Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Main Street Vas. Márc. 13, 2016 10:18 am
Vendég
Tárgy: Re: Main Street Szer. Márc. 23, 2016 11:17 pm
- Thaddeus. T-H-A-D-D-E-U-S. De tudod mit? Jó lesz csak simán Toddnak is. Igen, úgy, köszi! – vigyorgok szélesen, mint egy vadalma, amikor a bevándorlólány harmadszorra sem érti meg, hogyan kellene leírni a nevem. Nem baj vagy ilyesmi, szóval nem bánom, amiért így a reggeli forgatagban, alig egy órával ébredés után kell többedjére is lebetűznöm a kacifántos keresztnevemet. Szegény, nem is tudom mit szólt volna, ha a Bartholomew-t mondtam volna, na azzal aztán futottunk volna még pár szép kört, de a második nevemet nem nagyon szoktam használni. Akárhogy is, a Todd megy könnyen és hamarosan a kávés papírpoharamon virít a becenevem, én meg türelmesen várom a fekete koffein adagot, ami nélkül úgy érzem el sem tudnék indulni reggelenként. Általában otthon főzöm le a reggeli ébresztő adagot – egy szál alsóban, és ezt marhára nem kellett volna megjegyezzem, de az igazság és a teljes kép része ez is – még kócosan, mintegy első lépésként. Ma azonban kénytelen voltam felkelni, felöltözni és levánszorogni ide Matt kedvéért. Félre értés ne essék, a legnagyobb örömmel jöttem, mindig feldob, amikor a barátaimmal találkozhatok, különösen azzal, aki a közelebbiek egyike. Megkapom a kávét és leteszem magam az egyik nagy ablak mellé, amelyen keresztül pislogva figyelem az esőben ázó város napkezdését. Némelyek szaladnak, mások ráérősen sétálgatnak, vannak akiknél esernyő, mások inkább az esőkabátra esküsznek. Ahányan vannak, annyi -féle szokás, gondolom. A karórámra pillantok, még nincs fél kilenc, alig pár perc választ el a megbeszélt időponttól. Korábban érkeztem, mert mindig korábban érkezem mindenhová – ez amolyan szokás nálam –, és nem szokásom szívbajt kapni, ha esetleg a másik fél elkésik. Ha meg időben érkezik, az remek. Történjen akárhogyan is, türelmesen és lelkesen várom Matt felbukkanását és amikor/ha megérkezik, egy intéssel jelzem neki, hol is ülök. - Jó reggelt! – köszönök, amikor már hallótávolságon belülre ér és várom, hogy ő is helyet foglaljon én meg belekortyolok a még mindig forró fekete lébe.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Main Street Csüt. Márc. 24, 2016 10:37 am
Thaddeus & Matthew
Jó dolog, ha az embernek vannak barátai, noha olyankor kissé fő a fejem, amikor alapvetően egy kellemetlen témát kell megosztanom velük. Thad is nagyon jól tudja, hogy mennyire nem téma az ilyesmi még az életemben, komoly kapcsolatban élek ugyan, benőtt a fejem lágya, mikor megismertem a Kedvest, de azért csak szépen lassan. Még az összeköltözést is csak fontolgatjuk. Fontolgattuk. Most már nem igazán lesz megvalósítható. Gyalog jöttem át az irodaházból, mert itt lehetetlenség parkolni, a büntetést meg hanyagolnám, noha nem mondom, hogy nem lehet megkenni az erre irányuló szerveket, de igyekszem tisztességes életet élni, vannak elegen, akik nem így viszonyulnak a világhoz. Esernyőt nem hoztam, szóval ázom kicsit, szövetkabátom gallérját felhajtom, legalább a nyakamba ne essen be, ha már rövid hajamat relatíve hamar eláztatja. Mégsem sietek, ez csak víz, megszárad, nem vagyok kényes a hajamra, két pillanat alatt rendbe lehet hozni, ha úgy van. Ezt a stresszfaktort meghagyom a hölgyeknek. Hamar kiszúrom Thadet, és még csak az sem lep meg, hogy előbb jött, volt időm megszokni, én a magam részéről már-már kórosan pontos vagyok. Sem később, sem előbb nem vagyok hajlandó érkezni egyetlen találkozóra sem, ez valami fura berögződés, szerintem apám hagyatéka, mert ő ilyen eszelős, és nem voltam képes leszokni róla. Intek neki, hogy észrevettem, de még besorakozom egy kávéért. Extra erős fekete kezdésnek tökéletesen megteszi, minden nélkül, a legtöbben csak fintorognak rá, én nem azért iszom kávét, hogy finom legyen, hanem hogy felébresszen. Őrültek háza van, szóval eltart egy ideig, míg sorra kerülök, de végül én is megkapom a nevemmel ellátott pohárkámat, és már indulok is Thad felé. - Jó reggelt! - Kezelek le vele, majd levedlem magamról a kabátot, hanyagul a szék támlájára ejtve, mielőtt végül helyet foglalnék. - Bocs, hogy iderángattalak ilyen… korán. Engedek meg magamnak egy vigyort, hiszen ő azért nem pont olyan ritmusban éli az életét, mint én. Belekortyolok a kávémba, még mielőtt belekezdenék a kellemesnek közel sem mondható témámba, ami miatt egész sürgetőnek gondoltam a találkozást. Fogalmam sincs, mikor fognak kiszúrni Laurellel, aki bizonyosan nem szakasztott mása a kedvesemnek, és nem akarom, hogy bárki hozzám közel álló azt gondolja, akkora pöcs vagyok, hogy nyilvánosan csalom a páromat. - Megelőzném a sajtó csodás világát. Elképzelhető, hogy mostanság egyre gyakrabban lesz a társaságom egy olyan nő, aki nem a párom. - Húzom el a számat, ami sejthetően nem épp azt sugallja, hogy mennyire remekül érzem magam eme tény miatt, de még a leggázabb témát nem is mondtam. Mégis ki a fene gondolná a mai világban, hogy ilyen szinten van még létjogosultsága az érdekházasságoknak?
