Niffenegger's Home

Tárgy: Niffenegger's Home Szomb. Jún. 11, 2016 9:30 pm

First topic message reminder :

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Vas. Jan. 29, 2017 10:58 pm

Jackie és Lee
December 27. - Kórház ~~de nem foglalok ott topicot~~

Nem erőltetem. Észrevettem, hogy nem jön annyiszor, mint rég, de nem tudom hibáztatni érte. Én se megyek hozzá, hacsak nem hív, mert nincsen egyedül. Pontosabban nem lakik egyedül. Ami azt illeti, én igen, de ez semmin sem változtat. Nem kerestem, de nem a fentebb említett okokból kifolyólag. Épp csak fogalmam sem volt arról, hogy mit is mondjak neki.
- Nem kell semmi, kösz, apa.
A közeledését kedvesen hárítom, nem haragszom én rá, épp csak rettenetesen idegesít annak a ténye, hogy itthon kell szerencsétlenkedjek, amíg a többiek a munkájukat végzik és túlélők után kutatnak a romok között. Mennék én, de nem tudok, hiába voltam csak 2 napot kórházban.
- Visszamegyek a bázisra. Ha kell valami, akkor hívd fel a központi számot, valaki bizonyára átadja az üzenetet.
Elköszön, én pedig magamra maradok. Legszívesebben a nagyinak telefonálnék, mint valami szomorú-dühös gyermek, de egyrészt már nem vagyok az, másrészt pedig tudtommal elutazott karácsonyra a húgához. Holnap jön haza, ha helyesen írtam be a naptáramba a programjait.
A megcsörrenő telefon órákkal később ébreszt fel egy bugyuta film előtt. Bekapcsolva hagytam a televíziót, s már arra sem emlékszem mi volt az eredeti, amit elkezdtem nézni. Ismeretlen a szám, de nem vagyok az a fajta, aki ne nyomna rá a felvételre csak azért, mert a hívóazonosító nincs a telefonkönyvében.
- Halló! Igen, a fia vagyok. Szolgálatban, nem fogja elérni. Tudok segíteni? (...) Máris indulok.
A garázsban állva az autó mellett realizálom, hogy nem tudok vezetni. Annyira csurig töltötte hallójáratomat mindaz, amiről telefonon értesültem, hogy elfelejtettem még gondolkodni is. Vagy 15 percet elvesztegetek, míg taxit hívok, s kimegyek a ház elé, hogy megvárjam azt.
A folyosó hosszú és fehér. Nem olyan rég hagytam magam mögött, de megint itt vagyok. Érzem, hogy nem klappol semmi, de a saját egészségemért nem szokásom aggódni. Megteszem másért, olyanért, akinek többet köszönhetek, mint amennyit meg tudtam hálálni eddigi életem során.
A sajnálom szart sem ér. A mindent megtettek sem. Csak szavak. Én ne tudnám? Hisz magam is mindent megteszek, amikor a munkámat végzem, de nem vagyok mindenható.
- Láthatom?
Ráncos kézfej simul tenyerem alá, a gépek ütemes csipogása megnyugtat. Lélegzik, mert a modern technika lehetővé teszi mindezt. Lélegzik és én nem dönthetek a sorsáról. Nem is fogok. Épp csak fogalmam sincs arról, hogyan tálaljam apámnak mindazt, amivel a steril géptengerben szembesültem az imént.
Ösztönösen pillantok ki a folyosóra, amint léptek zaja üti meg fülemet. Nem azért, mert úgy vélném, hogy ismerőst látok, ám a mégis kiszakít ültemből. Már-már hevesen pattanok fel, faképnél hagyva azt, akin nem segíthetek. A hirtelenség okán megkörnyékező szédüléssel mit sem törődve botladozom ki a kórteremből, s bár elsőre úgy hiszem, halk leszek, szinte fülsértő a hangerő, amit megütök.
- Jacqueline!
Sosem hívom a teljes nevén, most mégis szinte segélykiáltásként szalad ki a számon a beceneve helyett. Hátamat a falnak vetve zárkózom be előbbi, verbális kitárulkozásom után. Hülyeség volt. Nem lenne szabad. Apámnak kellene szóljak előbb.. mégsem bírtam magamban tartani a gyengeségemet.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Kedd Jan. 31, 2017 7:28 pm

A hónap elején látott orvos utoljára, amikor a fizikai alkalmassági miatt túl kellett essek az üzemorvossal való találkozáson. Ezért nem éppen a legnagyobb örömmel ejtem meg a soron következő látogatást a fehér köpenyeseknél, ez alkalommal azonban nem a munka miatt jöttem.
A vizsgálat és a konzultáció viszonylag gyorsan megvan, az eredmények miatt meg majd hívnak valamikor. Már éppen kifelé haladnék, amikor a teljes nevem hallom, ráadásul nagyon is ismerős hangon csendülni és persze, hogy sarkon fordulással és döbbenettel a képemen reagálok. Utálom, amikor így hívnak. Sosem szerettem a teljes keresztnevem, mert egyáltalán nem találom hozzám illőnek és csak nagyon ritka alkalmakkor van, hogy bárki nekem címezné.
Ahogy viszont meglátom, kitől is érkezett a megszólítás a döbbenet a fejemen valami egészen mássá alakul. Aggodalom vegyül a vonásaimba, ilyennek nem szoktam látni és egyáltalán miért van a kórházban?
- Lee..? Mi történt? – fél indulva szaporázom meg a lépteimet és amint odaérek, ösztönösen ölelem magamhoz, aminek a követében a kórterem ablakán nyerek bepillantást és ismerem fel a bent fekvő pácienst.
- Oh, nem.. Hogy van? Miért hozták be? – eresztem- és hajolok is el tőle, hogy lássam az arcát, miközben beszélünk.
Mindig is nagyon kedveltem a nagymamáját, fantasztikus asszon és.. és egyszerűen nem találom a szavakat.
- Hol van az apád? Tudja, hogy bent van? – ma szabadnapos vagyok, nem jártam a tűzoltóállomás közelében, azt sem tudom hirtelen, hogy dolgozik-e a főnök vagy sem, az viszont biztos, hogy itt volna a helye szerintem..

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Kedd Jan. 31, 2017 8:00 pm

Már kiszalad a számon, amikor egyáltalán eljutok odáig gondolatban, hogy nem szereti. Tudom én, az épebbik eszemmel pontosan tisztában vagyok vele, s éppen ebből a szögből nézve nem tudnám megmondani, hogy akkor mégis mi az oka annak, hogy kinyögjem. Talán a figyelem mindenképpeni felhívása, vagy a saját helyzetem nemszeretemsége hozza.. nem tudom.
Szisszenés nélkül viselem az ölelést, s viszonozom is. Mert ez az egyetlen, amitől azt érzem, hogy élek. A jelenléte és a fájdalom maga.
- A romok alól szedték ki. Két napot volt odabent. Onnan tudták ma, hogy ki ő, hogy Hobbs felismerte. Apámat hívták, neki kellett volna hallania. Én nem tudom elmondani neki!
Ahhoz képest, hogy milyen állapotban érzem magam, kásás szavaim egész érthetőnek bizonyulnak, hozzám képest már-már túlzottan racionálisnak. Szinte szóról szóra vissza tudnám adni azt, amit hallottam nem is olyan rég, de helyette a magam kedvére gyúrom az információhalmot, szemezgetek belőle, mert a valóság ijesztőbb annál, mint amit csak úgy ki bírok mondani.
Egy hosszú pillanatra belehajolok Jackie nyakába, homlokomat illesztve vállgödrébe, nem számít mennyire kell ehhez összegörnyednem.
- Szolgálatban. A plázánál. - emelkedem fel, kihúzva magamat, hogy valamennyire férfinak tűnjek a helyzetben. Nehezemre esik elengedni Jackiet, de mégis megteszem, távolabb vonom a kórterem ajtajától, mintha csak attól félnék, hogy a nagyi meghallja, amit mondani készülök.
- Agyhalott. - nem több suttogásnál. Szinte csak tátogás, s nem is vagyok abban biztos, hogy meghallotta, ám azt mindennél bizonyosabban tudom, hogy képtelen vagyok megismételni, akárhogy is. Csak egy nagyon vékony hajszál választ el a teljes összezuhanástól, de ez a hajszál a helyszínben lakozik. Mégis nyilvános helyen vagyunk. Nem hozhatok szégyent rá. Az apámra. Magamra. A tűzoltóságra..
Bassza meg! Nem mindegy? Halott. Rohadtul halott. És én képtelen vagyok a fiával - az apámmal - közölni a hírt.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Csüt. Feb. 02, 2017 10:26 pm

