Konyha és étkező (Brighton-birtok)

To: Sava & Cole

Én sem gondoltam volna, hogy egy héttel a találkozónk után máris itt fogok ácsorogni a Brighton-birtok ajtajában, de egyrészt remek időnk van ahhoz, hogy szembe nézzek a félelmeimmel, másrészt pedig, nem ártana már megnéznem, miféle dolgok rejtőznek itt a birtokon, harmadrészt pedig úgy éreztem, hogy jó lenne ma csavarogni és csinálni valami új dolgot. Szóval, összecsaptam a hármat egy elfoglaltsággá és attól függően, hogy Sava mivel akar majd kezdeni, jöhetnek a festmények és a lovak is. Felkészültem -azt hiszem-, hogy végre ne akarjak sírva elrohanni, ha lovat látok valahol, valamint remélem, hogy Savának tényleg szelíd és nagyon, nagyon barátságos lovai vannak itt, mert nem érzem úgy, hogy ez az a nap lenne, ami ideális a halálomhoz.
Tekintettel arra, miféle elfoglaltságokat terveztem magamnak mára, alkalomhoz illően is öltöztem. Azaz, semmi kosztüm vagy szoknya, mint a múzeumban. Farmert vettem -oké, nincs lovagló nadrágom, azt a lovam mellett hagytam-, egy kék felsőt valamint tornacipőt, és persze elmaradhatatlan a dzseki is, ha esetleg mégis eleredne az eső vagy ilyesmi.
Nagy levegőt veszek, mintha csak a mély vízbe készülnék és kopogok a hatalmas ajtón, majd izgatottan várom, hogy ajtót nyisson valaki. Remélhetőleg, Sava lesz az és örül majd, nem pedig közli, hogy húzzak innen a búsba. Nem mondhatja, hogy nem figyelmeztettem, hogy érkezni fogok, mert tegnap felhívtam, hogy lehet majd most hétvégén meglátogatom.
-Szia! Megérkeztem.- közlöm, mintha nem lenne elég egyértelmű, mosolyom pedig vetekszik egy fogkrém reklámos modell mosolyával, miközben próbálok a lehető leglazább lenni, holott majd meghalok az izgatottságtól. Ugyan, nem biztos, hogy ma kellene mindent elintéznem egyszerre, de a képeket megígértem, hogy megnézem, a lovaglást pedig minél előbb szeretném letudni. Úgysem fog hagyni, amíg nem adom be a derekam, így fordított pszichológiát alkalmazok és inkább úgy csinálok, mintha én ragaszkodnék hozzá, hogy túl essünk rajta.
-Remélem, nem rosszkor érkeztem. Nem mondtam időpontot, mert még én se tudtam, mikor jövök.- mosolygok továbbra is aztán, ha betessékel, akkor bentebb is sétálok és kíváncsian körbe lesek. Ha csak fele olyan szép belülről a birtok, mint kívülről, akkor nagyon irigylem Savát már most.

From: Chantal

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Pént. Május 05, 2017 9:14 am

Rowannek még mindig nem volt semmi nyoma, én pedig kezdtem teljesen kétségbeesni emiatt. Nem mutattam ugyan ki, hogy mennyire aggaszt a távolléte, de az idő kezdett a végéhez közeledni, és attól féltem, ha letelik a türelmi időszak felé, akkor majd felbukkan és jól az arcomba nevet, hogy ha azt hittem, hogy majd megkapom a pénzt, akkor bakot lőttem. Pedig fogalma sem lehetett arról, hogy mennyire szükségem volt rá, hogy nekem nem kellett semmi innen, csak ez a kis tőke ahhoz, hogy valóra válhasson az álmom. Legalább megpróbálhassam valóra váltani, nekem már az is többet jelentett volna, mint eleget.
Mivel ennyire nem volt kedvem semmihez már napok óta, így nagyon örültem, amikor tegnap Chantal felhívott, és közölte, hogy valószínűleg meg fog látogatni. Semmi akadályát nem láttam, bár a pontos címet azért elmondtam neki, nehogy véletlenül eltévedjen itt nekem. Azt nem mondanám, hogy roppant izgatott voltam a jövetele miatt, de azért végre egy egész hét eltelte után várhattam valamit. Igaz, hogy az időm nagy részét újabban a várakozás tette ki, de ez most a jó fajtához tartozott.
Meg is kértem a személyzet maradék részét, hogy takarítsanak egy kicsit össze, és valami vendégvárót is készítsenek a konyhában. Annyira megörültek annak, hogy feladat van és valaki érkezik hozzám, hogy egy kicsit talán túlzásba is estek, de amíg eltöltöttem az időt, addig én is becsipegettem a finomságokból, amiket kikészítettek. Volt ott édes sütemény a teához, akadt sós is, meg kis falatok. Mintha valami nagyszabású vendégséget akartam volna tartani, pedig erről szó sem volt ugyebár. Csak egy barátnő fog átjönni, semmi több.
Mintegy varázsütésre, már meg is szólalt a csengő. Ezúttal én voltam az, aki önként jelentkezett az ajtónyitó szerepére. Legutóbb még az akasztott ki, hogy senki nem mozdul, most meg én voltam, aki kardoskodott azért, hogy bebocsáthassa az érkező vendéget. Talán csak kíváncsiak voltak, és nem tudták, hogy mire számítsanak. Ha azt hitték, hogy majd valami jó pasit fogadok, akiről utána pletykálhatnak, akkor nagyot tévedtek, de magamban jót derültem ennek a gondolatnak a lehetőségén.
- Szia! – tártam szélesre lendületesen az ajtót Chantal előtt. – Örülök neki, már vártalak! Gyere csak bentebb! – invitáltam máris, és elálltam az útból, hogy tényleg be tudjon jönni a házba. – Igazából egész nap vártalak, mert itt mást nem lehet csinálni, és különben sem tudtam, hogy mikor számítsak rád. – nevettem el magam, becsukva magunk mögött a bejárati ajtót. – Körül akarsz nézni előbb, vagy igyunk valamit? Nem vagy éhes? – próbáltam ám jó házigazda lenni, de eléggé kiestem ebből a szerepből. Az utóbbi években nem foglalkoztam ilyesmikkel, egyszerűen nem volt rá időm és kapacitásom. Pedig régen láttam, hogy anyám miként csinálta, sok estélyt rendeztek itt.

To: Sava & Cole

Sava szemmel láthatóan örül nekem, ami nagyon jól esik. Reméltem, hogy nem leszek púp a hátán vagy ilyesmi, de abból, ahogy a telefonban beszélt nem igazán éreztem azt, hogy zavarnám. Sőt. Talán, itt gubbaszt általában egyedül, így aztán szerintem örül, ha van vendége.
-Ne haragudj, hogy nem tudtam pontos időpontot mondani. Még én se tudtam, hogy mikor tudok majd elindulni végre, de most már itt vagyok.- mosolygok továbbra is, ahogy beljebb sétálok és szemügyre veszem a "házat". Igazság szerint inkább olyan, mint valami hatalmas palota, de épp ezt vártam. Hiszen Sava nevelőapja minden volt, csak szegény nem.
-Inkább innék valamit, mert nem rég ettem otthon. Közben pedig, ha gondolod, körbe is vezethetsz a házban.- vigyorgok izgatottan, mert őszintén szólva, elég kíváncsi vagyok, hogy is néz ki ez a palota belülről. Mikor jöttem kívülről megnéztem én alaposan magamnak -már, amit hirtelen meg tudtam nézegetni-, és már az lenyűgözött. Nem tudom, miféle kincsekre bukkanok majd idebent és mi lesz az, amit Sava oda adna a múzeumnak pár hétre, de komolyan úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki most szabadult be valami cukorka boltba.
-Na és, hogy telt a heted? Tudsz már valamit a pasasról?- gondolok természetesen a mostoha bátyjára, akin olyan sok minden múlik. Őszintén remélem, hogy felbukkan majd, mert a múltkori beszélgetésünk után tudom, hogy milyen fontos ez Savának. Ha nincs örökség, nincs műtét és a táncnak végleg annyi, amit nem tudom, hogy viselne. Így is a műtét reménye tartja benne a lelket.
-Igazság szerint, nem tudom mennyire látszik ez az öltözékemen, de úgy érkeztem ma ide, hogy akár a lovagló leckét is megejthetjük.- mondok néhány szót a szerelésemről röhögve, hiszen nem biztos, hogy ez teljesen egyértelmű. Bár, mostanra már az se biztos, hogy a félelmeimmel is kész vagyok ma szembe szállni. Mikor elindultam, még nagyon elszánt voltam. Azóta egyre kevésbé vagyok olyan eltökélt és tudom, ha meglátom az első lovat, ami elém kerül, biztosan be fogok pánikolni, de akkor is túl kell ezen esnem. Ha nem is most, a közeljövőben mindenképp, mert röhejesnek érzem magam, hogy ilyesmi félelmeim vannak. Inkább félnék a kígyóktól vagy a pókoktól. Az még elég normális lenne, bár még mindig jobb, mint Mr Monk a sorozatban, aki körülbelül mindentől parázik.

From: Chantal

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Kedd Május 16, 2017 10:28 am

- Dehogy, ne kérj már tőlem bocsánatot! Nem mindenki lógatja egész nap a lábát unatkozva, mint én. – legyintettem egyet könnyedén, mert hát ez volt az igazság. Én egyelőre még nem tudtam magammal túl sokat kezdeni, kivéve, ha kitaláltam valami remek elfoglaltságot magamnak. Az volt a ritkábbik eset, mert általában tényleg itt gubbasztottam, és próbáltam nem sajnálni magam. Már egész jól ment, ami azt illeti, de még mindig voltak mélypontok. Akár több is, egy napon belül.
- Rendben! – miután sikerült beinvitálnom, gondosan bezártam magunk mögött az ajtót, és már fordultam is Chantal felé lelkesen. Egyből feldobta egy kicsit a napomat, de pontosan ilyen apróság is elég volt ahhoz, hogy kizökkenjek valamelyest. – Limonádét, jeges teát, valami alkohol? Van mindenféle… - soroltam el így nagy hirtelen, ami eszembe jutott. Mindezek természetesen már el voltak készítve, csak ki kellet önteni egy pohárba. – Kávé esetleg? – jutott eszembe hirtelen, felajánlva az újabb alternatívát.
- Hát, az egy kisebb túra lesz, de megejthetjük a dolgot! – mosolyogtam szélesen, intve a nappali irányába. A házban egyébként mindenfelé voltak festmények, és szobrok. Nem úgy, mint egy múzeumban, habár néha úgy éreztem, mintha ott élnék. Egyébként ízlésesen voltak elosztva a különböző helyiségekben, és egyértelműen látszott rajtuk, hogy mindenféle korból származnak, és elég különlegesek ahhoz, hogy nagyon értékesek legyenek. – Szerintem kezdjük idelent, és majd megyünk tovább. Fent úgyis leginkább csak hálószobák vannak, de annyi, hogy nem is tudok mit kezdeni velük. – nem nagyon értettem, miért volt szükség ennyi vendégszobára. Oké, régen rendeztünk itt partikat, de akkor sem aludtak itt túl sokan.
- Elég eseménytelenül, bevallom. – sóhajtottam kicsit letörten. – Nem nagyon csináltam semmit, csak bújtam a könyveket, meg szaklapokat. Beszéltem néhány emberrel, tanácsokat kértem, meg a munkások vezetőjével is tárgyaltam. De nagyjából ennyi. Igazából úgy döntöttem, hogy elkezdem nélküle is, hátha érek vele valamit. Talán nem kapom meg a teljes összeget, de valamit hátha… - vontam meg a vállaimat. – Nem tudok róla semmit még most se, és ez eléggé bosszant. – szorult ökölbe a kezem, de ezen túl nem tettem semmit, hiába lett volna kedvem egy vázát a falhoz vágni, hogy jobb legyen a hangulatom.
- Ó, ez nagyszerű, rászántad magad! – csaptam össze elégedetten a kezeimet. – Figyelj, azért tudod, hogy nem muszáj, ha nem akarod! – mondtam gyorsan, mert tényleg nem volt ez kötelező, inkább csak egy lehetőség, amivel akár élhetett is, ha ahhoz volt kedve. – De ha mégis úgy döntenél, akkor van ruhám, ami alkalmas a lovaglásra. Csizma úgyis kellene, és ahogy elnézlek, nagyjából azért egy méret lehetünk… - méregettem őt vizslató tekintettel. – Ha mást nem, hát megsimogatod őket, meg nézed, ahogy szaladgálnak. – vetettem fel az ötletet. Én például azt is nagyon szerettem nézni, de ez nyilván embertől függ. Ha ő eleve félt tőlük, talán távolról is rossz érzéseket váltanának ki belőle. Azért reméltem, hogy nem lesz gond.
- Na, gyere! Akkor keressük meg azokat a frissítőket, aztán indulás! – és attól függően, hogy korábban mit kért inni, már be is szereztem neki, hogy elindulhassunk a rögtönzött kis túránkra.

