Kiállítótér (Seattle Art Museum)

@Bummer

- Mivel egyéjszakásnak indultál - bólintok rá nagykomolyan, de most tényleg ilyen redvanehéz különbséget tenni a három között? Látszik, hogy ennek a gyökérnek még nem volt senkije, bár aztán én se dicsekedhetek nagy múlttal párkapcsolatok terén, szóval kurvamindegy. Inkább tüdőzöm a nikotint, meg chillezek bele a nedves padlóba, és egész frankó lenne minden, ha két másodperc alatt fel nem baszna. Nem kell sok, hogy átrendezzem a kecóját, aztán egymás pofájába kezdjünk el üvöltözni, mint valami útszéli kurvák, akik összekaptak a kuncsafton. Külső szemmel végigröhögném, de így azé' más.
- Basszad is! - köpöm vissza, de már fel sem fogom, mire reagálok, csak megindulok felé, majd azzal a lendülettel toszódom bele a szőnyegébe. Szokás szerint brillírozom, de mondjuk ez van, ha arcoskodni akarok és fingom nincs, mit művel le az agyamban a düh és elkeseredettség az adrenalin mellett. Utóbbival egymagában elég fasza dolgokat le tudok vágni, de így keverve, á. Esélytelen.
- Ja, attól... - sóhajtok, mert még nem vagyok vevő a humorára, holott levágós, miszerint ezt a közöttünk tengő mocsarat próbálja csapolni vele, szóval megeresztek egy gyönge félmosolyt. Aztán leültet, mint az oviban, de mondjuk kábé úgyis ezt a szintet hoztam, ergo... - Elég sokat csúszom a betonon, szóval szerintem ezt lassan úgyis megszokod - horkantok fel, me' tényleg. Egyik haveromat se verik ennyit, mint engem, de mondjuk elsősorban én baszom el és adok az életnek, ezé' lassan kuss lehetne a nevem, bazdmeg. De attól még jó néha önsajnálni és rühelleni a világot, mert szemét és faszfej. Pláne velem.
- Jó, hagyjuk - túrok a hajamba, mert végül is én se tudom, mit akarok, meg hogyan kellene, hogy működjön ez az egész kettőnk között. Az ilyesmit nem a csajok szokták megoldani? Mármint, vannak ezek a buzi jelek és kaparnak a falon, ha kell valami, de most így mi a faszomat kéne tennem azontúl, hogy megbaszom? Kezdésnek maradok, mert más helyzetben már rég leléptem volna a picsába, ő meg takarítson utánam és felejtsen el szépen. Előtte azért levágjuk a nagy összeborulást, amit én kezdeményezek és egy csókban kerül rá pont, a'sszem. Mikor bekísér a szobájába, azé' tisztább fejjel ér utol a felismerés, hogy frankón szétkúrtam mindent. Mielőtt összeszedném a cuccaim még megbaszom a felsőmmel, majd elmutatok a sarokba.
- Ott van pár tiszta cucc, öltözz fel - aztán elkezdek pakolni. Amikor megdicséri a munkám azé' elvigyorodom, me' legalább a falát nem sikerült összebasznom, ha már az ágyát félig-meddig igen. - Azé' - biccentek rá, majd bevágom a párnák közé, nehogy itt a küszöbön dideregjen nekem, és már fölötte is termek, hogy élvezettel bámuljam az arcán végigvágtató félelmet. De most nem kell fosnia, nem kúrom meg, amúgy se áll rá a hangulatom, de attól még szopatni lehet. Így jobban belegondolva, akár szó szerint is, lolz.
- Akkor ne nyald végig a szád, mert az csak beindít - kapok utána, majd durván rácsókolok, ugyanis a béna kamuját nem sikerül megvennem. A gumis témán még csak fel sem vonom a szemöldököm, annyira röhejes. - Oké - mosolyodom el, ahogy lefordulok róla, de azé' karom a nyaka mögé csúsztatom, majd ráhúzom a mellkasomra, míg szabad kezemmel a mobilom után túrok. Nem is nagyon figyelek a feed-re, meg a legtöbb sms-t el se olvasom, ahogy a nem fogadott hívásokat is leszarom. Ki is nyomnám a faszomba, ha meg nem akadna szemem egy néven.
- Oh? - nyitom meg a pm-et, majd egy óriási vigyorral lesek el az órára. Végül is, időben még pont benne van. - Tudod mit? - nézek le Elire, ahogy kicsit közelebb húzom az arcomhoz. - Kárpótollak a szobádért - nyomom testem az övéhez, míg kezem finoman simít végig a hátán és kedélyesen az alsó ajkára harapok, hogy kicsit rászívjak. Innen már mélyítem is nyelvemmel a csókot, és ujjaim a gerince mentén érnek el a fenekéig, amibe azé' elég érezhetően markolok. Mielőtt azonban elérném a farkát játszom a meglepettet. - Ó, bocs, totál kiment a fejemből, hogy nincs nálam óvszer - húzódom el tőle, majd le is mászom az ágyról, hogy leporoljam a gatyámat, meg túrjak az egyik papírtáskából egy másik felsőt. - Szóval szedd össze magad, mert programunk van! - dobom be, és már dúdolva pötyögöm is a válaszom a kis tetűnek.



@SAM

Az épületet nem nehéz kiszúrni, mivel éjszaka is úgy megvilágítják, mintha rajta csüngne az 'eladó' tábla. Noha betörni má' két fokkal nehezebb és hajnal négykor ugye ki a faszom tenne egy formabontó látogatást a múzeumban, de ettől függetlenül elég erélyesen indulok meg az egyik oldalsó ajtó felé. Két méterrel a cél előtt már remeg is a fotocella, és úgy dugja ki rajta fejét a nyomorék, mintha az SPD hajtana a pöcsére.
- Helyzet? - pacsizom le vele, amitől olyan vörös lesz a feje, hogy lassan beállíthatnám a sarki stop tábla helyére. A válaszát amúgy pont leszarom, ahogy besétálunk az üvegépületbe, majd tüdőzöm a festék szagát. Kúl. - A másodikon vannak az installációk, igaz? - kérdem, ő meg serényen bólogat és próbálja telibe szarni a velünk kullogó Elit, mire a folyosó felénél megtorpanok és tenyerem a derekára téve tolom kicsit előre. - Innen már egyedül is menni fog - koptatom le a kis buzit, mire vinnyogó hangot ad ki és tudom, mit akar, de ezzel mondjuk pont nem a pasimat hatja meg. Válaszul sóhajtok, majd intek, essünk túl rajta, bazdmeg. Szinte rám ugrik, ahogy karjaival karol, kinyomva belőlem a szuszt, míg fejem látványos unalommal hajtom hátra.
- En, viszonoznod kell - nyüszít, ezé' meglapogatom a vállát, de nem tetszhet neki, me' keze a seggemre téved. Mit meg nem teszek ezé' a szaros meglepetésért, baszod. - Akkor... - bámul a pofámba fél centiről, mire megforgatom a szemem, de mielőtt kivédhetném nyomja a száját az enyémre. Visszakézből basznám pofán, de eléggé le vagyok strapálva már így is, szóval egy hervasztó rúgással viszonozom a faszságát. Az ég mentsen ezektől a kretén stalkerektől, basszam meg. Inkább cammogok az emelet felé, meg letörlöm a szám a felsőm ujjával. Ez legalább emlékeztet, mé' a nappali műszakos gyereknél szoktam belógni, nem pedig ezzel a redva csigával egyezkedem.
- Szóval a bula papíron kattant - nyitom ki az első ajtót és arcon basz minket a kompletten fehérre kent terem, benne szintúgy fehér berendezési tárgyakkal, asztallal, vázával és evőeszközökkel. A monotonitást csupán az elszórt festékpöttyök törik meg. - De talán pont ezért ő maga az avantgarde, még annak ellenére is, hogy '77-ben a saját lábán sétált be abba pszichiátriai klinikára, ahol még mindig tengeti a napjait - vonok vállat, mert vár ránk a másik szoba, hozva a fullos pöttyuniverzumot.




Jól megbámulom az arcán végigfolyó fénypontokat, meg a haját, ami most ebben a neonlilában pácolódik. Olyan, mintha ő is ennek a beltéri installációnak az egyik darabja lenne. Kezem végighúzom az asztalon, de nem mozdítok el semmit, csak befogadom a gombanélküli pszichedelikus utazást.
- Játszik a tér- és valóságérzékeléssel, meg próbál belefullasztani a végtelenbe, de nem ezért hoztalak ide - fogom meg a kezét, majd átsétálok vele egy sötét folyosóra, aminek a végében egy kékes derengésű neonnal megvilágított ajtó áll. Én tudom, mi van mögötte, ezért már előre vigyorgom, és mielőtt kinyitnám teszem hozzá: - The Souls of Millions of Light Years Away, de ha úgy tetszik, akkor üdv a galaxis kellős közepén - húzom be, aztán eltűnik talpunk alól a tér, megszűnik a valóság és beleolvadjunk a kibaszott univerzumba.

Előbb vagy utóbb mindig az ágyban kötünk ki, bár ezt már nem fognám Murphyre, merthogy valahol természetes. Pláne, hogy így másfél órán keresztül ordítoztam, szaladgáltam, és pattogtam a színpadon, aztán még jól be is ittam, jól szét is kúrtak, és még egy bazi nagyot is balhéztunk. Megjegyzem én megértem, néha ki kell adni magunkból, ami benn ragadt. Általában meg én vagyok az első, aki másokra hányja…
- Meg a seggemet se vakarjam, mer még véletlen belátsz? – nevetek fel, persze kivételesen igaza volt, tényleg nem azé nyaldostam, mert kiszáradt, még ha benne is volt. Végül is vigyáznom kéne rá, közvetve abból élek.
Azért hagy némi kesernyés ízt maga után, hogy ilyen könnyen feladja a dolgot, de nincs időm bedepizni, mer a képem a következő másodpercen a mellkasán végzi, beszélni meg max a felsőjébe tudok, és úgy hangzok, mint aki épp szopja a faszát, ahogy kinyammogom, hogy mi a faszt csinál. Aztán feladom,mer egész jólesik a mellkasába fúrni a fejem, szerintem ha hagyna még fél percig, totál bealudnék. De az nem En lenne…
- Mm, tényleg? – hagyom, hogy közelebb húzzon, és belevigyorgok a csókba, amely harapásban végződik. Kár, hogy ennyire kurva jól csinálja, pedig ahányszor ez össze-vissza kúr – valszeg szintén gumi nélkül – jó sok mindent összeszedhetek tőle. Egyelőre azért nem akarok megdögleni… bár elég nagyot csattan, ahogy ő nyomja a pofámba. Faszom.
- Mész te anyádba… - számíthattam volna rá, most mégis csalódottan nyomom a párnába a képem. Azt már nem, fel nem kelek innen. Nem is érdekel. Legszívesebben rávágnám, hogy nincs, és hagyjon… de most hisztizett nekem, hogy mindenki elhagyja, meg mittomén. Lehet, hogy kedvesebbnek kéne lennem? Faszt, ha erre vágyna, nem engem választott volna. De akkor meg mi a fasz baja van? És nekem mit kéne tennem?
Nagyjából ezen gondolkozom, ahogy zsebre dugott kézzel caplatok utána a rühes, hideg utcákon. De tényleg, mégis miért sajnáltam meg… magamtól ki nem mozdulnék ilyenkor. Ha nem lenne, már békésen leszopattam volna magam, és otthon durmolnék. Egyébként meglepő, hogy nem futottunk bele senkibe, eddigre már haza szoktak baszódni. Talán jó éjszakájuk van… még egy smst se kaptam, pedig Jim mindig tök fölöslegesen rám csekkol, ha részeg vagyok.
- Sz’al hova a faszomba megyünk? – nagyon remélem, hogy nem vágja rá, hogy meglepi, mer kitekerem a nyakát. Meg akkor is, ha még sok van hátra, mert nagyon nincs hangulatom az esti sétálgatáshoz. Mondjuk egész hamar odaérünk, én meg felvont szemöldökkel bámulok a múzeumra.
- Na ne bassz’.  – lehet, hogy művész v’ok, meg egy-két festményére azt mondtam, hogy kurva jó, de hogy nem pucolok végig 3000 képen, gyönyörködve a csodás árnyalatokban, meg mittomén mi a faszban, az hétszentség.
Közben valami kis pöcs is feltűnik, aki láthatóan már a látványtól mindjárt ráélvez, rám meg elég ellenszenvesen pillog, de hát nem szokásom felvenni az ilyesmit, úgyhogy csak biccentek, miközben rágyújtok. Tőlem megállhat, hogy leszopja, míg elszívom. En karja mondjuk megtalál, ahogy előretosz, és kérdőn pillantok vissza, egyenesen arra, ahogy a kisfickó a pofájába mászik. Felvonom a szemöldököm, aztán a falnak dőlve sóhajtok fel. Eléggé látszik, hogy a patkány nem viszonozza a lelkesedést, de mégis valahogy felbasz a buzgómócsing. Pont elszívom a cigit, mire végeznek, szóval elnyomom a falon, aztán beletoszom egy kukába, ahogy követem Ent. Ő nem hozza szóba, szóval én se firtatom, mer nem v’ok olyan hangulatban.
- Aha. Művészi. – magyarán baszottul nem érdekel, de azért egy elég nyilvánvalóan hamis vigyort tolok, amitől végképp átjön az irónia. Nem t’om, miért pont engem hozott ide, mikor faszt nem értek ehhez, ahogy értékelni sem igazán tudom. Csak megvonom a vállam, és követem, de a többi pötty csak még jobban felbasz.
Há még jó, hogy nem ezért hozott, mert fel is fordulnék lassan. Bólintok, és zsebeimbe mélyesztem kezem, ahogy követem a neonnal kivilágított ajtó felé. Ez legalább némileg hívogató… bárhová, csak el innen.
- Aztakurva.
Na, ez már valami, kivételesen tényleg eltűnik a talaj, meg a falak, eltűnik a folyosó, és Ennel állok a kibaszott űr közepén, ahogy húz maga után a csillagok közé. Az egész rohadtul abszurd, de imádom, elégedett kis vigyor kúszik ajkaimra, ahogy magamhoz rántom, és megcsókolom.
- Tudod, mindig is akartam az univerzumban smárolni. – nevetek fel halkan, ahogy összeérintem homlokunkat, és közelebb húzódom hozzá. Még nyomok egy csókot ajkaira, mielőtt eldobom magam, és a karomat kinyújtva fekszem el a padlón, meglapogatva magam mellett a helyet.
- Tudod, egyedül szerintem elég nyomasztó lenne ez a hely… de kibaszott szép. – ja, valahogy kiemeli, mennyire egyedül vagyunk. Jelenleg tényleg csak mi ketten vagyunk az univerzumban. Mint egy ködös álom.
- Alszom egyet itt, míg leszop az a kölyök… - nevetek fel halkan, csakhogy elbasszam kissé a hangulatot. Miért zavar ennyire? Nem mintha fájna, vagy beledöglenénk, inkább mintha valaki csikizné az államat. Egyszerűen idegesít, hogy egy kicsit is foglalkoztat.