Nem hittem volna, hogy az utóbbi időszak eseményeit még bármi fokozhatja, de úgy tűnik nagyot tévedtem. Megdöbbenve hallgatom a szavait és gombóc kezdi feszíteni a torkomat.
- Akarod, hogy beszéljek vele? – megteszem, ha szeretné. Át sem gondolom, amit mondok vagy azt, hogy mennyire jó ötlet, egyszerűen természetesen jön a felajánlás.
Ahogy a homloka a vállgödrömbe illeszkedik, a haján, tarkóján simítok végig és tovább ölelem, ameddig, csak szüksége van rá.
A plázával kapcsolatban csak bólintok egyet és ahogy kibontakozik az ölelésből, úgy én is elengedem és megyek vele távolabb a kórteremtől. Nem tudom mit akar vagy fog mondani, meg egészen biztosan nem nyugtat, sem az, amilyennek látom most, sem az, hogy arrébb von, mielőtt még válaszolna a feltett kérdésre. Amikor viszont megteszi… bármit megtennék, hogy ne kelljen hallanom, hogy ne legyen igaz, amit mond.
Újra megölelem. Sokként ért a hír és fogalmam sincs, hogy a fejem mekkora döbbenetről árulkodik vagy, hogy mennyire torzulnak a vonásaim a rossz hírtől.
- Annyira sajnálom.. – ostobának érzem magam, amiért csak ennyit sikerül kinyögjek, de hirtelen egyszerűen nem megy több.
Ha igényli az ölelést, akkor megint csak nem eresztem el, amíg ő nem akarja, ha nem, akkor nem erőltetem.
- Mit tudok segíteni? – banális ilyesmit kérdezni, de hirtelen fogalmam sincs, hogyan is állhatnék jobban mellette vagy mit tehetnék érte..

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Vas. Feb. 05, 2017 6:53 pm

- Akarom! - vágom rá meggondolatlan hevességgel, szinte gyermeki könyörgéssel a szavak mögött. A valóság azonban nagyon hamar képen töröl, felsóhajtva rázom meg fejem.
- De nem lehet. Köszönöm. - sóhajomban benne van a világ - saját világom - összes fájdalma. Legszívesebben nem vennék tudomást a helyzetről, kimenekülnék belőle, de mégis utat talál belőlem a gyengeség, beleolvaszt Jackie közelségébe, s elhiteti velem, hogy nekem is szabad összetörtnek mutatkozni, hátam mögött imádott nagyanyám hamisan lélegző húsbörtönével.
Messzire húzom, mert a nagyi mindig azt szerette, ha erős vagyok. Ha csak neki vagyok gyenge, ha csak őt avatom be. Sosem értettem, hogy vajon féltékeny volt-e mindenkire, aki előtt megnyitottam a lelkem sebezhető oldalát, vagy csak szórakozott velem annak érdekében, hogy felvidítson illetőleg biztosítson róla: számíthatok rá. Gyerekes. Nevetséges. De mégis mintha hallanám a hangját és rosszalló sóhaját a helyzetben. Hiszen Jackienek omlok össze, nem neki. Mert ő már többé semmire sem reagál.
- Köszönöm. - adok egy puszit az arcára, s közben ebbe az egy szóba belesóhajtom minden tudomomat, én isemet, cinikus hát még énemet, amiknek kiejtése határozottan nem én lennék. Sosem gyászoltam még, de a másokba belerúgó módja ennek az egésznek nem az enyém. Egyáltalán nem az.
- Mesélhetnél valamit, ami eltereli a figyelmemet. Akármit. Felőlem a 101 kiskutya is lehet.
Nem akarom feltartani, de jólesne, ha nem hagyna egyedül. Kétlem, hogy tudnék mit kezdeni a helyzettel. Egyszerűen faramuci az egész.
- Cserébe meghívlak egy kávéra. Milyen alku, hm? - tekintetem a tőlünk nem messze ásítozó automatára siklik. Kávé van abban is. Legalább annyira jó, mint a kedvem, szóval.. még stílusos is volna, ami azt illeti.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Vas. Márc. 12, 2017 9:02 pm

Készen állnék arra, hogy beszéljek a parancsnokkal, akkor is, ha furcsa volna az egész helyzet. Nem érdekelnek egy cseppet sem, ha Lee valóban ezt szeretné és bár nem vagyok ráhangolva a lélek finom rezgéseire, ebben a percben még abban is egészen biztosnak találom magam, hogy az öreg Niffeneggel kapcsolatban is meg tudnám találni azt a fajta hangsúlyt, amit ilyenkor kell… Mert kedveltem én is Lee nagymamáját. Régen nem kezelt már senki sem családtagként semmilyen módon és felhozatalban, mint a legjobb barátom vagy a nagymamája. Sokkal tartozom neki (is), legalábbis így hiszem, ezért határozottan bólintanék, teljesen magamra vállalva a rossz hír közlését, amikor végül csak lemondja a leginkább családomnak tartott fél az egész felajánlást.
- Ahogy szeretnéd. – ellenkezés nélkül fogadom el a döntését egy bólintás keretében és tartom is tiszteletben. Sosem gyalogolnék keresztül az elképzelésein – hacsak nem azt kérné –, tisztelem és becsülöm ennyire. Azt viszont éreznie, tudnia kell, hogyha meggondolná magát, akkor számíthat rám, mindegy, hogy mit is kér(ne).
A puszi, amit kapok, elengedhetetlen hozadéka egy újabb ölelés, amivel köre fonom és nem is akarom egy ideig elengedni.
- Ne köszönd. – kérem suttogva a nevetségest, hiszen nincs neki mit. Tényleg nincs. ..és nem is nevetséges, viszont valahol idegen, mert azt hiszem – tudom –, hogy ennél jóval messzebbre is elmennénk egymásért, ha arról volna szó.
Két tenyeremet illesztem az arcéleire, amikor mesét követel tőlem. Basszus, nem vagyok valami túl jó a figyelemelterelésben és két perc múlva mélységesen szégyellni fogom azt, ami mindjárt kicsúszik a számon.
- Azt mondta, szeret. – technikailag nem. Nem mondta ki, csak a kérdésre, hogy szeret-e, annyit válaszolt, hogy igen, a válasza, igen, de ez most részlet kérdés. Önzőnek és ostobának érzem magam, amiért ezt hoztam fel elterelésnek.
- Én fizetem a kávét, gyere. – ezt valahogy a lehető legminimálisabbnak érzem. Belekarolok – ha nem bánja – és a kantin felé vezetem a kávé miatt.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Vas. Márc. 12, 2017 10:37 pm

Olyan ostoba lenne erre azt mondani, hogy nem szeretném sehogy sem!. Ostoba, de igaz, mégsem ragadtatom el magam. Erre nem, de arra a terelésre sokkal inkább, mely a puszik és ölelések között születik.
Mondjon mesét. Akár kezdheti egyszer volt hol nem volt-tal is, akkor is, hogyha arról megint a nagymamám fog eszembe jutni. Nem szégyellem, előtte nem szégyellek semmit sem. azt se, hogyha nem lennék Caseyvel, s ezt nem tudná rólam, akkor itt és most megcsókolnám, kihasználva a közelségét. Mert kétségbe vagyok esve. Olyannyira, hogy egy hosszú pillanatig a szemébe nézve azt is elfelejtem ki vagyok én.
A lehető legjobbat teszi azzal, amivel előáll. Így nem rontok el semmit abból, ami kettőnk közt van olyasmivel, ami nevetséges volna. Hiszen vonzó nő, de én nem tehetem boldoggá. És nem is vagyok szerelmes belé. Csak majdnem megcsókolom, mielőtt a vallomása észhez térít. Orrom már az övét súrolja akkoron.
- Mégis hogyan? Milyen szavakkal?
Szégyellem magam amiatt, mert a kérdésfeltevésem kétkedést hordoz magában. Pedig én örülök neki, de mégis hiányzik valami ujjongás a szavak mögül. És éppen ezért nem hiszek a romantikafaktorban. Pedig kedvelni akarom ezt az ő Ronját, hinni, hogy elég jó neki. Hogy megadja majd neki azt, amire szüksége van.
- De csak az elsőt. És bocs az előbbiért. Az összesért.
Úgy érzem, hogy belekarolás közben magyarázkodnom kell, hát megteszem. S bár nem konkretizálom azt, hogy melyik agymenésemért vagy épp szétesésemért kértem elnézést, úgy vélem nem is kell. Az összes olyan volt, ami felejteni való.
Olyan erővel rogyok le egy székre, hogy csoda az, hogy össze nem szakad alattam. A fájdalom sem térít észhez, nem sérültem meg eléggé, ehhez a tapasztaláshoz semmiképp. Hiányzol, nagyi. Már most hiányzol, nagyon. Unokád már nem lehetek, engedd meg, hogy jó barát legyek. Érdeklődéssel fordítom magamat Jackie története - és egyáltalán: a lénye - felé.
- Mikor mondta ezt neked? És.. egyáltalán hogy érint téged az egész? Viszonoztad vagy ő viszonozta neked?