Vendég
Tárgy: Re: Main Street Szomb. Márc. 26, 2016 6:26 pm
Matt is befut és míg a kávéjára vár intek neki – ha felém néz persze csak akkor, hogy lássa is – én meg sajátomba kortyolok. Forró és még jó is. A kezemet nyújtom, hogy az üdvözlés eme klasszikus rituális módja meglegyen, fel is emelkedek a székről és a vállát is meglapogatom, a képemen meg széles vigyor ül meg. - Ne viccelj, örülök, hogy hívtál. Mi a helyzet veled? – teszem le magam vissza a székre, amelyen eddig is üldögéltem, megint a kávéba iszok és tekintetem barátomra függesztem, amíg a válaszra várok. Nem sürgetem, igyon csak ő is, meg helyezkedjen el, a türelem örökös társam már gyerekkorom óta, ráadásul nem sietek sehová sem. Határidőim vannak, de reggeltől estig tartó feszes munkaidőm viszont nincs. Még jó, mert szeretek éjszaka dolgozni, olyankor vagyok élénk és gyorsabban megy a munka. - Átszoktál az escort szolgáltatásra? – bukik ki első körben belőlem a hülyeség – nem feltételezem, hogy ez állna a háttérben, de hát na, eszembe jutott és ha már eszembe jutott, megengedtem magamnak, hogy meg is osszam vele – és persze egy széles vigyort is megejtek, de csak addig, míg érdeklődővé nem válnak a vonásaim, mert, ahogy elnézem az arcát, egyértelmű, hogy ez az egész bejelentés nem ok nélkül tört elő belőle. És láthatóan nem túl boldog a mondottaktól. - Annyira csak nem csúnya és hát van photoshop is, ha minden kötél szakad. – hát na, aki annyit szerepel az újságok hasábjain, mint ő, annak csak nem mindegy, hogy kivel hozzák hírbe. Bár ebben a témában nem annyira vagyok otthon. - Szóval mi történt? – komolyodik meg a hangom és tova űzöm az idiotizmusomat, majd amikor újra szükség lesz rá, biztos vagyok benne, hogy megint elő fog bukkanni.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Main Street Hétf. Márc. 28, 2016 9:10 pm
Thaddeus & Matthew
- Sok jót nem tudok erre mondani, remélem nálad jobb a helyzet. – Nem szokásom sajnáltatni magam, ha valami gebasz van, elintézni magamban mindig könnyebbnek ígérkezik, mint beszélni róla, és egyébként sem volt soha igazán fajsúlyos problémám. Ugyanakkor egyértelműen nem csak azért jöttem, hogy a saját problémámról beszéljek, hanem érdekel az is, nála van-e valamiféle újdonság. - Hogyne, minden vágyam olyanokkal nyomulni, akik minden este mással vacsoráznak köszönhetően a foglalkozásuknak. – Nem háborodom fel a feltételezésen, komolyan nyilván nem gondolja, és ennél egyébként is jóval higgadtabb a vérmérsékletem. Egyszerűen csak gáz az egész, és feszültebb vagyok sokkal a kelleténél, fogalmam sincs, hogy tudnám ezt az egészet úgy megoldani, hogy senki se sérüljön. Egyelőre lehetetlennek tűnik. Márpedig én határozottan szeretném ezt elkerülni, de a jelek szerint ez most nem igazán megy, mindenesetre meglátjuk majd, hogy jutok-e bármi érdemlegesre. - Látom, nem kell többet a kelleténél hamarabb felébreszteni, mert kibukik belőled a mosdatlanság. Abszolút nem ez a problémám a dologgal. – Csóválom meg a fejem, kissé nehezményezve az elhangzottakat, de harag nincs bennem, néha csak a fekete humor marad, ha át akarunk vészelni egy helyzetet. Az viszont tény, hogy bármennyire legyen szép nő, vagy épp ronda, az semmiben sem befolyásolja azt a tényt, hogy nem akarom elvenni. - Szóval az van, hogy belekényszerítenek egy házasságba. Régi típusú elrendezett rettenet, sose láttam még, semmit sem tudok róla, és nyilván nem Isa, szóval a helyzet felettébb kellemetlen és nehezen emészthető minden résztvevőnek. Legalábbis szerintem a leendő feleségem sem rajong a házasságközvetítésért. - Vallom be a dolgot, sokkal jobban ettől sem fogom magam érezni, de ez inkább csak tájékoztató a hozzám közelebb állóknak, mégse gondoljanak olyan tuskónak, hogy csalom a páromat. Bár már Caittel is többször cikkeztek rólunk, mégsem hitte azt az ismeretségi köröm, hogy együtt vagyunk, a többi pedig nem számít.
Vendég
Tárgy: Re: Main Street Szer. Márc. 30, 2016 9:03 pm
- Ismered az életem, izgalmaktól mentes. – másnak talán unalmasnak tűnhet, de én pont úgy szeretem, ahogy van. Jól vagyok, boldog vagyok és ez a legfontosabb, nem ad sok átrágni valót. - Jól van, oké. Bevallom minden bűnöm. – teszem fel a kezeimet megadóan magam elé. Csak vicceltem, de úgy tűnik ma ez nem nagyon talált célba. Vagyis mondhatni egyáltalán nem, szóval előveszem a lehető legkomolyabb énemet és felöltöm a hozzá való ábrázatot is, mielőtt még keresztbe lenyelve találnám magam. Nem mondom, hogy nem szalad a hajvonalamig a szemöldököm a kényszerházasság hallatán. Mert ugye az ember azt gondolná, hogy ma már ez nem divat, főleg nem a világnak ezen a felén, de úgy tűnik merőben nagyot tévedtem. - És nem tehetsz semmit ellene? Bocs, nyilván nem, csak kicsit nehezen emészthető ez az egész így a reggeli kávé mellé. – nyilván neki még inkább, hiszen ő az elszenvedője, de ezt még hallgatni is elég meredek, hogy mit ne mondjak. - Isa tudja már? – számomra logikus kérdés, de őszintén szólva tök homályban tapogatózok az egész ügyet illetően. Na igen, az én életem nem ennyire izgalmas és mozgalmas és hát nem is kell megfelelnem senkinek. Vagy nem úgy, mint Mattnek. - Mikor találkozol a feleségjelölttel? – minden érdekel, de az természetesen nem tőlem függ, hogy mibe avat be, és udvariatlan se leszek, szóval amit meg akar osztani, azt lelkes figyelemmel hallgatom.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Main Street Csüt. Márc. 31, 2016 8:47 pm
Thaddeus & Matthew
- Öregem, most én is nagyon szeretném, ha az lenne. – Igazság szerint nem vagyok az a sokat vinnyogó típus, úgy nagyjából semmin sem, de most sajnos ott tartok, hogy nem nagyon vagyok már ura önmagamnak, és ahogy közeledik a nap, úgy vagyok egyre feszültebb, aminek lassan már mindenre hatása van az életemben. Inkább belekortyolok a kávémba, legyintek egyet Thad felé, nem az ő hibája, hogy a humorom szabadságra ment, valahová a világ végére, hogy jó lassan találjon vissza. Nem haragszom, csak tele a puttony, ennyi az egész. Épp elég. - Egyelőre úgy tűnik, nem, próbálkozom megtalálni a kiskaput, de nem vagyok fő részvényes, nem dönthetek apám helyett egy kevésbé nevetséges megoldás mellett. Ő azt hiszi, ez biztosíték, bár már igazán tudhatná, hogyha valaki ki akarja forgatni a vagyonából, megtalálja hozzá az utat. - Hanyagul megrántom a vállam, nem mintha nem érdekelne a dolog, sőt, nagyon is, de kezdem feladni tehetetlenségében. - Igen, tudja. Nem örvend a dolognak, ez magától értetődik, de egyelőre kitart mellettem és támogat. Fogalmam sincs meddig. – Vakarom meg a tarkómat gondterhelten, érezhetően ettől jobban félek, mint bármi mástól az egész üggyel kapcsolatosan. - Holnapután érkezik meg az előzetes egyeztetések szerint. Olyan rohadtul steril ez az egész. Meg nevetséges. S még el is fogják várni tőlünk, hogy előadjuk a nagy szerelmet… Nem vagyok éppenséggel jó színész, szóval fogalmam sincs, mire számít apám. - Igazság szerint tőle sem várok csodákat, miként senki mástól sem, innen vagy én találom meg a kivezető utat, vagy benne ragadok a csapdában. Azt az elvet vallom, hogy mindenki a saját sorsának a kovácsa, de örvendenék, ha az enyémhez rohadtul nem nyúlna más a kalapácsával.
Vendég
Tárgy: Re: Main Street Kedd Ápr. 12, 2016 9:14 pm
Magasba szöknek a szemöldökeim, ahogy hallgatom, mert ez az egész nagyon meredeknek és annál is abszurdabbnak tűnik. Komolyan van még a mai világban ilyesmi, hogy elrendezett házasság, amibe egy felnőtt férfinak nincs beleszólása?! - Hát hallod nem irigyellek. Ez azért elég szarul hangzik, már bocs a kifejezésért. – egyébként sem vágyom senki más élete után – remekül meg vagyok elégedve azzal, amit élek –, de ezt hallva tényleg nem cserélnék vele semmi pénzért sem. És, ha már témánál vagyunk, a pénz és a hatalom tényleg ér ennyit?! - Amíg el nem veszed a neked kiszemelt lányt? Nem semmi. – oké, csak eddig hittem azt, hogy ez meredek sztori, de amit Isa-nak kiállnia, hát az se lehet épp gyaloggalopp. Meg úgy egyáltalán. Nem túl hasznosan, de annál lelkesebben – nem szándékos lelkesedés ez – esek egyik hüledezésből a másikba. Úgy hiszem, barátom világa és élete nem is lehetne messzebb jelen pillanatban az én kis egyszerű életemtől. Nem mintha közel kellene a kettőnek lennie egymáshoz, mert nem. Csak nah, akaratlanul is átsuhan a kósza gondolat a fejemen… - Oké, ez most talán ostoba kérdés lesz, de mi van, ha nemet mondtok mindketten? – őszintén érdekel, hogy annak milyen hozadéka lenne, főleg, ha láthatóan Matt ennyire nem akarja – érthetően – és akkor az ara sem biztos, hogy annyira odavan ezért az egészért. Bár ezt nem tudom – nem is kell tudnom –, csak eszembe jutott. - Valamikor akarsz egy alapos részegedést eme remek hírekre? – ha mással nem, hát ennyivel tudok szolgálni, itt vagyok és meghallgatom. Noha nem teljesen értem, hogy mi miért történik a világában. - Amy újabban egyre gyakrabban keres meg. – bukik ki belőlem hirtelen a témába nem vágó megjegyzés. Tudom, kérdezte, hogy mi van velem és ráfogtam, hogy minden oké, és gyakorlatilag tényleg minden teljesen rendben is van, de az is igaz, hogy ez új fejlemény. Amikor bejelentette, hogy a fia nem tőlem van – épp mielőtt már megkértem volna a kezét – különmentünk és azóta is csak a lánya miatt értekeztünk olykor, mert nem akartuk, hogy a szakítás miatt kilépjek az életéből.
