Közös terek (Wagners)

Éjszakai műszak, hajnal négykor zuhantam az ágyba, ritka sűrű volt az éjszaka, a telihold miatt sokan megkergülnek. Ha még öt percet tovább kellett volna maradni, akkor én is. Külön lettem behívva, s már nem tudom, hányszor történik meg, hogy randit kell lemondanom.
Hazaérve csend fogadott, kimondhatatlanul hálásan fogadtam a tényt, mindent ledobálva magamról, egy szál zokni és alsónadrág kettősben kúsztam a takaró alá, mert azt már felemelni sem akartam.
Nagyméretű szobát alakíttattam ki, mióta Semussal szakítottam. Legalább itthon érezzem magam biztonságban, nagy tér, nagy ablak a világra országomban.
Most viszont nem kergetnek rémálmok, még túl fáradt vagyok, ezért sem ébredek fel Wald motoszkálására. Az ágyúlövésnek is beható kukafedél csapódásra azonban éktelen hadakozásba kezdek a takaróval, mert belebújtam én alá, csakhogy az a huzat és a takaró közötti rés volt.
- Hogy rohadna le az összes gomb, amit nem gomboltam be – mormogom, ám mivel nem ér ide a fürdőszoba összes többi zaja, úgy vélem, csak álmodtam a zajt, így balra fordulással még jobban magamra terítve a takarót, szunyába vágom magam.
Félig bealvásom közben kipattannak a szemeim a nevemre. Ez Wald.
- Ne használd annyit, mert elkopik! – kiáltom vissza, a takarót lehajtva az arcomról.
Bassza meg, ezt nem hiszem el! Visszaejtem a fejem a takaróra, de már hiába teszek úgy, mintha álmodtam volna, egy hang, Wald hangjával tovább mondja.
- Lehet választani? Egyiket se, kösz! – kiáltom vissza, de közben már hámozom ki magam a takaróból, aminek az az eredménye, hogy elszakad a varrásnál. Így már könnyebb kibújni. Szakavatottan igazítom el a hajam, míg a fürdőbe érek, igaz, forog velem még a világ, nagyon kell az az alvás. Már tudom, hogy mind a két feladat rám hárul. Kurvaélet, ugye, nem? A lépteimet megszaporítva, szinte kivágom a fürdő ajtaját.
- Hol sérültél meg, te anyaszomorító? – végignézek rajta, ahogy a kádban elnyúlt. – Már késő, megkérdeztem – megnyugszom, inkább legyen beállva, mint megsérülve. A zoknira nézve felröhögök.
- Mr. Zokni is veled tart? – vágok hozzá még két, sárga műanyag gumikacsát. A meleg jó, a megnyugvás is jó, a kávé az még hiányzik az összképből.
Az ajtót nyitva hagyva vágok át a konyhába, dupla erős, dupla adag kávét benyomva, majd visszamegyek a fürdőbe. Hideg vízzel mosom le az arcom, hogy tényleg felébredjek, majd tudattalanul a csipeszhez nyúl a kezem, mert nekem meg kell látni a kiálló szemöldökrészt, még így is! Megigazítom, majd elegánsan visszaejtem a csipeszt, az igazi helyére.
- Kivel voltál macskanyávogdában? Mikorra kell Heidiért menni? – hajolok le Wald holmijáért, fenékkel felé fordulva, mert istentelenül kicsinek tartottam mindig is a fürdőszobát, elhessegetve azt az érzést, hogy csak azóta gondolkodom így róla, hogy Semussal elvoltam.

Hű, de rohadtul kiröhögném, ha látnám a vergődését. Mint valami partra vetett hal, olyan lehet, kár, hogy nem pillanthatom meg ezt a csodálatos előadást.
A tompa puffanásokból ítélve nem jut ki könnyen az ágyból. Idült vigyorral gondolkozom el azon, hogy vajon valaki alól mászik-e ki éppen, vagy más probléma van. Mondjuk jelen állapotomban az sem nagyon ütköztetne meg, hogyha egy antilopot kergetne a szobájában. Van az az elfogyasztott alkoholmennyiség, amikor minden elhihető.
- Lars, Lars, Larslarslars! - trillázom megemelt hangon, mint valami bárénekesnő. Igazán erotikus a hangom, bassza az ember fülét, ahogyan mondani szokták azok, akik hallottak már részegen vernyákolni. Mert egyébként tudok énekelni, de az ital ellopja az ösztönös tehetségemet.
- Akkor te hívod fel, hogy taxival kell jönnie - röhögök fel. Nekem mindegy, hogyan intézi, de én mosom kezeim. Konkrétan szó szerint, ugyanis elmerítem azokat is a kellemesen bőrpirosító hőfokú vezben. A zoknis lábamat kicsapom a kád szélére, hadd csepegjen le a víz a kőre az anyagból. Addig maradok így, amíg meg nem szárad a frottír. Teljesen logikus és vállalható elképzelésnek tűnik. Máskor is aludtam már a kádban, annyi baj legyen.
- Me' va'? Sehol! - vigyorgok rá döbbenetet tettetve. Ez se megy röhögés nélkül. Inni jó. Főleg azután, amilyen napom volt odabent. - Naná. Jár neki is a wellness, ha már egész nap a cipőmben büdösödött. - horkanok kedélyesen. A kacsákat elkapni nem tudom, félrehajolni előlök meg se próbálok. Csak lepöckölöm őket magamról, mielőtt helyet mutatok neki a budifedőn, hadd üljön le köreinkben. Utánanyúlok a tusfürdőnek közben, nyomok a kék löttyből a tenyerembe, s műkedvelő módon habosítani kezdem magam. Cseppet sem érdekel, hogy pucéron lát. Nem vagyok anyaszült meztelen, a zokni a fél lábamon megóvja az erkölcseimet.
- Jó a segged, de nem kérem az arcomba. - nyúlok ki, hogy vizes kézzel belecsípjek az említett testrészébe. Igen, kicsi a fürdőnk. És abszurd, hogy a bátyám seggét csipkedem. De Mr. Tequila elvette a józan eszemet.
- Heidi nyolcra jön. Azt hiszem. Tudja a tököm. Felhívjam? - én és a remek ötleteim. - Egyébként az új kollégákkal indultunk inni, de út közben őket valahol elhagytam, s egy pár régivell találtam kocsmában magam. Tudtad, hogy ma van egy éve az, hogy Coopert agyonverték a nyílt utcán helyszínelés közben? - nyilván tudja, az ő közvetlen kollégája volt. Nekem meg haverom. - Imádta a tequilát. Ittunk az egészségére. Te, amúgy mi a szart zörögtél a szobádban annyit az előbb?

