Regent Cukrászda & Kávézó

A Kubában töltött napjaim után igazán felborult az életem, mert nem számoltam a Joel nevezetű hurrikánnal. Utólag okosabb az ember, de ott egészen másképpen jött le minden más, és akadnak olyan dolgok, melyeket azóta se felejtettem el, pedig lassan két hét telt el azóta. A legfontosabb, hogy kihozott a béketűrésemből, és az addigi kis, nyugodt lelki világomból. Nem akartam én semmi bonyolultba belenyúlni, de ő aztán meredeken felülmúlta minden elképzelésemet. Lassan egy hónapja tartott az ismeretségünk, de ebből csak a felét töltöttük el aktívan, főleg azt a négy napot a Közép-amerikai luxus szigeten. Az óceánpart egészen más vizekre vitt, és nehezen merültem újra vissza a szürke hétköznapokba. Vágytam a csókja, és az érintése után, mégsem lehettem annyira buta, hogy olyanba lovalljam bele magamat, aminek nincsen jövője. Azóta persze a munkámba is visszatértem, és derekasan helyt álltam a polgármesternek rendezett vacsorán is. Pierre büszke volt rám, és az éttermem megnyitására kitűzött munkálatok is jól haladtak, mert amíg én elvoltam, addig apa intézte a távolból az oroszlán részét. Imádtam az apukámat, és örültem, hogy egy ilyen férfi áll mögöttem. Anya is rajongott érte, és megértettem, hogy miért szerettek egymásba röpke húsz évvel ezelőtt. Olyan kár, hogy anya már nem lehet velem, amikor megvalósítom az álmomat. Még egy nagyon fontos momentum lendített át a rosszon, méghozzá a nagybátyám felébredése a kómából. A neurológián eltöltött pár nap alatt sikerült beszélnem Oliverrel, és azóta is gyakran látogatom, ha az időm engedi. Amy természetesen egész estés beszámolót várt tőlem Kubáról, de ez elmaradt, mert ismét el kellett utaznia, bár kevésbé jobb hírrel tért volna haza, minthogy lefeküdt három pasival Atlantában. Nem vágytam a piszkos részletekre, mert nekem is megvolt a maga álom pasija…aki immár tíz napja szőrén-szálán eltűnt. Nekem kellett volna keresnem? Az ki van zárva! Nem fogom felvenni a telefont, és éppen annyira akartam kizárni a fejemből, ahogyan nem sikerült. Pár napja még a munkatársát is felkerestem, mert engem se került el a baj. Felfáztam, és hát nem hagyhattam ki a nőgyógyászati vizsgálatot, de a nőci megint nem volt sehol, így bekerültem dr. Bakerhez. Nem mondanám, hogy az alaposságáról híres, mert kaptam valami ostoba tablettát, ami majd enyhíti a tüneteket. Valahogyan nem bíztam benne, de kiváltottam mégis. Az utóbbi napokban sikertelennek bizonyult, és a nehéz napok is beköszöntöttek nálam. Most pedig révén, hogy csütörtök van, és édességre ácsingózom, nem marad más dolgom, mint betérni a kedvenc cukrászdámba. A Regent egy kiváló hely, de csak kevesen ismerik, és nekem ez pont megfelel. Nem szeretem a nagy tömeget, és pontosan olyan jó eldugott helyen van, ami nekem kedvez. A kis mellékutcába lekanyarodva már készítem is az ízlelőbimbóimat. Ma nem akarok Joelre, a munkámra, és a betegségemre gondolni, csak az élvezetnek élni. A belga waffle mozgatja meg a fantáziámat egy kis csoki öntettel, és eperlekvárral. Már a számban érzem, amikor átlépem a küszöböt, és a kis csengő jelző jöttömet az eladónak. Marley nem mindennapi teremtés. A boltot családi vállalkozásban indították el a testvérével, aki sajnos tavaly hunyt el, de ő nem adta fel a közös álmukat és továbbvitte a helyet öregkora ellenére is.
- Szia Mar. – köszöntöm egy széles mosollyal az őszülő néniket, akinek feszes kontya, és keretes szemüvege teszi teljessé a megjelenését.
- Chloe drágám. – köszönt mély, berzengős hangján, mire odalépek a pulthoz, és áthajolva két puszit adok neki.
- Mi szél hozott erre? Tudom a titkos receptjeim, de azokat a sírba viszem magammal. – kedvesen elmosolyodik a saját viccén. Érdekes módon ismerkedtünk meg, hiszen kezdő séfként a cukrászat sem maradhatott ki a gyakorlásból, így felkerestem őt. Tőle tanultam meg az alapokat, és sajátítottam el jó néhány édesség elkészítését is, amire azóta utánozhatatlan módon csak én vagyok képes. A receptjeit akartam megszerezni, de aztán beláttam később, hogy vannak dolgok, melyeket nem kell erőltetni. Tiszteletben tartottam a döntését, és megőriztem a barátságunkat, és kellő tisztelettel adóztam előtte.