Matthew Campbell
Avataron : Keresztnév Vezetéknév Kor : 40
Tárgy: Re: Main Street Pént. Május 20, 2016 3:10 pm
- Nem csak annak hangzik, az is. – Ami azt illeti, már meglehetősen azon a ponton vagyok, hogy beintsek mindennek és mindenkinek, eladjam a részem, amiből valószínűleg még az ükunokáim is vígan eléldegélnének, de ez a cég az életem, és nem csak az örökségem révén vagyok a része, imádom csinálni, és bár elkezdhetném a nulláról, tudom jól, hogy az apámmal nem versenyezhetnék, és ami azt illeti, nem is akarok. Azonban, ha nem lesz más kiút, attól tartok kénytelen leszek lemondani az eddigi életemről, megszöktetni Dorát, és élni világunkat valahol jó messze innen. - Valami olyasmi. Rohadtul röhejes, mert ha valakit valaha az életben elvennék, az ő lenne, de ideig még esélyem sem volt önszántamból eljutni. – Ellenben rám erőszakolnak valaki mást, akit még csak nem is ismerek, és könnyen lehet, két értelmes szót nem lesz esélyünk váltani egymással, nemhogy bármi egyéb kialakulhasson. Nem mintha akarnám, ami az én szívemet illeti, tele van a szeleburdi barátnőmmel. - Nekik szükségük van rá. Haldoklik a vállalkozásuk, nem fog ellenkezni a másik fél, bár nem tudom, mennyi köze van az egészhez, vagy csak felhasználják, mint engem. Mondhatnék nemet, apám kitagadna, ami ugyan felettébb nevetséges lenne ebben a korban, megkaptam a pofámba. Földönfutó nem lennék, és boldogulnék, ez biztos… de a cég az életem, ebben nőttem fel, imádom csinálni, és az embereket sem hagyhatom cserben apám kizárólagos mancsa alatt. – Sóhajtok fel komoran, nem különösebben rajongok a helyzet állásáért, de ez van, mindig is túlságosan lelkiismeretes voltam, és apa erre akar hatni, ez teljesen biztos. - Ez barátom, remekül hangzik. Van mire inni… – Bármikor, ami azt illeti, van, amire már határozottan csak a szesz jó. Most kétségkívül eljutottam erre a szintre. - Mi? Miért? – Ezúttal én hökkenek meg, és lenyelem a véleményemet a nőszemélyt illetően, de én történetesen tudom, hogy mennyire kifektette Thadet a kis félrekacsintásával, amiből gyerek is lett. Azóta sem tértem igazán napirendre a dolog felett.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Main Street Vas. Júl. 03, 2016 11:42 am
játék vége
Audrey Diantha Lott
Avataron : Emma Watson Kor : 30
Tárgy: Re: Main Street Kedd Júl. 12, 2016 12:43 pm
Audrey
Jenny
Nem tiltakoztam az utóbbi időszak átbulizott szombatjai ellen, különösképpen azért, mert volt valami, jobban mondva valaki, akit nagyon szerettem volna kiverni a fejemből, és ehhez szükséges volt, hogy körbezsongjanak a pasik olykor. Nem mintha bárkivel is kezdtem volna valamit, de akartam, hogy megragadja a fantáziámat bárki, mégsem történt semmi. Nevetséges vagyok. Csak én vagyok képes belezuhanni egy sokkal időseb papba. Keith tutira szívrohamot kapna, ha megtudná… Nem beszéltem róla senkinek, mert nem éreztem úgy, hogy erről bárkivel nyíltan beszélhetnék, nem ment. Helyette ittam a söröcskéket, néha egy-két rövidet, és bulizgattam mindenfelé Jennyvel, aki holt biztos, hogy titkolt valamit előlem, de különösképpen nem forszíroztam. Elfogadtam, hogy a jelek szerint mindenkinek van titka előttem, és ez a részemről is igaz. Nem beszéltem, nem is vártam el, hogy mások megtegyék. belesüppedtem a munkakeresést majd később munkába állást követő laza esték sorába, és jól éreztem magam, más nem számított. Kész szerencse, hogy a főnökömnek csupán az volt a baja velem, hogy túl sokat mosolygok. Egy újabb ilyen estén vagyunk túl, jobban mondva, még nem teljesen, mert épp hazafele igyekszünk vergődni az alkoholmámor tudatot fogva tartó ködében. Ő is, én is egészen sokat ittunk, már az egyenes is görbe volt, a görbe meg egyenes. Alig indultunk el a Cuba bárból, ami az egyik kedvenc táncos helyem lett nagyon hamar, még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a friss levegő. - Azoooon gondolkodtam, ha még él az ajánlatod, hogy szívesen odaköltöznék. – Mivel belekarolva lépegettünk, könnyű volt nekidőlni kicsit, bár az nem lepett meg, hogy ki is billentünk az egyensúlyunkból. Harsányan nevetve álltam vissza viszonylagos egyenesbe, hogy ne hasaljunk el a Main Street járdáján, az azért gáz lett volna még tőlünk is. - Imádom a bátyámat meg a feleségét, de mégiscsak most házasodtak össze, tök gáz, hogy ott vagyok gyertyatartónak, legyenek csak kettesben és élvezzék a mézesheteket. – Tudom, hogy jó eséllyel mindkettejükbe szorult annyi jóérzés, hogy ne legyen szívül elküldeni a nagy őzike szemeimmel, de szerencséjük van, nem is szükséges megtenniük, vagyok már annyira felnőtt, hogy belássam, ennek nem ez a rendje, bármennyire is imádok Keith közelében lenni. A másik meg, hogy Jennyvel egyébként is sokat bulizunk, sokszor nála kötök ki éjszakára, mert őket felverni nem szeretném, így kényelmesebb is lesz szerintem mindenkinek. - Szóval, mit mondasz? Elviseled a kattant barátnődet lakótársként is? – Nyomtam egy nyálas puszit az arcára csak úgy a semmiből, még határozottan nem voltam ura önmagamnak, kész szerencse, hogy ismert, és maximum csak félig őrültnek tart, nem teljesen…
A hozzászólást Audrey Diantha Lott összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 24, 2016 3:47 pm-kor.