@Bummer

- Ennyire azért nem vagy egy komplex személyiség, bae - röhögök fel jóízűen, me' mégis faszt képzel ez rólam? Természetesen mindent észreveszek, ami akár csak minimálisan is, de érdekel. Márpedig a szája és a tény, ahogy végignyal rajta pont eléggé leköt ahhoz, hogy beindítson. Mielőtt viszont összesírná itt magát nekem azon, hogy lepattintom magamról nyúlok a nyakáért, majd elég határozottan passzítom rá a fejét a mellkasomra, morogjon inkább a felsőmbe, azt úgyse értem, lol. Azé' sokáig nem hagyom a padlón vernyogni, és má' a szájában is jár a nyelvem, ahogy kezdi újra beleélni magát a helyzet elénk baszta erotikába. Őszintén? Kedvem az lenne meghúzni - mikor nem? -, meg ahogy elnézem, ő se tiltakozna ellene nagyon, de a bekapott sms kibasz az éjszakába. Előtte mondjuk végignézem a drámát, amit levág és röhögve csapom seggen, igyekezzen. A dolog bejöhet, ugyanis fél órával később már az utcákon galoppozunk.

@SAM

- Nagy sajnálatodra nem a faszomba - vigyorgom telipofával, de ennél többet nem mondok egyrészt, mert cirka öt perc és bőven elérjük az üvegépületet, másfelől pedig neki is leeshet, ahogy megcélzom a fotocellás ajtót, amin már nagyban dugja ki a fejét a kis tetű, hogy beengedjen minket, bár Elit legszívesebben kizárná.
- Nyugi már, nem fog annyira fájni - terelgetem az elszörnyedt pasimat, aki megrohadhat, mert ilyen fasza randit egyik csóró faszszopójától nem baszhatott, amit most ugye le fogok neki vágni. Fejben már össze is rakom a képet, meg külön fűt az izgalom, amiért láthatom az iderittyentett kiállítást, amit nyilván teliberont a kis gernyó. Az ölelés nem fogja kielégíteni, azt tutira veszem, de Elit nagyjából annyira hagyja hidegen a helyzet, mint engem, ezért egy kevésbé jól irányzott rúgáson túl nem méltatom a tényt, miszerint szájon csókol. Hát faszom, a fizetség az fizetség, és én még jövök neki egy körrel, szóval örülhetek, amiért egyáltalán lecuppan rólunk. - Művészi, mi? - vonom fel a szemöldököm, aztán belebámulok a képébe, mert kezd lejönni az irritált hangnem. Jahát, jobbat nem vártam, az igaz, de attól még kicsit jobban elájulhatna a fejleményektől a buzija. Mondjuk az előző két termet viszonylag gyorsan lerázom, bár részben azért is, mert ugye nem ezért hoztam ide, másfelől meg még vagy nyolcszor úgyis visszanézek, ha nem a kinti görcs ügyel. Azé' a neonban derengő ajtónál elvigyorodom, majd nagy lendülettel tárom ki előtte.
- Na, bejön, mi? - nevetek fel, ahogy nagy nehezen kivirágzik pofáján a lelkesedés. - A trükk az, hogy tükrökkel van körbepakolva és függő LED égőket dobáltak szét, amik... - kezdek bele az installáció kivesézésébe és közben lépnék is az egyik függő felé, ha elő a semmiből magához nem ránt, hogy aztán megcsókoljon. - Hát, akkor ezt kihúzhatod a bakancslistádról - lehelem a szájára, míg ő a sajátomhoz préseli a homlokát. Mostanság elég sűrűn csinálja ezt, de nem zavar, szóval hagyom. Gondolom, ez nála ilyen kötelező kontakt, vagy a faszom tudja. Mikor elvágódik a padlón egy ideig még bámulom, aztán lefekszem oda, ahol megütögetett pár fénylő pontot.
- Kicsit arra emlékeztet, amikor nyaranta lejárok úszni a tóhoz. Nincs ott senki, pláne éjjel tizenegy körül, de amúgy se lehetne belemenni, mert halastó, meg tudja faszom. Hülyeség - vigyorgom, aztán úgy mondom ki, hogy igazándiból bele se gondolok: - Egyszer velem jöhetnél.
Jövő nyáron. Ha addig hatvanszor meg nem döglök és kábé ugyanennyiszer végig nem tolunk egy - az előbbihez hasonló - veszekedést, amibe garantáltan beledöglöm. De a lényegen nem változtat, mert el akarom őt vinni oda, pucéran úszni a sötét vízben, ami visszatükrözi a csillagokat.
- Heh? - ocsúdom fel a derengésből, me' eléggé elkap a nosztalgia, aztán eszembe jut a kinti nyomorék és hát ja, végül is ideje lenne azt is letudni. Mielőtt felállnék az oldalamra fordulok, majd kezem a nyakára teszem és az arcomba húzom. - Van rá négy órád - koccintom össze a homlokunk, ha má' ennyire bejön neki, majd egy elfojtott röhögéssel harapok az orrára, ahogy a hajába túrok, majd talpra kecmergem.
- Aztán ne bassz szét semmit. Majd felébresztelek - intek, majd egy fáradt sóhajjal baszom zsebre a kezeimet, miután visszacsukom rá az ajtót. A kinti fény bántón pofán vág, hát még a tény, ami a fehérre kent fullos szobában fogad. Képemen ocsmány fintorral túrok egy szál cigi után, majd a számba teszem és seggem az asztalnak döntöm. Nem kell könyörögnöm neki a tűzért, ahogy felpattintja az öngyújtót, én meg leszívom a füstöt és nem őt nézem, ahogy térdre ereszkedik, hanem a kompozíciót. Ujja már a gatyám cipzárjánál jár, ahogy belebambulok a pöttyökbe és rájövök, ehhez most kurván nincs kedvem, de tudom, milyen az, ha nem jut viszonzás a szívesség végére.
- Ilyen ribanc egy világ ez - vetem hátra a fejem, ahogy a nadrág a térdemig csúszik, ő meg kérdőn hümmög fel, mielőtt bekapná. - Semmi... - fogom meg a fejét, majd durván a faszomra lököm. Állítom, előbb elélvez, mint én, pedig nagyon igyekszem, hogy a végére érjünk, de nincs meg a hangulat, kívánalom, meg úgy kompletten semmi. Mire letudjuk még csak az ihlet se jön, ezé' marad az üresség, mint ez a redva szoba. Ő meg habog valamit, de addigra má' a mosdó felé tartok, keresve a személyzeti fürdőt. Nem fogok a nyálával a farkamon hazamenni, az kurvaélet. Szóval dobok egy gyors zuhanyt, aztán háttal betámaszkodok a neon-ajtóhoz, bár nem nyitok be.
- Retek egy nap - kedvem volna elmenni a picsába, de ha itt hagyom, akkor garantáltan felnyomják a zsernyákoknál és különben is. Nyitás előtt fél órával sétálok megint be, majd leguggolok, hogy közelebbről vizslassam a békésen szuszogó arcát. Há' hogy lehet valaki ilyen geci védtelen, baszod?
- Eli - csípek rá a pofájára, semmi, ezé' lehajolok a füléhez, majd beleordítok: - BÉÉÉJB! - röhögök és remélem, ettől már feléled, me' mennünk kéne.

Szar a kedvem, de azért felröhögök, mert a vesémbe talált. Tényleg eléggé megkívántam… de már kurvára mindegy, nem az utcán fogom megkúratni magam, amúgy is sajog még a seggem, úgyis csak visítottam volna végig. Én se t’om, hogy mit akarok. Bár múzeumot biztos nem.
- Biztos vagy benne? – fintorodom el, mert nem nagyon hiszek a dologban. Ez az utolsó hely, ahová elhoznám magamat, és amúgy is azt hittem, hogy csak 50+os pénzes vénemberek hozzák ide a nőiket. Persze van némi művészvér a patkányban, de azt hittem, ő sem kedveli az efféle felhajtást.
Közjáték közjátékot követ, az én kedvem meg csak egyre szarabb, tényleg nem tudom, mér hozott el, ha azt kell néznem, ahogy a kis faszszopó a nyakába mászik. Valahogy nem köt le… a pöttyök meg mintha csak ráraknának még néhány lapáttal. Az univerzum már annál inkább feldob, érzem, hogy felszabadulok kissé, ahogy belépek. Talán ez eredményezi azt is, hogy belemászom a képébe, megfeledkezve arról, hogy kinek a nyálát nyalom a képéről.
- Befognád végre? – lehelem a szájára, tudhatná már, hogy kurvára nem érdekel a trükk, sőt, igazából feldob, hogy fogalmam sincs, hogy csinálták. Egyszerűen csak rohadt jól néz ki, és ez a lényeg.
- Faszán hangzik. – vigyorodom el, valójában elég már az arcát figyelni, ahogy beszél róla. Nem mintha én nem érezném az ígéretem visszhangját a levegőben, de igyekszem nem tudomást venni róla. Ez most nem számít. El akarok lazulni végre, és úszni a semmiben… igazából csak poénból mondom, ezért meglepetten vonom fel szemöldököm, ahogy homlokát az enyémhez érinti. Mégis mi a faszomnak? Ez nem erről szól. Az orromra harap, a hajamba túr, aztán itt hagy a nagy büdös semmi közepén.
- Csá. – fekszem vissza, lehunyt szemmel, csak lépjen már le, mielőtt felkenem a képét a csillagokra. Amúgy is fáradt vagyok… és valamilyen meghatározhatatlan indokból kifolyólag ideges is. Nem figyelem, de hallom, ahogy kilép az ajtón, és ettől az engem körülvevő sötétség csak még mélyebb lesz. Nem számít… nem akarok foglalkozni az egésszel. Lehunyom a szemem, és eltűnik minden. Mintha még az ágyamban feküdnék… mintha nem tudnám.