- Nem is azért jöttem. – legyintek egyet, és az üveggel ellátott ablak elé sétálok, ahonnan finomabbnál finomabb sütemények csábítanak az elfogyasztásukra.
- Mar, nincsen véletlenül belga waffle-ed? – érdeklődöm a fülem mögé igazítva a hajtincsemet, amikor egy szőke hölgy áll meg mellettem, és ugyanezen édesség után érdeklődik.
- Jaj, kedveskéim csak egy van belőle. – szomorúan mosolyodik el Mar, én pedig oldalra fordulva veszem szemügyre a vetélytársamat. Szőke loknik, vidám és mosolygós ajkak. Az arcvonása ismerős valahonnan, de biztosan csak képzelődöm. Domborodó pocakja láttán lemondanék önző vágyaimról, hiszen ő kettő helyet eszik, ha nem tévedek abban, hogy terhes. Nem látszik még olyan jól, de egy szemfüles tekintet észreveheti már.
- Ha gondolod, akkor a tiéd lehet. – mosolygok rá, és a kezemet nyújtom, hogy bemutatkozzam az idegennek, aki valószínű annak a szűk körnek a tagja, aki ismeri ezt a cukrászdát.
- Chloe Ward. – ejtem ki a nevemet, és megvárom, hogy ő is bemutatkozzon. A süti sorsa azt hiszem már el is dőlt…

Meglepően ismerős arcvonásokat vélek felfedezni a velem szemben álló nő bőrén, de csak bele akarom magyarázni a dolgot. Az áldott állapota nem annyira kivehető, de mégis bízom benne, hogy az érzéseim nem csalatnak meg. Mar nagyon kedves tud lenni, de ha egy van valamiből, akkor abból hirtelen nem tudunk kettőt csinálni. A kézfogásunk is finomra sikeredik az idegennel, de amikor kimondja a nevét egy ütőér áll meg bennem. Ha van egy megérzésem, akkor abban bíznom kellene. Angie…Joel említette egyetlen alkalommal, hogy van egy húga, aki szeret sütni. Odafigyelek általában a részletekre, és bizony nem sok ember szaladgál Seattle-ben a Roux családnévvel. Fogalmam sincs, hogy ez a sors milyen játéka, de ha már nem találkozhatok a kedves doktor úrral, mert nem kíváncsi rám, akkor akad lehetőségem megismerni a húgát. Palástolni próbálom, hogy nem hangzott ismerősen a neve, de szerintem nem sok sikerrel teszem ezt meg.
- Nagyon szép neved van Angie, és igen lenne kedvem felezni. – mosolygok rá, és megvárom, hogy Marley előbb ott szolgálja ki, ha már tudja, hogy mit kér a fél waffle mellé. A kisasszony hamarosan meg is kapja a tálcát, én is lerendezem a rendelésemet, és kérek mellé két teát. Ezzel remélem nem lövök mellé, így vagyok annyira bátor, hogy neki is vegyek egyet. A waffle mellett egy túros lett a mai választásom. Tejszínhabos flakont ajándékba kapunk mellé, és körülnézek, hogy hol is ülhetnénk le.
- Ott van egy szabad asztal, ha gondolod. – mutatom az utat neki, és sikerül meg is kaparintanunk. Nem közvetlenül a bejárat mellett van, így amikor kinyílik az ajtó, akkor nem halljuk a kintről behallatszó tömegközlekedés zaját. Még szerencse, hogy egy mellékutcában vagyunk, és nem átjáró ház ez. Leülök vele szemben, és a saját tálcámat eligazgatom.
- Nem tudom, hogy mennyire szereted a teát, de volt bátorságom egyet neked is venni. Szereted az epreset? – tekintek fel az ismerősnek mondható szempárba, és már majdnem kicsúszik a számon, hogy ismeri-e Joelt, de inkább egyelőre nem kockáztatom meg.
- Gyakran szoktál idejárni, vagy most jársz itt először? – kérdezek rá indításképpen, de nem bírom a kíváncsiságomat elrejteni. Vajon ő mostanában beszélt a feltételezett bátyával? Joel két hete felszívódott, és egy árva üzenetet sem hagyott. Talán vehetném égi jelnek, és továbbállhatnék, mert az már jelent valamit, ha valaki két hétig nem keres egy négy napos kubai út után…

Angie közvetlen személyiség, és máris fejben próbálom összehasonlítani a bátyával. Joel ennél sokkal szófukarabb volt az első találkozásnál, de ugye ég és föld tud lenni két testvér is. Az asztalnál megkönnyebbülök, hogy a teával nem lőttem mellé, és egy kedvesebb mosollyal ajándékozom meg. Úgy látszik ő előrébb tart, mint én, mert elfelezi a süteményünket, és a kistányért felém nyújtja.
