189-es szoba

Megérkeztem a szobába. Igazából nem néztem körbe, csak ellenőriztem, hogy minden megvan, ami nekem kellett: ágy és fürdő. A többit akár el is lophatnák felőlem, de amíg le tudom mosni a nap mocskát és ki tudom magam aludni, addig nem érdekel semmi más. Még élt a fejemben a mondat, hogy jó éjszakát kívánt nekem, ami újra mosolyt csalt az arcomra, pedig a lány elvileg csak egy felejthető porszem a szálloda hatalmas nagy szerkezetében. Egy fogaskerék, ha úgy tetszik, de mennyire fontos és számottevő. Hiszen, ha az első benyomás rossz, akkor a fene megeheti az egészet, akkor sem érzem jól magam, legyen a hely akár negyven csillagos. Tényleg, vannak negyven csillagos szállodák?
Nem kerestem a kérdésemre a választ, csak levedlettem magamról mindent és irány a zuhany. Ma három meetingem, négy megbeszélésem és öt tárgyalásom volt, persze egy kicsit túlzok, de akkor is így éreztem, szóval megérdemlem a kikapcsolódást. Talán el kellene lesnem a wellness részlegbe, bevenni magam a pezsgőfürdőbe, szaunázni egyet, falatozni a szálloda éttermében ... de minek? Zuhany és ágy. Ágy és zuhany. Ennél több nem kell!
Hab testem vízzel való bemaszatolása és némi testápoló felkenése után készen álltam arra, hogy birtokba vegyem az ágyat, de valami megzavart. Először azt gondoltam, hogy munkagépek dolgoznak az utcán, de nem rémlett, hogy lezárások lettek volna, amikor megérkeztem, szóval az nem lehetett. Egy hangos órára tippeltem volna, de ahhoz túl mélyek voltak a dobbanások... És akkor lokalizáltam a probléma forrását: a szomszédok.
Először nem értettem, hogyan és miért csinálják azt, amit éppen csinálnak, miért dobolnak át a falon, mintha a közöttünk lévő térelválasztót akarnák lebontani, de akkor, hirtelen, minden további nélkül és egyáltalán, hallottam egy női sikolyt. Itt valakit megölnek!
Gondolataimba a 911 hívószám kúszott, aztán egy újabb sikoly, még egy és lassan-lassan a falon való dobolás ritmusához szinkronizálódott a női hang nyögése. Igen, határozottan nyögés volt, nem sikoly, aztán egy férfi hörgés és társult hozzá, valahonnan mélyről, egészen alúlról, Mariana árok mélységből.
- Ezek dugnak... - jelentettem ki, majd odatapasztottam a fülemet a falra, hogy még többet halljak az egészből. Valahogyan izgató volt ez az egész, ahogyan hatalmukba kerítették őket a vágyak és az izgalmak, kezem pedig meztelen testemen simított végig, könnyed erotikát ígérve kiéhezett lényemnek. Aztán jött a szuperfinis, halálhörgés és csend... - Szemetek!
Sziszegtem magamnak, hogy elvették tőlem ezt a kis élvezetet, de valószínűleg nem nekem játszottak egymás hangszerén szájjal, szóval nem kérhettem ki magamnak a hirtelen összeérést. Vállat vontam, majd újra az ágyamhoz léptem és egy vetődéssel már be is kerültem a paplanok alá. Isteni élmény volt ... körülbelül öt percig.

*** Öt perc alvás után ***

Azért tudom, hogy öt perc nyugalom jutott nekem, mert még emlékszem arra, hogy mikor néztem meg utoljára a mobilomon az órát és most, hogy kiverték a szememből az álmot, újra megnéztem az alkalmazást. Vagymit...
Öt egész perc! Eddig bírták egymás nélkül a szentemék mellettem és megint dobog a fal, halálhörgés és sikolyok. Nem ezt kértem, én csak aludni akarok! Nyafogtam, toporzékoltam és aludni akartam!
- Őőő, igen. 189-es szoba, Tara Goglin. Nem tudok aludni... - a lány vette fel a kagylót, akivel az előbb találkoztam, s már vártam a válaszát, hogy ez miért az ő problémája, ezért a kézibeszélőt a fal felé tartottam, hogy ő is hallja a ritmust. - Szóval én nem vagyok semmi rossznak elrontója, de bevesznek a fiatalok a másik oldalon a csörtébe vagy abbahagyják. Tudna intézkedni, kérem?

