Bejárat és udvar

Az életem egy káosz, de a legnagyobb, és egyben legfontosabb momentum, hogy tisztázzam az új lakótársammal, hogy mi is történt lassan egy hete a konyhánkba, amit azóta Adrian készségesen elkezdett felújítani. A nappali nem bánta, de a szobám igen, és arra is ráfért egy tatarozás. A legjobb szakembert nyertük meg, bár rá kellett jönnöm, hogy mekkora hibát is követtünk el aznap este. Megint engedtem neki, felhúzott, és átléptünk egy határt. Kárt tettem Marion lakásában, nem beszélve arról, hogy terhes vagyok, és még új is a lakásban. Nem hiszem, hogy lenne lejjebb, és úgy hiszem, hogy a közöttünk lévő problémák nem simultak el, ezért is vettem a bátorságot, hogy elhívjam erre a jótékonysági napra. Közelednek az ünnepek, és nem árt, ha nem a média középpontjában állunk, főleg miattam. Az újságok másról sem írnak, csak az új ivadékról a Waldorf klánban. Milyen sajnálatos, hogy nem az ő gyereke…én barom meg igent mondtam neki, pedig elég egyértelmű, hogy nem szeretem. Cornelia Jones elveszett, és szeretné helyrehozni az életét, ami azt jelenti, hogy legalább egy emberrel őszintének kellene lennem, és az most Marion lesz. A közös fagyizásunk, és filmezős esténk után már nem maradt kétség, hogy megérdemli a bizalmamat, de féltem, hogy az afférom miatt, nem fogom kiérdemelni az övét. Hülyeség lenne? Az életemben mindent megkaptam, de az igazán fontos dolgok sohasem jönnek könnyen, emiatt aggódtam leginkább mostanában. A barátok elmaradoztak mellőlem, és végre akadt egy lány, aki nem a gazdag és sznob előkelőséget látta bennem, hanem annál többet. Féltem, hogy a kialakuló viszonyunknak vége szakad, és megint ott fogok állni egy hamis világ közepén, egyedül. A hormonok is szerepet játszottak abban, hogy gyakrabban sírtam el magam, mint kellett volna. Az igenlő válaszra egy kicsit megnyugodtam, és a megbeszélt helyre szerveztem le a délutánunkat. Bizony, ételt fogunk osztani a szegényeknek, és a hajléktalanoknak is. A főzés nem az én terepem, ezt Marion már első kézből érzékelhette, hát még az, aki megpróbált rávenni arra, hogy saját kezűleg készítse el valamit, így az osztogatáshoz jelentkeztem a barátnőmmel együtt. A pufis kék kabátom, és a szürke sapim alatt várakozom az épület előtt, hogy Marion is befusson, és csak utána indulunk el a mentorunkhoz, aki kiosztja a munkát is. A karácsony közeledtével a színházi darabok is megsokszorozódnak, hát nem csoda, hogy annyi munkája lett a lakótársamnak, mint a nyű. Én meg? Hejhó…szabadságot kértem, rosszullétre hivatkozva. Dr. Woodward fel is mentett azonnal….jaj nem akartam én kihasználni a lehetőségeimet, de ez most halaszthatatlan ügy lett, nálam mindenesetre. Marion be is fut nemsokára, én meg egy széles mosollyal, némi gomolyfelhővel köszöntöm, hála a farkasordító hidegnek.
- Szia…úgy örülök, hogy ideértél időben. – eligazgatom a féloldalas táskámat, és ha megvolt az ölelkezés, akkor kitárom a nagy ajtót, és betessékelem rajta. A nyüzsgés enyhe kifejezés lenne, meg a kígyózó sor is, ami ránk vár.
- Biztosan ti vagytok a három órások. Emma vagyok, de szólíthattok Emnek is. A két kötény, és a merőkanál kikészítve. Kissé szellősen vagyunk, az udvaron is lesztek, aztán majd bejöhettek. A csomagosztásnál úgyis kevesen vannak. Hess. – összenézek a barátnőmmel, és egy mély sóhaj közepette veszem az irányt az udvar felé.
- Ugye nem gond? Marion… - torpanok meg, és a kezemet kezdem el tördelni.
- Úgy hiszem, hogy nem tisztáztuk le eléggé ezt az Adrian ügyet. – zavarba jövök, és a földet kezdem el fixírozni.
- Bocsánatot szeretnék kérni a lakás miatt…tudom azóta beszéltünk róla, csak mintha kissé fagyos lenne közöttünk a hangulat, vagy nem tudom. – hallgatok el végül.

