Egyedül vagyok a hotelszobába, unottan fekszem az ágyba. Elegem van már belőled Leena. Gyorsan takarózok ki és kezdek lázas készülődésbe. Athos is felfigyel már erre, fene sem tudja, hogy merre járt eddig. De most minden lépésem nyomát kíséri, rálépve folyamatosan sarkamra. Persze, hogy izgatott, ahogy meglátja rajtam az edzőruhámat. Mellém sétálva néz rám hatalmas gomb szemeivel. Alapjáraton nem hatnak meg az állatok tekintete, immúnis vagyok rá. De Athos is olyan, mint a gazdája: képtelen vagyok ellenállni neki. Megvakarom a füle tövét és elindulok a kijárat felé. Szomorkásan néz rám. Az ajtóba fordulok meg és füttyentek neki. - Gyere, elmegyünk futni. Veszem a kezembe a nyakörvét. Csaholó farkakkal fut oda hozzám és engedi, hogy rátegyem a pórázt. Így indulunk neki a napnak. Alig kezdődött el a munkaidő az emberek nagy többségének, így talán nem lesznek olyan sokan az utcán. A hotel előtt tartok egy kis bemelegítést és indulhat is a móka. Pórázzal a kezembe futok, igazából fogalmam sincs, hogy merre. Athos mellettem lohol, tartja a tempómat, nem siettet, nem is lassít le. Minden egyes pillanatban, amit vele töltök rá kell jöjjek, hogy remekül nevelte. Értelmes, figyelmes és hallgat a szép szóra. Igaz nem mindenkitől fogadja el, alapjáraton csak Tőle és Alextől. Az utóbbi időben úgy tűnik, hogy én is kiváltságos lettem a számára. Nincs is más választása: össze vagyunk zárva. Az első pár száz méter után, már érzem az izmaimba ható fájdalmat. De nem foglalkozok vele. Az utóbbi hetek nem épp a testedzésről szóltak, hanem annak épp az elhanyagolásától. Olyannyira magam alatt voltam, hogy nem foglalkoztam magammal. De ennek immár vége. Nem temetkezhetek a múltba. Magammal is kell foglalkoznom. Nagy erőket tettem egykoron, hogy szert tegyek erre a kinézetre és nem fogom csak úgy ezt odaadni az enyészetnek. Ezért sem foglalkozok remegő izmaimmal, verejtékező homlokommal, hátammal. Az agyam kikapcsol és nem gondolok semmire. Csak a lélegzetem van és én, erre kell most odafigyelnem. Nem is figyelem, hogy merre futok, egészen addig, amíg a hatalmas betonépületeket lassan át nem veszi a dimbes dombos vidék, apró házakkal. Hamarosan megérzem a tenger sós illatát. Egy apró sétányra érkezem, ahol a kora őszi délelőtti időben kihaltnak tetszik. Fújtatva állok meg, Athos is így tesz. Térdeimen támaszkodom meg, ahogy körbenézek a környéken. Oldalra tekintve, láthatom, hogy mennyire elfutottam kiindulási pontomtól. Nagyot nyelve indulok meg remegő lábaimmal a víz felé. Útközben lecsatolom Athos nyakából a pórázt, amit vállamon kötök aztán át. Egy, az út közepén fekvő fadarabot veszek fel. - Na nézzük, hogy milyen gyorsan tudsz futni. Vigyorodom el és dobom messzire a fadarabot. Amíg visszahozza a botot, addig lesétálok a partra. Cipőmet ledobom magamról és élvezem a homok kellemes melegének lágy masszírozását. Visszahozva a botot, megsimogatom újra a fejét, szájából kiveszem a dobot és újra eldobom, próbálva messzire. Hát... Nem nagyon jött össze. Csálé dobásom eredménye, hogy egy kocsi lökhárítójának vágom, teljes erőből. Szisszenve húzom be a vállaimat, remélve, hogy a gazdája nincs a közelbe. - Hozd vissza gyorsan. Adom ki az utasítást.
A mai napom túl régóta az egyetlen szabadnap gyakorlatilag, jobban mondva, nem teljesen, mert délután jelenésem lesz a magánrendelőmben, ám ez nem akadályozott meg abban, hogy miután a lányokat kitettem az iskola előtt – jah, ciki, de apuci viszi be őket -, eljöjjek futni a partra. Igen, pechjükre a bázison történt akciójukkal, aminek folyományaként be kellett mennem értük a rendőrségre, nem kaptak több kedvezményt az iskolával kapcsolatban, plusz még angol tanfolyamra is beirattam őket, hogy minél hamarabb elérjék a szükséges szintet. Annyi bónuszt kaptak, hogy a magántanár házhoz jön, illetőleg az iskolájukban is tanít, egy tök fiatal, bájos tanár néni, bár én nem is találkozom vele szinte. Még jó, hogy nem, Chloe szerintem rohamot kapna, és egyből azt gondolná, hogy már össze is feküdtem vele. Simán megtenném, ha nem lenne Chloe, de tekintettel arra, hogy van, és ráadásként még érzéseket is táplálok felé, nem harapok a saját kezembe. Röpke egy órás kemény tempó után úgy döntöttem, hogy lemosom magamról a tengerben az izzadtságot, mielőtt hazavezetnék, illetőleg levezetem egy kis úszással az edzést, aztán jöhet a tápláló reggeli otthon. Igyekszem elintézni az apró-cseprő ügyeimet a mai nap folyamán, mert bizony akad belőle bőven, szinte mindig, ráadásul még a nyaralás is előttünk van, amiért már megint szívják a vérem odabenn, mert tény, hogy a nyáron többet voltam betegszabin, mint dolgoztam, erre most még jön ez is. A víz elég hideg, de nem zavar, mert nem értelmetlen ázásra meg napozásra érkeztem, hanem edzeni, így a szimpla úszás is tökéletesen kielégíti az igényeimet. Tekintettel arra, hogy munkaidőben vagyunk, és még mondhatni reggel van, bőven benne vagyunk a délelőttben, nem sokan lézengenek erre. Ücsörögni azonban nem áll szándékomban, épp nyúlnék a törülközőmért, hogy átöltözés előtt felitassam a sós cseppeket, mikor megszólal az autóm riasztója. Ilyen nincs. Hagyom a francba a ruháimat, és mezítláb, fürdőgatyában kocogok oda, nagyon ajánlom, hogy komoly baja ne legyen, mert az aztán még kellene, hogy hordhassam szervizbe. Meglehetősen gyorsan sikerül kiszúrnom a nőt a kutyával, és tekintettel arra, hogy a közelben nem is lézeng más, és senkit sem látok idegesen elsietni, loholni a távolban, ezért elég egyértelmű, kiváltképp, hogy a kutya épp az autóm közelében lévő botot kapja fel. - Látom, a szemmértékkel akadnak problémák. – Szólok oda, noha ideges még nem vagyok, nem szokásom előre kiborulni a dolgokon, inkább szemlélem meg közelebbről az autómat, de ahogy látom, nem érte kényes helyen, talán a lökhárítót kaphatta el. A BMW-m a motorommal karöltve nagyon is fontos számomra, tekintettel arra, hogy igen sokat melóztam, amíg összejött, következésképpen rohadt fontos a számomra, nagyon jól bánok vele, magam mosom le szinte mindig. Mondhatni, gyerek helyett gyerek volt, amíg ki nem derült, hogy van két lányom…
A nap magasan jár már, pedig alig kelt fel, amikor elindultam. Teljesen elvesztettem futás közben az időérzékemet és most ennek a levét az izmaim isszák meg. Remegek, mint egy nyársfalevél titkolni sem tudnám, hogy elfáradtam. S nem csak lábaimban érzem a fáradtságot, de karomban is. Bezzeg Athos. Én nem tudom, hogy miként nevelte, hova járatja, de hogy alig fáradt ki. Az első fa eldobásánál a város felé nézek. Kedvem lenne sírni. Se telefont, se pénzt, semmit sem hoztam magammal. A környéken akartam maradni. De most… És még taxit sem tudok fogni. Egy szó mint száz: gyalog kell visszamenni. Fáradtan támaszkodom meg behajlított térdeimen, amikor a második fadarabot dobom el. Elgyengült kezeim, nos… Hát hogy is fogalmazzam szépen? Eléggé más ívet repül be, mint amit én szeretnék. Szinte látom a végzetem, ahogy az vöröslő autó felé suhan, de szerencsémre, csak a lökhárítót találja el. Az ám, de ez is elég volt, hogy a riasztót beindítsa. - A rohadt életbe. Szitkozódom magamnak és nézem, ahogy a dobermann rohan az eldobott husáng után. Naná, hogy őt a ricsaj nem érdekli, ha játékról van szó. Legalább ő legyen nyugodt efelől. Eleinte tudomást sem veszek a látószögem sarkában mocorgó egyénre, csak amikor már közelebb jön felém és meg nem szólít. - Sajnálom? Nézek rá bűnbánó szemekkel, kivételesen teljesen őszintén. De tényleg. Ritka alkalom az ilyen, de most tényleg nem akartam senkibe és semmibe kárt tenni. Azok a fene véletlenek. - Egy picit elfáradtam futás közben, valahonnan… - nézek hátra, a város irányába, és egyik kezemmel afelé kezdek el csápolni. – onnan a toronyházak közül indultam. Azt hiszem eltévedtem és elfáradtam. Ellentétben a kutyával,aki még mindig körbe tudná futni a világot. Beszélek némileg kapkodó levegővel. Még mindig érzem, ahogy szívem hevesen ver, testem verejtékezik, a meleg járja át minden porcikámat. - Szép autó mellesleg, nem kéne ilyen helyen csak úgy itt hagynia. Bárki megfújhatja. Mosolyodok kedvesen és elkövetek egy nagy hibát. Nem figyelek Athosra. S amint az ember nem figyel rá, nos hát… Épp az idegen mögött kóricál. Már csak arra leszek figyelmes, hogy a husángot kiköpi a szájából és az autó tulajának fenekét vizslatja rágcsálásra készen. - Athos! Förmedek rá, elhajolva a férfi mellett és füttyentek is neki, hogy jöjjön mellém. De a pórázt még mindig nem veszem le a nyakamból.