- Köszönöm. Nem kérsz mellé tejszínhabot? – középre helyezem le a flakont, és elrendezem a kis tálcámat, hogy ráférjen a másik tányér is.
- A barackot nem szeretem, de akkor én is finnyás kellene, hogy legyek, szakácsként azonban inkább a hasam az első, és mindenevő vagyok. – kuncogok fel, és a bögrébe belehelyezem a tea filtert, és ráöntöm a forró vizet. Itt nem szokás előre készített teát kapni, de általában a kávézókban is így működnek a dolgok. A kiskanalat emelem fel, amikor egy újabb kérdést kapok tőle, de nem tudom felfelé görbülő ajkak nélkül kibírni, ahogyan a villáját használja kommunikációs eszköznek.
- Nem sokat járok mostanában ide, mert eléggé lefoglal a munkám, és nemrég tértem haza Kubából, de Marley nagyon kedves asszony, és régi mesterem is. Chef vagyok az egyik belvárosi francia étteremben, de közben már a saját éttermem megnyitásán ügyködöm. Mar tanított meg régen a cukrászat alapjaira. Mit nem adtam volna a receptjeiért, de úgy hiszem, hogy akad olyan dolog, amit az ember a sírba visz magával. – mosolyodom el, és a pult felé tekintek.
- Szóval régre nyúlik vissza ez a barátság. – fejezem be a teám kavargatását, és cukrot, illetve mézet csöppentek a bögrémbe.
- Te mivel foglalkozol? Bár nem szabadna ilyet kérdezni, de amikor a pultnál álltunk, akkor megfigyeltem a gömbölyödő hasadat. Nem olyan nagy még, de szerintem a nőtársak ilyesmit kiszúrnak azonnal. Megkérdezhetem, hogy melyik hétben jársz? – pillantok fel rá, és a fülem mögé tűröm az egyik hajtincsemet. Illetlenség lenne megkérdezni, hogy vannak-e bátyjai, vagy puhatolózni. A testvér kérdésben semmi extra nem lenne, mégis az az érzésem, hogy felesleges lenne feltenni, mert Joel biztosan a testvére. Micsoda öröm belegondolni, hogy két hete felszívódott, és se üzenet, se semmi. Mit is mondott legutóbb? Igen, hogy meg fog égetni, meg fogom bánni. Az utazást nem bántam meg, de abban már nem voltam biztos, hogy olyan könnyedén veszem Joel érdektelenségét is. Megígértem, hogy nem veszem komolyan, hiszen tudtam mire megy ki a játék. Nem is kellene ezen agyalnom. Egy voltam a sok nője közül. Finoman kortyolok bele a meleg italomba, de sikerül megégetnem a nyelvemet.
- A fenébeee. – pisszegek, és bocsánatkérően nézek a velem szemben ülőre.
- Megégettem a nyelvemet. Boccii. – pösze vagyok egy kissé, és le is teszem a teát tartalmazó bögrét az asztalra. Ez a nap kellemes, és ki akarom élvezni, ehhez pedig nem találhattam volna jobb társaságot, mint Angie.

- A szakácsok tényleg mások, mint a normális emberek többsége, és ezzel egyet kell értenem veled. Akkor érzem jól magam, és talán biztonságban is, ha a konyhában lehetek. Apukám mellett nem volt nehéz megszokni, de örülök neki, hogy én is ráéreztem ennek az ízére. – végre jó valaki olyannal is beszélgetni, aki a vendéglátásban dolgozik, ha nem is éppen a konyhában, de tudja, hogy milyen pörgős az élet ott, és soha nincs megállás. A vendég az első, és ha valami nem felel meg neki, akkor bizony tenni kell ellene.
- Szobalány? Képzeld az egyetem alatt egy nyarat én is végigcsináltam külföldön, mint szobalány. Jó mókának tartottam, és szeretek takarítani is, így nem volt vele gond. – vonom meg a vállamat, és a teámmal vagyok elfoglalva, hogy hamarosan iható formába hozhassam. A mennyiségeket nem mindig találom el a jó arányban, de igyekszem vele. Hány kanál méz is kellene bele?
- Olyanokat megéltem azon a nyáron. A finn kézilabdás fiúk akkor nagyon jól néztek ki, és a barátnőmmel beléjük is habarodtunk volna, ha nem utánuk kellett volna takarítanunk. – fintorodom el, és közelebb hajolva beavatom a nagy titokba, mintha már ezer éve barátnők lennénk.