Érdekes szituációba keveredtem a lakótársammal, és eleinte még talán fagyosnak is mondtam volna a viszonyunkat utána, de Adrian nem hazudtolta meg magát, és betartotta az ígéretét. Megcsinálta a konyhát, és a szobámat is, így szent lett a béke. Ez mind szép és jó, de egy friss kapcsolatba ez nem tudom, hogy mennyire fért bele, és hallottam ezt-azt tőle az előző lakóról. Nem szaladgáltam ugyan meztelenül, de azért a konyhában szex sem éppen az, amire az ember lánya szeret hazajönni. Talán nem ártana visszafognom magam, és ez valamennyire sikerül is, mert a kórházban kerülöm a pletykafészkeket, otthon meg, ha éppen nincs ott Marion, akkor bezárkózom a szobámba. Vészes területre értem el a baba miatt is, így egyelőre nem tudom, hogy melyik úton haladjak, és csak egyik napról a másikra élek. A figyelemelterelés mindkettőnknek jót fog tenni, így bátorkodtam meghívni erre az eseményre. Viszonylag időben fut be, és mehetünk is befelé, ahol Emma vár ránk.
- Szia Emma.. – köszönök én is, de a csaj úgy pattog, mint a nikkelbolha, és már terel is bennünket az udvar felé. Köszönöm, de egyedül is megoldom..majdnem kicsúszik a számon, de nem akarok pofátlan lenni, és felesleges feszkót generálni. A felállított asztalok mellett azonnal találok is egy névjegykártyát a nevemmel, meg Marionnak is ott áll az övé.
- Rendben, ebben az esetben fátylat rá. – már veszem is a kitűzőt, hogy a kabátomba szúrjam, de a közelben lévő tűz miatt, a fázás is elmúlik, így lehúzom a cipzárt, és azzal együtt a pulcsimét is.
- Nem hiszem el… - rinyálok, de nem tudom elrejteni a melleimet. Feltűnően nagyok lettek, és a kórházban is már mindenki arról beszél, hogy a terhességemnek vannak pozitív velejárói is. Tuskó az összes férfi. Felkapom az egyik kötényt, és a derekamra erősítem, miközben felemelem az egyik fedő tetejét, és beleszagolok.
- Babgulyás…és meleg. – nem igazán mozgatja meg az ízlelőbimbóimat.
- Marion…most lehet hülyének fogsz nézni, de szerinted is sokkal nagyobbak lettek, mármint tudod…? Ezzel zaklatnak állandóan odabent… - eszembe jut a betegem, és azt amúgy is el akartam mesélni neki, de előtte még odaállok elé, és a kezemmel a levegőben köröket írok le a kebleim előtt egy fintor kíséretében.
- Ejha…ha ilyen lesz a kiszolgálás, akkor érdemes sorban állni. Héj Arni…bögyöskék szolgálnak ki extra show-val. – a kissé ittas bácsika foghíjas mosolyt fakaszt a barátjára, én meg csak pislogok.
- Erről beszéltem. – mormogok, és próbálom felhúzni a cipzárt, de nem megy…

Nem is tudom, nekem jó ötletnek tűnt, hogy elhívjam magammal Mariont, és lelkesedtem is a mai délutáni programért, de amikor befut, és be is megyünk az udvarra Emma kíséretében, akkor úgy érzem, hogy van benne némi távolságtartás, és egy adag fáradtság is. Betudom annak, hogy mostanában megszaporodtak a felkérések, meg a karácsony előtti nagy fellépések, de azért nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy talán én erőltetem csak ezt a barátságot. A szavai egy ideig nyugalommal töltenek el, nem hiszem, hogy haragudna, bár elég furcsán reagálta le az Adrienes dolgot, és be is menekült a szobájába. Rossz passz, vagy rossz időszak? Nem is gond, mert bele kell vetnünk magunkat a munkába, az emberek gyűlnek, hideg is van, de nekem mostanában gyakran okoz a várandósság hőhullámot, ezért le is húzom a kabátomat, meg a pulcsimat is kigombolom. A melleim túlontúl érzékenyek, és nagyok lettek, ezt nem vagyok rest megemlíteni a barátnőmnek is az előkészületek alatt, miközben magamra kötöm a kötényt, és az egyik merőkanalat rakom a műanyag edények mellé.
- A babért nem is kell rajonganod, mert nem te fogod megenni, hanem a hajléktalanok, de valóban laktató, és csak ez számít. – emelem fel a fedőt, és nekem se igazán tetszik, de ez a nap a segítségnyújtásról szól, és nem a mi igényeinkről. Az egyik beérkező bácsika említést tesz a kebleimre, amire először pislogva nézek, de aztán mormogok az orrom alatt egy sort, de előtte még meghallgatom Marion véleményét is. Ejha, én nem vagyok már benne olyan biztos, hogy elmúlt volna a rossz kedve, de erősen állítani akarja, hogy még sincs így. Elhallgatok egy időre, kimerek egy adagot, és csak akkor kapom fel a fejemet, amikor megvéd, vagyis próbálkozik vele, aztán felém intézi a kérdéseit.