// A recepciót lezárassam?

Az éjjeli szekrényen egy DVD tok várta Feyret, melyre ez az egyszerű üzenet volt felvésve. A lejátszó a hatalmas képernyőjű televízió alatt volt, s egy pillanatra úgy tűnhetett a nőnek, hogy a szerkezet nem része a szoba felszerelésének. S igaza is lett volna, hiszen a gondos kezek, amik a DVD-t helyezték el olyan műgonddal a szekrénykén, tették oda a lejátszót használatra készen. Ha Feyre engedelmeskedett a felkérésnek, akkor koromfekete vágóképet látott volna a képernyőn, majd egy férfi sziluettje jelent meg.

"Üdvözlöm Ms Jansen!"

Eltorzított férfihang, géppel megváltoztatott fonéma csendült fel a televízió hangszóróin keresztül, s rövidke szünet után folytatódott a mondanivaló.

"Először is meg kell köszönnöm, hogy eljött és részt vesz a játékban. Az éjjeli szekrényen, ahol a DVD-t találta, egy boríték van, benne egy általunk megfelelőnek ítélt összeggel, mely akkor is a magáé, ha most kilép az ajtón és távozik. Ha azonban marad és ezzel elfogadja a játék szabályait, egy újabb borítékot kap a játék lezárása után."

Egy apróbb szünet, hiszen a felvétel készítője időt akart adni a nőnek, hogy átgondolja az egész helyzetet. Időt adott neki, hogy megszámolja a kétezer dollárt, ami a borítékban volt, illetve arra is, hogy távozzon. Majd' egy perc telt el, s a hang újra megszólalt.

"Köszönöm, hogy maradt Ms Jansen. A játék szabályai... Első pont: ami ebben a szobában történik, az ebben a szobában marad. Nem adhatja tovább harmadik félnek. Második pont: minden eszköz, amit magával hozott vagy amit a szobában talál, használata engedélyezett. Harmadik pont: az alanynak nincs kódszava, a játéknak akkor van vége, amikor ön úgy gondolja."

Rövidke szünet, mintha újra csak arra várna a férfihang, hogy Feyre távozzon.

"Az alanyt a fürdőszobában találja. Jó szórakozást!"

Egy fülsüketítő sípolás követte a férfi hangját, majd amikor az megszűnt, a szoba bejárata hangos kattanással záródott be, elzárva ezzel minden menekülési útvonalat. - Van ott valaki? Kérem, engedjen ki!
Feyre egy vékony női hangot hallhatott a fürdőszobából, majd hangos kilincselést, amint az ajtót próbáltam kinyitni. Persze tudtam, hogy képtelenség, hiszen kívülről volt bezárva. Én rendeztem így. Mint minden más a játékkal kapcsolatban.
- Kérem, félek a sötétben...

Türelmesen vártam a mosdóban, de mást nagyon nem is tudtam tenni. Hallottam némi mozgolódást az ajtón túlról, de a zár nem kattant, a meghívott vendégszereplő vagy nem értette, hogy mit kell tennie, vagy a játék részeként várakoztatott meg. A sötétben nem igazán éreztem, hogy tulajdonképpen mennyi idő telik el, de amikor már kezdtem megunni a dolgot, Mississippiben kezdtem mérni a másodperceket.
Négyszázhetvennyolc. Eddig jutottam el, ami körülbelül nyolc percet jelentett, nyolc értékes percet, amit a nő az ajtó túl oldalán elvesztegetett. Persze azt is lehet mondani, hogy ő így vezeti fel a feszültséget, így akar számomra szituációt előkészíteni, de nem tetszett a módszere. Vajon ezt csinálná a vendégeimmel is? Váratná őket feleslegesen? Első bemutatkozása egyelőre nem tetszik. Bár igaza van, nem volt semmi konkrét megkötés az igényeimet illetően, de ezt azért mégiscsak furcsának tartom.
- Igen, domina. - csendesen lépek elő, a kinti világosság bántja a szemem, meztelen testemnek pedig jól esik a szobában található meleg. Balommal melleimet takarom, jobbommal pedig csupasz ágyékom rejtegettem.
Nadrágkosztümben van, rózsaszín inggel és magassarkúban. Igazán dekoratív, s vöröses tincseivel keretezett arca gyönyörű. Jól végigmérem, hiszen az első benyomás nagyon fontos bármilyen olyan szakmában, ahol a külső is lényeges lehet. Elképzelem egy nyakmerevítős, vörös fűzőben, ahogyan a latex szorosan feszül csodálatos alakjára, amint a mellei szinte szét akarják pattintani az anyagot, ahogyan hosszú lábain combközépig érő csizma teszi tökéletessé megjelenését. Mondjuk úgy, testi adottságaival javított valamit az előbbi várakoztatós malőrön.
- Cecily vagyok. - kissé megszeppenve mondom ki a nevemet, hiszen olyan régen nem használtam már, hogy majdnem elfelejtettem. Most ő van itt, a valódi énem, az alázatos és sebezhető valóm, aki vágyik arra, hogy alárendelje magát egy felsőbb hatalomnak. S ez a felsőbb hatalom ma a velem szemben álló nő. Feyre.