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Szer. Május 17, 2017 10:04 pm

To: Sava & Cole

-Az egy dolog, ugyanakkor az is aljasság, ha bejelentem, hogy na majd jövök, te pedig tűkön ülsz egész nap, mert nem tudod, mikor érkezek.- jegyzem még meg de nem akarok én itt tovább szabadkozni, hiszen a lényeg, hogy már ide értem. Más kérdés, hogy amúgy se akartam túl korán jönni, mert nem illik és nem is tudtam volna jönni. Jó ez így, csak legközelebb inkább mondok egy időpontot és ahhoz próbálok igazodni, ha pedig addig nem sikerül elintézni mindent, akkor majd legközelebbre halasztom és jövök.
-Egy kávé jól esne.- bólogatok gyorsan, mikor hozzáteszi a koffeint is, hiszen imádom. Anélkül nem élet az élet, de nem szoktam persze túlzásba vinni. Napi kettőnél megállok, ma pedig még, csak reggel ittam egyet. Dél körül, mikor a múzeumban bekajálok és rám tör a sziesztázhatnék, akkor szoktam bevágni még egy adagot.
-Jó lesz, ha csak itt az alsó szinten vezetsz körbe, hiszen a hálószobákban gondolom nincsenek nagy műkincsek elrejtve.- mosolygok, miközben követem is a nappaliba és alaposan körbenézek. Már most nagyon tetszik a hely. El bírnám viselni, ha itt kellene élnem, de azt is tudom, hogy egyedül, mint ahogy Sava is él itt, pocsék is lehet egyben. A helyében tuti, hogy partykat rendeznék minden hétvégén és mutogatnám, hogy milyen szép házam van.
-Nem számít, én már így is büszke vagyok rád, hogy kitartasz és egyedül is neki állsz az egésznek. Ha bármiben segíthetek, nyugodtan szólj, bár megmondom őszintén, a gazdálkodás terén nekem sincs nagy tapasztalatom, de szívesen jövök, ha kell.- mosolygok és persze komolyan is gondolom. Nem mondom, hogy nem fogtam még a kezemben kerti szerszámokat, de nem is arról vagyok híres, hogy kapálok a hátsó kertben. Viszont sose vetettem meg a két kezi munkát és nem néztem le azokat se, akik csinálják. Még én is kerülhetek olyan helyzetbe, hogy kertet kell műveljek.
-Idővel minden rendbe jön, de te tégy meg mindent, amit tudsz. Az legalább megnyugtatja a lelkiismereted.- vonok vállat a kis okosságom után, mert én mindig így álltam mindenhez. Ha sokszor nem is rajtam múlt egy-egy dolog sikere, akkor is a maximumot nyújtottam, így később nem magamat ostoroztam azzal, ha nem sikerült, hogy jobban is csinálhattam volna.
-Muszáj. Olyan ciki, hogy a lovaktól parázok. Jó, nem olyan fóbia szinten, de akkor is gáz. Inkább félnék az egerektől, de azokkal meg semmi bajom.- röhögök, mert szerintem tényleg vicces ez az egész. Az olyan csajos dolognak számít, ha valaki egy szökkenéssel a konyha asztalra ugrik, mert egeret lát, na de ez?
-Akarom, szóval jöhet a ruha. Gyanús, hogy hasonló méret lehetünk.- bólogatok egyetértően, miközben én is szemügyre veszem Savannaht és nem is kételkedek abban, hogy passzolni fog rám minden. Ha meg nem, akkor farmerban fogok ma meghalni, nagy dolog...
-Fejest akarok ugrani, mert másképp megtorpanok és megint nem fogok semmire se jutni. Ez olyan most vagy soha dolog, mint a bunji jumping vagy ilyesmi. Vagy ugrasz, vagy nem.- jó, a kettő mondjuk nem ugyanaz, de bízom benne, hogy Sava lovacskája tényleg olyan szelíd, mint ahogy a múltkor mondta és nem fog agyon taposni vagy ilyesmi.
-Mehetünk.- bólintok vigyorogva és követem is, hogy megszerezzem a kávécskámat, majd körbe nézzem a házat. Már most, így messziről kiszúrtam jó pár festményt vagy szobrot, melyekkel kapcsolatban majdnem teljesen biztos vagyok, hogy melyik milyen értékes vagy épp mennyire nem. Nem tudom, mikre gondolt, mikor beszéltünk, hogy kölcsön adná, de tudnék majd ötleteket adni neki.
-Mi lesz ezzel a sok régi bútorral, ha egyszer megváltok a háztól?- nem akarok én pofátlan lenni de, ha arra kerülne a sor, hogy licitálásra adnak mindent, jó előre szeretnék pár darabot lefoglalni a múzeumnak, persze nem örökre. Fenntarthatná Sava a jogot, hogy bármikor visszakapja őket.

From: Chantal

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Csüt. Május 18, 2017 3:41 pm

Csupán legyintettem egyet könnyed mozdulattal, mert tény, hogy hajlamos voltam a morcosságra, de most nem volt rá okom. Vagy csak Chantal tartozott azok közé, akiket kedveltem annyira, hogy jóval toleránsabb voltam velük, mint másokkal szemben. Annyi biztos, hogy én nem akadtam fenn azon, hogy egész eddig vártam rá, mert legalább volt valami, ami lekötötte a gondolataimat annyira, hogy ne magamat sajnáljam. Már ez is előrelépés, ugye?
- Rendben, akkor egy kávé rendel! Szólok gyorsan, hogy csinálják meg, aztán itt is vagyok! – ígértem neki, és mivel a konyhában ott ücsörgött az egyik bejárónő, így megkértem rá, hogy készítsen egy kávét gyorsan, nekem meg töltsön egy pohár jeges teát. Mivel jó kedvem volt, ezért nem pattogósan vagy parancsolgatva adtam ki az utasítást, csak tényleg megkértem. – Már itt is vagyok! – tértem vissza a barátnőmhöz mosolyogva. – Akad egy-kettő, de semmi lényeges szerintem sem. Bár az is igaz, hogy a nagyobb értékeket nem hagyta az apám túlzottan szem előtt, szerintem a dolgozószobában, meg a könyvtárban lesznek drágább darabok. – vélekedtem elgondolkozva, miközben megindultam a nappali felé.
- Köszönöm! – mosolyogtam rá őszinte hálával, mert legalább egy ember volt, aki értékelte az igyekezetemet. – Rendben, szólni fogok! Csak aztán nehogy meglepődj majd, ha véletlenül szavadon foglak és elhívlak szüretelni! – kuncogtam el magam, noha ennek elég csekély volt az esélye. Én sem terveztem olyasmit, hogy beállok dolgozni a földeken. – Majd maximum lelki támogatásra lesz szükségem… - fűztem hozzá, mert az bizony mindig jól jön, különösen a rázós helyzetekben. Ez meg aztán minden volt, csak kellemes nem. Más talán szórakozásként élte volna meg az egészet, de én frusztráltnak éreztem magam tőle.
- Ha azt nem is, de a gondolataimat leköti. Csak lehet, hogy minden erőfeszítésem felesleges időpocsékolás. Legalább, ha tudnám, hogy van értelme… - de nem tudtam, és azt sem, hogy miért csinálom egyáltalán. Valószínűleg még mindig a remény volt az, ami ott motoszkált bennem, még ha egyre halványabb színben tündökölt is. De nem adhattam fel, abban Chantalnak igaza volt, hogy kellett valami cél az életemben, ami után mehettem. Amit követhettem, és volt miért felkelni reggelente. – Egyáltalán nem ciki! – ráztam meg a fejemet. – Én meg a kocsiktól félek, pedig azzal közlekedek én is. – persze ez teljesen más okból volt, mint az ő félelme, de ez lényegtelen.
- Jól van, akkor délután lovagolni fogunk. – egyeztem bele. Ki vagyok én, hogy le akarjam beszélni? Csak örültem neki, hogy részese lehetek majd a félelme legyőzésének. Ettől máris jobban éreztem magam, mintha tettem volna valami jót. – Ó, itt is van a kávéd! – pillantottam az érkező Sarah felé, aki már fel is kínálta a vendégünknek a gőzölgő feketét, a tálcát pedig letette a kis asztalra, hogy ízesíthesse kedve szerint. Én a magam részéről a teámba kóstoltam bele, és hümmögve állapítottam meg, hogy nagyon finom lett. Egy kevés mentával lett megbolondítva az amúgy citromos frissítőm.
- Ha látsz valami olyat, ami jó lehet, csak szólj. Én nem igazán vagyok ebben jártas… - vallottam be újra, amit már amúgy is tudott. – Fogalmam sincs. Még azt sem tudom, hogy egyáltalán meg akarok-e válni tőle. Minél több időt töltök itt, annál több emlék jut eszembe, és kezdek ragaszkodni újra. Nem pont ezekhez a tárgyakhoz, de úgy magához a légkörhöz. – próbáltam megfogalmazni az érzéseimet ezzel kapcsolatban. – Talán néhányat el lehetne árverezni, vagy ilyesmi, helyette pedig újakat venni. Bár még azt sem tudom, maradok-e az idő letelte után… - vontam meg a vállaimat, mert ezt még tényleg nem sikerült eldöntenem. – Még tizenegy hónap van, addig annyi minden történhet, annyi minden változhat bennem. Majd ráérek akkor kitalálni ezt, de a műtárgyakat akkor is kölcsön adom, már most is kiválaszthatod, ami kellhet. – az innivalóval együtt indultam el a folyosón, hacsak nem akarta inkább ülve elfogyasztani a kávéját, mert akkor hellyel kínáltam a nappaliban.

To: Sava & Cole

Miközben Sava elmegy, hogy intézze a kávémat, a nappali plafonját kezdem elemezgetni. A hatalmas, díszes csillárt és a stukkókat, melyektől csak még csodálatosabb az összkép. Kicsit olyan, mintha egy filmbe csöppentem volna, ami a régi időkben játszódik. Sok mindent megélhetett már ez a birtok.
-Az összkép így is fenséges. Akárki is rendezte be, értett hozzá.- fordulok Sava felé, mikor visszatér a konyhából, majd tovább nézelődök. Egyértelmű, hogy a legértékesebb darabokat nem ide tették, hiszen az olyasmit mindig, minden ember féltve őrzi és olyan helyre teszi, ahol mindig láthatja. Legalábbis, én így csinálnám.
-Pedig jönnék én. Régi vágyam, hogy szőlőt taposhassak úgy, mint ahogy régen csinálták az asszonyok.- kuncogok, ahogy megjelenik előttem a kép arról, hogy Sava meg én egy nagy dézsában vagy fene tudja miben tapossuk a szőlőt. Nem hiszem, hogy ilyesmire sor kerülne, de azért jót röhögnék, az biztos.
-Az lesz, ne aggódj. Nem fogom hagyni, hogy magadba zuhanj, mert abból nincs semmi jó.- biztosítom is gyorsan róla, hogy majd figyelni fogok rá -ha persze nem küld el melegebb éghajlatra-, hiszen nekem se árt, ha van valaki, akivel hétköznapibb dolgokkal is tudok foglalkozni, mint egy múzeum. Ráadásul, valamiért úgy érzem, hogy segítenem kell neki, ha tudok. Talán főleg azért, mert anno jó barátnők voltunk és szerintem még most is azok vagyunk, hiába, hogy eltávolodtunk kicsit egymástól.
-Mindennek van valami értelme Sava, csak van, hogy később jövünk rá. Lehet, hogy megszereted ezt az életmódot és rájössz, hogy neked való.- vonok vállat, mert szerintem ez még mindig egy lehetőség. Végtére is, vannak emberek itt, akik segítenek neki és konkrétan, csak irányítania kell az egészet. Lehet, hogy rájön, mennyire neki való ez az egész, ugyanakkor az is lehet, hogy arra döbben rá, hogy soha többé nem akar ilyen helyen lenni. Bármi megtörténhet.
-Jó, de annak oka van és, ha feldolgozod majd a dolgot, akkor túlteszed magad rajta. De nekem semmi gondom nem volt a lovakkal, csak láttam ahogy másnak baja esik.- de az nyomot hagyott bennem, mert láttam, milyen félelmetesek tudnak lenni ezek az állatok. Hatalmas, erősek és, ha megriadnak, nem ajánlatos a közelükben lenni.
-Rendben. Te leszel a tanárom.- mosolygok, majd tekintetem a nőre kúszik, aki megérkezik a finom kávémmal. A kellemes illat megcsapja az orrom, amitől azonnal felvillanyozódok.
-Köszönöm.- veszem is el a csészét, majd teszek bele cukrot és egy kis tejet is és kevergetés közben figyelek tovább Savannah-ra.
-Én a helyedben biztos, hogy megtartanám minden áron. Gondolj bele. Ha sikerül is rendbe tenni a lábad és visszatérsz a tánchoz, néha csak jó lenne eljönni ide lazítani nem? Gyönyörű a ház, a környék és ide kötnek az emlékek is.- magyarázok nagy bölcsen, mintha én olyan hú de okos lennék, holott egy idősek vagyunk. Nem tudom miért, de szeretek tanácsokat adni, ráadásul általában be is jönnek. Más kérdés, hogy a saját életemmel kapcsolatban ez már nem igaz.
-Láttam már egy-két dolgot, amit el tudnék képzelni a múzeumban, de úgyis a végén összegzem majd.- mosolyodok el, mert fejben bizony, már készül is egy lista, hogy mi az, ami érdekelne és mi az, amit még közelebbről is szeretnék megvizsgálni, mert nem vagyok biztos vele kapcsolatban.
-Ezt neked kell tudnod de, ha maradsz, szerintem jobb, ha átalakítod majd olyanra a helyet, amit a magadénak nevezhetsz. Olyanra, ami rád utal és nem az előző tulajdonosra.- mélázok el kicsit, hiszen az ember lakása sok mindent elárul a lakóról. A színek, a bútorok, azok elhelyezése, hogy mennyire zsúfolt avagy tágas egy szoba és stb. Minél inkább a magunkénak formáljuk, annál jobban érezzük magunkat benne. Ez a ház így szép és elegáns, de nem Savannah.
-Persze, idővel úgyis rájössz, hogy mit szeretnél. A műtárgyakat pedig, már most köszönöm a múzeum nevében.- mosolygok hálásan, mert ugye nekem minden egyes kölcsönbe adott műtárgy nagy segítség. A múzeumunk akkor érdekes, ha folyamatosan újabb és újabb kiállítások vannak.
-Éjjelente nem szoktál parázni ebben a hatalmas házban?- vigyorgok rá, miközben kissé úgy csinálok, mint aki megborzong, mert bevallom őszintén, ez a sok szoba meg a rengeteg hely engem kiakasztana. Mindig azon agyalnék, nem-e elbújt valaki itt vagy ott, hiszen nem is lehet talán hallani odafentről, ha itt lent motoszkál valaki. Más kérdés, hogy kergetőzni viszont biztos jót lehet.