Tárgy: Re: Seattle Beach Pént. Szept. 09, 2016 11:15 am
- Ez most kérdés, vagy kijelentés? Egyébként, nincs gáz, úgy látom, szóval mindegy, még jó, hogy csak egy fadarab volt. – Nem fogok olyanon problémázni, amin fölösleges, van egyéb bajom is ezen kívül épp elég, kreáljon magának többet a halál. Én biztosan nem fogok. Szerencsésen megúsztuk, jobban mondva ő, mert nem díjaztam volna, ha szerelőhöz kell járkálnom. Az azért bíztató, hogy úgy néz ki, valóban bánja a dolgot. - Van egy térképem, ha gondolja, arra ránézhet, hogy esetleg megtalálja a hazavezető utat. Tényleg jó messze futott. – Állapítom meg az emlegetett irányba elnézve, tény és való, hogy nem egy köpésre van, de nem is a világvége azért. Én jó kondiban vagyok, simán menne, de annak érdekében, hogy ne a városon loholjak át izzadtan, kocsival jöttem eddig. - Nem meglepő, elég agilis jószágok. – Kifejezetten a dobermannra gondolok, rá is pillantok, de nem lelkesedem azért, hogy mögöttem settenkedik, nincs bajom a kutyákkal, nem is félek, egyszerűen biztos távolságot tartok tőlük. - Azért nem ártana kicsit kifújnia magát, úgy tűnik, meglehetősen kifáradt. – Ahhoz képest, hogy milyen vékony, nincs túl jó kondiban a jelek szerint, bár az egyik nem hozza magával a másikat, azon múlik, ki mennyit sportol alapjáraton. Ő vélhetőleg nem sokat, de vannak, akiknek szüksége se nagyon van rá, mert a természet kegyesen bánt velük. Nekem sem lenne éppenséggel semmiféle gondom vele, és nem is azért mozgok ennyit, mert mindenképpen izomkolosszus akarnék lenni, egyszerűen igénylem, szeretek futni, teniszezni, és úgy általában mindenre vevő vagyok sportok terén. - Maximum megpróbálja megfújni. – Szar ügy, de lopás gátló van benne, és ha a kulcstól egy bizonyos távolságba kerül, akkor leáll a motor. Nem kevés pénzem van benne, nem kockáztatom. Igaz, ami igaz, simán legombolhatták volna a holmimról, jut is eszembe, azokért ideje visszamenni. Szerencsére senki sem legyeskedik körülötte, én magam meg már indulok is visszafelé. Azt történetesen abszolút nem veszem észre, hogy a kutya a hátsófelemmel szemez, kész szerencse, lehet kicsit sietősebbre venném, és paráznék egy kicsit, az meg köztudottan ingerli az ebeket. - Portos, Aramis. Én is bírom A három testőrt. – Jegyzem meg, bár ki tudja, ez a film adta-e végül az ihletet.
Kérdése nyomán halkan nevetek fel, az oldalamat fogva. - Talán mindkettő egy kicsit. Nem állt szándékomban kárt tenni. De… Elnézve a színét egy kis vérrel el lehet tüntetni. Csapolhatsz az ujjamból, szívesen, ha már én voltam, ki nekikoccintotta azt a fadarabot. Nyújtom fel az kezemet, előre nyújtott újjal. Ha meg nagyobb baja esett volna a kocsinak… Nos, akkor talál vállaltam volna a javítást is. Vagy megkérem Őt, ki már megint nem tudom, hogy merre tanyázik. Kellett neki felajánlani önzetlenül a segítségét. Ha nem figyelek oda magamra mocskosul ki fogom használni. - Oh, azt megköszönném. Esetleg tudja is, hogy egyes hotelek merre találhatóak? Nevetem el magamat kissé butucskásan, ahogy tarkómat vakarom meg. Ha meg tudná mutatni, onnan már hazatalálok. Egyszer. Talán. Halkan sóhajtok fel, ahogy belegondolok az útba. Legfeljebb hazafelé is kikapcsolom az agyam és hullaként is hazafutok most már. Ott ráér kiköpni a tüdőmet. - Igen, azok. Ő meg kifejezetten. Ha a nap 24 órájából 25öt végigjátszanál vele, neki az sem lenne elég. Vigyorodok félrehajtott fejjel egy pillanatra Athos felé. Emlékszem első találkozásunkra. Hogy ő mennyire figyelt engem, árgus szemekkel én meg mennyire tartottam tőle. Most meg ő tölti ki a hétköznapjaim nagy részét. Gondolataimból az autó tulajdonosának hangja zökkent ki. - Az emberi test igazságtalan. Hetek, ha nem hónapok kellenek ahhoz, hogy hozzászokjon egy mozgásstílushoz. Az ember keményen küzd ezért. Aztán egyszer csak idő híján és elég sok közrejátszó tényező miatt képtelen pár hétre akár csak futni is elmenni. És legközelebb már csak azon veheti magát észre a naiv ember, hogy kezdheti az egész felépítést előröl. Felelem neki kifáradásom okára. Belegondolva, mióta a városba vagyok mást sem csinálok csak henyélek a kanapén vagy éjszaka járom a várost. A kondit elhanyagoltam és ennek iszom most a levét. No de majd szép lassan visszaszedem. - Sajnos a tökéletességért meg kell izzadni rendesen. Nevetem még el magamat. Hogy ezt miért mondom? Fogalmam sincs igazából. Azonban eleget teszek kérésének és a légzésemre koncentrálva hamarosan meg is nyugszik szervezetem. Most már csak úgy izzad, mint egy paci. A kéken csillogó víz felé tekintek egy kósza, sóvárgó pillanatra. - Azt hallani mindenhol, hogy egyre leleményesebb az autó tolvajok. Figyelmeztetem, magam sem tudom, hogy miért, ahogy lassan visszafordulok felé. S Athos is épp ezt az időt választja, hogy rendetlenkedjen. A fickó válaszán kénytelen vagyok felnevetni. - A gazdáját szerintem inkább a görög apró félsziget motiválta a névadásnál. De kétségkívül, hogy egy muskétásnak is elmenne. Guggolok le a mellém nyargaló eb mellé. Megvakarom füle tövét, mire a porban ver magának utat farkával. - Nem rágcsáljuk csipkésre mások popsiját, rendben? Nézek rá. Ugyanúgy beszélek vele, mint egy emberrel, nem használok vele szemben más hangnemet. Kérdésemre ő csak félrehajtja értetlenül a fejét. Fejére támaszkodva állok fel és sétálok el a botjához, hogy felkapva, immár biztonságosabb irányba dobjam: a habzó óceánba. - Gyakran jár le ide? Kérdezem a férfit, ha amaz eleddig nem inalt el a közelemből. Jobb dolgom nem lévén, most szívesen elegyedek szóba bárkivel. Amíg kifújom magam és újabb erőt veszek magamon, hogy hazasétáljak.
- Vámpír az még nem vagyok, bát kétségtelen, hogy ezzel vitatkozhatnának páran, mindenesetre köszönöm a felajánlást, de nem élnék vele. – Legyintek, a kocsim meg pláne nem az, meg aztán, olyan nagy baja nem esett, hogy azonnal szervizbe akarjak vele rohanni, majd lemosom később, és ha akkor is maradandó az a kis karcolás, elviszem, hogy igazítsák ki. Remélem, erre sem lesz szükség, mert semmi kedvem a plusz körhöz. Jelenleg számos egyéb kellemetlenség is színezi az életemet, és jó volna némi nyugi. - Az összes hotelt tudom, merre található, melyikre gondol? – Ha már egyes hoteleket emlegetett, élek a gyanúval, hogy az egyikben lakik, csak esetleg nem akaródzik neki elárulni ezt az információt. Nem mintha bármit kezdenék vele, de azért valljuk be, anélkül nem tudok segíteni, a város összes szállodáját nem fogom megmutatni neki, nem ettem meszet. - Akkor tényleg nagy a mozgásigénye, részvétem. Mármint, nyilvánvalóan nincs az az ember, aki ennyit tud foglalkoztatni egy kutyát. – Ha el is viszi magával futni az ember, esélyesen azzal sem érné be az eb, következésképpen bőven nem elég még a legfittebb ember tenni akarása sem. - Ez így van, folyamatosan karban kell tartanunk magunkat ahhoz, hogy ne szakadjunk össze teszem azt egy kiadós futás után. – Én minden reggel munka előtt, vagy épp munka után futok, mert egyszerűen mostanra már igényli a szervezetem, meg nem is szeretnék eltunyulni. Egyébként nyilván ezzel tisztában van, különben az előző gondolatmenetet sem tudta volna levezetni. Kezd kissé ellentmondásos lenni, adná a butácskát is, aztán ilyenekkel villog. - Meg, pláne akkor kéne, ha lenne, de szerintem a tökéletesség mint olyan, nem létezik. – Nem is szükséges, már ha engem kérdezne bárki, hisz mindenkit a hibái tesznek azzá, akik, a tökéletesség unalmas volna. - Örülök neki, de ugyanakkor a technika és az ellenük tett óvintézkedések is egyre jobban, következésképpen mindig egyre nehezebb a dolguk is. – Nem hinném, hogy bárki képes lenne ellopni a járgányomat, ha mégis, hát a rászereltetett és jól eldugott nyomkövető megmutatná, merre is jár éppen a szépségem. Amúgy meg biztosítva is van rá, szóval nem esnék kétségbe, hogyha megfújnák, bár az tény, hogy szívesen beverném a képét a tagnak, aki erre vetemedik. Hála és magasságos, hogy az eb nem gondolja úgy, hogy finom csemege lenne a hátsóm, és békén hagy, vagy legalábbis hallgat a gazdájára, megnyugtató. Nem szívesen mentem volna tetanuszra és sebészetre, még a végén a drága Sigmundnak kéne összeöltenie, azt meg tudjuk, milyen jóban vagyunk. - Hálás köszönetem, a csipke pláne nem hiányzik róla. – Mosolyodom el, a kutyával nem szemezek, azt szeretik kihívásnak tekinteni, én meg aztán pláne nem akarom, hogy azt érezze, megküzdök azért a harapásért. - Eléggé, szeretek a parton futni, aztán jobb időben leöblíteni benne magam. – Magyarázom, miközben összeszedem a motyómat, hogy kisvártatva bedobjam az autómba, noha tény és való, hogy még felöltöznöm nem ártana, de azt majd megejtem otthon, maximum magam alá applikálom a törülközőm. Valahogy nem túlságosan nyugtat meg az Athos nevezetű dobermann ténye. - Maga ellenben nem túlzottan, igaz? Tekintve, hogy eltévedt. Szóval… a térkép. – Halászom elő a kesztyűtartóból, nem nehéz kitalálni, hogy közel sem forgatom mindennap, hogyan is tenném, a gps az én társam az utakon. - Melyik szállodáról is beszélünk?