- Az ágy mellett legalább hat használt óvszert találtunk büdös zokniba csomagolva. Az élmény örökre megmaradt. – önfeledten nevetek fel, de közben nem felejtem el a forró italomat se, és áttérünk a terhességére, amiben nem tévedtem. Kubát egyelőre nem hozom ismét szóba, mert nem kerülte el a figyelmemet a reakciója.
- Akkor az már.. – gondolkodnék el, de megégetem a nyelvemet hirtelen, és Angie azonnal segítő üzemmódba kapcsol át.
- Nem szükszéges. – legyintek, és kicsit megmozgatom a nyelvemet, hogy ne zsibbadjon el annyira. A teát félre is tolom, és helyette a waffle-t teszem terítékre.
- Akkor már a negyedik hónapban jársz. Ejha, az már nem semmi. Ő lesz az első babád? – mosolyodom el, és egy kis tejszínhabbal megbolondítva a sütimet, kóstolom meg. Isteni íze van, és egy időre megfeledkezem, hogy társaságom van, így egy jóleső sóhaj hagyja el az ajkaimat.
- Bocsánat, csak isteni ez a süti, és már nagyon vágytam rá. Nekem éppen női napok köszöntöttek be, és emiatt szükségem volt egy kis édességre, különben megöltem volna valakit. – nevetek fel halkan, és a velem szemben ülőt figyelem. Annyira hasonlítanak, de nem merek rákérdezni. Biztosan illetlenség lenne. Csendben eszegetek tovább, és Angiet hallgatom arról, hogy mit mond a babáról.
- A nemét már tudod, és mit szólt hozzá a leendő apuka? – szeretek közvetlen lenni, és ez a szőke hajú hölgyemény azonnal belopta magát a szívembe, ahogyan félek a testvére is beitta magát minden porcikámba. Milyen kár, hogy Joelnek nem lehet gyereke, mert önként lemondott a nemzésről. Férfiak….senki sem érti őket.

- Fogalmam sincs, hogy apa miért éppen szakács lett. Igazából azt se tudom, hogy tanult meg ilyen jól főzni. A nagyi istenien sütött, a nagypapa meg remek húsokat készít, de apa aztán tényleg mindenben otthon van. Mellette nőttem fel, így nem maradhattam ki a jóból. – vonom meg a vállamat, mert a kérdése jól esik, és visszavisz egy kis időre a gondtalan gyermekkorba. Szerettem apa körül tevékenykedni, hiszen ő volt nekem a nagy és erős férfi, aki minden bajtól megóvott. A szeme fénye voltam, és soha egy percre se feledtette ezt el velem. Azóta sem sokat változott a helyzet, mert mióta anya meghalt, talán jobban ügyel rám, és nem mer elengedni nagyobb utazásokra sem. Éppen ezért nem számoltam be neki Kubáról sem. Hogy vette volna ki magát, hogy bejelentem, hogy amúgy azzal az orvossal hemperegtem négy napig az egzotikus szigeten, aki megmentett a Cuba bárban is? David óta félt, és nem szeretné, ha addig komolyabb dolgokba keverednék bele, amíg nem csekkolta le a jelöltet. Nem mintha Joel ebbe a kategóriába tartozna. Két hete se híre, se hamva. Nem számít, mert nem jelentett semmit az a négy nap, vagy mégis?
- Az előrelépés fontos egy munkahelyen. A főiskola nekem annyiban segített csak, hogy most készülök megnyitni a saját éttermem, és betekintést nyerhettem a gazdasági részbe. Lényegében a vállalkozástan, és a többi fontos dolog segített, de az életre nem készített fel az egyetem se. Senki nem mondta el, hogyan fogjak neki a megrendelők írásának, vagy hol keressenek egy jó beszállítót. – óvatosabban kóstolok bele a teába, és eszek mellé a sütiből is. Angie kellemes meglepetés nekem, és ha tényleg Joel húga, akkor ég és föld ők ketten. Ő kedves, barátságos, de a testvére…na inkább nem is illetem semmilyen jelzőkkel.
- Szóval már van egy tizenhat éves lányod. Ez komoly feladat, és tényleg büszke lehetsz rá. Én mondtam is anyának, hogy ha nekem egyszer gyerekem lesz, akkor hozzá fogok rohanni. – kis időre elhallgatok, és az arcomon látszó mosoly is elillan, mert a szívem facsarodik bele, hogy már nem lesz lehetőségem az ő segítségét kérni.
