Niffenegger's Home

[Június 4. valamikor délután]

Szerettem volna visszamenni a műszakomba, de miután bevittek a kórházba – rám zuhant a mennyezet egy része oltás közben, vagyis technikailag még az embereket mentettük ki az épületből – és megállapították, hogy sikerült megzúzni a vállamat –, hogy a többi dolgot most még meg se említsem –, a parancsnok hazaküldött. Pihenjek, majd két nap múlva mehetek dolgozni, ha képes vagyok rá. Most is az vagyok, de mindegy.
A kórházból azonban eszemben sincs egyből hazamenni. Nem azok után, ami ott történt Ron és köztem, amit aztán megfejelt a doki is, aki a gyereket nézte meg. A mai nap igazi gyöngyszem a szar napok között…
Leevel a héten váltott műszakot kaptunk, ami szerint ma szabadnapos elvileg, nekem meg dolgozni kellene elvileg, ezért bízom benne, hogy otthon is van. Azért egy telefont még megejtek neki, hogy ne potyára menjek fel és mikor zöld jelzés kapok, hogy mehetek, egyenesen hozzá indulok.
Lent a kapunál megnyomom a csengőt, ahogy odaérek az épülethez.
- Én vagyok. – szólok fel és, ha meghallom a jellegzetes berregő hangot, akkor már tolom is be az ajtót. Aztán a lépcsőt választva trappolok fel hozzá, jobb szeretem azt használni. Edzésben tart, plusz, pontosan tudom milyen gyakran ragadnak emberek a liftben, éppen eleget szedtem már ki onnan ahhoz, hogyha nem muszáj, akkor ne azt válasszam.
Az ajtó elé érve kopogok és várok, amíg kinyitja vagy szól, hogy bemehetek.
- Hivatalosan is ez az év legrosszabb napja. – nyitok köszönésként ezzel mielőtt becsámpáznék a lakásába.
- A tied, hogy telik? Ugye nem keltettelek fel? – bakker, azt mondjuk nem akartam volna, szóval remélem, hogy nem.

//lusti voltam a fejléchez //

Apa mindig tud időzíteni. Esküszöm az égre, szerintem sportot űz abból, hogy úgy rendezze össze a műszakomat, ahogy neki kellemes, teljes mértékben letojva azt, hogy én miképpen szeretném tölteni az időmet. Most is azért kaptam ezt a csodás váltottat - már Jackievel váltottat - mert elöntötte a családi összetartozás élménye és szerette volna, ha vele vagyok egy műszakon. Persze. Lehet, hogy nem így van, de az teljesen mindegy, én azért képes vagyok orrolni rá. Az utóbbi napokban mindenre és mindenkire tudok, ami azt illeti.
A telefon csörgése nem ébreszt fel, nem tudok aludni, így a kávés bögrémmel szemezek, amikor Jackie neve megjelenik a kijelzőmön.
Rossz szokás, hogy amikor éppen nem én dolgozom, akkor fogom magam és teljesen ignorálok minden hírt ami a tűzesetekkel lehet kapcsolatos. Épp emiatt nem - sem - tudtam, hogy mi történt Jackieékkel, bár nem mondanám a tudatlanságot áldásnak jelen esetben. Eléggé megdöbbenek, amikor meglátom, nem szokott munkaidőben megjelenni nálam, csak ha valami nem oké. És abból, amit mond körülbelül semmi sem az.
- Nos, unalmasan, szóval lapozzunk, hagyjuk is. Mi a szent szar történt veled?
Térek a lényegre egy kérdéssel, miközben beeresztem a lakásba és becsukom utána - behúzom pontosabban - a tolóajtót.

//Fejléc innen se vala //

- Abból jut nekem is? – bökök a kávésbögrére és a benne lévő koffeinre célzok, nyilván nem a kerámiára.
- Beomlott a mennyezet mentés közben és eltalált. Kiütött kicsit, de a fejem rendben, a vállam fáj, de nem vészes, a légzési hangok tiszták, és hazaküldtek pihenni. De megmaradok, szóval semmi vészes. – legyintek egyet és a konyhája felé veszem az irányt. Tényleg szeretném azt a kávét és, ha nem bánja Lee, amit egy mutogatással és egy kérdő tekintettel pantomimezek el – jó, nem túlzásba esve –, akkor kiszolgálom én magam.
- De nem emiatt szar a nap. Ron meghallotta, amikor a doki a terhességemről kérdezett és neki még nem mondtam el a dolgot, úgyhogy kissé kiakadt. – foglalom össze a lényeget velősen. Oké, megértem, hogy kiakadt – nem is kicsit –, szóval nem pattogva adom elő, inkább csak a tényekre szorítkozva. Azt meg kihagytam a sztoriból, hogy nem miattam volt bent amúgy a kórházban, hanem munka miatt. Az Univerzum hivatalosan is összeesküdött ellenem.
- És ezzel még nem volt vége, mert ezt nyomták a kezembe. – ha nem bánta, hogy töltsek magamnak kávét, akkor leteszem a bögrét és előveszem az ultrahang képet, amin egy folton kívül az égvilágon semmi nem látszik, és megmutatom neki.
- Miután meghallgattatták velem a szívhangot. Ja és alig egy órával előtte közölte Ron, hogy nem akarja ezt a gyereket. Mondjuk ebben egyetértünk. – húzom el a számat és beleiszok a kávéba. Nagy vonalakban ez történt velem. Kissé velős előadásban.
Leteszem magam a kanapéjára – imádom ezt a kanapét különben –, törökülésbe felhúzva a vállaimat.
- És most meg itt vagyok. Bocs, hogy rád öntöttem a dolgot. – nézek fel rá, ha még álldogál valahol és nem ült le, ha leült, akkor csak simán arra fordulok, ahol van.

- Persze, egy vödörnyi. Tudod, hogy nem szeretek kevés kávét főzni, valahogy mindig hiányérzetem van, ha csak egy adag készül.
Nem vagyok híve a kapszulás és egyéb kávéfőzőknek, én kérem a klasszikus kotyogósra esküszöm, még a kerámiakiöntőssel rendelkezem, amit tűzhelyre kell tenni, szóval igen, abből egy méretes ibrikesem van, lötyög az alján vagy két adagnyi még, töltök is belőle Jackienek, amíg hallgatom, mit is szeretne nekem mondani. Kedves kérdésemre válaszul.
Jól van na, tudom, hogy a szent szar talán sok volt, de nem tesz rá megjegyzést, így én sem kérek bocsánatot. Amúgy is, hozzá vagyunk egymáshoz szokva. És most pedig különösen mérges vagyok apámra - jelen kontextusban Mr. Niffenegger - azért, mert nem kevert Jackievel egy műszakba a héten.
- Basszus. Jobbulást! Többiekkel is minden rendben?
Az is arra vonatkozik, amit maga is mondott, megmarad. Nálunk sajnos ez gyakori, nem éppen életbiztosítás a szakmánk, éppen ezért mindenen nem kezdek el hálistenkedni. De ez persze nem azt jelenti, hogy nem aggódom érte.
- Mégis hogy keveredett éppen a doki és a te beszélgetésedbe--
Egy pillanatra megáll a kiöntő a kezemben. Jól hallom? Ron és nem Harper? Azt hiszem ideje felszedegessem az államat.
- Ron?
A mit hallott meg kérdéskörére csak beszívom alsó ajkamat. Ez egyfajta kurvaélet tőlem, de az előbbiek utáni egyéb káromkodásra nem ragadtatom magam.
Akárki is töltötte azt a kávét, az ultrahangkép a kezembe kerül. Eszem megáll egyébként! Nem úgy van, hogy megkérdezik a beteget, hogy akarja-e az ilyesmit? Szerintem ez kínzás és disznóság, az igazán undorító ebben a társadalomban. Mert nem tilos az abortusz, á dehogy, de a bűntudatot azért kelteni kell a nőkben. Meg a kétkedést.
- És te mit akarsz? Már úgy értem, hogy most. Mert arra emlékszem mit szerettél volna Ron, a szívhang és a foltos babszem előtt.
Utalok vissza ekképpen arra a beszélgetésre, amit palacsintasütés közepette folytattunk nem is olyan rég.