From: Chantal

Chantal, Sava & Cole

“ Ha egyszer a véletlen játszani kezd veled, készülj el rá: fordulat fordulat után ér. Ha a sors felnyitja kapuját, ontja a meglepetéseket. Ha rést ütött, az események egymás után törnek be rajta, egymást érik a meglepetések. A meglepetés homály.”

Túlzás lenne azt állítanom, hogy bármit megbeszéltem előre Savannahval, mert nem így volt, de a múltkori találkozásunkon felbuzdulva úgy döntöttem, hogy ma is beállítok, nem azért, mert oly nagyon unatkoznék, de tényleg kedvelem, és ezért akad némi erős elhatározás bennem, hogy olykor megkíséreljem kicsit feldobni a napjait. Nem mondom, hogy egyszerű lesz, vagy egyáltalán sikerül, de egyelőre úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy annyira nem utálja a fejemet, és azért legutóbb is sikerült párszor mosolyra fakasztanom.
Ma hasonló a célom, és bár nem terveztem, hogy jövök, de Lady sétáltatása közben elhaladtunk egy cukrászda mellett, amit még nem próbáltam, és kénytelen voltam kikérni pár süteményt, annyira tetszettek a kirakatban. Éppen ezért úgy döntöttem a friss szerzeményeimmel, szokás szerint túlzásba estem, volt vagy öt féle, mindegyikből kettő, mert rendszerint nem érem be egyel semmiből, hogy irány Sava birtoka, vagyis nem tudom, kihez tartozik most tulajdonképpen, de én ezzel a titulussal illettem magamban. Lady úgysem ellenzi a plusz sétát, a birtokon meg elengedhetem, nem fog senki torkának ugrani, ahhoz túlságosan békés jószág.
Így esett meg, hogy hamarosan már lecsatoltam a kishölgyről a pórázt, és csaptam a hátsójára, hogy menjen, élvezze ki a nagy teret, bár anyáéknál is rettenetesen sokat mozog, de itt még nem járt, szóval bizonyára lelkesebben indul felfedezőútra. Pár pillanatig néztem utána, aztán becsengettem, és kisvártatva – közel sem kellett annyit időznöm az ajtóban, mint legutóbb - a szobalány már nyitotta is.
- Szép napot! Cole Henderson vagyok, Savannah kisasszony kedves ismerőse, hozzá jöttem.
- Fáradjon be uram, kis türelmet kérnék, szólok a kisasszonynak!
Azzal elszelel, én meg várok a kis sütis pakkommal az ajtóban, az eddig nem jutott eszembe, hogy talán nem fog fogadni, de abban az esetben maximum itt hagyom, és majd megeszi, amikor bokros teendői engedik. Részemről ráérek, nem sietek sehová, szóval türelmesen megvárom, míg a szobalány ismételten előbukkan, érkezzék akármilyen hírrel. Addig elnézelődöm az előtérben, néha megszagolom a sütis csomagot, már erősen rákívántam igazság szerint, szóval nem esne jól, ha itt kéne hagynom úgy, hogy én nem ettem belőle, de hazafelé még mindig vehetek magamnak, szóval azért a világ nem dől össze.

Zene: Sütiiii

- Biztos valami szakemberrel csináltatta! – vontam meg a vállaimat könnyedén. – Sok minden már akkor is ilyen volt, amikor én idekerültem, bár észrevettem változásokat is azóta, hogy elmentem… - közben én is körülnéztem a nappaliban. Szerettem ezt a házat, de én akkor sem így rendeztem volna be, és valószínűleg több színt is felvittem volna a falakra, nem csupán festmények formájában. Próbáltam is magam elé képzelni, hogy miként festene itt valami élénkebb árnyalat, de végül elhessegettem a gondolatot. Volt még időm kitalálni, és alakítgatni itt mindent.
- Van amúgy szőlő tényleg, ha ki akarod próbálni! – közöltem teljesen komolyan, de nem bírtam ki pár másodpercnél tovább, és szélesen el is vigyorodtam. – Bár nem tudom, hogy az én lábam mennyire bírná jelenleg ezt a strapát, de biztos megpróbálnám én is. – gondolkoztam el hangosan a lehetőségen. Igazából a termés egy részével tényleg ki lehetett volna próbálni, már csak a poén kedvéért is, de majd ősszel eljön ennek is az ideje, és akkor majd beszélünk róla, ha még akkor is komolyan fogjuk gondolni. Vagy ha én még itt leszek egyáltalán.
- Nem zuhanok én magamba, csak időnként kicsit nehezebb, mint szeretném. – azért egy kósza sóhajt engedélyeztem magamnak a szavaimat követően. Oké, sajnos tényleg magamba zuhantam időnként, de ezt most inkább nem vallottam be. Épp elég volt időnként a személyzet szánakozó pillantása, nem hiányzott, hogy még a barátnőmtől is ezt kapjam. Még akaratlanul se. – Hát, jelenleg annyira távol áll tőlem, és mindattól, amit eddig ismertem, hogy egyelőre erre nem sok esélyt látok. – bár ez nyilván nem jelentette azt, hogy esély sincs a változásra, de még tényleg nem tartottam ott. Nem voltam rá teljesen kész, hogy ilyen drasztikus változás álljon be nálam, mikor már így is ennyi dolog történt újabban.
- Ja, akkor neked nincs is rossz tapasztalatod velük? – kérdeztem vissza kissé meglepetten, még a szemeim is elkerekedtek. – Ó, hát akkor nem lesz itt semmi baj szerintem. Ha rájössz, hogy milyen kedves állatok, már nem is fogsz annyira félni tőlük… - legalábbis bíztam benne, mert úgy sejtettem, hogy azért nem lesz könnyű menet őt nyeregbe tenni. – Azért majd valamelyik ember is besegíthet. Eleinte talán vezethetne téged körbe, mint a gyerekeket szokták a pónikon. – vigyorogtam, csak éppen egy kicsit cukkolva. Egyébként nagy szívesen tanítottam volna őt bármikor. Az legalább még ment.
- Bevallom őszintén, ha erre sor kerülne, még jó pár évig nem állna szándékomban lazítani. Elég feszített volt a munkatempóm, és pont ezért olyan szokatlan ez most nekem. – ráztam meg rosszallóan a fejemet. – De az tény, hogy sok emlék köt ide, és a környék is pazar, így a város határában. – ezzel akkor sem tudtam volna vitába szállni, ha akartam volna. – Redben, de készítsd csak a kis listát a fejedben. – küldtem felé én is egy futó mosolyt. – Igen, de ha Rowan esetleg betoppan, akkor nem biztos, hogy kedvére való lesz a dolog. Márpedig biztos alkalmazkodnom kell majd, végül is ő volt a fia, nem én. – utaltam itt az apámra, miközben megindultunk a folyosón, hogy felfedezzék az értékesebb kincseinket.
- Őszintén? – kérdeztem menet közben, Chantal felé lesve. – Néha! – kuncogtam bele a teámba. – Megszoktam, hogy egyedül élek, meg itt nem is vagyok teljesen egyedül, de jóval nagyobbak a terek. Lehet, hogy ha betörne valaki, még az is időbe telne, mire beleakadnék éjszaka. Meg néha vannak ezek az éjszakai hangok, kicsit ijesztő… - a padló recsegése, meg hasonlók. Mintha csak lélegezne az egész ház. Gondolataimból, és elbeszélésemből az egyik szobalány felbukkanása zökkentett ki.
- Kisasszony, látogatója érkezett! – tájékoztatott sebtében, várva a válaszomat. Én biccentettem is egyet felé.
- Rendben, máris megyek! Köszönöm, Trudy! – még egy fut mosolyt kis kapott, mielőtt elvonult volna, hogy a vendégnek szóljon, mindjárt érkezem. – Gyere, nézzük meg ki az. Igazából rajtad kívül senkit nem vártam mára… remélem nem baj azért! – invitáltam magammal a barátnőmet is, visszaindulva azon a rövid úton, amit eddig sikerült megtennünk. És lássatok csodát, amint kiértem az előtérbe, már ráncba is szaladt a homlokom az értetlenségtől.
- Mondd csak, most már szokásod lesz hívatlanul beállítani minden héten? – kérdeztem szórakozottan, amikor megláttam Cole-t ácsorogni az előtérben. Egyébként most jó hangulatban voltam, erre nyilván magától is rájött. – Éppen vendégem van, de ha… mit hoztál? – nézegettem a kezében tartott, gyanúsan finom illatot árasztó csomagot. – Ó, egyébként Chantal, ő itt egy régi barátom, Cole! – kaptam észbe hirtelen, gyorsan le is rendezve a bemutatást.

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Pént. Május 19, 2017 4:11 pm

To: Sava & Cole

-A polgárháborús filmeket juttatja eszembe.- vigyorodok el, miközben kibököm a konkrét véleményemet, de ez nem azt jelenti, hogy pocsék lenne, sőt. Mindig is tetszettek azok a nagy oszlopos házak, amikhez hatalmas udvar tartozott és óriási fák szegélyezték a befelé vezető utat. Elfogadnék egy hasonlót valahol Louisianaban. Amúgy is imádom New Orleanst. Oda is el akarok egyszer jutni.
-Na majd ősszel visszatérünk a taposós témára. Egyébként tuti, hogy neked is menne. Addigra sokat javul majd a lábad.- mosolyodom el biztató ábrázattal és, ha tudom, hogy erről megint csak a sérült lába jut eszébe, inkább fel se hoztam volna a taposós témát, de most már mindegy, nemde?
-Elhiszem, de olyankor nincs más dolgod, mint felhívni én pedig két perc alatt felvidítalak.- kacsintok is rá egyet, hogy még inkább érezze, gondoskodnék róla, hogy jobb legyen a kedve és még fogja is a hasát a röhögéstől. Általában egész jól megy az ilyesmi.
-Az a jó ebben az életben, hogy bármi megtörténhet.- nevetem el magam, hiszen lehet, hogy most épp álmában sem gondolná, hogy valaha érdekelni fogja ilyesmi, aztán meg megszereti. Kíváncsi leszek minden esetre, hogy alakul majd a dolog. Főleg, ha esetleg ez a Rowan megérkezik.
-Még Salt Lake Cityben éltem, mikor egy hétvégén anyuék elvittek egy ilyesmi birtokra, hogy lovagolni tanuljak és ott ledobta magáról a ló az egyik kissrácot, majd bele is rúgott, szóval... nem lett komolyabb baja szerencsére a gyereknek, csak pár zúzódás, mert a rúgást se teli erőből kapta, de azért elég rossz volt végig nézni.- mesélem el röviden az esetet, és bár tényleg nem velem történt, nekem ez épp elég volt ahhoz, hogy féljek azoktól a gyönyörű állatoktól, amiket addig annyira imádtam.
-Na persze, meg kötök masnit is a hajamba és szerzek nyalókát.- nevetem el magam, ahogy aljaskodni kezd Savannah, de tény, hogy igaza van. Felnőtt nő vagyok és nem valami menő, hogy egy ilyen eset után még mindig félek a lovaktól. Viszont remélem, hogy ma ezen sikerül túl lépni.
-Mondom én, hogy találni kell neked valami hobbit, ami leköti a figyelmed, csak még azt nem tudom, hogy mit.- csóválom a fejem, miközben újfent elkezdek ezen töprengni, de semmi értelmes nem jut eszembe. Eljárhatnánk edzeni, teniszezni vagy franc tudja, de Sava lába ugye nem nagyon bírja még az ilyesmit. Valami mást kell kitalálnom.
-Meg fog ez maradni. Biztos Rowan is ragaszkodna hozzá és igen, lehet, hogy a fejemben íródott listáról vele se ártana majd beszélni.- jut nekem is eszembe így hirtelen ez az apróság, hiszen végtére is, ketten tulajdonosok. Lehet, hogy Rowannek is bele kéne egyeznie, hogy a múzeumhoz kerüljön pár holmi egy időre? Bár, ha annyira érdekelné az egész, már itt lenne, hogy Savának segítsen meg magának is persze.
-Kergetőzhetnél itt a betörővel egy darabig, az tuti.- kuncogok én is, de ahogy Sava a hangokról mesél, meg is borzongok picit. Én biztos, hogy megőrülnék itt egyedül éjjelente még, ha nincs is szó szerint egyedül, hiszen egy-két dolgozó biztos itt is lakik. Gondolom én.
Mikor aztán közli az egyik alkalmazott, hogy vendég érkezett, kíváncsian felvonom a szemöldököm. Hanyatt dobnám magam, ha épp most jelenne meg az a bizonyos Rowan, így aztán eszem ágában sincs akadékoskodni. Majd, hogy nem kíváncsibb vagyok szerintem, mint Sava.
-Dehogy baj. Annál jobban el leszünk.- mosolyodok el, de amint kiérünk az előtérbe és megpillantom, ki ácsorog ott, lefagyok. Sava barátságosan, viccelődve üdvözli, Cole meg ajándékkal érkezett, engem pedig elfog valami kellemetlen érzés... féltékenység? Igen. Tetszik ez a srác, de először én szúrtam el a dolgot, aztán ő volt bunkó és azok után reméltem, hogy többé nem futok össze vele. Erre tessék! A barátnőmnek csapja a szele ez a szoknyavadász?
Megfordul a fejemben, hogy gyorsan arra hivatkozok, hogy valami fontos dolgom van, ami most jutott eszembe, de az átlátszó lenne, szóval inkább megpróbálok normálisan viselkedni. Bár az is eszembe jut, hogy akár úgy is tehetnék, mint aki nem ismeri...
-Mi már ismerjük egymást.- köszöntöm egy kicsit erőltetett mosollyal az arcomon, majd Savára pillantok és ismét Colera. Ha ezek kavarnak, akkor nekem sürgősen le kell lépnem és talán Savannahval se kell túlságosan erőltetnem ezt a barátkozást a régi idők emlékére. Isten ments, hogy végig kelljen néznem a nyalakodásukat meg a bimbózó kis románcukat főleg, hogy tudom, Cole mindenkivel, csak szórakozik. Vagy épp Savannah kivételt képez és vele valami komolyat akar? Hiszen, ajándékkal érkezett.
-Nem akarlak zavarni titeket, Sava. Máskor is végig tudom nézni a házat és a lovak is megvárnak gondolom.- mosolyodok el, miközben az ajtó felé biccentek, és próbálok úgy csinálni, mintha nem vetne szét a méreg. Csak most jut eszembe, hogy még ez a lovaglós téma is tervben volt. Már csak az hiányozna, hogy Cole előtt pancserkodjak, ő meg röhöghetne rajtam.