- Bocsánat…csak lassan három éve veszítettem el az anyukámat, és néha rám jönnek az ilyen pillanatok. Rose nagyon szerencsés lehet akkor, hogy ilyen nagyszerű anyukája, és családja van. – pillantok el oldalra, és a táskámban kutatok zsebkendő után. Nem tehetek róla, de néha rám törnek az érzelmek. A következő kérdése váratlanul ér, mármint erre mit is kellene mondanom?
- Nem, nincs….vagyis nem tudom. Semmi komoly azt hiszem. Egy kicsit bonyolult szituációba csöppentem, de nem hinném, hogy lesz folytatása. Nyertem egy táncversenyt, és így repülhettem el Kubába egy férfival. Az ott töltött négy napot vegyes érzelmekkel zártuk, és azóta sem kerestük egymást, így nem hinném, hogy lesz folytatása. Neveken már gondolkodtatok, vagy még korai? – kérdezek rá, és egy mosolyt erőltetek az arcomra. A sütiben boldogsághormonok vannak, ideje enni egy kicsit belőle.

- Ó nagyon sokan segítenek nekem. A helyet kiválasztani volt a legnehezebb, meg talán az építészeket, és a tervezőket. Rigolyás vagyok, ha a konyha kerül szóba, mert az lesz az én terepem. A többiben szabad kezet engedek, mert megbízom az embereimben, de apa is sokat segít, és természetesen a legjobb barátnőm is. Jó kis csapat jött össze, és majdnem elfelejtettem, hogy van egy fotósom is, aki majd segít reklámozni az éttermet. – foglalom össze röviden, hiszen nekem most ez a legfontosabb az életemben. Keresem még a saját utamat, de biztos vagyok benne, ha rálelek, akkor nem lesz gond. Apa segít a háttérből, és nem engedné, ha rajta múlna, hogy kudarcot valljak, de én is tisztában vagyok vele, hogy mekkora kockázatot vállalok egy ekkora vállalkozás megnyitásával. A családja kerül szóba, és meglepődök azon, hogy ilyen fiatalon lett anya, de most már kezdek biztos is lenni benne, hogy Joel húga. Ennyi véletlen nincsen, és az ő szájából hallottam, hogy milyen érzés volt az unokahúgát a kezében tartania, amikor megszületett. Miatta lett nőgyógyász, és az elhunyt bátya miatt. A memóriám tökéletes, és bár úgy tűnik többet nem fogunk találkozni, azért a sors megtréfál, és összehoz egy találkozót a testvérével.
- Nekem apa szülei vallásosak, de a szüleim már más szellemben neveltek fel engem, de gondolom ezzel te is így vagy a lányodat illetően. – mosolygok rá, de a saját mamám emléke könnyeket csal a szemembe. Olyan ügyetlen vagyok, hogy nem találom meg a zsebkendőt, így elfogadom Angie-ét. Az orromat kifújom vele, de aztán megkapom azt a kérdést, amit már nem kerülhetek ki.
- Nem, csak egynek, amiről én tudok. A Cuba bárban hirdették meg, és ott keveredtem össze a bátyáddal, mármint pontosabban előtte, amikor elmentem rendelésre, de végül nem vizsgált meg. – mosolyodom el, és kortyolok egy keveset a teámból.
- Mármint Joel a bátyád, ugye? Kuba alatt említett téged, és abból sejtettem, hogy rólad lesz szó, amikor bemutatkoztál, de nem voltam benne biztos még. Igen, vele voltam Kubában, de gondolom nem mesélt rólam, ha mégis, akkor nem hiszem, hogy túl hosszan. – kissé elszontyolodóm, és a fülem mögé tűröm az egyik kiálló hajtincsemet. Az államat a tenyeremre fektetem, és úgy figyelem a velem szemben ülő nő reakcióját.  
- Biztosan az a lényeg csak, hogy egészséges legyen. – terelném el a szót a bátyáról, de közben ég bennem a kíváncsiság is, hogy mi mindent tudhatnék most meg róla. A húgával találkozni nem mindennapi lehetőség, és már az első perctől kezdve szimpatizálok vele. Az a négy nap sok mindent megkutyult, de az elmúlt két hét némasága elég indok arra, hogy többet ne keressem. Jobb lesz mindkettőknek, ha nem bolygatjuk fel a múltat.

Angie személyisége elbűvöl, és hirtelen úgy érzem, hogy a korkülönbség ellenére is hamar a barátommá tudnám fogadni. Könnyedén nyílik meg neki az ember, és úgy érzi, hogy azonnal meg is bízhat benne. Kár lett volna tagadni előtte, hogy a bátyával utaztam el, hiszen Joel mesélt nekem a húgáról, sőt az unokahúgáról is. A név pedig igazolja a felvetésemet.