Jennifer Moretz
Avataron : Willa Holland Kor : 32
Tárgy: Re: Main Street Csüt. Júl. 14, 2016 12:04 pm
To Audrey <3
(fejlécre csak azt tudom mondani, amit te. )
Nem volt mindig könnyű helytállni a kórházban, de igyekeztem, nem is kicsit. Nem ismertek itt, ahogyan a családom keze se ért még el idáig, szerencsére, mert akkor tuti a falnak mentem volna. Szerettem volna bizonyítani, hogy a családom neve nélkül is képes vagyok megállni a saját lábamon, ahogyan azt is, hogy jó orvos lehet belőlem. Nem tagadom, hogy néha nehéz volt és nem csak a kollégák, az idősebbek miatt, hanem néha a beteg miatt is, mert nem voltak mindig túl kedvesek… De talán a legrosszabb az volt, amikor nem tudtunk segíteni, vagy megmenteni egy életet. Azt mondják, hogy idővel meg lehet szokni, de magam sem tudom, hogy erre valaha képes leszek-e, hogy oly könnyedén lerázzam magamról a halál szelét, mint esetleg a vének teszik. Ki tudja, majd eldől, de jelenleg nem akarok hátat fordítani a munkámnak és mást keresni, hiszen rengeteg emberen segítettem már így is és jó érzéssel töltött el. Ugyanakkor azért szükségem volt arra is, hogy néha kikapcsolódjak, s ha sikerült, akkor Audrey-val gondoskodtunk is arról, hogy legyenek itt is görbe estéink. Néha kicsit talán olyan érzésem volt, hogy mind a ketten menekülni akarunk valami elől, de arról fogalmam sem volt, hogy ő vajon mi elől keresne menedéket a fülledt bárokban, a férfiak karjai között. Nekem is megvolt a magam titka és vélhetően neki is, s amíg én nem vallok szint, addig szerintem jogom sincs faggatni őt. Tudja jól, hogy mindig meghallgatom őt, ha szeretne beszélni róla. Hűvös szellő könnyedén ölelt minket körbe, miközben a cipőnk sarka ütemesen koppant hazafelé menet az utcaköveken, de még ez se segített egyből észhez térni. Kicsit talán sokat ittunk, hiszen képes voltam bármin elnevetni magam. Olyanon is, amin vélhetően nem kellett volna, vagy nem illett, de abban a helyzetben még az volt a szerencse, hogy tudtuk a másikat támogatni. Amikor megszólalt, akkor kíváncsian pillantottam rá, miközben egymásba karolva haladtunk. Miközben beszélt, aközben kicsit nekem dőlt, mire én megbillentem, de megtartottuk a másikat, így nem kellett a földről összekaparni minket, másrészt meg így is kaptunk csúnya pillantásokat, de valahogyan nem érdekelt. - Ez komoly? Tényleg odaköltöznél? – szólaltam meg lelkesen, majd kicsit idiótán és sután ittasan megöleltem őt. – Még szép, hogy elfogadom, főleg mivel rólad van szó. – löktem meg őt a csípőmmel, mire harsány nevetésben törtem ki. Azt hiszem, hogy tényleg megártatott a pia nekem. - Amúgy mikor jönnél? Segítsek az átcuccolásban? Jajj, ez eszméletlen jó lesz, hogy együtt lakunk majd, mint régen! – kérdeztem meg sietve, mert szívesen segítenék neki, meg talán a kórházból is kapok kimentőt, majd egy pillanatra a bokám kiment, mire újból nevetni kezdtem és vélhetően sikerült talpon maradnunk, megtartottuk a másikat. - Bár ha a férjem megjelenik, akkor nem tudom, hogy mi lesz… - kotyogtam ki könnyedén, mintha nem is nagydologról lenne szó, de abban a mámoros állapotban nem túlzottan jöttem rá arra, hogy olyat mondtam, amit nagyon nem kellett volna…
Audrey Diantha Lott
Avataron : Emma Watson Kor : 30
Tárgy: Re: Main Street Pént. Júl. 15, 2016 12:46 pm
Volt baj, elég nagy, se sem a bátyámnak, sem neki nem bírtam mesélni róla, mert tulajdonképpen szégyelltem magam. Meglehet, csak túldramatizáltam kissé, bár valljuk be, igazság szerint konkrét probléma nem volt, csak a fejemben létezett, és bár sokan – köztük anyám – totálisan odavoltak azért, mert megtértem, és templomba járok, az igazság ennél sajnos sokkal önzőbb volt. Ellenben erről nem beszéltem, és a gondolatokat is igyekeztem elkerülni, pusztán ott voltam minden ételosztásnál, és vasárnaponta is eljártam, de a gyónás már nem ment, túl sok mindent kellett volna megvallanom, és nem éreztem úgy, hogy ezt ott megtehetem. Pláne nem neki, mit gondolt volna rólam… Nevetséges voltam, és igen, menekültem, mert kellett valami, ami eltereli a figyelmem, de hát hiába flörtölgettem bárkivel, valahogy senki nem tűnt elég jónak, hogy pusztán megfontoljam a felkínált lehetőségeket a kellemesebbnél kellemesebb franciaágyakat illetően. Még alkoholmámorosan sem csináltam olyan marhaságot, aminek okán képtelen lennék tükörbe nézni, vagy épp a rokonságomnak még az eddigieknél is sokkal jobban kelljen szégyenkeznie miattam. - Persze, szeretnék, ha nem zavarlak, neked legalább nincs pasid, és nem kell gyertyát tartanom. Egyszerűen biztos, hogy szükségük van a privát kis szférájukra, amit tulajdonképpen eloroztam tőlük, amikor idejöttem. – Keithnek csak csupa jót szeretnék az életben, és Annát is kedvelem, örülök, hogy végül semmi nem állt az esküvő útjába, bármiféle félelmeket vagy problémákat hallgattak is el. - Szupi! Imádlak! – A széles vigyorom körbeszaladta a kobakomat, és most álltam a legközelebb ahhoz, hogy eltaknyoljak, de szerencsére közbejött egy villanyoszlop, amibe meg tudtam támaszkodni. - Ne viccelj, alig van cuccom… maximum majd átgondolom, hogy mire lenne szükségem az újdonsült szobámba, és elrángatlak vásárolni, vagy Keitht, és tuti, hogy a költözésben ő akar majd segíteni, vagy azért, mert örül, hogy végre lakáson kívül tudhat, vagy azért, mert nagyon nem örül neki, és minél többet akarja látni a hülye fejem.- Viccelődöm, mert az igazság bizonyosan valahol félúton található, lévén Keith szeret, ez biztos, éppen annyira, minthogy friss házasként nem egészséges egy hugica is az alsó szint vendégszobájában. Hirtelen megbotlom, magas sarkaim kiszaladnak alólam, és az egyiknek le is törik a sarka, és alig két perc múlva már nyöszörögve, mezítláb állok, mert az első szembejövő kukát meg is ajándékozom velük, és igazság szerint fel tudnék robbanni, de nagyon durván, mert… mi a jó büdös franc akar ez lenni. Hát most rohadtul nem vigyorgok. - Mégis mi a túróról beszélsz? Férj? Megjelenik? Ez mikor történt, és mikor akartad egyáltalán elmondani nekem? Mi az, hogy férjnél vagy, Jen… – Bököm mellkason, és totálisan el vagyok hűlve, oké, nekem is vannak titkaim, de azokkal nem tudnék bebukni, maximum a hirtelen templomlátogatási vágyam az, ami árulkodó lehet, de őszintén, ki az a barom a világon rajtam kívül, aki vonzódni kezd egy nálánál sokkal idősebb férfihoz, aki ráadásul pap is… Persze, hogy csak a Lotték legkisebb szeles csirkéje képes erre.