Kellemes meglepetés, ahogyan elhallgattat. Ez első dolog, ami tetszik vele kapcsolatban. Na jó, ez egy aprócska füllentés, hiszen Feyre egy gyönyörű nő, megjelenése kifogástalan, testtartása pedig magabiztosságot sugall. Nem beszéltem hát ezek után, de nem is akartam, hiszen csak a nevemet osztottam meg, más információval nem akartam traktálni. Nem szóltam, de tekintetemmel követtem, ahogyan elhalad mellettem, amint léptei mögöttem koppantak, s ahogyan újra megállt előttem. Feszültséggel teli volt a pillanat, de egyelőre jól tűrtem a pillantásait, visszahozott valamit abból a negatív megítélésből, amit a várakozás miatt éreztem.
Hosszan szemeztünk, amíg előttem állt, figyeltem, ahogyan engem néz, amint tekintetemet fürkészte, s egy apró mosolyt engedtem meg magamnak, majd elfordítottam a fejemet, mintha rajta nevettem volna. Tesztelem a képességeit, mint ahogyan ő is próbára tesz engem azzal, hogy térdre kényszerít. Parancsát teljesítem, szemérmem előtt tartott kezem így pozíciót vált, hiszen már nem volt takargatni valóm. Figyelem, ahogyan leül, amint hosszú lábait keresztbe vetve pihenteti egymáson, amint érdeklődését kapom.
- Az úgy volt, hogy Becky barátnőm mesélte, hogy a párja benne van ilyen izé ... hmm ... verekedős szexben, és annyira kíváncsi lettem, hogy én is ki akartam próbálni. Ostorok, meg bilincsek, meg ilyenek. Tudod, biztos tudod. - egy pillanatra megálltam, térdeimen kezdtem mocorogni, azt színlelve, hogy a szőnyeg kikezdi a bőröm. - Aztán Becky mondta, hogy a párja dolgozik valakinek, hogy leszervez nekem egy ilyen találkozót, csak fizessek be kétszáz dollárt, meg jöjjek ide és várjak a fürdőben meztelenül. Bevallom, tökre izgalmas ez az egész, remélem, olyan lesz, mint a Szürke ötven árnyalata, bár azt nem gondoltam volna, hogy csaj leszel. Mármint az okés, hogy csaj van, de jobban örültem volna egy fickónak.
Dőlt belőlem a szó, de most egy pillanatra elhallgattam, megint mocorogtam. Sarkaimra ültem le, akárcsak egy illedelmes japán hölgy, s kezeimmel masszíroztam a térdemet. Fancsali képet vágtam, úgy néztem fel rá, majd folytattam.
- Egyébként mikor kezdjük? Kezd már kicsit fájni a térdem, és ha már itt vagyunk, feljebb húznád a termosztátot? Így meztelenül nem olyan mókás ebben a hidegben. - szándékosan játszottam a kis bakfist, remélve ezzel, hogy elő tudom csalni az igazi arcát. Azt, amelyik meg akarja törni szavaim folyamát, amivek végre helyre fog tenni. - Egyébként nyitott vagyok mindenre, csak az a helyzet, hogy nagyon érzékeny a szám és könnyen elkap az öklendezési reflex. Múltkor volt egy pasim, nem volt túl nagy farka, de amikor lenyomta a torkomba, egyszerűen lehánytam. Olyan undi volt, ő meg úgy akarta utána a seggembe tenni. Mondtam neki, hogy legalább mossa le vagy valami, de ragaszkodott hozzá. Én meg szerettem, szóval engedtem neki. Tök furi volt... Téged dugtak már seggbe? Az a legjobb, nem?

