingre húzott fekete mellény, s a lazább anyagból készült nadrág is. Majd pillantásom a partnernőjére esik.

Egy évvel korábban

Mindig is szerettem a yacht klubot. Annak ellenére, hogy rám nem jellemző az a sznobság, mint anyámra, ennek a helynek olyan különleges atmoszférája van, ami már gyerekkoromban is lebilincselt, még úgy is, hogy sokáig csak a gyermekeknek fentartott szárnyban lehettem. Persze, amióta felnőttem és elköltöztem otthonról, már nem volt olyan könnyű előteremtenem a tagdíjat, de hála néhány lelkes kuncsaftomnak, az elmúlt években ez nem okozott problémát. És, ha már lelkes kuncsaftok, éppen az egyikük miatt vagyok most itt, aki ragaszkodott hozzá, hogy tiszteletünket tegyük ma este ezen a szent helyen. Lothar Rey-nek hívják, és az igazat megvallva, nem tudom, mivel foglalkozik. Talán van egy cége, ha jól emlékszekm… Mindenesetre, van pénze bőven, ami számomra is előnyös. Nem vagyok prostituált, ez igaz, de egy jó dominát majdnem ugyanolyan jól megfizetnek, mint egy luxuskurvát. Nem nagyon értem a dolgot, de, ha már így van, én örömmel veszem fel a legtöbbször busás fizettségemet.
Kicsit unatkozom, ahogy Lothar ismerősről ismerősre rángat végig a klubon, mígnem elérünk egy olyan kettősig, akiket már valamivel érdekesebbnek találok, mint a korábbiakat. Pedig, ha jobban belegondolok, Robert Fury sem éppen mai darab, közel kétszer olyan idős, mint én, viszont ellentétben az itt lévő férfiak többségével, kimondottan jól fest, ezt el kell ismernem. Jól áll neki ez a lezser elegancia, sokkal fiatalosabb, mint az ittlévők nagy többsége. Lehet, hogy egy tízest simán letagadhatna, ha szeretne. De miért is gondolkozom én ezen, miközben a pillantásom végigsiklik rajta, ahogy a partneremmel beszédbe elegyedik?
- Hadd mutassam be a kísérőmet - tol előtérbe Lothar, nem mintha eddig láthatatlan lettem volna, legalábbis szerintem.
A koktélruhámat direkt úgy választottam ki, hogy, noha a stílusából adódóan nem mutat meg sok mindent, a színe, a vörös hajam miatt igencsak vonzza a tekinteteket. És ha már a hajam szóba került, ezúttal csak szépen kifésültem, és kicsit begöndörítettem a végét, hogy picit érdekesebb legyen anélkül is, hogy egy órákon át készülő, bonyolult frizurába kelljen rendeznem a tincseimet.
- Feyre Jansen - mutatkozom be Robertnek és a kísérőjének - akinek azt hiszem, Meredith a neve, de erre azért nem mernék megesküdni -.
Nem lennék meglepve, ha ismerősen csengene nekik a nevem, hiszen az apám jónevű, és meglehetősen tehetős ügyvéd - ergo jó befektető tud lenni, ha valakinek sikerül megfűznie -, és mint ilyen, az egész családunk a klub tagja, én is a magam kis belépőkártyájával jöttem be, amikor Lotharral megérkeztünk. Szerencsémre, egy parti nem az a hely, ahol nekiállnának faggatózni, hogy miért egy nálam húsz évvel idősebb férfi oldalán mutatkozom itt, ahelyett, hogy teszem azt, a szüleimmel jöttem volna. Van rá esély, hogy felbukkanjanak itt, de valószínűbbnek tartom, hogy éppen egy európai körutazáson mulatják az idejüket.

Egy évvel korábban

- Ki az, Lotharral? – súgok még gyorsan a fülébe a titkárnőmnek, de már késő, így a szokásos pókerarc, érdeklődéssel vegyítve, vetítem eléjük. Mit ne mondjak, elég dekoratív, s kissé ki is lóg a tömegből, de sosem a megszokott dolgokra szokásom figyelni. Magamban felszisszenek, ahogy Lothar kezeli a nőt, az arcomra nincs írva, de villan a szemem egyet.
- Üdvözlöm, Miss Jansen – kezet csókolok neki, hadd tanulja meg Lothar, hogyan illik bánni a hölgyekkel, nőkkel. – Ismerős a neve, mintha már hallottam volna a ... Jansen & Jansen – csettintek egyet az ujjaimmal, ahogy eszembe jut. – hát persze. Nahát, emlegette az apja a Feyre nevet, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen elbűvölő nővé érett – Meredith felé fordulok félig.
- Hadd mutassam be Meredith Abigail Tervillet. A jobb kezem, mindenben – szó szerint mindenben. Vagyis, majdnem mindenben. A magánéletembe nem nagyon turkál, s én is csak kirívó esetekben lépek a tyúkszemére, ami nincs neki.
Hosszabb időre tekintek Meredithre, elérti a pillantást, s egy elrabolhatom a partnerét kérdéssel, máris belekarol Lotharba. Jobban ért Meredith az ilyenekhez, mint én.
- Rémlik, mintha még akkor találkoztunk volna, amikor a szülei szoknyája mellől kukucskált – kortyolok a pezsgőbe, majd a karom nyújtom felé szótlanul, remélve, érti, hogy sétálni invitálom.
- Jelzem, édesatyja érdeklődött nálam ön után – nézek rá jelentőségteljesen.