Jennifer Moretz
Avataron : Willa Holland Kor : 32
Tárgy: Re: Main Street Hétf. Aug. 22, 2016 8:19 pm
- Nem te választottad azt, hogy idejössz, ha jól rémlik. Meg vélhetően azért kerültél ide, mert szüksége van a testvérednek is rád, vagy tévednék? Minden tesónak kell a másik fele, meg nem hiszem, hogy annyira zavartad volna őket. – feleltem könnyedén, de kissé bódultan, mert nem keveset ittam. Nem voltam rest jól érezni magam másokkal, férfiakkal, mintha nem lenne házasság törés az egész, de én el akartam már rég válni, s így talán végre az illető is felfogja, hogy csak egy baklövés volt és semmi több a házasság. Nem mondom, volt olyan, aki igazán magával ragadó csókkal rendelkezett, míg egyesekhez azért több ital is kellett volna, hogy élvezni tudjam. De hát még fiatalok vagyunk, minek megállapodni és lekötni magunkat? – Akkor a plusz szobának is már megvan a gazdája. – s ekkor rámutattam úgy, mintha éppen most nyerte volna meg valamelyik vetélkedő főnyereményét. Nem voltam normális, de teljesen józan se voltam, ahogyan Audrey se, de néha kellenek az ilyen esték is. S láss csodát máris megérte, hiszen végre hozzám költözik, szegény szomszédok… - Ne legyél már hülye, miért ne akarna látni téged? Miért nem állsz elé és kérdezed meg, hogy valami baja van-e veled. Tudod az őszinteség sok mindenre gyógyír és végre te se gondolnál olyan butaságokat, mint amiket most gondolsz. S benne vagyok, akkor majd megyünk shoppingolni. – mentem bele könnyedén, hiszen a vásárlás jó dolog. Segít néha kicsit legalább kikapcsolódni, elterelni a gondolatainkat, még akkor is, ha nem voltam sose nagy pláza cica, vagy olyan, de képes voltam néha én is ebbe menekülni. Cipő megadja magát, a kukában köt ki, miközben én olyanokat beszélek, amikről nem kellene, vagy már régen meg kellett volna tennem, de hát a tagadás segít az embereknek elhinni azt, hogy valójában az meg se történt. Én pedig tényleg tagadnám a dolgot, amennyire csak lehet, meg ha visszamehetnék az időben, akkor se mondanék igent, meg el se mennék inkább bulizni, ha ez lesz a vége. Nem hiszek abban, hogy házasság után ismerjék meg az emberek egymást, meg annyira talán a házasságban se, de a családban és a szerelemben már annál inkább… - Mondjuk azt, hogy kicsit sokat ittam és össze- visszabeszélek? – pillantottam rá cukin, majd pedig a közeli padhoz sétáltam és lerotytam rá. Nem így kellett volna kikotyogtam, de józan se vagyok, így annyira gyönyörűen fogom ezt előadni… előre éreztem, hogy ez nagyon nem jó. – A záró vizsgám után férjhez mentem. Nem volt betervezve, bulizni mentünk, ő meg az esküvőkéről lépett meg, mert valami botrány volt. Egy helyen ittunk, s együtt ébredtünk. Először csak azt hittem, hogy poénból került az ujjamra egy gyűrű, de aztán kiderült, hogy tényleg összeadtak minket az éjszaka közepén. – sóhajtottam egyet, majd az üres utcákat pásztáztam. – Én meg ideszöktem előle, mert hallani se akar a válásról, szerinte okkal történtek így a dolgok. – tettem még hozzá, majd óvatosan pillantottam Audreyra, hiszen mindenkinek megvannak a keresztjei és szerintem ő se teljesen őszinte hozzám, így annyira nem meglepő, hogy nekem is megvolt a magam titka mindenki előtt.
|| Öhmm, késtem... nagyon... *elsunnyog*
Audrey Diantha Lott
Avataron : Emma Watson Kor : 30
Tárgy: Re: Main Street Szer. Aug. 31, 2016 12:22 pm
- Nem, totál édesek voltak végig, de akkor sem járja, hogy friss házasok ne maradhassanak kettesben a saját otthonukban. – Részemről fel sem merült, hogy örökké a vendégszobájuk lakója maradok, nem is lenne természetes, onnantól fogva nem, hogy a bátyám már a saját családjának alapkövét tette le. - Na látod, ennyi, meg egy Bambi. Van szobám, és nekik is privát szférájuk. Majd ha férjhez mész, elköltözöm tőled. Vagy ha kiraksz, de mivel magam vagyok a megtestesült bűbáj, ez nyilván sosem történhet meg. – Vihogok, mint a fakutya, tény, hogy részegen a természetes bájam nagy része nemes egyszerűséggel elpusztul a szeszgőzben, nem is értem, miért tapadnak rám ilyenkor is a pasik. - Ja, nyugi, ezt nem gondoltam ám én ilyen komolyan, na… – Legyintek, nyilván komoly baja senkinek sincsen velem, csak hát szokásom néha túldramatizálni a helyzetet. Sosem mondták, hogy menjek el, ez az én döntésem, én szeretném, ha soha nem is jutnék el oda, hogy zavarjak, vagy idegesítővé váljak. Tudom én nagyon jól, hogy olykor belőlem is sokk. - Dehogy mondjuk azt. Nem közölheted ezt csak így, hogy utána azt hazudd, hogy összevissza beszélsz. Részegen amúgy is őszintébb az ember. – Nehezebb hazudni, ha épp alkoholmámorban lebeg az ember, élek is a gyanúval, hogy el akarta nekem mondani a dolgot, csak éppen nem tudta összeszedni hozzá a bátorságot. Ami azt illeti, ezt meg is értem, én sem közöltem volna ilyet túlságosan egyszerűen vele. Odatéblábolok mellé, s én is helyet foglalok a padon, majdan egy nagy fújás kíséretében hátra is dőlök. Nem semmi egy hír, annyi bizonyos. - És én még azt hittem, hogy én vagyok az a részegen Las Vegasban férjhez menős típus. Asszem, ezt a pontot leszedhetem a bakancslistámról. – Mert hogy józanul én sosem fogok férjhez menni, az száz százalék. Igyekszem ám komolyan venni a szitut, de bevallom, jelenleg sajnálatos módon szerintem egy hurrikánt sem lennék képes kellő komolysággal kezelni. - Szerintem meg hülye. Lehet, hogy direkt itatott le, és vett feleségül, hogy betartson annak, akit ott hagyott az esküvőjén. Mellesleg milyen undorító dolog már megpattanni a saját esküvőjéről? Gerinctelen egy alak lehet. Meg tudtommal azért az éjszaka közepén Las Vegason kívül nem nagyon adnak össze senkit, a hivatalok zárva vannak… Biztos, hogy eredeti az a papír? – Részemről erre nem vennék mérget, megeshet, hogy nem is jogerős semmi, ki tudja, lehet, hogy csak a két gyűrű az igazi, már ha olyanja van, mindenesetre én tuti nem vennék komolyan a helyében egy ilyet, őrület basszus.
Jennifer Moretz
Avataron : Willa Holland Kor : 32
Tárgy: Re: Main Street Pént. Szept. 09, 2016 8:17 am
Csendesen hallgatom azt amit mond, majd egy aprót bólintok, hogy valóban nem árt, ha ők is kapnak egy kis magánéletet harmadik fél nélkül. Nálam meg van hely, miért ne lenne? Két jó barát szerintem simán elfér bárhol, meg amúgy se annyira kicsit az otthonom. – Akar a franc férjhez menni! Meg igazából akkor se raknálak ki, hanem inkább azt, akihez hozzámentem, hacsak előtte nem öltem meg! – szólaltam meg kissé hangosan, de hát ittasan az ember nem nagyon tudja mindig kontrollálni magát. Meg amúgy is ez olyan dolog volt, ami kicsit ki tudott hozni a sodromból. Nem rá voltam mérges, hanem a saját ostobaságomra, meg arra, hogy az-az idióta nem akar elválni. Nem értem, hogy miért ne tehetnénk meg? Senki se tudná meg, ahogyan azt se, hogy férjhez mentem, vagyis majdnem senki se… Jesszusom, nem is tudom, hogy mit csinálnának apáék, ha kiderülne az igazság. Talán még kész szerencse, hogy a világvégére jöttem otthonról. - Akkor jó… - szusszantam egyet és mosolyt költözött újra az arcomra, de a lábam is egyre inkább kezdett sajogni a magassarkúnak köszönhetően, így inkább valami padszerűség felé igyekeztem venni az irányt, mert lehet inkább én is csatlakozom a barátnőmhöz és mezítláb fogom folytatni az utat. Pedig régebben egészen könnyedén viseltem őket, látszik, hogy a munkának köszönhetően elszoktam tőlük valamennyire. - Azt kellett volna mondanom, hogy előbb ülj le? Ohh, ugyan