Arra ébredek, hogy kibaszottul fáj mindenem, mer nem elég, hogy szétbaszott a fürdőm falán, még a getvás padlón is aludtam utána, hirtelenjében egy fájdalmas morgáson kívül nem sokra telik. Lassanként azért visszajönnek az emlékek.
- Remélem nem most kened a gecijét a képembe. – fintorodom el, miközben komótosan feltápászkodok, megkapaszkodva ebben a köcsögben, ha már itt van. Valahogy nincs kedvem a reggeli smárhoz, ezért inkább az ajtó felé indulok.
- Lassan le kéne lépni, mi? – előkapok egy cigit, hogy legyen mivel lefoglalnom a szám, mielőtt behánynék, de azért elégtétel, hogy nem annyira kielégített a feje. Nem mintha számítana.
Kibaszom az ajtót, és elindulok kifelé, nemt’om merre, és nem t’om, miért, de nincs kedvem megvárni. Ettől mondjuk nem lesz jobb a helyzet, mert ez a hely bazi nagy, és elég kísérteties, ráadásul két perc alatt belefutok a kis haverjába, aki meglepetten pislog rám. Neki bezzeg kielégült feje van.
- Merre van a kifele? – mordulok rá, mire reflexszerűen a hátam mögé mutat. Fasza. Mindjárt gondoltam.
- Kösz. – bököm oda, de még látom, ahogy szétterül a vigyor a képén, mielőtt megfordulnék.
- En sosem lesz a tiéd. Nem tart sokáig. Senkivel. – olyan tenyérbemászó hangja van, hogy az egész visszhangzik a fejemben, és ha eddig nem, hát most kibasznám egy ablakon. Bár amilyen beszari, már attól hátrál, ahogy megtorpanok, és visszapillantok rá. Annyit nem ér meg, hogy felbasszon, úgyhogy angyalian mosolyodom el.
- Szerinted érdekel ez engem? – legszívesebben bebasznék egy üveget, csak hogy jól meghúzgálják a farkát ennek a kis gecinek, de ezért nem kockáztatom meg a sittet. Csak fussunk össze egy sikátorban… azért köpök egyet, annak reményében, hogy ő takarítja fel, mielőtt rágyújtanék a cigimre, és megfordulnék… egyenesen a patkány képébe. Faszom.
- Lelépünk? – sejtem, hová fog elküldeni, de nem fogok magyarázkodni. Inkább csak megkerülöm, ő meg majd eldönti, hogy követ-e.

A kérdésén azért megforgatom a szemem, mert faszom, többet vernyog, mint egy tinipina, aki hírből sem ismeri a kultúrát. Egy kevés azé' így is ráférne, de nyilván kezdésnek nem toszom be a seggét egy Cézanne kiállításra, ennyire már ismerhetne. Helyette vár ránk egy frankó installáció, amit alapjáraton sem ebben az időpontban, és ezzel az ügylelő tetűvel látogatnék meg, de hát istenem, végül is leszarom. Nyilván lerí a pofájáról, hogy kurvásul nem otthonos neki a téma és kicsit sem dobja fel a LED-ek előtt terpeszkedő másik két terem, holott én még szívesen basznám ott a rezet. Ennek ellenére kárpótol a galaxisban elém hányt lelkesedése, elvégre mégis ezé' hoztam ide. Számra elégedett vigyor kúszik és tökre zagyválnék még neki a technikáról, de helyette inkább lesmárol.
- Ja, igaz. Csak szex közben szereted, ha pofázom - röhögök, hogy egy kicsit én is húzzam, aztán végignézem, ahogy levágja magát a földre, ahová végül én is követem. Egy ideig az űrt bámuljuk, aztán mesélek a tóról, meg hogy velem jöhetne és fingom nincs, milyen választ várok. Az ígéretek egyébként is furák, néha egészen idegenek, de most nem zavar, ahogy mindketten kimondjuk. Ha nyár lenne, akkor már rég elrángattam volna, de így meg marad a közöttünk lógó valami. Mielőtt mélyebben belemennék bólintok rá a felvetésére, me' tény, adósságom van.
- Azé' ne fosd össze magad - borzolom szét a haját, ahogy nevetve magára hagyom a sötétben. Ezt a fajta felszínes örömöt viszont már nem viszem magammal a folyosóra, de végül a fehérre kent szobában sem talál megint rám. Az egésznek olyan szénné égett, elbaszott kötelességíze van, amit utálok. De ettől még hagyom, hogy az ár magával sodorjon, bele a nyomorék torkába. Hamarabb is végezhetnénk, de ez van, inkább lemosom magamról, aztán megvárom azt a fél órát, amikor visszahúzhatom a belem a kiállításra, ahol még mindig fekszik. Szerencséjére mondjuk hamar magára talál, de a félkómás kijelentésén azért felvonom a szemöldököm.
- Nem kenem. Na, gyere - nyúlok a hóna alá, hogy egyenesbe húzzam. Elég az a fél perc - hogy a talpán áll -, és már előre is ront, mintha minimum lehugyoztam volna, vagy a faszom tudja. - Fél óra és nyitnak, szóval nem ártana, ja - magyarázom, de azé' közben az arcát bámulom, mert valami kurván nem stimmel vele, de ez má' a hangsúlyból lejön. Persze lehet, éhes, meg mondjuk most kelt föl, és reggel én se mindig vagyok képben. - Mi bajod, Eli? - kérdezem a hátától, de mielőtt becsuknám magam mögött az ajtót már el is rohan, nyilván a rossz irányba. Ezen a ponton már hiába kiáltom utána, hogy kurván elbaszta azt a kanyart, ezért egy fáradt sóhajjal masszírozom meg a halántékom, majd követem, előre. Mikor beérem még kiszúrom mögötte a kis buzit, de túl sok szart nem tulajdonítok a dolognak, és végül is csak a párbeszéd végét sikerül elkapnom. Aztán jön a csula és Eli feje, ami egyszerre tükröz zavart és idegbajt.
- Ja - vágom rá, de addigra már hunyorogva nézem a stalkert, mi a faszt művelt le, noha a kis buzi nem bír a szemembe nézni, így egy 'nacsá' kíséretében fordulok sarkon, hogy kövessem az előre rohanó fekete pontot, bár a saroknál megtorpanok. - A rossz irányba mész; ismét - túrok elő egy cigit, míg megvárom, hogy szépen visszasétáljon, ugyanis az pont egy zsákutca lesz. Én végül is ráérek, ahogy meggyújtom a szálat, majd lassan lépdelve a lifthez tüdőzöm az első slukkot. Mikor belépünk hátam a tükörnek vetem, aztán elsöpröm a hajam a szememből.
- Mi a faszom van má' megint? - kérdezek rá, mert kezd olyan lenni, mintha kibaszottul lemaradtam volna valamiről, ami mondjuk nem lenne nagy újdonság. Ha kajás, igazán megmondhatná, meg kivételesen én se indítottam a reggelt egy kiadós hányással, szóval felőlem ehetünk. Előbb azért elhagyjuk az épületet, meg kis ideig némán kullogunk a korai napfényben, amit most merő köd próbál leszűrni a pofánkról. Pár méter után még tartom a látványosan kapkodós tempót, majd lassanként beleunok és lecövekelek a tűzcsap mellé.
- Ha nem akarsz együtt lógni, szólj - bámulok fel rá, mert kezd olyan érzésem lenni, hogy berágott rám. - Ennyire szar volt a kiállítás? - Bár ott úgy tűnt, mintha tetszene neki. - Vagy most mi történt? Nem vágom...

- Már hozzászoktam, hogy képtelen vagy kussolni. – sanda kis vigyor csúszik ajkaimra, persze ő is tudja, hogy füllentek. Valahogy mindig megtalálja a megfelelő pillanatot, mikor indulok be egy beszólásra… de nehogy már én építsem itt az egóját, egy kibaszott paszuj nem ér fel vele.
Tetszik, ahogy lógunk a levegőben, elterülve a semmi közepén, csak ő meg én. Nem mintha sokáig tartana… olyasmiben ringatom magam, ami nem létezik, holott általában eléggé a földön járok. Mi a fasz bajom van? Nevetése még egy darabig visszhangzik a sötétben, aztán magamra maradok a gondolatokkal. Nem mintha nem én lennék a legjobb abban, hogy elfeledkezzek róluk. Így aztán álomba merülni sem nehéz, noha nem is túl kényelmes, zavaros képek ugranak fel, amiktől nyomasztó érzés telepedik rám, ám ahogy felébredek, nem emlékszem rájuk. Akkor meg mit számít?
Nem tetszik, hogy a hónom alatt markol meg, mintha legalábbis valami 8 éves kölyök lennék. Inkább lerázom, és igyekszem nem meghallani, ahogy utánam szól. Én sem tudom, mi a faszt művelek, rég leléphettem volna. Mondjuk miközben leszopatta magát a klotyóban. Aligha vette volna észre. Addigra talán ki is találtam volna… ehelyett beleszaladok ebbe a ratyi nyomorékba, és még végighallgathatom a párkapcsolati tanácsadást. Mi a faszt vár? Most össze kéne törnöm lélekben?  Bocs, patkány, mégse, kösz? Nem mintha ilyen köcsögök kénének ahhoz, hogy levágjam, mi lesz a vége.
- Oké. – megint elég nagy hévvel indulok meg, mert még kavarognak a fejemben a gondolatok, a jelenléte összezavar, ahogy az is, nem tudom, mennyit hallott. Tulajdonképpen nem kéne számítania. Hiszen azt mondtam, amit gondolok. Ha rákérdezne, megmondanám… rá sem kell kérdeznie. Majd ha úgy érzem, csak a képébe mondom, ahogy mindenki másnak.
Hangja ismét megállít, és egy sóhaj kíséretében kullogok vissza mellé, nem érdekel, hogy megint elbasztam, emiatt nem szégyenkeznék, egyszerűen csak nem vagyok most kíváncsi rá. Mondjuk akkor baszott jó kérdés, hogy miért invitáltam magammal. Igyekszem figyelmen kívül hagyni, milyen szexi a tükör mellett.
- Elaludtam a derekam. – morgom, ez még igaz is, és rátesz még néhány lapáttal. Amúgy is mindig nyűgösen ébredek, ha nem ágyban alszom, ami a turnékon igen gyakran előfordul. Inkább elmerülök a gondolataimban, és a’sszem ő is ezt teszi, mert rendben kiérünk az utcára. A kellemetlen hajnali napfény fogad, amitől pislognom kell párat, mire rendesen ki tudom nyitni a szemem. Épp a szemem törölgetem, ahogy hirtelen megtorpan, és majdnem elsétálok mellette, kérdően emelem fel szemöldököm, ahogy megfordulok.
- He? – kicsit megtépázottan pillantok rá, mer annyi biztos, hogy nem tesz fel egyszerű kérdéseket egy frissen kelt embernek. – Nem, izé, tetszett az univerzum.
Cirip, cirip. Ha ez egy film jelenet volna, most fújna a szél, és elpattogna mellettünk egy olyan sivatagi szargalacsin… nem tudom, mit mondjak. Ha most nem akarok vele lógni, akkor vége? Ennyi volt? Már a kérdés is ürességet hagy bennem, pedig odafent pont én gondoltam erre.
- Áh, faszom nem t’om. Felbaszott az a faszszopó. Szerezzünk valami kaját.  – vonom meg a vállam, aztán a kezem nyújtom, hogy ha gondolja, fogja meg azzal a gecis kezével. Ha megtömöm a hasam, utána már nem baszódom fel ilyen hülyeségeken. Ja, biztos ez a baj. Elengedem a dolgot, és kézen fogva, vagy nem, de bebaszódom az első büfébe, amit nyitva találunk. Alapvetően nem tűnik rossznak, alapvető dolgokkal fel vannak szerelve, kérek egy liter kávét, meg egy jól megrakott rántottát, hárítva a kíváncsi tekinteteket. Ja, hát lehet legalább bele kellett volna túrnom a hajamba, de ez van, pár óra múlva valszeg visszalátott az álmos pofámat instán, valami hogy ne legyél másnapos felirat kíséretében. Fasza.
- Ketchupot? – töröm meg a  csendet, mer ennél többre nem telik most.