- Az ég áldjon ezért. – a kávéért és mert nem szeret belőle keveset csinálni.
Amíg így vagy úgy, de megkapom, beszámolok nagyjából mindenről, kevés szünetet tartva és alig levegőt véve, mégsem elkapkodva vagy elhadarva. Csak a lényegre szorítkozva, minden egyéb gondolhat hozzátétel és színesítés nélkül. Arra majd később úgyis sor fog kerülni, ahogy a beszélgetéseinket ismerem.
- Köszönöm és igen, mindenki jól van. Csak én nyertem jackpotot. – veszélyes a szakmánk és bármikor megtörténhet, hogy megsérülünk, de ez a hivatásunkkal jár. Tudjuk, tisztában vagyunk vele és bár én is aggódom a társaimért, ha sérülnek, de ahogyan Lee sem, én sem – és egyik tűzoltótársunk sem – kezd el halálra sápadozni. Itt vagyok, a saját kis tappancsaimon, tényleg megmaradok, jól vagyok, mi több, dolgozni is maradtam volna. Ha hagyták volna…
- Harper. Ron a keresztneve. És úgy, hogy őt és a társát küldték be, hogy beszéljenek az orvossal a sérültekről. – minden tűzesetet kivizsgál a rendőrség is, folyamatosan együtt dolgozunk, ahogyan a mentő is kijön.
- De pechemre hallótávolságon belül volt, amikor a sürgősségin kifaggattak. Szóval sikerült telibe hallania, hogy hét hetes a magzat. – húzom el a számat. És továbbra sem vagyok meggyőződve arról, hogy egyáltalán bármikor is tudomást kellett volna szereznie az egészről.
- Továbbra sem vágyom gyerekre. Viszont tény, hogy nem könnyítik meg a dolgomat. Jah és azt nem is meséltem, hogy pár napja beállított Ron húga és a bátyja helyett engem talált a lakásán. Hozott valami sütit, aminek a gyomrom az illatát sem tolerálta és ne kérdezd, hogy, de kiszagolta, hogy gyereket várok. Tovább is ment azzal, hogy mindenképpen mondjam el a dolgot a fivérének. Szóval bah… – hát nagyjából itt tartok. Az életem egyre bonyolultabb, pedig eddig nagyon nem volt az. Most meg a feje tetejére álltak a dolgok.
- Gőzöm sincs mit csináljak. – teszem le a kávét a dohányzóasztalra és hátradőlök a kanapén, a fejemet is a háttámlának támasztva.

- Ez azért van, mert kivételes tehetséggel vonzod a bajt.
Veregetném vállon, de nem most fogom megtenni, amikor éppen az emlegetett testrésze sérült meg. A vigyorom egyrészt abból a megkönnyebbülésből fakad, hogy jól van, másrészt pedig ez amolyan belsős poén. Hiszen a baj a szakmánk, ha úgy vesszük.
- Azt vágom, sikerült leszűrjem a ki a gyerek apja szófordulatból. De mondd, hallottad magad? Legutóbb még Harper volt, most meg Ron. Beállt valami változás a--?
A mit tudom én miben. Kapcsolatukban. Egyáltalán nem lett legutóbb semminek nevezve én meg nem fogok másokra címkéket aggatni. Egy a lényeg, ez a Ron tud időzíteni, meg kell hagyni.
- Nők!
Megforgatom a szemeimet.
- Mintha valami radarotok lenne kiszagolni, amikor valaki más állapotban van. Amúgy honnan a fenéből sejtette? Más is szokott hányni és mondhattad volna, hogy büdös a sütije.
Na jó, talán azt mégsem, de ennyi humor úgy érzem beleférhet az egészbe.
Ledobom magam a kanapéra, amíg beszélgetünk.
- Nos, a fivére már tudja. És nem akarja. Mármint nem tudni nem akarja, hanem a gyereket nem akarja. Egyébként pedig te sem akarod. Amondó vagyok, hogy ez a függvény elég lineáris így.
Nem kegyetlen akarok lenni, de hangom komolysága hordoz némi ridegségnek is hihető élt. Pedig én csak nem akarom még nehezebbé tenni neki. Ez nem az a helyzet, amikor ellenvéleményt kell fogalmaznom. Azért vagyok, hogy mellette legyek, akármit is döntsön el.

- Mint valami kib' mágnes. Komolyan. Lehet több kivizsgálás kéne, hogy ezt, hogy a manóba sikerül amúgy. – igazat adok neki. Nem csak a melóban történtek miatt – az megesik velünk, gyakrabban, mint bárki gondolná –, hanem azért is, amit hamarosan elmesélek neki a mai napom koronájaként.
- Hogy mi? – ráncolom össze a szemöldökeimet, mert hirtelen le sem esik, hogy Lee mit is akar ezzel az egésszel.
- Nem Lee, ez csak… fel se tűnt, hogy máshogy neveztem, különben meg ez a neve, mindkettő az övé... – értetlenül nézek rá. Olyan nagyon nem látom a különbséget, elvégre mégsem macikámnak vagy valami egyéb nyálas akárminek neveztem. Na akkor tényleg nagy gáz lenne.
- Á-á, nekem nincs ilyen radarom. Emlékszel, amikor Hamilton neje terhes volt? Én sokáig csak azt hittem meghízott egy kicsit. Egészen addig, amíg el nem mesélte, hogy az asszony gyereket vár. – temetem arcomat a tenyerembe, mert utólag visszanézve vérciki az egész. Jó nem arról volt szó, hogy nem vettem észre, gyerek van benne, amikor már akkora volt a hasa, de az elején, amikor még csak sejthető, hogy talán van valami és egy csomó mindenki rájön, persze rá azért nem kérdez, mert az korai lenne, na abban a szakaszban én is azok között voltam, akiknek fel se tűnt a dolog.
- Hogy honnan sejtette meg, arról dunsztom sincs, de beközölte, hogy ő sem bírta a mézeskalács gondolatát sem, amikor terhes volt. Nem kezdtem kézzel-lábbal tiltakozni, főleg, hogy nagyjából egy másodperccel később már az volt a kérdés, hogy a bátyja-e az apa. – húzom el a számat. Telibe nem hazudtam volna, hiába nem ismerem a csajt. Ron húga, szóval nem ezzel akartam indítani.
- Persze már. Így is bonyolult az életem, még csak az kellene, hogy csavarjak rajta még egyet a büdös süti emlegetéssel. Amúgy meg szeretem a mézeskalácsot, amikor egyedül osztozom a testemen saját magammal. – magyarán egyébként oda vagyok érte, most meg nem annyira. De nem ez az egyetlen, amivel így vagyok kaja szempontjából.
- Jah, igen, az. – értek egyet halkan. Pontosan így van, de ettől még nem könnyebb a dolog és nem vállrándítással elintézhető. Ennyire azért még én sem vagyok érzéketlen.
- Amúgy van valami, amit nem vágok. Azért dühös, mert nem szóltam neki. Tudja, hogy nem tervezem megtartani, ezt elmondtam miután kiderült a dolog, több, mint szerencsétlenül. És ő sem akarja, de akkor miért akadt ki azon, hogy nem avattam be előbb? Jó, tudom, erre nem te adod meg a választ, de ti férfiak sem vagytok egyszerűek. – oké, ez kicsit kemény így tőlem és tényleg nem kérdeztem rá Ronnál, de valahogy nem kerek nekem ez az egész.