Álmos fejjel nézem a takaróhuzat szánalmasan eltépett széleit. Még ha akrobatika közben téptem volna szét. De így? Nem veszek több, kétoldalt gombolható takaróhuzatot, az egyszer már biztos.
- Fokozd még, fokozd még! – kiáltom vissza, de már állok is fel, voltaképpen röhögve, mert ez a trillázás, te atyaég.
- Felhívom - ekkor akad meg a tekintetem a zoknin. Nem zavar a pucérsága, tesók vagyunk, én is álltam már előtte anyaszült meztelenül, ha most úgy flangáltam volna be, se zavartatnám magam. Mondjuk, mi az, ami miatt egyáltalán zavartatnám magam?
- Hé, kint is akarsz úszómedencét? - a kiloccsanó víz nem zavar. Fel lehet törölni. De baromi forró a víz és az nem jó Waldnak.
Nincs baja, a kedvem is jobb, az ébredés még odébb van, megdörgölöm az arcom.
– Te figyelj, szeszkazán akarsz lenni? – nyúlok bele a vízbe, már a gőz is egyértelműen mutatja, hogy rohadt forró a víz.
Azért így nem hagyom magára, még beájul. Hideg csap felé nyúl a kezem.
- Ajánlom is. Én nyírnálak ki, különben – szeretem a hülye fejét, na.
Nem rántom le a zokniját, annyira komikus így, hogy képzeletben nyomok egy fotót róla. Kevesen mókásak részegen, Wald az, kifejezetten szeretek olyankor a társaságában lenni.
- És hogy mosod ki, hogy kivetted a vízből, hm? – nem sokáig maradok a konyhában, még a végén belealszik a vízbe Wald.
Nyikkantok a csippentésre, kevés zsírt tárolok fartájékon és így, feszesen meg kiváltképp érzékeny. Oda is kapok, majd rácsapok Wald kezére, akár érem, akár nem.
- Ne már, hogy te is buksz rá – méltatlankodok megjátszottan, majd feltartom az orrom.
- Nem adom lejjebb!  Még ha a csajok farát csipkednéd... -felröhögök, a ruháját a szennyesbe dobom.
- Ja, felhívhatnád – nincs az a kondenzcsík, amely gyorsabban termelődne az égen, mint ahogy Heidi húzna haza, ha meghallja Wald hangját, aztán meg állhatnánk rapportra. Vagyis Wald, mert simán áttolnám a dolgot rá, élvezet őket ketten perlekedni hallani.
- Csessze meg, tudom – na, ez volt az a randi, amit lemondtam. Egészen biztos vagyok abban, ez a bosszúja a kedves főnökasszonynak, mert az ő képzeletében a melegeknél belefér, hogy néha katymatyol a főnökasszonyával. Sajna, ő is odavan a tomporomért. Én meg nyíltan teszek rá, amiért rendszerint bele is harap az említett testrészembe.
A konyha felé megyek, tequiláért, hiába vagyok tisztában, az öcsémben van elég. De Coopert csíptem, s a haverokkal akartam inni. A kérdésre megállok a fürdőszoba küszöbén, visszafordulok, széttárt karokkal kommentelem a kérdést.
- Mi van, már antiloppal se lehet? – nézek rá játszott értetlenséggel, majd felhúzott állal megyek kifelé, s egy tálcára pakolom a két csésze kávét, némi cukrot, tejport és egy üveg tequilát. A pohárnak hely már nincs, azokat a másik kezembe fogom, aljjal felfelé. A kacsák közé teszem a tálcát, s a kád szélére ülök, arrébb tolva Wald lábát, ha az még kint van a vízből. Töltök a tequilából, az egyik poharat átadom Waldnak, magamét meg koccintásra emelem. Nem fog zavarni, ha nem húzza fel, de én inni akartam valakivel a régi haverra.
- Cooperre – aztán felhajtom fenékig. Most csíp, mint állat, vágok is egy képet rá. Még mindig nem ébredtem fel, már harmadjára nyúlik a szám, nagyjából mióta kiestem az ágyamból.
Aztán rejtélyes képpel az arcomon, lenyúlok a kád mellé és felmarkolva a habfürdőt, egy jó adaggal tolok a vízbe.
- Ha már nem akartál kacsa lenni, legyél sellő. És, milyenek az újak? – nem éppen a piabírásra értettem. Azért szoktam legelészni az újak közül.

Ó, hát engem amúgy se nagyon kellene felszólítani arra, hogy fokozzak bármit. Megvan az a nagyon rossz, mások által bosszantó, szerintem csak szórakoztató szokásom, hogy sosem tudom mikor elég. Vagyis ez így ebben a formában nem igaz. Nagyon is tudom, csak nem érdekel. Mert a világ körül nem én forgok, hanem az forog körülöttem. Férfinak születtem, ez csak természetes. És Heidi egyébként sincs itthon, hogy nyakon csapkodjon ezért.
- Mi az, hogy is? Sehol sincsen, hála istennek. így legalább senkit nem fenyeget az a veszély, hogy vízbe fojt minket álmunkban a terhes, hangulatingadozásos szörnyeteg. – felhorkanok.
Általában nagyon óvatosan nyilatkozom Heidi családalapítási terveiről, de amikor nincs itthon, akkor azért jobban kinyílik a csipám. Pláne úgy, hogy még egy jó adag pia is rásegít erre.
- Most képzeld el, milyen rettenetesen rusnya vízi hulla lennél! Nekem jól áll a zöld, de neked? Inkább a mályva a te színed – teszek rá szexista, már-már homofóbnak felfogható megjegyzést.
Tudja jól, hogy nem vagyok, a felszínen semmiképp. De az ital kihozza az emberből a vállalhatatlanabb fajta őszinteséget is. Igen, szeretném, ha a bátyám férfi lenne, úgy férfi, ahogy én vagy az öcsénk. Szerettem volna, pontosabban. De aztán megemésztettem, ha nehezen is, de elfogadtam, hogy ez Lars. Íyg érzi jól magát, engem meg nem érdekel az egész. Embernek tartom akkor is, ha kerülgethetem a hódításait a lakásban olykor, akiket nem tudok annyira toleránsan elfogadni, mint a nem vér szerinti véremet. Mrt Larst szeretem, benne nem zavar az, amiért mást talán megütni is volna kedvem. Furcsa dolog ez.
- Most, hogy mondod, nem rossz karr…karó..karrier. Nehéz szó. A nyugdíjazásom után visszatérhetünk rá. – merítem bele mindkét kezem a vízbe, hogy forró vizet locsoljak a képembe. Egész kiszáradt a szám, meg kéne nedvesítenem. Már majdnem ott tartok, hogy beleiszom a fürdővízbe, amikor megint szóval tart, hát ez elmarad.
- Tudja tököm. Vagy a te tököd. Esetleg Heidié. – röhögök fel a karakteres, férfias, feminista nőből levont párhuzamon. S ha már így altájakról beszéltem, nem tartom vissza magam, s nagyot csípek izmos farpofájába.
- Nem mondtam még, hogy az izmos seggre bukom? Ejnye! Láttál te már nálam lottyadt seggű menyecskét? – szememet forgatom.
Nem csak ő szokott felhozni valakit magához, s mi tagadás, az én partnereim sem mindig híresek a szeméremről. Miért is lennének? Általában közlöm velük, hogy nyugodtan flangáljanak ahogy akarnak, ebben a családban rajtam kívül senki nem fog rájuk moccanni. Mondjuk azért Heidire nem vennék mérget. De ezt még Larsnak se mondtam soha. Azért leszbikussággal húgot gyanúsítani egy meleg bátynak, hát nem életbiztosítás, mondjuk azt.
- Kérésed számomra parancs! – marok rá a kád szélére, s veszek lendületet, hogy talpra állítsam magam.
Olyan jól sikerül, hogy szédültemben meg is csúszik a jobb kezem, s kis híján becsűröm a fejem a kád szélébe, ahogy visszazuttyanok egy röhögő-nyüszítő kurvaanyád kíséretében.
- Add ide a telefont, s már hívom is – váltok taktikát.
Belecsapok a lecsóba ezzel a Cooper dologgal. Tudom, hogy ingoványos talaj ez, de nekem is kellően cseszi a csőrömet ahhoz, hogy ki kelljen adnom magamból. Pláne, mert nem mondtam el még a teljes igazat róla sem Larsnak, sem senkinek.
Elhúzom a szám a reakciójára. Zselés agyállományomat magában tartó fejemet a csempének hajtva hunyom le egy hosszú pillanatra a szemeim, s csak a neszezését hallgatom. Mintha ezzel ugyan menekülhetnék bármilyen igazság elől.
- Felőlem. Kecsesebb, mint a legutóbbi numerád. – fintorodom el. Na _az_ a pasi rettenetesen unszimpi volt, s ki is égette egy szál pöcsben a konyhában kora hajnalban a retinám. Azt a szőrmennyiséget egy antilopon valóban jobban elviselném.
Fintor szalad végig ábrázatomon megkapva a tequilát, de ha ebből rákakergetés lesz, akkor se hagyom ki a koccintást a tesóval. A pohárcsöngetés után húzóra hajtom fel a nedűt, s csak akkor jut eszembe a feléledő hiányérzet, amikor már gyomromat kavarja az ital.
- Barbár. Se citrom, se só? Áh, mindegy. Kávéval is jó lesz öblíteni – vállvonás, majd hab a képembe.
Belecsapok a vízbe, hadd fröccsenje telibe Larst a víz. S ha ez még mind nem lenne elég, utána is nyúlok, hogy berántsam magam mellé. Nem, mintha olyan fenemód kontrollált lenne a mozgásom, hogy ez sikerüljön is.
- Ennyi erővel ihatnál rám is. Vele. – morgom az orrom alatt, még mielőtt az újakra rátérnék.
Cooper kapcsán ennyi információ még belefért.
- Nem mind hülyék, ami meglepő. Sajnos van mondjuk, akivel elég rosszul sikerült indítanunk. Kiderült, hogy akit megdöntöttem a bár mosdójában a múltkor, az tegnaptól kollegina. És nem mellesleg úgy rám van csavarodva, mint egy igazi pióca. Gond lesz így a munkahelyi szabályzattal, de neki szar, nem nekem. Te frontodon mi a stájsz?