- Ó, még nem nyitottam meg. A helyiség van meg, és épül, de ha minden jól megy, akkor egy hónap múlva már a saját éttermemben fogok dolgozni, és nem a másikban. A felmondást még halogatom, mert nem akarok munka nélkül maradni. A tervezés sok időt elvesz, de nem eleget, így kár lenne otthon ülnöm. – osztom meg vele a részleteket, hogy milyen fázisban tart a vállalkozásom megnyitása.
- De, ha meglesz, akkor mindenképpen megmutatom neked. – kedves mosollyal tekintek rá, és még mindig nem hiszem el, hogy ma délután a sors annak a férfinak a húgával sodort össze, akit két hete nem láttam.
- A saját akaratának megtartása nagyon fontos. Ha egyszer lesz gyerekem, akkor én is ezeket az elveket akarom követni. Semmit sem erőszakolnék rá, mert van saját elképzelése, és az már nem én lennék, ha rajta keresztül szeretném megvalósítani az álmaimat. – kortyolok bele a teába, és hamarosan a waffle is elfogy. A menstruáció alatt jobban vágyom az édesre, így nem is csoda, ha hamar felfaltam, de igyekszem nem mohónak látszani.
- Nem akartam tapintatlan lenni, csak azt hittem jobb, ha őszinte vagyok veled, és nem teszek úgy, mintha nem ismertelek volna fel a neved alapján. – kissé elbizonytalanodom, hogy a frászt hoztam-e rá, és mindjárt elzavar az asztaltól, de aztán ő kezd el mentegetőzni.
- Igen, kicsi a világ. – jegyzem meg, és a reakcióját figyelem. Nem elutasító, sőt nem is ellenséges velem, így megnyugszom, hogy nem valami hülye lotyónak állított be Joel, mert azt azért nem néztem volna jó szemmel. Sok közünk nincs egymáshoz az utazáson kívül, de nem vagyok rossz véleménnyel róla, mármint az önérzetemet sérti, hogy nem keresett, de ha így akarja lezárni, akkor nem fogok loholni utána. Csendben elfelejtem, és búcsút mondok a négynapos kubai csodának. A veszekedésük, és a magánbeszélgetés részletei sem tartoznak rám, pedig belül liftezik a gyomrom. Mégis mit gondolhat rólam, amiért sírva közöltem vele, hogy hamarabb kell hazajönnünk? A még meg se nyílt éttermem leégése nem várt fordulat volt, és mivel a befektetéseim nagy része abban fekszik, nem csoda, ha megijedtem. Anyagi károm keletkezett belőle, nem fogom tagadni, de ezt a problémát nekem kell megoldani, és így apa segítségét sem fogadtam el. Egyedül kell boldogulnom, és számolnom kell a váratlan eseményekkel is, mint ez. A munkálatok azóta folytatódtak, mert hozzányúltam egy másik forrásomhoz. Apa kinyírna, ha tudná, hogy az anyától örökölt tőkémet nem a lakásvásárlásra, vagy éppen a későbbi terveimre használom fel, hanem a mostani helyzetre. Össze kell húznom a gatyaszárat, és minél több túlórát vállalni, hogy kiegyenlítsem a számlát, és ne csússzak meg a felvett hitel részleteivel sem.
- Nem, mi nem vagyunk együtt. Közösen mentünk el nyaralni, mert a partnere voltam a táncverseny alatt, de ennél több nem lesz közöttünk. – a hangomon érződik, hogy ezt a döntést valójában nem én hoztam meg, hanem Joel, amiért nem jelentkezett, de vettem a lapot, és nem zaklatom.
- Hallottam, hogy te is szeretsz sütni. Van esetleg kedvenc recepted, vagy olyan vagy, aki inkább örömet okoz a sütéssel, és maga inkább nem igazán fogyaszt? – terelem a témát a testvéréről, és kissé én is zavarba jövök. A helyében én is rákérdeztem volna, ha fordított lenne a helyzet, de azt is tudom, hogy nem hazudhattam neki. Ők még fognak találkozni, mi nem.

Zavarban kellene éreznem magam, hiszen végül kimondtam előtte, hogy ismerem a bátyát, és azt sem tagadtam le, bár nyíltan nem kérdezett rá, hogy történt-e közöttünk valami, de Angiet olyan nőnek tartom, aki olvas a sorok között. Nem véletlenül a nemet hangsúlyoztam ki, mert nem hinném, hogy a jövőben látni fogom a testvérét. Kuba óta jó néhány hét eltelt, és semmilyen úton-módon nem keresett fel, ami egyenlő a nemmel. Bánom-e? Nehéz lenne elfelejteni azt a négy napot, és a táncot is vele. Akadtak hullámvölgyek, és súrlódások is, de ha egészében teszem mérlegre az utazásunkat, akkor több a jó élmény. Megismerhettem egy olyan férfit, aki levett a lábamról, annak ellenére is, hogy alig egyezett a véleményünk bármiben is.