- Még? Vonom meg enyhén bal szemöldökömet, vibráló mosollyal ajkaim szegletében. Még a végén kiderül, hogy csöppnyi világunk valóban tele van természetfeletti lényekkel. Most mit néztek így? Bizonyították egyikük nem létezését is? Nem. Igaz nem is látták őket, de az összes nyamvadt film erről szól: egy két ember tud róla, de ők is rejtegetik a többiek elől az igazságot. S amúgy is, én már találkoztam igazi Zombival. - És még vitatkozhatnának is? Kerekednek el a szemeim, ahogy eljátszom, hogy meghűl bennem a vér. Ajkaim apróra nyílnak, arcom is megnyúlik. Barna lélektükreimbe egy pillanatra a rettegés fénye csillan meg. De aztán csak elnevetem magam. - Miért, mégis mi maga? Érdeklődöm vidáman, még akkor is, ha az illető éppenséggel nem díjazza a humoromat. De ez meg kit érdekel? Önző vagyok, mint egy szarka. Hehe. - Öhm… Jön aztán a válaszom a hotel kérdésére. Oldalra tekintve nézem a földet, ahogy gondolkozok a dolgon. Hogy merre is van. Nem ismerem még a várost, habár eltalálok A-ból B-be térkép nélkül, de hogy merre is van. - A szobából látni a Space Needlet? Teszem fel újra a költői kérdésemet, habár tudom, hogy ezzel nem sokat segítettem. Persze a hotel nevét is mondhatnám, de akkor oda lenne a nagyszerű ostoba liba látszata. Ezt pedig semmiért sem adnám most. Kényelmes a szerep, hogy nem kell okoskodni... Hacsak egy pillanatra is a kutyájával futó, egyszerű lány lehetek. - Egy olyan nincs. De van neki egy jó kis barátja, aki most hol is van? Elment Vele igaz, engem meg egyedül hagytak, így van? Gügyögök Athosnak, ki csak lelkesen csóválja továbbra is a farkát, de mivel rászóltam, hogy ne nagyon kóricáljon el a tudtom nélkül. Füle tövét továbbra is vakarva állok fel. Fegyelmezetten áll mellettem, szokatlan, főleg, hogy tudom, milyen eleven tud lenni. De okos egy jószág. Ezért is csak plusz pontot tudok adni Neki. Hogy az a… - Kiadós mi? Inkább meg sem kérdezem, hogy milyen hosszú a város. Legyintek csak az enyhe célzásra gyenge kondícióm miatt. Meglehet, testemről nem így vélekedne, ha betérne egy bárba és látná… De ez már nem lesz Leena. Ezzel az élettel leszámoltál. Ő is megmondta: a városban jófiúk leszünk. Itt nincs kiépülve a szervezett bűnözés. Meh. - Oh, van aki megfizeti a tökéletességet. Vonom meg egyszerűen a vállamat sokat sejtető mosollyal az ajkaim szegletében. S eme mosoly nem szűnik meg akkor sem, amikor azt ecseteli, hogy miképpen van védve a drága verdája. - Tudja. Ha most autótolvaj lennék, akkor értékes információkkal gazdagított, amik keretében csak még egyszerűbbé teszi az ellopást számomra. Hajtom oldalra a fejemet, szememben visszaköltözik a régen elhaltnak vélt csintalan fény. No, nem vagyok autó tolvaj, szó se róla. De talán némi juttatásért cserébe szívesen átadnám eme információkat. Egy ilyen kocsi vagyon a piacon. Ha meglennének az összeköttetéseim… - Pedig milyen csini lehetne. Nyújtom ki játékosan a nyelvemet a fiúra. Na hát, nah. Nem mindig tudom adni a jó kislányt. - Kellemes környezet, valóban. Kiváló futóknak. S csak erre szokott? Egy darabig még a városba leszek. S talán legközelebb nem minden irat, telefon és pénztárca nélkül jövök el, s akkor kényelmesebben tudok erre felé időzni. Ha csak nincs egy kellemes park, ahol alkalmam lehet kicsit visszaszedni az izmaimat. Mosolygok, bután nevetve vakarva meg tarkómat. S végre megkérdezi a hotel nevét. - Sheraton Hotel. A város szívében van. Éééés, ennyit tudok róla. No meg, hogy a konyhája isteni és a wellnes részege kiváló. Jön a könnyed hazugság. Ugyanis napok óta nem ettem a konyhába. Vagy ha igen, bekéreszkedtem, hogy magam főzhessem meg. Rigolyáim továbbra is megmaradtak, de hangsúlyom olyan könnyed…
- Ki tudja, meglehet, köztünk élnek, csak nem tudunk róla. Elvégre, különben honnan szednék azt a sok baromságot a filmekben, nemde? – Részemről legalábbis hajlanék arra, hogy talán nem csak fantázia szüleménye az egész, vagy ha igen, nagyon beteg elmék járják ezt a bolygót, noha igaz, ami igaz, ezt enélkül is tudom, nem kell túlságosan messzire mennem a bizonyosságért. - Vitatkozni bármikor, azt szeretek. – Kedélyes kacsintással támasztom alá szavaim, igaz, ritkán teszem, nagyjából három személyt kivéve, mert Angie, Chloe és Dia mind olyanok, akik pillanatokon belül képesek felforralni annyira az agyvizemet, hogy a higgadtságom sehol se legyen. - Bocs, csak egyszerű ember vagyok, semmi több. – Egyre inkább arra a következtetésre jutok, hogy ez a nőszemély igencsak jó színésznő, következésképpen talán jobb lesz vigyázni vele, nem mintha egyelőre bármi aggasztót is tett volna, de sosem lehet tudni. - Most… komolyan? – Nézek rá ferde szemmel, mert azért az előző műsor után hagy ne kajáljam be, hogy a memóriája olyan, mint egy aranyhalé. Ehhez egyébként is túl sok nőhöz volt már szerencsém, nem fukarkodnak a kisded játékaikkal, az egyszer biztos. Ettől függetlenül nem csak egy ilyen szálloda van, népszerű az a környék, de komolyan… ne legyen már illúzióromboló, hogy tényleg ennyire ostoba. Csak nem, ugye? Azt inkább nem is hallom meg, amit a kutyának gügyög, totál nem értem, hogy az emberek miért gügyögnek a kutyákhoz, meg a babákhoz, főleg a nők. MINDEGYIK. Nincs olyan, akiből ne váltana ki ilyesmit ez a páros. Én meg csak türelmesen kivárom, hogy ne a kutyával kommunikáljon, bár, még mindig megpattanhatnék, úgyis végeztem mára. - A térképen biztos rajta lesz az is, fejből nem tudom. – Google nem lettem időközben, és soha nem is érdekelt annyira ezt az információ, hogy utánajárjak. - Valóban? Sok sikert. Bizonyára mi sem egyszerűbb, mint megtalálni az alkatrészhalmazban azt, ami nem odavaló. – Nem féltem a járgányom, azért sem, mert lopásra biztosítva van, s mert én kiváltképp nagy figyelmet fordítottam erre, tehát mindent megtettem annak érdekében, hogy ne lehessen lenyúlni. - Szerintem pont úgy jó, ahogy van. – Mi tagadás, elégedett vagyok azzal, ahogy kinézek, és a hölgyek sem szoktak panaszkodni, bár manapság már közel sem flörtölgetek mindenkivel, lévén mondhatni, horogra akadtam, vagy valami ilyesmi. - Miért, parkokban jobban szeret futni? Van az is, bár ott túl sokan járna, reggelente a partnál nincs jobb. Egyébként attól függ, mennyi időm van, ha későn kelek, akkor a lakásom környékén futok pár saroknyit, nem mindig alakul úgy, ahogy szeretném. – Teniszezni sem jutok el túlságosan gyakran, mennék én minden héten többször, de a meló mellett már két lány is akad, akikre figyelnem kell, illetőleg Chloe sem az a típus, aki beérné kevés figyelemmel. - Mióta is lakik ott? Egyébként… – Lapozok a térkép megfelelő oldalára, ez szerencsére nem origami fajta, nem szükséges összevissza hajtogatni. - itt is van! – Bökök rá az említett hotel helyére. - Onnantól kezdve, hogy látja a Space Needlet, ami gyakorlatilag majdnem mindenhonnan látszik, nyert ügye van visszatalálni.
- Szóval most baromság, vagy létező? Habár a létező is lehet baromság, elég csak a sok baromra nézni. Nevetek fel. Hülyeségért nekem sem kellett sorban állni, dobták, amint rámnéztek. Jó, tudom szar poén volt, de nem hagyhattam ki. Annyira kikívánkozott belőlem. És szerintem meg viccesek a szójátékok. Ha tudnátok, hogy mennyi hasonlóval találkoztam már életem során. Számolni sem tudnom, ble. - A magam részéről szeretném hinni, hogy nem vagyunk egyedül eme planétán. Rossz belegondolni, hogy egy ennyire elfuserált világ hegemonkodik itten. Nevetem magam újra el, tekintetem közben pedig a járgányra téved. - Akkor is szívesen vitatkozik, ha a másik véleménye nem pont megegyező a magáéval? Sajnos sok olyan embert ismertem, aki ennek a teljes ellentéte. Olyannyira, hogy ha nem az ő hitét mondtad vissza képes volt felrobbanni ott helyben. Nem tagadom mosolyogva figyeltem volna egy-két egyénnél, ahol leszáll a feje a nyakáról. Ehelyett maradt a nehéz sóhaj és inkább rájuk hagytam a dolgot. Jó, mondják csak, úgysem értik meg amit mondanak neki. Mennyi ilyen „vitába” futottam bele. Én teljesen elfogadom más emberek hozzáállását. Tudom, hogy a sajátos világszemléletem nagyon is távol áll a megszokottól. Ezért is vagyok képes elfogadni, ha más nem úgy gondolja a dolgokat, mint én. De könyörgöm, ha én elfogadom, más miért nem teszi… Upsz, azt hiszem, hogy elkalandoztam. - Egyszerű mi? Azért rohangál itt kora délelőtt a parton!? Teszem fel költői kérdésemet halkan nevetve, s ekkor bizony elgondolkozom a kérdésen. Hogy merre is van az oda. De a fickó persze nem vesz komolyan. - Miért, amikor maga egy teljesen ismeretlen városba megy, előtte azzal tölti a szabadidejét, hogy stratégiailag felméri a környezetét, ahol lakni fog? Teszem csípőre a kezemet, hangomban csöppnyi számonkéréssel. Fejemet is félrehajtom enyhén. Érzem, ahogy az izzadtság apró cseppje végigsiklik a tarkómon, onnan kéredzkedik be a trikóm alá. Azt már meg sem jegyzem, hogy még ha sokáig is tervezünk itt maradni, fogalmam sem volt azon a végzetes éjszakán, hogy Hannibal hova készül. Erre a városra biztos nem gondoltam, ami oly közel van Los Angeleshez. Érzem, hogy lassan két tűz közé kerülök. Vagyis inkább három. De aztán csak Athossal vagyok elfoglalva és az ő megnevelésével. Ami nem is tart sokáig, így gyorsan a tengerbe – vagy óceánba? – hajítom a botját. Megpróbálom kifárasztani, s talán estére elérem nála azt az állapotot, amit sose láttam: fáradtan. - Egyre több és több információt árul el. Maga tényleg azt akarja, hogy ellopják a járgányát. Nevetek fel újra. - Csak nem kopó? Nevetek továbbra is elképzelésemen. Persze nem zárhatom ki, hogy az lenne. Talán jobb is, ha előre megtudom, hogy kivel állok szembe. Aztán utána járatom a… jah igen, most az ostoba tyúkot adom. Lehet, hogy nem fogja bekajálni? - A parkok közelebb állnak hozzám. Nem tagadom, a tenger is szép, de idáig kijönni. Taxiba meg azért nem fogok ülni, hogy kijöjjek eddig. Pénztárcabarátabb vagyok ennél. Mosolygom kedvesen és próbálom elharapni kitörni készülő nevetésemet. Pénztárcabarát. Én. Ez még viccnek is rossz, főleg ha belegondolok, hogy Chicagoba milyen luxushoz szoktam. És, hogy eme luxusről Ő nem is hajlandó lemondani. - Más emberek nem sűrűn zavarnak futás közben, általában magamra koncentrálok. Nem tehetek róla, önző vagyok. Vonom meg a vállamat, mintha nagyon sajnálnám az esetet, de nem. Athos viszont ezt az időpontot választja, hogy visszanyargaljon hozzánk, barna szemeit a férfira függesztve. A botot leteszi elém, de továbbra is a velem szembenállót szemléli. Gyorsan kapom fel a játékszerét és dobom újra a tenger irányába. - Pár napja. Felelem a térkép felé hajolva. - Ühüm, és mi hol is vagyunk? Mert az sem ártana tudni, hogy be tudjak lőni egy úti célt. Kérdem tőle. Egyszerűbb, ha a fejembe vésem az útvonalat. Aztán vagy elfelejtem vagy nem. Remélem, hogy az utóbbi, mert semmi kedvem egész nap a városba kóborolni. Végső esetben tényleg fogok egy taxit és felszaladok a szállodába pénzért neki. Végül is… Miért is ne? És ekkor egy csapatnyi fekete bőrű tinédzser srác, fejkendővel a fejünkön jelennek meg a színpadon, egyre jobban közelíteni felénk. - Látja, én megmondtam. Figyelmeztetem a férfit. Egyikük kezébe ugyanis ott virít egy feszítővas. Igen, adjunk a sztereotípiákra.