- Nem lesz gond, a kórházban sokkal többet kell állnom, és pörögnöm is, mint itt. Szívós vagyok. – teszem mellé egy halvány mosollyal az arcomon, de talán nem kellene belemenni ebbe se.
- Most múltam tizennégy hetes. – pillantok fel rá, és sorba rendezem a tányérokat. Az előbbi jelenet miatt kissé összezavarodtam, de máskor bizonyosan nem hozom fel a problémáimat, megtartom inkább magamnak. A pulcsit begombolom, és Marion jobb oldalára állok be, hogy én is kiszolgáljam a betévedőket. A lényeg egy laza, és kellemes hangulatú délután lett volna, de most már abban se bízom, hogy ez így fog alakulni. Nem tudom, hogy ki váltotta ezt ki Marionból, de amikor megismertem nem volt ennyire sündisznó. Nem ártana, ha megsürgetném a lakásavatómat, és elköltöznék? Még az is lehet, hogy én láttam többet bele a barátságunkba, ami még gyenge lábakon áll, de majd elválik idővel. Néhány hónapja lakunk csak együtt, a magánéletéről semmit nem tudok, ő ellenben az enyémről már elég sokat, na mindegy is.
- Tessék, itt a kanál is mellé. – mosolyodom el, és egy néninek merek ki, meg adok mellé kenyeret is.

Marionnal nem jutok dűlőre, egyszerűen képtelenség megfejteni, mert az egyik nap a legapróbb részletről is beszámol, de eltelnek napok úgy is, hogy szinte a köszönésen kívül, meg a formális „Hogy vagy?” kérdésen kívül nem is jutunk tovább. Nem vetem a szemére, hogy kissé ingatag lábakon áll a kibontakozó kapcsolatunk, de valahogyan másképpen képzeltem el az együttlakást, miután olyan figyelmes volt velem a baba témakörben. Vakon rábíztam magam, hogy jöjjön értem, és megnyíltam előtte. Nem sok emberrel teszem meg, túl sokat csalódtam már, ezért megválogatom a barátaimat, de vele most éppen ott tartok, hogy eldöntsem a helyességét…jól tettem, hogy a bizalmamba fogadtam? Elvárhatja a másik, hogy visszakapja ugyanazt? Nem tudom, lehetséges, hogy én vagyok fordítva bekötve, de kimondatlanul is bennem él a kétely, ha a csend beszél helyettünk. Kis semmiségekről folyik a csevej, néha egymásra pillantunk, de inkább az ételosztással vagyunk elfoglalva.
- Nem volt konkrét időpont. Nem hinném, hogy megengedném, hogy idő előtt elküldjenek kényszerpihenőre. – megrándul a szám sarka, egy mosolyt erőltetek magamra, félek kérdezni, de megteszi ő is helyettem.
- A tizenhatodik hét környékén derül ki, de biztosat a 18. és 20. hét között fognak mondani. Nem vágyom meglepetésekre, szerintem már ő maga is az. – simítok végig a hasamon, de egy hajléktalan esdekelve néz rám, és muszáj észrevennem, hogy nem adtam kanalat neki.
- Elnézést, tessék. – nyújtom át, és megtörlöm a kezemet a köntösben, amikor közelebb lép hozzám Marion, és egy fura megjegyzést súg a fülembe. Nem vagyok süket, de időbe telik, hogy feldolgozzam az információt. A pótcselekvéssel le is állok, és finoman megérintve a vállát egy kicsit hátrébb lépek vele együtt.
- Mármint egy nővel feküdtél le? Nem…akkor nem hallottam rosszul. Én azt hittem, hogy tudod… - jaj, de kínos ilyesmit szóba hozni, de az a feltételezés élt bennem, hogy csakis a férfiakhoz vonzódik.
- Akkor tulajdonképpen neked a nők is bejönnek? – félve pillantok a szőke barátném szemébe. Nem tudom, hogy ez mennyire volt sértő, mármint, hogy kibukott belőlem a kérdés.
- Vagy… - kapok a szám elé, és most már én is lejjebb halkítom a hangomat, és egészen más vizekre evezek. A képzeletem túlontúl élénk.
- Ugye nem olvastál valami erotikus könyvet, és onnan szedted az ötletet, hogy kipróbáld…szóval egy azonos neművel? Figyelj, én nem vetem meg azokat a könyveket, és már a kezem ügyébe került a Szürke ötven árnyalata is, csak ez a BDSM nem bejövős. – fintorodom el, de aztán felcsillan a szemem, és alig hallva, teljesen felvillanyozva érdeklődöm meg a részleteket tőle.
- Szóval milyen egy nővel? Érzékibbek, mint a férfiak? A szájuk tényleg selymesebb…és más tudod…segédeszközöket is használtatok? Ó, ezért akasztott ki a melles kérdésem? – kapok a szám elé ismételten.  