- Hát, aki tud, az tud. De azért jó lenne, ha vigyáznál magadra.
Nem magatokra, vagy ilyesmi, eszemben sincs neki olyat mondani, ami a szokásos "terhes nős" frázis lehetne. egyszerűen azért nem, mert számomra a gyerek majd onnantól kezdve az, hogy megszületett, addig az anya a fontos, akárkiről legyen szó. Vagyis a nő. Aztán pedig mindkettő. Talán rosszul vagyok összerakva, nem tudom. Sandra is nagyon kiakadt, amikor annak idején ezt elővezettem neki.
- Az addig oké, de ezidáig nekem nem mondtad róla azt, hogy Ron. - fűzöm tovább, hogy jobban értse mire is gondolok. Tény, hogy nem becézgette, már legalábbis nem úgy, ahogy szerelmes nő tenné, de nekem ettől még megcsapta a fülemet, hát nem átallottam szóvá tenni sem. Mert mi az alapja a barátságnak, ha nem az őszinteség?
- Emlékszem. Jól be is rágott, amikor ezt kettesben közöltük vele. Hiába, az egy szép és meglehetősen tapintatlan este volt. De azóta sem ittam olyan finom koktélt, mint amit az említett nej csinált. - emlékezetes este volt, házibuli Hamiltonéknál, valami babaváró szarság, csak épp nem a végén. Nem találtam azóta se  magyarázatot arra, ami miatt megrendezték, hiszen se szülinap, se semmi nem volt. De tény, ami tény, elég rendesen odatromfoltunk Jackievel karöltve, aztán persze kúszhattunk ki a küszöb alatt - képletesen.
- Akkor is kitalálhattál volna valamit! Senki se kötelezett rá, hogy egy vadidegen nőszemélynek elmondd az igazat csak azért, mert a te Ronod húga és mert neki is van gyereke. - megforgatom a szemeimet és elnyomom a kikívánkozó "nők" megjegyzésemet. Azt sem állok neki firtatni, hogy szerintem a mézes kalácsnak kicsit sincs itt a szezonja, igazán nem értek a kajákhoz, nekem édes mindegy, hogy mikor esznek és mit. De tény, hogy a helyzetet eléggé hagyta Jackiem drága megbonyolódni. Nem, mintha ezzel a terhességgel nem lett volna amúgy is eléggé bonyolult.
- Fogalmam sincs. Talán azért, mert ez valami bizalmi kérdés nála. Megkérdezted tőle is ugyanezeket?

- Én mindig azt teszem. – szusszanok egyet. Balesetek azonban megesnek, főleg a mi szakmánkban.
Széttárom mindkét kezem, mert erre nem tudok mit felelni. Fel sem tűnt, hogy eddig nem Ronként emlegettem, most meg igen és ha nem teszi szóvá Lee, akkor végképp sosem jövök rá erre.
- Na, pontosan ezért nem tippelem be melyik nő vár gyereket és melyik nem. Amíg nem szúrja ki a szemem, addig jobb, ha nem feltételezek semmit. – ezért mondom, hogy csak bizonyos nőknek van meg a képességük arra, hogy kiszagolják, ha egy másik gyereket vár. Ez tuti valami rejtett szuper képesség vagy csak szimplán sokkal nőiesebbnek kell hozzá lenni.
Lee szavaira csak pislogok, mint az a bizonyos hal a szatyorban.
- Először is nem az én Ronom. Amúgy meg nem lett volna annyira okés telibe hazudnom a képét. Nekem nem lett volna az. És nem elmondtam, maximum bólintottam egyet. – visszakapja a szemforgatást. Nem úgy történt, hogy egy jött-mentnek csakúgy random módon kitálaltam mi is a helyzet.
Lee felé forgatom előbb a fejem, majd végül odabújok hozzá, ha hagyja. A lábaimat felhúzom a kanapén.
- Nem. Faképnél hagytam. Mármint ott a kórházban. Visszamentem a vizsgálatokra. – szusszanok egyet halkan.
- Majd este sort kerítek rá. Ha hajléktalan leszek, bevackolhatok ide a kanapédra egy kicsit? – félig komoly csak a kérdésem, de jobb mindenre felkészülni.
- Mesélj milyen a másik műszak? – nem teszem hozzá, hogy nélkülem, de azért odagondolom. Tudom, hogy mennyire nem tetszett Leenek, amiért az apja így megvariálta a beosztásunkat, én sem voltam tőle elragadtatva.

- Ahogy mindannyian. - vigyorgom el magam. Persze, mind tesszük, épp csak nem mindegy, hogyan. Vagyis nem mindegy, hogy a körülmények mennyire esküsznek össze ellenünk. Mondjuk, ha engem kérdez, akkor szerintem mi elsősorban nem magunkra vigyázunk, hanem másokra és ez így van rendjén. Szolgálunk és védünk, csak nem úgy, ahogy a rendőrök. És megmondom őszintén ebben a beszélgetésben úgyis eggyel több rendőr van az általam kellemesnek tartottnál.
- Nekem van rá mentségem, bezzeg neked nincs. Ami azt illeti, kínos ez. - szívom kicsit a vérét ilyesmivel, mert maximálisan jólesik. Nekem sem megy ez a tippelés, de én nem is vagyok nőből, szóval meg vagyok mentve, ennyi az egész.
- Inkább a tiéd, mint az enyém. - vigyorodom el. Igazából tetszik ez a szemforgatása, elárul sok mindent és basszus, hát bocs, de én továbbgondoltam ezt az ő történetüket. Biztos túl sok volt a pihenésem mára, túlpihentem az agyam.
- Nos, éretten kezelted a helyzetet, mint mindig. Büszke vagyok rád! - öltök nyelvet, elvéve a dolog soha nem volt komolysági élét. Nem hiszem, hogy ez a Ron nagyon értelmesen reagált volna, ami azt illeti, de egyelőre nem róla szól a fáma, mármint engem ő annyira nem érdekel. Sőt, semennyire sem érdekel, mert se kutyám, se macskám. Jackie sokkal inkább.
- Bármikor, drága, de azért időben szólj, ha gyerekszobát is kell csináljunk valamelyik zugból.
Ez csak félig vicc. Tényleg tartom magam ahhoz, amit múltkor mondtam neki.
- Egyébként orvosnál voltál már? Úgy értem a mait megelőzőn.
Megcirógatom az arcát, miközben kérdezek. Elhúzom a szám.
- Holmes egy idióta és Susanneről akkor még nem is ejtettem szót. Nem értem, hogy minek kell annak a nőnek állandóan a műszakban sertepertélnie úgy, hogy nem is tűzoltó. Mint valami kukkoló, komolyan.
Susanne pszichológus, éppen Holmes miatt rakták a műszak nyakába, legalábbis apám szerint. Ügyel a mentális egészségünkre és remek kávét főz. Mondják a többiek. Szerintem egyszerűen csak irritáló egy nőszemély.
- Nálatok minden a normális mederben folyik?

- Mi az, hogy nekem nincs?! – tolom kicsit oldalba finoman a kezemmel, de azért somolyogva az orrom alatt. Nem tehetek arról, hogy nincsenek rejtett női szuper képességeim, azok valahogy elfelejtettek kifejlődni nálam. Vagy csak kellett volna hozzájuk egy anya, aki nekem sose volt.
- Úgy nem ér, hogy senkié? – pillogok rá fel mellette a kanapén. Nem, egyáltalán nem akarom őt úgy felcímkézni, hogy az enyém, mert nem az. Meg amúgy is, véleményem szerint nem lehet birtokolni egy másik embert, valahogy furán hat az egész.
- Jó, tessék bevallom, könnyebb volt hátat fordítani és elsétálni, mint maradni és... – nem fejezem be a mondatot, csak fújtatok egyet halkan. Mint tovább veszekedni vagy megérteni valamit, amit egyszerűen nem tudok. Mert még most sem világos, miért akadt ki, ha eleve nem is akarja ezt a gyereket és én sem azzal álltam elé, hogy márpedig én igen.
- Az én házam nagyobb, ott van plusz szoba, ha egyszer végre befejezem a renoválást. – komolytalankodok. Vagyis, hely az tényleg van, csak szerintem arra a gyerekszobára nem lesz szükség, legalábbis nem látok rá sok esélyt.
- Aha, egy hete, hogy ne csak a tesztcsík virítson a képembe, biztosra akartam menni. Miért? – megfogom a kezét és egy kicsit még ott tartom az arcomnál mielőtt elengedném.
- Rád szállt? – ülök feljebb, mert ez roppantul érdekel – jó eddig is, mert minden érdekel, amit Lee mesél, csak ez most valahogy nem is tudom, valahol meglep –, szóval kíváncsi vagyok, hogy ez a Susan csak Holmesra jár rá vagy mindenkire vagy csak néhányakra.
- Ugye nem akarja apád a másik műszakba is áttolni a csajt? – mármint abba, amiben most én is vagyok. Még csak az hiányzik, hogy egy agyturkász kavargáljon akármit is.
- Aha, csak hiányzol. Lochart került a kocsira mellém, a helyedre és legszívesebben befejelném a fejszémet, amikor nekiáll vicceket mesélni. Jövőhéten már visszaáll a rend, ugye?! – nem láttam még a beosztást arra az időszakra nézve, szóval gőzöm sincs, hogy meddig leszünk még így váltásban.