már… Ismersz, hogy ha titkolok valamit is, akkor azt a legváratlanabb helyzetben bököm ki és nem mindig éppen kedvesen. Főleg most… - utaltam arra, hogy még eléggé rendesen uralja a testemet az alkohol, de hát megesik az ilyen. Nem fogom ezt se szépíteni, tényleg kicsit talán túlzásba vettem az ivást, de csöppet se bánom. Kicsit úgy éreztem, hogy legalább felszabadulok. Most pedig, hogy ennyire „kedves” és „őszintén” kiböktem az igazságot kicsit még a lelkem is fellélegezhet, de attól még nem éreztem jobban magam, hiszen ez csak azt bizonyítja, hogy otthon valahol kallódó gyűrű tényleg létezik és nem a képzelet szüleménye. - Elhiheted, hogy szívesen meghagytam volna neked… - pillantottam rá kissé kifacsart ábrázattal, majd pedig le is rogytam az egyik az egyik padra. Egy-két sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd kissé bosszúsan, de elkezdetem lehámozni magamról a cipőmet addig is csinálok valamit, mert ahogyan egyre inkább elmerültünk ebben a témában úgy kezdtem egyre inkább józannak érezni magam, pedig tuti még nem voltam az… - Ez nem annyira egyszerű… - dörzsöltem meg az arcomat és ha nem ült volna még le, akkor megpaskoltam a mellettem lévő helyet a padon, hogy üljön. – Azért lépett le az esküvőről, mert az arát és a legjobb haverját rajta kapta pont azon a napon… Szóval ott inkább ő volt az áldozat, mind a görény… - nem mintha annyira védeni akartam volna, de hát tényleg nem ő tehetett az egész befuccsolásáról. – S biztos, hogy igaz, mert a haverja a hivatalban dolgozik és láttam a videót, ahogyan részegen beengedett minket oda és láttam az aláírt papírokat is. Szóval tényleg feleség lett belőlem. Én persze el akartam válni, de ő nem akar hallani róla, így inkább beadtam a jelentkezésemet ide is, és amikor kiderült, hogy lehetek itt orvos, vagyis rezidens, akkor nem haboztam… Csak a szüleimnek szóltam és egyszerűen megpattantam. – s közben végig a földet pásztáztam, mintha csak nem tudtam volna Audrey szemeibe nézni. – Tudom, egy idióta marha vagyok, de kérlek ne mond el senkinek se. Anyáék nem tudnak semmit se… - pillantottam rá óvatosan, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy miként fog reagálni a hallottakra…
Audrey Diantha Lott
Avataron : Emma Watson Kor : 30
Tárgy: Re: Main Street Kedd Szept. 13, 2016 12:16 pm
- Fura egy bogár tudsz lenni, most mit akaszt ki ennyire ez a férj téma? Az élettel jár, vagy mi a szösz, bár szerintem ostobaság, a házasságok nagy része válással végződik. – Reményeim szerint a bátyáméké nem fog, noha ez még önmagában nem garancia a sikerrel, pusztán annyit tesz, hogy én szurkolok nekik, nagyon is. Attól még nem értettem, mitől vadult meg ennyire Jenny, de hát na, normális épp annyira sosem volt, mint én sem, szóval nem veszem fel igazából a dolgot, nem ettől fogok az ágyamban forgolódni éjszaka. - Halál biztos, hogy kellett volna. – Hevesen bólogatok rá, és részemről igyekszem emészteni, bár valljuk be, túlságosan vérkomoly azért nem vagyok így ittasan, de tény, hogy nem épp egyszerű ezt így és itt, pont az ő szájából hallani. - Ja, totál meg is vagyok sértődve. – Röhögök fel, nekem tutira nem kéne innom, vállalhatatlanul nagy idióta vagyok ilyenkor, és még az átlagosnál is sokkal nehezebben elviselhető, egy tarkón vágás esetleg segíthet átmenetileg elrendezni a problémát, de egyébként valljuk be, közel sem egyszerű azért a helyzet, amibe keveredett. - Na mesélj, mi nem annyira egyszerű benne? – Nyilván először a pasit tartom pöcsnek, aztán jöhet bármiféle komolyabb megfontoltság, noha egyelőre közel sem hiszem, hogy bármi változtatna az elsődleges ítéletemen. Mondom én, hogy nehéz eset vagyok piásan. - Aaaaaaz igen. Akkor jól megszívatták. De most komolyan van ilyen? A nőkből kinézem, a legtöbben ribik vagyunk, de a legjobb havertől nagy disznóság ilyet tenni. – Csóválom hevesen a fejem, már-már erősen túlzó az, ahogyan gesztikulálok, be kell vallanom, erősen nagyot tévedtem az előzetes görény címke használata során. Tapasszuk inkább a kedves arára és a haverra. - De most… várjál már, mi? Miért nem akar elválni? Hát nem szeretitek egymást, nincsen nyálas rózsaszín köd, meg konfetti eső, akkor mi az isten haragjáért nem hajlandó válni? – Esküszöm, én ezt fel sem foghatom. De most komolyan. - Ez olyan, mint valami hollywoodi film. – Csúszik ki, még jó, hogy nem a szappanoperát mondtam, mert isten lássa a lelkem, Jenny az utolsók közt van, akiket én bántani akarnék. - Dehogy mondom el, rohadt jól tudok titkot tartani, viszont akkor sem értem, hogy most mi van. Te most akkor megszöktél tőle? Vagy hogy van ez? – Pislogok rá nagy kerek szemekkel, és szerencsére az ő problémája igencsak derekasan kiveri a fejemből, hogy nekem is van egy égbekiáltó, ám még jobb is, mert eszemben sincs elmondani senkinek… Ott lenne vége az életemnek, arról nem is beszélve, ha Keith valahogy megtudná. Nem élném túl, ha nem venne rólam tudomást többé az életben. - Ha nem lát egy ideig, csak rájön, hogy értelmesebb lenne aláírni a válási papírokat… Ismerted egyáltalán előtte? Vagy totál akkor láttad először? – Legalább kedvelné, vagy valami, akkor megérteném, jelen formájában viszont határozottan nem vagyok képes hová tenni a dolgokat.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Main Street Csüt. Dec. 01, 2016 10:17 am
játék vége
Nick Hampton
Avataron : David Giuntoli Kor : 41
Tárgy: Re: Main Street Csüt. Jan. 19, 2017 12:40 pm
BryNick (karácsony előtt)
A közösségi élet fontos, és még mindig van mit bepótolnom az itt megszokott életvitelből. Többek között a jéghokit. Jobban szeretek a pályán lenni és a korongot kergetni, mint drukkolni. Ugyanakkor több hasznos oldala is van. Megtanulhatok fogásokat belőle, és társasági életet élek, na meg sört iszok. Hiányzik a jó fajta sör is, nem csak tea. Míg az utóbbit sikerült pótolnom, általában otthonról rendeléssel, a sörrel gondban vagyok, mióta ideköltöztem, jöttem. Kétszer dőltem vissza aludni, mire feltornáztam magam annyira az ágyon, hogy tudtam, egy perccel tovább alszom, menthetetlenül elkésem. Egy másodpercet. A közeli, helyi pubot néztem ki, elég jó fejek ülnek be, verekedés néha ugyan van, ami általában elrontja a kedvem, és nagyon ajánlom, hogy most ne legyen. Bryal beszéltem meg a találkozót, egy pofa sör helyett egy meccsnézésre, közben is lehet dumálni, nem csak drukkolni. Na és persze, Bry is ellesz a helyiekkel, neki is kell egy kis tömegismeret. Kedvelem Bryet, azon csodálkoznék, ha lenne olyan ember, aki nem tud vele kijönni, vagy beszédbe elegyedni. Az igazi hátsó szándék pedig nem más, mint egy jó körítése annak, van egy állás, ami éppen most szabadult fel és én már rá is tettem a kezem a számára. Már csak egy életrajz, egy telefon hiányzik, az pedig már az ő feladata. Gyalog érkezem, taxi is létezik a világon, főleg majd meccsnézés után. Ásítok diszkréten egy nagyot, beletemetve a fejem egy tájékoztató füzetbe, fogalmam sincs, miről. Egy teát is fel fogok hajtani, fel kell ébrednem, ha már az időjárás nem ébresztett fel, holott lenne miről beszélni. Igazi csipet Anglia. - Szép napot Bry! – a szokásos kézfogás, ahogy közelebb ér, a hátba veregetés, váll lapogatás nem az én módszerem, az túl közvetlen, nem adja meg, nem fejezi ki azt a tiszteletet, amit a másik felé szeretnék kinyilvánítani. - Foglaltattam asztalt, mert teltház van – remélem, ettől nem fogja kitörni a frász.