- Ez az egyik jó tulajdonságom, nem tudtad? - röhögök fel, majd viszonozom a vigyorát. Sokat nem kell ezen kertelni és bizonygatni, eléggé levágós, mennyire jön be neki az, ahogy és amit általában pofázom. Kábé ezért is érzem úgy, miszerint kúlra sikeredik ez az univerzumos ötletem, de nem hiába, ha egyszer illik hozzá. Mármint, faszom tudja, mé gondolom így, de ebből ma már úgyse fűzök koszorút. Na meg - ahogy neki is van szerencséje rávilágítani -, ideje megpattannom és teljesítenem pár leróvandó adósságot. Ez van, baszod. Sokáig úgysem húzom el az aktust és különben is mindent lemos rólam a víz, de aztán csak kicsivel később érek vissza hozzá, na, nem mintha így tervezném. Az ébredése látványosan el van baszva, és még a segítségem is durván rázza le, amit egy kérdő szemöldökvonással reagálok le. Most meg mi a pöcsöm van? Vagy túlmagyarázom? De ahhoz képest meg eléggé sértetten robog a hülye feje után, és a laza kullogásommal is időbe kerül, mire egyáltalán beérem, ahogy azzal a kis tetűvel trécselnek nagy vidáman. Mondjuk fullon nem vágom, mi a bré lehet, és csak tovább növeli a feszkót a tény, miszerint nem bír a pofámba nézni utána.
- Hol? - nyúlok az említett ponthoz, majd kicsit megnyomkodom, me' amúgy ebben legalább jó vagyok. - Ha akarod, majd megmasszírozhatom - dobom be, bár általában Bugot szoktam nyomorgatni, me' viccesen kiáltozik közben fájdalmában, de hát neki mindig szarrá van állva a háta, szóval van mit kigyúrni belőle. Az épületből legalább viszonylag normális tempóban érünk ki, aztán úgy pislogom ki szememből a kora reggeli napfényt, hogy közben lecövekelek a padka mellé.
- De valami akkor sem tetszett, nem? - kérdezek rá, mert frankón van némi nyomora az átlag balfaszságokon túl. Legalábbis olyan fejet vág kicsit, mint amikor összezúgott az öltözőben.
- Mert mit mondott? - Talán leszólta a haját, vagy a faszom tudja, min buknak ki ennyire a rocksztárok. Nem mellesleg a séróját lazán le is fikázhatta, noha nekem bejön ilyen szénakazal sztájlban. Mondjuk a kaja említése félig megoldja a problémát, talán mégis ennyi volt a gond, vagy hát nem vágom, de végül összekulcsolom az ujjainkat és valami béna dalt hümmögve vágódom be vele az első gyorskajáldába. Innen leköt a turmixom, amibe fűszeres hasábot mártogatok, meg a marhaburesz, ami végigtocsog a pofámon. Kúl. Azé' hiába zabálunk jó két perce, még mindig érzem rajta az idegbajt, így elgondolkodva tunkolom az epres shake-be a cikcakkos sültkrumplimat.
- Aha - veszem el tőle az üveget, majd lábaimmal összekulcsolom az asztal alatt a sajátját, és vigyorogva kacsintok egyet a búbánatos képébe. - Te maki, kérsz kecsöpöt? - fordulok a mögöttem ülő boxban kajáló kiscsávó felé, aki nagy kínban próbál levágni egy faszántos randit a vele szemben makogó kiscsajjal.
- Mi? Ja, kösz, aha... - vörösödik el, de azé' elveszi, majd sűrű pislogás közepette borítja rá a felét a krumplijára. Te szent szemét.
- Hallod, múltkor mekkora zsír szlalomot vágtál má' le a parkban azzal a longboardal - csapkodom meg a vállát, mire tovább vörösödik és látszik a fején, mennyire nem vágja, mi van. Kis gyökér, bazdmeg. - Két kemény napig róla pofáztak a partnál - dobom oda a csajszinak, aki erre érdeklődő mosollyal kezdi el faggatni a nyomorékot a részletek felől. Na, ennyit erről, lolz.
- Ja, fingom nincs, kik ezek - adom meg a magyarázatot a velem szemben ülő pasimnak, ajkamon paradicsomszószos félvigyorral. - De a csávesz deszkás és fél percet adtam volna a puncinak, hogy feláll és itt hagyja a picsába, mert nem bír kinyögni két kerek mondatot, vagy megküldeni a csinire sminkelt fejét egy témával - nevetek, majd kivégzem a kajámat és onnan a beinduló forgalmat bámulom. Frankó lenne tudni, milyen nap is van, de mielőtt kitalálhatnám hagyja el szám egy sóhaj, majd fejem félrebiccentve bámulok fel a saját problémámra.
- Mégse akarsz már velem járni? - kérdezek rá, me' jobb ötletem az úgy nincs. Talán meggondolta magát, vagy nem'tom.

Tulajdonképpen ez az egész este el van baszódva, és folyton ugyanott kötünk ki, hol ő bassza fel magát, hol én, a’sszem tényleg nem tudjuk elviselni egymást. Nem mintha ez az ő hibája lenne, vagy az enyém. Egyszerűen csak nem működik, oszt kész. Próbálok jó kifogást találni, de ez a hülye már megint a nyakamba liheg, ajkaimra harapok, ahogy a derekam buzerálja.
- Nem, kösz, már jobb. – tolom el a kezét, mert ezt nem sokáig bírom, amitől csak még kínosabb lesz az egész, és ahogy megteszem, már kicsit bánom is. Ha egy kicsit hagytam volna… az ajtó azonban kinyílik, én meg követem a rideg hajnalba, ami egyetlen másnaposnak sem kedvez. Nem mintha az alkohol miatt szenvednék, inkább csak nem aludtam eleget, és koffeinnal sem találkoztam még.
- Nem faszom mindegy? Sötét, mint az éjszaka. – röhögök fel, amúgy sem vagyok csaj, hogy a pasimnak árulkodjak, mi a faszt mondott a haverja. Kit érdekel? Majd én megoldom, oszt kész. Lépjen túl rajta. Inkább egy étkezde felé orientálom, mert a szervezetem már nagyon elbírná, ha nem csak pusztítanám. Azért a kezemet elfogadja, ami valahol megnyugtató, valahol meg elég hamisnak érzem, de ezt inkább figyelmen kívül hagyom, inkább a kajára fókuszálok, meg a jó erős kávéra.
Átnyújtom a ketchupot, de azt már meglep, ahogy átkulcsolja a lábam. Hirtelen nem t’om, hogy reagáljak, ezért inkább én is a kisebb közjáték felé fordítom a figyelmem, arcomat az asztalon könyökölve pihentetem meg tenyeremen. Azért lenyomok egy halk nevetést, ahogy rendezi a randit a nyomorék kissrácnak. Rendesen be van tojva, de az elsőnél gondolom mindenki, passz, én nem emlékszem.
- A’sszem én is hallottam róla. – vigyorodom el, miközben a számmal tépem el a szalonnát, aztán felvont szemöldökkel hallgatom végig a patkány magyarázkodását. Most ez mi a fasz, kajak ennyire hülyének néz? Persze amennyit pofázik, lassanként világossá válik, hogy csak a közénk települt csöndet próbálja megtörni, ami azért valahol aranyos.
- He? Ez meg honnan jött? – nevetek fel, direkt játszva a hülyét, de a helyzet az, hogy baszottul nincs kedvem több lelkizéshez. Mér kell folyton faszos problémákról beszélgetni. – Nem tetszik a reggeli képem? Szebben is megmondhatnád, te köcsög.
Röhögök fel, és még erőltetnem sem igazán kell, a befosott arca már önmagában vigyorra fakaszt. Ki a faszt érdekel, kivel kúr, nyitottak vagyunk. Legközelebb majd megmondom, hogy ne a pofámban csinálja, ha már egyszer engem visz el valahová, azt csá. Valszeg volt valami faszom oka rá, de ha csak megkívánta a kis köcsögöt, hát ez van. Mintegy végszóra érkezik az sms Jimtől, nem túl szép hangnemben megfogalmazva, hogy hol a faszomban vagyok.
- Tudtam én, hogy aggódik értem. – vigyorgok, ahogy megmutatom neki az üzenetet, hogy ő is értse, de ennyiből nyilván nem fogja. – Általában már hajnal kettőkor hat ilyet kapok. Gondolom azt hitte, most majd otthon talál. Lőjünk neki egy selfiet.
Nem kérdés volt, szóval közelebb húzom a gyökeret, és tolok egy pár ezer wattos vigyort a kamerának, aztán pár szó kíséretében elküldöm Jimnek, és a pasimra emelem a tekintetem. Há’ még mindig nem tűnik túl nyugodtnak.
- Na most hová?

- Ah? Oké - húzom el a kezem, de kezd nem tetszeni, amiért folyton lerázza magáról az érintésem. Rábámulok a tenyeremre, de még mindig nem világos, pedig most nem is olyan hideg és mégse nyúltam be a felsője alá, amitől kiakadhatna. Bár, azt se szokása túltolni, szóval fingom nincs, mi üthetett belé. Azé' a kellemes hőmérséklet jól esik a képemnek, így mélyen szívom fenékig a ködöt, majd hümmögve bámulok ismét a pofájába, me' ott táncol fölötte ez a redvanagy viharfelhő, ami kezd feszélyezni.
- Ja, én is rühellem - masszírozom meg az orrnyergem, ha má' a derekát nem engedte, meg úgyis kezd fájni a fejem ettől a sok balfaszkodástól. - Jobb lett volna, ha Eric ügyel ma éjszaka le, de ez van - sokat nem akarok pörögni rajta, mert má' szívtam miatta eleget és őt meg úgyse érdekli. De ezek szerint semmi komolyat nem mondhatott neki, szóval val'szeg tényleg csak a haját fikázta, azzal meg együtt tud élni. A felkínált jobbost elfogadom, me' ebből legalább az jön le, hogy kezd oldódni benne ez a fos, ami baja van és esélyesen tényleg csak zabálna egy jót. De aztán átkulcsolom a lábait és olyan fura pofát vág, hogy kelletlen elfordulok és leállok az első nyomival pofázni. Nekik csak jó, me' így beindul a randijuk, és még Eli is rádob kettővel, amin lazán vigyorgom. Aztán persze leállok parttalan pofázni, amivel a csöndet, meg a stresszt kompenzálom. Ennek kurvásul nem így kéne működnie, és olyan ragacsos, mint a lépemre ült kátrány. Hát a faszom, kezd felmenni a pumpám. - Nem'tom - vonom meg a vállam, mert má' leszarom. Tényleg felkúrnám magam, de aztán a beszólása kicsit enyhíti a dolgot és sikerül elröhögnöm a végét.
- Tudod, hogy jobb szeretem a reggeli pofád, mint a fullos poszter maszkot - csóválom meg a fejem, me' tényleg. Jó, azé' a zuhanynak sem sikerült az összes sminket lemosnia róla, ami most megült a táskáiban, de nem érdekel. Így mégis emberibb, és én is folyton festékes vagyok, bámulok le a kezemre, meg esélyesen az állam és alkarom is fullon lilába kenődött kék még.
- Ki? - kérdezem, bár oda se figyelek, ahogy a képembe nyomja a telefont. - Mi a faszért csüng rajtad? - hunyorgok, me' ennyire azé' nem kéne beszarni, vagy csak magamból indulok ki, nem'tom. A selfie-ben nyilván benne vagyok, bár az meglep, hogy ő kezdeményezi. Ezeket általában én szoktam, de azé' kap a haverja egy kúl bemutatást, meg amit akar, aztán megint a kajámra koncentrálok.
- Passz - kapok be még egy krumplit, aztán levágom a villám és dobok neki egy laza mosolyt. - Pillanat - állok fel, aztán lusta léptekkel indulok meg a mosdó felé. Azt hittem, ma legalább sikerül kivédenem, de hát ez van. Már kissé leizzadok, amikor elérem az első ajtót, majd szembenézek a redva budival, ami úgy nem túl sokat dob a gyomromon. Erősen a számra harapok, de ennek már kurvamindegy. Más egy jó szarással indítja a reggelt, nálam meg a heti két-három okádás az alap, bár ezt most a még bennem tengődő gyógyszerek számlájára írom, meg hogy éhgyomorra megint összevissza zabálok, de a lényeg, hogy kihányok mindent, aztán a falat támasztva várok, az öklendezésen túl futja-e másra, de amikor tutira veszem, hogy nem, kapaszkodom a mosdókagylóba, majd öblítek és gurgulázok, jó öt percen át.
- Húgyozás közben eszembe jutott, hogy ígértem neked tetkót - iszom ki az epres szar felét, amikor visszabaszódom, mert ez legalább elnyomja az utóízt, de a kajám maradékára má' rá se bírok nézni, ahogy undorodva eltolom. - Szerintem már nyitva van a szalon - pattanok talpra, me' kezdenek megint beütni a szagok, bár mást már nehezen üríthetnék, de attól még nincs kedvem leállni kérődzni, meg a levegő is jót tesz, amikor végre megint az utcán vagyunk. Innen merre is? Ja, villamos... Amikor felpattanunk egyből letoszom magam az ülésre, aztán az orrom nyomkodom, addig se kell semmi értelmeset kinyögnöm.
AZ út amúgy is jó húsz perc, pedig puccos negyedből puccosba megyünk, noha az ember meg nem mondaná, hogy két Gucci között helyet kap egy tetoválószalon is. Nyilván, eléggé frankón néz ki, me' nem megsárgult A4-es nyomtatott fosokkal plakátolták ki, hanem szántak kellő zsét és energiát a kirakatba, míg a beltér az én graffitimtől omladozik.
- Császtok! - üvöltöm, amikor bedobom habtestem és egy emberként kapják ránk a fekünket a benn tengődő faszok. Válaszul középső ujjak tengerét kapom, amin vidáman vigyorgom. - Van egy szabad placcotok? - kérdem, mire a püspöklila hajú cica válaszol.
- Ha végre normálisan bejársz melózni, nem csak, amikor kedved tartja, talán lesz - morcizik, mire megcsipkedem az arcát és szemforgatva dobja le magát a csaja mellé, akinek új pc lóg a szájában, kúl. - Ez meg ki? Új kuncsaft? - morog tovább, de ezzel itt senkit nem hat meg, amit a metroszex, pink bubihajú ipse is kívülről fúj má', mert lazán mutat a felső terem felé.
- Nem, ő itt a pasim - mutatom be Elit, mire eltátott szájak tömege vesz körbe. Nem vágom, mit kell ezen ennyire meglepődni. Mondjuk innen jön a szánakozó fejcsóválás, noha a rózsaszín fejű hangos röhögéssel tölti be a teret, míg a rocksztárt előre hajtom a lépcsők felé. - Fasz van? - lépek az első fokra, míg ezek sóhajtva monitorozzák végig a srác tetkóit.
- Valami faszát csinálj má' neki, ha egyszer kénytelen időt tölteni veled, te kretén...
- Ja, hát ez nem volt kérdés - vigyorgom, majd kezemmel végigsimítok a hátán, amikor felérünk. - Vetkőzz! - röhögök, majd elmutatok az egyik párnázott szarra, amire lesz szíves ledobni magát.