< késő van már színezni >

+16 (csak mert szépen beszélek XD)

- És mi a jó istenben fekszel, ha nem úszómedencében? Amit fürdőkádnak hívnak? – vágok egy ’aahh’ képet. – Ó, dehogy. Inkább lehány, ebben a periódusban mindenképpen.
Néha azért ácsorogni szoktam a fürdőszoba előtt, amikor berobban és furcsa hangokat lehet hallani Heidi felől, de nincs az az isten, hogy bekopogjak. Akkor aztán mindent a fejembe kapnék és az nem a gyomortartalma lenne. Szép kis család. Az egyik hímsovi, a másik femini, én meg középen megáldva a homoságommal, dafke ellentmondva mindkettő világtörvényének. Nem szoktam unatkozni itthon, mindenesetre, mint ahogy most sem.
- Akkor tudni fogod, hogy huginál tényleg betört a fojtogató láz – simítom meg a nyakam vigyorogva. Értem a viccét, s fáj is, ám becsülöm, hogy megpróbál legalább megbékélni azzal, hogy szerinte töketlen vagyok. Cserébe éppen ezért nem zavar, elfogadom a megnyilvánulásait, elvégre így ő, ez ő, s ezen meg én nem akarok változtatni.
- Most, mindenképpen – röhögök fel ismét. – Csakis utánam, tesókám, csakis utánam! – mert persze, az orrára kell dörgölnöm azt a negyven percet.
- Heidinek vannak tökei? – nyitom nagyra a szemeim. Tudom, hogy nincsenek, bár néha komolyan elgondolkodtam már, mire fel ez a nagy feminizmus, ha gyereket akar, s főleg úgy, hogy petricsésze gyereket.
- Nem, de érzem – dörzsölöm a hátsóm fintorral, vigyorogva. – Pont tőlem kérded? – forgatom a szemeim sóhajtva. Majd pont a menyecskéket bámulom. – Amúgy... a múltkorinak – tartom fel a kezem melltájékon, mintha dinnyéket tartanék – plasztik – visszajár a farba csípésért!
- Ne bazd már meg, mit ugrálsz? – kapok felé, de addigra már egyenesbe kerül a kádba, kis híján infarktust hozva rám a hirtelenkedésével. – Hozom azt a rohadt telefont csezd meg, de ne ugrálj nekem! – most már biztos a kondenzcsík, előre vigyorgok magamban. Előkeresem az övét, had legyen teljes a repertoár, s a kezébe nyomom. – Ebből ne csinálj vizihullát, ha lehet – vigyorgok.
Leszegett fejjel nézek vissza rá.
- Talán nem szereted a medvebundát? Én se, ha már itt tartunk – eléggé be voltam állva, hogy szemet hunyjak a szőrös tényezőn, s csak akkor hőköltem hátra, mikor elért a reggeli napfény. Kidobtam, cseppet sem szépen. Ízlésficamos még nem vagyok, csak kellő mennyiségű pia után.
- Így az igazi a tequila – és rohadt erős így, rövid alvás után. Folytatni nem tudom, mert lefröcsköl, s mivel feltartom a kezem, a derekamba kap bele, így még meg tudom támasztani magam a kád szélébe a tenyeremmel, ám két tényező bejátszik. Csúszik a víztől és a habfürdőtől a kád széle, és Wald zoknijából méretesre duzzadt tócsa szintén csúszóssá teszi a saját lábam alatt a padlót, így Wald vállát lefejelve zuhanok a vízbe.
- Baszkiiii!!! – bődülök fel, majd röhögve támaszkodok meg a kád szélében, visszahúzva magam az egyik kezemmel, s egy istenes adag vizet lapátolok a képébe.
A nagy lubickolásban nem jut el hozzám a mormogása, amire azonnal ráharaptam volna, ha meghallom.
- Mondd, hogy a felettesed! – teszem össze a két kezem, vigyorogva, majd felsóhajtok és unott képpel nézek Waldra.
- Szerintem össze kéne ereszteni őket a főniasszonnyal, házinyúlra nem lövünk résznél kiemelve a lényeget – fintorodom el, odaadva neki a kávéját, elmarkolva az enyémet, utóbbiba a karomról belecsurog egy adag fürdőhab, amit az előbbi lubickolás rakott rá, s máshova is rajtam.
- Állatkertben éreztem magam egész éjjel, csak én voltam a vad, Miss főniasszony meg a lelkes nézősereg – de csak azért sem fogom magam átkéretni. Ahhoz meg túl jól dolgozok, hogy ha megunja, kirakjon. Ellenben őt igen, ha túlságosan is jó a csapata, mert az ilyen tudást kamatoztatni kell, ugye. Remélem helyes pasit kapunk a helyére.
Észrevétlenül igyekszem kinyitni a hidegvizes csapot, most már azért kezdek aggódni Waldért, ennyi pia plusz forró víz egyenlő ko eredmény miatt.