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Vas. Márc. 12, 2017 11:29 pm

Van egy pillanat.. egy egészen apró, de semmilyen kétséget sem áteresztő pillanat, amely rettentően zavarba hozna, hogyha nem tudnám kihez is húz a szíve. Az ember megérzi, ha meg akarják csókolni, akkor is, ha túlságosan nonszensznek hat és az érzést csak azért nyomom el már a megszületésekor, mert pontosan tudom, nem én vagyok az, akire igazán vágyik. Holott máskor más esetben biztosan tudom, hogy nem mennék el az egész mellett így. Nem ennyire könnyedén és semmit sem szólván. Talán egy más alkalommal még szóba kerülhet, most azonban nem volna helyénvaló a témát feszegetni, így pedig könnyedén eresztem el, mint akinek fel sem tűnt az egész. ~~Pedig egy fenéket nem, ahhoz túlságosan is régóta és jól ismerem.~~
Az orrának enyémhez való súrlódásakor ejtem meg a vallomást, a mesét, amelyet olyan nagyon szeretne és amit talán nem éppen a legjobbkor sikerül tálaljak. Ettől pedig azonnal kellemetlen érzés fut át rajtam.
A kérdése térít magamhoz és mint akit álmából ébresztettek, úgy tekintek rá.
- Hááát… rákérdeztem és tulajdonképpen arra válaszul közölte, hogy igen. – hivatalosan is ez a legrosszabb beszámoló az ember egyik legfontosabb vallomásáról, amit hallhatott életében. Tudom, érzem én is, de ettől még nem fogom megmásítani az egészet, amikor így történt.
- Semmi baj. – rázom meg a fejem, mert nem akarom, hogy akármiért is bocsánatot kérjen. Nem most és nem is itt. Nincs sem helye sem pedig ideje, ráadásul éppen eléggé önzőnek és illetlennek érzem magam, amiért ennyire magamra vontam a figyelmét arról a személyről, aki milliószor többet ér és jelent nálam…
A székre való lerogyásakor kíséretként csüccsenek le magam is. Kezemet a vállára, hátára simítva. A kérdései ugyan meglepnek, de nem akadok rajtuk fent különösebben.
- Öhm… emlékszel, amikor betequiláztunk nálad és úgy volt, hogy ott alszom, de ragaszkodtam ahhoz, hogy taxival haza kell menjek? – nem tudom mennyire van meg még neki a jó pár héttel ezelőtti eset, mindenesetre megpróbálom felidézni benne.
- Akkor, a tequilától felbátorodva megkérdeztem és válaszolt rá… Örülök neki, mert én is őt, hangozzon ez akármennyire is nyálasan és rózsaszín módon. – nem hiszem, hogy ezzel olyan nagy újdonságot mondanék, elvégre már akkor elárultam neki hogy miként is érzek Ron iránt, amikor az összeköltözésünket említettem telefonon keresztül.
- Hát.. igen. – azt nem teszem egyértelművé, hogy mit is jelent azaz igen. Első körben valójában én csak bólogattam, később –, de még akkor éjjel – meg is mondtam neki, hogyan érzek iránta, de a körülmények talán most nem is annyira fontosak.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Kedd Márc. 14, 2017 7:05 pm

Nem tudom hogy hova teszem az eszem. Nem is keresem. Egyszeuen csak kozeledek hozza es bar az is eszhez terit hogy az orrom az ovenek surlodik, a vegso lokest az adja amit mond. Tokeletes idoben raz az eszemhez. En nem vagyok az aki boldogga tudja tenni. Ha nem eppen a nagyanyam halala sokkolna magam is rajonnek hogy hulyeseg az egesz. Megis felbosszant legbelul eloszor az hogy Ron szerelmet vallott neki.
Mert rossz koritessel tette. Mert minimum terden allva kellett volna. Akkor se lett volna eleg "tulzo" ahhoz kepest, amit Jackie megerdemel.
-Oh. Hat ize. Khm. Nem mondom, hogy vadromantika, de tulajdonkepp rendor, nem kolto, szoval...
Szettarom karjaim, megeroltetek egy mosolyt is. Verszegenysegenek kevesebb koze van Jackiehez es Ronhoz es tobb a nagyihoz, de ettol meg hamvaba holt az egesz.
Tul sok kerdesem van. Mindig is sok volt es altalaban elegge olyanok amik tul melyre nyulnak. Akkor is ha nincs hozza kozom. Masokkal nem vagyok ilyen de Jackie esete egeszen mas. Tul fontos nekem.
-Uhumm, megvan. Mivel leleptel a kovetkezo uveg elott nem volt nalam se filmszakadas.
Mig beszel magam ele igyekszem idezni azt az estet teljesen pontosan.
-Azert ezt jo hallani. Marmint igy kerek-perec. Es foleg toled. Nem azert mert rozsaszin, hanem mert oszinte. Es egyebkent is megerdemli a vilag hogy szeress benne valakit. Hadd lassak mennyi szived van, mennyire jo ember vagy.
Nem, nem az volt nyalas amit Jacks mondott az elobb hanem az amit en az iment. De hat istenem. Neha ugy erzem hogy en vagyok a nobb kettonk kozul.
-Hat igen? Hogyhogy hat igen?
Akadok fenn ezen egy pillanatra azert, tovabbi magyarazatra szomjazva.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Kedd Márc. 14, 2017 9:40 pm

Nem mondja, nem is igazán mutatja, a finom hangolásom meg nem éppen a legtutibb – mondjuk ki, sokszor az sem tűnik fel, ami kiveri a szemem –, ezért azt ugyan érzékelem, hogy történik valami, ami zavaró az érthetetlensége miatt – egy csók lehetősége, ami még akkor sem merült fel közöttünk, amikor még nem tudtam és talán ő sem, hogy nem a nőkhöz vonzódik, ettől annyira furcsa –, az azonban, hogy felmérgelődne.. totálisan lemaradok róla.
A kórház, a mamájával történtek és az egész beszélgetés alkalmának az abszurditása között nem tehetek róla, de nagyon halványan elmosolyodok.
- Arról nem is beszélve, a vadromantikától lehet fülem-farkam behúzva vágtáztam volna odább. – az.. nemhogy az övé nem, de az én stílusom sem. Ijesztőbb lett volna, ha azzal áll elő akármelyikünk is.
- Bocs, hogy elnyargaltam tőled akkor este. Azt hiszem, ha akkor nem hozod fel az egész témát, nem kérdezek rá később én sem, csak emésztem rajta magam. Szóval… azt akarom csak mondani, hogy kössz a lökést. – nagyon finoman a vállammal meglököm az övét. Hálás vagyok amiért feszegette a témát, amiért átbeszéltük. Lee nélkül baromi elveszett lennék, már azt sem tudnám megmondani milyen volt, amikor még nem voltunk egymás életének részesei. Az biztos, hogy ~~emberibb~~ jobbá lettem, leszek általa. Az élet nem fair, hogy így kitol vele, amikor egyáltalán nem érdemli meg. Ő nagyon nem.
- Túlzol. ..de azért köszönöm. – a tenyerébe csúsztatom a sajátomat, ahogy a szemeibe tekintek fel. Annyira nem tartom magam jó embernek, még csak érdekesnek sem, úgyhogy szerintem a világban pont mindegy, hogy én, hogyan is érzek, de betudom ezt a vallomást most az egész helyzetnek és a körülményeknek. Nem vagyok a helyében, nem tudhatom, hogy most épp min is megy keresztül.
- Mármint úgy értem, hogy viszonoztam neki, igen. Tudja, hogy én is őt. – ütöm el ennyivel, a lényeg benne van és az a fontos.
- Casey tudja, hogy itt vagy? Vagy azt, hogy mi történt? Nem akarod, hogy felhívjam? – jut eszembe, ha már terítékre került az én szívügyem, az övének tárgyát, pontosabban főszereplőjét sehol sem látom és nem igazán értem, hogy miért. Nem olyannak ismerem, mint aki ne rohanna ide, ha tudja – már, ha egyáltalán tudja –, hogy mi történt.
- Minden rendben van köztetek? – enyhén vonom összébb a szemöldökeimet, mert az iménti furcsa érzés, hogy meg akart csókolni és Rafferty hiánya együtt, ha lehetséges, akkor csak még zavarosabb...