- Sajnos nem. Ne szabadkozz. Ha én lennék a helyedben, akkor valószínűleg ugyanígy rákérdeztem volna. – mosolyodom el, és a táskámat arrébb teszem. Sajnos már sütim nem maradt, mert befaltam az egészet. A nehéz napok mindig ezt hozzák ki belőlem, és nem tudok nemet mondani egyetlen édességre sem. El fogok hízni, ha így folytatom.
- Sokat veszekedtünk, és úgy hiszem a bátyád lezárta ezt. Nincs mit szépíteni, ennyi volt. – vonom meg a vállamat, bár a szememben felcsillanó szomorúságot képtelenség lenne elrejteni. Többre vágytam, de azt hiszem ez az első találkozás óta így van, és a sors még volt olyan kegyes hozzám, hogy közelebbről megismerhessem őt. Talán így kellett lennie, és általa is nyertem valami pluszt. Mindenesetre már tudom, hogy milyen az igazi orgazmus.
- Akkor hasonlítunk ebben. A főzés a szenvedélyem, és inkább a tűzhely mögött vagyok, mint kóstoljak, de előfordul az is, hogy megfeledkezek magamról, és akkor falok, de még mindig nagyobb örömmel tölt el, ha főzhetek valakire. A gondoskodás egyik jele. – halkan felkuncogok a megjegyzésére, ami a négy fiútestvért illeti.
- Kedvenc étel? – gondolkodom el hangosan, hogy erre mit is kellene mondanom, de sajnos nem jut eszembe semmi, aztán mégis.
- A fahéjas csiga. Az anyukám, és az apukám együtt találták ki a receptjét..ezért áll a szívemhez olyan közel. A francia konyhát is imádom, mert jelenleg is egy francia étteremben dolgozom. Könnyed és egyszerű, megismételhetetlen. – az asztallap tetején fűzöm össze az ujjaimat, és megtámaszkodok az alkaromon.
- A sütés a hobbid is? – érdeklődök tőle, de ekkor az üzlet vezetője lép oda hozzánk.
- Kedveskéim egy kis kóstolót? Sajtos rolád a sütőből.. – nyújtja felénk az idős néni, és mivel már olyan régóta ismerem el is veszek egyet.
- Kóstold meg. – biztatom Angiet is, aztán beleharapok a sajátomba, de a kezemet a szám elé teszem közben.
- Isteni Mar. – nyalom meg a szám szélét, és bekapom a végét is. Imádok ide járni, és ma különösen örülök, hogy összetalálkoztam Angievel. Igazi tünemény, és már értem, hogy miért zengett ódákat róla Joel.

Még mindig nem tudom elhinni, hogyha már Joel nem jelentkezett, a sors volt olyan kegyes, sőt inkább ravasz, hogy a húgával hozzon össze. Nem semmi helyzet, de amint rátalálok a közös hangra Angie-vel máris úgy érzem, mintha már évek óta ismerném. Nem érzem, hogy feszengenem kellene a társaságában. Tisztelem őt, mert a bátyja elmondása szerint elég fiatalon lett anyuka, és most ismét szülői örömök elé néz. Nem hiszem, hogy képes lettem volna anyává avanzsálódni tizenhat évesen, de nem lehetünk egyformák. Az én életem így is kesze-kusza, de Joel még ezt is felbolygatta, és amiről azt hittem, hogy nem létezhet, hát azt szépen keresztülhúzta.
- Öhm ebben igazad van. A bátyád nem sok mindent mond, de ha mégis, akkor azt erőteljesen tudja előadni. – emlékezem vissza az alig pár héttel ezelőtti kis kalandunkra, és be kell vallanom, hogy akadtak olyan szituációkat, amiken most már mosolyognék, de voltak olyanok is, melyek egy életre bennem maradtak.
- Ezt nehéz lenne megmondani, mert a legkisebb apróságon is képesek voltunk összeveszni. Akadt egy olyan nap, amikor reggel már úgy indultunk neki a napnak, hogy nem szólunk egymáshoz. Egy hajóútra invitáltam meg, és ott elhívott egy másik úriember ebédelni. Nem tudom megmagyarázni, de szerettem volna, ha a testvéred szavakkal marasztal, de ő erre csak annyit mondok, menjek, ha akarok, neki édes mindegy. Sokszor elbeszéltünk egymás mellett, és azt hiszem én nem úgy értelmeztem az ő kijelentéseit, ahogyan szerette volna. – a mutatóujjamat a szám elé helyezem, és elgondolkodom még Kubán. Nem akarok konkrét veszekedési témát mondani, mert a szexet illetően eléggé nagy kelepcébe kerültem, és valamilyen szinten jómagam is provokáltam azt. Hamar át is térünk egy kellemesebb terepre, ami nem is ingoványos.