- Létező baromság, vagy valami ilyesmi, de azt hiszem, túltárgyaltuk. – Különösképpen sosem láttam értelmét az ilyen filmeknek, néha egész jó kikapcsolódás, de nem az én világom, csak arról nincs gőzöm sem, hogy egyáltalán ki az, akinek ilyen elborult ötletei támadtak. Bizonyára megvan a maga célközönsége az ilyen filmeknek, sorozatoknak, egyebeknek, különben már rég eltűntek volna a süllyesztőben. - Én sem hiszem, hogy csak a mi kis Földünk lenne élhető. – Még a fejlettebb technológiát, társadalmat, fajt sem zárnám ki, de ha van is, nekünk az a szerencsénk, hogy még nem futottunk beléjük, nem biztos, hogy nekünk kedvező módon sülne el a dolog. - Miért, lehet azon is vitatkozni, ha megegyező? – Dobom meg egy féloldalas mosollyal, lévén aligha lehet olyannal vitatkozni, aki egyetért velünk. Azaz lehet, csak a világon semmi értelme sincs. Vannak, akiknek semmi sem jó, valóban, de merem feltételezni, hogy én azért nem ebbe a kategóriába tartozom. - Egyébként, igen, egész kedvelem az olykor hangosba forduló szóváltásokat, ez biztos valami defektus nálam. – Tulajdonképpen egy jó vita, veszekedés igencsak perzselő tud lenni, igaz, azt jobban szeretem, ha nyugis a terep, de nekem alapjában véve bármi jöhet, megemésztem. - Miért a futásban mi a bonyolult? – Kérdezek vissza egy széles vigyorral a pofázmányomon, elvégre, tényleg nem egy nagy dolog, nem kell hozzá semmi, csak mi magunk, és már mehet is, szemben a többi egyéb sporttal, amikhez kell labda, ütő, akármilyen egyéb sporteszköz. - Elég alapos ember vagyok, szóval igen, ha mást nem, kocsmák terén mindenképpen, de azt holt biztos, hogy megjegyzem, holt szálltam meg. – Azt már inkább nem dörgölöm a fitos kis nózija alá, hogy amúgy ahhoz is van eszem, hogy a telefonom térkép alkalmazását használjam. Van az már manapság mindegyiken. - Persze, minden vágyam. Arra nem gondolt, hogy mondjuk beépített zsaru vagyok, és így csípem el az autó tolvajokat? – Nem vagyok, de hát ő ezt nem tudja, és az is biztos, hogy a rendőrök közt vannak akkora barmok, akik az ilyesmit simán elköpnék. Szegény párák, sokakat nem az eszükért szeretjük, de tisztelet a kivételnek, mert az is akad bőven. - Na ugye, hogy gondolt. – Vigyorodom el, az aztán nem fog zavarba ejteni, ha annak hisz, különösképpen nem számít. - Ezt meg tudom érteni. – Én sem teszem mindennap, de olykor erre támad ingerenciám, és akkor szó sem lehet semmi egyébről. Mindenkinek vannak olyan dolgai, amikből nem hajlandó engedni. - Futás közben szerintem nem is nagyon lehet másra koncentrálni. – Állapítom meg egyszerűen, tekintve, hogyha beszél az ember, vagy összevissza nézelődik, akkor nem lesz annyi energiája, és kevésbé fogja bírni. A kutya le-fel futkározik közben, tényleg irigylésre méltóan sok az energiája. - Itt. – Bökök rá a térképre, való igaz, a nők az ilyesmihez nem értenek, a tájékozódás és térképolvasás olyasmi legalább, amiben mi többségében jobbak vagyunk. - És erre kellene mennie. – Mutatom végig, maximum majd berajzolom, és megkapja a térképet, én úgysem használom már jó ideje. - Vaaagy inkább elviszem, ha elég gyorsan bepattan kutyástul. – Igaz, ezzel meg is szívhatom, de basszameg, nem fogok csak úgy itt hagyni egy nőt… Mindenesetre én már vágódom is be, egyrészt nem akarok megint agyonverve lenni, a többség győz, bármennyire is legyenek kölykök, másrészt nem adom a kocsim, akármennyire is legyen biztosítva. Reménykedem benne, hogy a csaj meg a kutya kapkodják magukat, és pillanatokon belül indíthatok. Hamar felberreg a motor, ahogy indítok, lezárom a járgányt belülről, és már indulok is, csak el innen, minél messzebb. Szégyen a futás, de hasznos.
Leena Furgitive
Avataron : Kate Beckinsale Kor : 30
Tárgy: Re: Seattle Beach Vas. Szept. 25, 2016 11:32 am
Joel & Leena
Fejemet enyhén félrehajtva tartom, ajkaim szegletében ott vibrál a mosoly, így hallgatom, miként ejti ki száján a baromságos misztikus világot. Persze filmek ezek, semmi többek, hisszük mi. De mi van, ha ezek tényleg léteznek? Mármint ki volt az, aki bebizonyította, hogy nincsenek? Az emberi fantázia hatalmas, azonban hiszem, hogy vannak olyan dolgok, melyek nem ezeknek a szüleményei. Aztán ki tudja, talán mégis? A legtöbb ember egy istenbe hisz, egy megváltóba. Én a misztikus lényekbe. Vessetek meg érte. - Félelmetes lenne. Jegyzem meg arra, hogy csak mi lennénk itt. - De azért kíváncsi lennék, milyen lehet a többi világ. Vajon ott is volt egy vallás, mely gátat szabott a fejlődésnek, vagy ott szabadon szárnyalhatott. Egyáltalán, ott… Aztán csak legyintek. Ez nem olyan téma, melyet szerintem szívesen hallgatna. Bennem ezek rengeteg kérdés feltesz. Unalmas óráimon el is gondolkozok róluk, aztán csak idióta mód röhögök magamban. A környezetem meg azt hiszi, hogy megőrültem. Vagyis Lexi nem tette, de Ő? - Oh, de még mennyire, hogy lehet. Nevetek fel hangosan mindkét szemöldökömet felvonva a magasba. - Főleg ha a két fél elbeszél egymás mellett, de amúgy ugyan ezt állítják és fogalmuk sincs arról. Az eset meg odáig fajul, hogy poharakat és üvegeket törnek szét a falon. Te meg csak állsz, pislogsz és vigyorogsz rajtuk, várva, hogy felismerjék, hogy ugyanarról beszélnek. Mosolyodok el nyíltan, egy régmúlt emléket idézve fel. Milyen szép is volt, amikor két szállító egymás haját tépték, pedig ugyanazt állították, csak máshogy mondták. Utólag ők szívták meg, mert minden kárt, amit a bárba tettek meg kellett téríteniük. Borsos áron tanulták meg, hogy Thunderbird borokat ne dobálgassanak egy heves vitázás közepette. - Szerintem az emberek így adják ki magukból a felgyülemlett feszültséget. Nem defekt az, ha felismered, inkább az az, ha ezt tagadod. Bújik ki belőlem a pszichológus. Basszus Leena, most egy ostoba csirke vagy. Viselkedj is így. Miért nem tehetek arról, hogy szeretek az ilyen beszélgetésekbe belefolyni? - Valójában elég sok: odafigyelni a légzésre, a ritmusra. Ne fuss gyorsan, de lassan se, végig próbálj ugyanabba a tempóba, nehogy idejekorán fáradj el. Hogy miként lép, sarokra vagy lábujjhegyre érkezel egy-egy lépés után, mint mondtam odafigyelni a légzésre, hogy ne kapkod, akkor szívd be ha elrugaszkodsz, akkor fújd ki, ha megérkezel. Sokan ezekre az apróságokra nem figyelnek oda, ezért sem tudnak helyesen futni. A testedet sem mindegy, hogy miként tartod közbe. A felszerelésről meg már nem is beszélek. Ha ép bokával meg akarod úszni, akkor érdemes futáshoz alkalmas cipellőt választani. Nevetek fel a kisebb monológom végén. S ez a kacarászó nevetés folytatódik, ahogy meghallom, miként méri fel a kocsmákat egy új városba. Szó se róla, szórakoztató a fickó. Azonban ilyet még nem láttam. A magam részéről szeretem felfedezni az éjszakai életet, anélkül, hogy utána olvasnék. Az meg most mellékes, hogy egy – általam- teljesen ismeretlen szituációba csöppentem. Nem én választottam a várost, ha én tehettem volna, ezúttal Kanadába megyek át. Nem én akartam ide jönni, én jelenleg csak az engedelmes bárány vagyok. Aztán csak elismerően bólintok taktikájára, amiből leszűrheti: én nem így teszek. S az ékes bizonyíték, hogy fogalmam sincs, hogy merre szálltunk meg. Még szerencse, hogy a kapott csokika emblémájáról megjegyeztem. - Csak nem? Kapok ijedten a szívemhez, szemeimet tágra nyitom. Egy pillanatra úgy teszek, mintha megijednék, hogy egy kicsivel később hangosan nevessek fel újra. Athos eközben körülöttük szaladgál. Megszagolja a helyet, ahonnan a fickó felvette a ruháit, a partot és végig nyargalássza bottal a szájában. - Most akkor lebuktam, mi? Vigyorodok el szélesen. Ezt sem gondoltam volna, hogy ha találkozok egy kopóval, ilyen fesztelenül fogok viselkedni vele szemben. Amúgy meg honnan gondolhatnám, hogy hazudik? De tényleg? - Valóban nem. Azért kerültem ide. Bólintok határozottan, aztán a kocsijához sétálunk, ahol előveszi a térképet. Athos most engedelmesen nyargal utánunk, és mellettem nyugodtan áll meg. Vakon vakarom meg fülének a tövét. - Oh, rendicsek, köszönöm, innentől menni fog. Mosolyodom el, felnézve a térképről. Sokan nem hiszik el nekem, hogy tudok térképet olvasni. Jó, legtöbbször a telefonomra hagyatkozom, de ha láttam már egy útvonalat, az beég a szemembe, s addig onnan ki nem törlődik, amíg célba nem értem. A fekete emberek csoportosulása – kik szerintem egy bandához tartoznak – némileg megijeszti az autótulajt. Talán tényleg nem rendőr? Athos idegesen ül le, mégis nyugodt marad. Egyszer morran csak fel, aztán megigézve nézi a férfiakat. Tettre kész, tudom, ha azt mondanám neki, hogy támadj, gondolkozás nélkül nekik ugrana. Fekete bundáján át is látom, hogyan feszíti meg izmait, vibrál egész lénye. - Nyugalom, Athos. Simítok végig fején, mire a jószág is kezd megnyugodni, de tekintetét nem veszi le a férfiakról. - Köszönöm a lehetőséget. Mosolyodok kedvesen és kinyitom az autó hátsó ajtaját és betessékelem rá Athost. Az eb engedelmeskedik én pedig mellé telepszek le. - Akkor ezek szerint nem kopó. Folytatom a zárt ajtók mögül a beszélgetést.