Szerencsémre gyorsan lepattan erről a masszírozás témáról, meg arról az elbaszott köcsögről is, és nem kell még húsz kört lefutnom ezeken. Nem mintha nem lennék az az egyenes típus, de amiről nincs értelme, arról mi a fasznak koptassam a szám.
- Ja, gondolom. Azé jól szop? - vetem oda, miközben rágyújtok, és elkezdünk kézen fogva caplatni a hajnali utcán. A randijaink valahogy kivétel nélkül nyilvánosan végződnek, a végén még rájövök, hogy csak kihasználnak.
Közjáték közjátékot követ, ismét, és kezdem érzékelni, hogy lassan őt is felbassza a viselkedésem, ami valahol azért elégedettséggel tölt el. Mondjuk már én is meguntam, úgyhogy ha kibaszni nem fogom magamból, akkor inkább elengedem, és a pillanatra koncentrálok. A laza kis poén azért az ő kedvét is hamar visszahozza, tudja ő, mit nem kell itt firtatni.
- Ja, vágom. Bár a’sszem a smink sem akadályozna meg abban, hogy alkalom adtán az arcomra verd. – röhögök fel, valljuk be, néha azért örülök, hogy pasim van. Vannak témák, amiket kurvára nem kell kerülni, vagy szépíteni. Nem mintha amúgy a szokásom lenne, de többnyire nem végződik ilyen szépen.
- Fasz tudja. Tolja ezt a bátyó szerepet, én meg má’ hozzászoktam, hogy életben tartanak. – nevetek fel, gondolom neki is ismerős ez a dolog, úgyhogy aligha tart sokáig felfognia. Jim már a börtön óta így tolja, és bár eleinte rohadtul felbaszott vele, mostanra már megtalálta a határokat.
Azért letolja velem a selfiet, szóval nem jegyzem meg, hogy éppenséggel ő is a nyakamon csüng, pláne, hogy lelép a klotyóba. Pár perc után már azon filózok, hogy vajon így lépett-e meg, a kisablakon át, vagy fasz tudja, esetleg idefosik, vagy mi lesz, de aztán egész lazán sétál be.
- Oszt azon méláztál ennyit? – segáz, addig megettem a maradékait is, nem mintha nagyon hiányzott volna neki, a shaket leszámítva persze, amihez még hajnalok hajnalán is ragaszkodik.
- Kúl. – kissé megtépázott állapotban vagyok mondjuk, de a fájdalomból sosem lehet elég, a tetkóból meg pláne. Egészen felizgat a gondolat, úgyhogy dúdolgatva követem az utcára. Mondjuk elég röhejes, ahogy mi ketten villamosra pattanunk, de a rajongóink rámenősebb rétege még nincs ébren, egy-két képen kívül nem sokat művelnek velünk, ennyit meg még túlélek, ha Jim nem is lesz tőle túl boldog.
- Nem vágtam, hogy ilyen helyekre jársz. – röhögök fel, merthogy elég puccos negyedbe érkeztünk, pláne ahhoz képest, hogy jelenleg úgy nézek ki, mint akin két tank ment át ma reggel. De hát ennek má mindegy, beletúrok a hajamba, ami ennek hatására ugyanolyan ziláltan áll, csak másik irányba, aztán belépek a kipuccolt helyiségbe. Hát le nem vágtam volna, hogy valódi melója is van. (Mondom én, lol.)
- Csá. – jegyzem meg röhögve, bár én se erre a bemutatásra vártam, csakhogy nem t’om, Eli, azt ennyi. Szeret felvágni a pofámmal a köcsögje… azért a vigyort nehezen tudom levakarni, miközben mászunk egy emeletet.
Felröhögök az egyszerű utasítás hallatán, de nem kell nagyon bíztatnia, ledobom azt a pár felső réteget, és eldobom magam a vackon.
- Valahogy sosem érzem magam biztonságban, mikor eléd fekszem be. – nevetek fel halkan, de azért ez a melóhelye, és amúgy is elég elnyűtt állapotban vagyok, csak nem fog itt belém mászni. Csak nem…
- Szóval mi a terv? Vagy meglepsz? – vonom fel a szemöldököm, mert az ő esetében valószínűleg valami baszott művészi sülne ki belőle, amiből aztán kurvára nem értenék semmit. Ahogy az általában lenni szokott. Lélekben azért igyekszem felkészülni a további fájdalmakra, mert a derekam így se semmi, de ha majd befeszülök… brr.

A kérdésén el kell gondolkodnom, me' nem ennyire egyértelmű a szitu, meg így nem igazán értem, miért érdekli. Esélyesen nem akar visszamenni magát is leszopatni, de közben meg könnyed témanyitónak sem tűnik a hangsúly, na meg, a pofája sem pont arról árulkodik. Egyébként nem akkora szar a gyerek, de azért életem legjobbjai között sem szerepel, sőt.
- Nem ájultam el - válaszolom végül meg, miközben megfogjuk egymás kezét és besétálunk a gyorskajáldába. A buresz jót tesz a lelkivilágomnak, de azé' bennem is kezd felmenni a pumpa, ahogy kurvásul nehézkesen ad le a modorából, amit fingom nincs, honnan rántott így hirtelen elő. Ha nem lövi el egy poénnal, akkor garantáltan hozzá baszom a shake-em, de így meg megmarad későbbre, ami jól is jön, mint kiderül majd, ugye.
- Bármikor az arcodra verem, csak kérned kell - vigyorgom, és még bele is gondolok, de most a rosszullét előbb utat talál magának bennem, mint az izgalom, és ezt kivételesen nem a feje eredményezi.
- Az én bratyóm nem lóg ennyit a seggemben, szóval szerintem azé' nem ilyen egyszerű a képlet - vonok vállat, mert végül is az ő dolguk, de elnézve, hogy jó két hete még azt se vágta le magáról, hogy vannak homár hajlamai, honnan esne le neki, ha egy csávó beindulna rá? Pláne, ha nem látványos és évek óta megy, de mondom, én tulajdonképp leszarom. Inkább vedelem a kólát, ami nem sokat segít a gyomromon, szóval lelépek a mosdóba és alaposan telibehányom a budit. Nem'tom, mennyi időt baszok el a redvában, de azé' viszonylag gyorsan magamhoz térek, hogy lebasszam a seggem elé.
- Nem - igazándiból a visszafelé úton esett le, mit ígértem neki. - Csak nem hiányoztam? - terelem a témát, képemen méretes vigyorral, ahogy kiiszom a shake-em végét, de a kaja nagyját szerencsére már lepucolta a tányéromról.
A tetkós témán sem áll le rinyálni, ezé' gondolom, nincs akkora romhalmaz állapotban, mint amekkorának kinéz, így a reggeli napfényben. Máskülönben lazán bepózolnék a kis tetvek képeibe, de most még bennem kavarog ez a fos, ezé' homlokom az üvegnek nyomva koncentrálok a ki-be légzésre. Az út felénél kezd beállni a dolog, és ő sincs túlzottan csevegő kedvében, így relaxálhatok. Azé' megfogom a kezét, hadd érezze az extra törődést. Már, ha ugye nem rántja el, mint így az ébredése óta félóránként.
- A gettóban kezdték, de aztán bejött nekik az élet - magyarázom, ahogy belépünk, majd túlesünk egy gyors bemutogatáson (szó szerint is, lol). Mák, hogy az emelet szabad, mert rühellek a földszinten melózni, már azokban a szökőévekben, amikor eljövök ide, ugye.
- Többször vetkőzhetnél magadtól - jegyzem meg, ahogy végigmozizom a jelenetet, ami a lebaszódásával ér véget, meg persze a csupasz hátával, amin dolgoznom kéne. - Pedig sose panaszkodsz közben - húzom végig a mutatóujjam a gerincén, ajkamon gunyoros mosollyal, aztán megtámasztom magam a dereka két oldalán és úgy hajolok le, hogy a nyakába csókoljak.
- Szerintem most inkább csak megleplek - simítok végig a derekán, amit a nyakának vonala követ, csak épp a nyelvemmel. Kicsit erősebben szorítok a bőrére, de mielőtt elfelejteném, hogy nem dugni jöttünk köszörüli meg torkát mögöttünk az egyik maki.
- Nem tudtam, hogy a nyáladdal akarod lepucolni a hátát, ezért hoztam szappant meg borotvát - röhög a gyökérgyerek. - Majd én megcsinálom, addig felrajzolhatnád a mintát, ha még nincs kész - vállalkozik, mire egy lemondó sóhajjal lépek arrébb. - Nyugi, nem nyúlom le - teszi még hozzá, ahogy vállon vereget, de addigra már túrom a tintát és agyalok a lehetséges tetkón. Sokat mondjuk nem kell, mert annyi megvan, hogy valami sátánista fos kell neki, de azé' tetszik, hogy ennyire megbízik bennem. - Nálam kész - adja át a terepet, de most már nyilván nem nyalakodhatok rajta kedvemre.
- Biztos, hogy akarod? - kérdezek rá felületesen, de mielőtt válaszolhatna már fel is nyomom a megrajzolt mintát, aztán a papírt lehúzva mérem végig egy elégedett vigyorral. - Szerintem frankó lesz, ami nem árt, ha má' én nézegetem - paskolom meg a seggét finoman, majd kesztyűt húzok és nekiállok beizzítani a gépet. A tű gondolkodás nélkül követi a bemért körvonalakat, és innen a világ elhal, így még az sem tűnik fel, hogy benyomták a zenét, ami ezerrel pattog végig a falakon. Csak a berregést hallom, meg törlöm a felgyűlt festékbe kevert vért. A körvonalazás közben ügyelek, ne maszatoljam szét a komplett formát, amikor pedig ez megvan jöhet az árnyékolás.  A színeket nem tolom túl, pedig kedvem az lenne hozzá, de hát kétlem, hogy tetszene neki. A feketén túl csak fehéret használok, de azt is ritkásan. Lényegében a komplett elbukott angyalunk feketében úszik, néhol repedezett élekkel, míg a koronaként a szárnyaiba fúródó tüskék kapják meg ezt a fényes, élces fehérséget. A bilifejű elismerően füttyent egyet, míg a tulaj csak a fejét csóválja, míg Lucifer nyaka kap pár szorosan belé fúródó öblös krizantémot, amiknek a fele így most merő véres. Baró.
- Tényleg többször is betolhatnád ide a buzeráns fejed - vág hozzám egy újabb törcsit, amivel óvatosan leszedem a vért és plazmát. A steril kötés azé' még várat magára, előbb csekkolja le.
- Na, lássuk, mennyire hánysz be tőle - röhögök, ahogy kukázom a kesztyűket, majd intek a tükrök felé és sarkamról a lábujjaimra hintázva várom, mennyire jön be neki vagy sem.