Felvonom a szemöldökömet, olyannyira, hogyha nem lenne az arcizmaim mozgathatósága véges, akkor leszaladna a fejcsíkszőröm a tarkómra. Minimum. Vagy akár a hátam közepére is, amennyire csodálkozom.
Alapállapotban nem lenne ez akkora dolog, amit mond a kádról és a medencéről, de ittam már ahhoz eleget, hogy igencsak viccesnek és képtelennek találjam. A szemöldökvonogatással egyetemben még fel is röhögök.
- Eszerint amikor elmegyünk nyaralni, akkor mindannyian egy nagy kádban firedőzünk? Nem mondom, vannak azok a csajok, akikkel akár tömegesen is fürdenék, de nem minden szőrös csókát eresztenék be a kádamba, szóval pfujj. Inkább nem akarom magamévá tenni. Már úgy értem, hogy a képzettársítást. Meg a pasikat se, de az mellékes. - vállat vonogatni igen neház úgy, hogy a kád szélének vagyok dőlve, de azért megpróbálom. Csúszik a vizes felület, egész királyul megy. Haszna nincs, de ezen a szinten még az ilyen sikerek is szórakoztatnak. Meglehetősen jó kedvem kerekedett.
- Azt tudtommal nem lehetg elkapni a spermabankban. Bár, hogyha valami etióptól akar gyereket.. - elgondolkozom ezen egy kicsit, még a homlokom is beleráncolódik.
- Te! Azt tudjuk egyáltalán, hogy milyen unokaöcsire vagy húgira számítsunk? Kici lesz és szárga - imitálok vizes-habos kezemmel csíkszemet szemeim külső zugához nyúlva elhúzva a bőrömet. Igaz, hogy így a szemembe megy a habos víz, de annyi baj legyen. Ha már emlegettem az etiópokat, a fekete bőrre nem térek ki, azt egyébként is nehezebb lenne elmutogatni. Így is biztos vagyok abban, hogy érteni fogja a kérdésem lényegét.
Nem vagyok rasszista, még részegen sem. De mondjuk a véleményem nyerssége így eléggé mást tud mutatni. Nem baj, itthon vagyok, feljogosítva érzem rá magam.
- Nyomjon meg egy taliga apró majom! - forgatok szemet. Negyven kurva percen lovagol, ahelyett, hogy szamárháton tenné. Elképesztő a fazon. És éppen ezért imádom annyira. Hiába nem vagyunk vértestvérek, nagyon jó közöttünk a viszony. Még akkor is, amikor éppen iszony.
- Ha csak a jellemét nézzük. - váll felvon, leejt. Nem úgy értettem, ahogy nem akarta megérteni, de nincs kedvem magyarázkodni neki. Fáradt vagyok már én ehhez. De azért az vigasztal, hogy öreg nem. Az öregebb - ahogy az előbb felhívta rá a figyelmemet - az ő.
- Akkor azért állt úgy, mint a lénia? - hogy mi? Hát a nő melle, amit épp most szilikonozott le. De persze értheti máshogy is. Bőven szolgáltattam rá alapot.
Moccanok kecsesen, mint egy vízibika, Lars meg átmegy kecskebékává rögvest. Az egész jelenet annyira nevetséges, hogyha nem a vízbe, akkor a röhögésbe fogok belefúlni mindjárt. De nincs olyan szerencséjük azért.
- A legutóbbi se az én hibám volt. Kicsúszott a kezemből. - kis túlzással. Még jó, hogy csak melós telefon volt, s nem saját. Bár, ki tudja kinek mi a jó. Minden csak, nézőpont kérdése és viszonyításé.
- Nem azt mondom, hogy egy pasi akkor férfias, ha csupasz, mint egy csiga, de azért vannak határok. - ha már erről van szó, lepillantok saját mellkasomra, s elégedettséggel állapítom meg, hogy egészen benne vagyok a saját magam által az imént felállított értékhatáron. Megelégedésem kiül pofámra is egy vigyor keretei között.
- Vagy csak lusta voltál szervírozni rendesen. - csettintek nyelvemmel a végére. Lenyúlok a kád mellé, hogy letegyem oda a poharat még mielőtt berántanám Larst a kádba.
- Az bebaszna! - ez egy nem volt, ha nem értette volna elsőre. Mondjuk heherészve nehéz beszélni, márpedig ez az egész vízbe cibálás nagyon szórakoztat. Olyannyira, hogy azt is elfelejtem mennyire mocskosul forog velem a világ. Az az utolsó tequila nagyon nem kellett volna. Ebből blackout lesz, nagy eséllyel.
- Még mindig koslat utánad? Amúgy főnök, megteheti. Ahelyett, hogy örülnél, hogy a nőknek is bejössz. - legyezgetem egy kicsit a hiúságát, s odébb toszakolom, hogy rendesen meg tudjam mosni magam, kezdve a képemmel. Bele is prüszkölök, mert amielőtt magamra locsoltam volna a vizet, elfelejtettem becsukni a szám.