- Úgy vélem, ez olyasmi, amin fölösleges lamentálni, úgysem győződhetünk meg az igazáról. – Vagy jobban járunk, ha nem tesszük, nem igazán tudom. Ettől még az érdeklődéséből és elmélkedéséből sem azt szűröm le, hogy mennyire ostoba nő is lehet valójában. Úgy sejtem, erősen át akar vágni a palánkon, de tulajdonképpen szórakoztat a próbálkozás. - Oké, már értem. Nos, ez valóban előfordulhat, sokan – bevallom, néha én sem – nem tudják beleélni magukat a másik helyzetébe, az ő szemszögéből nézni a dolgokat, tény, hogy ebből sok vita kerekedhet. – Ha túl hosszúra nyúlik egy-egy heveskedés, én sem élvezem túlzottan, de szerencsére relatíve ritkán fordul elő velem. Általában, mostanában azért gyakoribb, de igyekszem én is nyugisabbra venni a figurát, senkinek sem tesz jót, ha idegbajos vagyok, úgy nem tudom végezni a munkámat. - Tagadni eszemben sincs. – Egész egyértelmű, a szomszédjaimnak bizonyosan, lévén Diával már párszor összekaptunk, Kubában egy egész szállodányi ember volt képben, mennyire imádjuk egymást marni Chloeval, következésképpen nem mondhatnám, hogy volna értelme bármit is tagadni. Nem teszem hát, nekem nagyon is jó így, olyan vagyok, amilyen, megszoksz, vagy megszöksz. Egyébiránt most már biztos, hogy játssza a hülyét, az lehet, az eszes megvillanásokat nem. - Vaaaagy egyszerűen csak túlbonyolítod. – Hagyom rá ennyivel a dolgot, nem firtatnám, van, akinek ez fontos lehet, de a szervezetünk nagyrészt tudja, mire van szüksége, azt kell inkább megtanulnunk, miként figyeljünk oda rá, részemről nekem nagyon is jól megy a dolog mostanra. A cipő alap, de azért nem kell túlzásba vinni, vannak olcsó, nagyon jól szuperáló futócipők is. Az továbbra sem fér a fejembe, miként nem tudja megjegyezni, hol szállt meg, még ha hónapokkal ezelőtt történt volna, de az ég szerelmére, ma is onnan jött ki. Remélem, a nevét azért még tudja a drága. - Mindenképpen. – Biccentek, ha van oka lebukni, az azt is jelentheti, hogy a rendőrségnek lenne oka keresni, de nem firtatom, nekem nem ártott semmit, részemről mehet, amerre lát, semmi hangulatom a továbbiakban ezt a kérdést boncolgatni, egyébként sem lenne túl sok értelme. A magánügye, tartozzon csak rá. - Szuper. – Már épp bejelenteném, hogy én akkor balra el, neki meg szerencsét kívánjak, mikor kiszúrja a csávókat, rögtön utána pedig nekem is feltűnnek. Be kell valljam, egyáltalán nem vagyok nyugodt, amikor meglátom a társaságot, éppen ezért rögvest cselekszem is, nem fogom bevárni őket. Az már csak a nőn múlik, hogy mennyire van benne a dologban, és mennyire akarja magát veszélybe sodorni, azért a kutyája sem tank, hogy ne lehessen kárt tenni benne. - Ha kopó lennék, sem maradnék itt kockáztatni az életemet, vannak, akiknek semmi sem szent. - Azzal az autó kilő, én pedig pillanatok alatt húzok el a helyszínről, még jó, hogy előtte már mindent bepakoltam. Ez a nap sem kezdődik a legnyugodtabba, az hétszentség. - Ezennel nyert egy utat a szállodájába, szóval nem kell visszacaplatnia. – Nagyon remélem, hogy nem valami csapdába sétáltam bele, mert az felettébb kínos lenne, és utálnám, ha visszaélnének a jóindulatommal. Bízom hát benne, hogy erről nincs szó.
Csak egy kósza vállrándítással válaszolok lezárt beszélgetésünk utolsó mondatára. Felesleges tovább szaporítani a szót, hisz most mind a ketten ugyan arról beszélünk. Vagy legalább is egyet értünk jelenleg. Semmi bizonyítékunk nincs sem, hogy léteznének mások is rajtunk kívül, de ellene sincs semmi. A fantáziák meg hiába végtelen, valamiből neki is kell táplálkoznia. - Igazából nem is nehéz annyira beleképzelned magad más helyzetébe. Na jó, ez nem igaz. Tényleg nehéz, de ha kipróbálod pár alkalommal, eleinte még ha nehéz is, utána már gyerekjáték az egész. Nevetek fel hangosan. Ha valamiben van tapasztalatom - a bűnözésen kívül - az épp az emberi természet. Egy szórakozóhely pultosaként akaratlanul is megtanulsz különböző embertípusokkal viselkedni. Azonosulni velük, legalább addig, amíg ott ülnek. De sose lehet azt a hibát elkövetni, hogy annyira beleéld magad a helyzetükbe, hogy az rányomja a bélyegét az életedre. Hadd, hogy átjárjon, de engedd el, amint az alany is elmegy. - Néha egyszerűbb csak bólogatni, mint egy baba. Sok kellemetlen helyzettől megment. Vannak alkalmak, amikor olyannal vitatkozol akit képtelen vagy a saját igazán kívül mást megértetni. Ezekbe felesleges is belemenni. Mosolygok sokatmondóan. Lassan kezdem érezni, hogy felesleges fenn tartanom az ostoba csitri látszatát. Ezzel a pacákkal is olyan témákba folyunk bele, melyet igazán élvezek. Kíváncsi is vagyok, hogy Neki személyesen mi a véleménye erről. Plusz egy ember hozzáállását megismerhetem. Ez mindenkép segítség abban, hogy még jobban megismerjem az emberi természetet. Az én világomban a kaméleon szerep a legkifizetőbb. Ezzel lehet a legjobban túlélni. A nem tagadásra csak kellemesen nevetek fel. - Ritka az olyan ember, ki tisztában van saját magával. Jegyzem meg, csak úgy a margószélre beszélgetésünk folyamán. A túlbonyolításra felvonom a szemöldökömet. - Öhm, nem? Kérdezek vissza. Nos, talán most fülltanúja is leszek, hogy ő miként is vitatkozik? Nem mondanám, hogy nem engedek elgondolásomból, de hogy a futás menetét túlbonyolítanám? Pedig ezekre oda kell figyelnem, ha nem akarom, hogy a napom hátralévő részében a tüdőmet köpjem ki. Hiszen ez nagyon is lehetséges nálam, lévén, hogy dohányfüggő vagyok. És ha már így eszembe jutott... Mérhetetlen vágyat kezdek érezni egy bagó iránt. Végignézek beszélgetőpartneremen, már-már segélykérő nézéssel, de nem olyannak tűnik, mint aki dohányzik. De egy próbát megér. - Nem dohányzol véletlenül? Húzom fel egyik vállamat kérdésem közben, még szám szegletét is elhúzom, úgy tekintek rá, hatalmas őzike szemeimmel. A lebukásomra, csak szélesen vigyorodm el aztán - bármi is legyen az előző kérdésre a válasza. A térkép fölött is gyorsan dűlőre jutunk és már mehetnénk mindketten, amerre látunk, ha Athos nem kezdene feszült morgásba mellettem. Mindketten észrevesszük a - szerintem egyértelmű - bandatagokat. Nem vagyok rasszista - de. Sem előítéletes - de. De ha egy csoport feketét látsz kendővel a fejükön, azok biztos valami helyi bandák tagjai. Egy normális napomon szóba is elegyednék velük, kideríteni, hogy kinek is dolgoznak. Azonban most túl éhes vagyok, és nikotin hiányom is kezd kiütni rajtam, ergo: a türelmem fogytán. Ezért sem gondolkozok sokat, gyorsan bepattanunk a hátsóülésre. S ahogy elindulunk a két ülös között hajolok előre. Athosnak eleinte nem tetszik a helyzetünk, de aztán gyorsan megnyugszik. - Valójában elég jó vagyok abban, hogy nyereményutakat nyerjek. Felelem vigyorogva. Nem vagyok hozzászokva, hogy hátul üljek, s valahogy feszéjezve is érzem ott magam. - Egyszer a törött bokám adta az okot, hogy hazafuvarozzanak... S még folytatnám a történetet, ha Athos nem tolakodna bele a képembe. Fejem reflexszerűen húzódik el tőle. - Mit beszéltünk a személyes teremről? Sicc... Beszélek úgy hozzá, mintha egy emberhez tenném és még hessegető mozdulatotis teszek kezemmel. - Csak mert a gazdádról beszélek, nem jelenti, hogy a képembe mászhatsz. Fintorodok enyhén. Athos az egyetlen dög, kivel "kijövök" és nem érzek ösztönös kényszert, hogy elfussak a közeléből. Hát nah, tudnék miket mesélni a múltamból... - Neked van valami dögöd? Kérdezem kedvesen visszfordulva a fickó felé, kinek még mindig nem tudom a nevét. - Ha már hazafuvaroz, illendően bemutatkozok: Leena vagyok.