From: Chantal

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Hétf. Május 22, 2017 3:46 pm

Chantal, Sava & Cole

“ Ha egyszer a véletlen játszani kezd veled, készülj el rá: fordulat fordulat után ér. Ha a sors felnyitja kapuját, ontja a meglepetéseket. Ha rést ütött, az események egymás után törnek be rajta, egymást érik a meglepetések. A meglepetés homály.”

Oly nagyon sokat azért nem kell időznöm az előtérben, nem mintha ebben a házban ne lenne mit nézni, de azért a magamfajtának meglehetősen ismerős ez a terep, hozzászoktam, a szüleim háza hasonlóan túl sok az én ennél azért jóval egyszerűbb ízlésemnek. Olykor határozottan úgy gondolom, hogy rossz helyre születtem, ezzel biztos mélységesen egyetértene jóatyám.
Pillanatokon belül szembetalálhatom magam Savannah ráncos homlokával, és már épp ellőnék valami kedvesnek közel sem mondható poént, miszerint ennek elég hamar nyoma lesz, és oda a bőr simasága, de meglátom Chantalt, és a döbbenet igen hamar elűzi a vicces kedvem. Kabaré, de komolyan. Ennek mondjuk mennyi esélye is lehetett? Szerintem közel semmi.
- Terveztem.
Az már merőben más kérdés, hogyha ők ketten ismerik egymást, és mondjuk barátok, akkor ez valóban múlt idő, mert többet inkább nem jövök. Így is elég nagy szarban leszek, hogyha Sava elejt pár megjegyzést a személyemmel kapcsolatban, amiből kisakkozható, hogy a pizzafutár dolog azért nem teljesen az, aminek tűnik.
- Jó pár szelet édes bűnt.
Egy vigyorral lendülök túl a helyzet pikantériáján, lévén nincs más választásom, nem feltétlenül szeretném feszültté változtatni az amúgy kellemesnek tűnő hangulatukat, szóval esélyesen jobb lesz, ha csak lepasszolom a sütit, és elhúzok.
- Igen, találkoztunk már.
Azt azért nem állítanám, hogy ismerem a kisasszonyt, maximum annyit tudok róla, hogy szeret pofozkodni, meg undok béka mód viselkedni, egyébiránt intelligens, bűbájos, és basszus még mindig túl jól néz ki ahhoz, hogy csak úgy túltegyem magam azon a tényen, hogy lepattintott. Tulajdonképpen már mondhatjuk, hogy nem is egyszer.
- Ne viccelj, hogyha valaki zavar itt, az én vagyok, elvégre én érkeztem később. Szóval egyétek meg nyugodtan a süteményeket, én meg elhúzom a belemet. Csak megkeresem odakinn a kutyám… szóval. Tessék.
Azzal a lendülettel már nyomom Sava kezébe a süteményes csomagot, akármennyire tűnjek sokszor faragatlan alaknak, mások programjaiba nem szoktam belegyalogolni páros lábbal. Márpedig itt háztűznéző meg lovaglás is lenne műsoron. Legközelebb esélyesen tényleg telefonálok inkább, bár fennáll a veszélye, hogy akkor meg Sava azt mondja, ne jöjjek inkább. Én meg többnyire ilyen spontán módon működöm. Mindenesetre sietve megfordulok, hogy elhúzzam a belem, még mielőtt megint kiérdemlek egy pofont, vagy hozzám lesznek vágva a sütik. A nők sok értelmetlen dologra hajlamosak…
- Akkor további szép napot!
Igazság szerint tényleg csak annyi lett volna a célom, hogy Sava napját feldobjam a sütikkel, ami azt hiszem, sikerült is.

//Hátizé. Very Happy

Lehet, hogy én csak ennyi voltam. Konyha és étkező (Brighton-birtok) 739347794

//

Zene: Sütiiii

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Hétf. Május 22, 2017 9:02 pm

- Pedig nem is vagyunk délen! – mosolyogtam én is Chantalra. Én délről jöttem, de ezt most nem kezdtem el taglalni, már csak azért sem, mert teljesen lényegtelen volt. Egészen kicsi voltam, mikor átköltöztünk ide, úgyhogy annyira nem emlékeztem már Texasra, és azóta sem nagyon jártam arra. Az okát nem tudnám megmondani, de most nem is akartam arra pazarolni az időt, hogy ezen merengjek. Sokkal jobban örültem neki, hogy itt volt a barátnőm, és el fogunk ma tölteni együtt egy kellemes délutánt.
- Ó, Chantal, legyen igazad! – sóhajtottam enyhén gondterhelten, de még mindig nem akartam hagyni, hogy bármi is elvegye a kedvem. Én is szerettem volna, ha őszre sokkal jobb lesz a lábam, de addig még olyan sok idő volt, amit át kellett vészelnem a jelenlegi állapotában. – Rendben, így fogok tenni! – határoztam el, mert legalább lesz valaki, akit felhívhatok, és városon belül van. A Los Angelesben élő barátnőmre hiába csörgök rá, ő csak távsegítséget tud nyújtani. Az is jó, több mint a semmi, de mégsem ugyanolyan. Nagyon örültem, hogy a múltkor úgy egymásba sikerült botlanunk a kávézóban, és erre most kezdtem csak rájönni.
- Ja, azt hittem már, hogy valami borzalmas dolgot láttál, és azért vagy ilyen előítéletes szegény jószágokkal. Majd ha megsimogatod őket, és belenézel azokba a végtelenül bölcs szemekbe, talán merítesz némi bátorságot. – találgattam, mert ez tényleg nem olyan volt, mintha azt látta volna, hogy megbénult valaki. Én már láttam hasonló borzalmat, de inkább csendben maradtam. A lovaglás tényleg nem veszélytelen hobbi, de hát mi nem az manapság? Akkor is történhet baj, ha az ember semmit nem csinál.
Azért az általa lefestett képen jót nevettem. Pónilovon vezetve, kislányos hajjal. Nem akartam én nagyon piszkálni, csak egy egészen kicsit, hogy érezze a törődést.
- Még én sem tudom, de majd hátha váratlanul belefutok valamibe. Addig meg olvasok, és lovagolok. Jobb nincs. Talán egyszer majd taníthatnék tánciskolában… - merengtem el a lehetőségen, de nem tűnt egyelőre kielégítőnek számomra. Sokkal jobb lett volna, ha én táncolhatok végig, és nem csak nézem, ahogyan mások teszik ezt helyettem. – Ha nem képes felbukkanni, akkor engem meg nem érdekel, hogy mit szól hozzá, ha kölcsön adok ezt-azt a múzeumnak. – szegtem fel az államat dacosan. Még mindig a betörő és a kergetőzés járt a fejemben, mikor kivonultunk vissza az impozáns előtérbe, ahol a most érkezett vendég várakozott. Lövésem sem volt, hogy vajon ki lehet az.
- Hát, akkor most már nem lesz meglepetés. – vigyorodtam el, még azon sem húztam fel magam, hogy csak úgy beállított már megint. – Sütemények? Az mindig jól jön. Van ugyan jó néhány még a konyhában, de ezeknek is isteni az illata! – szagoltam bele a levegőbe. Jelenleg nem kellett kényesen ügyelnem arra, hogy mit eszek, mert nem volt tétje. Sajnos. Jobban örültem volna annak, hogy most is betegesen egészségesen étkezek, de az már a múlté. És amíg én ezen merengtem, nem kerülte el a figyelmem az sem, hogy milyen feszült lett hirtelen a légkör. Ebből már az előtt sejtettem, hogy ismerik egymást, hogy megejtettem volna a gyors bemutatást.
- Ó, ez nagyszerű! – erőltettem egy mosolyt az arcomra, és míg próbáltam kitalálni, hogy mi lehet a gond forrása, olyan irányt vett a beszélgetés, ami határozottan nem tetszett. – Hé, álljon meg a menet! – emeltem meg a kezemet itt a rengeteg szabadkozás közepette. – Nem megy innen senki sehová! Egyrészt Chantal, te voltál itt előbb, Cole meg csak beugrott. Másrészt, ha ismeritek egymást, akkor nincs itt semmi probléma. Csak úgy izzik a levegő körülöttetek. Én nem tudom, hogy mi a probléma, de kivételesen békítőt fogok játszani, és szépen marad mindenki a fenekén. Igazán nem akarhattok hirtelen egyedül hagyni, mikor csak most érkeztetek… - néztem egyikről a másikra, és igyekeztem roppant meggyőzően viselkedni.
- Köszi! – vettem át sebtében a süteményes zacskót, és ezzel együtt rá is fogtam Cole másik kezére, a szabad kezemmel. – Tudod, lovaglást terveztünk mára. Úgy emlékszem, hogy elég jól megy neked is… - néztem rá jelentőségteljesen, mielőtt még leléphetett volna. Ha nagyon menni akar majd, úgysem tudom visszatartani, de egy próbát igazán megért. – Képzeld csak Chantal, régen lovagoltunk együtt Colelal néhányszor. Tudod a szüleink barátok voltak annak idején. – csevegtem tovább, mert nekem persze gőzöm sem lehetett arról, hogy Cole mit adott be neki magáról, vagy egyáltalán milyen típusú az ismeretségük. Így legalább az ismeretségünk természetét is megmagyarázhattam a barátnőmnek. Én csak egy jó napot akartam magamnak önző módon, és ha már mind a ketten itt voltak, minden adott volt hozzá. Akkor is, ha ők láthatóan kényelmetlenül érezték magukat. Majd elmúlik.

To: Sava & Cole

-Pedig jó lehet arrafelé. Mindig is tetszett Texas.- mosolyodok el, hiszen ki a fenének ne tetszene? Meleg van, sok a cowboy és még tornádók is cikáznak néha ide-oda. Teljesen jó hely.
-Remélem, hogy próféta szól belőlem. Örülnék, ha minden jóra fordulna veled.- pislogok bizakodón Savára, hiszen tényleg annak örülnék a legjobban, ha tudnám, hogy minden sínen van vele, boldog és valóra válnak ismét az álmai. Igaz, hogy jelen pillanatban kicsi erre az esély, de a kicsi esély is esély, nem?
-Kislányként így is elég borzalmas volt, de még mindig jobb, mintha meghalt volna valaki a szemem láttára.- sóhajtok egy nagyot, mert akkor tuti, hogy még képen se akarnék többet lovat látni. Bár, ez hülyeség. Olyan, mintha nem akarnék repülőre ülni, mert volt már, aki lezuhant vele. Nem félhetek valamitől azért, mert másnak baja esett. Majd, ha nekem esik bajom.
-A tanítás jó ötlet.- bólogatok egyetértően és bár fogalmam sincs, hogy mennyire kell ahhoz egészségesnek lennie, hiszen lehet, hogy elég magyaráznia a gyerkőcöknek, tényleg jó ötletnek tartom. A tánc is az élete része maradna, meg nem is erőltetné meg a sérült lábát.
-Teljesen igazad van.- nevetem el magam, ahogy dacosan közli, hogy Rowan ne dumáljon bele a műtárgyak sorsába, ha már nem tolja ide a képét, és végtére is, teljes mértékig egyetértek Savával. Miért pattogna a cuccok miatt utóbb, ha képtelen volt időben megjelenni itt. Szegény Sava meg rághatja a körmeit folyamatosan, hogy jön-e az a pasi vagy sem.
Emez a pasi viszont, azaz Cole megérkezett. Komolyan, legszívesebben elröhögném magam és az égre néznék, hogy most ez komoly-e vagy mi van, de inkább nem akarok most is előre bunkó lenni. Tény, hogy a múltkor megsértett, de megkapta érte a pofonját, szóval innentől akár semleges is lehetek vele.
Sava persze, azt hiszem, még akkor is sejti, hogy nem túlzottan vagyunk oda egymásért, ha nem akarjuk ezt kimutatni, mert a mosolya elárulja a zavarodottságát. Végül aztán, amit elhadar nekünk, kissé zavarba hoz. Mármint ez az izzik a levegős része, mert nem tudom, hogy melyik vonatkozásban kell ezt érteni. Ha úgy érti, hogy izzik, mintha épp ki készülne törni egy vulkán, akkor lehet, hogy közel jár az igazsághoz. Ennek ellenére viszont én nem szándékozom jelenetet rendezni és szerintem Cole sem fog.
-Igazad van Sava. Miattad vagyunk itt és gondoskodni fogunk róla, hogy jól érezd magad.- értek egyet végül, hiszen valóban, itt most nem rólam vagy Coleról van szó, hanem Savannahról, aki egyébként egyedül poshad mindig itthon. Most lehetőségünk van Coleal, hogy felrázzuk kicsit, amit persze nem egy jelenet rendezésével képzelek el.
-Nahát. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ti ismeritek egymást.- csóválom a fejem értetlenül és, még mindig nem hiszem el, hogy most itt ácsorgunk hármasban, valamint erőszakkal kell ezt az együtt lovagolós témát is kitessékelni a fejemből. Túl sok infó ez így egyszerre, ráadásul szöget üt a fejemben, hogy mégis, hogy a francba lehettek jóba Sava és Cole szülei. Cole pizzafutár, azaz gondolom nem épp jómódú családból származik, míg Sava igen. A tehetősebb emberek ritkán szoktak "barátkozni" a kevésbé tehetős réteg képviselőivel. Vagy épp, Sava nevelőapja kivétel lett volna?
-Ezek szerint, csak én vagyok hátrányban hozzátok képest.- húzom el kissé a számat, hiszen tényleg semmi kedvem Cole előtt égetni magam, mert hát a lányok nem szívesen szokták égetni magukat a pasik előtt. Sava könnyen van, ő már rutinos lovagló és ezek szerint Cole is. Az meg még inkább piszkálja a csőrömet, hogy mi lehet kettejük közt? A pizzafutár hajt a pénzes táncoslányra? Érdekes dolgok ezek. Valami nem kerek a sztoriban, az biztos.