A kérdésre csak halványan bólintok, még mindig az ajkai vannak a fókuszpontomban.
Felragyognak a szemeim a válaszára, a nevetését viszonzom, magával ragad, s játékosan fel is vonom a szemöldököm. Ő is érzi azt, amit én, ehhez még szavak sem kellenek, csak tudnám, hogy akkor miért töröm magam velük. Mert a kevés gátlásomat is elsöpörte az alkoholmennyiség mellett az, hogy ismerni akarom őt, megismerni. Szavakkal, a nélkül, mindenhogy.
- Megbeszélve – kellő határozottság a részéről, amiért rajongok.
Nem érzem, hogy irányítani akarna, sőt, egyértelműen a beleegyezést érzékelem nála, s ez egyszerre csigáz fel és ad megnyugvást.
A taxira várva úgy vélem, ideje visszavenni a nyomulásomból, még a végén tényleg felfalom, mert mindannak a józanságnak és körültekintésnek fittyet hányhatok, s akarom Leandert, de nem erőszakkal, még ha nem is tudok betelni vele. A levegő nem dob meg, de azért némileg ingatagon ülök be a taxi hátsó ülésére, el nem engedve Leander kezét, amit, mikor ujjaim köré fonta az övét, ismét teljesen végigbizseregtem, kis híján meg is kellett állnom, hogy nem bukjon ki a lábam alólam. Nem az alkoholmennyiség okozta.
- A Warwickba, legyen szíves – az alkohol hatásaként előtör belőlem a németes akcentus, fojtottan el is vihogom magam. – Egy hotel, kényelmes, biztonságos – s a kettőnkre vár, de ezt már nem fűzöm hozzá, mert ismét meg akarom ajkait kóstolni.
Túl hamar érkezünk meg, el sem szeretnék tőle szakadni, de egyelőre csak ajkait kóstolom, s ölelem karjaimmal, nem kívánom túlzottan kényelmetlen helyzetbe hozni. Lehet, hogy eléggé be vagyok csiccsentve, de a múlt keményen belém tört, hogy ne akarjak senkit sem kényelmetlen helyzetbe hozni, Leandert végképp nem kívánom ennek kitenni.
A taxisnak bőven adok borravalót, de voltaképpen csak egy papírt keverek össze egy másikkal, de ez most valahogy nem számít. Leander derekát átölelve lépünk be az előtérbe, ahol ketten is fogadnak. A mosoly nem tud lehervadni a képemről, s nem érdekel, milyen képet vágnak a recepciósok, habár nem látom rajtuk a kiakadást.
- Duplaágyast kérnénk, egy éjszakára – először németül kérek, fel sem tűnik, csak a válaszból, hogy nagyon angol akcentussal beszél a nő. – Ööö vagyis duplaágyast kérnénk, egy éjszakára – kuncogom el magam a végére.
- Odatalálunk – még nem is azonnal, de majd összetesszük Leanderrel, amink van.
A lift ismét csak rövid időre ad lehetőséget, hogy ajkai felé hajoljak, nem is jön össze, mormogok is, elégedetlenségem kifejezni, majd a megfelelő irányba fordulok a folyosón, helyett az ellenkezője felé, pár lépés után meg is állok, ráeszmélve, hogy kettőig még tudok számolni és rossz irányba fordultunk. Leander felé nyújtom a kártyát, a derekát továbbra sem akarom elengedni.
- Te dugod be – nekem valahogy nem megy most a finommozgás, amennyire szükségem van a munkámhoz, annyira nem akar dolgozni a kezem, ha éppen lazulok.
Kibírom, míg az ágyhoz érünk, aztán finoman, a vállánál fogva, nagyon gyengéd nyomással hatok rá, hogy foglaljon helyet az ágyon, s ha megteszi, máris ajkaira hajolok.
- Csodálatosan gyönyörű vagy – suttogom ismét ajkai közé. Kényeztetni, gyengéd lenni hozzá, ez minden vágyam. Elment a józan eszem, alkohol nélkül is, ennyire még sosem kívántam senkit. De senkit.