- Nos, igen, ismerem őket – nagyon röviden eresztek meg egy széles mosolyt. A memóriám sosem hagyott cserben.
Meredith veszi a lapot, és én is, kiváló lehetőséget lát Lotharban, a tőkéjében és a kapcsolataiban legalábbis. Én pedig régen láttam már Feyret.
- Ne is emlegesse a réget – nevetek fel röviden, meglötykölve a buborékos italt. – Ezzel a tétellel egyetértek, mint kifejtettem – mutatom felé a poharat, hiszen az imént fejeztem ki csodálatomat irányába. Igazán... impozáns nővé alakult, túlságosan is szemet vonzó. És tud játszani a férfiakkal, Lothar csak úgy csüngött rajta. Mint most Meredithen.
- Megbocsát? – az unott hangszínt nem értem, figyelem a jelenetet, ahogy jóízűen vesz a kínálatból és igazán nyálcsorgató módon, hogy inkább én is bekapok egyet, mielőtt elcsöppenne nálam.
- Ah – értem meg. – Vegye úgy, nem szóltam semmit. Mióta él külön tőlük? – hát ezért beszélt az utóbbi években olyan furcsán az apja Feyreről. Csak magamból tudok kiindulni, hogy mennyire is hiányolnám a lányom, ha nem adna magáról életjelet.
- Meredith nagyon jól ért ahhoz, miként bánjon az olyanokkal, mint Lothar – a férje, a Volt férje kitűnően megtanította erre.
- Megkérdezhetem, miért is éppen Lotharral jött? – kis szünetet hagyok, a pezsgős poharat az egyik tálcára teszem. – Nem igazán láttam ilyen rendezvényeken, s az üzleti életben sem futottunk még össze. Mivel foglalkozik? – talán teljesen más pályára állt, mint a családja, amit azért nem csodálok. Cápajogászoknak tartom őket, s nem nézem ki Feyréből azt, amit tőlük tapasztaltam.

- A negyvenegy még nem öreg. Csak a lusták lesznek ilyen korra kövér, hájas disz.. – Peter Thomasello halad el mellettünk, akinek a mozgása sokkal inkább hasonlít a bálnákéhoz, nem véletlenül, vet is rám egy rosszalló pillantást. – nók. Még csak nem is középkorú. Most már a negyvenes az új harmincas. Mintha foglalkoznék a korommal – vágok egy képet, miközben egy „pf” szájmozdulatot is teszek.
- Pedig nem rossz az. Van esze, az ujjai köré csavarja a férfiembert, s máris magáé az egész világ – a szülői témát elegánsan kikerülöm. – Így maga lesz az irányító, nem ők.
Ezzel bajom nincs, hacsak nem engem akarnak az ujjaik köré csavarni, mert az mindeddig sikertelen volt, s van egy olyan fogadásom rá, hogy nem is fognak tudni.
- Az sok idő, megtapasztalni a saját lábon állást – nézek rá. – Milyen érzés?
Ahogy lehetett, én is a saját lábamra akartam állni, a másoktól és másokon való függést nem nekem találták ki.
- Nos, ezt inkább tőle érdeklődje meg. Női titkokra hivatkozva, nem hajlandó beavatni – teszem a műsértettet.
- Á – így már érthető, annyira nem pattogtak körülöttük a szikrák, arra Meredith már ráharapott volna.
-  Mivel foglalkozik? – nem tud kibújni a válaszom alól, ismét felteszem neki a kérdést, olyan arccal, amely jelzi, hogy próbáljon mást átverni, velem nem fogja tudni megtenni.
- Csak, ha ön is megmondja, mivel foglalkozik, vagyok hajlandó erre válaszolni – van egy sejtésem, hogy nem egykönnyen fogja megmondani, de hát semmi gond. Egy pár jó helyen feltett kérdés, és kerülővel, de meglesz az a válasz.
- Bőségesebb vacsora? Nos, az ételes pultok a belső részen vannak. Örömmel kísérem oda – indulok meg vele. A parti házigazdájaként ezt negatív és teljesen felesleges kritikaként értelmeztem, ezért könnyedén a hátam mögé hajítom a javaslat ezen részét.
A belső, fedett térben a fal körül sorakoznak az asztalra helyezett, míves tartókból az ételek, svédasztalos megoldást kértem, felszolgálókkal. Aki akar állva eszik és úgy partizik, aki akar, az itt elrendezett asztalokhoz tud ülni és nyugodtan étkezni.
Amíg elrendezi a felszolgálóval, miből vegyen a számára, addig egy újabb pezsgős pohár után nézek és közben tekintetemmel keresem Meredithet.
- Mióta ismerik egymást Lotharral? – el nem tudom képzelni, ahogy nyomul Meredithre, nem nyomult Feyrere, összességében külön-külön is áthajítanám a korláton, de nem az én életem. Meredith pedig profi a férfiak kezelésében. Főleg az olyanokéban, mint Lothar.