From: Chantal

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Szer. Május 24, 2017 7:51 pm

Chantal, Sava & Cole

“ Ha egyszer a véletlen játszani kezd veled, készülj el rá: fordulat fordulat után ér. Ha a sors felnyitja kapuját, ontja a meglepetéseket. Ha rést ütött, az események egymás után törnek be rajta, egymást érik a meglepetések. A meglepetés homály.”

- Frissen készültek, elsétáltunk Ladyvel a bolt előtt, és nem bírtam ellenállni. Gondoltam, jobb lenne tőlük a kedved.
Nem vagyok én mindig mindenkivel olyan tuskó, sőt. Ellenben Savannahtól már rég nem szeretnék semmit a maga túlfűtött értelmében, de kedvelem, éppen ezért fontos számomra, hogy kiverekedje magát a letargikus állapotból, amiben van, ez ilyen egyszerű. Rövidesen azonban arra jutok, hogy jobb, ha megyek, ám Sava pillanatok alatt csírájában fojtja el ezen törekvésemet. Meg Chantalét is, mert láthatólag egyikünk sem gondolta úgy, hogy itt és most maradnia kellene.
Azt inkább ne ragozzuk, hogy mennyire izzik, vagy épp nem izzik a levegő. Részemről igazán izzhatna, de hát a kisasszony szereti tagadni a nyilvánvalót, mert őszintén, nem hinném, hogy ennyire benéztem a dolgot. Ellenben itt és most semminek a végére nem tervezek járni, lévén nem miatta jöttem. Sőt, meglehet, nem találkoztunk volna többé, hogyha nincs itt közös metszéspontként Savannah. Mivel a kedves ismerősöm a kezemnél fogva ugyanúgy marasztalt, mint a szavaival, igazán nem lett volna szép angolosan távoznom, azzal vélhetőleg nem segítenék a hangulatán. Biccentettem egyet hát, s a jelek szerint Chantal megbékélt a jelenlétemmel, vagy úgy csinál. A helyzet szempontjából lényegtelen, lévén nekem nem okoz gondot félretennünk a közöttünk lévő feszültséget Sava kedvéért.
- Igen, elég jól megy.
Van, amit nem felejt az ember, egyébként van lovam otthon, bár mostanság elég hálátlan tulaja vagyok, de nem sok időm marad pluszban a lovaglásra, örülök, ha olykor Ladyre marad időm. A régen lovagoltunk együtt elég viccesen veszi ki magát a szememben, de ennek jelét nem adom. Azt inkább nem kötném Chantal orrára, hogy Sava meg közöttem azért volt egyéb is felnőtté válásunk küszöbén, ám tény, hogy romantikus értelemben sosem éreztünk egymás iránt semmit.
- Ami azt illeti, annak idején mi is barátok voltunk.
Nem mintha örülnék az elhintett morzsának Sava részéről, de sajnos abba nem avattam be, hogy nem híresztelem származásom tényét, máskülönben aligha ismerhetném meg a mi köreinken kívül eső világot. Az emberek egyszerűen máshogy viszonyulnak a gazdagabbakhoz, és ami azt illeti, nem tudom érte hibáztatni őket.
- Ugyan. Ki tudja? Lehet, született tehetség vagy lovaglás terén.
Ahogy kimondom, érzem én, hogy ezért talán kijárhatna egy újabb pofon, de mivel nem vigyorodom el, sejthető, hogy nincs a szavaimnak mögöttes tartalma, teljes mértékben a szó klasszikus jelentését értem alatta. Ettől még a saját szavaim nyomán természetesen beindul a vezérhangyám, de nem hagyom elkalandozni a gondolataimat. Semmilyen szinten nem illene, maradjunk a sütiknél, meg a lovaknál.
- Ami engem illet, szerintem már vagy egy éve nem ültem lovon, az majdnem olyan, mintha sosem tettem volna.
A kacsintás, amit megejtek, a gesztustáram része, nem csajozni vágyom ezúttal, ezzel persze csak bíztatni vágyom Chantalt, mert szerintem a lovaglás is olyasmi, amit nem lehet elfelejteni.

Zene: Sütiiii

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Pént. Május 26, 2017 5:04 pm

- Igen, azért mondom, hogy lehetett volna rosszabb is. De majd most legyőzzük ezt a fránya félelmet, okés? – mosolyogtam szélesen Chantalra, mert nekem tényleg szándékomban állt. Ha már ő segíteni akart, meg lelki támaszt nyújtani nekem, akkor ennyit én is igazán megtehettem érte. – Tényleg úgy gondolod? – kérdeztem azért kissé bizonytalanul. Igazából elég hirtelen ötlet volt a tanítás gondolata, és még magam sem voltam biztos abban, hogy az elég kielégítő lett volna számomra. Majd a jövő talán segít meghozni a döntést.
Azért miután kivonultunk újra az előtérbe, és tudatosult bennem, hogy Cole a hívatlan vendég, ráadásul van is közöttük valamiféle feszültség, kicsit meglepődtem. Ennek próbáltam nem jelét adni, már csak azzal is, hogy igyekeztem meggyőzni mind a kettejüket, hogy ne menjenek sehová. Tényleg nem szerettem volna, ha itt hagynak egyedül, és valamiért szerettem volna elsimítani közöttük azt, ami volt. Mármint abban az esetben, ha ez az érezhető feszültség valamilyen vitából származott. Ha nem, akkor meg annál jobb. Majd úgyis szándékomban állt ezek után kifaggatni a barátnőmet.
- Tényleg jobb lett, köszönöm szépen! – átvettem ugyan a süteményeket Cole-tól, de még mindig nem voltam hajlandó az útjára bocsátani. Azt már nem! – És attól is jobb lenne, ha mind a ketten itt maradnátok. – közöltem teljesen egyértelműen, hogy ne kerülgessük a forró kását feleslegesen. Az amúgy sem lett volna az én asztalom. – Helyes, köszönöm! Nagyon jó barátok vagytok! – ismét csak barátként utaltam Cole-ra, ahogyan már a bemutatkozáskor is tettem, bár nem szándékosan. Nem is jutott eszembe, hogy esetleg meg kellene bármiben is erősítenem Chantalt kettőnkkel kapcsolatban.
- A szüleink barátok voltak, meg üzleteltek is, ha jól emlékszem. – gondolkoztam hangosan, továbbra is éppen olyan lazán viselkedve velük, mint eddig. Engem nem fog megakasztani az ő problémájuk, az már egyszer biztos, de azt sem szándékoztam hagyni, hogy náluk gondot okozzon bármi is. Ez egy jó nap lesz, és kész. Én már elhatároztam magamban. – Igen, mi is azok voltunk. Vagyunk… nem tudom. Mindegy is! – legyintettem, mert először ugyan fontolgattam magamban a dolgot, de nem akartam feleslegesen ezzel tölteni újabb értékes perceket, ha már sikerült őket meggyőznöm.
- A lényeg az, hogy nem vagy hátrányban, majd megtanulod. Eleve így terveztük, nem? – mosolyogtam Chantalra elbűvölően, meglengetve felé a süteményes zacskót. – Gyertek, együnk ebből egy kicsit, aztán a többit kitaláljuk! – invitáltam őket magammal, és már meg is indultam a nappali felé, mielőtt még megállíthattak volna, hogy nekik ehhez nincs kedvük. Engem az egy cseppet sem érdekelt, maradjunk annyiban. – Pedig neked is volt, nem? – kérdeztem Cole-tól, hátra szólva a vállam felett. Már lehet, hogy nem tartottak lovakat, erről semmit nem tudtam.
- Ó, egyébként kérsz valamit inni? – kérdeztem az újonnan érkezettet. – Szerzek néhány villát is, ti addig csak nyugodtan üljetek le, bontogassátok ki, te meg idd meg a kávédat! – a mondandóm utolsó részét természetesen a barátnőmnek címeztem. Talán jobb is lesz, ha néhány percre magukra hagyom őket, és rendezhetik a dolgaikat. Én meg akár ki is hallgathatom, hogy mi ez az egész, még ha nem is lenne illendő. Míg kimentem a konyha felé, próbáltam magam meggyőzni arról, hogy mennyire nem lenne helyes, ha így tennék.

To: Sava & Cole

-Persze, hogy le fogjuk győzni és látod, épp ez az, ami miatt jó tanár lennél szerintem. Ha így ösztönöznéd a lurkókat is, tutira imádnának.- mosolyodom el, majd a váratlan vendég felé terelődik a figyelmem szinte teljesen. Ez megint egy olyan dolog, amire tökre nem számítottam. Mint, amikor megjelent az ajtóm előtt a pizzámmal, meg utána összefutottunk a bárban... mintha sorra dobálná elém a sors, hogy "nesze, itt van bakker".
Minden esetre nem akarok se bunkó, se hangulat romboló lenni. Megpróbálok úgy viselkedni, mint akit nem feszélyez Cole jelenléte, ami ugye nem igaz. Nem akarok én úgy pancserkedni a lovaglással, hogy közben a srác, aki egyébként nagyon bejön, itt ácsorog és rajtam röhög, de most már nincs mit tenni.
-Maradunk, nyugi. Minden oké.- biztosítom újra Savát mosolyogva, miközben Cole felé sandítok afféle jelzést adva neki, hogy részemről tényleg nem bánom, ha marad, nem fogok itt jelenetet rendezni, vagy ilyesmi. Ha bármi gondunk is lenne egymással, azt úgyse Sava előtt akarnám lerendezni. Ráadásul, a jelek szerint tud ő aranyos is lenni, hiszen ide is váratlanul állított be pár süteménnyel, mivel gondolom, ha olyan régi jó barátok vagy mik, ő is fel szeretné kicsit dobni Savát.
Magamban jót mosolygok, ahogy felváltva próbálják nekem megfogalmazni, hogy milyen kapcsolat is van köztünk, holott igazából azt is mondhatnák, hogy semmi közöm hozzá. Végtére is, ha tetszik is Cole, akkor sem tartoznak magyarázattal, mert éppenséggel abba se szólhatnék bele, ha ők mondjuk kavarnának. Tény viszont, hogy nem úgy festenek, mint akik közt bármi is lenne. Valahogy nem látok köztük semmi szikrát vagy akármit, bár ettől még lehet, hogy anno volt már köztük több is, mint barátság. Elég pocsék érzés lenne úgy eljönni Savához, hogy itt lebzselne nála a pasi, aki nekem tetszik és nézhetném, ahogy nyalják-falják egymást, úgyhogy remélem, ha volt is valami, az nem fog épp az orrom előtt folytatódni.
-Akkor ez még olyan gimi előtti barátság lehetett, gondolom.- mosolygok szelíden, hol az egyikre, hol a másikra pillantva -Colera persze kevesebbszer-, miközben próbálok a leglazábbnak tűnni.
Cole megjegyzésére egy pillanatig eláll a szavam, de az arcát fürkészve valahogy nem úgy jön le, mintha ezzel most rohadt pofátlan akart volna lenni vagy épp az lenne a célja, hogy felhúzzon. Inkább tűnik biztatásnak vagy ilyesminek, mert most nem virít a képén az a szemtelen vigyor, amiért tényleg hálás vagyok. Ha tudná bármelyikőjük is, hogy mennyire parázok és, hogy minél több időt töltök itt és tudom, hogy közeledik az idő, annál inkább izgulok...
-Remélem, hogy nem ma fogok meghalni bár, ha már két tanárom is van, majdcsak nem lesz semmi vész.- sóhajtok egyet, ami a tervezettnél jóval mélyebbre sikerül, így aztán olyan hatása lehet, mintha mindjárt szívrohamot akarnék kapni vagy épp, mintha ennyire nehezemre esett volna Cole szavaira reagálni.
-De ez is olyan lehet, mint a biciklizés, nem? Egy év ide vagy oda.- pillantok rá és próbálok a legtermészetesebben társalogni, ami most igen könnyen fog menni, mert a félelmen kívül más érzelemre nem lennék képes, viszont a kacsintása feltűnik, amit hirtelen nem tudok mire vélni így, csak egy mosollyal reagálok rá. Mintha biztatni próbálna vagy épp enyhíteni a félelmemen, szóval ezért nagyon hálás vagyok jelen pillanatban. Ha most még szívná itt a vérem vagy ilyesmi, az csak rontana a helyzeten. Szerintem így is olyan fehér lehetek lassan, mint a fal.
Ahogy Sava felajánlja, hogy együnk is picit a sütiből, amit Cole ugye eredetileg kettejüknek szánt, felvetődik bennem a gondolat, hogy inkább el kellene utasítanom rögtön, de úgy döntök végül, hogy majd csak stílusosan nem eszek belőle. Nem azért, mert Cole hozta, hanem, mert félnék, hogy a görcsbe rándult gyomrom most nem bírná bevenni. Inkább, csak csendben követem Savát kezemben a kávémmal és leülök az asztalhoz, ahova lepakolja a sütiket.
-Parancs, értettem.- tisztelgek is mellé mosolyogva, ahogy Savannah szinte tényleg parancsként közli, hogy igyam meg a kávémat, de egyetértek vele. Meg kellene már innom, mert lassan elhűl, viszont mikor közli, hogy elmegy villáért és rájövök, hogy Coleal kettesben fogok most maradni egy kicsit, meglehetősen zavarba jövök. Próbálok minél ritkábban felé pillantani, de a kínos csend se egy olyan dolog, amit hosszasabb ideig el tudok viselni, így végül megtöröm a csendet, ha ő esetleg nem előz meg.
-Vicces, hogy megint összefutunk...- gyanítom, ő is számított mindenre, csak erre nem, meg valószínűleg nem is kifejezetten örül, de ezt inkább nem teszem hozzá. A múltkori pofonról se tudom, hogy mi lehet a véleménye, mert arra tisztán emlékszek, hogy bármi szégyenkezés vagy sértettség helyett, csak azt a pimasz vigyort láttam a képén. Ráadásul, teljesen meg van róla győződve, hogy oda meg vissza vagyok érte, hiszen erre fel is hívta a figyelmem. Kiakaszt a pasi, de abban igaza van, hogy, ha hidegen hagyna, akkor nem tudna felhúzni se de attól még nem kellene, hogy ezzel ennyire tisztában legyen.
-Hogy telt a múltkori estéd?- ennél hülyébb kérdést részemről el se tudnék képzelni, de semmi más nem jutott eszembe. Vagyis ez nem igaz, mert szívem szerint közölném vele, hogy még most szóljon be, amíg Sava nincs itt vagy épp szívja kicsit a vérem, amiért félek a lovaktól, de nem akarok feszkót gerjeszteni. Inkább, csak próbálok csevegni és kerülni részemről a bunkóbb megjegyzéseket.