Írmagja sincs bennem az irányítási vágynak, bár az is igaz, hogy egy évvel ezelőtt másféle vágynak sem véltem felfedezni - vagy mondjuk ki inkább: tudomásul venni - a nyomait magamban. Egyszerűen csak képben vagyok azt illetőn, hogy mi is az, amire vágyom, s a szerencsés csillagállás következményében akire vágyom az jelenleg ugyanannyira irányít, mint én magam, így semmi szó nem érheti a ház elejét.
Amikor ülő helyzetből függőlegesbe kerülve elindulnék, meginog az egyensúlyom, de mire a levegőre érünk, már ura vagyok a mozdulataimnak, vagy legalábbis így vélekedem magamról. Egyébként van valami kásás a mozgásomban, letagadni nem tudnám a részegséget, de nem is akarom. Larsszal ittunk, ő tudja, másnak a véleménye pedig nem érdekel.
- Még sose voltam ott. Állítólag szép. – kommentálom a helyszínválasztást, meg se forgatva a fejemben előre a szavakat. Halálosan logikus, hogy seattle-iként nem járok hotelba, s ha ez a tény korábban bekúszik az agyamba, bizonyára nem mondok ilyet. De már mindegy, megtettem, s fel se tűnik a butaságtartalma. Igazából zavarban vagyok, s beszéddel próbálom kiadni magamból. Folyamatosan nem lóghatok ajkain, mégis csak nyilvános helyen vagyunk.
- Hogy érted, hogy biztonságos? – akadok fenn ezen azért egy kérdés erejéig. Momentán nem vagyok a logikus éleslátásom csúcsán, de még így is furcsának hat a megjegyzés. Csak olyan emeli ki a biztonságot, aki valamiért rejtőzni akar, vagy legalábbis én így gondolom. Nem gyanakszom semmire, de ettől függetlenül – mint eddig is – érdekel az, ami Larsban lejátszódik. szeretném megismerni őt.
Hagyom, hogy a lényegre térjen, én a taxi rendelését vállaltam, a hotel az ő reszortja. Elkuncogom magam azért a megfogalmazásra, s vidor jókedvemben szinte keresztül döföm a recepcióst pillantásommal. Mint a véreb, aki arra vár, hogy megneszelje a másik ellenérzését, s jól a bokájába harapjon azután. De semmi nem történik. Szerencsére. Legalább nem rontja el a kedvem egy keresetlen szemforgatás sem.
- Köszi! – jegyzem, s bár a recepciósnak szánom, mégse teljesen száz százalékig követhető. Mondhatnám arra is, hogy Lars kivette a szobát.
- Ne morogj, bolhás kutya! – incselkedem vele a liftből kiszállva. A sikertelen csókra adott reakciója igencsak mulattat. Nem kevésbé az, hogy a jobb hirtelen ballá válik.
- Hát milyen tűzoltó lennék, ha nem tudnék tájékozódni? Akár csukott szemmel is megy. – villogtatom – részegen az ilyesmi nagy poénnak tűnik – érdemeimet, magamhoz ragadva nem csak a kártyát, de az irányítást is. Zökkenőmentesnek nem nevezném az utat, de egy egész helyett legalább csak egy fél vargabetűt csinálunk, mielőtt a megfelelő szoba elé kanyarítanám magunk.
- Hm. Csak nem már le is osztottad a szerepeket? – értem szándékosan félre a kártyás megjegyzést, s kínálom meg arra reakcióul egy újabb, pikáns színezetű humormorzsával. Áldom az eget, hogy nagyobb ez a kártya, mint egy kulcs, így legalább kevesebbet szerencsétlenkedek vele mielőtt lecsűrném a dohányzóasztalra odabent, becsukva az ajtót magunk után. Oké, hogy így áram az nem sok lesz a szobában, hiszen ahhoz a külön tartóba kellett volna a kártyát tenni, de minek ide villanyfény? A Hold besüt az ablakon, az épp elég.
Puhán huppanok le az ágyra, s nyúlok Lars dereka után, mintha csak kapaszkodni kívánnék belé. Szavaival zavarba hoz, s a nyelvemen van, hogy közöljem vele, majd erre térjünk vissza akkor, amikor látta a hegeimet is, de szerencsére a csókja, melybe szenvedéllyel veszek bele, s mely közben finoman, de fürgén indulnak meg ujjaim, hogy lehámozzam róla a felsőrészt, megakadályoznak ezen kuszaságban. Az ital segített elengedni a gátlásaimat, s eszerint azt a félelmet is, hogy mit szól egy nem tűzoltó a tűzcsókolta hátamhoz. Hiába, ez nem mindenkinek munkaköri ártalom, van aki nem veszi olyan lazán.