- Mert te nő vagy. Érted már az összefüggést, igaz? - kacsintok oda. Sokáig nem tudtam kacsintani, kamaszkorom gyakorlásának eredménye, hogy most megy igazából. És nagyon büszke vagyok magamra miatta, szóval gyakran alkalmazom ezt a gesztust, mert ad1 kifejező, ad2 meg tényleg melóm van benne, hogy megy már. Nem így születtem, mondjuk úgy.
- Ha akarod, legyen senkié. Ha igazán ezt akarod.
Nem tudom komolyan hinni, hogy tényleg ez a vágya, de ráhagyom, mert nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát. Sem emiatt, sem más miatt. Vélekedésem szerint van elég baja, ami azt illeti. Pont a helyzet miatt és az övé-nemövé-senkié Ron miatt.
- És mit?
Nem vagyok értetlen, általában nem. Igazából most sem, de nem szeretnék észleletekre alapozni, sokkal inkább megérteni vágyom, hogy mi is a helyzet vele. Meg úgy ezzel az egésszel. Mert erőteljesen sötétben tapogatózom, sötétebb helyzetben, mint ő maga, ha hiszi, hogy lehet sötétebb, ha nem. El sem tudom képzelni, milyen lehet ez a szituáció, de ha támogatni akarom, akkor össze kell kapargassam az összes morzsát, nem maradhat egy sem felszedetlen.
- És az orvosnak említetted, hogy nem akarod megtartani?
Ez a válasz a miértre, a szobák kérdését elképedésemben hirtelen át is ugrom. Mert valamiért a komolytalanságba komolyságot hallottam és ez nem vezet sehová.
Megrázom a fejem, még egy nyugodalmas sóhajt is hallatok hálistenkedésemben.
- Nem jutottam eszébe. Holmes bajai jobban izgatják a fantáziáját. És ha engem kérdezel, akkor Holmes is eléggé izgatja.
Nem ítélkezem, felőlem mindenki lövöldözhet úgy házi nyúlra, ahogyan csak akar, de akkor sem fogom véka alá rejteni az "e így nem professzionális" véleményemet.
- Ha nem adunk rá okot, akkor nem. Bár nála sose lehet tudni.
Elhúzom a szám. Apám és a motivációi nem mindig voltak ismeretesek számomra. Elég fura az "öregem" - aki nem is öreg - ami azt illeti.
- Az az ember még mindig azt hiszi, hogy humoros? Nem homályosítottátok fel arról, hogy nem az?
A műszakkérdésre csak egy tudom is én vállvonással tudok válaszolni. Apámnak megvan az a jó szokása, hogy az egész tűzoltóállomás előbb tud meg mindent, mint én. Ilyen ez a beosztás is. Jelenleg dunsztom sincs melyikbe kevert következő hétre, de remélem visszakerülök Jackie mellé hamarosan.

- Na pfff... – forgatom meg a szemeimet és elvigyorodok.
- Hát köszi. Nem tudom feltűnt-e, de kb minden hiányzik belőlem, ami egy normális nőben megvan. Kivéve ezeket. – teszem a kezem a melleimre és egy lefelé seprő mozdulattal utalok az egyéb nemiséget tükröző tartozékaimra. Nem vagyok se túl érzelmes, se lelkizős, se olyan, akit meg kell menteni. Utóbbi én szoktam csinálni, mert ez a munkám. Nem kapok frászt, ha valamit meg kell szerelni és mindenhez gyakorlatiasan állok hozzá. Ezért nem értem Ront. Nem problémázok azon, amin nem tudok változtatni és amúgy is, semmin sem, amíg nem muszáj megoldani. A megoldást meg mindig igyekszem rövidre zárni és ami meg a csajos cuccokat illeti. Ha otthon vagyok, mackónadrágban és ugyan női szabású, de trikóban feszítek, vagy pulcsiban, mert az a kényelmes. Ha meg elmegyek otthonról, akkor is egy farmert és valami felsőt húzok magamra, szóval nem mondhatni, hogy nagyon csajos lenne a ruhatáram.
- Köszönöm. – hálás vagyok, hogy ennyiben hagyja kié is Ron meg kié nem. Könnyebb, ha egyelőre ezen az állásponton maradunk és nem kell ténylegesen is belegondolnom abba, hogy mit akarok vagy mit is érzek pontosan. Bár birtokolni egészen biztosan semmilyen körülmények között sem akarnám, lévén, hogy fordított esetben engem (is) igen rosszul rosszul érintene a dolog.
- Mint ott maradni és vitatkozni vele, gyakorlatilag nem is tudom, hogy miről. Elvileg egyetértünk a gyereket illetően, mégsem lett ennyivel lezárva a dolog. Baromi pipa, amiért nem szóltam előbb. – szusszanok egyet. Amúgy is, mihez képest előbb? Még csak hét hetes a magzat, bőven időben vagyok mindennel.
- Aha. Kértem időpontot terhességmegszakításra, de csak a hónap végére adott, mondván, hogy addig még gondoljam át alaposan a döntésemet. Szóval most már nem csak a lehető legundorítóbb ételpárosításokat kívánom és kínoz az egész napos reggeli rosszullét, de már a melleim is fájnak, szinte folyamatosan. A hihetetlen alvásigényemről nem is beszélve. Felkoppintva lenni szívás. – húzom el a számat és minden szívbaj nélkül avatom be Lee-t. Ha zavarja bármelyik részlet is, majd szól érte, de hát nah, ha egyszer ez történik velem, akkor ez, nem tudom szebben megfogalmazni. Egy nagy rakás hazugság az, hogy a terhesség szép és jó és unikornisok hánynak szivárványt és pillangókat. Meg a nagy lótúrót.
- Woha, komolyan? – feljebb helyezkedek a kanapén, vagyis áttornázom magam törökülésbe.
- Mesélj! Csaknem az állomáson kefélnek? – vigyorodok el. Nem mintha nekem nem lett volna részem ilyesmiben korábban, nem mondom, megvan a maga izgalma és varázsa, amolyan bakancslistás élmény.
- Te és én biztosan nem fogunk, reméljük, hogy más se. – na még csak az kéne, hogy a nyakunkban legyen a csaj. Legyen csak Holmes nyakában – vagy akárhová rácsavarodva – a többi nem izgat.
- De. Én mondtam neki, hogy nem vicces, de hatástalan volt a dolog. – rántom meg a vállam az említett kolléga kapcsán.
- Ééés mi újság veled amúgy? A kalandod nem ismétlődött meg vagy bukkant fel esetleg? – a legutóbbi alkalom óta nem beszéltünk erről, pedig nagyon is érdekel, hogy miként is érez vagy gondolkodik az esettel kapcsolatban azóta Lee. Főleg, hogy miként tudta megemészteni.