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Csüt. Márc. 16, 2017 8:45 pm

Ezen azért el kell mosolyodjak, méreg ide vagy oda. Nem annyira azért, mertg elkepzeltem a ful es farok nelkuli futást hanem azért, mert a vadromantika faktor és Jackie valóban nem áll össze fejben, tehát hülyeséget mondtam. Akár viccet is mesélhettem volna ennyi erővel.
- Azért megnéztem volna mindazt. A te vágtázásod és az ő romantikus áradása mindkettő kabaréba illő jelenet lehetne. Minden sértés nélkül, de tényleg!
Igaz, a kabaréban nevetni is kellene, én pedig most nem teszem, de annyi baj legyen. Igazság szerint máskor is humorizáltunk egymás kárára, sok minden könnyebb így. Mind azt elviselni jelen helyzetben, hogy a nagyim halott, mind pedig azt, hogy megkörnyékez a valamiről lemaradtam érzés. Ami hülyeség, de ez van. Nem tudok tenni ellene.
- Nem gond, valahol orulok, hogy segithettem. Nyilván nem véletlenül feszegettem neked azokat a témákat. Sikerült a nyulat a bokorból kiugrasztanom, látod.
Rákacsintok. Jobban sült el, mint terveztem, pláne mert nem terveztem sehogy. Itthunk és beszélgettünk, ami odáig fajult, hogy megpattant tőlem én meg ugyan akartam hívni, de a kíváncsiságnál fáradtabbra ittam magam.
Átkarolom, amikor meglök, mintha attól akarnám óvni, hogy leessen a székről. Nem fenyegeti ez a veszély, de a védelmezés a részünk, ha nem is vagyunk rendőrök. És ő egyébként is fontos nekem. A mozdulat meg nem átgondolt, csak ösztönből születő.
- Helyszínen van, nem akarom zavarni. Ha nem volnék betegszabadságon, esélyesen én is ott lennék. Igazából.. nem vagyok kész arra se, hogy neki elmondjam. Amíg nem tudja, addig se lesz letörve, s talán én is eljátszhatom kicsit azt, hogy minden rendben. De köszönöm!
Megcirógatom a kézfejét. Jelenleg rajtam a meglepődés sora a kérdések hallatán.
- Minden rendben, igen. Jó az egész, de azért a vagánysága még mindig arra sarkall, hogy tökéletesen ne tárulkozzak ki előtte. Ki tudja.. ~~mennyire tartana nyálasnak~~ miképp sülne el.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Pént. Márc. 17, 2017 10:21 pm

Nem igazán tudom eldönteni, hogy a kijelentése mennyire humoros vagy sem. Mármint… tudom magamról, hogy nem sok van bennem abból, ami a legtöbb nő természetes velejárója és a kapcsolatom Ronnal sem éppen a leghagyományosabb, ami engem mondjuk baromira nem zavar, de így most, a felvázolt kontextusban, amire rá is világít… nem tudom mit is kellene gondoljak.
- Nekünk jó így. – vonok végül vállat. Nincs bennem sértődöttség vagy ehhez hasonló. Már régen megbékéltem azzal, hogy nem azt hozom, amit elvárnak tőlem, a kapcsolatom meg senkire nem tartozik rajtam és Ronon kívül.
Egy apróbb mosollyal pillantok rá a szavait hallva. Részegen szedtem ki belőle, hogyan is érez irántam, ez pedig nyilván nem ugyanaz, mintha magától jutott volna eszébe tudatnia velem. ~~Mondjuk utóbbi nekem sem igazán villant be, mint lehetőség, fordított esetben.~~
Nem bújok ki az átkarolásból. Mindig is szerettem a közelében lenni és ez sosem változott meg.
- Gondolod, hogy zavarásnak venné? – őszinte döbbenettel nézek rá. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ez oké volna, főleg, ha tényleg együtt vannak és ugyanúgy fontosak egymásnak. Basszus, nem egy zokni megvétele feletti dilemmáról van szó, ez egészen más.
- ...de nincs rendben, Lee.. – oké, nem akarok és nem is fogok kis előadást tartani abból, hogy a párkapcsolatok miként működnek, mert nekem is rohadtul új az egész így, viszont az sehol sem elfogadható szerintem, hogy az a gond, Casey letört lesz..
- Egész biztos? – mármint, hogy minden rendben van-e közöttük. Az alapján, amit most mondott, nekem nem úgy tűnik, akkor sem, ha eszemben sincs pálcát törni felette.
- Nem bízol benne?

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Vas. Márc. 26, 2017 9:50 pm

- Az a lényeg!
Jegyzem teljes megenyhüléssel. Komolyan gondolom, amit mondok, ha jó nekik, akkor örülök. Bár nem teljesen így fejeztem ki magam, de egy ideje ismer már ahhoz, hogy tudja mégis mi forog a fejemben. Most legalábbis úgy gondolom, hogy tudja. Ha mégis tévednék, az úgyis kiderül igencsak hamarosan.
Jólesik a közelemben tudni őt, nem eresztem el. Tudom, hogy közöttünk semmi olyasmi nincsen, amire esetleg gondolhat bárki, aki ölelkezni lát vele. Egyébként természetes gondolatok lennének. Van közöttünk az a harmónia, ami megengedné, hogy arra asszociáljon a világ: együtt vagyunk.
- Nem gondolom, hogy annak venné. Csak mondanom kellett valamit, ami értelmes magyarázatnak tűnhet arra, miért is nem kerestem meg azonnal.
Butaságnak vélem az egészet, bonyodalmasnak és elcseszettnek. Mert szólnom kellett volna neki, érdekelte volna. Hiszen együtt vagyunk, épp csak nekem ez az egész olyan új, hogy nem tudom mi a normális és mi nem. És még én adtam Jackienek párkapcsolati tanácsokat. Röhejes, úgy amúgy.
- Tudom.
A mázsás sóhaj úgy szakad fel belőlem, mintha soha nem akarna elfogyni a levegőm. Eleresztem Jackiet, előre dőlve térdeimre könyökölök, egy kis időre tenyerembe temetem arcomat. Csak akkor nézek fel, amikor válaszolni kezdek neki.
- Nem arról van szó, hogy nem bízom, csak olyan új ez az egész. Rá kellett döbbennem, hogy azt se tudom mit vár el tőlem. Hogy milyennek kellene lennem. Sose volt egy normális kapcsolatom se, s kívülről könnyebb osztani az észt, mint benne lenni valamiben. Az igazat megvallva.. félek attól, hogy túlságosan beleszeretek..
A szög könnyebben jön ki a szálból, mint azt eleve sejtettem volna. Vicces - nem az - hogy épp a nagyanyám halála zavar ennyire össze. Holott általában ő maga volt az, aki érzelmi síkon megzavarta a fejem. A sok kérdésével.. melyek feltevési mániáját tagadhatatlanul tőle örököltem és Jackien élem ki. Nem is kicsit.
- Hülyeség, ugye?