Záró, skacok

A’sszem remekül tudja a módját, hogy minden kérdésre olyan fasz választ adjon, amiből képtelen vagy bármi értelmesre, vagy legalább a véleményére következtetni, és még úgy is tegyen, mintha ebből semmit sem észlelne. Ezt már olyan tökélyre fejlesztette, hogy akár nő is lehetne. Utóbbi esetben nem lepődnék meg, de így azé jár egy kacifántos kanyart a homlokzatom.
- Hmm. – mondani azé nem mondok semmit, a hallgatás amúgy is beszédre ösztönzi az embereket, amit remekül szemléltet is a kajáldában. Elmehetnék akár pszichológusnak is, basszam meg. Persze pont nem olyasmiről zagyvál, aminek bármi értelme is lehetne,  úgyhogy totál szitálja az agyam.
- Hát ez baszott megtisztelő. – nevetek fel, de kétlem, hogy tényleg olyan nagy kitüntetés volna, ha a pofámra geciznek. Inkább fordítva, pláne, hogy ebben még el is vehetné a szüzességem, nem úgy, mint mondjuk a segglyukamban. Azért valahol tiszteletre méltó, hogy sosem kérdezte meg, ki volt. Bár, felteszem az övében is jártak már… na majd egy alkalmas pillanatban rákérdezek.
- Naná, téged még heti egy napra is nehéz elviselni. – röhögöm képen, nem mintha én így gondolnám, mivel hasonló kategóriájú ember vagyok, de azért a legtöbb embert idegesíti, ha valaki ennyire szabad mellettük. Mindenféle kisebbségérzetek szabadulnak fel, vagy éppen túlzottan a bűvkörébe esnek, aztán bamm. Csattan a pofon, amikor rájönnek, hogy tényleg nincsenek korlátok, és hogy ennek nem csak az a szép, amerikai oldala van. Mondjuk, amikor magáról se tudva fetreng habzó szájjal fetreng két hasonlóan éber helyzetű kurva mellett valami koszfészek közepén. Na, az elég kiábrándító lehet, az ő életmódjával meg nem létezik, hogy ne legyenek ilyen pillanatai.
- Rémesen. Csak a tegnap estére és a betöltetlen segglyukamra tudtam gondolni. – vigyorodok el, ez különösen azért vicces, mert ebben a pillanatban sétál el mellettünk a két kiskölyök, én meg a vállam vonogatva integetek. Há’ ezt nem kapták el jól.
Ezúttal nem rontom el a mély romantikát, amit ujjaink összekulcsolása okoz a villamoson, pláne, hogy ő az egyik ablaknak dől, én a másikon fekszem ki, ezér úgy nézünk ki, mint két frissen párkapcsolatba került óvodás, akik nem bírnak egymás szemébe nézni, miközben kezet fognak. Persze azért álmosan pislogok bele pár vakuba, mielőtt lebaszódnánk a járműről… lehet, hogy már kezd emberi idő lenni.
- Kb. mint én. Bár most kurvára nem úgy nézek ki. – na ja, azért nem a legszebb szerkómat kapartam össze a sarokból, és ez egy arcmosásra sem igazán futotta, mióta felkeltem egy kibaszott múzeum padlóját, szóval elég redván festek. Nem mintha Ennek nem ez jönne be. Imádja a tróger énemet.
- Annak tegnap se lett jó vége. – húzom el a szám, mer ugyebár pont ennyit a szentélyemről, meg az egyezségről, amit kurvára megkötöttünk a tagokkal, ez az egy volt, mert ezt én akartam, ergo képes vagyok betartani. A fürdőben nem dugunk. Azé’ remélem, nem UV fénnyel takarítanak.
- Sokat nem ér, ha ennyire emlékszel rá. – forgatom meg a szemem, mert azért nekem több ilyen is rémlik, mint például a tegnapi. Persze én basztam el először, de ettől függetlenül jobb később, mint soha. Még ha nem is ért semmit az ellenkezésem.
Meglepetten nyögök fel, ahogy a nyakamba csókol, mert már az is fura volt, ahogy a  hátam buzerálta, de ez a köcsög tényleg letámadna a munkahelye közepén. Nem t’om, mi a fasz vártam. Nem mintha ledobnám magamról, jólesik az érintése, és már épp elengedném magam, amikor vendégünk akad. Azért felröhögök a beszólásán, és örülök, hogy nem jutottunk odáig, ahonnét már nehezebben fordulnék vissza.
- A hátamat? – vigyorgok a csávóra, még vonogatom is a szemöldököm, de csak felröhög, sajna eléggé levette a lapot. Üsse kavics. Hamar elintézi a dolgát, aztán el is menekül, én meg Enre koncentrálok, meg a fasz kérdéseire.
- Életemben először kérdeztek tőlem ekkora faszságot. – nevetek, de azért nem hülye a gyerek, ő se várta meg a választ, és a bőrömön már ott is díszeleg a minta, vagy igazából pöcsöm tudja mi, de felteszem, valami visszafordíthatatlan.
- Hát a hátam tényleg csak te szoktad. – sunyi kis mosoly csúszik az ajkamra, persze nyilván nem ettől a gondolattól, inkább a mögöttestől, ami vele jár. El tudom képzelni, hogy ő is hasonló tapasztalatokra gondol ilyenkor. Bár, ő gyakran dug csávókkal is, szóval a’sszem mégsem ért meg igazán.
Részemről összeszorítom az ajkaimat, és a zenére koncentrálok, mialatt beleégeti a hátamba a fasz se tudja mit… ajánlom, hogy jól nézzen ki, ha már a fél testemet ez fogja borítani. Nem mintha tényleg aggódnék, ha valamiben jó, akkor az ez (és csak utána jön a szopás). Azért egész érdekes nézni, hogy ennyire beleéli magát a dologba, és nemt’om, hogy még látja-e a hátam, vagy már egy kibaszott vászon lett belőle a fejében.
- Aztakurva. – bököm ki, ahogy beállít a tükör elé, és kivételesen nem azért, mert az öltözős emlékek ugranak be. – Leszopnálak, de nem szeretem a közönséget.
Röhögök fel, merthogy a kis haverjai még itt állnak, és bámulják a hátamat, felteszem, természetesen csak a technika miatt, lol.
- Majd máskor… mer mozdulni nem bírok. – vigyorodom el kissé nehézkesen, mert a fürdőkefélés, padlónalvás, tetoválás fájdalma egybe sűrűsödik, én meg kezdem elveszteni a fonalat. Még lesmárolom Ent a stílusosság kedvéért, aztán hagyom, hogy lekezelje a cuccost, aztán hagyom, hadd haverkodjon még, én meg lekecmergek a taximig. Éljen a tripla fájdalom.

- Meg vagy te húzatva? Eszemben nincsen elmenni csak azért, hogy neked ne kelljen egy levegőt szívni az utálatos exeddel. Ismered a nem szót! Mondd neki, hogy Kedves Patrick, már nem vagyunk együtt, menj anyádba', de ne velem kiállításra. Vagy fogalmazz, ahogy akarsz, Cassie, de engem hagyj ki belőle!
Tiltakozásom masszív és igen konkrét, nem lehet vitázni velem, mert nem vagyok meggyőzhető. Ha valamit a fejembe veszek, akkor az úgy is lesz, s tényleg, Cassandra kísérőjéül nem is szegődöm az este folyamán sehol. Ellenben isten nem ver bottal, s míg én bőszen tervezgetem, hogy miképpen fogok egy jó könyvvel elmerülni a kádban, befut egy e-mail a legbefolyásosabb ügyfelünktől és keresztbe húzza az összes számításomat.
Tisztelt Caterin Miller! - egyébként ezt a kezdést mindig utáltam. Nem kell azt feltételezni rólam, hogy "asszony" vagyok, s a "kisasszony" bélyeg sem kell, de azért egy "hölgyem" jobban tetszene, mint ez a személyeskedés. Nem kedvelem az ürgét, talán ez a bajom vele.
Szeretettel meghívom a Seattle Art Museum ma esti kiállításmegnyitójára. A last minute kérésért elnézését kérem, nem tudtam eldönteni vajon érdekelné-e. -
Tudom, hogy vigyorgott, miközben ezt írta. Mély tisztelettel csókoltatja
őszinte híve:... - meg anyád..
George Gordon
Tipikusan ez volt az a meghívás, amire nem lehetett nemet mondani. Nem csak azért nem, mert részvényeim vannak, melyeket titkolok, hanem azért, mert túl sok múlhat rajta és kis halként nem véthetek ekkorát az üzleti kapcsolatok ellen.
Hazaérkezés után egy gyors zuhanyt eszközöltem, majd a szekrény előtt állva a második elképzelt ruhát jónak találva kezdtem neki az öltözködésnek. Kisestélyi, melyben meg fogok fagyni így télen, de valamit valamiért. A magas sarkú csizma hozzá segít a dolgon, na meg az is, hogy csaltam a harisnyákkal, s két testszínűt - a felső üvegszálas, az alatta levő nem - vettem magamra. Cassandra kölcsön-gyöngysorát viselem (úgy tűnik oka volt, hogy elfelejtettem visszaadni neki), fülemben hozzá passzoló, ám saját fülbevaló, hajam féloldalas, elegánsra fogott copfba fésülve. Remélhetőleg Miss Miller így megfelel majd Mr. Gordonnak. Hogyne. Hátam közepére sem hiányzik a cirkusz, de eljöttem, mert lesznek itt elegen ahhoz, hogy udvariasan ne jusson rám ideje. Aminek én diszkrét csendben nagyon fogok örülni.
Egy pohár pezsgővel felfegyverkezve ácsorgok az egyik kép előtt. Nem merem oldalra dönteni fejemet, nehogy feltűnjön valakinek, hogy még nem találtam meg azt a perspektívát, amiben ezt a förtelmet csodát értékelni tudnám. Kortyolok inkább a pezsgőből, s elmélyültséget tettetek. Mégis így kultúrbarbárabb, nem igaz?

A jótékonykodás nemes cél, én pedig mindig az ügy mögé állok, ha az élet éppen úgy kívánja. Segítsük meg a rászorulókat, védjünk meg a menhelyet, osszunk levest a hajléktalanoknak, te megnevezed, én ott voltam. A mai eseményhez azonban nem volt sok kedvem, mégis rákényszerítettek, hogy itt legyek: segítsünk meg egy feltörekvő művészt, hogy el tudjon adni pár képet, és még többet művészkedhessen utána. A hányinger kerülgetett...
Kérdezhetné az éles szemű olvasó, hogy akkor mégis miért vagyok jelen? Miért vettem fel a hajszálcsíkos, fekete nadrágkosztümöm azzal a remekbe szabott caprival, nyitott magassarkúval és fekete melltartóval? ... Igen kedves olvasó, a kabát alatt csak egy melltartót viselek, csipkéset, csábítót és csalárdat! De hogy visszatérjek az első kérdésemre, kényszerből, kényszerből vagyok itt. A rádió vezetése valamiért az ügy mögé állt, s ebben a tevékenységében nem volt egyedül, hiszen láttam Mike Westet, aki az egyik helyi tévé csalogányhangú híradósa; Capucine Didiét, aki a Seattle Times kolumnistája; s még egy pillanatra Angus Walshot is megpillantottam, ugyanennek a lapnak a karikaturistája... Mondhatjuk azt, sikerült egy díszes társaságot összeszednie a támogatandó fiatalnak, és biztosan semmi köze nincs ahhoz, hogy a vezetékneve ugyanaz, mint a polgármesternek. Csupán a véletlenek műve lehet!
- Jó estét kívánok. - lépek oda a hölgyhöz, aki éppen az egyik képemet bámulja. Igen, a képemet, hiszen valaki valamiért azt találta ki, mekkora nagy szám lenne, hogy Seattle leghíresebb médiaszemélyiségei mutatnák be ennek a tehetségtelen senkiházinak a fesményeit, vásárlásra buzdítva a nézőközönséget. Nekem három kép jutott, melyeknek a részleteit be kellett bifláznom, s ha olyan embert látok, aki érdeklődik a festményért, akkor szólítsam meg, beszélgessek el vele, mondjak részleteket, satöbbi. És a főnökség azt gondolta, hogy ez élvezni fogom, s jó arcot fogok hozzá vágni. Na azt leshetik!
- Az alkotás a művész egyik korai zsengéje, csak azt nem értem, hogy az óvodás képeit miért függesztették ki. Nekem el mondták, hogy a festő a kétségbeesését ábrázolta a vásznon, de ha engem kérdez, akkor ez három sötétszürke paca és négy kissé világosabb szürke paca. Bár, ha hunyorít és negyvenöt fokban elfordítja a fejét balra, akkor két brokkoli vérre menő beszélgetését látja fekete-fehérben. - nem néztem a másikra, így nem tudtam megmondani, hogy milyen reakciókat váltott ki belőle a hirtelen jött és kéretlen bemutató, én viszont alig tudtam visszatartani a röhögésemet, szóval adtam az élvezeteknek és felkacagtam. Még a könnyem is kicsordult, annyira kellett hahotáznom, majd egy elnyújtott sóhajjal szedtem össze magamat, amikor mégis felé fordultam. - Tara Goglin, s elvileg azért vagyok itt, hogy segítsek ezeket a képeket eladni... De azt leshetik!
Kortyolok egyet a pezsgőmből, majd jobban is megnézem magamnak a másikat. Nagyon jól áll neki ezt a kisestélyi, de kedvem lenne őt kibújtatni belőle. Tara, szedd össze magad, hiszen most nem ismerkedni, hanem dolgozni jöttél.