- Az attól függ mit tartunk normális nőnek. Te elég normális vagy az én olvasatomban, maximum nem divatlapokoncenciós.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy slampos, remélem nem is fogja annak venni a megjegyzésemet. Bár, ha igen, akkor maximum kimosakszom valahogy belőle, legfeljebb röhögünk egy jót tanker kedvességemen. Nem éppen olyan "tipikus nő", aki halálra sértődne az ilyesmiken.
- Mégis minél előbb?
Ez azért nem világos számomra. Oké, mondjuk nálam előbb, de mivel azt nem tudja - gondolom én - Ron, hogy én a világon vagyok tudok Jackie terhességéről és ráadásul hamarabb szereztem tudomást róla, mint ő, holott ő a gyerek apja egyelőre.
- Ez pszichológiai hadviselésnek hangzik az én olvasatomban. Szabad országban élünk, olyanban, ahol legális az abortusz, nem tudom mit szőröznek rajta ennyire. Az anya és a magzat kötődéskialakulására apellálnak, vagy mi a kánya?
Nem vagyok én Svájcinéger a Juniorból, szóval tudom is én, milyen terhesnek lenni, nem is érdekelne, szóval nem akarok következő életemben nő lenni és ezt megtudni, ám ettől még nem zavar, hogy részletezi nekem a várandósságának jeleit, fizikális tüneteit.
- Élő reklámja lehetnél a fogamzásgátlás szükségességének ezzel a szöveggel.
Vigyorgok rá.
- És az igaz, hogy a terhes nők libidója megnő valamint sokkal jobban élvezik a szexet, mint amikor nem terhesek?
Ha már megkaptam a "mocskos" részleteket, akkor talán nem lesz olyan nagy meglepetés az, hogy én is kérdezek. Emlékszem, Hamiltom fárasztott folyton azzal, hogy a neje milyen hamar elmegy - nem, mintha érdekelt volna - és úgy sikongat, mint soha, ha együtt vannak. Esküszöm azt hitte, hogy ő lett a gyönyörök forradalmi óriása. Aztán kiderült - számomra is - hogy a felesége terhes és én diszkréten pofán röhögtem, ugyanis volt unalmas időm utánaolvasni egy műszak alatt a terhességi libidónövekedésnek. Csak azért, hogy legyen mivel szívjam a kolléga vérét. Sikeres volt amúgy. (És sose gondoltam volna, hogy Jackietől valaha ilyesmit kérdezek majd.)
- Szerintem de, méghozzá a közös zuhanyzóban. Mondjuk még senki nem nyitott rájuk, de fogadások köttettek.
Hiába, Jackie ugyan nő és Susanne is, de ettől még ez egy férfias szakma, az ilyen alpári fogadások elég mindennapiak közöttünk.
- Ha tekintettel vetkőztetni lehetne, akkor Holmes feszt pucéron rohangászna a bázison, ha érted miképpen gondolom. A múltkor pálcikás jégkrémet evett a csaj unalmas idejében és miközben azt nyalogatta esküszöm az járt a fejében hogy szopná le Holmest. Halálra röhögtük magunkat, Holmes meg égett, mint a rongy.
Ő kérte, hogy meséljek, hát mesélek én, kendőzetlenül. A kérdésére megrázom a fejemet.
- Nem keveredett elő, de asszem egy időre felhagytam a kalandokkal. És a piával is.
Az éledő hacsak..-ot egyelőre lenyelem.

- Valamint finom és érzékeny, mint a dörzspapír. Igazad van, totálisan normális nő vagyok, csak egy kicsit slampos, mi?! – nevetem el magam jó kedvűen. Nem húzom fel rajta magam amúgy, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy nem erősítem azok táborát, akik szerint az egész világ egy nagy kifutó, amin vonulni kell. Szerintem nem is tudok vonulni vagy azt, hogy hogyan is kellene.
- Ha én azt tudnám… a mostnál előbb. Egy hete vagy kettő, amikor rájöttem. Mondjuk el tudom képzelni a jelenetet, hogy a pozitív tesztcsíkot lengetem előtte, amikor egyáltalán nem terveztük a dolgot… Szóval gőzöm sincs, hogy minél előbb, de előbb. – ráncolom a szemöldökeimet, mert ez a része az egésznek számomra is teljesen homály. Az én szemszögemből teljesen időben vagyunk, max annyi lehetett volna másként, hogy legyen esélyem nekem elmondani a dolgot, amikor már biztos vagyok abban, hogy be akarom avatni. Nem tehetek arról, hogy meghallott valamit, amit nagyon nem kellett volna neki.
- Részben gondolom ez is az oka, a másik meg az esetleges szövődmények súlyossága. – húzom el a számat. A fertőzéstől kezdve a méhfal átlyukasztásán át a petevezeték-elzáródásig elég sok mindennel riasztgattak, szóval felfogtam, akármennyire is legális és „bevett” módszer, veszélyes.
- De egyik sem olyan veszélyes, mint ami a mi anyáinkkal történt, szóval... – megvonom a vállam. Mindkettőnk édesanyja a születésünkbe halt bele, szóval minden esélyem megvolna erre nekem is.
- Úgy véled? Hol jelentkezzek anticsaládalapítási reklámnak? – keserű mosoly szalad ajkaimra. Igaza van, tényleg nem én vagyok az, aki képes volna támogatni a családokat a több gyermek vállalására. A terhesség pedig tényleg abszolút szívás. Nincs benne semmi felemelő vagy pátoszos.
Lassan, de nagyon határozottan kezdek bólogatni és a kissé talán borússá váló hangulatot így hessegetem el.
- Igen, kanos is vagyok és mindenhol sokkal érzékenyebb, de ez legalább pozitívuma az egésznek. Vagyis eddig az volt, gondolom a ma történtek után egy időre a szexnek is búcsút mondhatok, vagyis szívás lesz az is, hogy a kívánósságom nem csak a kajára terjed ki. – oké, tényleg szívás az egész, most már teljesen hivatalos az egész és azt hiszem ez az a pont, amikor járna már az a kiakadás nekem is. Nevetséges, hogy mi jelenti az utolsó cseppet abban a bizonyos pohárban, amitől elkenődik a kedvem. Inkább áttérek a műszakot érintő kérdésekre, addig sem akarok – tőlem egyébként tök idegen – önsajnálatba süppedni.
- Be akarok szállni. – vigyorodok el a fogadásokat hallva és ez remekül eltereli a gondolataimat is.
- Baszki, komolyan sajnálom, hogy ezt a jelenetet nem láthattam. – nevetem el magam, mert hát ez azért marha jó.
Közelebb hajolok kicsit Leehez, ahogy a válaszát hallgatom. Valami nem teljesen kerek nekem.
- Igen? Biztos? Vagy tartozott a mondathoz egy hacsak is? – megvallom őszintén, a kíváncsiságomon túl aggódom is Lee miatt. Szeretem és nem tudom még, hogy miként is dolgozza fel, ami történik vele és egyelőre fogalmam sincs hogyan, de szeretnék segíteni neki. Mert itt vagyok, ha kellek.