- Ne baszakodj velünk, patkány! - terpeszt be elém a nigger és túlzottan nem tudnám kerülni, mert minden irányból körbevesz egy haverja, ami nagyban rontja az esélyeimet. Faszszopó egy banda. - Mi a pöcsöm van? - cövekelek le, szinte megadva magam, me' repülni még nem tudok. Míg ezek a tőszavak után kutatnak az agyuk egy távoli szegletén, addig előtúrok egy szál cigit, majd lazán meggyújtom leszarva, hogy tíz centiről a pofámba ordít. - Jahát, nem emlékszem - vágom rá, mert fingom nincs, milyen kocsiról pofázik, amit elvileg telibe fújtam. - Kurván ez az utolsó esélyed! - mondja, és már az orrom elé is lök egy redvás telefont, benne az alja sportkocsija képével, amin - tény, ami tény - határozottan az én kezem nyoma virít. Banyek, hát ez gecijó egy tag lett, bámulom, de csak akkor esik le, mi van mögötte, amikor már elkapja. Ugyanis az egyik haverom járt a farokkal, hiába mondtam, hogy ne feküdjön efféle genny gengszterek alá, de nyilván beszélhettem a csajnak. A vége az lett, hogy a pasija félrekúrt, aztán még villogott is vele fészen a nyomorék dákó. Cserébe részegen szétkentünk a zsírúj járgányát, rohadjon meg. De hát ennek már másfél hete és a faszomból kellene szopnom? Minden illegál melóra csak nem emlékezhetem, pláne, mert másól sem szólnak a napjaim. - Ja, megvan. És? - kérdem, mire kiveri számból a cigit, aztán beküldi az öklét a bordáim közé, így pedig térddel a betonra csuklom. Fáj, mint a baszás, és még a nyálam is kicsorog mellé, ahogy görnyedve várom a folytatást, mert az ilyenkor mindig van. Túl sokáig nem húzzák az agyam, egyből mellkason, majd fejen rúgnak, mire a hátamra fordulok és röhögve szorítom a kényes pontokat. Na, bazdmeg, ez a csütörtök is kurvaszépen alakul. Pedig a strand közelében frankó idő van és lényegében a helyi box klub az egyetlen, ahová irónikus módon bárki benézhet. Azé' hagyják, hogy megpróbáljak felállni, és úgy basszanak képen, mire véres nyált köpök az ipse pofájába, ami nem lehet az ínyére, ugyanis belém térdel. A szemem sarkából azé' még észreveszem az utcán leforduló figurát, de a pöcsöm kér segítséget. - Szopjatok le, ti nigger kurvák - hörgök, ahogy megint az oldalamon kötök ki. Hát, ennyi az annyi, de remélem, a kezeimhez nem nyúlnak.
Haleigh Devonshire
Avataron : Rose Leslie Kor : 36
Tárgy: Re: Seattle Beach Szer. Nov. 02, 2016 12:43 am
Csak egy nyugodt napot szerettem volna, csak egyetlen egyet. De persze mindig történik valami, amik nem úgy alakítja az életemet, ahogyan az nekem kellemes lenne. Bár.. ez is attól függ, hogy honnan nézzük. Futni indultam, mert ha sportszerűen nem is űzhetem a boxot, attól még megtaláltam annak a módját, hogy ne essek ki a gyakorlatból, ehhez pedig az kell, hogy ugyanolyan - ha nem inkább - jól karbantartsam a testemet, mint annak előtte. A tevékenységemhez választott egyszerű, szürke nadrágot és melegítőfelsőt viselek, fejemen baseball sapka, aminek hátulján a tépőzár feletti lyukon van kilógatva vörös copfom. Amikor indultam, még kontyban volt a haj, de a lendület kicsalta a tincseket a hánya-veti hajgumis megoldásból, hát most a hátamra függve lengedez, mint valami igazi lófarok. Gyerekként nem értettem ezt a kifejezést. Bizarrnak - és gusztustalannak - találtam, hogy a lónak arról a részéről van elnevezve a felkötött haj, amivel a legyeket hajtja el. De ha most belegondolok - ha futásaim közben úgy egyáltalán belegondolok - akkor nagyon is jól értem mire fel alakult a kifejezés. A verekedés hangjai akkor is félreismerhetetlenek lennének, hogyha nem repkedne a levegőben ennyi kurva és egyéb cifra társai. Isten látja lelkemet nem akarnék én mindenbe beleszólni, de az igazságérzetemet - és hamvas lelkemet - bántja az egész kialakult szituáció, hát nem tudok elmenni mellette csak úgy. Mutató- és hüvelykujjamat ajkaim közé kapva füttyentek egy jó hangosat, eltéveszthetetlenül hívva fel a figyelmet magamra. Rossz hír, drágáim.. házhoz jött a hivatásos. És nem, nem kurtizán. - Elnézést, valami probléma van?
Enril O'Berry
Avataron : Ash Stymest Kor : 32
Tárgy: Re: Seattle Beach Szer. Nov. 02, 2016 9:27 am
Gedva nap ez. Kezdésnek elfogyott a cigim, amitől mindig morcos leszek, de most kiváltképp kibaszta nálam a rezet, hogy még a lakáskulcsom is sikerült elhagynom valamerre. Talán, amikor elbaszódtam a sugárúton, mert egy idióta fasz nekem hajtott a bringájával. Mikor tanulják már végre meg, hogy a boosted is a betonra való, nem pedig a kavicsos járdára? Nem fogok felhajtani rá, te köcsög. Ezt amúgy mondhatnám a körém gyűlő genyáknak is, mert nem vagyok kapható a heccükre, akármennyire is magasodnak fölém. Amúgy meg, ha még csak a bandavezérrel lenne dolgom sem jutnék sokra, mert ritkabéna vagyok bunyó terén. Általában szarrá szoktak verni, aztán összekaparom magam, kialszom a fejfájást és csumi. Most viszont egyszerre többen is belém jönnek, ami azt eredményezi, hogy a földön kötök ki, míg a vérem ráfolyik az egyik cipőjére, csokorban a nyálammal. Rá is nyalnék, hadd örüljön neki, de pont előtte talál nyakon, amitől fulladni kezdek. Elájulni azért még nem fogok, meg épp vendégünk is akad egy vörös bula képében. Na, banyek, ha ezt is eláztatják, megint lesz mit kimagyaráznom. - Húzz el innen, te kurva! - Hű, ezek aztán tudnak csajozni, na, nem mintha az én szövegem jobb volna. Ettől fel kell röhögni, ami fáj, ezért oldalra fordulok, de legalább így jobban rálátok a mentőangyalra. Esélyesen hülye, vagy az egyik fanom, de akkor meg pláne idióta. - Ja, no para. Mi így dolgozzuk le a kalóriákat - nyerítek tovább, de nem tehetek róla, én így reagálom le a stresszt, meg a fájdalmat, meg így kb. mindent. Azé' remélem, észhez tér a bige, mert a következő percben az egyik buzi rá is markol a felsőjére, és már az arcába ordít. Hát ezt frankün szarrá verik. Már fejben fogalmazom a védőbeszédem, hogy én csak randán néztem, ezek meg rácuppantottak a földre, aztán jött ez a csaj és nem az én hibám, hogy fűbe harapott. Basszam meg.
Haleigh Devonshire
Avataron : Rose Leslie Kor : 36
Tárgy: Re: Seattle Beach Szer. Nov. 02, 2016 11:41 am
Ha annyiszor egy dollárom lenne, ahányszor már lekurváztak életemben - alaptalanul, de az mellékes - akkor olyan gazdag lennék, mint az elnök, vagy legalábbis félig annyira. Arcizmom se rezdül a kedves becézésre, van énnekem jobb dolgom is, mint minden jött-ment idióta hülyeségeit felvenni. - Megyek én, azonnal, amint elengeditek velem a húgom pasiját is. Tudjátok a lelkemre kötötte, hogy ne veszítsem szem elől, mert holnap lesz az esküvőjük. Nos, legalább jól keres majd vele a sminkes. Na, megkaphatom a leendő sógorom? Bökök fejemmel a vesztes helyzetben levőre. Először öcsémet akartam mondani, de aztán valahol átfordult az egész hazugság valami teljesen mássá és így a végére, bár se füle, se farka nincs az egésznek, még viccesnek is találja egy részem. Az a részem, ami nem szentségel azon, hogy ebből megint mekkora baj lehet. De nincs az az isten, hogy hagyjak még valakit az ártatlanság lehetőségével kórházig veretni. Addig a pontig sincs minden rendben, amíg elkapja a felsőmet, de aztán teljesen felborul a helyzet jósági mutatója. Első lendületemmel rámarok a csuklójára, hogy aztán stabil pozíciót felvéve a bokájánál belekampózva lábbal próbáljam kiseperni alóla az egyensúlyát. Ilyet a ringben nem volt szabad csinálni soha, de amióta illegálisban nyomom, ragadt rám ez meg az. Kérdés, hogy mennyire felkészült az ürge. Mert tehetségteleneket verni az egy dolog. De bajnok bokszolót? Most légy okos, kis haver! - Utoljára mondom, fejezzétek be és takarodjatok!