- Áh, igaz – adok neki igazat, majd vágok egy arcot. – Nem tudják, miről maradnak le.
- Én kérek elnézést – fújok visszavonulót. – Nem minden ilyen férj papucsférj – jegyzem meg azért némi iróniával. – Kiválóan lehet velük macska-egér játékot is játszani, sok más mellett. De, ön dönt az élete felett, ez nyilvánvaló – tartom felé egy rövid időre a poharat.
- Ó, ennyire úgy érezte, elnyomják a szülei? – nem vagyok biztos benne, hogy valóban ez volt, de ha ő annak éli meg, akkor az a részéről a valóság volt, nem holmi tévébeli sorozat, amit csak úgy ki lehet kapcsolni.
Oldalt pillantok csak, miközben kapom az elég durva választ. Felemelem a kezem.
- Sylvia, annyira jó, éppen jókor. Volna pár perced, szeretnék bemutatni neked egy igazán ígéretes hölgyet – Sylvia, a maga negyvennégy évével elmehetne miss fitness versenyre, bár az agyonbarnított, vagy inkább sárgított bőrére inkább nem mondok semmit. Visszafordul és két puszi után Feyre felé mutatok.
- Szeretném neked bemutatni Miss Feyret. Feyre, ő itt Sylvia, kiválóan ért az üzleti beszélgetésekhez – bizalmasan Sylvia felé intézem a szavakat, de úgy, hogy rendesen hallani lehessen Feyre részéről. – Képzeld, a kérdésemre, hogy mivel foglalkozik, a második válasza is annyi volt, hogy vállalkozó, legyen nekem elég ennyi – vágok egy hihetetlenkedő arcot, mire Sylvia egy mosollyal elővesz egy névjegykártyát és átnyújtja Feyrenek.
- Kedvesem, visszautasítani mindig úgy illik, hogy hagyjunk menekülő útvonalat, de majd mindent megbeszélünk – érinti meg a felkarját Feyrenek. – Hívj fel! Viszlát Robert!
Önelégült arccal nézek magam elé egy pillanatig. Vannak manővereim, amelyek meredekek szoktak lenni, mások szerint. De hiszen én most csak segítettem Feyrenek. Így nem lesz oda a függetlenségéről alkotott álma.
- Bizonyára meglepetésnek szánta. Vagy egyszerűen csak magának akarta az összes süteményt – viccelem el Lothar feledékenységét.
- Érdekes – töprengek el egy pillanatra. – Ezt akár sértésnek is vehetném, hiszen engem is gyerekkora óta ismer, s lám, évek óta nem találkoztunk.
Olyan képet vágok, mint aki takargatja, hogy megbántódott, valójában a reakciójára vagyok kíváncsi.

- Az már nem az én bajom – nem foglalkozom ilyenekkel, sokkal jobban leköt a munkám, mint hogy ez legyen a napi témám.
Egy félig egyetértő, félig elgondolkodó arcot vágok. Biztosan így van, magánéletek nem érdekelnek annyira.
- Értem – nem feszegetem tovább ezt a témát, elzárkózik előle, mint ahogy a következőtől is.
Sylvia látja a kártyatépést, nagy szemeket mereszt Feyre háta mögött, majd széttárja a kezét, nem foglalkozik vele, de felém tesz egy „hívj fel” mozdulatot, mire egy arcmimikával rendezem le felé a kettőt, ami akár Feyre részére is lehet válasz, sokat gyakoroltam ezt, á, inkább természetes tehetség vagyok benne. Ha nem kér, nem kér, s ha ragaszkodik ehhez a stílusához, hol vagyok én az életében, hogy erről bármily ítéletet alkossak?
- Kezdem megtiszteltetésnek venni, hogy velem egyáltalán szóba állt. Miss Feyre – teljesen átváltok egy távolságtartó, ám laza, nemtörődöm stílusba.
Szó nélkül hagyom a válaszait, sajnos a találkozás nem hozott össze bennünket.
- Nos, nem is tartom fel az evésben, Miss Jansen, a többi vendéggel is foglalkoznom kell, további jó szórakozást – bólintok felé, majd egy újabb pezsgős poharat a kezembe véve, grasszálni kezdek a többi vendég között, elvégre én vagyok a házigazda.
Két külön hajóban evezünk Feyrevel, s az a kislány, akivel én találkoztam, s akit kedveltem, eltűnt. Hiába, mindenki változik. Erre muszáj vagyok elengedni egy mosolyt. Nem vagyok gonosz, nem fogom beköpni a szüleinél. Talán.

//Köszönöm a játékot! Feyre egy igazi kemény csaj! //