Meglep, amikor valakinek a hangját maghallom. Először nem fordulok oda, mert hang alapján próbálom beazonosítani, hátha ismerem. Kicsi az esélye, ezt én is jól tudom, de nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy csak úgy leszólítgassanak, szóval mivel nem férfihang, ezért rögvest gyanakszom. Elsősorban arra, hogy elfelejtettem valamit illetőleg valakit. Kínos lenne, tekintettel arra, hogy mind a név-, mint a hang-, mind az arcmemóriám kiváló.
Amikor sikerül realizáljam, hogy tényleg fogalmam sincs arról, ki is az illető, veszem a bátorságot és a fáradságot ahhoz, hogy feléje pillantsak. Ekkor nagyjából a monológja felénél járhat, ehhez mérten mosolyom is egyre szélesebb vörösre rúzsozott ajkaimon.
- Szerintem hatásosabb lenne, hogyha nem ilyen monokróm módon mennének vérre, hanem a vörös, mint intenzív és löktető szín elömölne a lépen, kifolyatva a lelket a bal brokkoli szívéből, ezzel szimbolizálva azt, hogy minden él, minden érez és csoda vár, ahogy Pocahontas is megénekelte már Walt Disney klasszikusában.
Megjegyzésemet olyan száraz elmélyüléssel fűzöm hozzá ahhoz, amit hallottam, hogy szinte beleillik a népszerűsítési képbe és elsőre talán el is gondolkodhat azon a nő, hogy normális vagyok-e vagy sem ennyire érdekel-e a művészet vagy sem, de végül hamar megvilágítom egy kósza kacsintással számára, hogy véletlen, a leghalványabb módon sincs szó ilyesmiről.
- Caterin Miller, aki szintén hivatali kötelességből vagyok itt, bár nem a népszerűsítés okán. Tudtommal Mr. Gordon unokatestvére alkotta ezt a csodálatos zöldségháborút. Mr. Gordon pedig az egyik üzlettársam, ő hívott el, de még nem volt szerencsém találkozni vele.
Hála a jó istennek! – teszem hozzá magamban. Megbillentem a pezsgőspoharamat és fejemet is üdvözlésképp Tara felé.
- Örvendek a szerencsének, kedves Tara. Mondja csak, melyik képet kellene még eladja? Hátha segíthetek. Hasonlóan sziporkázó szóáradattal tán a másik fülét meg tudom kínálni a csodálóknak, amíg ön az átellenes fülükbe duruzsolja a művészettörténetet.
Elmosolyodom a végére ismét. Akarja a halál eladni ezeket a képeket, de ontani a bődületet sokkal viccesebbnek ígérkezik annál, semmint unottan bámuljam ezeket a rémes valamiket.
- Jól tévedek, ha azt gondolom, hogy nem a múzeum alkalmazásában áll?

Az első pillanatokban tényleg azt kellett gondolnom, hogy ez a csaj bizony meg van húzatva, hiszen szegény bal brokkoli szíve, miért kell ilyen gonosz és véres módon elbánni vele. Aztán rápillantottam a képre, és igazat kellett adnom neki, hiszen tényleg jól állna a festménynek egy kis szín. Mint ahogyan az ajkain is jól áll az a nagyon vörös rúzs... Sóhaj.
A kacsintással azonban oldott minden feszültséget, s már nevetni is volt erőm a kis vérfürdőn. - Nem csak szép, de még humora is van.
Jegyzem meg egy biccentéssel és nevét azonnal felvésem agyamba, meg a kapcsolódási kört is a művészhez. Lehet, hogy én értettem félre és nem is a polgármester rokona az úgy nevezett festő? Meg kell vallanom, nem igazán figyeltem az eligazításon, amit nekünk tartottak, szóval az is lehet, hogy az egészet csak kitaláltam. Virtuálisan vállat vonok, majd hallgatom tovább szavait.
- Van még kettő... Az egyik itt szemben, amelyiken három tükörtojás repül az éjszakában, a másik pedig ott hátul, csendélet ütvefúróval és elakadásjelzővel. - kicsit közelebb lépek hozzá, de még nem annyira, hogy tolakodónak vegye, s úgy mondom neki halkabban. - Igazából fogalmam sincs, hogy mit ábrázolnak, de talán ezekhez állnak a legközelebb.
Mosolygom el magam, majd szám még szélesebbre húzódik, amikor felvázolja tervét. - Gyönyörű, van humora és gonosz. Hol volt eddig az életemből kedves Caterin?
S már lestem is a célpontunkat. Egy idősebb fickót szemelek ki magamnak a tükörtojások előtt, kopasz és köpcös, talán még szívinfarktust is kap, ha két ilyen dögös bombázó megáll mellette és a fülébe kezd duruzsolni. - Szerintem ő lesz a mi emberünk...
Mutatok rá, majd el is indulok felé. - Ami azt illeti, valóban nem itt dolgozom, valami nagyon buta kitalálta, hogy Seattle médiaszemélyiségeivel biztosan el lehet adni ezeket a képeket, így kerültem én is ide. És ha már nem önszántamból jöttem, akkor akár talán kicsit jól is érezhetem magam.
Lassú lépésekkel közelítem meg áldozatunkat, kicserélem kiürült pezsgős poharamat, s iszok is egy keveset a frissből, majd a kopasz és köpcös fickó jobbján állok meg.
- Üdvözlom, Tara Goglin vagyok. Talán érdekli a festmény?
- Őőő... talán. - habogta.
- Akkor talán néhány részlet a képről, hogy biztos legyen a dolgában. A művész elmondta nekem, hogy az élet körforgásának szimbóluma a három sárga kör ezekben a fehér köpenyekben. Talán túl absztrakt ábrázolás, de figyelje meg az ecsetkezelés jelentőségét is. Jobb oldalon könnyed, lágy, lefelé irányuló ihlet szállta meg a művészt, míg bal oldalon, nehéz, karakteres felfelé törő szenvedély ostorozta a festőt. Látja? - teszem bal kezemet jobb vállára, egészen közel hajolok hozzá, majd jobbommal mutatom az előbb felvázolt kompozíciót. - Caterin, te mit gondolsz?

A bókját meghallva bár kifelé nem kerekednek el a szemeim, eléggé megdöbbenek. Nem szoktam hozzá nőktől az ilyesmihez, de nem esik rosszul, vagy ütköztet meg negatív előjellel, hogy úgy mondjam.
- Attól tartok, hogy valakinek rossz hatással volt a szemére ez a sok csodálatos művészi alkotás, ám az is tény, hogy a kedvességi faktorát pedig megemelte. Lehet, hogy minden helyre, ahol emberekkel foglalkoznak tenni kéne ezekből a képekből? Hátha kedvesebbé válnának tőle az ügyfélszolgálatokon teszem azt.
Szemernyi komolyság sincsen hangomban. Hogy is lehetne? Már alapvetően az, ahogy hozzám szólt, s az, amilyen gondolatot tovafejtettünk fémjelzi, hogy nem lehetünk tényleg véresen - meg semennyire - komolyak.
De, a polgármester rokona, csak én meg ezt a részét nem tartom fontosnak számon tartani. A polgármesternek a rokonsága igen kiterjedt és őszintén szólva fogalmam sincs arról, hogy merre szaladnak szét a szálai. Azt jegyzem meg, amit fontosnak vélek. Így meg mondjuk vicce,s hogy ugyanarról beszélünk és gondolkodunk, de közben meg nem is teljesen. Hiába, ebből is látszik, hogy a világ nem csak fekete, meg fehér. Ellentétben ezekkel a képekkel, legalábbis némelyikükkel.
- Nem kaptak fejtágítást róla? Meglepő. Azt hittem pedig, hogy be kellett bifláziuk azt is, hogy mit evett reggelire a festő, amikor ezeket a csodákat alkotta. Bár azt elnézve..
Pillantok oldalvást a tükörtojásos alkotás felé.
- ..lennének tippjeim. Még jó, hogy a reggelijét támadt kedve lefesteni, s nem azt, amivé a reggelije lett.
Nem szégyenkezem amiatt, amiről beszélek. Tara nem olyannak tűnik, mint akit bármi fel tudna zaklatni - nem véletlenül nem használom még csak gondolatban sem ilyen közel hozzá az izgatni kifejezést - hallomásból, szóval teljesne szabadon merem kibontakoztatni az általában igen rosszul fogadott és megítélt humoromat.
- Nos, nem olyan messze, tekintve, hogy egy városon osztozunk.
Nem tudok erre értelmesebbet kinyögni, a bókjai azért megkerekítik lelki szemeimet. Csak mosolygok és én is a tükörtojást csodáló kopasz felé tekintek, amikor szót ejt róla.
- Abszolút egyetértek. Szórakozásra fel!
Biccentem Tara felé a pezsgős poharat, melynek tartalmát kihörpintem eztán gyorsan, s a mellettünk elhaladó pincér tálcájára teszem, hogy kettő másikat tudjak leemelni onnan. Az egyik poharat Tara felé nyújtom, s koccintásra billentem az enyém.
- Nos, Tarám - ha lúd, legyen kövér, nem igaz? - az én véleményem az, hogy remekül megfogadt a hangulati oldalt, de úgy emlékszem, hogy a művész egy gyerekkori traumáját is belefestette a képbe. Tudja, kedves uram, a festő betegesen rettegett a csirkéktől, mert szende és ártatlan gyermekként egy csibét addig szeretgetett, amíg meg nem találta fojtani. Ez a bűntudat egész életében végigkísérte és kihat művészetére is. A fehér a gyász színe egyes országokban, a sárga pedig az elhalt csibét jelenti. Háromszorosan kér tőle elnézést azért, mert bűnt követett el ellene. Ön szerint sikerül a Mennyek Országába jusson ezek után, vagy a csibegyilkosság továbbra sem fogja elereszteni lelkének depresszív bugyrait?

Hallgatom Caterint és igencsak vissza kell magam fognom, hogy ne törjek ki hahotázó nevetésben. Gyermekkori trauma egy csirkével? Ó magasságos, miért nem nekem jutott eszembe? Nézem őt, ahogyan jól láthatóan belelovalja magát a történet mesélésébe, s csak az ajkait tudom figyelni, azt a kecsesen hazudó, csodálatosan füllentő, hihetetlenül csalárd ajkait.
- Imádlak... - tátogom el neki a szót emberünk háta mögött, s valóban, olyan hirtelenséggel vált rettentően jóvá ez az egész baromság, hogy azt el sem hiszem.
- De milyen gorombán viselkedtünk magával, nem adtunk magának lehetőséget, hogy bemutatkozzon! Dőreség volt tőlünk csak így magára rontani, könnyelmű felelőtlenség! - színpadiasan vergődöm szavaimmal, s egy pillanatra még a szemeimet is becsukom, hogy tényleg érezze a törődést.
- La-La-Larry... - nyelt nagyon emberünk, majd nevetett egy kajánt. - Larry Kingston.
- Nos Lawrence, mit gondol a képről? Önnek mit mond a kompozíció, hogyan hat önre a művész szenvedése? - kezem, mely eddig a vállán pihent, lassacskán elindult a zakó redői között felfedező útra, kicsit megállt a lapockánál, rövid tempót pihent a gerinc vonalán, hogy végül bal veséjénél állapodjon meg, magamhoz láncolván őt egy pillanatra. - Nos Lawrence...
Hangom egészen közelről hallja, szinte csak neki suttogom őket, de azért ügyelek arra, hogy Caterin is hallja, amit a fickónak mondok. Fonémám elmélyül, s lassan, nagyon lassan mondom ki egymás után a szavakat, közben egy pillanatra sem engedve el tettestársam tekintetét. - Gondolkodott már azon, hogy egy ilyen gyönyörűség akár egész életében elkísérhetné? Társa lehetne a mindennapokban, gondoskodhatna róla, ahogyan ő is törődne magával?
Fogalmam sincs, hogy miről beszélek, de Larryhez szerintem már nem igazán jutnak el a szavak jelentése. Aprót makogva ácsorog a kép előtt, nem értve, hogy mégis miért történik mindez vele, de ha már elkezdtem, akkor nem hagyom abba. - Képzelje el, hogy minden reggel ott vagyok maga mellett, mosollyal ébresztem, forró kávéval kényeztetem, s ehhez csak annyit kérek, hogy vegye meg a képet... Lawrence, szeretné megvenni a képet?