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Kedd Márc. 28, 2017 8:26 pm

Valahol belül egészen megkönnyebbülök, amikor végre már nem én – vagy a kapcsolatom – a téma tovább. Akkor is, ha egyébként Lee pont az a személy, akinek tudok és akinek szívesen is beszélek magamról.
- Miért érezted úgy, hogy ezt kell mondanod nekem ahelyett, ahogyan valójában érzel? – szaladnak összébb a szemöldökeim és tényleg nem értem miről is van szó most. Ha mondjuk egy idegen – vagy nálam kevésbé ismert – személynek nem akarna magyarázkodni – bár azt nekem sem kell megtennie – még megérteném, de így… Elszomorít, hogy úgy érezte, valamit mondania kellett, ami értelmes magyarázatnak tűnhet és nem említhetem meg neki, mert ez pont nem azaz idő. Lenyelem hát a dolgot, noha nem esik jól és maradnak a puszta kíváncsiság jelei a fejemen.
Továbbra is előrehajolva maradok, ahogy elereszt és kitartóan kutatom tovább a vonásait.
- Hogy érted azt, hogy milyennek kellene lenned? – oké, kezd teljesen összezavarni, mert nem igazán értem még, hogy miért akar olyan lenni, ami… milyen is pontosan? Elvégre Casey úgy kedvelte meg, ahogy van, nem?! Akárhogy is, ez az egész roppant zavaros a számomra, egyetlen részletet kivéve, amit nagyon is ismerős
- Oké az utolsó részt megértem. – nem fűzök ehhez több magyarázatot, szükségtelennek tartom. Pontosan tudom, hogy min megy át és az összes félelmét is a magaménak érzem, csak épp a saját szemszögemből.
- Nem hiszem, hogy az lenne. Egyáltalán nem hülyeség. – tényleg nem az és ezt őszintén is gondolom. Talán nem értek mindent teljesen, de a lényeget nagy vonalakban azt hiszem vettem. Vagy valami ilyesmi.
- Gyere, igyuk meg azt a kávét. – állok fel és a kezemet nyújtom felé, hogy tartson velem. Ha kell, akkor magam fogom felrángatni, szerintem rá is ráfér, már csak annak okán is, hogy egyik lelki gyötrődésből a másikba esés közben tartsunk egy kis szünetet is.
- Lehet lesz egy kutyánk. – dobom be az újabb hírt. Karácsony előtt még szó volt róla, aztán az egész világ megfordult körülöttünk és azóta sem hagyta abba pörgést, de idővel a dolgok majd megint visszaállnak a rendes kerékvágásba, nem?!

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Kedd Ápr. 04, 2017 8:40 pm

- Mert kellemetlenül érzem magam. Úgy egyáltalán, nem konkrétan veled. Fogalmam sincs, hogy mi fekete és fehér, vagy hogy egyáltalán hol vagyok. Totális káosz az egész agyam.
Nem akarom elővenni a halott nagymama kártyát, így nem is takarózom ezzel. De tény, ami tény, hogy igazából semmit nem érzek magaménak. sem a pillanatot, sem a saját szavaimat. Így fordulhat elő, hogy olyat mondok, amit soha máskor nem tennék. Mert nem vagyok az a típus, aki nem maximálisan őszinte, ha Jackieről van szó. Sajnálom, hogy most ilyen rosszul jött ki az egész.
- Sose voltam még férfival kapcsolatban. – elhúzom a szám.
Túl vagyok azon – azt hittem legalábbis, hogy túl vagyok – hogy szégyelljem a rádöbbenésemet, ám tényleg igaz, hogy dunsztom sincs milyen az, ha én vagyok a gyengébbik fél egy kapcsolatban. Oké, hogy nőkkel se jártam épp sokkal – nem tudtam soha megadni nekik azt, amire vágytak – de az egy más dolog. A világ jelen állása és mocskos sztereotípiái alapján még mindig a férfi a férfi egy kapcsolatban. Kívülről legalábbis mindenképpen az.
- Azt sem tudom, hogy másképp működik-e egy ilyen kapcsolat vagy sem. Ő benne van ebben, van baráti köre, mindegyik nálam jobban vágja az egész.. hogy is mondjam.. miliőt. És fura beleilleszkednem. Nem akarok elcseszni semmit. Ahhoz túl fontos lett nekem.
Röhejes egyébként, hogy azt hiszem, hogy ez a bajom. Az igazság az, hogy önmagában a kapcsolattal vannak bizonytalansági problémáim, mert sose volt egy rendes kapcsolatom. Mindegy, hogy nővel, vagy férfival. Egyszerűen csak.. sose voltam még úgy benne valamiben, hogy annyira akarjam, annyira szeressem, hogy fájna elveszíteni. S ez összekutyul mindent a fejemben, még ha nem döbbenek rá, akkor is.
Bólintva fogadom el a kezét, s nem is eresztem el. Jólesik kéz a kézben sétálgatni vele, ha csak kávé iránt megyünk, akkor is.
- Óh, wow. És milyen fajtára gondoltatok?
A kié volt az ötlet kvázi lényegtelen. Együtt vannak, feltételezem, hogy közös. Egyébként pedig örülök neki. A közös felelősség szerintem nagy lépés, még ha ezt most nem fejtem ki, akkor is.

//Felőlem jöhet az a jelenfelé-haladás Wink

//

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Szomb. Ápr. 08, 2017 10:05 pm

- Üdvözöllek a klubban. – ezt a részét totál meg tudom érteni, mert nekem sem egyértelmű vagy könnyebb az egész. Szóval igen, van fogalmam arról, hogy milyen ez a zavarosság, amin most keresztül megy.
- Egyáltalán nem lesz vigasztaló, amit most mondani fogok, de minden csak komplikáltabb lesz, ha komolyabbra fordul. Ezzel együtt viszont megvannak a maga jó részei is, amiért totál megéri a káosz. – hümpf, sokkal okosabbá nem tettem, tisztában vagyok ezzel és azzal is, hogy meg se nyugtattam, pedig most azt illene tennem.
- Így, mint most, még én sem. – még egy pipa a klubtagság mellett. Megvonom a vállam és inkább befogom a szám, mert azt hiszem nekem van a legkevesebb jogom bármiben is okoskodni ebben a kérdésben. Fordítva szokott fennállni a helyzet, általában én fárasztom Leet azzal, hogy mi a helyzet és tőle kapok tanácsot, visszafelé pedig totálisan haszontalannak érzem magam. Ciki, de ez van.
- ..és ez tényleg számít? Mármint, hogy mennyire vagy jártas vagy sem? – nem akarok megint azzal előjönni, hogy velem is ez a helyzet, csak nekem éppenséggel arról nincs fogalmam, hogy miként legyek igazán nő a kapcsolatomban.
- Ha fontos neked és te is neki, akkor szerintem csak ez számít. A többi meg majdcsak kialakul valahogy. – ha nem, akkor az úgyis fel fog tűnni neki(k). Nem hiszem, hogy volna ehhez – vagy akármilyen más kapcsolathoz – egy forgatókönyv, amit használni lehetne. Jó volna, de nem létezik. Mindenki a maga bőrén tanulja és tapasztalja meg.
- Biztos ez az, ami zavar? – nem tudom, hogy így van-e vagy sem. Még csak finom megérzésem sincs rá, abban amúgy se szoktam nagyon brillírozni.
- Az még nem került szóba. – vonom meg a vállam és a kantinba érve megrendelem mindkettőnknek azt a bizonyos kávét.

…

Február 15.