From: Chantal

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Vas. Május 28, 2017 3:22 am

Chantal, Sava & Cole

“ Ha egyszer a véletlen játszani kezd veled, készülj el rá: fordulat fordulat után ér. Ha a sors felnyitja kapuját, ontja a meglepetéseket. Ha rést ütött, az események egymás után törnek be rajta, egymást érik a meglepetések. A meglepetés homály.”

- Hohó, a kisasszony a lelki zsarolástól sem riad vissza. Na szép.
A szavaim ellenére vigyorgok, abszolút nem veszem fel a dolgot, nőből van, ők hajlamosak ilyesmire, szerintem beléjük van kódolva. Azt azonban már mondtam, hogy nem megyek sehová, ha Chantal bír velem egy légtérben maradni, nekem aztán abszolút nincs vele problémám. Miért lenne? Egyébként meg, két szép nő társasága mindig öröm, még akkor is, ha az egyik fúj rám.
Az már lehet problémás, hogy Sava nem titkolja, bár miért tenné, a szüleink kapcsolatának természetét, ami a későbbiekben még okozhat gondol. Igaz, Chantal szerintem egy sünt is szívesebben ölelne keblére, minthogy rólam többet akarjon megtudni, mint amit már eddig tud, szóval talán nem kell attól tartanom, hogy bármilyen tekintetben pellengérre leszek állítva az elhangzottak okán.
- Előtte kezdődött, az biztos.
Egész sokáig nagyon jóban voltunk, de hát az élet úgy írta a forgatókönyvet, hogy Sava elhúzott innen önmegvalósítani, karriert építeni, mi egymás, és a legutóbbi találkozásunk előtt évekig nem találkoztunk. Beszélni sem beszéltünk, szóval ez most vagy valamiféle újrakezdés, vagy csak az én vergődésem, még nem sikerült eldöntenem.
- Nem lesz semmi baj, nyugi, vannak hosszú kantárszárak, más is vezetheti a lovadat, hogyha úgy nyugodtabb vagy. Könnyű belejönni és megszeretni.
Legalábbis szerintem. A süti meg részemről jöhetett, szóval elindultam Savannah után a nappali felé. Chantal felhangzó kérdésére bólintottam, szerintem a legtöbb dolog ilyesmi volt. Illetve, talán inkább személyfüggő, ismerek olyanokat, akiknek minden egyes korizás alkalmával kell legalább fél óra, hogy megmaradjanak nyugodtan a jégen, holott tanultak és tudtak egykor korcsolyázni.
- Még mindig van, csak nehezen férne be egy emeletes ház kis egy szoba-konyhás lakásába.
Ladyt sem hoztam el, de gyakran megyek haza sétálni vele, ám sajnos a lovaglás mindig elmarad, ugyan be szoktam menni a lovamhoz, esetleg lecsutakolom, de megjáratni nem én szoktam, ellenben most, hogy ennyit beszéltünk róla, egészen elkezdett hiányozni, lehetséges, hogy a jövőben változtatni fogok ezen, és több időt szánok majd megint a lovaglásra.
- Igen, jól esne egy pohár víz, köszönöm!
Mást most nem kívánok, a sütik úgyis épp elegek lesznek ízlelés terén, melléjük pont elég a víz. Annak mondjuk annyira nem örülök, hogy Sava megpattan egy időre, mert nem sok jót remélek Chantaltól privátban, de bízom benne, hogy annyi idő alatt csak nem történhet valami kellemetlen, amíg Sava visszatér. Én tartom a számat, ennyire vagyok képes, akkor talán megmarad a fegyverszünet.
- Elég hihetetlen, annyi szent. Akkor sem tudnánk jobban összehozni, ha ismernénk a másik napirendjét.
Amit ugyebár nem teszünk. Én bizonyosan nem vagyok tisztában az övével, őt meg aligha érdekelné az enyém. Kezd azért komikus lenni a dolog, a maga kellemetlensége ellenére is, mert azt aligha volna nehéz kiszúrni, hogy Chantal az elejétől nem igazán lelkesedik értem, a fizikai vonzalom egy dolog, könnyű figyelmen kívül hagyni, a nők másként működnek, mint mi ilyen téren.
- Úgy érted, miután felképeltél? Biztosan akarod tudni?
Vonom fel a szemöldököm, én tudom rá a választ. Nem akarja. Merthogy alig füstölgött el dühében, máris akadt két lelkes önkéntes ápolónőm, akik közül az egyiknek a bártól két sarokra van a kecója. Nos, azt megismertem belülről, de valahogy kétlem, hogy ez Chantalt annyira érdekelné.
- Van kedvenc sütid?
Érdeklődöm meg könnyedén, miközben leülök az asztal elé, és elkezdem kicsomagolni a szép nagy csomag süteményt. Esküszöm, szinte rettegek attól, nehogy összekenjek valamit, szép lenne…

Zene: Sütiiii

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Vas. Május 28, 2017 1:04 pm

To: Sava & Cole

Nem igazán tudom fejben összeegyeztetni, hogy egy milliárdos lánya és egy pizzafutár srác, hogy az istenbe lehetnek gyerekkori haverok? Vagy lehet, hogy Cole apja nem szegény, csak ő? Vagy épp az is lehet, hogy Cole se az, csak nem akarja, hogy mások ezzel tisztában legyenek? Erre is volt már példa nem egyszer a közvetlen közelemben is. Minden esetre figyelmesen hallgatom őket és próbálok rájönni az összefüggésekre.
Na igen. Lelki zsarolás. Ilyesmiben a nők mindig is az élmezőnyben voltak, hiszen remekül értenek hozzá, hogy kell csinálni. Ezért él a dologgal most Sava is, ami szerintem vicces egy kicsit. Ha tényleg olyan jó haverok voltak vagy még most is azok, akkor ezek után Cole tuti, hogy nem fog lelépni.
-Nekem mindegy, hogy lesz, csak ne hagyjátok, hogy épp ma haljak meg.- nevetem el magam, de szerintem a vak is láthatja, hogy ez nem az a jól érzem magam röhögés, hanem inkább, az a be vagyok agyonra tojva nevetés, ami félő, hogy hamarosan átcsap hisztérikus verzióba. Mindig az a gyerek lebeg a szemem előtt, akit ledobott a ló és még meg is taposta párszor. Nem akarok én is úgy járni.
-Saját lovad van?- kérdezem meglepetten, ahogy Cole válaszol Savának és még inkább azon kattog az agyam, hogy ki a franc ez a pasi? Nem szoktak a pizzafutárok otthon lovat tartani. Vagyis se otthon, se a szüleiknél. Nem értem már az egészet, de nincs pofám rákérdezni, hogy most ilyenkor mi is van igazából. Ismét csak arra tudok gondolni, hogy igazából semmi közöm hozzá.
Sava végül eltűnik, miután közli, hogy hoz pár evőeszközt meg persze Colenak a vizet, amit idő közben kért, én pedig csendben ücsörgök egy darabig. Utána mondjuk már kínos a csend, így meg is töröm egy hülye mondattal, de furcsa módon Cole nem valami bunkó megjegyzéssel vagy flegmázással reagál. Normálisan válaszol és még poénos is.
-Na igen. Még azt se mondhatnánk, hogy követjük egymást, mert én tegnap döntöttem el, hogy ma eljövök Savához. Előbb én se tudtam.- magyarázok vigyorogva, mintha épp magamnak is bizonygatni akarnám, hogy Cole még véletlenül se azért lehet ma itt, mert tudta, hogy itt leszek. Az kellene még, hogy a sok véletlen találkozásnak köszönhetően paranoiás legyek végül. Vicces lenne. Retteghetnék a pizzafutártól.
-Nem, azt hiszem, nem vagyok rá igazából kíváncsi.- hiszen eddig se gondoltam, hogy zokogva ücsörgött valamelyik sarokban a pofonom után, most pedig, ahogy visszakérdez már teljesen biztos vagyok benne, hogy nagyon is jól végződött az estéje. Ahelyett, hogy kicsit magába szállt volna. Inkább felcsípett valakit és megnyugtatta a kis egoját, hogy nincs ő vele semmi baj, úgy tökéletes ahogy van, mert ismét sikerült felszedni valakit. Az meg, aki nem sokkal előtte felpofozta, mert bunkó volt, nem számít.
-Szeretem a joghurtos áfonyás sütit, meg a habos isler még a másik kedvenc, de most szerintem még azokat se tudnám megenni.- sóhajtok, miközben tenyerem a gyomromra simítom és sajnálkozva a sütikre lesek. Nekem is pont most kell ezen a hülye lovagláson stresszelni, mikor ilyen finomságok vannak elém pakolva az asztalra.
-Na és te amúgy is édesszájú vagy, vagy csak így alakult most?-pillantok rá érdeklődve, bár nem mintha nagyon alaposan meg akarnám én ismerni. Dehogyis. Addig a jó, amíg szolidan pikkelhetek rá és megpróbálok nem kavarni vele. Amúgy sincs bennünk szerintem semmi közös, azt leszámítva, hogy van egy közös barátunk. Emiatt mondjuk erősen ajánlott jóba lenni.
-Tudod, még mindig nem értem, hogy lehet, hogy te és Sava gyerekkori barátok vagytok.- csóválom a fejem és persze nem akarom részletezni, hogy mi miatt nem értem, mert az ciki lenne, de érti ő. Nem szoktak a milliárdos gazdagok nem velük egy súlycsoportú emberekkel barátkozni, már pedig, ha ő pizzafutár és egy kis lakásban éldegél, gondolom, hogy nem milliárdosak a szülei. Vagy tévednék?

From: Chantal

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Vas. Május 28, 2017 8:09 pm

Chantal, Sava & Cole

“ Ha egyszer a véletlen játszani kezd veled, készülj el rá: fordulat fordulat után ér. Ha a sors felnyitja kapuját, ontja a meglepetéseket. Ha rést ütött, az események egymás után törnek be rajta, egymást érik a meglepetések. A meglepetés homály.”

- Ha ennyire parázol tőle, akkor nem biztos, hogy sok értelme van az egésznek. Ért valami baleset esetleg korábban lovak kapcsán?
Fogalmam sem lehet róla, de tény, hogy az emberek nagy részének eszébe sem jut már a cselekvés előtt olyasmi, hogy belehaljanak. Már ha mondjuk valaki nem alpinista, és felhőkarcolókat most le kívülről. Ami azt illeti, közel sem biztos, hogy arról nekem ne az jutna eszembe, hogy bármikor lezuhanhatok, és utána szétcsattan a fejem az aszfalton, és vélhetőleg a világon semmi sem maradna belőlem.
- Igen, van egy fekete arab telivérem.
Minek tagadnám, onnantól kezdve, hogy Sava elcsicseregte a szüleink ismeretségét és barátságát, már mondhatni minden mindegy. Aligha magyarázhatnám ki értelmesen a dolgot, hazudni meg nem fogok, szóval esélyesen Chantalnak valami okból kifolyólag meg kell tudnia, hogy közel sem az vagyok, akinek jelenleg mutatom magam, ám mentségemre legyen mondva, abszolút nem szándékozom ezzel ártani senkinek, ellenben nekem szükségem van erre, így legalább van némi esélyem arra, hogy megtapasztalhatom a szakma árnyoldalait is teljes egészében.
- Én úgy nagyjából tíz perce, de esküszöm, gőzöm nem volt róla, hogy itt vagy.
Ez tökéletesen így van, ha tudtam volna, biztosan nem jövök, nekem nem kell a fölösleges feszkó, márpedig közöttünk bizonyosan van, és ezt nem éppen Savannah előtt szeretném villogtatni. Senki előtt sem, ha már itt tartunk, bár legutóbb előnyt kovácsoltam abból a pofonból, de rendszert nem terveztem csinálni belőle.
- Ebben határozottan egyetértünk.
Az sem érdekel, ha ebből készpénznek veszi, hogy becsajoztam, vegye csak, igazság szerint aznap este pont nem, de két napra rá találkoztunk, és bepótoltuk a kimaradt estét, merthogy a drága lélek kicsit túl sok vodkát ivott, és annyi időt töltöttem a lakásán, amíg ágyba dugtam, én meg elhúztam a dolgomra. Ellenben ő jó telefonszámot adott meg még részegen is.
- Hogyhogy? Ja… tényleg ennyire izgulsz? Habos isler van közöttük.
Mutatok rá, hátha megkívánja mégis, de én aztán senkire sem fogom ráerőltetni az édességeket, nem mindenki szereti egyébként sem, a nők meg hajlamosan túlfélteni a vonalaikat, és még egy szelet sütit sem engednek meg maguknak soha. A magam részéről ez azért szerintem túlzás, de senkit nem fogok erről győzködni, mindenki úgy éli az életét, ahogy az neki jó.
- Amúgy is az vagyok, nekem jöhet bármi, két pofára hajlamos vagyok zabálni a cukorbombákat. De egyébként a második is igaz. Megláttam a kirakatból a sütiket, és muszáj volt vennem, Sava meg onnan tíz percre lakik, szóval gondoltam feldobom egy kicsit a napját. Legutóbb eléggé maga alatt volt, csodálkozom azóta is, hogy megúsztam egy darabban a találkozást.
Erre kénytelen vagyok villantani egy vigyort, aligha gondolom komolyan, noha az tény, hogy elég harapós volt a ház úrnője aznap.
- Erre talán egyszerűbb annyit mondanom, hogy a látszat néha csal. Maradhatunk szerintem annyiban, hogy nem kényszerülök sem munkára, sem kis lakásra, ellenben szükségem van ezekre a tapasztalatokra ahhoz, hogy meg tudjam valósítani a terveimet.
Bizonyára le fog esni neki, hogy akkor nem vagyok éppen csórónak mondható, ez engem egyáltalán nem zavar, lévén nem hazudtam magam egy pillanatig sem szegénynek, egyszerűen csak nem mondtam el, hogy van mit a tejbe aprítanom. Kezd vele, amit szeretne, ha éppen hazug disznó leszek miatta, hát istenem, az én képemre tényleg szörnyen sok minden ráfér.