Önkéntelenül kiszakad belőlem a röhögés.
- Ne is. Még a végén az összes csóka utánad csorgatja a nyálát én meg kaphatok a kezembe petrezselymet.
Félrebiccentett fejjel nézek rá. Mindig is érdekes hatással volt Waldra a pia, mondjuk rám is, ketten együtt meg elég komoly biztosítékkiverést tudunk vágni.
- Miért pont etióp? – a gondolataimban olvas, ismét elröhögöm magam, még a mutatóujjam is felé tartom röhögés közben. – Szép szájga. De legalább megtanulunk tőle kínaiul. Vagy koreaiul – vigyorgok, majd megint elröhögöm magam, ahogy elhúzza a szemét, vágott szeműként beállítva magát. – Nem tudom – vonogatom a vállam. Már annak is örülök, hogy talán ez a leghosszabb idő eddig, hogy megmaradt a baba, már legalábbis, amiről én tudok.
- Makit, ha kérhetem. Azok cukik – felelem álkomoly képpel, alig bírva megállni, hogy ismét el ne röhögjem magam a visszaszólásán. Kevesen veszik a lapot, s Wald és a kifacsart szóviccei ütősek tudnak lenni.
- Ezzel, - hagyok egy kis szünetet. – mélységesen egyet értek – bólogatok hozzá.
- A tiéd, vagy az övé? – kapom el a labdát és egy isteneset csapok le rajta, kihasználva a lénia és félreérthető kérdés mivoltát. – Amúgy, ja. Nem volt olyan... túl folyós vagy túl feszes? Nem annyira meleg, mint a testének többi része?
Hogy honnan tudom, azt inkább nem szokásom elmondani. Létezik fenékimplantátum is. Tökön tudnám azt csapkodni, aki feltalálta, azt meg pláne, aki él is ezzel a lehetőséggel. Inkább menjen bodizni.
Egy aha, na persze pillantással fűszerezett arcot csomagolok a kicsúszott a kezéből részre.
- Akkor én mi vagyok, drága ecsém? Meztelen csiga? – nézek le a saját, szőrtelen mellkasomra. A genetika csak a lábamat szőrözte be, de azt is csak úgy, érzékletesen.
Vágnék egy puffasztott béka arcot, de beránt a vízbe, a pohár repül a kezemből, s egy mázlira, az a szőnyegre huppan, fenékkel, s csak egy halvány csendülést hallani, ahogy ripityára ugyan nem tört, de egy kis rész biztosan. Törődni már nem törődöm vele, mert kapálózva próbálok kapaszkodót találni, hogy feltoljam magam a levegőre, röhögve.
- Nem borulnék rád, nyugi – fuldokló röhögéssel, az elején még csapkodva válaszolok, kisebb-nagyobb szünetekkel, míg végül visszatornázom magam ülésbe, ebben Wald noszogatása is segít, kicsit beletenyerelek a vállába is.
- Igen. Tartok attól, hogy végleg végem lesz, ha még egyszer nemet mondok neki – a hiúságomnak történő legyezgetés bejön, annyira, hogy meg is döbbenek. – Miért ne jönnék be? Lars vagyok – húzom ki magam. – Főnökként, miért tehetné meg? – nem értem, de valószínű azért, mert a meleg víz, kevés alvás, sok meló és a tequila, ami amúgy egy után nem tud kiütni, kezd hatni. Vagyis folyton vigyorgok.
- Na, gyere, ideje kijönni a vízből – tartom felé a kezem, miután az egyensúly és a stabil ülés már megvan a kád szélén.

- Csak meg ne edd cérnástul. Láttam a múltkor egy csapat lánybúcsús csajt petrezselymet árulni. A csóka akihez odamentek azzal fizetett a zöldségért, hogy egyben bekapta és megette az egész csokorral. A csajok meg azon röhögtek, hogy megette vele a cérnát is. - elevenítem fel azt a rettenetes szolgálati estét. Egy vámpírfelvonulást kellett őrizzünk, vagyis annak a rendjét. És abba keveredtek be a már nem szomjas hölgyikék. Nem mondom, hogy nem szórakoztam jól rajtuk, de összességében az egész este bevonult az idei eddigi legrémségesebbek közé, már ami a munkát illeti.
- Mit tudom én! Mert annyit foglalkozik a kajával Heidi, hogy biztos felkarolna egy éhező spermát. - oké. Józanul nem mondanék ilyet, de hol van már az este nyolc, amikor még száraz volt a torkom? Ha Heidire gondolok, sokszor jut eszembe a kiakadása azon a pizzás eseten. Megvallom, akkora sárkány volt, hogy kaja témában azóta nem feszegetem a határait. Örüljek, hogy van mit zabálni, nem de? Ha pizzára vágyom akkor meg vagy süttetek vele - haha, jó vicc - vagy megeszem hazafelé az őrsről.
- Mi a halálért akarnánk megtanulni? Akkor már inkább az orosz. Azok is sokan vannak és hülye betűkkel írnak, de legalább az egy férfias nyelv. - nyomós érv, szerintem. A vicc az egészben, hogy ez pia nélkül is az lenne, épp csak tán nem röhögnék hozzá ennyire.
- Gyűrűsfarkút? - horkanok fel, mint aki nem tudja eldönteni, hogy röfögjön vagy röhögjön-e. Nem, nem hiszem, hogy ez csak nekem áthallásos, bár az lehet, hogy csak nekem jut eszembe a disznó csavaros farka is, ha már állatok. Bár a csavarnak a gyűrűhöz nem sok köze van.
- Höh...Is-is. - bököm ki komoly visszaemlékező koncentrálást követőn. Hiába no. Rég volt, agyalnom kellett a helyzeten és a felhozatalon is. A reakción nem annyira azért.
- Mit tudom én. Nem hőmérőztem. - forgatom meg a szemeimet. Rossz ötlet, csak jobban szédülök tőle.
- Egyébként honnan tudsz te ennyit a témáról? - hiába vagyok részeg, azért még bizonyos témában meglátom az összefüggéseket. Na nem is a legfontosabbakban, de az mellékes. Fő a kommunikáció.
- Semmiképp se annyira nyálkás, de...- szemtelen vigyorral dobom elé a helyeslésemet. Egyébként figyeli a hócipő a mellszőrzetét. Vagy egyáltalán bármilyet. A testvérem. Megakadt valahol abban a korban nálam, amikor még nyikhajok voltunk mindketten, Heidi meg kis pisis.
- Ne is. Más kapura játszunk. - hahotázom egész addig, amíg a rajta csüngő főnöknője, mint téma elő nem kerül.
- Mert mégis ki szabályozná épp a főnököt?
Rányúlok a kezére, hogy megmarkoljam az alkarját. Eléggé ki kell támassza magát, hogy meg tudjon tartani, mert a forró víztől még jobban fejbe kólintott az alkohol, a mozgásom semmilyen szinten se koordinált. És nem is jóleső. De ha segít, akkor kikeveredek a kádból, onnan meg csurom vizesen csámpázva indulok meg a szobám felé. Nem érdekel, hogy mit vizezek össze se az, hogy meztelen vagyok. Lazán kapcsolok talpig fényárt is. Ha belátnak az el nem húzott függönyökön át a szomszédok, ha nem. Hidegen hagy általában is.
- Asszem itt is jó lesz. - dobom le magam a nappali kanapéjára. Nem akkora ez a lakás, mint egy hodály, de nincs kedvem a szobáig elmenni. Részegen lustább vagyok, mint egyébként.
- Kéne egy olyan tapsolós villanykapcsoló. - dobom fel az ötletet, realizálva, hogy csak felkapcsoltam, de le azt sehol senem.