Bakker, majdnem sikerül lekéssem a megbeszélt találkozót Leevel. Előzőnap dolgoztam, szóval most három nap pihi van, így nem a melóról csúszom le kis híján, hanem a legjobb barátommal való „randim”ról. Ami szintén nem lenne okés, így amikor az alapos elalvás után végre magamhoz térek, csak annyi időm marad, hogy magamra kapkodjak pár göncöt, fogat mossak és felmarjam a bukósisakom, meg a kulcsaim miután a dzsekim és a bokacsizmáimat is magamra rángattam.
Azt hiszem megint sikerül nem teljesen betartanom a sebességkorlátozásokat és várhatóan megint kapni fogok egy „csinosabb” csekket, ha viszont megúszom és nem, akkor azt hiszem ideje lesz hálát adnom valakinek a baromi nagy mázliért.
A rohanásban baromira megfeledkezem minden más egyébről, így amikor végre befutok – kb 10 perces késéssel – milliószor is bocsánatot kérek már a kaputelefonon keresztül is, mielőtt felcaplatnék a lakásáig.
- Bocsi, bocsi, bocsi megint… Baromira sikerült elaludjak. – szakadok a nyakába, amikor ajtót nyit.
- Annyira, hogy az első kávémon sem vagyok még túl. Nem bánod, ha főzök egyet? – a kihagyott reggeli nem annyira zaklat fel, gyakran előfordul, a koffeinre viszont most szükségem volna. Még mindig elég kásás a fejem..
Nem először fordulna elő, hogy kiszolgálom magam nála, mintha csak én is itt laknék, de mielőtt bármibe fogok, inkább megkérdezem, egyfelől mégiscsak Ő van itthon, másfelől nem tudom, hogy mondjuk Rafferty is itt van-e és egyáltalán, hogy venné ki magát a helyzet. Szóval jah, kicsit visszaveszek, ahelyett, hogy a konyhába spuriznék, inkább kérdezek és ledobom magamról a dzsekit, na meg a bukót is lepakolom. Nem is gondolkozom, csak feljebb húzom mindkét alkaromon egy-egy mozdulattal a hosszú ujjú felsőm, úgy azért kényelmesebb és abszolút nem tűnik fel, hogy minkét csuklómon ott maradtak az előző éjjel használt bilincs bevájódásának nyomai.
Ha nincs ellenére, hogy nekifogjak annak a kávéfőzésnek, akkor megindulok a konyha felé.
- Kérsz te is? Casey itt van, neki is csináljak? – fordulok vissza Lee felé, ahogy a konyháját igyekszem bevenni.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Szomb. Ápr. 08, 2017 11:31 pm

- És én még azt hittem, hogy mindent tudok a szerelemről. - veszem elő keserédes humoromat. Van egy kis - nem kis - önirónia mindabban, amit mondok. Tényleg én szoktam kettőnk közül tanácsokat osztogatni, erre tessék. Most találkoztam ezzel a helyzettel, amivel nem tudok mit kezdeni. Visszanyalt a fagyi, vagy hogy is mondható.
- Fogalmam sincs, hogy számít-e. Tök hülye vagyok! Azt is nehezen mertem befogadni, hogy együtt vagyunk. Pár. Vagy mifene.
Az apám áldása nagyon hiányzik, de ez olyan dolog, amit nagy eséllyel nem mostanában fogok megkapni. De fura egyébként, mert mindig úgy gondoltam, hogyha lesz valakim, azt az apámnak majd bemutatom. És itt állok egy bensőmet felperzselő szerelmi kapcsolatban, s még csak meg sem merem apámnak említeni. Nem esküszöm meg rá, hogy ez nem oka-e annak, hogy kezd elmenni az eszem.
- Jobban belegondolva, azt hiszem nem teljesen. - elhúzom a számat sóhajtva. - Az apám előtti titkolózás is zavar.
A kutyatéma szerencsére eloszlatja ezt az egészet, s valahogy könnyebb is így. Az előttem álló napnak legalább elterelődik a fókuszpontja a nagyiról. Rémes így fellélegezni attól, hogy nem gondolok rá, de.. akkor sem tehetek másként. Az odázás legalább kevésbé fáj jelenleg, s ezt választom, nem a lélekszaggatást.

***

Február 15.

- Sebaj, már megszoktam. - nyújtok nyelvet, bár így öleléssel egybekötve ez majdnem úgy sikerül, hogy megnyalom a fülét. Majdnem. Még idejében sikerül elkerülnöm a szaftos balesetet. Puszit helyezek az arcára üdvözlésem jeléül az ölelés után, s félreállok az útjából, hadd kerüljön beljebb.
- Csak bátran szolgáld ki magad. De jelezném, hogy én is kérek. - vigyorgok rá, ledörgölve közben arcomról a hosszú volt az éjszaka-t. Hosszú. De legalább az első veszekedést követő kibékülés édesnek bizonyulhatott volna, ha nem jut eszébe, hogy hajnalban haza kell mennie, mert jelenése van a tudom is én hol. Kissé tele van a tököm a párom kiterjedt szociális életével, ami azt illeti. ~~És hiányzik a szex is.~~
Révetegen figyelem vetkőzését, nem keresek benne semmi néznivalót, egyszerűen csak elbambulok. Ki csak attól zökkenek, ami látószögembe kúszik csuklóin.
- Az meg micsoda?
Mutatok oda, amire vonatkozik a kérdésem, s hogyha nem húzza el a kezét, akkor el is kapom kézfejeit, hogy közelebbről is megszemlélhessem a sérülését. Az aggódó barát felemeli magasra a fejét bennem.
- Casey nincs itt, valami brutálfontos dolga volt ma, amiért hajnalban el kellett pályázzon innen. - hangom pattogósabbra sikerül a szántnál. Magyarázatként hozzáteszem: - Igen, veszekedtünk. Majd elmúlik. - legyintenék, ha nem fognám épp a kezét. Így csak a hangomban van benne. - Kávé előtt, közben vagy utána szeretnéd megmondani, hogy hol sérültél meg így?

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Szomb. Ápr. 22, 2017 11:10 am

Hát persze, hogy össze meg vissza szégyellem magam a késés miatt, azért meg csak még jobban, hogy már megszokás számba megy Lee számára. Nem akartam, sosem akarom, de tényleg és gőzöm sincs, hogy sikerül mégis annyiszor késve érkezzem akárhová is. Nem mindig – azt azért túlzás volna kijelenteni –, de többször, mint szeretném, kellene vagy illene. Borzalmas vagyok, én is tudom.
A nyelvöltés és az abból fakadó lehetséges balesetek valahogy kívül esnek az érzékelési zónámon, ezért simán sikerül a nyakába vessem magam, nem számolva az esetleges következményekkel.
- Máris rajta vagyok az ügyön és köszi! – mindig megköszönöm, akkor is, ha esetleg nem várja el, mert mégsem otthon vagyok. Így illik. Vagy valami ehhez hasonló.
Több nem is kell, belibbenek és már neki is állok annak, hogy lefőzzem azt a feketét, ami nélkül hitem szerint már fél órát sem bírnék ki. Pedig nem mondhatni, hogy nagyon koffeinfüggő lennék, de napi egy-kettő az úgy kell. Hozzátartozik a mindennapokhoz.
Fel se fogom elsőre, hogy Lee mire is kérdez rá, hogy csípőből egy Hm? kérdéssel reagálok, ami nem is igazi kérdés. A tekintetemet viszont megkapja, ami az övét követi, na meg persze nehéz lenne elkerülni, hogy elkapja a kezem és így szemrevételezi a vöröslő csíkokat, így szóval némi fáziskéséssel, de rájövök, hogy a csuklóimra, meg az azokon lévő nyomokra vonatkozik a kérdés. Basszus…
- Ohh, sajnálom. Elmondod min vesztetek össze? – azon túl, hogy tényleg nem vagyok túl boldog a hallottaktól, jól is jön az információ a zavarról az Édenben, ami alatt kigondolhatom, mégis, hogyan tálaljam, mi történt velem. Persze majd csak azután, ha ő is megosztott valamit a Caseyvel elhangzottak kapcsán.
- Nem nagy ügy. Kibilincselt szex közben. Illetve előtte és attól, de majd elmúlik. – zárom végül rövidre a beszámolót és visszaigénylem a mancsaimat. Kellenek a kávé készítéshez és amúgy sem hiszem, hogy több szót érdemelnének egyelőre.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Kedd Ápr. 25, 2017 9:41 pm