Nem mintha ne lenne egy egészségesen morbid fétisem azokkal az emberekkel szemben, akik plusz öngyilkos hajlamra tettek szert, de azé' a csaj nem vágja, mibe nyúlkál. Mondjuk én gecire nem fogom megmenteni, abban akár egyet is érthetünk, ezért fájó horpasztás közben mozizom végig a két szusszanásnyi szünetem, elvégre a niggerkurvák addig nem engem szopatnak, míg előttük produkálja magát a vöröske. Há' legalább a beszólásra nem bőgi le magáról a festéket, már ha van rajta, nehéz átlátni a szemembe folyó véren, meg mocskon át, de hallani azé' még hallok, sajna. Mert így olyan vinnyogós röhögést produkálok, hogy az egyik észreveszi, miszerint még élek, és megküldi a combom a bakancsával. - Ez a gerinctelen geci lenne a te sógorod - jelenti ki a falkavezér, és hát ja, elég reális, miszerint bárkinek is megkérném a bármijét. Még bureszt se kérek, banyek, csak lenyúlom, oszt' jóvan. Ráadásul ezek az arcok az én gettóm mögött bandáznak kettővel, szóval kellően ismerik már a pofám ahhoz, hogy levágják, a bula kamuzik. Második esélyt már nem is kap, ugyanis galléron ragadják, mielőtt viszont elkezdeném temetni, produkál le egy világszámot, és kábé akkorára tátom a szám, mint ezek a nyomoroncok, csak én épp vigyoromban. Baszki, mégis megszánt valaki egy marék szerencsével és nem kell a kórházban arra ébrednem, hogy a bratyóm fejcsóválva mered rám? - Verjétek már be a száját! - jön az utasítás, onnan meg el kéne másznom popcornért, ugyanis a gengszter szarok elég bénák közelharcban, bár nálam mondjuk lassan bárki jobb benne. Ettől függetlenül a csaj vagy hivatásos, vagy nagyon menő a hobbija, de a vége így is és úgy is az lesz, hogy a számban maradnak a fogaim és ép csontokkal állhatok fel. Illeve állok majd fel úgy öt kerek perc múlva, most még a földön hempergek és bámulom a lángoló fejét. - Hallod, úgy ütsz, mint egy lány - röhögök a hülye viccemen, de hamar meg is bánom, mivel benyilal a pofám, meg a mindenem.
Smink nem sok, annyi sincsen rajtam, nem lenne mit néznie akkor sem, hogyha látna a vértől, vagy én a vérét a pipától. Amikor belerúgnak a földön fekvőbe, akkor elszakad a cérnám minden alkalommal. Bizonyára megmentő-komplexusom van, vagy nem tudom. - Számít egyáltalán?! Csattanok fel, lefárasztva érezve magamat a hülyeséggel. A kamu bűzlik messziről, de hát istenem. Sosem a szövegemről voltam híres, sokkal inkább az ütéseimről, szóval nem a szópárbajban fogom legyőzni. Amikor a tettek mezejére lép az idióta, hagyom, hogy megszálljon a végtelen nyugalom és olyan lendülettel telt profizmussal teremtem a földhöz, hogy csak pislogni tud, legalábbis remélem. Mondjuk nem kényelmesedek el a pillanatban, jól megtanultam az illegális ringben azt, hogy mindig résen legyek, mert egy ellenfél nem ellenfél még akkor sem, ha szabály szerint nem ugorhatna be a felmentő sereg. Nem finomkodom, esélyesen a foga úgy beleakad az öklömbe az egyiknek, hogy felszántja a bőrömet és szép nyoma lesz holnapra, de még mindig jobban fogok kinézni, mint ő. Utoljára orrot akkor törtem be ringen kívül, amikor szegény ikrem azóta már férjét találtam megtámadni a konyhában, mert összekevertem egy betörővel. Hiába, gyakorlás teszi a mestert, márpedig igen, valamikor rendesen hivatásos voltam. Még a börtön előtt. - Semeddig nem tartana téged is leütni, de akkor felesleges lett volna elzavarjam a haverjaidat. Nyújtom a kezemet a marhának, hogy hadd kapaszkodjon belém, amennyiben segítségre van szüksége a felkeléshez. - Jól tévedek akkor, ha azt mondom, hogy nem kifejezetten szeretnéd egy kórházban a hivatalos személyeknek elmesélni mi is volt ez itt? Ismerek valakit, aki segíthet rajta, s anélkül vizsgálhatja meg, hogy számot kelljen adnia a történetről a rendőrségnek, de azért számolatlanul nem szórom a segítségemet. Legalább előtte mondania kellene valamit. - Mi volt ez az egész? Ha már megmentettem, az a minimum, hogy tudni akarom. A folytatást csak mintegy mellékesen teszem hozzá. - Hales, ha esetleg tudni akarnád kinek címezd a köszönőleveledet Sohaföldjén. Hát a te neved? Csak, hogy ne lepjen meg a majdani feladó..
Különösebben nem érzem fosul magam amiatt, hogy egy penge kiscsaj húzza ki a szarból a seggemet, mert há' a segítség minden formáját értékelni kell, és efféle farokságokra én má' rég nem adok. Férfiúi büszkeség a faszomat. Ráadásként pedig eléggé érti is a dolgát, ami rólam már kevésbé mondható el, ahogy a betont nyalom és rácsorog a nyálba kevert vérem. Már amennyit látok a bunyóból, ugye, azok alapján elég pró a bige, szóval az életem mégis bírhatja a búrámat, ha egy hozzá hasonlót baszott le elém. A niggerek nyilván fetrengenek a saját nyomorukban, meg nyalogatják a sebeiket, amiket bekaptak ettől az ötvenkilós libától. Tökre értékelem, tényleg, de hát közben ráfordulok a hátamra, meg próbálok nem látványosan szenvedni. A reccsenésre azé' odakapom a fejem, és a vérből még nekem is fröccsen, de hát elfér a többi mellett. Inkább csekkolom a kezeimet, ha azok épek, a többit igazándiból pont leszarom. A kanribi ezzel másként lehet, ugyanis egy éles ordítással kaffog arrébb, majd okos buzeránsokhoz hűen pattannak meg a tett jeles helyszínéről. Maradunk hát édes kettesben, ha nem számítjuk a nyomorom. - Má' mé' ütnél le, ha egyszer megmentetted a formás ki seggem? - vonom fel a szemöldököm, ami frankón berepedt egy kicsit, így hát a randa grimasz követi. - Amúgy sem túl komplex a képlet... elég csak a visítva menekülő csokik után lesni - röhögök, amiből köhögés lesz, aztán inkább oldalvást fordulok és kedélyesen fogok rá a segítő jobbosra. Még bele is húzom, de hát erős lány ez, frankón meg tud tartani, sőt, így hamarost már talpra is pattanhatok. Prímaság, gec'. - Mit kórház?! Általában ez teszi ki a hétvégi programjaimat. Heti egy verés erősíti a jellemet, nem tudtad? - vigyorgom, majd a felsőm ujjával törlöm le a pofámra kenődött vért, meg túrok némi cigit, me' a nikotinnak többek között gyógyító ereje van, heh. Amúgy meg - amennyit az apám vert -, szerintem nem ezeken a pöcsökön fogok fennakadni, vagy megmurgyanni, banyek. - Heh? - vonnám fel megint a szemöldököm, de szerencsére még épp időben rájövök, nem kéne. Ezé' marad a Zippo felkattintása, majd az első slukk leszívása a tüdőm legmélyére. Őt már nem kínálom meg vele, elvégre nem vagyok segélyszervezet. Ebből a szempontból sem érdemes kirántani balhékból, mert mi a faszomnak? Az, hogy önző genny vagyok senkinek sem nagy újdonság. - Az egyik havercsaj exe berágott, amiért szétpingáltam a vadiúj járgányát. De, hát ha félrekúr, akkor egy pina a motorháztetőre és kettő az ablakra ugyan nem oszt és szoroz, eh? - tartok dióhéjban mesedélutánt, de már nem is izgat annyira a téma, inkább őt mérem végig. Valahogy beleillik a környékbe, nem beszélve a mögöttünk rohadó boksztermről. - Sohaföldje Kapdbeafaszomat és Ezerhála között van kettővel? - nevetek, de jófej, bírom. - Amúgy En, örvendek, királylány - vágom zsebre a kezem, míg a másikkal ismét irányt veszek a csikkel a szám felé. Frankón illik rá a jelző, ezzel a lángoló vörös fejével, meg minden, szóval elkönyvelem, hogy mostantól ezt kapja, akár tetszik neki, akár nem. - Szóval, mi járatban erre? - mintha nem vágnám le, merre kóricál sportcuccban, de hát nem túl okos dolog elhamarkodott következtetéseket hozni, ugye. - Te, hallod, hogy volt az az öklözés? - próbálom meg imitálni a mozdulatát, de hát elég bénán jön le. Egyrészt, mert minden procikám sajog és már az nagy teljesítmény, miszerint a lábaimon himbálódzom. Másfelől meg ugye geciszarul verekszem, vagy próbálok verekedni, amiért minden sarkon gyomron is basznak. - Órákat kéne vennem, vágod. Elég szarok a reflexeim, de azé' egy-két trükk akár még nekem is bejöhet - túrok a hajamba, hogy ne a képembe lógjon, miközben itt az utca kellős közepén értekezünk. Közben orromban érzem a parti szél sós szagát, amitől felfordul a gyomrom, de ma má' okádtam, szóval nem kéne túltolni a bringát.