+ 16

Elvigyorodom, ahogy meginog, én sem állok túl fényesen, de azért megfogom a kezét, nehogy eldőljön. – Majd nézz meg engem kint – engem a levegő készít ki, addig semmi bajom általában, hacsak egyből nem az asztalra dőlök kiütve.
A hotel bemondása után kíváncsian tekintek Leanderre, megfelel-e neki a helyszín. Ha nem tetszik neki, nem megyünk oda, keresünk más helyet.
- Kellemes hely – bólintok, megnyugodva, hogy annyira mégsem lőttem mellé.
A kérdése ráébreszt, hogy hiába volt már régen az eset, a mély nyomai másként, de visszarezegnek bennem. Másrészt tudom, hogy a testvéreim, ha ránk nyitnának, nem szándékosan tennék, de tudom, miként vélekednek a meleg kapcsolatokról, így ha lehet, ezt inkább lakáson kívül teszem.
- Nem kapsz kapásból két kukkolót a nyakadba, meg egy harmadikat – Black képes még horkolni is, akármilyen nagy duhaj kellős közepette is. – A testvéreimmel lakom – folytatom a magyarázatot. Semusról hallgatok, voltaképpen egy kapcsolatom sem tud róla, még a tartósabbnak tűnők sem.
A kuncogása kellemes fülemnek, vigyorgok is, miközben a bankkártyát keresem, mert az megint elsüllyedt a zsebemben. Visszafordulva mosolygok rá, ahogy megköszöni, akárkinek is szóljon, magamra veszem. Nem bírom visszatartani magam a liftben, ahogy közelebb állok hozzá, az illata egyszerűen megmámorít.
Lohad a kedvemből a válasza hallatán, kissé elkomorodok.
- Ne nevezz így – mivel határozott jellemű vagyok, az ital még inkább kihozza belőlem, nem vagyok rest szavakba foglalni a véleményem sem.
De aztán a másik irányba lépésem kimossa a fejemből mindezt, s újból előjön a jókedv.
- Eltévedt tűzoltó? – tippelek, széles vigyorral. A humort kedvelem, a csípős nyelvet is, az adja meg a sava-borsát az életnek, s egyben intelligenciát mutat, ami nálam a dobogós követelmények között szerepel.
Érzem, hogy a szédülés alábbhagy, ellenben a lábam kezd gyengülni, vagyis még éppen időben fogunk megérkezni a szobánkba.
- Látsz itt valahol szereposztó díványt? – nézek körbe színpadiasan.
Leveszem a kabátot, ahogy beljebb lépek, halványan kiveszem, hogy van egy komód az előtérben, odateszem, felakasztani most akkor se menne, ha verőfényes napfény lenne itt. A kintről beszűrődő fény elég ahhoz, hogy ne bukjak orra az első küszöbben, de az ital hatása eléggé ront a helyzeten, de voltaképpen nincs szükség fényre.
Kívánom, minden porcikámmal, s érinteni, kényeztetni is. A gyengédség az, amivel a szeretetem mutatom ki, a testi vágyakozásra is érvényes. Csókom puhatolózó, legyen bármily követelőző is, s gyengéd is egyben.
Az ingemmel játszadozik, míg az ujjaim az övét veszik le, s bújnak a pólója aljának alá, hogy áthúzzam a fején. Lefelé hajolni kockázatos, néha inog is a lábam, de ahogy Leander megtart a kezével, egyszerre ad biztonságot s gyengédséget.
Elszakadok a csókból, ujjaim gyengéd, óvatos becézéssel simulnak lefelé a vállán, mellkasán, majd ismét fel, ezúttal a tarkójával, puha hajával akarok megismerkedni, miközben képtelen vagyok elszakadni szemeitől, legyenek akár csukva, akár nyitva.
Majd mosollyal, két kezem mutatóujját a váll- és mellkas közötti gödörnek tolom, s megtolom egy kicsit Leandert, hogy a nadrágjától is megszabadítsam.
Gyengéden cirógatom ismét a hasát, oldalát, majd felkalandoznak ujjaim a vállához, hogy aztán kezeim ismét a tarkójához érve, magamhoz tudjam vonni, mert megint kívánom ajkait. Férfi létemre, szeretem az előjátékot, a gyengéd cirógatásokat, elveszni a másik illatában és tekintetében. Kezeim lejjebb kúsznak a hátán, míg újfent megízlelem ajkait, ujjaim meg akarják a hátát is simogatni, ismerni, továbbra is gyengéden cirógatva.