Zene: Sütiiii

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Vas. Május 28, 2017 11:10 pm

To: Sava & Cole

Kissé lehangol, amit így konkrétan az arcomba vág, hogy szerinte semmi értelme nem lesz ennek az egésznek, de most már azért is meg fogom lépni ezt, ha már itt vagyok. Még akkor is, ha tényleg nem lesz semmi értelme.
-Velem nem, csak azt láttam, ahogy mást helyben hagy egy pasi. Ez még kis iskolás koromban volt és elég durva élmény, szóval azóta messziről nagyon tetszenek a lovak de, ha a közelembe jönnek a frász kerülget tőlük.- mesélem el röviden a dolgot, bár nem vennék rá mérget, hogy tényleg érdekli. Szerintem, csak úgy megkérdezte, mert esetleg így illik vagy, mert valamennyire érteni szeretné, mitől vagyok ennyire hülye. Vagy a frász tudja. Jó lenne azt gondolni, hogy a múltkori után azért még szeretne tudni rólam ezt azt, ahogy én is Róla.
-Biztos szép lehet.- mosolyodom el a válasza hallatán és tényleg, ha így beszélünk egy lóról semmi bajom velük, sőt. Még azt is szívesen megnézném, ahogy Cole kerül azzal az arab telivérrel párat, csak ne közelítsen meg senki lóháton tíz méteren belül.
Annál jobban viszont, hogy Colet elképzeljem lóháton, csak egy dolog izgatja jobban a fantáziám, még pedig az, hogy mi a fene folyik itt? Nem lehet valami csóró kis pizzafutár, ha arab telivér parkol otthon a családi háznál. Vagy valamiért megvonták volna tőle a szülők a segítséget és muszáj megállnia a saját lábán? Ezt még esetleg el tudnám képzelni, de nem nyugszok addig, míg ki nem derítem, mi van. Sajnos, túl kíváncsi fajta vagyok.
-Nyugi, engem igazából nem zavar, hogy összefutottunk. Legalább tudom, hogy a pofon ellenére azért még szóba állsz velem.- vigyorodom el, mert bár nem felhőtlen most se köztünk a hangulat, azért én mégis élvezem. Talán jobb is, hogy itt találkoztunk most össze, mert Sava előtt talán mindketten kicsit normálisabban viselkedünk. Én nem játszom a jégkirálynőt, ő pedig nem szemtelenkedik. Még a végén el tudunk ma beszélgetni kicsit úgy, mint két normális felnőtt. Kár, hogy nem így kezdtük alapból az ismeretségünket.
Még az sem rontja el a kedvem, hogy a válasza alapján igen csak jól szórakozott a múltkor este. Ezzel szemben engem szét vetett az ideg egész este és hol azon agyaltam, hogy mekkora bunkó ez a pasi, hol meg azon, hogy talán én reagáltam túl mindent. Már az elejétől kezdve is akár, mikor kamu számot adtam meg neki. Miért akartam ennyire lerázni? Ja, tudom. Mert nem akartam, hogy azt gondolja, vevő lennék az egy éjszakás skalp-gyűjtésére.
-Izgulok hát. Elméletben tudom én, hogy lovagolni, de ez most a gyakorlati része lesz.- és neeeeeem Chantal, nem gondolunk semmi rosszra, de hát, már a lovagolni szónál se ott jár most az eszem, ahol kellene, mert nekem épp Coleal kell ilyesmiről beszélgetnem. Gratulálok magamnak!
-Na jó, egy islert megeszek, mert nagyon imádom. Köszönöm.- kuncogok kissé elpirulva és bár tényleg nem érzem úgy, hogy a gyomrom bármit be tudna venni, az islerhez azért kedvet kapok. Imádom és kész. Nincs mit tenni.
-Én is imádok nassolni és szerintem ez minden nőre igaz, csak van, aki inkább a kalóriákat számolgatja, de azt hiszem, Sava most nem foglalkozik ilyesmivel. Biztos feldobja majd kicsit a sütizés meg, hogy itt vagyunk vele.- mosolyodok el, mert valóban, bár még mindig fogalmam sincs, mi van pontosan köztük, azért rendes dolognak tartom, hogy Cole így figyel Savannah-ra. Tudta, hogy pocsék a hangulata és úgy gondolta, javít rajta kicsit. Kezdem úgy érezni, hogy félre ismertem a pasit és egyáltalán nem olyan, mint amilyennek tűnni szeretne. Mármint, van ez a csajozós flegma Cole, akivel eddig szerencsém volt találkozni, de most kicsit megmutatta magát az, akinek igen is van, aki fontos és akivel törődik.
-Szerintem ez remek dolog, hogy így állsz az élethez. Nem hiszem, hogy sokan csinálnák még ezt, szóval le a kalappal előtted. Kellemeset csalódtam most.- pislogok rá meglepetten és barátságosan, mert bár úgy sejtem, nem igazán akarta ezt a tudtomra hozni, én örülök, hogy kiderült. Tényleg egyre inkább úgy érzem, hogy jó, hogy most összefutottunk itt, mert máris klasszisokkal jobb embernek tűnik, mint eddig.
-Na és hogy tetszik a dolog?- érdeklődök óvatosan, mert valóban kíváncsi vagyok, hogy egy milliárdos család sarjaként, hogy éli ezt meg valaki, hogy úgymond vegyül a pórnéppel és eltűri, hogy olykor igen bunkó emberek -mint például én- sértegetik. Nem hiszem, hogy sok milliárdos csemete egoja elviselné ezt.

From: Chantal

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Kedd Május 30, 2017 11:37 pm

Chantal, Sava & Cole

“ Ha egyszer a véletlen játszani kezd veled, készülj el rá: fordulat fordulat után ér. Ha a sors felnyitja kapuját, ontja a meglepetéseket. Ha rést ütött, az események egymás után törnek be rajta, egymást érik a meglepetések. A meglepetés homály.”

- Ez talán szemernyit sem nyugtat meg, de az ilyen esetek nagyon nagy része nem a lovag, hanem az emberek hibája. Tudni kell bánni velük, és akkor nem kell aggódni. Neked most úgyis lesz segítséged.
Próbálom derűsebb fényben feltüntetni az egészet, igaz még mindig nem értem, miért erőltet valamit, amitől fél, de ez az ő dolga. Biztosan csak rám jellemző, hogy kerülöm az ilyen helyzeteket. Hogy nézne ki mégis, hogyha férfiként a félelmeim nyilvánvalóak lennének?
- Éppenséggel van róla képem, hogyha érdekel.
Amennyiben igen, úgy mutatom is, ha viszont csak amolyan mondok valamit módján reagálta le a dolgot, úgysem fog különösebben figyelmet fordítani a lovam látványára. Előbbi esetben láthatja a képet a lovamról, utóbbiban nem erőlködöm. Igazság szerint nekem a történtek ellenére semmi bajom vele, sőt, igazság szerint meglepően szívesen időzöm még mindig a társaságában, bármennyire legyen harcias kis amazon, és oltson le, mint a villanyt, ha valami nem tetszik neki.
- Nem mondom, hogy hozzászoktam, mert azért az nem igaz, de egy pofon nem a világ.
Elvigyorodom, mert tudom jól, hogy szemtelen voltam, de éppen a pofon okán tisztában vagyok azzal is, hogy nem lőttem éppenséggel mellé. Azzal szintúgy, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor képtelen lesz tovább tagadni, hogy bizony szeretné azt a csókot, akármennyire csinál úgy, mintha nem érdekelném. Volt dolgom épp elég nőhöz, hogy tudjam, ki az, akinél semmi esélyem, ki az, aki már-már unalmasan könnyű falat, és ki az, aki kihívás. Chantal az utóbbi, csak szeretné elhitetni, hogy az első kategóriába esik. Egy darabig még meghagyom abban a hitben, hogy sikerült erről meggyőznie a kis pofonjával.
- Az elmélet nem jelent semmit. Elméletben vezetni is szinte mindenki tud, csak kerüljenek egyszer volán mögé… Vagy inkább ne.
Nem tagadom, megfordul a fejemben, hogy amúgy nekem sincsenek kétségeim a lovaglási szaktudása kapcsán, de a világért sem lennék ekkora paraszt, határok azért vannak, szóval nem mondom ki, még csak nem is vigyorodom el.
- Pont ezt szerettem volna hallani. Talán kicsit felbátorodsz tőle.
Nyilván a lovagláshoz. Khm. Lovon. Most már azt is tudom, melyik sütik a kedvencei, ez kérem, fontos fegyvertény, idővel talán hasznát fogom venni. A magam részéről határozottan úgy vagyok vele, hogy érdemes elraktározni a hasonló információkat, noha azt még nem sikerült eldöntenem, hogy Chantalnál próbálkozzak-e bármivel, vagy hagyjam annyiban. Egyelőre meglátom, hogy mennyire zavarja, ha a figyelmem erősen semleges, és még csak flörtöléssel sem próbálkozom.
- Ezt a kalóriaszámolgatást sosem értettem. Mi értelme, ha valaki folyton sanyargatja magát? Le kell mozogni, és kész.
Tudom, tudom, erősen áthallásos egy pasi szájából ez a lemozgás, és mit tagadjam, felmerült bennem az a verziója, ami pironkodásra készteti a hölgyeket általában, de semmi sejtelmes, féloldalas vigyor vagy pofátlan kacsintás nem támasztja alá, így könnyen rá lehet fogni, hogy én aztán nem gondoltam semmi rosszra. Ó dehogy. Sosem. Egyébként is, mi benne a rossz? Nem igazán sikerült még megfejtenem ezt a szólásszerűséget.
- Köszönöm. Sosem szerettem, hogy mindent készen kaptam, és az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem szándékozom átvenni apám szállodaláncát, éppen ezért indultam el a saját utamon.
Lehet, hogy azzal eddig nem volt tisztában, milyen vagyonos is a családom, de most már legalább tudja, hogy miben utazik a famíliám. Igaz, a vezetéknevemet még nem tudja, szóval nem gondolnám, hogy összerakható a teljes kép, de szerintem ez éppen elegendő jelenleg.
- Tanulságos. Az emberek nagy része tök normális, de vannak extrém esetek is. Az csak egy dolog, hogy akadnak minket mindennek elhordó mackónadrágos bájos hölgyemények, de van, aki pucéran nyit ajtót. Halál komolyan. Pasi is, csaj is. Utóbbi mondjuk fogadásból tette, de képzelheted, mennyire vérciki egy ilyen helyzet. Meg hát, tény, hogy sokan semmibe sem vesznek egy pizzafutárt, még a köszönöm szót is sajnálják. Egyébként nagyrészt élvezem, egész más így, jólesik valamit a saját erőmből szépen lassan felépíteni, és nem beleülni a készbe meg biztosba. Egyszerűen muszáj éreznem, hogy valami a sajátom, hogy én értem el. Rám ne mondja senki, hogy az apám hátán kapaszkodtam fel.
Kicsit talán bővebb lére eresztettem, de sosem voltam egy zárkózott ember, Chantalt meg értelmes nőnek tartom, aki nem csak néz ki a fejéből, és bólogat, hanem érti is, amit magyaráznak neki.

Zene: Sütiiii

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Szer. Május 31, 2017 7:24 pm

Mivel elég feszültnek éreztem a légkört, ezért is döntöttem amellett, hogy nem az egyik alkalmazottnak szólok, hanem én magam vonulok ki a konyhába. Úgy talán tudják rendezni a nézeteltérésüket, ha nem vagyok ott, ráadásul nagyon fúrta az oldalamat az is, hogy mi történhetett közöttük. Akármilyen illetlen dolog is, egy ideig a fal mellé lapulva maradtam, amiből rájöttem, hogy korábban már találkoztak többször is, ráadásul Cole nem árulta el Chantalnak, hogy valójában elég gazdag.
Ez a gondolat megmosolyogtatott, és egy kis elégedettséggel is töltött el, hogy lebuktathattam. Ezek szerint ugyanis hazudott a barátnőmnek, bár valahol megértettem ezt is. Valószínűleg rengeteg olyan lány volt, akit a bankszámlája fogott volna meg inkább, és előre ugyebár nem tudhatjuk ezt a másikról, csak ha már jobban megismerjük az illetőt.
Nagyjából akkortájt hagytam őket magukra, amikor némiképp csillapodni látszott a helyzet, és már normális hangnemben beszélgettek egymással. A konyhában azért még elidőztem valamennyit, hogy teljes mértékben megbeszélhessenek mindent. Ráérősen vettem elő a szalvétákat, a villákat, és egy kést is, hogy könnyebb legyen a süteményeket elválasztani egymástól, vagy esetleg elfelezni az egyiket, ha többen is meg szeretnénk kóstolni. Szerencsére mindenről tudtam, hogy hol van a helye, bármennyire legyen is ez meglepő.
Rápakoltam gyorsan egy tálcára, és nem felejtkeztem el a pohár vízről sem, amit Cole kért tőlem. Gyorsan, némi jégkockával tettem le azt is, illetve egy kisebb tányérra mellé készítettem citromot is, hátha kér bele azt is. Hozzászoktam, hogy magam intézek mindenféle ilyesmit, és nem vagyok kiszolgálva, most régen meg pont azt szoktam meg, hogy körülöttem ugrált a személyzet. Különös, hogy az ember milyen sokat változik, és erről újra eszembe jutottak a vendégeim is. Úgy ítéltem meg, hogy most már elég időt kaptak kettesben, és ha majd szeretnék még folytatni a diskurálást, megtehetik akkor, ha elindulnak hazafelé.
- Hahó, még egyben van a nappalim? – kérdeztem sugárzó mosollyal, miután újra csatlakoztam hozzájuk, tálcával egyensúlyozva a két kezemben. – Chantal, neked is hoztam egy poharat, hátha kérsz a kávé után egy kis vizet. – hívtam fel rá vidáman a figyelmét, aztán lepakoltam az asztalra, és elvettem egy tányért. – Remélem, hogy nem zavartam meg semmit. Ha mégis, akkor még kimehetek egy körre, ha szeretnétek… - persze nem gondoltam teljesen komolyan, és azt is sejtettem, hogy úgysem hagynák nekem.
- Vegyetek, csak akkor megyünk ki, ha ez itt elfogyott! – mutogattam a sütemények halmazára, amiből ki is választottam egy szimpatikusabb darabot. – Mondd csak, Cole, akkor csatlakozol hozzánk? – pislogtam felé kíváncsian. – Mert ez után igazán kimehetnénk. Te már ismered a birtokot, de Chantal még nem. Ha az egészet nem is fedezzük fel sétálva, talán majd lóháton megmutathatjuk. – fordultam a mondandóm végére a lány felé barátságosan.