Pislogva düllesztem ki a szemeim, majd ismét felröhögök, ez már az italnak s a fáradtságnak is betudható.
- Elképzelem a képét, amikor kijött a másik oldalon, hogy mi lehet az szerinte.
Összevonom a szemöldököm, még a homlokom is ráncolom, a nagy elképzelésben.
- Te, és hogy karolna fel egy spermát Heidi?
Folynak a könnyeim a röhögéstől, ahogy előadja a ferdeszeműséget, s a hozzáfűzött mondatait is. Józanul se kispályás Wald, tudjuk egymás agyát húzni és fűzni, jó értelemben, most a pia is istenesen besegít.
- Nem elég neked a német, mint férfias nyelv? – felelem németül, bele-belekuncogva a kérdésbe.
A makinál végleg elszakad a cérnám és szinte röhögő görcsöt kapok, addig nevetek, míg levegőért kezdek kapkodni, de az után is alig tudok csillapodni, az oldalam már fáj. Ha tudná, hogy ....
A nagy rákérdezésre a témát illetően nagyon komoly nézéssel tekintek Waldra, jelezve, hogy komoly, filozófiai válasz fog érkezni. De tényleg.
- Nos, ti, heterók, ezt a beállást szeretitek – tartom fel a kezem, mintha két női mellet fognék, még masszírozó mozdulatot is teszek. – No, hát ez nálunk így működik – azzal szembefordítom magammal a két kezem, lejjebb csúsztatom a levegőben és úgy teszek, mint aki valakinek a fenekét fogná. Aztán vágok egy képet.
- De most komoly, ki az istennek jut eszébe, fenékimplantátumot tennie a farába? – egy undort kifejező képet vágok.
Játékos gyilkos pillantást kap a nyálkás, de válaszra, majd egy csábos szemöldökfelvonást kap, hogy érezze a törődést.
- Ah, pedig olyan jó a testvéri szeretet – játszom túl a választ, szívre tett kézzel.
- Nem is tudom. Talán a házirend, belső irányelvek és hasonló, fűrészporszagú és ízű előírások – felelem okostojás hangnemben, pont úgy, amit ki nem állhatok, ha meghallom.
Majdnem élből visszalendülök a kádba, ha előbb meg nem támasztottam volna magam rendesen a lábammal, hogy Waldnak segítsek kiemelkedni a habokból, mint Vénusznak.
A karját a vállamra kanyarítom, cseppet sem törődve, hogy tök pucér, viszont a hátára előbb terítek egy nagy méretű törülközőt, ne fázzon meg.
- Ha te mondod. Hozom a takaródat és a párnádat – indulok a szobája felé. Nem zavar, ki lát be és ki nem, a lakásunkba. Azon a bizonyos nyaraláson sok mindent elveszítettem, közöttük azt is, amit úgy neveznek, prűdség.
- Most, hogy így mondod, éppen akciós lehet, hétvégén be is vásárolhatunk belőle. Amíg Heidi le nem kötözi a kezünket – mert én még józanul is eljátszadoznék a villannyal, az agymenésem néha borzalmas méreteket tud ölteni.
- Párna – vágom hozzá a párnáját, majd a takarót fölé lendítve, betakarom. – Jó éjt puszit nem kér a kiskirályfi? Ha már van hercegnőnk is, kell egy királyfi is.

Ismét csak beborult az ég. Lehet, hogy egy felsőbb hatalom akarja úgy, hogy minden alkalommal, amikor a Wagner család egyik tagjával találkozom, villámok és mennydörgés kísérje utam. Most éppen a számomra legkedvesebb testvérrel, Heidivel tervezem találkozni, akivel még élőben nem futottunk össze, de a képek és a leírások alapján gyönyörűnek találtatott. Lépcsőkön haladok felfelé, meg sem árt a kis testmozgás, annak ellenére, hogy egy táskát tartok magamnál. Fekete bőrtáska, olasz kezek által kikészített és varrt marhabőr, s egy hozzáillő fekete öltöny.
- Szép napot hölgyem! - mosolygok egy idősebb asszonyra, akivel az egyik lépcsőfordulóban találkoztam, de kitörő örömömet nem viszonozta, csak mogorván lépdelt lefelé. Negyedik emelet, s csak egy apró izzadtságcsepp jelent meg a homlokomon, melyet a zsebemből előkapott kendővel törlök le. Kifújom magam, ellenőrzöm a ruhámat, majd becsöngetek az ajtón. Reményeim szerint a nő fog ajtót nyitni, s megbeszélhetem vele az esőkabát kérdését. Mert most ezért vagyok itt, hogy visszaadjam testvérének tulajdonát.
Gondolataimba merülök el, lejátszom magamban a beszélgetésünk részleteit, elágazásokat zárok le, melyek leginkább zsákutcába vezetnének és kereszteződéseket nyitok, melyekkel akár még a lakásba is bejuthatok. Elmejátékomat zajok zavarják meg, melyeket az ajtó mögött hallok, de a lakás tulajdonosa még nem nyitotta ki, így tovább kell várnom. Vajon milyen reakciót vált ki belőle, ha egy majdnem két méter magas, fekete férfi várakozik az ajtaja előtt bejelentés nélkül? Ez a váratlan szituáció azonban a játék része, a meccs első félideje, amit talán még hosszabbítás is fog követni, legalábbis reményeim szerint.
Órámra pillantok, fél perc telt el azóta, hogy becsöngettem, de még mindig semmi. Talán rosszul hallottam, s csak elmém játszott csalárd játékot velem, amikor a zajokat hallottam. Vagy a kémlelőnyíláson keresztül vizslatnak éppen és a nő azt próbálja kitalálni, hogy miért is zavarom meg a nyugalmát. Csengetni vagy nem csengetni, ez itt a kérdés!
- Talán nincs itthon senki. - jelentem ki egy sóhaj kíséretében, de biztosra megyek és újra megnyomom a kapcsolót, hogy felverjem a bentieket. Talán sikerül elintéznem azt, amiért jöttem. Ki tudja?

Mégsem elmém csúfondáros játéka volt az imént hallott hangok, s pár pillanattal később már nyílt is az ajtó, melyben megjelent Ő. Apró mosollyal palástoltam a sóhajomat, hiszen ha egy más helyzetben lennénk, már meghívtam volna egy kávéra, kellemesen elbeszélgettem volna vele és talán tovább is jutottunk volna, de ő Lars húga és egy tesó húga mindig tabu. Vagy valami ilyesmi van Barney Stinson kódexében, de a sorozatot olyan régen nem láttam, hogy talán újra kellene néznem.
- Ó, elnézést, Lars Wagnert keresem. Eddig a pillanatig biztos voltam a dolgomban, hogy jó címre jöttem, de most kissé elbizonytalanodtam. - újra előkerült a zsebkendő és ismétcsak megtöröltem a homlokomat, pedig ott egyetlen izzadtságcsepp sem volt. Mímeltem a bizonytalanságot, s még az órámra is rápillantottam, hogy még összezavartabbnak tűnjek.
Hirtelen a lépcsőkre néztem, majd újra a nőre, csodálva egyszerű, mégis milyen vonzó ruháját. - Nem ismeri véletlenül Larsot? Nagyon fontos lenne, hogy találkozzak vele. Talán egy másik emeleten lakik?
Újra a lépcsőházat figyeltem, de most a másik irányba, majd kicsit feljebb toltam orrnyergemen a fekete szarukeretes szemüvegemet, mintha csak az izzadságtól az lejjebb csúszott volna. Hatalmasat nyeltem, s ismét Heidire néztem, majd sóhaj és elfordulok tőle, az indulásomat játszva el neki.
- Annyira hülye vagy! Egyeztettél volna időpontot! Mindig ez van, ha nem tervezed meg a napodat, mert összezavarodsz és összekeveded a számokat. Negyvenkettő vagy huszonnégy? Negyvenkettő... Nem, biztosan huszonnégy! - már éppen leléptem volna az első lépcsőn, amikor körömkopogásokat hallottam és visszafordultam az ajtó felé. - Szia Black! Biztosan huszonnégynek kell lennie, nem lehet más!
Lehet, hogy egy kissé túljátszottam a dolgot, de a kutya talán elég bizonyíték lesz arra, hogy ismerem a testvérét, legalábbis a kutyáját mindenképpen.
- De ha az ott Black, akkor miért nem Lars nyitott ajtót? Neki kellett volna ajtót nyitnia! Miért nem ő nyitott ajtót? - talán jobb lett volna ehhez a szerephez egy másik felöltő, de az öltöny annyira rosszul állt rajtam és annyira kilencvenes évek válltöméssel teli förmedvénye, hogy normális ember nem venne fel ilyet, tehát a célnak éppen megfelel.