Egyszer meg kéne már tanuljam, hogy ne öltögessem a nyelvemet potyára. Vagyis, hogy úgy őszinte legyek, egyáltalán nem kellene öltögessem, mert gyerekes és elhagytam már a kisfiús bájomat, még a nagyi szerint is, ami azért nem esett jól, de így utólag, hogy ő a földben nyugszik én pedig még élek, nem is akarok gondolni arra, hogy mit éreztem akkor. Nem akarom, hogy fájjon. Struccpolitikát folytatok.
- Most majdnem megnyaltam az arcodat. - tettetek felháborodást, de inkább valami nyerítő nevetésfélének az elharapása a vége, ahogy elképzelem a felvázolt majdnem-jelenetet.
- Ne terelj! - morranom, vesztve az előbbi laza nevetésem, s még bocsánatot kérni sincsen időm. Csak tekintetemmel jelzem számára, hogy ledominálni semmiképpen sem szeretném, egyszerűen hirtelen indult meg bennem a kéretlen féltési mechanizmus, mely el is törölte azt, hogy bármin összevesztünk volna Caseyvel. Lényegtelen a vitánk, hogyha Jackiet bántotta valaki.
Isteni szerencse, hogy éppen nem iszom kávét. Ha elkészült volna már, s számba vettem volna az első kortyot, két dolog közül lehetne választani. Vagy a hullaszállítót hívhatná hozzám, mert megfulladtam volna a félrenyeléstől, vagy pedig takaríthatnám a falat, amire ráköptem vala a barna löttyöt.
- Hogy mégis mi a lófaszt csinált? - kérdezek rá kerek-perec, nem hívva ide a lipicai négyesfogatot ebbe a beszélgetésbe (azt, melyről úgy mondja a legenda, hogy Hruscsov azért kapta ajándékba, mert a lófaszt nem merték neki odaadni.. történelemből ezen mindig jót röhögtem, s gyakran eszembe jut, ha ez a szó kiszalad a számon - mert alapvetően nem vagyok káromkodós fajta, így hamar meg tudom bánni a kirohanást). Elkerekedő szemekkel meredek a legjobb barátomra, majd a döbbenet helyét átveszi az őszinte, magától értetődő harag.
- Mondd, hogy te kérted tőle, s akkor nem veszem a nyakamba a várost, hogy beverhessem a lovagod orrát! - szinte könyörgőnek is felfogható a hanglejtés, amit megütök. Elképesztőnek tartom, hogy ilyenre mi veszi rá egy férfit. Felmentené, ha a női szeszélynek engedelmeskedett. Én mondom, masszívan felmentené, de valahogy nem reménykedem abban, hogy bármi enyhíteni fogja éledő, túlreagált mérgemet.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Kedd Ápr. 25, 2017 9:45 pm

- Akkor nagyon nyálas lettem volna. – állapítom ezt úgy, mintha csak azt közölném, hogy kék az ég. Egészen addig, amíg a következő másodpercben el nem vigyorgom magam teliszájjal.
- Nem nagyon akadtam volna fenn rajta, de ha lehet, inkább ne vezessük be. – bukik ki belőlem egy jóízű nevetés. Lee a leginkább az, akit a családomnak tudok nevezni, így némi nyalakodás még akár oké is lehetne… de nem sok, nem gyakran, és egyáltalán mégiscsak az volna a legjobb, ha elkerülnénk. Vagy legalábbis a legkevésbé furcsa.
- Eszemben sincs!! Csak kérdeztem. – kerekednek nagyobbra a szemeim, de azt eszemben sincs bizonygatni, hogy érdekel vele mi történik és egyáltalán nem terelésből kérdeztem, hanem, mert mondjuk törődöm vele. Nem akadok ki rajta ~~csak egy kicsit~~, amiért rögtön az jut eszébe; nem beavatni akarom, hanem elterelni a témát másfelé. Oké, legyen neki igaza, ha ettől jobb, ezért választ adok a kérdésére, miközben egy vállvonás társaságában folytatom a kávékészítést, mintha mi sem történt volna.
Ezért a kérdése közben egyre magasabbra és magasabbra szaladnak a szemöldökeim, aminek a végén egy lépést el is hátrálok tőle és azt hiszem – konkrétan nem tudom, mert nem volt szándékos – még a kezemmel is jelzem, hogy itt értünk el egy olyan ponthoz, aminél inkább távolságot igényelnék.
- Én kértem, oké?! Még a bilincset is én vettem és adtam oda neki. – tisztázom ezt a részét mindenek felett, majd hirtelen hallgatok el, pedig lenne még folytatása az egésznek. A reakciója azonban inkább némaságra késztet, legalábbis egyelőre. A csendet csak az időközben lefolyó és elkészülő kávé készítő masina zaja töri meg, ahogy hosszú szusszanásokkal ereszti át magán a forró koffeinlevet.
- ..de ha verekedni támad kedved a hallottaktól, akkor nem mesélem tovább. – teszek pontot az első felvonás végére és inkább előszedek két bögrét, hogy aztán azokba töltsem ki az időközben elkészült kávét és ízesítsem ízlés szerint ahogyan mindketten szeretjük.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Kedd Ápr. 25, 2017 9:49 pm

- Ejnye hát és mit szólt volna ehhez Ron, ha megtudta volna? – két feltételes módot egy mondatba tenni nagyon ügyes dolog, jól is hangzik (nem), hát ezért alkalmazom is. Mindezt persze a lehető legszélesebb vigyorral teszem, mit sem sejtve arról, hogy nem sokáig fogok így bazsalyogni már a mai nap során.
- Nem is fétisem a nyalogatásod. Azt meghagyom másnak. – veszem elő a perverzebbik oldalam, s közlöm mindezt kaján vigyorral, belevonva ezzel őt is a játékba. Modjuk meghallva a tényeket átkozom a percet is, amikor szexuális utalást tettem. Esküszöm olyan, mintha én vonzottam volna be ezt az egész történetet. Ami persze marhaság, de kiakadt kakukkosóraként pampogva elég nehéz a logikus és lineáris gondolkozás.
- Egy fokkal jobb. – fújom ki a tüdőmbe szorult levegőt, csípővel a pultnak dőlve. A távolságot, amit kért meg is kapja, mellkadom előtt összefont karokkal veszem fel a nonverbális távolságtartás pozícióját. Nem Jackietől, hanem a helyzettől távolodom, mert ezzel basszus sehogy se tudok azonosulni.
- Jó. – szusszanok-szisszenek megadón, fintorogva bele a pillanatba.
- Nem fogom feltépni a lakásotok ajtaját és nem próbálom agyonütni. – nyilván nem is menne, de ez csak lenyelt hab a tortán, egyetemben a „még”-gel.
Kibontom testtartásomat, megtámaszkodom a pult oldalán magam mellett, kérdőn nézek Jacksre.
- De mégis honnan jutott ez eszedbe? – kérdezek, jelezve ezzel, hogy tényleg érdekel, amit mondani akar. De bocsánatot kérni azt nem tudok a túlzó reakciómért. Olyannyira megütköztetett, hogy még mindig a hatása alatt vagyok, meg kell valljam teljesen kerek-perec.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Kedd Ápr. 25, 2017 10:10 pm

- Mih?!? – szaladnak egészen magasba a szemöldökeim, mert hát basszus, nem történt semmi sem és egyébként se nagyon értem, amire rákérdez. Magas ez nekem, mint majomnak a tambura, ha lehet így mondani.
- Ha-ha. – somolygással az orrom alatt lököm meg a vállát a nagy kávékészítés közepette és azt hiszem a könnyed élcelődésnek egy időre most lesz vége köszönhetően a kérdésének, na meg persze annak, hogy meg is válaszolom miféle nyomoktól ékes – vagy sem – mindkét csuklóm.
Nem igazán mozdulunk semerre sem a furcsának is csak nagy jó indulattal nevezhető helyzetből, ahogy szerinte egy fokkal jobb az egész. Mégis milyen fokkal és miért lenne jobb? Azt hiszem kezdek nagyon elcsajosodni, mert tegnap Ront, ma Leet nem igazán sikerül értenem, ami egyenesen utal arra, hogy már kevésbé tudom nyomon követni a férfilogikát. ~~És ez a frászt hozza rám alsóhangon is.~~
- Ennek örülök és hálásan köszönöm. – legalább a fizikai megnyilvánulásról letett, mármint, ami az előbb emlegetettet illeti. Közben kitöltöm a kávékat és meg is ízesítem, majd az övét a kezébe adom, a magamét pedig a tenyereim közé fogom és visszalépek az imént még elfoglalt helyemre a konyhában, kicsit megtartva ezáltal a szükséges teret közte és köztem.
- Egy hónapja viccelődtem valami olyasmivel teljesen más jellegű téma kapcsán – már nem tudom mi volt az –, hogy megbilincselhet. Amire hát, hogy úgy mondjam elég lelkesen reagált, egyértelművé téve, hogy miként is értette a dolgot. ..És arra gondoltam miért ne?! Próbáljuk ki, szóval megvettem és kipróbáltuk. Utána viszont... – nem fejezem be, csak elhúzom a számat és megrázom enyhén és nem is túl hosszan az üstökömet, ahogy Lee szemei helyett inkább a kávémat fürkészem egy ideig, mielőtt még a folytatásra adnám a fejemet.
- Ígérd meg, hogy nem ítélkezel vagy húzod fel magad, ha tovább mondom. – találok vissza a szembogaraihoz, mert volna még mit kiöntsek, úgy viszont nem fog menni, ha közben ütlegelésre érez késztetést.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Szomb. Ápr. 29, 2017 9:30 am