Haleigh Devonshire
Avataron : Rose Leslie Kor : 36
Tárgy: Re: Seattle Beach Szomb. Nov. 26, 2016 10:42 am
Még jó, hogy nem gerjesztek benne önértékelési problémákat és az egoját sem tapossa meg az, hogy megmentettem. Szép is lenne. A múltkor ott volt az a majom, az bezzeg csak anyázni tudott, amikor helyre rittyenteni kívántam a pofáját. Hát no. A kultúrát nem osztják ingyen a születéskor, ez már biztos. - Az egy dolog, hogy megmentettem, de ha átlépsz egy határt, akkor téged is beleépítelek a betonba. Nem, mintha szerencsétlen tudna lépni akármerre is, elég ergyán néz ki, de azért belecsicsergem fülébe a jellememnek egy nem létező oldalát. Nem vagyok ilyen egyébként, a ringen kívül sosem verekszem azért, mert engem ér sérelem, sokkal inkább csak mások miatt. A világ viszont nem így tudja, s ennyi idő alatt megtanultam aszerint élni, amit hisznek rólam, legalábbis szóban. Nem könnyebb, de legalább hazugsághűbb. Ez a világom, bele kell illesszem magam, ilyen egyszerű. - Akkor fogalmazok másképp. Nem vagyok hajlandó kórházba kísérni, vagy mentőt hívni hozzád, márpedig ahogy nézem a saját lábadon nem mész sehová. Az kéne még, hogy ebbe is belekeveredjek! Súlyos testi sértésért ültem - ha nem én tettem, akkor is - szóval alap lenne, hogyha beviszek egy sérültet és nekem is olyan a kezem, amilyen, akkor mire is gondolnak. Nem akarok újabb bélyeget, sem magyarázkodást, tortúrát. Egyszerűbb ötletem van. A szövegelését hallgatva megforgatom a szememet. Most kéne elhúzzak, de az a nagy igazság, hogy eszemben sincs. Aki korpa közé keveredik - mondják - azt megeszik a disznók, hát én jelen napon hagyom magam megenni. Egész érdekes ez a közeg, igen messze áll attól, ahová tartozom. És szerencsére annyira mélyen sincs, mint a rácsok mögött volt a stílus. Szóval.. egész érdekel. - Való igaz, nem ad okot kiakadásra. Sokkal gázosabb lenne, ha a hátsó ablakra is festettél volna. - hülye. Nem eszközlök én sem olyan hű, de szokványos bemutatkozást, de ez a makimajom még rátesz egy lapáttal. Elvigyorodom. - Királylány ám az anyád kínja! Vágnám hátba, ha éppen nem félnék attól, hogy tetézem a bajait. Míg ő a tüdejében eteti a rákokat, megindulnak az ujjaim az elővett telefonom billentyűzetén. Hey Jude! 30 perc. Belehalni nem fog, de azért jobb a békesség. - Sétáljunk egyet, közben elmesélem. Nem fogom hagyni, hogy itt ebek harmincadjára gyógyulgasson a verésből. Sajnos nem megy. Muszáj vagyok rajta kiélni a megmentési mániámat, másodszor is. De nem óhajtom közölni azt, hogy hova viszem. Ha kicsit is paranoiás, ez még vicces helyzet lesz. Illegális ketrecharc, illegalitásba vonult orvos, titkos rendelő. Tisztára, mint egy mutánsos filmben. - Futottam, s útba estetek. Az öklözés meg mondjuk, hogy hobbi. Te most burkoltan azt közölted, hogy órákat akarsz venni tőlem? Felvonom szemöldököm. Egyébként az ötlet nem is rossz, ingyen se. De azért elég képtelen ahhoz, hogy rákérdezzek legott.
Enril O'Berry
Avataron : Ash Stymest Kor : 32
Tárgy: Re: Seattle Beach Kedd Nov. 29, 2016 11:05 am
- Jójó, persze. - Nem mintha nem hinnék neki, csak most mit álljak le ezen vernyogni, mint egy ovis. Ha annyira nyakon akar baszni, hát fussuk le a fölös köröket, aztán csumi. De arra jelenleg nincs inegernciám, hogy a keménykedését beszart ábrázattal asszisztáljam itt le neki, mint valami kretén. Amúgy se vágom, önértékelési válsága van, vagy csak olyan a pofám, amibe érdemes belekötni, de ez most pont nem adja, ahogy próbálom összekaparni a maradványaimat a betonról. - Nem kell engem sehova kísérgetni, banyek - röhögök fel jóízűen, minek néz ez engem. Mintha annyira igényelném, hogy bevarrjanak egy kórterembe, aztán kínlódva bámuljam végig, ahogy a nyomorék menedzserem, meg a nála is nyomorékabb bátyám levág egy alja hisztit. - Frankón nem baszódom be se a mentőbe, de még csak a sürgősségire se, szóval nem kell itt pattogni - hessintem el a nagy ellenkezését, me' elég rám néznie ahhoz, hogy levágja, fasznak van kedve ezekhez az uncsi kötelező körökhöz. Majd löttyintek rá sebfertőtlenítő alkoholt, oszt' begyógyul. Annyira szarul úgyse vagyok, maximum is csak látványosan véres és mocskos, de ez még messze nem életveszély. Inkább dumcsizgatok itt neki a tré helyzetről, amibe sikerült belefejelnem, na, nem mintha olyan hejj, de nagy újdonság volna, de há' honnan is tudhatná, ugye. - A hátsó ablak egy pink műdákót kapott - vigyorgok, majd felelevenítem a jelenetet és valahogy csak jobb kedvem lesz tőle. Verés ide vagy oda, de eléggé adta a kocsipingálás, ha pedig lehetne, baszottul visszahúznám a belem, hogy megint letoljam az aktust. Egy élmény a csávó feje, frankón. A vigyorgásából azé' érzékelem, hogy kezdi levágni, miszerint velem nem érdemes menőzni, szóval lazán viszonzom, ahogy letörlöm a pofámról a vért. Na, azé' haladunk. - Ezek szerint én is királylány vagyok! - ámulok el látványosan, csak úgy a móka kedvéért. - Há' kösz a bókot, dudess - röhögök, de legalább má' a saját lábamon állok és még a cigi is elkormányozza magát a számba, amit egyből meg is gyújtok. Az első slukk után valahogy mindig színesebb a világegyetem, és ez most is feledtetti a sajgó derekam, meg miegyéb. Miközben a mobilját basztatja túrok a hajamba és próbálom nem leokádni a cipőmet. Teljes a program, hogy basznám meg. - Ja, sétáljunk! Világjó ötlet - dobok egy gunyoros félmosolyt, de há' nem vagyok cukorból, lesz ez még jobb is. Eleinte azé' kissé vonszolom magam, aztán ráállok a lassú tempóra, onnan meg már az egyik buzi rock dalt dúdolva vágom zsebre a kezeimet, meg bámulom az áramlatokat, míg a csajszi kinyögi a frankót. Amúgy nem vágom, merre tartunk, de hát szokásom pont le is szarni. - Heh? - hunyorgok, majd belegondolok, de végül is nem szar ötlet. Azt má' úgyis látta, mennyire béna vagyok. - Mé', adnál? Mondjuk az elég kúl lenne, de nem leszek a következő Balboa, szóval ne várj csodákat - pöccintem félre a csikket, de megtaposni már nem fogom, amikor felbasszuk magunk a villamosra és bevergődöm az egyik ülésre. Sokat a jelek szerint úgyse utazunk rajta, de legalább már azt levágom, hogy a sétálgatásnak célja van. - Viszont remélem, nincs a popódban egy féltékeny pasi, mert azoktól kezd herótom lenni a héten - fintorodom el, ahogy belegondolok, mit képesek ezek a nyomorékok levágni. Frankón elég csak a csajukra nézni és szétrobban az agyuk. Mondjuk Bug szerint ilyenkor nem kéne azzal tetézni a dolgot, hogy a seggükre markolok, de há' istenem, ez van. A gondolattól jót röhögnék, de úgy tűnik, megérkezünk, noha még mindig tippem nincs, tulajdonképpen hová. - Úgy tűnik, mégse akarod hagyni, hogy vígan megrohadjak a sarkon - mérem be az épületet, me' innen azért már kezdem sejteni, mire megy ki. - Há' mekkora királylány vagy te! - borzolom szét a séróját, képemen ótvarnagy tökvigyorral.
- Hagyd már a csába ezt az önérzetességet! Most mentette meg a seggedet egy nő. Ne eztán akard a golyóidat összeszedni az alkalmi szituációs kasztrációdból. Csak így kedvesen kínálom meg a véleményemmel. Tisztelem én - nem - a férfiakat és azoknak a nagy pofáját, de ha úgy ítélem meg, hogy szarul néz ki és el kell kísérjem akárhova is, akkor megteszem. Azért, mert alapvetően ilyen a személyiségem, no meg megtanultam az elmúlt két évben, hogyha adnak, egyrészt fogadjam el, ergo adjak én is, másrészt pedig sosem tudhatom előre mikor miből lesz hasznom majd, így céllal élem az életem. Ha láthatatlan céllal, akkor is. - Pink? Felvonom szemöldököm. Elfintorodom mindemellé. - Határozottan nem az én színem, se műdákóban se semmiben, de ha azt mondod kellően hatásosra sikerült, én elhiszem neked. Ha engem kérdez egy műdákóval több vagy kevesebb már nem tudott osztani vagy szorozni az elmondottakon, így ilyen alapon tökéletesen felesleges ragozása volt az amúgy is egyértelmű dolgoknak. Semmit se kedvelek, ami túl sok, ugyanakkor azt se, ami túl kevés. Hülyén vagyok összerakva, azt hiszem. - Jobban belegondolva igen, határozottan. Elég nagy kín lehet neki, hogy ilyen fia van. Nyelvet öltök rá, kedélyesen feloldódva a társaságában. Hülye egy helyzet ez, abszolút nem kellene egyáltalán felkeressem Judeot főleg nem ilyen miatt, de istenem. Az smst megírom, míg haladunk. - Miért ne? Egy időben edző szerettem volna lenni, ha már kiöregszem. Nos, vegyük úgy, hogy kiöregedtem, szóval elüthetjük az időt. Az "elüthetjük" furcsa színezetéhez még hozzá is mosolygok, mert valljuk be elég stílusosra sikerül az egész. - Nincs. Vonok vállat és részemről ez a téma le van zárva ennyivel. John eléggé eltűnt az utóbbi időben, aminek kapcsán szívem szerint rávágnám, hogy nincs semmilyen pasi, de valamiért mégse képesek lesorjázni nyelvemről ezek a szavak. Beütöm a kódot és belököm előtte az ajtót. Lábfejemet a becsapódás útjába akasztom, de amikor megborzolja a hajamat, el is veszem onnan. Akadályozza a rossz nyavalya azt, hogy a pofájába vágódjon az ajtó. Aki szemtelen, az meg is érdemli. - Na, szedd magad, nem vár ránk egész nap. A neve Jude, ennyit elég tudj. Meghoztam a csomagot! - kurjantom el magam, amikor már kattan utánunk a zár. A zenét már csak megszokásból kezdem el dúdolni, hadd örvendeztessem meg az előkerülő félázsiai fejét. - Nagyon vicces, Leigh! - cuppant csókot orcámra a kis dekadens. Nehezére esne bárkit a "szokásos" becenéven hívni. Nálunk a családban a Leigh-t akárkire odamondhatná, ami okként szolgált arra, hogy nem kértem ki magamnak, amikor először ezzel próbálkozott. Valamiért tetszik ez így. - Arra van az irány! - mutat utat a vizsgálója felé. Ahogy végigpillant Enrilen, esküszöm én jövök zavarba. Pedig ki se nézném belőle, amilyen kis nyünnyedék. Hiába, akárhányszor látom ezt a műsort, mindig meglep és meg is döbbent vele. - Csak, hogy tisztázzuk! Nekem semmi közöm ehhez..
Kezdőlap 
Tárgy: Seattle Beach