- Hé, nem én mondtam!
Emelem fel kezeim megadóm, de közben már röhögök is fel, mint a fakutya. Na jó, talán mégis én mondtam, vagyis jelenthette ezt is a megjegyzésem, bár isten engem úgyse, nem így gondoltam, tényleg nem. Mindenesetre legalább tudunk vigyorogni valamin, az nem rossz dolog, az azt jelenti, hogy még nem vagyok szar havernak és valamilyen szinten fel tudom dobni Jackie napját.
- De ez egy nagy baromság. Az idő fullosan lényegtelen ebben az esetben, hiszen nem arról van szó, hogy már túl vagy a 12. héten--
Ej, de rohadtul képben vagyok a terhességmegszakítás idejével.
- és csak utána szóltál neki. Fogalmam sincs mit pörgeti magát rajta, vagy mivel magyarázná. Szerintem csak jó duma. Amúgy is lenne min idegbeteg legyen, most rád keni és arra, hogy nem szóltál hamarabb, mert igazából rohadtul nem tudja ő maga sem, hogy mi is a valódi baja.
Én se tudnám szerintem. Ez minden téren nehéz döntés, hülye helyzet és mindenkinek joga van a saját felháborodásához, nem is vitatom, de azért mégsem tudom véka alá rejteni ez irányú véleményemet. Szívesen mondanám hogy azért amint megtudja, szóljon nekem, de nem ragadtatom el magam ennyire. Az ő dolguk. Ha akarja, akkor majd úgyis beavat.
- Minél tovább várnak vele, annál nagyobb a veszélye, én úgy tudom.
Hogy honnan? Na azt ne itt és ne most feszegessük. Mondjuk, hogy nem Jackie az egyetlen nő, akivel haveri viszonyt ápoltam eddigi életem során.
Elhúzom a számat az anyákról halott célzásra. - Azért ez nem rák, csak szülés. De értem mire gondolsz.
Nem kellene kimondanom, nem kéne nyersnek lennem, de így sikerült és a végén nekem is lekoppan, hogy hát azért hopp. Erős túlzásként sikerült megnyilvánuljak ekképp.
A kanapé Jackiehez közelebbi oldalán álló, komódként funkcionáló olajoshordóhoz nyúlok, onnan szeretném levenni a poharat, melyben némi víz lötyög. Még akkor tettem oda, amikor Jackie nem ért ide, s most hirtelen úgy érzem le kell öblítsem valamivel a megjegyzésemet. Mozdulat közben viszont sikerül alkarommal végigsepernem - épp csak leheletfinoman - Jackie mellkasán, melleinek dombján.
Nem kapom el szégyenlősen a kezemet, elvégre nem először fordul elő, hogy véletlen letapizom ekképp, bár a mindeközben feltett kérdéseimmel összekötődve ez így - még én is bevallhatom - elég érdekes. De a lényeg, hogy a pohár megvan, bele is kortyolok hát a vízbe és ezúttal a dohányzóasztalra teszem az üvegalkalmatosságot.
- Ennél terhesebb már úgysem leszel, s nem is vagy kapcsolatban, szóval akár..
A mondatnak nincsen vége és igazán értheti úgy, ahogyan akarja. Én ugyan tudom, hogy hogy értettem, de azt nem gondolnám, hogy ez neki is eszébe jut, főleg azután, hogy a legutóbb megtársalogtuk a Sandrával történteket. Vagyis a nem történteket. Mondjuk attól, hogy a végén nem lett belőle teljes beteljesülés, azért abba nem mentünk bele, hogy elég örömet tudtam okozni. És egyébként haveri alapon kevésbé lennék undorító, mint a tejszínhabos uborka. De nem, ezt végképp nem fogom neki megmondani. Ahogy azt sem, hogy vágyom a bizonyosságra, mely szerint nem vagyok homoszexuális. Mert nem érzem annak magam. Csak a testem szórakozik velem.. vagy az alkohol. Mindenesetre a franc egye meg az egészet. Hülyeségeket beszélni bezzeg van eszem.
- Szerinted meddig bírják lebukás nélkül? Mondd és utána mondom a téteket.
Váltok témát én is, könnyen evezve egyikről a másikra.
- Mesébe illő volt, komolyan. Holmes elég hamar lelépett utána, állítása szerint telefonálni. Nos, gondolhatod, hogy nem ezt gondoltuk róla.
Vigyorgok, mint akinek muszáj. Nos, hát igen. Ahol sok férfi dolgozik együtt, ott elég disznó poéngyártások is előferdülnek.
- Hacsak ki nem derítem, hogy mi a franc volt ez. Hogy mennyire volt az, aminek látszott a jelekből. A fene tudja. Biszexuálisnak lenni a lepedőn még mindig kevésbé cinkes, mint csont buzinak. - ha már a nyersségnél tartunk, voilá. Itt a hacsakom.

- De gondoltad. – vigyorgok még rá teljes fogsormutogatóban. Hát noh, nem vagyok egy nőies nő vagy nem úgy, ahogyan a legtöbben, de bánja kánya, annyira nem izgat a dolog.
- Hát ez az! Azért örülök, hogy nem vagyok ufo ezzel az elgondolással, mert szerintem is ez a lényeg. Még bőven időben vagyunk. – vagyok, gőzöm sincs, hogy ebben az esetben mi a helyes ragozás. De ez talán nem is annyira lényeges.
Megvonom a vállaimat az okfejtésére, mert megint csak egyetérteni tudok vele. Valahogy hihetetlen módon jól esik, hogy támogat.
- Lehet erre is apellálnak, hogy akkor meggondolom magam. – nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben a dolog. Ez tipikus esete annak, hogy jogom van nem megtartani a gyereket, de azért rendesen megnehezítik a dolgomat. Nem vagyok túlságosan elragadtatva, mert eleve így sem könnyű ez az egész. És akkor még finoman fogalmaztam.
- Amit nem biztos, hogy túlélnék... – oké, eddig nem vallottam be, de ez is közrejátszik abban, hogy nem feltétlen akarok szülni. Önzés vagy sem, de anya nélkül felnőni nem volt piknik és nem tudom, valahogy nem vonzz a gondolat, hogy megtörténhet velem is az, ami édesanyámmal.
Beszámolok még a terhességem velejáróival, amikor átnyúl felettem és véletlen(?) letapiz.
- Szolgáld ki magad nyugodtan. – nevetem el magam, hogy ne hagyjam szó nélkül a dolgot, de amúgy nem zavar. Máskor sem csináltam belőle ügyet, szóval most sem fogok. Nincs is rá okom amúgy sem.
- Miért, tudsz épp jelentkezőt? – igazából – mivel sejtésem sincs semmiről – totál komolytalannak szánom a kérdést, természetesen komoly köntösbe csomagolva. Hát, ha már emlegeti, hogy akár szexelhetek is. Bár ilyesmi nem igazán fordult meg a fejemben.
Szélesen mosolygok rá a kérdés elhangzását követően, főleg, hogy tudtommal azért nincs sorban állás, meg amúgy is valahogy abszurd is a gondolat, hiába adok neki igazat. Terhesebb már nem leszek és nem is vagyok kapcsolatban.
- Két hét. Maximum. – főleg, ha már fogadások is köttetnek, akkor tuti, hogy arra utaznak a többiek, amihez az érdekük fűződik, vagyis lesni fogják mikor tűnik el Holmes és az agyturkász együtt a zuhanyzóban.
- A helyében én se telefonálni mentem volna. – nevetek fel hangosan. Amúgy tökre megértem a fickót. Atyaég, tényleg ott kellett volna lennem, hogy lássam azt a jelentet. Mármint nem azt, ami az állítólagos „telefonálás” alatt történt, hanem, ami előtte.
- Egyik sem cinkes. – vonom feljebb a szemöldökeimet, mert ne már, ezt nem mondhatta komolyan.
- De ezt nem nehéz kideríteni, csak egy nő kell hozzá. – abból meg van rengeteg. Nem?!

- Jól van na, nem tagadom.
Nevetem el magam. Vállba nem bokszolom, mert éppen sérült, de egyébként minden szívbaj nélkül, szoktunk mi ilyet.
- Nos, nem, egyáltalán nem vagy ufo, bár most, hogy így mondod, a zöld szín lehet, hogy jól állna neked. Egyszer ki kéne próbálnod valami testfestést.
Idétlenkedem el, mert őszintén, most ezzel a helyzettel humor nélkül mit lehet kezdeni? Semmit az ég egy adta világon. Mert az a nagy szívás benne, hogy nem a megfelleő személlyel beszéli meg és bár én szíves örömest segítenék neki, nem megy velem semmire ekképpen. Hiszen amit én fel tudtam ajánlani, azt felajánlottam, így marad az, amit most adhatok. A humor.
És szívhatjuk együtt Harper vérét.
- Bizonyára erre apellálnak. Jaj már Jackie! Dehogynem. Nincsen olyan nagy halálozási aránya a szülésnek, mi elég szar statisztikát erősítünk a magunk sorsával és anyáinkéval.
Vállat vonogatok. Azért ezt nem kéne ennyire véresen komolyan venni. Mondanék rá valamit, ami elveszi az élét, de sikerül csináljak, mire bezzeg Jackie olyat reagál, ami kis híján kiejti a kezemből a poharat, annyira röhöghetnékem támad tőle.
- Basszus, nem így szeretnélek nedvessé tenni!
Uralom kezem mozgását, mielőtt Jackie ölébe önteném a vizemet. Hiába, én is tudom mikor mit kell mondani.
- Nos, éppenséggel elgondolkodhatok rajta kik is jutnak eszembe.
Szívom a vérét, nem mondva ki azt, ami eszembe jutott. Az előbbi után eléggé gázos lenne, úgy gondolom. Most meg csak szimplán vicces, hát megéri, hadd röhögjünk a dolgokon.
- Áh, jön a hétvége, szóval szerintem két nap. Se. O'Brien szerint négy nap, többen mondtak egy hetet, te vagy az első két hetesünk. Egy karton tej a tét.
Hiába, sört nem ihatunk a műszakban, de kávézni mind szoktunk, szóval a tej jó választásnak tűnt.
- Nos, igen. Nekem egy nő kell, neked egy férfi.
Hátradőlök a kanapé támlájának, lakásom plafonjára vetem tekintetem. Az utolsó kérdésemet mintegy mellékesen engedem útnak.
- Akarsz zuhanyozni? Velem.
Ha most nem nyílik meg a föld, akkor soha sem süllyedek el.