Kérdezek és ő válaszol. Elkerekednek a hallottaktól a szavaim.
- Sok infó ez egyszerre. Lassabban és újra. Hogy mi van? - forgatom a fejemet hol jobbra billentve, hol balra, mint valami buta buldog, akinek fogalma sincs arról, merre hány méter. Elég röhejesen nézhetek ki, de tény, ami tény, hogy az éppen fejembe szaladt alkoholmennyiségtől nem nagyon tudom belőni, hogy mennyire is.
- Black gondolom nem a testvéred. - vonom le idült vigyorral a következtetést. Ha egy rajzfilmben lennénk, akkor most gyúlt volna ki a kis lámpa a fejem felett.
- Mindent értek, köszi. - kölzöm vele meglehetősen nagy mellénnyel. Igazából nem értek mindent, s ez a taxiból való kiszálláskor ki is szalad a számon. Elfelejtettem, hogy.. hányat is mondott? Három. Abból egy Black vagy nem? Összezavarodtam. De azért annyira nem lényeges az egész, hogy rá is kérdezzek. Inkább csak kiélvezem a pillanatot.
A friss levegőn nem vagyunk olyan sokat, de a mozgás azért segít abban, hogy szellőzzön a fejem valamennyire, így legalább nem botladozva jutok el a liftig. Nem mondhatni, hogy egyenes a járásom, de alakul az, valamennyire.
A félrement viccemre adott reakciója úgy ér, mint egy kiadós pofon. A hirtelen döbbenettől százalékokkal csökken bennem az alkohol bódító hatása egy pillanat alatt. Nem reagálok rá egyetlen, kósza, elnyújtott oooo-ké-t sem, nem vagyok az a tüzet szító fajta. Próbálok lapozni, s inkább humorral elütni a kettőnk között beállt furcsa ridegséget.
- Volt már rá példa, le is szúrt érte apám rendesen. Ő vezeti a tűzoltóállomást, hol dolgozom. Gáz, mi? El ne mondd senkinek! - röhögök fel az emléket felidézendő. Zsenge koromban történt és igen, én is tudom, hogy felelőtlen hülyeség volt, tehát apám mérge abszolút helyénvalónak bizonyult. Felettesként és apaként is. De attól még gáz. Ahogy az is, hogy ott dolgozom, ahol az apám.
- Ebben a kukk sötétben semmit se látok. - nevetem el magam. Kulcskártya az asztalra kerül, én pedig valamilyen úton-módon az ágyra, talpig ruhában. Mondjuk kabát az nincs rajtam, azt sikeresen a bárban felejthettem. Az alkohol felmelegít, nem tűnt fel, hogy fáznék.
Megtartom, amikor borulna, hagyom neki, hogy két csók között lehámozza rólam a felsőmet. A nadrágkorca felé nyúlok, hogy magamra húzzam, a hanyatt fekvést választva, ám akkor valami megváltozik. Nem ő tehet róla - ahogyan a liftes incidensről meg én nem tehettem -, csakis én. Nem is szabadna itt lennem.
Ahogy fölém hajol, s realizálom, hogy hol is vagyunk, úgy vág fejbe a felismerés, mintha egy baltát állítottak volna a koponyámba.
Finoman, de határozottan tolom el, még mielőtt a nadrágot le tudná húzni rólam. A szégyen, az öngyűlölet három fronton is józanságra pofoz. Egyikőjükkel se lett volna szabad ezt tennem. Egy rohadék vagyok.
- Ne haragudj, én.. - nyelek nagyot, de csak nem találják a maguk útját a szavak. Kásás mozdulatokkal ugyan, de megpróbálom visszavenni magamra a felsőt, s összehúzom a nadrágomat is.
- A világért sem akartalak megsérteni. Ne haragudj! - csak ismétlem önmagam, mint egy összeszedetlen idióta. Van valakim, az istenért! Nem tehetem ezt Caseyvel, s nem volt fair Larsszal szemben sem.
- Azt hiszem én.. jobb, ha megyek.
Fordulok sarkon, s hacsak nem akadályoz, akkor megpróbálok a lehető legkevesebb dologban felbukva elbotladozni az ajtóig, hogy minél hamarabb azon kívül legyek.
Nem vagyok jó ember. A hirtelen elpárolgó részeg könnyedségem morzsáit visszakívánva átkozom magam. Az utolsó darabot is elvesztettem, amire még büszke lehettem: az emberi tartásomat.
Bocsáss meg, Lars! Nem lett volna szabad egyáltalán szóba állj velem..