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Szer. Május 31, 2017 11:23 pm

To: Sava & Cole

-Igen és ahogy hallom, gyakorlott segítőim lesznek.- mosolyodom el, ahogy Cole próbál megnyugtatni és esküszöm, kezd egyre kedvesebb lenni vagy nem is tudom mit mondjak erre. Minden esetre, legalább két perce nem volt bunkó, ami meglepő. Még a végén egész kedvelhető alak lesz a szememben. Na nem, mintha amúgy nem jönne be, csak a bunkókban is az a cuki, ha egy bizonyos emberrel tudnak édesek is lenni.
-Naná, hogy érdekel.- vigyorodom el, ahogy felajánlja, hogy megnézhetem képen, milyen lova van és át is veszem tőle a telefont. Gyönyörű, fekete, selymes szőrű paripáról van szó, aminek látványától, csak még inkább azt akarom, hogy itt és ma megpróbáljak szembenézni a félelmeimmel.
-Csodálatos állat. Tudod, pont azért vagyok itt, hogy amikor látok egy ilyet, ne a frász kerülgessen.- adom vissza a telefont, közben szelíd mosollyal az arcomon Colera lesek. Gyanítom, nem nagyon értik, hogy miért akarom ezt ennyire, bár Sava talán sejti, hiszen vele beszélgettünk erről először a kávézóban. Ő biztatott, hogy küzdjem le a félelmemet és azért is nála próbálkozok ezzel, mert megígérte, hogy segít ebben.
-Mi a neve?- pislogok kérdőn, mikor eszembe jut, hogy a ló nevéről még nem esett szó, pedig igazán érdekelne, hogy egy ilyen pasi, mint Cole, milyen nevet adhat a lovának. Biztos valami eredeti és nem a tipikus Szellő, Villám meg hasonló megnevezésekre hallgat a paci.
-Pedig, tőlem kaphatsz még párat majd, ha gondolod.- vigyorodom el és természetesen viccelek, nem szándékozom minden nap felpofozni vagy épp minden alkalommal, mikor összefutunk, de számíthat rá, hogy, ha elveti a sulykot, akkor így fogom kifejezni nem tetszésemet.
-Mindegy. Ha megy majd, ha nem, itt lesztek, hogy segítsetek, amiért neked is nagyon hálás vagyok.- de komolyan. Azok után, ahogy kezdődött az ismeretségünk, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen alkalomnál nem fog hangosan hahotázni azon, hogy milyen balfék vagyok. Azt hittem, majd cikizni fog itt órákig vagy, hogy, ha marad is, csak azért, hogy idegesítsen. Ehhez képest normálisan elbeszélgetünk, segítőkész és még aranyos is.
-Nem szokásom ilyesmivel foglalkozni. Edzek én eleget, hogy nyugodtan ehessek, mert szeretem a finom dolgokat. Szóval, köszi.- veszek magam elé egy islert, ha már ennyire megbeszéltük, közben Colenak szentelem a figyelmem. Látom rajta, hogy tényleg jól esik neki, amit mondok, nekem pedig az, ahogy folytatja a kibontakozást. Nem tudom, hogy lehetett e volna jobb alkalom erről az oldaláról megismerni, mint itt most Savánál.
Miközben beszél és megemlíti a mackónadrágos hölgyet, jót vigyorgok, mert természetesen tudom, hogy valószínűleg rólam van szó, de a többit már komoly arccal hallgatom. Tényleg nagyon ritka, hogy valaki dőzsölés helyett inkább szenved, bár az is tény, hogy elismerést csak így szerezhet magának.
-Nincs azzal baj, ha az ember mögött ott vannak a szülei, de tény, hogy jobban becsüljük azt, amit mi magunk szerzünk meg. Gondolom, erre jöttél rá te is és ezért akarod így megvalósítani a terveid.- fűzöm hozzá a kis véleményemet, ami nem biztos, hogy érdekli, de én azért elmondtam. Szerintem tényleg remek dolog, amit csinál és komolyan nagyot nőtt a szememben. Szempillantás alatt változott meg róla a véleményem és be kell valljam magamnak, előítéletes voltam. Jól mondta ő az ajtómban ácsorogva.
-Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog véghez vinni a terveidet.- mosolygok továbbra is egészen addig, míg Sava meg nem jelenik, mert akkor meg már a mosolyom átcsap némi lányos zavarba.
-Miért ne lenne egyben?- nevetem el magam a kérdése hallatán és próbálok rájönni, mégis mit gondolhat Sava, mi történhetett köztünk Coleal, ami miatt ilyen furcsán viselkedtünk.
-Köszönöm, igazán figyelmes vagy.- veszem is el a nekem szánt poharat és mivel eléggé kiszáradt a szám a nagy beszélgetésben, a kávém meg már elfogyott, kortyolok egyet a vízből.
-Dehogy zavartál meg minket. Beszélgettünk.- pillantok Colera, szám szegletében pedig apró mosoly virít, hiszen örülök. Örülök, hogy kiderült, nem is akkora seggfej, mint gondoltam, annak meg pláne, hogy akár még az is lehet, hogy jó haverok leszünk Saván keresztül. Esetleg el is mehetünk majd hármasban néha csavarogni vagy ilyesmi.
Végül, ahogy Sava Colenak szegez egy kérdést, én neki is látok a habos isleremnek, ha már komolyabban meg is lettünk fenyegetve, mint a rossz gyerekek. "Csak akkor mehettek játszani, ha megettétek az ebédet". Közben persze figyelemmel kísérem a beszélgetésüket és jelezvén, hogy nyomon vagyok, néha bólogatok is, ha esetleg rám pillant valamelyik.

From: Chantal

Tárgy: Re: Konyha és étkező (Brighton-birtok) Csüt. Jún. 08, 2017 1:25 pm

Chantal, Sava & Cole

“ Ha egyszer a véletlen játszani kezd veled, készülj el rá: fordulat fordulat után ér. Ha a sors felnyitja kapuját, ontja a meglepetéseket. Ha rést ütött, az események egymás után törnek be rajta, egymást érik a meglepetések. A meglepetés homály.”

- Fantasztikusak, ha engem kérdezel, arról nem beszélve, hogy milyen szinten képes megnyugtatni az embert a lovaglás. Bátor dolog, hogy a tapasztalataid ellenére próbálsz változtatni, a legtöbben nem ilyenek. Belenyugszanak, és a félelmeik rabjai. – Ez határozottan nagyon szimpatikus oldala Chantalnak, bár amilyen csípős nyelve, no meg tenyere van, közel sem meglepő, hogy még a bátorságot is felcsaphatjuk pozitív tulajdonságainak listájára. Már-már nagyon sajnálom, hogy ennyire nem vevő a kósza kalandokra, kár. Ezt persze nem említeném meg a világért sem, esélyesen nem vagyok szimpatikus azon tulajdonságom miatt a nők nagy részének, ami szerint kedvelem a szebbik nemet lenyűgözni, de sosem egy kapcsolat kalitkájába szorítva. Nem mintha tudnám milyen, mert nem próbálkoztam vele a régi gimis kis szárnypróbálgatásokon kívül, amikor azt mondtuk egy-egy csajjal, hogy na most akkor járunk, de a legtöbb nem tartott pár évnél tovább. Fiatalság, bolondság. A gazdagok felszínes világában sosem éreztem igazán jól magam, és bár volt egy két delikvens, akivel el tudtam volna képzelni többet, nem úgy alakult, azóta meg inkább nem próbálkozom, hanem fixa ideám végigkóstolni az étlapot.
- Bellamy névvel illetem. – Lehetett volna ezer féle, de valahogy ennél maradtam, és bár a legtöbben nem értik, ám nem is szükséges, elég, ha én tisztában vagyok a miértjével.
- Egyelőre nem játszanék többre, de garancia úgysincs semmire. – Azt már tudom, hogy nagyjából három másodpercembe telne olyat mondani, amiért felpofozna, és esélyesen fogok is, lévén nem szeretem minden pillanatban visszafogni a jellememből adódó reakciókat, de eztán készen fogom várni azt a kacsót, hogy lefegyverezzem. Egyelőre azonban határozottan békés vizeken evezünk, és eszemben sincs ezen változtatni, nem itt és nem most, ezt a napot ne rontsuk el semmivel, már csak Savannah miatt sem.
- Itt bizony. – Mosoly honol vonásaimon, azt sem hittem volna, hogy valaha a hála szó elhagyja majd a száját velem kapcsolatban, de úgy tűnik, vannak még csodák. Talán előbb-utóbb rájön, hogy nem vagyok akkora tahó, csak éppen az a nagy helyzet, hogy a nők többsége egyszerűen hasra tud esni az olyan nagyképű, magabiztos pasiktól, mint aminek olykor előadom magam. A magabiztosság mondjuk stimmel, de túl sokat sosem gondoltam magamról, és az addig nem fog változni, amíg nem érem el önerőmből azt, amit szeretnék. Utána meg inkább csak elégedett leszek, nem beképzelt, legalábbis reményeim szerint.
- Hálistennek, elég lehangoló, amikor egy nő elfelejt élni a vonalai miatt aggódva. – Nem kell átesni a ló túlsó oldalára sem, de ahogy elnézem Chantalt, ő megtalálta ilyen téren az egyensúlyt, mert remekül néz ki, és még az a süti is belefér.
- Egyrészt, másrészt az apám sosem hitte, hogy bármit elérhetnék önerőmből, szerinte tökéletesen készen kapok a kezembe egy működő bizniszt, amivel nem kellene mást csinálnom, csak nem elrontani. Na már most ez azért szerintem senkinek sem életcél, és mit tagadjam, oda szeretném dörgölni az orra alá, hogy de igenis megy. – Régebben gyerekes dac volt csupán, de mára, felnőtt fejjel komoly elhatározássá nőtte ki magát.
- Köszönöm, ez jól esik. – Nahát, nahát, micsoda pálfordulás, én meg azt hittem, micsoda szemét leszek, hogy titkolom, honnan származom. Talán én is túlságosan hamar vontam le következtetéseket Chantalról, de tény, hogy az ember csak azt látja, amit a másik mutatni akar magából. Értelemszerűen lehetetlen komolyabban megismerni valakit látszat alapján, fél információkból.
- Amennyiben nem rágták szét a molyok. – Humorizálok, mert bár a feszültséget jól érezte Sava, de azért annyira súlyos sosem volt a helyzet, hogy bútorokat borogassunk, meg mindenfélét egymáshoz vágjunk.
- Miért zavarnál meg bármit? – Pislogok értetlenül Savára, szép is lenne, hogyha a saját otthonában még ő zavarna. A másik meg, hogy semmi olyanról nem esett szó, amit ne hallhatott volna, sőt, amit ne tudna, mert velem kapcsolatban eléggé képben van azért. Vizet töltök magamnak közben, és nem felejtem el megköszönni sem a poharat, illetőleg elveszek a kis csomagból egy krémest, meg egy csokis sütit, aztán meglátjuk, mi marad még, vagy mihez van kedvem, bár szerintem ennyi elég lesz, maradjon későbbre Savának, most úgysem kell annyira figyelnie a vonalaira.
- Hahh, engem aztán ezzel nem fenyegetsz, tudod, hogy feneketlen a gyomrom. – Amennyit mászkálok, mozgok egész nap, nekem aztán nem gond ez a mennyiség, simán befigyelne egy magamban is.
- Persze, több szem, többet lát, és ahogy hallottam, Chantalnak szüksége van némi extra bátorításra. – Kacsintok az említettre, a magam részéről szívesen állok rendelkezésre, legalább megtalálom majd Ladyt is közben valahol, mert tuti, hogy elkolbászolt.
- Az biztos, hogy kár lenne kihagyni a birtokot, tényleg nagyon szép. – Nem áll szándékomban lelécelni, főként azért, mert most, hogy békésebb vizekre eveztünk, nem érzek olyan masszív ellenszenvet az irányomba, így meg tulajdonképpen senkinek sem zavaró a jelenlétem, és én sem érzem kényelmetlenül magam. - Jöhet mindkettő, benne vagyok. Úgyis rég jártam erre, van mit feleleveníteni. – Mármint a legutóbbi látogatásom során nem mentem ki hátra, csak az épületben voltam. A sütemények közben részemről fogynak, és Chantal is eléggé belefeledkezett, már csak azt remélem, hogy a házigazda sem marad le tőlünk.

Zene: Sütiiii

» Nappali, konyha, étkező (Solano-birtok)
» Fürdőszoba (Brighton-birtok)
» Hálószoba (Brighton-birtok)
» Kert (Brighton-birtok)
» Nappali (Brighton-birtok)