- Prescott Belamy. - állok meg egy pillanatra, majd újra Heidi felé nézek és visszalopom azt a pár métert, amit a lépcsőház felé tettem meg. Ideges arcot vágok, mint aki nem erre számított, és az események ilyetén alakulása felborította a teljes napját. Megköszörültem a torkomat, nyeltem egy hatalmasat, majd bólintottam egyet.
- Általában nem vagyok ilyen összeszedetlen. - mosolygom el magam félszegen, majd a táskám felé nyúlok. - A legfontosabb dolgokat mindig ebben tartom, az apukámtól kaptam, régen az övé volt. Egy fél liter víz, mert bármikor megszomjazhatok. Egy alma, ha véletlenül megéheznék. Egy csoki, mert édesszájú vagyok. Jegyzetfüzet és ceruza, ha le kell valamit jegyzetelnem. A gyógyszereim, amit ma később vettem be a szokásosnál, mert lemerült a telefonom és nem volt nálam a töltőm, mert Lars esőkabátját tettem be a helyére. Az irataim, mert bármikor igazoltathatnak. Egy jó könyv, most éppen Harry Potter és a Főnix Rendjét olvasom, de félreraktam, mert nagyon félelmetes és nem szeretem, amikor bántják egymást az emberek.
Hangom vontatott, néha meg-megáll, mintha csak keresném a szavakat és a kifejezéseket, s amikor végre megtalálom, kicsit meg is nyomom a magánhangzókat. Nem tudom, hogy miért ezzel a személyiséggel kerestem fel őt, de most már késő lenne visszatérni saját magamhoz.
- Külföldön van? Tényleg telefonálhattam volna, de lemerült a telefonom és nincs nálam a töltőm. - az órámra pillantottam, s mintha ideges lennék amiatt, hogy elkésem valahonnan, fújtattam egy nagyot. Újra a szemébe néztem. - Nem ismerem magát, nem tudom, hogy tudna-e segíteni. Lars rám és csak rám bízta az esőkabátját és nem tudom, hogy odaadhatom-e magának vagy várjam meg itt, amíg megjön külföldről. Nagyon türelmes tudok lenni és csendes. Papírom is van róla a tárcámban, harmadik zseb, utolsó előtti papír. Megmutassam magának?
Nyitom ki a táskámat, majd előkeresem az előbb nevezett tárcát.

/// Sajnálom, hogy ennyit kellett várnod, főleg úgy, hogy én kértem a játékot.

- Kérem szólítson Prescottnak, a Mr. Belamyről mindig az iskolaévek jutnak eszembe. Nem volt kellemes élmény. - végig a padlót figyelem, amíg a szavakat mondtam neki, majd halvány mosollyal nézek fel rá. Tépődtem, legalábbis annak látszatát mutattam Heidinek, mint aki nem tudja eldönteni, hogy mégis mit tegyen az elkövetkezendőkben. Tényleg rá bízhatom a kabátot vagy jöjjek vissza később? Thaddeus Gatwickként tudnám erre azonnal a választ, de Prescott, a félkegyelmű vacilál. Neki ez a szerepe, ilyennek találtam ki évekkel, évtizedekkel ezelőtt, s bár már megannyi neve volt, mindig is ilyen sutácskán viselkedett.
- Persze, megvan a telefonszámom, de most ugye le vagyok merülve. És most nem tudna felhívni. - bólogatok a szavak mellé, majd újra valami fogódzót keresek a környezetemben. Ilyenkor általában egy lámpa, egy kijáratot jelző piktogram vagy egy cserepes virág is megteszi, amin el lehet mélázni, ami időt hagy arra, hogy kétséget ébresszek a beszélgetőpartneremben. Egy kapcsolószekrényen ragad le a tekintetem, hunyorítva és fejet forgatva tapad rá pillantásom. - Az lehet, hogy inkább Black felügyeletére bízzam a kabátot?
Nem fordultam felé, a kutyára sem tekintettem, még mindig a kapcsolószekrény szögletes alakját fürkésztem. Aztán mégis lenéztem a kutyára, ott állt a nő mellett, s farkát csóválva mosolygott rám. Talán még emlékezett a csónakházas eseményekre, amint labdáját messzira dobva futtattam meg, amint a gazdijával kellemesen elbeszélgettem. - Ugye vigyázol Lars esőkabátjára Black? Ugye vigyázol?
Mintha értette volna, hogy mit kérdeztem, egyetlen csaholással válaszolt nekem, amitől némileg összerezzentem, mintha zavart volna a szűk térbe szorult vakkantás visszhangja.
- Én is erre gondoltam. - nevettem el magam, majd kinyitottam a táskámat, amiben minden pedáns rendezettséggel volt elhelyezve, így könnyen megtaláltam a kabátot, amit át is nyújtottam Heidinek. Kettőt cuppogtam, amíg vissza akartam csukni a táskát, jelezve ezzel szomjamat, így a beltérből előkerült az emlegetett palack, mely sajnálatos módon üres volt.
- Őőő... - haboztam, nem néztem fel, hanem visszatettem a palackot a helyére, majd újra elővettem, mintha csak arra számítottam volna, hogy varázslatos módon megtelik, de az alján lévő pár csepp nem lett több, s Prescott talán úgy érezné, hogy még kevesebb lett. - Megtenné, hogy megtölti nekem vízzel? Megvárhatom addig idekint?
Emeltem fel a tekintetem, majd nyújtottam neki a palackot, melyben talán fél unciányi folyadék volt. Nem víz, hanem nyomás alatt lévő dinitrogén-oxid, más néven kéjgáz. Természetesen a palack sem hétköznapi flakon volt, amit bármelyik sarki boltban megkap az ember, hanem megerősített falú, a benne uralkodó nyomásnak ellenálló tároló, mely felnyitása után (értsd a kupak elcsavarásával) kiengedi magából bódító elegyét. Persze ez nem látszott a rajta, hiszen az csak egy átlagos, hétköznapi pillepalacknak tűnt.