//Nagyon szépen köszönöm a játékot! És elnézést, hogy ilyen vége lett //

Elkuncogom magam, ahogy az infó után kapkod, kedvesek a szemei.
- Négylábú, józanon is – vigyorgok.
Széles mosollyá vált az arcomon a kuncogás, biccentek egyet, ami darabosra sikerül.
- Szívesen, máskor is.
A feszültséget hagyom elmúlni, mert Lee-vel nagyon jó, már régen éreztem így, voltaképpen sosem, még Semus sem tudta ezt az érzést előcsiholni bennem, ez egyáltalán nem az alkohol hatása. Egyszerre akarom hevesen, s egyszerre akarok vele a végletekig gyöngéd lenni.
- Fú, az nagyon kellemetleeen – nyújtom meg a végén az e-t. – Elismerésem, hogy kibírjátok egymást – engem a kollegák sem bírnak, ehhez a jellememhez vajmi köze van, hacsak az nem, hogy saját világomban és saját szabályok szerint dolgozom. – Tartom a szám – vigyorgok.
- Fogd a kezem – nevetek vele, ha már nem tette bele a kártyát a helyére, az már így fog maradni, vissza nem lépek az ajtóhoz.
Zsibong mindenem, az örömmámor a fellegek felé kezd taszítani, de a mozdulatra megállok, azt gondolva, hogy valami ott most éppen nem jó, talán ő maga akarja levenni. Ám a várakozó mosolyom a szavaira lelohad, s én szinte azonnal leszállok, hátrébb lépve.
- Nem haragszom. Sajnálom, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak, Leander – halk a hangom, de határozott. És szomorú.
Nem tudok több szót mondani, s ahogy felkel az ágyról, még hátrébb lépek, teret adva neki.
Némán és mozdulatlanul meredek magam elé, még azután is jóval, hogy az ajtó becsukódott mögötte. Nem kapok levegőt, az agyam megdermedt.
Voltak egyéjszakás kalandjaim, s legtöbbjük után úgy keltem, hogy már el is felejtettem az illető nevét, arcát. Kaland volt, jó volt, és ennyi volt.
Honnan sejthettem volna, mikor először megpillantottam, hogy ez lesz?
Lassú mozdulattal törlöm le az arcomról legördülő két könnycseppet. Nem érdekel, hogy lehet, hogy csak kíváncsiságból tette, vagy bosszúból, egyáltalán nem foglalkoztat.
Óráknak tűnő lassú mozdulatokkal veszem fel az inget, nem is gombolom be, a kabátot is magamra veszem és egy jó éjt kíséretében hagyom a kulcsot a recepció pultján, a kérdésükre csak intek, fogalmam sincs, mit kérdeztek. Sétára vágyom, messze van a lakásunk, de a másik irányba lépek. Az élet ismét a képembe röhögött.

Szerelmes vagyok Leanderbe.

//imádtam! nagyon szépen köszönöm a játékot! //