Vendég
Tárgy: Re: Main Street Pént. Jan. 20, 2017 12:44 am
Gyanakvón méregetem az ölemben heverő vaskos kötetet, mely a jégkorcsolyába hivatott beavatni a teljesen kezdőket. Még csak a negyedik oldalon tartok, de már most hevesen lapozgatnom kell az utolsó oldalon helyett kapott magyarázathoz, hogy ne veszítsem el minden második mondatot követőn a fonalat. A sportolás sose tartozott érdeklődési körömbe, s hát nem is voltam benne valami jó. Az alapokkal tisztában vagyok természetesen, homályos lepel nem fedi le elmém teljesen, ha fociról, kosárlabdáról van szó, de arról, mit megnézni ma este készülünk, vajmi kevés ismeretem van. Mondhattam volna nemet is persze, elég okot erre tudatlanságomon kívül nem találtam, ártani nem árthat egyébként se, ha néhanapján kimozdulok, jobb ötlet pedig a láthatáron nem volt, se közel, se távol. Bizakodtam abban is mindemellett, elég időm lesz ahhoz, hogy legalább azt tudjam, mikor mutassak elégedettséget, s mikor hörögjek csalódottsággal eltelve. Túlbecsültem magam, akárcsak szabadidőm, ez már a könyv feltárásakor kezdett nyilvánvalóvá válni, az órára pillantanom pedig elég is most ahhoz, hogy végleg kétségtelenné váljon az, úgy kell mennem, ahogy vagyok, ha elkésni nem óhajtok, márpedig szándékomban ez nem áll. Le is dobom olvasmányom magam mellé, feladva eredménytelen próbálkozásaimat és belevetem magam a készülődés feladatába. Autó tulajdonomban nincs, tömegközlekedést választom ismételten célom megközelítéséhez. Rutinosan araszolok utastársaim között, ügyelve minden kellemetlen szituáció elkerülésére, akárcsak értékeimre, miknek emberi segítséggel szokása eltűnni észrevétlen. A megbeszélt helyre meglepő gyorsasággal érek bár el, szednem kell lábaim így is, nehogy az utolsó métereken lépjem át a meghatározott időt. Szemeim tágra nyitva szlalomozok az emberek között, megtorpanva időnként, ha valaki előttem is hasonlóképp cselekszik. Egyből kiszúrom az ismerős alakot, tévedésnek nincs esélye, elégszer láttam már, hogy mással össze ne keverjem, vagy legalábbis csak különösen szerencsétlen esetben. – Nick! – messziről intek felé, megszaporázva lépteimet. Elé állva széles, barátságos mosolyt villantok felé, elfogadva, s megrázva felkínált kezét, ügyelve arra, szorításom épp elég erős legyen. A teltház említésére akaratlanul is arcomra fagy jókedvem egy másodpercre, de tudván, ebbe belehalni még nem fogok, hamar visszavarázsolom mosolyom helyére, értő bólintással spékelve meg. – Szia. Köszönöm a foglalást. Nem késtem el, ugye? – fejem forgatva igyekszek órára találni, melynek számlapja innen is kivehető, a közelben nincs ilyen azonban, vagy csak nekem nem tűnik fel, kénytelen vagyok hát bízni abban, utolsó ellenőrzésem óta nem telt el olyan sok idő. – Várunk még valakire? – a valószínűsíthetően már most zsúfolt pubba való idő előtti befurakodást megsürgetni nem akarom, kíváncsi pusztán arra vagyok, mire kérdésem sugall, a sorok mögött nem rejtezik semmi.
Nick Hampton
Avataron : David Giuntoli Kor : 41
Tárgy: Re: Main Street Kedd Jan. 24, 2017 9:25 pm
BryNick (karácsony előtt)
Valahogy mindig jó Bryal lődörögni. Kár, hogy sűrűbben nem érek rá, és ő sem, de nem akarok rá csimpaszkodni sem. Intek felé, a kezemet felemelve, a csápolás nem a stílusom, viszont észrevétlenül sem szeretném hagyni, hogy észrevettem. - Nyugalom, nagyon jó helyet foglaltam le – látom a fagyást, számítottam rá, éppen ezért foglaltam olyan helyen asztalt, ahova lehet ugyan csatlakozni, ugyanakkor van elég hely arra is, hogy ne érezze tömegnyomornak a bent szurkolást. - Meccsről sosem lehet késni, jó passzra szurkolásról igen – mosolygok. A szurkolást diszkréten szokásom tenni, nem is járok társaságba ilyenkor, néha azonban kapcsolatépítés gyanánt tökéletesen megfelel. Emlékeznek az arcodra, nem kell ennél több. - Nem éppen. Kettőnknek foglaltam asztalt. Előre megyek, mutatva a helyet, és szükséges is, kellő modorossággal, no és sűrű kézfogásokkal haladok beljebb, Bryt is bemutatva, mint a barátomat, így a kézfogások őt sem kerülik el. Közel van a pub, sokszor ugrok le, amikor csak lehet, ismernek itt valamennyire. Az asztal egy sarokrészen van, mégis úgy barikádozva, hogy rálátni legalább két képernyőre. - Foglalj helyet – a kabátomat levarázsolom magamról, a sállal együtt és az egyik hosszabb kanapé háttámlájára fektetem keresztbe, majd a ruhák mellé ülök úgy, hogy lássam és halljam Bryt, de lássam az egyik képernyőt is. - Szoktál meccsre járni, vagy meccset nézni? – valójában vajmi kevéssé érdekelnek a meccsek, a beszélgetések miatt jövök ilyenkor is, már akivel lehet. Teát kérek, sör ráér később is, most az ujjaimat akarom melengetni. - Mi újság veled mostanában? – még nem térek egyből rá, ajtóstul sosem rontok házba. Kedvelem azt a fajta menetet, amit otthon annyira megszoktam. Előbb a felszínes, üres csevegés, amiből most ugyan kihagytam az időjárást, kártyának még megtartottam.
Vendég
Tárgy: Re: Main Street Hétf. Feb. 06, 2017 8:46 pm
– Köszönöm – nem csak dobálózok ezen szóval, valóban hálás vagyok figyelmességéért. Tudom bár, nem kizárólag miattam tenne, hogy neki is kényelmesebb, ha olyan helyre ülünk, hol nem másznak legalább hárman nyakunkba, elég jól ismerem ahhoz, s ő is engem, hogy tisztában legyek azzal is, figyelembe vette tömegiszonyhoz igencsak hasonlatos nyűgömet. – Akkor remélem, megvan még a jó passzod – részemről ebben nincs hiány, az apróbb hullámvölgyek teljesen természetesek. Válaszára értőn biccentek. Nem bántam volna ugyan, ha más is csatlakozik hozzánk, mégiscsak örülök annak, ketten leszünk. Így is kínosnak érzem némiképp azt, épp csak hozzászólni tudok a meccs témájához és biztos abban se vagyok, helyes bármi, amit sikerült a könyvből kutyafuttában megjegyeznem. A miatti félelmem ellenére, rendkívül kellemetlen helyzetbe kerülök, izgatottan követem Őt az épületbe, olyan közel hozzá, ami még kínosnak nem nevezhető, de a lehető legkisebbre csökkenti az esélyét annak, elkeveredjek a tömegben. S bár zavarban vagyok a rengeteg ismeretlen lelkesnek tűnő üdvözlésének köszönhetően, arcomra széles mosolyt varázsolva rázok kezet és mutatkozok be mindenkinek, míg el nem fogynak végre. Helyünkhöz érve úgyse tudnék foglalkozni velük megfelelő mértékben, hiszen minden figyelmem leköti, hogy körbenézzek, nem csak a környékén, hanem az egész pubban is egyúttal. – Tényleg nagyszerű hely – szélesedő mosollyal, fokozatosan levetkőzve kezdeti görcsösségem csusszanok be az asztal mögé, miután magam is lehajítottam a háttámlára kabátomat. Néhány pillanatig mocorgok, keresve a tökéletes helyzetet, minek megtalálását apró, elégedett szusszanás és mozdulatlanná dermedés jelzi. – Nem igazán. A barátaim nagyobb része olyan… hát, mint én, ha nézünk is valami ilyesmit, azt inkább otthon tesszük, de nem is nézünk túl sokat. A