Tovább kuncogok. Szeretem, hogy mellette valahogy semmi sem olyan bonyolult még és, hogy olyan könnyen tudunk hülyülni.
- Hát az nagyon jó lenne... – újabb nevetés bukik ki belőlem. Hozzávéve a zöldséggé váláshoz azt, hogy alacsony is vagyok, tényleg ufonak tűnnék, olyannak, mint amilyenek a nagykönyvben le vannak rajzolva. Asszem inkább kihagyom.
És a mókának nagyjából itt is lesz vége, ahogy szóba jönnek anyáink és a szülés kérdése. Csak felfelé sandítva pillantok Leere, de valahogy nem teszem hozzá újabb megjegyzésként, hogy nem kevéssé tartok attól, valahogy én is beleesnék abba a statisztikai adatban, másodjára is. Inkább csak megvonom a vállam és elengedem a témát, főleg, hogy letapiz, amit meg nem hagyhatok szó nélkül. Vele együtt nevetek, amíg le nem esik mit is mondott az előbb.
- Hogy érted azt, hogy nem így? – nem, nem gondolok semmire, főleg nem vele kapcsolatban, mert a legjobb barátom, szóval alapból nem opció, hogy túl messzire szaladjak, ezért inkább még mindig csak somolyogva kérek pontosítást, hogy jobban értsem a dolgot.
- Azt ne mondd, hogy bárki is szóba jönne. – forgatom meg a szemeimet vigyorogva. Poénból kérdeztem csak, hogy kit tudna, de nem gondoltam, hogy mindjárt listát is összeállítana.
- Na pfff, akkor csúnyán fogok veszíteni asszem. De hátha körültekintőek lesznek, még nincs minden remény veszve. – nevetem el magam a fogadás kapcsán. Ha meg tényleg az én tippem esik a legtávolabb, akkor kénytelen leszek egy karton tejet megvenni, ami mondjuk nem fog földhöz vágni.
A megjegyzése a második, amit nem akarok úgy értelmezni, ahogyan azt egyébként más esetében tenném, ezért megint rásandítva pillantok felé, de nem teszem szóvá a dolgot. Vagyis nem azonnal, mert a következő kérdésével olyan szépen elkerekednek a szemeim, hogy két tányér nem produkál tökéletesebb kört, mint most a lélektükreim.
- Lee, most tényleg arra célzol, amire gondolom, hogy célzol? – jó, oké, nem arról van szó, hogy ne tartanám jóképű fickónak, mert szerintem pofátlanul az, de ez így hirtelen – már, ha jól feltételezem, amit feltételezek –, nem tudom, hogy hová is tegyem. És így a könnyed jókedv is átalakul valami egészen mássá. Nem ciki számomra a dolog, csak nem nagyon értem, hogy mi történt hirtelen.

Jobb lenne, hogyha néha megtanulnám befogni azt a nagy pofámat. Jobb lenne, de mégsem teszem. Erre pedig nemes egyszerűséggel az az okom, hogy szeretek mókázni és minduntalan ragaszkodom ahhoz, hogy amit egyszer kimondtam, annak kint is kell lennie. Szóval nosza, Jackie visszakérdezésére sem tudok egy egyszerű hümmentést produkálni. Feltétlenül ki kell nyissam a pampulám.
- Nos, te mondtad, hogy kanos vagy, én nem tehetek róla, hogy egy egyszerű érintés is tűzbe hozna.
Nem éppen ezt kérdezte, de semmi baj. Szívom én kedélyes örömmel a vérét, mert viccesnek tartom és így legalább nem azzal foglalkozom milyen masszívan sikerült elégessem magamat.
- Lehet. Majd kiderül, mindenesetre sajnos ha nem az állomáson csinálják, akkor nem és a fogadás,s zóval reméljük, hogy a hétvégi műszakban törik meg a jég. Aszt'szem elég gyakran fogunk a zuhanyzóba benyitogatni.
Cinkosság vegyül hangomba, miközben beszélek. Egyáltalán nem találom szemétségnek - pedig az - amit csinálunk, vagyis amire készülünk. Egy-egy 24 órás - vagy még hosszabb - műszakban hadd legyen már megengedett az ilyesmi. Különben is. Egy riasztás is megzavarhatja az aktusukat, nem csak mi, szóval mossuk kezeink.
Még mindig a plafont bámulom, amikor a kérdése elér. Nem látom tócsányira tágult szemeit, mert éppen nem pillantok felé, de a hanglejtése mindent elárul.
- Miért ne?
Kérdezek vissza, enyhén oldalvást döntve fejem azon a kanapétámlán, hogy kissé ugyan kifacsartan, de azért rá tudjak nézni Jackiere.
- Nem kell felfújni, ez csak biológia. Te szexre vágysz--
Én pedig próbálok rájönni, hogy bekeveredtem-e a homokozóba úgy, hogy nem vettem észre.
- én pedig jó haverod vagyok. Azt mondtad érzékenyebb vagy, mint általában, szóval még csak nagyon meg se kéne erőltetnem magam ahhoz, hogy kielégítselek.
Nesze nekünk obszcén humor és elképzelések. Ez már az a pont, amilyen messzire nem mentem soha, de tényleg nem érzek semmi rosszat benne. Komolyan úgy gondolok erre, mint valami kísérletre, melyben a kecske is megmarad és a káposzta is jóllakik. Vagy fordítva. Esetleg is-is.
- Ne szarj be, sül a hús! Nem szerettem hirtelen beléd, csak lementünk állatba és kísérletezőbe. Egyébként sem mindenki mondhatja el magáról, hogy ilyen ajánlkozó kedvű haverjai vannak, úgyhogy becsüld meg magad.
Vigyorodom el a végére. Elengedtem a kínos részét az egésznek, most ott tartok, hogy akármennyire is komolyan gondoljam, azért mégis poénra veszem. Az ajánlat áll (ha már más nem szokott). Jackie meg majd eldönti mennyire akad ki ezen.

- Na jól van, hagyjál békén. – öltök rá nyelvet és még a vállát is meglököm egy kicsit, de azért somolygok az orrom alatt. Ő kérdezte, hogy igaz-e, én meg válaszoltam és ennyi, nem volt benne semmi más. Dinka. Mondjuk én is, szóval ebben remekül passzolunk.
- De, ha túl gyakran nyitogattok be a zuhanyzóba, az feltűnhet nekik is és akkor már csak azért sem fogják ott csinálni. – azért nem árt okosan csinálni a dolgot. És igen, ez valahol szemétség, de hát noh, ez már csak így megy, szóval nem lepődök meg rajta. Mi több, én is benne vagyok a leleplezési akcióban, mert poén.
- Na jól van, elmész ám a tudod hová. – öltök rá nyelvet, de a szavaim ellenére kicsit sem szívtam fel magam. Megrázom a fejem és még egy szemforgatást is kap ajándékba.
- Nem kértem, hogy segíts ki némi kielégítéssel, de értékelem az ajánlatot. – vigyorgok rá és előre hajolok az asztalhoz, hogy kezembe vegyem a korábban széthagyott kávémat.
- Különben is a múltkor fejtetted ki, hogy jó csajnak gondolsz, de nem indítalak be, szóval... – tételezzük fel, hogy rábólintanék, egyedül nem buli a buli, így meg hát eleve nem jó ötlet.
- Vagy így akarsz megkérni arra, hogy segítsek kideríteni, melyik nemhez vonzódsz? – sandítok rá oldalvást. Azt nem feltételeztem, hogy belém zúgott volna, de azért valljuk meg, több évnyi barátság után, amikor sosem volt szó közöttünk semmi ilyesmiről, egy ilyen ajánlat hát… mondjuk úgy, hogy nem éppen hétköznapi és persze, hogy nem egy vállvonással kezelendő.