+16

- Amíg feljebb való utasításban nem érkezik, hogy otthon kell maradnom, addig még bombával sem tudnak elvinni a helyemről. Az orvoslás az életemet jelenti Marion, és nem szívesen mondanék le róla idő előtt. – a kötényemet igazgatom, és a hasamra simítom a kezemet, de valóban ez a szituáció. Nem érzem magamban az affinitást, az ősanya szerepet. Nem arra teremtettem, hogy otthonülő nő legyen belőlem, aki meleg vacsorával várja haza a férjét, puff már a házassággal is problémáim vannak, de igent mondtam Willnek, és februárban hozzá is fogok menni. A terv ez, és ha már kimondtam, akkor ki fogok tartani a véleményem mellett, még akkor is, ha ez nagyon fáj.
- Az elsők között leszel, aki megtudja. Babaváró bulit? – szalad fel a szemöldököm a meglepettségtől. Nem szeretem, ha a középpontban vagyok, már megszoktam a médiát, de a magánéletemben nem vágyom a reflektorfényre.
- Én beérem azzal is, ha kiveszünk egy videót, megnézünk egy riasztó dokumentumfilmet a szülésről, szörnyülködőnk, vagy divatbemutatót csinálunk, de nem akarok még ebből is felhajtást csinálni. Az élet természetes velejárója, szóval ígérd meg, hogy nem hívod fel az anyámat, mert megőrülök. Már ő is szóba hozta, de nemet mondtam. – mosolyodom el halványan, nem bántani akarom, de többre értékelem a kettesben töltött időt, és ha meg akarjuk erősíteni a barátságunkat, akkor ezzel biztos nem nyúl mellé. A kiszolgálás zavartalanul megy, de aztán elköp egy olyan hírt, ami felett nem hunyhatok szemet. Vissza is kérdezek, de még nem vagyok süket. Lefeküdt egy nővel? A szám elé kapom a kezemet, és sóhajtva figyelem, hogy még hányan állnak sorban. Jó lenne, ha ezt úgy bírná kifejteni nekem, ha nem hallja más. Érdekel a téma, én is kacérkodtam vele az egyetem alatt, hogy csókot váltsak egy azonos neművel, de végül nem történt meg, erre jön ez a szőkeség, és közli, hogy ennél tovább ment el.
- Az önbizalmad növelése érdekében használtad…ki tett padlóra Marion? – komolyodom el, mert férfiről nem beszélt, nem tudom, hogy egyáltalán potenciális jelölt akadt-e a láthatáron, de úgy tűnik, hogy volt mégis valaki, aki elvett tőle valamit, és megritkította az egyéniségét. A terhesség önzővé tesz, jobban is ügyelhetnék a környezetemre, de az én magánéletem se kong az ürességtől.
- Akkor most megnyugodtam. – a kapok a szívemhez, és lassú mosoly kúszik az ajkaimra. Ennyire mélyen még nem mentünk bele ebbe a témába, de kell ilyen is. Szerencsére a hajléktalanok nagy része már étkezik, és senki sem tobzódik a pultunknál.
- Azta, akkor igazak a pletykák. – akaratlanul simítok végig a saját szirmaimon, és gerjedek be a történettől. A hormonjaim nálam is üzemzavart okoztak.
- Lényegében, akkor csak tipi-tapi, vagy kézzel való kielégítés volt? – kérdezek rá a lényegre, nem pironkodom, ha már belemerültünk, és hajlandó is beszélni róla.
- A nagy melleket még mi is észrevesszük, és ehhez nem kell tesztoszteron. – látom, hogy zavarba jön, és máris előrevetít valamit, ami csak az ő fejében fordult meg.
- Nem is gondoltam Marion, hogy rám mozdulnál. – nevetem ki, és kissé fel is oldódom.
- A vibrátor nem lenne rossz ötlet viszont. Jesszusom bocsánat. – vörösödöm el.
- Mostanában érdekes álmaim voltak…szóval bevallom neked. – lepillantok a földre, így könnyebb színt vallani előtte.
- Pornót néztem. Nem vagyok rá büszke, de meg vagyok bolondulva. Hülye történeteket találnak ki, de valamiért megérintenek. – nézek fel rá, hát én se vagyok normális, az is biztos.
- Jaj, a kórházban volt egy esetem…képzeld a faszi, nos érdekes volt. Többen ismerik, média szereplő, de nevet nem mondanék. A lényeg, hogy megijedt valamitől, és nem hallgatott rám. Egyszerűen bepánikoltam, és képzeld… - hajolok közelebb hozzá, hogy más ne szerezzen erről tudomást. - …megmutattam neki a melltartómat. Nem szép, de legalább hatásos volt. – könnyebbülök meg, de kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani erre. Úgy látszik mindkettőnknek vannak pikáns történetei.