sportok elég messze állnak tőlem – csinálni se szeretem őket, s mivel nem is értek hozzájuk, a profik igyekezetét közösségben figyelemmel kísérni szintén nem szokásom, otthon pedig egyszerűen csak nem látom ennek érdemét. Mindez ellenére cseppet se bánom, hogy beleegyeztem ezen találkozóba, nemet mondtam volna, ha másképp lenne. – Csak a szokásos unalmas mindennapok. Hisz tudod, amennyire csak lehet, igyekszem távol tartani magam a bajtól. Pár napja fejeztem be egy munkát, vagy valami ahhoz hasonlót. A szomszédban élő néninek elveszett a macskája és nem talált róla képet. Sokkal nehezebb lerajzolni egy kandúrt, mint gondoltam – vigyorogva megingatom fejem, majd egy kis sóhajt követőn folytatom mondanivalóm. – Szeretem ezt csinálni, jó érzés, ha felkérnek, de örülnék valami állandónak – megnyugtatóbb lenne, stabilabb, az pedig sose árthat. Nem olyan hivatást választottam azonban, ami esetében könnyű valami ilyesmire ráakadni. – Nálad mi újság? – kérdezek vissza, izgatott reménykedéssel húzódva hozzá közelebb. Sokat nem beszélhet bár munkájáról, jól tudom, nem is faggatózok ezért, a történetei így is rendkívül érdekesek, bármikor, bármeddig szívesen hallgatnám őket és bízok abban mindig, akad valami mesélnivalója.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Re: Main Street Vas. Feb. 12, 2017 10:55 am
játék vége
Tristan Edward Mallors
Avataron : Richard Madden Kor : 40
Tárgy: Re: Main Street Vas. Márc. 19, 2017 8:24 pm
A kórház emblémájával ellátott kabáton húzom fel a cipzárt, a táskám pedig már régen a vállamra van akasztva, amikor a beülök a mentőbe. Viszonylag ritka az, amikor trauma sebészre van szükség egy balesetnél és a mentő nem tudja behozni a sérültet, mindig ugyanazon okból kifolyólag; amputálni kell. Ez az egyetlen, amihez kifejezetten ránk van szükség. Az pedig, hogy rögtön kettő is kelljen ugyanarra a helyszínre, ha lehet, még ritkább. Persze, minden csak viszonyítás kérdése, de a lényeg, hogy azért nem mindennapos az ehhez hasonló eset. Annak ellenére, hogy ma ugyanabban a műszakban vagyunk, még nem volt szerencsém Sighez. Mióta beértem, beragadtam a műtőkbe, egyikből gyakorlatilag a másikba mentem át, egy szakorvos pedig elég volt az összes esetnél, ezért egy szimpla köszönés sem figyelt még be. Így amikor a fivérem is csatlakozik, biccentek felé egy szélesebb vigyorral a képemen. - Jó reggelt! Vagy inkább már napot... – elmúlt tizenegy is, szóval a reggelt valóban elhagytuk már. - Nem akarlak sértegetni, de nyúzott a fejed. – csatolom be a biztonsági övet mielőtt hangos szirénázással el nem indulunk ki a baleset helyszínére. - Pedig én élek együtt egy csecsemővel. Minden oké? Hogy van Sadie? – az említett miniség pedig még mindig nem hajlandó átaludni az éjszakát, úgyhogy azt hiszem én sem festhetek frissebben, mint ő. Régen nem volt már alkalmunk beszélgetni és most sem igazán lesz elég időnk rá. Elvileg hét perc alatt oda fogunk érni, utána pedig mindkettőnknek meg lesz a dolga, elsők a sérültek ugye, minden más csak azután jöhet szóba. - Meló után mennyire sietsz? Beülsz velem egy kávéra valahol? Kérdezni akarok valamit.. – most még nem áll szándékomban jobban felvázolni, hogy miről is lenne vagy lesz szó, de azt hiszem abból, hogy nem most fogok neki magyarázni, érezhető, hogy fontos dologról lenne szó.
Sigmund Gallagher Mallors
Avataron : Kevin McKidd Kor : 49
Tárgy: Re: Main Street Vas. Márc. 19, 2017 9:32 pm
//Loptam a fejlécgifeket, mert tetszettek. Remélem nem baj //
A hócipőm magasan tele van. Olyannyira, hogy már nem tudom eldönteni, hogy felül folyik-e bele a mocsok azért, mert beleálltam egy pocsolyába, vagy egyszerűen a csizma lyukadt ki, s alulról tocsogok saját mérgemben. Nevetséges és nem is méltó hozzám, ezért jó, hogy ennyit dolgozom. Amióta visszaengedtek a munkába, még több ügyeletet vállalok, mint eddig, s olyankor élvezettel figyelem, hogy Sadie az anyjánál tölti az idejét. Addig se tud az én drága exem elmenni hetyegni más férfiakkal, amíg a lányára felügyel. Ez az én személyes és meglehetősen kicsinyes bosszúm. Olyasmi, amivel legalább lekötöm magam, s ami közben nem emészt a bűntudat, mint egyébként. Hiszen ott voltam, amikor megsérült. Hagytam, hogy megerőltesse magát és fel sem tűnt, hogy gondja van. Erre napokkal később egyszerűen csak meghalt. Kolléga volt, szegről-végről rokon is, de nem ez az, ami miatt padlóra csapkodott a plázás esemény. Nem bírom elviselni, hogyha kiderül a magam számára: valamiben nem vagyok elég jó. Márpedig a kudarcot nehezen élem meg akkor is, hogyha nem voltam az orvosa. Sőt, talán pont ezért. Mert milyen orvos az, aki ha civilben van, már rögvest elfelejti, hogy mit jelent alaposnak lenni a szakmájához köthető helyzetekben? Mindent aprólékosan, de gyorsan készítek össze, hogy aztán a traumacsapat tagjaként szálljak be a mentőbe, mellkasomon a Virginia Mason feliratával. - A lényeg, hogy jó legyen. Hasonlókat, viszont! - lapogatom meg a hely szűkében öcsém hátát. Nem vagyok a famíliának egy nagy érzelemkimutató tagja, de azért ha már egy mentőbe hozott minket a műszak és az esetfelosztás, nem hagynám ki azt, hogy üdvözöljem a testvéremet. Mondjuk a megjegyzését hallva megfordul a fejemben, hogy vissza kellene szívjam a kedves gesztusom. Elhúzom a szám. - Megkérdezhetném, hogy barlangban nevelkedtél-e ahol nem tanították meg neked azt, hogy bizonyos dolgokra nem hívjuk fel a figyelmet, de azzal a magam gyerekkori lakhatási körülményeit is méltatnám, így inkább ne menjünk bele. Maradjunk annyiban, hogy ha innen nézzük, akkor legalább hasonlítok rád. Nyelvöltés nélküli, felnőttszájból elhangzó, kamaszos szemtelenség mindaz, ami feltör belőlem és amennyire felvillanyoz ez a beszélgetés, annyira elszégyellem magam amiatt, hogy ilyen keveset találkozunk a kórház falain kívül. Látogathatnám őket többször is, illenék. Talán az exnejemnek mégis igaza volt.. - Remekül van. Tegnap egy pasival találtam a nappalim közepén. Egész éjjel a szobája falára volt tapadva a fülem miután közölte velem, hogy a srác nálunk alszik. Pontosabban nála. Már készültem, hogy letekerem a golyóit, ha a lányomhoz nyúl. Nevetséges vagyok, valahol a lelkem mélyén tudom. De ő már csak érteni fogja. Neki is kamasz lánya van. És ha ő mondana nekem ilyeneket, nyilván kiröhögném úgy, ahogy most magamat is kellene. De kívülről minden könnyebb, ugyebár. - Egyáltalán nem. Az anyja eljön Sadieért, együtt töltik a délutánt, nála is alszik. Szóval az üres lakás nem vár, eszemben sincs rohanni. - enyhén oldalra billen a fejem a felvezetésre. - Mennyire komoly a kérdés egy vakbélgyulladás és egy agyműtét skáláján, kedves öcsém? Mennyire kell aggódjak, mondd? Hiába a nem megfelelő helyszín, nem tudok elmenni kérdés nélkül a felvezetése mellett, annyi szent.
Kezdőlap 
Tárgy: Main Street
)
//