- Egyikük sem az eszéről híres, de tényleg, ebben is van valami. Ej, tudom már miért tartunk. Kell néha a női logika a házhoz. - vigyorgok rá az enyhén szexista megjegyzés ellenére is. Vagy épp azért, az élét elvenni kívánva. Nyilván ismer már annyira, hogy tudja, tőlem semmi rossz íze nincs az ilyesminek, sőt. Egyszerűen csak szeretem szívni a vérét és ezzel nem vagyok egyedül az állomáson. Persze a mértéket válogatja a különböző személyek jelleme azért.
Vigyorogva fogadom a mondandóját, egyelőre nem kommentálom, hagyom hadd pörgessen mindent végig, amit szeretne tudatni velem a remekbe szabott - jó vicc - ötletem kapcsán. Tény, ami tény, hogy talán jobb lett volna, ha nem nyitom ki a bagólesőm, de az is igaz, hogy kevésbé lett volna vicces az egész.
- Ki tudja. Terhes nővel sose próbáltam még. Lehet, hogy erre gerjedek. - ütöm a vasat addig, amíg meleg, bár azt hiszem, hogy Jackie további megjegyzései hallatán ez a kifejezés még gondolatban sem vicces. Persze igyekszem nem elárulni semmit abból, hogy megérkezett a maximális cikifaktor, de azért na, enyhe szájhúzogatásom elárulhatja. És még jó, hogy nem vagyok az a pirulós fajta.
- Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, de nyugi, csak vicceltem! Viszont rád tényleg rád férne egy zuhany, mert Bődületes füstszagod van. Légy a vendégem egy fürdőszobalátogatásra. Én addig összedobok pár szendvicset, ha esetleg ennél valami undorítót, amit utána kihányhatsz.
Nesze neki. Kellett beavasson a kívánósság részleteibe. Most aztán van még egy dolog, amiből viccet tudok csinálni. Bár tény, hogy ezzel a saját szendvicseimet is degradáltam, se annyi baj legyen.

- Női logika meg az eszed tokja! – csapom meg nagyon is szelíden és fájdalommentesen a mellkasát vagy a pocakját, ahol éppen elérem miközben széles mosoly telepedik meg ajkaim szegletében.
És akkor ennyit a könnyed hülyeségről, mert ami felé evickélünk, az nekem már nem olyasmi, amit félvállról vehetnénk. Vagy csak nem akarom úgy kezelni, főleg nem Lee miatt, ennél azért jóval többet jelent ő nekem.
- Dinka vagy, remélem tudod. – hajolok oda hozzá, hogy az arcára ejtsek egy puszit. A szavaim pedig fele-fele arányban tartalmaznak komolyságot és komolytalanságot is egyaránt.
A keze után nyúlok, ahogy a szájhúzogatását meglátom.
- Figyi Lee, ezzel alapvetően nincs semmi gond. Szívesen segítek és ezt komolyan mondom, mert sokat jelentesz nekem, de ugyanebből kifolyólag, ha kiderül, hogy mégis a nőket preferálod inkább, nem fekszem le veled. – nekem csak Ő van, se szülők, se testvér, se senki. Csak Ő. Így pedig, bár a legnagyobb örömmel segítenék neki és ha hagyja, akkor fogok is, de talán nem fejest ugorva valamibe, ami valószínűleg nem volna túl jó ötlet. Oké, a közös zuhany még nem feltétlen jelent rögtön szexet, de felnőttek vagyunk, hadd ne kelljen magyaráznom, hogy egy férfi és egy nő miért is szokott közösen pancsolni a vízpermet alatt úgy általában…
- Szóval benne vagyok, csak nem a közös zuhanyban. Oké?! – szeretném, ha tudná, hogy mellette vagyok, száz százalékig, meg még jobban is, de nekem is vannak határaim. Leginkább azért, mert Őt nem akarom elveszíteni.
- Hagyd csak, ne fáradj vele, amúgy is lassan mennem kéne, Ron előtt akarok a lakásba érni, jobb előbb túlesni azon, hogy most hajléktalan lettem-e vagy sem. Ha gáz van hamarosan úgyis jövök. Minden más esetben holnap hívlak. – felállok a kanapéról és lehajolok, hogy még egy csókot nyomjak az arcára.
- Amúgy meg én szeretem a szendvicseidet. – vonom meg a vállam és ajkaimon megint mosoly terül szét.
Ami pedig a másik dolgot és a segítségnyújtást illeti, nem felejtem el, tényleg itt vagyok, mellette vagyok és segíteni is akarok. Fogok is, ha hagyja.

//asszem ez lenne a záróm, megint imádtam és köszönöm <33333 és hamarosan meg is leplek egy kezdővel //

Pár napja rácsörögtem Leere azzal, hogyha valamikor rám ér a napokban, akkor nála csöveznék egy éjszakát. Szokás szerint már megint zajlik az életem – lassan komolyan mondom, óradíjat kezdhetne el felszámolni, ahányszor van valami, ami miatt hozzá fordulok –, meg amúgy is látni akarom, hiányzik. Most, hogy nem dolgozhatok, sokkal ritkábban találkozunk, ez pedig merőben új. És nem is tetszik.
Alapvetően arra készültem, hogy átdumáljuk az éjjel nagy részét, de azt hiszem kissé nagyvonalúan ítéltem meg mi az, amit már bírok, ugyanis olyan tíz magasságában olyan simán sikerült kidőlnöm, mint annak a rendje. Körülbelül azzal fejbe vágós élménnyel, már, ami az elalvás gyorsaságát és mélységét illeti. Azt hiszem kezdenek kikészíteni a minden éjjel jelentkező rémálmok.
A pulzust számláló módszer valamennyit segít, legalább a szívverésem le tudom nyomni vele a normálisra, de ettől még ugyanúgy verítékben fürödve riadok fel, újra átélve a lelövésem momentumait.
Lassan ott tartok, hogy fontolóra veszem az altató pirulák használatát, amelyektől egyelőre elzárkózom teljesen. Nem vágyom arra, hogy világomról ne tudjak, annyira mély alvásba essek. Valahogy zavar ennek a gondolata is. Plusz, amilyen mázlista vagyok, tuti akkor gyulladna fejünkre a ház, vagy csapna be a villám vagy nyílna meg a föld az épület alatt és ehhez hasonló katasztrófák sora történne, míg én békésen szunyókálok. Na nem, ebből nem kérek.
Ez alkalommal azonban a lövésről szóló álom végén nem ébredek fel, illetve, ahol ébredek – ahol úgy hiszem, hogy ez történik velem –, az egészen biztosan nem Lee ágya, de még csak nem is a lakása. A kórház, amitől viszolygok, amitől bármikor viszolyognék, ha nekem kell ott feküdnöm és most mégsem a rémület az, amit érzek. Alakok, árnyak, szagok masszája az egész, a kórlapon lévő mosolygós fej élesen kivehető. Hallom a köpeny suhogásának hangját és fordulnék is, mert tudom, hogy van miért, mert látni akarom… és akkor...
Robaj, puffanás és egy felmorranó nyikkanás hangjainak következtében térek magamhoz a… padlón.
- Basszus... – szalad ki előbb a számon félhangosan és morgós jelleggel, semmint gondolkozhatnék és mondjuk eszembe jutna, hogy nem kéne Leet is felébreszteni.
A rémálom utóhatása most is megvan, a hajam nedvesen tapad a nyakamhoz, a szívem majd kiugrik a helyéről és a légzésem is kapkodó, ráadásul még a könyököm is marhára sajog, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel arra sikerült ráesnem.
Neszezve-motoszkálva próbálok feltápászkodni és most még eszembe sem jut visszaidézni az álmot, aminek a következtében sikerült kizuhannom az ágyból. Basszus…
Tenyeremet automatikusan simítom a hasamra, a lövés hege fölé a póló anyagán  át. Röpke tudattalan mérlegelés után úgy döntök, hogy egy kis ideig jól elleszek itt a padlón is, felülve és a hátamat az ágynak támasztva.