Na jó. Ez már az a pont, amibe az alapozó alatt bele kell piruljak. Tara kendőzetlen rajongása a női nem iránt olyasmi, amit bár tudok kezelni, azért mégis meglep valahol. Nem, mintha olyan szinten új lenne, hogy nekem soha, senki.. de azért noh. Ilyen nyílt színen és ennyire idegen még sosem.
Egy kacsintás rá a válaszom, ezt tökéletesnek ítélem, se nem sok, se nem kevés. Nem zökkent ki a mondandómból, a csirke és annak halálesetének depresszív, festőre ható vonulata olyan lazán gördül le ajkaimról, mintha minden nap embereket vernék át puszta szórakozásból. Valamilyen szinten így is van, bár nem annyira az átverés, mint inkább a meggyőzés és a kategorikus telefonos ügyintézés szintjén tartom magam a szavak erejének elismeréséhez.
Elhallgatok, amikot a delikvensünk bemutatkozik. Úgy döntök, hogy Mr. Dadogó hangja után hagyom Tarát ismét kibontakozni, s mintegy külső szemlélőként figyelem az eseményeket. az az igazság, hogy annyira nem vagyok kreatív alkat, hogyha kezdeményezésről van szó, de tovább tudok görgetni szinte bármit, ahogy az meg is mutatkozott. Nem annyira a hülyeségért kell szomszédba mennem vagy a kurázsiért. Egyszerűen csak.. nem tudom. Így sikerültem, azt hiszem.
Kell ahhoz nem kevés színészi tehetség, hogy ne guvadjanak ki a szemeim a kávés ponton. Egészen addig azt hiszem, hogy a képről beszél, de a Tara által használt vagyok egyértelművé teszi a dolgokat.
- Erre én is kíváncsi lennék..
Fűzöm hozzá, de nem mondok többet, mert Mr. Makogó is szóra nyitja ajkait.
- Mégis.. mennyibe khm kerül?
- A kép, vagy a bájos hölgy?
Oké, talán nem ez volt a leghelyesebb visszakérdezés, de már így marad. Remélem a fazon nem itt fog szív- Tara meg dührohamot kapni. Ennyit arról, hogy milyen kezdeményezőn kreatív vagyok.

- Én nem ezt... - háborodott fel egy pillanatra Larry, majd igazította meg a nyakkendőjét, bár innen nézve inkább lazítást volt ez, mintsem igazítás.
- Tudom, hogy nem ezt kérdezte Lawrence, nézzel el társamnak ezt a nyelvbotlást. Most csinálja először... - próbálom nyugtatni emberünket, melyen talán az apró simogatások is segítenek, melyeket az oldalán eszközölök. - Bár kétségtelen, hogy a lényegre tapintott a maga közvetlen módján. Mindennek és mindenkinek megvan az ára... Annak pezsgőnek, amit oly' bőszen kóstolgatott pár perccel ezelőtt. A ruhának, amit az a hölgy talán Indiából vagy Kínából hozatott. A képnek, melyen a művész önnön rettegését festette meg a szárnyasoktól.
Eltávolodok tőle, elengedem az oldalát, majd megkerülöm a hátát, hogy Caterin mögé kerüljek. Egy kósza pillanatig azon gondolkodom, hogy állcsúcsom megpihentetem az egyik vállán, de ez talán sok vagy éppenséggel sokk lenne neki, így hanyagolom a mozdulatsort. - S bizony az embereknek is megvan a maga áruk, kedves Lawrence... Érdekli esetleg az enyém?
- I-igen. - bólogatott bőszen, majd ismét a nyakkendőjén lazított, s meg mertem volna esküdni, hogy megláttam a bekecsét. Undorító! Viszont mosollyal fogadom a válaszát, majd bársonyos mozdulatokkal kerülöm meg Caterint, hogy immáron szemtől szemben legyek Larry-vel. Jobb kisujjamat a számhoz emeltem, majd kissé csücsörítettem és erőltetett raccsolással válaszoltam.
- Egy ... millió ... dolláh! - azt hiszem, ez volt életem legjobb Dr. Genya utánzása, s abban a pillanatban olyan nevetést tört ki rajtam, hogy majdnem leestem a magassarkúmról. - Jesszusom, egyes emberek mit nem gondolnak magukról?
Fordulok meg ismét, majd kissé szaporábbra veszem a lépteimet, Larry hátha retorziót akar venni rajtunk, de leginkább rajtam. Ehelyett azt látom, hogy eltűnik a férfi mosdóban, talán egy balesetet kell eltüntetnie. - Megmondtam vagy megmondtam, hogy rettentő jó páros leszünk?

- Hát persze, hogy nem ezt. Megbocsásson, nem akartam én megsérteni, csak ugye a mai férfiak már nem olyan jóravalóak és kedvesek, mint az ön korosztályába tartozók. - mosolygok rá Larryre engesztelőn. Persze ezzel tulajdonképpen - és nem véletlenül - azt sikerült mondjam, hogy öreg nem a mi korosztályunkat erősíti. De még mielőtt ezen is kiakadna, magamévá teszek egy kis merészséget Tarától és megnyalom a szám szélét, mintha ugyan gusztusom támadt volna Lawrencere.
- Spanyolországból, speciel. Már ha az én ruhámra gondolsz kedvesem. - duruzsolom Tarának a lényegtelen - és hazug - riposztot a ruhát illetőn. - A fehérneműm pedig eredeti francia, csodás csipke díszíti. Interkontinentális öltözéket viselek, ha nem vesszük számításba amerikai nagyanyám gyöngysorát, amit szerintem szorgos ázsiai kezek fűztek damilra.
Nem véletlenül nem használom a kínai kifejezést. Már csak Adamre való tekintettel se tenném, meg egyébként is, azt a tájat már Tara is említette az előbbi megszólalásában. Minek bocsátkozzunk ismétlésekbe hát?
Elkerekedett szemekkel figyelem a jelenetet, a nevetését visszhangzom én magam is.
- Hihetetlen, arcátlan fráter. Erre mondják azt, hogy vén kecske is megnyalja a sót? - rákacsintok Tarára. - Bizony megmondtad. Esetleg iszunk rá? Szerintem találunk valahol ütősebbet a pezsgőnél. Meg kell valljam, jobb szeretem a töményet, mint az efféle lőrét.

- Pontosan erre mondják! - még mindig nevetek a kicsi mókuson, aki tényleg, de tényleg azt hitte, hogy felkeltette két ilyen bombázó figyelmét, akik többet akarnak tőle, mint egyszerű beszélgetést. S ha így nézzük a dolgok állását, akkor igaza is volt, tényleg többet akartunk tőle, legalábbis én biztosan. Az viszont bizonyos, hogy az unokáimnak nem mesélem majd el ezt az esetet, hiszen mégiscsak, valamilyen szinten, egy bizonyos szemszögből nézve undorítóan viselkedtem és magammal rántottam Caterint. Ő viszont nem bánta, így nem is töltök ezzel a kérdéskörrel több időt vöröske fejecskémben.
- Szóval töményre vágyik a hölgy! - jelentem ki meglepetten, hiszen valahogyan nem tűnik annak a töményezős fajtának. Inkább olyan visszafogott, megfontolt, felsőbbrendű dáma, aki egy pohár langymeleg gépzsírral is olyan csodásan el tud szórakozni a legfennköltebb témákról csacsogva, hogy az csudi! - S melyik méregre szavazol drágám?
Teszem fel a kérdést hamiskásan, majd a bárpult felé vettem az irányt, és kezemet nyújtva felé őt is táncba hívtam a vörös mellényes fiúcskák felé. Csak reménykedni tudtam, hogy jön velem, s ha nem úgy is mindegy. - Szia kedves...
- Miben segíthetek? - köszörülte meg torkát a srác, akire olyan bizalmasan köszöntem rá. Caterint a pultig vezetem, ha elfogadta a kezemet, ha nem, akkor csak hátrapillantok rá, a fiú figyelmét is felé terelve.
- Tudom, hogy igen különleges kérés, de a barátnőm és én egy kis magányra vágyunk. Tudod, ilyen csajos dolgok, a három hatalmas "cs"...
- A három hatalmas "cs"? Nem értem.
- Csacsogás, csókolózás, csöcsörészés. - nevetek először a srácra, majd Caterin bárhol is álljék, ő is kap egy kicsiny kacajt. - Szóval arra gondoltunk, hogy elvonulnánk valahová kettesben, s ebben csak te segíthetsz nekünk. Tőled függ, hogy a barátnőm és én ezt milyen hangulatban tesszük. Az előbb beszéltünk arról, hogy menthetetlenül vágyik egy üveg ... - és itt mondom be a választ a méreg után érdeklődő kérdésemre - ..., én pedig két aprócska poharacskára. Üvegből inni mégiscsak olyan megalázó, nem gondolod?
- De, mindenképpen az. - válaszolt kicsit bátrabban, sőt, valami cinkos mosolyt is felfedeztem rajta, amit eddig nem láttam. - Körülbelül fél óra múlva jár le a műszakom, szóval akár én is felszolgálhatom azt a bizonyos italt azzal a két ... de legyen inkább három pohárkával.
Váratlan fordulat volt ez a pincér sráctól, de az biztos, hogy nem először ad ilyen ajánlatot nőknek. Talán úszó lehet a széles vállaival, a nap barnította bőrével, a gyönyörű szőke tincseivel és azokkal a vadítóan kék szemeivel. Bár a szemek színének mi köze van az úszáshoz?

Az biztos, hogy én nem mentem volna ennél mélyebb kapcsolatba az öreggel semmilyen szinten, de nem érzem úgy mindettől függetlenül sem, hogy Tara bármilyen szinten rántott volna bárhová. Jó játék volt, súlytalan és könnyed, nincs ezzel semmi probléma. Nem történt semmi tragédia.
- Arra bizony. A pezsgő túl úri az én ízlésemnek. És túl buborékos. - jegyzem meg.
A kólát sem szeretem igazán, azt is a buborékok miatt nem. Így vagyok valahogy a pezsgővel is, bár tény, hogy az ízéért bubik nélkül sem vagyok oda. Finnyás vagyok, van ez így. Bár tény, hogy a töményből se mindet szeretem.
- Tequila goldra esetleg, bár szerintem ez a parti túl puccos ahhoz, hogy legyen fahéjuk és narancsuk is hozzá.
Nem tűnik a hely olyan nyalósnak, protokollárisan a tequila eléggé nem egy ilyen megnyitóra való, de ha már azt kérdezte, milyenre vágyom, hát elárultam neki.
- Csokoládélikőrjük viszont biztos akad, azt se vetném meg. Vagy másra szavazol?
Az a jó a töménnyel, hogy egy kortyban le lehet nyelni, így tulajdonképpen mindegy milyet is igyak belőle, bármit lenyelek, ha muszáj. Maximum van, amelyiket utálom, de hát istenem. A jó társaságért még az is belefér értelmes keretek között.
Könnyedén, játékosan karolok bele Tarába, s lejtek az oldalán el a pultig. Megfogalmazódik bennem a kérdés, mely arra vonatkozna, hogy vajon két végén égeti-e a gyertyát, de inkább nem teszem fel azért.
Nem is kell, ami azt illeti, mert előadja magát rendesen a fazonnak, nekem nem marad hátra más, semmint az, hogy egy kacsintással meg ne toldjam a játékot. Akármilyennek is nézek ki, annyira nincs távol tőlem ez a világ, bár tény, hogy csak egyetlen nő van az életemben, akivel párszor - és nem, nem minden alkalommal részegen - élveztük egymás társaságát. Ő sem leszbikus és én sem vallom annak magam. Csak úgy.. megtörtént. Kíváncsiságnak nevezném.
- Hadd kérdezzem meg, milyen cs-vel tudnál az italok mellett beleszállni a bulinkba?
A - számomra faék egyszerűnek tűnő - pincér felé intézett kérdésem is csak játék, mindenesetre nagyon érdekel, hogy mit reagál erre.
- Azzal, hogy CSávó vagyok. Ez elég?
- Nem tudom. Tara! Elég legyen nekünk?