Összehúzott szemekkel meredek a szemközti falra. Hogy felkeltem, Black máris képen nyal, felugorva az ágyra.
- Fúj, Black, azért ott még nem tartok, hogy kutyát csókolgassak! Mondtam már, hogy büdös a szád?...
Fejem vakarva hessintem le az ágyról a kutyát s takarózom ki, jó nagyot ásítva.
- Ú, b.ssza meg... - fogom a halántékom. Elfeledkeztem két apró dologról. A tegnapi buli az előléptetésem alkalmából kicsit sokra sikerült, másrészt nem kéne ekkorát ásítanom, a fejem még nem bírja. Ezen felröhögök.
- Inkább menjünk enni, mielőtt téged ennélek meg - játszom Black két fülével, megpuszilva feje búbját, majd egy szál kisgatyában kiflangálok a konyhába, benyomva a kávéfőzőt, s reggelit adva Blacknek.
Befordulok a fürdőbe, fogat mosni, s némileg felfrissülni. Azért elégedetten feszítek a tükörben, a hegek alig látszódnak, kivéve a halántékomnál, amit nem tudok megemészteni szépség szempontjából. Morgok rá egyet.
A rossz kedv pillanatnyi, hiszen akár a tavalyi karácsony lehetett volna az utolsó számomra. Ezért is vagyok némileg jobban izgatott.
Heidit úgy kihessegetem a konyhából, ha főzicskézni akar, hogy még Black is néz rám, pedig humorosra vettem a formát. Mint ahogy a főzési ruhát nem, mégpedig egy fehér ing és egy világoskék farmer képében. A lövés óta még inkább adok a minőségi megjelenésre, mindenféle téren.
Nem zavartatva magam, hogy Wald már befoglalta a kanapét, ledobom magam a kanapéra úgy, hogy kényelmesrn Wald combjaira fektethessem a lábaim, s kényelmesen tudjak inni a sörből, amit hoztam.
- Ahh, már csak a húsnak kell megsülnie - dobom le a fejem a párnára. - Ha Black csoda folytán kinyitja a sütőt s bezabálja a húst, én nem kezdem újra a sütést. Mióta van ez a gatyád? S mióta edzel ennyit, hogy ennyire kicsi legyen rád?
Finomkodás? Van. Most éppen nem annyira. Bombasztikusak a combizmai.

Nagy karácsonyi ebéd. Heidivel és Yvyval. Meg a gyerekeimmel, elvileg. Egész jól hangzik elsőre. Bizalom keltő az egész. Három teljes másodpercig. Amíg ki nem derül, hogy Heidi azon két bátyja, aki engem nagyon nem bír, szintén jelen lesz és nem ruccan ki Írországba. Igazából, szerintem Heidi harmadik testvére csak azért nem utál még, mert vele eddig nem találkoztam és egy óceán választ el minket. Amint véletlenül én és a húga közelebb kerülnénk hozzá mint Lars és Wald légvonalban, szinte biztos, hogy azonnal nála is átmennék a megfigyelendő személyek listájára és alaposan lezuhanna a szimpátia indexem látatlanban is. Tudtam én, hogy nem lesz egyszerű dolgom, amikor komolyabbra fordult a kapcsolatunk, de hogy egy haverom szavaival éljek: "egyből a nehezített pályának" mentem neki. És nem is kicsit, sőt, növeltem az emelkedő dőlés szögén is. Vagy valami ilyesmi. Legyen ennyi elég a sport hasonlatokból, mielőtt belezavarodom az egészbe. A lényeg, hogy elmarad a karácsonyi nagy főzés, helyette csak a házi tojáslikőrt kell megcsinálnom, és rávenni Lisát, hogy viselkedjen jól. Az utóbbi pedig egyedi meccs, általában kell egy kis lekenyerezés hozzá, de utána a lányom képes teljesen egyedül felöltözni, villával és kanállal megenni mindent, ami elé raknak egy tányéron és ha van valami, amire ráléphet, akkor a mosdó használatot is megoldja. Nem, nem koraérett vagy köteleztem ezekre, csak egyszerűen mindig ezt látta és utánoz. Engem. Andyt. Meg mindenkit, akivel huzamosabb ideig kapcsolatba kerül és kedvel.
A szekrény előtt állva azért küldök egy sms-t Heidinek és kiderítem, mennyire kell elegánsan kinéznem, a válasza pedig megnyugtat, hogy egy fekete ing és hasonlóan sötét szövet nadrág tökéletes lesz. Kabát, cipő, összeszedni Lisát, a babatáskát, a tojáslikőrt végül pedig a fiamat. Érdekes egy lista és az utolsó a sarkalatos pont. Eddig nem gyakran meséltem róla Seattle-ben bárkinek is, Heidi természetesen mindent tud, de a testvérei előtt ugyanúgy sötét rejtély az egész, mint bárki másnak. Amíg meg nem látják őket együtt. A lányom haja ugyan sötét szőke még, idő kell neki, hogy bebarnuljon, de egyébként könnyen kiszúrható, hogy teljesen olyan mint Andy. Rám pedig egyikük sem hasonlít különösebben. Csak tudnám miért imád Heidi atombombákat dobni petárda helyet...
Az utolsó pillanatban lemondás bajnoka idén a fiam lett, egyszerűen csak két napja kapott néhány nem túl biztató hírt az anyjáról és úgy döntött, jobb, ha az ünnepekre haza utazik Angliába és helyre hozza a dolgokat. Én pedig a lányommal együtt maradok, mielőtt a két nagymama banya ki akarná kaparni a szememet, amiért teljes egészében elszigetelem őket meg az alkoholizmusukat az egyetlen szem unokájuktól. Boldog karácsonyt, meg a többi...
- Oké, Lisa, menjünk! - sóhajtok fel, miután leparkolok az épület előtt és kiszállok a kocsiból. Táska a vállamra, csomagok kézbe. Mikor pedig sikerül mindent biztonságba helyezni, felvezetem a lépcsőn a lányomat Kész szerencse, hogy kapaszkodva megy ez neki egyedül és nem kell két kört tennem. Andy ugyan látta már Heidit nem is egyszer (laptopon keresztül), de a testvérei a mai nap előtt nem gyakran kerültek szóba, szóval nagyon érdekes dolgoknak nézünk elébe. Most pedig, hogy csengettem, másodpercekre kerülök egy igazán egyedi estétől. Legalább az ajtót Heidi nyitja ki, így nem kell semmit megjátszanom, azonnal mosolyra húzódik a szám, miközben lehajolok és adok neki egy gyors puszit, majd belépek a lakásba, hogy a hideg kinn ragadjon.
- Wald, Lars! Boldog karácsonyt! - fordulok a korábban emlegetett testvérek irányába és a legjobb nyugodt mosolyomat öltöm fel nekik. Ha egy sorozat gyilkossal tudtam ezt viselve társalogni, akkor két morcos bátyus talán nem szorít sarokba. - Ugye emlékeztek Lisára? - mutatok a lányom felé, mivel Lisa szinte azonnal a legújabb szerelmét, Yvonne-t veszi célba. Nem tudom megmondani miért, de azóta imádja a kicsit, hogy először látott róla videót, és most sem hazudtolja meg magát, ahogy egyből Heidi elé kerülve lecövekel. Esküszöm, ha elbírná, fél nap cipelné...