- Én sem nézem le az olyan nőket, és nem is ítélem el őket, akik nem szeretnek főzni, és sütni sem. Nekem apukám révén lett ez a szenvedélyem, és korántsem biztos, hogy ezzel foglalkoznék, ha nem ilyen példa lenne előttem. Ha szavakkal nem tudom kifejezni az érzéseimet, akkor főzök. Nekem többet mond el egy étel, mint a kiejtett szavak. Lehetséges, hogy én működök furán. – halványan elmosolyodom, és a csigára tett megjegyzésén hangosan felkuncogok.
- Nem szeretem a csigát én sem. Még bottal se nyúlnék hozzá, de az étteremben már dolgoztam vele, és meglepődnél, hogy hány vendég szereti is. – sóhajtok egyet, mert Mar közeledik felénk frissen sült süteményekkel. Elveszek egyet tőle, és jóízűen megeszem, de mielőtt még elmenne, kérek egy pohár vizet mellé.
- Kuba eszméletlen szép volt. A tengerpart, a bazárok, az éjszakai élet, és aj..elmentünk egy vízeséshez. Érintetlen természet, egyszerűen felejthetetlen. – belepirulok az emlékbe, ahol meztelenül fürdőztem, és néhány kínai turista meglesett. Milyen ideges volt Joel akkor. A vizem meg is érkezik, így abból kortyolok párat, és leteszem magam mellé az üveget.
- Van pilóta a családotokban? Joel nekem azt említette, hogy van egy másik orvos is, de azt nem tudtam, hogy a fellegek felett is jártok. – meglepődöm, hogy mennyire elengedtem magam Angie társaságában.
- Azt szabad tudni, hogy a szüleitek mivel foglalkoznak? – pillantok az ismerős szempárba, és az kezemen támasztom meg az államat, ezzel is jelezve, hogy minden figyelmemet neki szentelem.

Fura éppen azt a férfit kitárgyalni egy másik nővel, aki ráadásul a rokona is, akiért odavagyok, vagy mindenesetre megmozgatott. Nem mondanám, hogy könnyen szerelembe esnék, mert sokszor összekeverem azt az érzést, ami ezzel jár, de Joel nagyon mély benyomást tett rám, ezért is fura, hogy az elmúlt három hétben a csend honolt közöttünk.
- Igazán? Szerintem nem olyan fura. Valószínű jobban ismered, de nem hinném, hogy hosszútávon kamatoztatható lenne, ha csak állandóan egymás torkának esnénk. – mosolygok rá Angie-re, mert mégiscsak a testvéréről van szó, és nem akarom, hogy azt higgye, rosszat gondolok róla. Egyszerűen nem értem őt, de amikor hozzáfűzi a női agyas megjegyzést is, akkor kénytelen vagyok felkuncogni, és a szám elé tenni a kezemet.
- Ebben egyetértek veled maximálisan. Soha nem úgy reagál, ahogyan én szeretném, sőt általában sokkal rosszabbul, de én annak tudtam be, hogy határozott, és a korkülönbség teszi, de akkor csak simán húzzuk rá a vizes lepedőt, és hagyjuk annyiban, hogy férfi. – a mosolyom még szélesebb lesz, és a főzés kerül előtérbe. Kicsit meghökkenek, de ezt kifelé nem láthatja a velem szemben ülő hölgyemény.
- Nem, még nem főztem neki, és ahogyan említettem, szerintem nem is fogok. – hagyom ennyiben a témát, mert nem akarok hiú ábrándokat kergetni. Elég beszédes a csend helyette, és nem fogok a nyakába akaszkodni, ha nem akar látni. Annyira még nem ment el az eszem, hogy ilyesmit tegyek. Beégtem már jó néhányszor előtte, és pontosan emiatt kerülöm is.
- Azért kérdeztem, mert Joel mesélt rólatok. Látszik rajta, hogy mennyire szereti a testvéreit, és milyen közel álltok egymáshoz. – nem akarok mindent felfedni, mert amiket elmesélt személyes dolgoknak tűntek, de a húgának mégsem hazudhatok. Hirtelen pattan fel Angie a következő pillanatban, így csak elmosolyodom szintén, hogy mennyi közös vonás benne, és a bátyában.
- Jaj, köszönöm szépen. További szép napot, és jó munkát! – elveszem a felém nyújtott névjegykártyát, és el is teszem a táskámba. Még jól jöhet, bár nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy bármikor is viszontláthatnánk egymást. Nemsokára én is összeszedem magam, és távozom a cukrászdából.
/Köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem én is!! <33/