Az eroszak semmikeppen sem tartozik azon targykorbe amit konnyeden toleralok. Az addig oke hogy valakinek a szadomazobszex a fetise, maganugy. De valahogy azt nehezen emesztenem meg, hogyha Ron a legjobb baratnomet csak ugy a sajat szorakoztatasara kibilincselne barhova. En ugy velem, hogy alarendelni szexualis helyzetben - meg ugy egyebkent egy parkapcsolatban - csak azt lehet, aki keri. Ezert is nem mindegy az en olvasatomban, hogy Jacks akarta-e azt a bilincselest vagy a Gral lovag.
-Koszonom. - reflektalok inkabb a kaveta, s a bogre olelgetesebe merulok inkabb a tovabbi mutatokiakadott megjegyzesek elol. Egy korty felete talan lehuti az agyam. S eselyesen radobbent, hogy az egyebkent is veszekedessel meg orzositott idegrendszerem reagalt tul elesen es alacsony ingerkuszobbel Jackiere.
-Fasz felall, esz megall. - bukik ki belolem egy - ferfi letemre eleg rohejesen hangzo - riposzt arra vonatkozolag, hogy minek is tartom ezt az allando szexualis tulfutottseget es a minden temarol arra asszocialast Ron reszerol. Oke ez igy sarkos, hiszen nyilvan nem ennyi az egesz ember, de az osszes hejat a jellemhagymajarol meg a beszelgetesek alapjan nyilvan nem tudtam lefejteni. Igy maradnak a nagyon is drasztikus velemenyezeseim.
-Nagyon fogok igyekezni. - sohajtok mar-mar kenyszeredetten. Nem akarok hazudni, igy igeretet nem tudok tenni, de ismerhet mar annyira hogy tudja, ha en azt mondom igyekszem majd, akkor tenyleg azt is teszem. Mert erdekel, hogy mit szeretne mondani es a lelkivivalaga is.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Szomb. Ápr. 29, 2017 9:45 pm

Egy bólintással toldom a kezébe a koffein adagot a köszönetnyilvánításra, majd a magam bögréjével foglalkozva marom azt a tenyereim közé.
Magasabbra szaladnak a szemöldökeim a kicsúszott megjegyzése kapcsán. Nem azért, amilyen módon megfogalmazta – a tulajdonképpeni véleményét –, amit mondani akart ezzel kapcsolatban – a srácok a melóban sokkal cifrábbakat is eleresztenek –, hanem, mert tőle érkezik és amúgy is.. basszus, Ron több, mint egy éve már az életem része, nem tudom meddig akarom hallgatni ezt a szüntelen feszültséget.
- Kösz a hasznos hozzászólást. – húzom el a számat. Nem azt mondom, hogy haragszom, inkább csak kezdek belefáradni. Őt választottam, vele vagyok, együtt élünk – bassza meg az ég, szeretem is –, és egyszerűen elég. Elég, hogy Lee még mindig így reagál rá.
A válaszát hallva csak leteszem a kezeim között szorongatott bögrét a konyhapultra, mielőtt még kinyitnám a számat. Jó arra, hogy elszámoljak magamban és ne mondjak olyasmit, amit később bánni fogok.
- Nézd Lee… szeretlek, de ez így nem megy. – szusszanok egyet a kávét fixírozva beszéd közben, majd végül csak rászánom magam, hogy rápillantsak.
- Tudom, hogy amikor azt mondod igyekezni fogsz, az úgyis lesz, de egyszerűen ez most nem elég. Én se tudom még mit gondoljak arról, ami történt és az nem segít, ha közben attól is tartanom kell, mit szólsz, ha meghallod a folytatást. Arról nem is beszélve, hogy még mindig ellenszenvvel viseltetsz iránta. Oké, jogod van azt gondolni, amit akarsz, de én vele vagyok, jelenleg az életem elég nagy és elég fontos részét teszi ki, ami sokszor zavaros és totál ismeretlen vizekre visz és nem tudok beszélni neked arról, ami velem történik, ha közben folyamatosan ítélkezel felette. ..mert felettem is megteszed ezzel. – azért vagyok vele, mert vele akarok lenni, ez ennyire egyszerű és nem tudom meddig fog ez még menni? Szeretném, ha megismernék egymást, de mégis, hogy tegyek ezért bármit is, ha Lee fúj rá, mint a macska – nagyjából – és visszafelé se túl nagy az elragadtatás… holott mindketten több, mint fontosak a számomra.

Tárgy: Re: Niffenegger's Home Vas. Ápr. 30, 2017 6:02 pm

~~I know I can treat you better than he can~~
And any girl like you deserves a gentleman

Vak lennék és süket, hogyha nem érezném a rosszallását. Szégyellem magam érte, de ennél több is kiszaladt már kettőnk között azon a bizonyos határrésen, így igazság szerint a belefér jelzővel illetem magamban annak ellenére is, hogy nyomorultul érzem magam. Nem úgy általában, hanem miatta, jelen helyzetben mindenképpen. És lassan - hallgatva őt - fel is fogom, hogy merre van elásva az a bizonyos kutya.
Kilépve a térből amíg ő a pultra teszi a bögrét, én elsétálok a pár lépéssel odébb levő oszlopig, s annak vetem hátamat, a bögrét még mindig tenyereim zárójelében tartva. Felhúzom magam alá az egyik lábam, megtámaszkodom az oszlopon a talpammal is, mintha csak nem tudnám eldönteni, hogy az fog-e előbb elborulni, vagy én a hallottak súlya alatt.
- Ez nagy tévedés, Jacks. - szusszanok a bögre pereme fölött. Kortyolnék, de a gyomromat olyan szűknek érzem, hogy nem hiszem, hogy elférne ott akár egyetlen csepp kávé is.
- Nem iránta viselkedem ellenszenvvel, hanem a tettei iránt és ez hatalmas különbség. Amikor legutóbb azt mondtam neked, hogy nincs Ron személyével semmi bajom, az úgy volt igaz, ahogy elhangzott. Nem szokásom hazudni, pláne nem neked. - oké, az egy dolog, hogy apám nem - sem - tud a melegségemről, de az nem hazugság, csak az igazságnak egy csendes, lefátyolozott volta. De az tény, hogy Jackievel mindig őszinte voltam és ezen nem is áll szándékomban változtatni.
- Megértem, hogy mi zavar és bocsánatot kérek. - nyelem le a gombócot, miközben leteszem az oszlop túlsó felén álló hordóra a kávés bögrémet. Legszívesebben kimenekülnék a helyzetből, ez az első gondolatom. A második az, hogy azt a fajta kéretlen őszinteséget gyakoroljam ebben a szituban, ami apámnak a szokása. Vívódásom viszont egyiket sem cselekedteti velem, csak erre a bögrepakolgatós hajlongásra futja, mintha csak tükröztem volna Jackie mozdulatait.
- Megígérem, hogy nem ítélkezem, de kérlek, fogadd el, amit mondok. A szavaim csak egy véleményt tükröznek, nem utálatot vagy előre és eleve elrendeltetett ellenszenvet. Ha már te sem hiszed, hogy képes vagyok erre, akkor ugyanannyira az útjában állsz ~~kettőnknek~~ a közöttünk meglevő viszonynak, mint amennyire ezt érzed felőlem.
A végére úgy érzem, hogy a szőnyegrojtokkal mentem össze azonos méretűvé. Nem akarom én megbántani, a hangomból félszeg-szintű esdeklés is hallatszik és.. mit tagadjam? Tartok a reakciójától. Mert fontos nekem és mert az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogyha Ronról van szó, semmit sem úgy vesz, ahogy azt szánom neki, ez pedig meglehetősen megnehezíti a kommunikációt.